Pumpkinhead 1988

Mindig is úgy gondoltam, hogy a horror műfaja közös gyökereket ápol a népmesék világával. A klasszikus mesék, például a Grimm testvérek meséi egyaránt rendelkeztek néha hátborzongató elemekkel, amiket ma már nem nagyon olvasgatunk a gyermekeinknek. Ezek a rémségek szintén részét képezték a gyermeki fantáziavilágnak, ami kicsit elrugaszkodott a valóságtól, de mindig volt tartalmi mondanivalója. Ezeknek a meséknek volt tanulsága és üzenete, és az ezekben bemutatott horrorisztikus elemek talán arra szolgáltak, hogy a gyerekekben még jobban megmaradjanak ezek a tanulságok. Manapság ez a két dolog már különvált, hisz a gyermekeknek szóló mesék már nem tartalmaznak olyasmit, ami megrontaná ártatlan kis lelküket. De akárhogy vizsgáljuk, ezek a dolgok benne vannak az emberi természetben, már gyerekkorban is. A sötét és félelmetes dolgok egy tőről fakadnak ezekkel a mesékkel, és mindnek nevelő szándéka van. Ez a kötelék megfigyelhető még a klasszikus horrorfilmekben, ám a 80-as évek után ez is szép lassan kezdett kiveszni belőlük. És, hogy miért kezdtem bele ennek fejtegetésébe? Mert akárhogy nézzük, mai alanyunk, a Pumpkinhead, egy igazi népmese.

Stan Winston, aki a talán legnagyobb maszk és trükk mesterként vált világhírűvé, olyan munkái révén, amiket a Terminátorban, a Bolygó neve: halálban, vagy a Szörnycsapatban láthattunk, 1988-ban végre rendezőként is bemutatkozott. Winston két író társával Ed Justin-al és Mark Patrick Carducci-val alkotta meg Pumpkinhead legendáját. A történet középpontjában Ed Harley (Lance Henriksen) áll, aki egyedül él fiával és egy kis útszéli vegyesboltot vezetnek. Egy nap városi fiatalok egy csoportja érkezik és egy felelőtlen motorozás alkalmával véletlenül halálra gázolják Ed fiát. Főszereplőnk annyira kikészül az események miatt, hogy nem érdeklik tettei következményei, hiszen azt vesztette el, aki a legfontosabb volt számára, és a környék régi mendemondáihoz fordul. Eszébe jutnak a régi legendák Pumpkinheadről, a bosszúálló démonról, akit akkor idézhetnek meg, ha erőszakos körülmények között vesztették el szerettüket, hogy a démon megbosszulja annak halálát. Ed fel is keresi az erdei boszorkányt, hogy segítsen neki ebben, aki figyelmezteti is, hogy ez a lelkébe fog kerülni. Ám Ed így is belemegy, megidézik a démont, aki elindul tomboló útjára. Csakhogy hősünk hamar rájön, hogy hatalmas hibát követett el, és úgy dönt, hogy elindul megállítani a démont, hogy megmentse a fiatalokat és egyben a saját lelkét.

Ez a film régi gyerekkori emlék számomra a horror műfajával való ismerkedésem hajnalából. Ezért is gondoltam, hogy talán az évek múlásával talán kicsit csökkenni fog a szememben. De nem, a Pumpkinhead még mindig egy remek film, és most már az értékeit is jobban észre tudom venni. Azt azért meg kell említeni, hogy nem egy világmegváltó szuperfilmről van szó, és nem is hibátlan. Egyszerű, de talán épp ezért nagyszerű. Nem akarja megreformálni a műfajt, vagy kasszát robbantani, hanem ahogy a régi időkben, el akar mesélni egy történetet, és ezzel hatást gyakorolni a nézőire. És részemről ezt maximálisan teljesíti is. És azt is meg kell említeni, hogy mint horror, ijesztőnek sem nevezném. Nagyon hangulatos és kellemesen borzongató, és néhány jelenetén meg is lehet ijedni, de összességében nem egy ijesztgetős film. Ez egy tudatos döntés volt Stan Winston részéről, és jól is tette, hogy ilyen irányba terelte a filmet. Ennek köszönhetően a film mentes a horror klisék nagy részétől, és annyira nem is illeszkedik bele a nyolcvanas évek nagy trendjei közé. Egyáltalán nem egy szokásos buta szörnyes film, mint amilyennek elsőre tűnik. Sokkal inkább olyan, mint egy gótikus sötét mese, keverve a modern kor hangulatával. Az a jelenet, amikor Ed Harley elmegy a tök temetőbe, még akár egy Tim Burton filmbe is elmenne. De a boszorkánynál való látogatások is hasonló hatást érnek el. Maga Pumpkinhead igazán emlékezetes lett, még ha kicsit érződik is rajta egy kevés alien copy. Remekül vezetik fel, már a film kezdőjelenetével is, amikor Ed még gyerekként először szembesül a legenda valóság alapjával, később meg a gyerekek rémtörténetei erősítik figuráját. Majd, amikor végre megidézik, akkor sem tolják a képünkbe egyből a szörnyet, hanem sokáig rejtegetik, és csak néhány testrészét láthatjuk. A készítők tisztában voltak az egyik legősibb szabállyal, miszerint az a legfélelmetesebb, amit nem látunk. Ezek a jelenetek, ahol az árnyékból előlépve támadja meg áldozatait, de mi jóformán semmit nem látunk belőle, igazán hangulatosra és hátborzongatóra sikerültek. És, amikor végre megmutatják őt, akkor sem kell csalódnunk. Kinézete jellegzetes, és baljóslatú az éjszaka sötétjében. Itt megemlíthető a templomos jelenet, ami zseniális képsor lett, a film egyik csúcspontja.

 
A klisék hiánya talán a tini szereplőknél érződik a legjobban. A kor divatjával szembemenve nem az átlagos, agyatlan, darálnivaló tinikkel találkozhatunk. Mindegyikőjüknek van saját karaktere és jelleme. Tudunk izgulni értük, akit meg utálunk, arra teljesen érthető okot kapunk. És itt tényleg nem tudjuk kiszámítani, hogy vajon ki marad életben és ki nem. A fiatal színészek játéka eléggé átlagos, egyiket sem mondanám kimagaslónak. Aki viszont tényleg elviszi a hátán a filmet, az a főszereplőnk, mindenki kedvenc Bishopja, Lance Henriksen. Mindig is egy remek színésznek tartottam Henriksent, aki sajnos túl sok vacakot vállalt el, és itt sem kell csalódni benne. Tökéletesen formálja meg a szerető apát, majd az önmagából kifordult bosszúszomjas férfit, és végül a bűnbánó, megváltást remélő figurát. A fiával való kapcsolata megható, majd a tragédia bekövetkezte és az azt körüllengő gyász igazán szívbemarkoló. Henriksen mindezekben sikeresen helyt állt, és sajnálom, hogy a nyolcvanas évek után nem tudott megmaradni a nagyok ligájában.

A filmet két részre lehet bontani. Az első fele egy igazán erős dráma, és a második fele a sötét, rémisztő horror. Ez a két történet szál hálistennek nem üti egymást, hanem remekül össze vannak dolgozva, és a családi tragédia kellően érezteti, hogy milyen gonosz dolog is fog történni a játékidő hátralévő részében. Maga a történet egy tanmese a bosszúról és annak hatásáról. Régi tanulság, hogy a bosszú csak még több fájdalommal jár, és annak végrehajtóját is elemészti. Ez a jelentés ebben a filmben kristályosodik ki igazán, hiszen Ed a saját lelkével fizet azért, hogy megidézzen egy démont, hogy az mészárlást rendezzen egy baleset miatt. Bármennyire is tragikusak voltak a körülmények, ez egy roppant elvakult és felelőtlen cselekedet volt, és csat utólag jön rá, hogy mit is tett. Ráadásul hősünk saját bőrén tapasztalhatja meg tettei következményeit, hiszen minden egyes gyilkosságnál átérzi az áldozat fájdalmát is. Még a boszorkányt sem lehet olyan figurának nevezni, aki beleviszi hősünket a rosszba, hiszen ő is több ízben figyelmezteti Edet, hogy mivel jár, amit tőle kér.
Erős tartalmával és mondanivalójával együtt ez egy igazi réteg film, így nem is fog mindenkinek tetszeni. Ez olyan, hogy vagy magával ragadja a nézőjét, vagy nem. A hangulata nem mindenki számára fogyasztható, és nem is annyira erőteljes, hogy tömegeket mozgasson meg. De mindenképp megéri tenni vele egy próbát, hiszen az arra fogékonyaknak remek élményben lehet részük, amit nemcsak végig ülnek, de a maga egyszerűségében ad is valamit a nézőnek. Akik egy ijesztő, vérgőzös, agyatlan tini horrora vágynak, azok keresgéljenek tovább. Viszont akik egy intelligens, szívvel, lélekkel teli rémmesére vágynak, azoknak mindenképp tudom ajánlani.

Értékelés:  7/10

Írta:  Andrew

Kritika írása:

Elutasít                             Elfogadva

Felvezetés:

- Hazánkban idén ősszel debütált az Idegpálya (Nerve) című krimi, kaland-akciófilm, melyben Emma Roberts vállalta a főszerepet, akit sokan a Sikoly 4 (Scre4m) című filmből és a Gyilkos Történet (Scream Queens) elnevezésű TV sorozatból ismerhetnek. Egy másik ismerős arc maga Juliette Lewis, aki Martin Scorsese filmjében, a Rettegés Foka (Cape Fear), majd a Született Gyilkosokban (Natural Born Killers) és a Robert Rodriguez által rendezett, és Quentin Tarantino által írt Alkonyattól Pirkadatig (From Dusk Till Dawn) című thriller, akció, horror-trash vígjátékban nyújtott jelentős alakítást.

Történet:

- Az emberiség minden napját az internet előtt ülve tölti, sokan már zombiként isszák az online termékeket, témákat, és különböző dolgokat. Egy olyan történetbe nyerhetünk betekintést, ahol az online játék már nem számítógépeken vagy konzolokon zajlik. A játék megelevenedik a városok utcáin valódi személyek főszereplésével, és valódi életveszélyekkel, akadályokkal, balesetekkel, és a tét sem pár meganimált arany tallér, hanem valós kézpénz, akárcsak a vetélkedőkben. A mi kis főszereplőnk, Venus, becenevén Vee (Emma Roberts) eddig mindig egy visszahúzódó, gátlásos és elnyomható fiatal lányka volt, de irigy és egoista barátnője révén úgy dönt, hogy ő is részt vesz az Idegpálya nevű online játékban, ami nem más, mint egy Mersz vagy Mersz játék. Online adnak ki feladatokat pénzért. Először kisebb tét, kisebb összegekkel, majd egyre nagyobb és veszélyesebb feladatok járnak, egyre nagyobb pénzekért. Ezeket a játékokat élőben nézhetik végig azok, akik nem játékosnak jelentkeznek be erre a játékra, hanem csak nézőknek, és ahogy a vetélkedőkben, szintén lehet szavazni a játékosokra, hogy ki a legjobb, és kinek ajánljanak nagyobb összeget nagyobb kihívásokkal, ugyan akkor bíztató üzeneteket is küldhetnek a lelkes rajongók az online chat ablakban.

Mi a probléma a filmmel?

- Ötletben elég kreatív, megvalósításban korrekt, és az üzenetével sincs gond, hiszen társadalomkritika az internet használó tömeg emberekre nézve. De mégis mi a probléma vele? Az, hogy közepesen van megrendezve, kidolgozva, előadva és kifejezve, az egy dolog. Mondhatni ez egy közepes akciófilm, hiszen semmi pluszt nem adtak bele, azon kívül, hogy ötletes. Tök egyszerűen előadott, hétköznapian felépített kis film ez, de bár csak ennyi lenne vele a baj. Mikor az ember végi nézi, akkor jön rá, hogy ez a film Az Éhezők Viadala (The Hunger Games) közvetlen újraforgatása, más helyszínekkel, más karakterekkel, de nagyjából majdnem ugyan azokkal az archetípusokkal. Felépítésében, történetében és a mondanivalójában teljesen ugyanaz, csak kevesebb tehetséggel, lelkesedéssel, színészi bravúrral, és ötlettel. A film azon kívül, hogy az arénás páylát lecserélte a városra, vagyis a szabad területekre, és az alternatív jelent is inkább a mai valós időbe helyezte, egy nem valós játékkal, más extrával nem is igazán szolgál. A szabályok szerint, ha már belekezdesz a játékba, nem szállhatsz ki egészen a legvégéig, míg mindenki ki nem esik, és csak egy győzhet. Ha mégis feladja az ember, akkor az eddig nyert nyereményét elveszik tőle. Nem csak törlik, de az összeszedett összeget a saját pénzéből veszik el, legyen az kéz pénz, vagy hitelkártya. A játék elmegy olyan durva szintekre is, hogy bele halhat a versenyző, de mégsem állítja le senki sem, se a kormány, se a rendőrség. Sőt a tömeg már annyira elvetemült eme online játékok és nép butitó dolgok miatt, hogy még drukkolni is tudnak egy versenyzőnek, ha annak az a feladata, hogy ölje meg a másikat. Az sem érdekli őket, ha valakinek több száz méter magasról kell lógnia egy kézzel, és ha leesik, majd meghal, akkor maximum csak lehajtják a fejüket, vagy sóhajtoznak, akárcsak a videó játékokban, hogy „ooo ez nem sikerült. Ez van.”

Ez mutatja a mai emberek társadalmát. Hogy ennyire önpusztító dolgokat is tudunk művelni egymással és magunkkal, csupán a sok pénz és szórakoztatás miatt. Értem a mondanivalót, és hogy a tömeg ennyire megvezethető, és hogy az emberiség is ennyire elfajult. A probléma az, hogy ezt már elmesélte és bemutatta Az Éhezők Viadala, amiben hasonló játék van hasonló történettel és karakterekkel, és dettó ugyan ezzel a mondanivalóval, annyi különbséggel, hogy ott nem csak pénzről szólt a dolog, meg a hírnévről, de arról is, hogy az adott körzet győztesei ne éhezzenek tovább. Sok motívum ugyanaz. Már eleve, hogy online nézve a várost, minden versenyző neve digitálisan ki van vetítve az égre, olyan értelemben, mint egy könyvjelző. A játékosok amerre mennek, egy nagy csík van a fejük felett, ami egy felhőkarcoló magasságú és a csík tetején egy kis fülbe van írva a nevük. Egy az egyben ugyanaz, ami Az Éhezők Viadalában lévő aréna plafonjára is ki volt vetítve, és amint elbukott egy versenyző, vagy feladta, a képe kikerült a falra, ágyú dörrenés majd levették a versenyzők listájáról. Itt sincs ez másképp, ha valaki feladja, nem sikerül a feladata, vagy meghal, akkor azonnal eltűnik a neve az égről, és kijelentik, hogy elbukott. A film végére ugyan oda lyukadunk ki. Mivel a főszereplő lányka csapatban dolgozik össze Ian-el (Dave Franco), így megint elénk lökik azt a hatalmas drámát, hogy majd ők ketten legyőzik a többi versenyzőt, na de ha már csak ketten maradnak, akkor valakinek meg kell ölnie a másikat, különben nem tudnak kilépni a játékból. A végét nem lövöm le, aki megnézte az Éhezők Viadalát, az tudja, miről beszélek, legyen elég csak annyi, hogy betűről betűre ugyanaz a vége, úgy hogy a Hunger Games fanoknak már nem is kell izgulniuk a finálé miatt.

Rövid összegzés.

- A film önmagában nem rossz, még egy közepes alkotásnak is lehetne nevezni, mert van története, van karaktere, legalább kettő, és még üzenete is. A probléma az, hogy már egy bemutatott történetet és mondanivalót tett le elénk, ami sokkal gyengébb, mint amiről lekoppintotta. Így mi a fenének nézze meg az ember ezt a filmet, amikor ugyanezt a story-t láthatja jobb minőségben, jobban és ötletesebben előadva, sokkal jobb karakterekkel, nagyobb drámával, lelkesedéssel, kidolgozással, és erősebb színészekkel. Ebben a filmben mondhatni csak Juliette Lewis és Emma Roberts számítanak jó színészeknek. És Roberts kisasszony nem is játszik olyan rosszul. Nem olyan jó, mint a Sikoly 4-ben, de itt is korrektül megoldotta azt, amit kellett neki, és van karaktere, amit hitelesen eljátszik, de sajnos az anyukáját alakító Lewis az alig 5 perces játékidejével nem tudott nagyot bravúrozni a 90 perces filmben. Azt hiszem, nem igazán vehetik fel a versenyt egy Jennifer Lawrence, Woody Harrelson, Elizabeth Banks, Stanley Tucci és Donald Sutherland kombóval. És most csak az első részről beszéltem nyílván, mert ha hozzá csatolnám a folytatásokból Julianne Moore-t és Philip Seymour Hoffman-t, akkor még inkább túlerőben lenne az amúgy is erős névsor. Nem ajánlott film az Idegpálya. Nem rossz, és akik nem látták az Éhezők Viadalát, azoknak újat fog mutatni izgalommal és szórakoztatással, de akkor már inkább a jobbikat ajánlanám, mert az ember minek nézze meg a közepes verziót, ha van mellette egy erősebb is?

    Értékelés: 5/10

Írta: Róbert

 SUICIDE SQUAD   2016

A képregény filmek hatalmas reneszánszukat élik az utóbbi években, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a Marvel hatalmas sikere, amit egybefüggő filmes univerzumával arat. Nem csoda, hogy sokan megpróbálják lemásolni a jól bevált receptet, köztük a Marvel nagy ősriválisa, a DC. A Marvellel szemben a DC-nek mindvégig megvolt az az előnye, hogy nem voltak szétszórva a karaktereik jogai különböző stúdiók között, bármikor belekezdhettek volna egy filmes univerzumba. Ám ők sokáig csak a két arany tojást tojó tyúkjukkal, Batmannel és Supermannel foglalkoztak, viszont soha eszük ágában sem volt közös filmben összehozni őket. Viszont, amikor már a Marvel elkönyvelhette a sikert, a DC fejesei is elkezdték kapkodni a fejüket, hogy ideje lenne felvenni a versenyt. Annak idején a DC szépen helytállt a rajzfilmes univerzumukkal és az élőszereplős TV sorozataik is jól szerepelnek a képernyőn, viszont ideje volt, hogy a filmvásznon is kiterjesszék világukat. Ennek első lépcsőfoka a 2013-as Acélember volt, ami nem volt egy hatalmas alkotás, viszont egy filmes univerzumot elindító filmnek megfelelt. Ezt követte a Batman Superman ellen, ami már jobban megosztotta a közönséget. Kezdett úgy festeni a helyzet, hogy a DC azon nagy igyekezetében, hogy utolérje a Marvelt, sajnos eszetlen kapkodása közepette összecsapja a filmjeit. Kicsit ez látszik az elkövetkező évekre vonatkozó terveiken is. Viszont az Öngyilkos osztagot nagy várakozás előzte meg. Egy egyedi koncepcióval rendelkezett, amit azelőtt nem nagyon láthattunk képregény filmen. Itt most a gonoszok lettek középpontba állítva és az egész egy igazi őrült agymenésnek ígérkezett. Sokak számára felcsillant a remény, hogy ez lesz az a film, ami tisztázza a DC-t, megmentheti az univerzumukat, és beigazolódhat, hogy tényleg csak Zack Snyder volt eddig a probléma. Viszont sajnos ez is egy eléggé megosztó film lett.

Az Amanda Waller vezette titkos, A.R.G.U.S. nevű szervezet összegyűjtötte a világ gonoszainak nagy részét és egy különleges börtönben helyezte el őket, ahonnan megszökni lehetetlen. A cég azonban ajánlatot tesz minden elítélt felé, aki szolgálatot vállal náluk, kiszabadulhat. Az erre hajlandó gonoszokból létrejön az Öngyilkos Osztag, melyet akkor vetik be, ha az emberiség tényleg igazán nagy bajba kerül. Tagjai közt kegyetlen gyilkosokat, kiszámíthatatlan őrülteket találhatunk, akik bár veszélyesek, teljesítik, amit vállaltak, s jót cselekednek. Erre részben a nyakukba ültetett kis bombák is ösztönzik őket. Mikor Waller egyik ilyen fegyence irányíthatatlanná válik, elérkezik a megfelelő pillanat, hogy bevessék az osztagot, különben elpusztulhat az emberiség. De ehhez a Jokernek is lesz egy két szava.

Először is, mivel eléggé divat lett fikázni ezt a filmet, le kell szögeznem az elején, hogy a film jó lett. Nem, valóban nem egy hatalmas, Marvel szintű produkció és nem ez fogja megváltani a DC-t, de egyáltalán nem lett rossz. Persze nem is hibátlan, ez kétségtelen, viszont az a gyűlölet kampány, ami ellene indult, az már tényleg nevetséges. De igazából felmerül bennem a kérdés, hogy sok ember mire számított? Lehet, hogy némelyikük még levan ragadva a Nolan féle realista világban, és nem tudja feldolgozni, hogy most egy sokkal képregényesebb és valóságtól elrugaszkodottabb világgal áll szemben. Egyesek talán ezért hőbörögtek Joker miatt is. De ez már rég nem az a pálya. Persze a DC comicsnak alapjáraton az volt a védjegye, hogy a Marvelnél sokkal sötétebb és komolyabb sztorikkal dolgozik, ez nem volt másképp előző két filmjüknél sem. A sötét hangulat szerintem itt is megvan. Viszont őszintén, ettől a filmtől nem várhatjuk el a komorságot és a melankolikus elmélkedést. Egy olyan csapatról beszélünk, amit őrült bűnözőkből és gyilkosokból verbuváltak össze. Ennek egy igazi eszeveszett, sötét, cinikus hullámvasútnak kell lennie, amit a trailerek fel is vezettek nekünk. Persze pár dologban azok is félrevezettek minket. A történet egyszerű, mint egy papírlap, de nem is kell több. A világ bajban, rákényszerítjük a rosszakat, hogy megoldják, ők sok őrültség közepette megoldják és kész. Ennyi. Igen, bármelyik szokásos akció film szinopszisának beillene, de miért baj ez? Ennek a filmek nem a történet az igazi lényege és nem a mélyenszántó gondolatok. Ez egy karakterközpontú film és a sok érdekes karakter el is viszi a hátán a filmet. Ha jól emlékszem anno a Piszkos tizenkettőnek is ez volt az alapja. Oké, a két film nem egy ligában játszik, de az indíttatások ugyan azok, még ha akkoriban más is volt a tömeg igénye. Mindezekkel a filmnek egyetlen célja, hogy szórakoztasson minket. Szeretem a komoly és elgondolkodtató filmeket, de nem kell mindegyiknek ilyennek lennie. Szükség van néha egy kis kikapcsolódásra, egy kis őrületre, hogy kiszabaduljunk a hétköznapi élet mókuskerekéből. És ez a film ezt nyújtja. Bár sajnos abból sem az igazán emlékezetes, kultikussá válható filmről van szó, hanem egy jóval középszerűbb alkotásról. De haladjunk csak szépen sorjában! Ami a karakterek mellett nagyon meg tud minket ragadni, az a hangulat. Ha maga a film nem is egy nagy durranás, sikerült egy olyan atmoszférát teremteni, ami egyből beránt minket. Egy igazán sötét, de egyben laza feelingje van az egésznek, és erre rengeteget rásegítenek még a zenei betétek. Tarantino módra egy rakás klasszikus populáris zenét válogattak össze, amik remekül is passzolnak a jelenetekhez. Van itt minden: The Animals, Eminem, Black Sabbath, The Rolling Stones, AC/DC, Queen és még sorolhatnánk. Mind egytől egyig kiváló aláfestést adnak a filmnek. Még ha maga a történet túl kiszámítható és egyszerű is. Itt viszont előjön egy kis hiba a rendezéssel. David Ayer amúgy sem mondható egy nevesebb, vagy közkedveltebb rendezőnek, de itt mintha néhol nem lett volna tisztában, hogy mit csinál. A filmnek vannak nagyon jó részei, máshol viszont előjön Ayer bizonytalansága. Nem tudom, hogy alapból nem nagyon értett az alapanyaghoz, vagy pedig a stúdió cseszegetései miatt lett ilyen, de a dinamika eléggé ingadozik, és gyakran kapkod. Ehhez vegyült még egy kidolgozatlan forgatókönyv is, amiben kiváló ötletek is vannak, de ugyanennyi szarvas hülyeség is helyet kapott. Ez a része talán tényleg betudható a Warner siettetésének, de így is kicsit olyan, mintha egy elsőfilmes rendező kezdő munkája lenne. Pedig nem erről van szó. És az sem sokat segít a helyzeten, hogy a filmet elég szépen megvágták. Ez meglátszik a cselekményen is, és másrészről meg a trailerek is leleplezik ezt a helyzetet. Rengeteg lényeges rész maradt ki, ami sokat ront az összkép megítélésén. Érződik, hogy valahogy nincs egyben, amit látunk. Ja persze, hiszen egy csomó rész hiányzik. Remélhetőleg idővel ebből is kiadnak egy vágatlan rendezői változatot, mint a Batman Superman ellenből, mert erre igazán ráférne. A moziba küldött verzióban így is borzalmas néhol a vágás, talán ezen is segítene a teljes változat. Technikai okok mellett a forgatókönyv kidolgozatlansága mellett árulkodik a felületes karakterdinamika. Itt ugye egy csapat elítélttel van dolgunk, akik a maguk törvényei szerint élnek és megzabolázhatatlanok. Ilyen embereknek kéne egy kis idő, míg megtanulnának valahogy együtt működni, de itt szinte egyből megvan a csapat dinamika. Aztán a végére már szinte egy családdá is válnak, megkedvelik egymást, csak ennek a folyamata nincs rendesen felvázolva. Ezt csak tényleg logikai szempontból hoztam fel. A gondatlanság és a félig hanyag hozzáállás az, ami lerontotta a film értékét, pedig rengeteg lehetőség volt benne, de a készítők nem tudtak élni vele.

De ezt a filmet igazán a karakterek és az őket megformáló színészek mentik meg a biztos bukástól, szóval térjünk is ki rájuk. Margot Robbie remekel Harley Quinn szerepében. Nagyon jól hozza az őrült, bolondos, és egy kicsit naiv karaktert. A film legszórakoztatóbb elemei közé tartozik, és látszik, hogy Robbie is élvezte a szerepet. Bár nem mindig sikerült jó poénokat írni neki, így is ő a film egyik legviccesebb pontja, amikor meg nem a poénjain nevetünk, akkor néhány aranyosabb pillanatával lopja be magát a szívünkbe. Will Smith játssza Deadshotot, a hidegvérű bérgyilkost, aki egyben egy szerető apa is. Magát a karaktert sablonosnak is lehet nevezni, hiszen, hány filmben látunk már ilyet? Egy elkeseredett apa, aki elvállal egy küldetést a gyermeke érdekében. Elég sokszor. De Smithnek sikerül élettel megtöltenie a figurát. Átérezzük helyzetét és szorítunk is neki. Továbbá neki is sikerült néhány jó aranyköpést írni. Viola Davis, mint Amanda Waller, az A.R.G.U.S. vezetője, félelmetes. Ez a nő egy igazi szemétláda főnökasszony. Nem tűr ellentmondást, és bárki, aki ellenszegül neki, az kezdhet is egyből imádkozni. Ő nem egy női Nick Fury, sokkal több annál. És Davis mindezt kiválóan formálja meg, egyértelműen a film egyik legjobb színészi alakítását nyújtja. Olyan tiszteletet parancsoló tekintély árad belőle, hogy az valami hihetetlen. El Diablo volt az egyik legkellemesebb meglepetés. Én kezdetben nem sokat néztem ki az ő karakteréből, de a készítők, és az őt alakító Jay Hernandez kihozták belőle, amit lehet. Ő egy igazi tragikus hős. Egy valóban kompetens és érdekes karakter, akit szép lassan bontanak ki a film folyamán. És a múltjával kapcsolatos történeti csavar az egyik legerősebb pontja a filmnek, és ott igazolódik be igazán, hogy mennyire komplex figura is ő. Jai Courtney végre elviselhető volt. Ő játssza Boomerang kapitányt, és a karakter már alapjáraton egy irritáló tróger paraszt, de úgy néz ki Courtney ezt a figurát hitelesen tudja hozni. Sem a Die Hard 5.-ben, sem a Terminátorban nem hittem el ezt a fickót, de itt végre tudott mutatni valamit. Mondjuk színészileg ez nem sok, de úgy néz ki végre megtalálták őt a megfelelő szereppel, amit hozzáértően elő tud adni. Ez már fejlődés nála. Adewale Akinnuoye-Agbaje, mint Killer Croc nem sok pluszt tud nyújtani a csapatban. Ő a tipikus buta izomagy, aki ott van, ha nagyon keménynek kell lenni. Viszont a sminkmesterek kiváló munkát végeztek vele, igazán képregényhű lett a külseje. Aztán ott van Joel Kinnaman, aki Rick Flaget, a csapat vezetőjét játssza. Amennyi jelentősége lehetett volna ennek a figurának, annyira sikerült belőle egy semleges mellékszereplőt csinálni. Nem csoda, hogy Tom Hardy nem vállalta el a szerepet. A fickó totális másodhegedűs mindenki mellett, még csak különösebben érdekes karakternek sem lehet mondani, és Kinnaman átlagos alakítása sem tud ezen segíteni. Cara Delevingne játssza a Varázslónőt, aki a film főgonoszává is válik. A film elején még elég hatásos és ijesztő tud lenni horrorisztikus külsejével, de aztán annyira súlytalanná és érdektelenné válik, hogy az nem igaz. Karaktere egyáltalán nincs rendesen kibontva, motivációi meg csak gyorsan felvannak vázolva, hogy legyen valami indítéka gonoszkodni. A Marvel átlag gonoszaival játszik egy ligában a hölgyemény. Pedig elviekben a DC a jól kidolgozott gonoszairól híres, és egy ilyen csapatnak (ami szintén egy rakás rossz arcból áll) illett volna egy méltó ellenfelet kreálni. Hasonló a helyzet, mint a Galaxis őrzőinél. De tudom ám, hogy kire vagytok kíváncsiak. Ne is húzzuk tovább az időt, beszéljünk egy kicsit a Jokerről. Itt most Jared Leto ölti magára a legendás szerepet, aki mindent meg is tett, hogy méltó legyen hozzá. És jól is csinálja a fickó. Kellően őrült, elmebeteg és szórakoztató a karaktere. Viszont talán vele szúrtak ki a legjobban a filmesek. A történet szempontjából eléggé feleslegesnek is lehet tekinteni a jelenlétét. Tényleg csak azért van itt, há mer ő a Joker, tegyük már bele. De ez még nem is lenne akkora baj, hasonló volt a helyzet Pókemberrel is az Amerika kapitány 3.-ban. Viszont amint azt a stúdió is megerősítette, Jokernek rengeteg jelenetét kivágták. És így nemcsak, hogy túl keveset is szerepel, hogy igazán megismerjük őt, de így az a maradék jelenete is olyan összeszedetlen képet nyújt, hogy az már fáj. Joker ennél többet érdemel. És sokan, köztük én is, úgy képzeltük az elején, hogy kb annyi és olyan szerepe lesz, mint Hannibal Lecternek a Bárányok hallgatnakban, de sajnos nem így lett. Így csak néhány pár perces felbukkanást kapunk tőle film közben, amikben még Letonak sincs elég ideje rivaldafénybe kerülni. Az ő esetében mindenképpen szükség lenne egy kibővített rendezői változatra. És ezzel a szerepléssel sajnos Leto sem tudott még bevonulni Nicholson, vagy Ledger mellé. Ehhez talán várnunk kell Ben Affleck saját Batman filmjéig.

Összességében az Öngyilkos osztag nem lett egy rossz film. Egy egyszerű kis agyeldobós film, de nem több. Legnagyobb hibája viszont, hogy ennél sokkal jobb is lehetett volna, de a stúdió nemtörődömsége rávéste bélyegét a filmre. Így csak egy közepes alkotás jutott nekünk, ami néhány kellemes pillanatával remek kikapcsolódást nyújt. A képregények rajongóinak szerintem tetszeni fog, de ne legyenek nagy elvárásaink.

Értékelés:   6/10

Írta: Andrew

Mint ha visszatért volna valami, de még sem

- Nagy nehezen 2016-ban megjelent egy új Szellemirtók film, sok régi és öreg rajongó örülhetNE! De még sem. Szerintem rengetegen kíváncsiak lettek volna egy harmadik epizódra, egy méltó folytatásra, ha az eredeti két filmet viszik tovább, még ha nem is azokkal a színészekkel, akik annak idején, a vásznon csalták csapdába a holtak zömeit. Hisz öregek már ők ahhoz, hogy ezt a melót csinálják, de akár a saját gyerekeiknek vagy más fiataloknak is átadhatták volna a stafétabotot, és persze egyáltalán semmi baj nincs azzal, ha az utódok fiatal 20-as, 30-as lányok/nők. Sajnos a stafétabot, amit átadtak volna, azt bevették a szájukba, majd megcsócsálták és úgy kiköpték, mint Kate Winslet a túrháját a Titanic című borzalomban. Ők azt mondták: Nem! Majd mi csinálunk egy új frissebb stafétabotot, amit majd mi viszünk tovább, de azért szeretünk titeket fiúk. Örültem volna én is egy folytatásnak, mint sem egy olcsó remace-nek. De ha már ezt történt, akkor legalább annyit várnék el, hogy jó film legyen, ami megérte a celluloid szalag felhasználását, és a mozijegy árát.

Miért nincs történet?

-  Nem igazán tudtam fellelni bármiféle történet mesélést, cselekményt vagy értelmet, hogy ezt az alkotást miért is kéne végignézzem. A film inkább egy agyatlan, buta idióta, viccesnek kinézni akaró bolondos szórakozás volt, de semmi más. Hasonló értelemben, mint egy trash film, csak nem az akar lenni. Amikor a végére értem, akkor értettem meg, hogy egy nyúlfarknyi cselekménnyel és történettel szeretne nekem kedveskedni a rendező úr, ugyan is rájöttem, hogy semmi mással nem állunk szemben, mint hogy vannak a szellemirtó csajok, akkor van egy szellem, aki meg akarja nyitni a szellemvilágot, hogy elárassza az embereket. Nagyjából körvonalazódott valami keret bennem, amitől nem lebeg a semmiben, de ugyanakkor sejteni vélem, hogy ez is csak azért van, hogy legalább megálljon valahogy ez a film, ami még állna most is, ha a forgatókönyv nem hullana darabokra. Sőt ha belegondolok nincs minek összehullania, mert a nagy része nincs is megírva, mintha nem lenne forgatókönyve az egésznek. Gyanítom, hogy az operatőri és vágási munkákat is csak rögtönözték az adott helyzetben. Lemerem fogadni, hogy csak szinopszisa volt, meg pár ötlet, hogy milyen poénok vagy jelenetek legyenek a filmben.  Lehet, hogy csak azért forgatták le, hogy hülyéskedjenek egy nagyot, és erőltettek bele némi erőfeszítést itt-ott, de azon kívül ez egy nagy parádé, aminek semmi értelme nincs, azon kívül, hogy kikapcsolt zombi aggyal tátsd a szádat és csak nézz ki a fejedből. Se karakterek, se forgatókönyv, se cselekmény, se történetvezetés, se izgalom. Egy sík az egész, érzelem és beleélés szintjén, na de látványból, marhaságból, erőltetett túl játszásból és majom parádéból annyival több van.

Melissa McCarthy sem menti meg a filmet

-  Amikor filmet rendez az ember, akkor általában a rendezőúr/nő foglalkozik a színészeivel, megbeszéli velük, hogy mi a karakterük, hogyan éljék át, mire figyeljenek stb. Ha rossz a színész, akit bekasztingoltak, de van egy olyan kisugárzása, hogy a szerepe ráillik, még akkor is jól jártunk, mert annak a kevésbé tehetségtelen emberre is rá lehet szabni egy olyan figurát, amit végig vihet, hiteles lehet, és a történet szempontjából is nagy jelentősége van, hiába nem tud sokat az illető. Ripacs embereket is fel tudunk használni a filmművészetben, ha szatirikusan használjuk, vagy paródiát készítünk, esetleg öniróniát viszünk a dologba. De amikor egy történet megköveteli tőlem, hogy érezzem át egy csapatnak a szellemét… Hoppá véletlen reflekszes szóvicc, értitek „szellemét” értitek nem? szó poén :DDDDDDD Tessék röhögni! (Na ilyen poénok vannak a filmben).  Szóval, amikor egy csapatért kell aggódjak, annak különböző tagjainak kell drukkoljak, akkor elvárom azt, hogy mélyebben is  megismerkedjek velük, tudjam a hátterüket, múltjukat, személyiségüket, ki milyen ebben, vagy abban a helyzetben, mert ettől lesznek ők egyediek. Ez sem történt meg. Ötlet alapon voltak a figurák felvázolva, és úgy hagyták őket. Van vicces szép fiú, van az őrült fiatal, a nagy dumás néger, az okoskodó nagy kislány és az aranyos lelkes duci lányka, akinek nagy a szája. Ezek az alapok, de olyan vékony mindegyik, mint egy kartonpapír. Ha pálcikára tesznek kartonból kivágott szereplőket és őket mutogatják a vásznon, most ugyanott tartanánk, annyi különbséggel, hogy akkor nem élőszereplős a dolog. A színészek borzalmasak, egy kivételével, illetve kettő. A négy női szereplő közül egyedül Melissa McCarthy az aki nem rossz, nem értékelhetetlen, egyszerűen csak lazábban, és fele annyi melóval hozza azt, amit nagyjából megszokhattunk tőle a Paul Feig (e film rendezője) által alkotott vígjátékokban. Kristen Wiignek se karaktere, se színészjátéka. Előfordul, hogy túljátssza, van, hogy semmit nem csinál, de legalább neki raktak oda egy ici-pici hátteret, hogy kislány korában sokat bántották, és még így 30 felett is tininek érzi magát, mert nehéz gyerekkora volt és nem akadtak számára igazi barátok. Körülbelül három mondatot fektettek ennek kibontásába, ami egy 1 óra 50 perces mozifilmben nagyon vékony és kevés, de valami, több a semminél. Ehhez nem kellett magukat megerőltetni, de az ő figurája már majdnem kétdimenziós. Ami még mindig rohadt kevés, de legalább valami, ami ebben a történetben csoda. Kate McKinnon figurája rettentően túljátszott, idegesítő, nulla és irritáló volt. Egyszerűen zavart. Jó, igen igazatok van, egy karakternek nem az a célja, hogy megkedveljem, hanem, hogy megismerjem. Nekem csak azt kell tudjam róla, hogy ő milyen, és hogy ezt tolerálom e vagy sem, az már az én dolgom ott a mozi székben. Nem muszáj kedvelni, lehet utálni is, de legalább legyen valamilyen. A karakternek az a célja, hogy érzést váltson ki belőlem, jót vagy rosszat, de lehet vegyes is. De amikor egy papírfigura idegesítő, és ráadásul még a színésze is borzasztó, mert gumiarca van, és nem tud színészkedni, de még a rendező sem szól neki, hogy ez túl sok, vegyél vissza, akkor tényleg teljes a káosz. Később egy ilyenért hogyan aggódjak??? Pont nem érdekelt az élete, amikor McCarthy kisasszony kilógatta őt az ablakon, ő miatta sem tudtam izgulni, amiért megszállta a szellem. Az még hagyján, hogy úgyis életben marad, tehát nem lesz semmi baja két arcpirító pofonon kívül, de még azt se tudom rá mondani, hogy jajjjjj szegény, mit tett vele a szellem. Lusta filmkészítők csináltak lusta buta filmet. Ez jóformán nem is film volt, hanem egy youtube videó, amit tini diákok toltak össze. Chris Hemsworth karakter ötlete nem volt rossz, de a színésze sem csinál semmit, és a szereplő sem sikerült olyanra, mint amit én éreztem, hogy akart lenni. De még így is ő volt a legértékelhetőbb McCarthy-val kézen fogva, mert ők legalább játszottak szerepet, nem ripacskodtak, és nem csak falra bámulva mondták fel a szövegüket. A ripacs király az Leslie Jones volt az irtózatosan nagyra tátott szájával, és széles undorító, ízléstelen gesztusával. 

A rendezésre azt sem tudom mondani, hogy nulla, mert valószínűleg a színészek rendezték meg azzal, hogy mindent improvizálnak, Gondolom Feig úr csak megmondta nekik mi a jelenet, aztán csináljatok, amit akartok, én eszek egy pizzát. Végül a vágó asztalon történhetett meg az is, hogy jó lesz az úgy, nem kell ide technikai forgatókönyv, felvettük innen is, meg onnan is, csak legyen valami. Csak néhány dolgot tudok értékelni ebben a valamiben. Hogy legalább próbálkoztak valamit összehozni, érzem rajta, hogy nem csak a pénzért ment a dolog, hanem volt benne szív és lélek, hogy elkészüljön, csak amikor tehetségtelen alkotók vesznek ilyet a kezükbe, és a lelkesedés kimerül annyiban, hogy elkezdik forgatni az anyagot, de utána már lusták ki is építeni az egészet, akkor ne várjunk csodát, vagy egy élvezhető jó filmet. Nem kötelező, hogy szóljon valamiről, nem muszáj, hogy üzenetet adjon át, elég, ha egy történetet elmesél, amit a forgatókönyvíró vagy a rendező kitalált, és szeretné mozivásznon keresztül közölni velünk ezt a kis történetet. De amikor ez sem valósul meg, hanem csak egy nagy marhaság az egész, tele számítógépes effektekkel meg elrontott hülye poénokkal, amiknek aránya tízből kettő, akkor már nem egy jó, és nem is filmről beszélünk. Hanem egy gyors melóval összerakott, de mindjárt darabokra hulló videó anyag, ami még trash filmnek el is menne, ha nem azt érezném folyamatosan, hogy nem is azt akarnak belőle csinálni, hanem valami mást. Szomorú, de ez van. Lássuk be, manapság erről szól a mozi. Tiszetelet a kivételnek, de az is erősíti a szabályt. Amúgy volt benne négy vicces megszólalás, amin őszintén kacagtam és értékeltem, mert aranyos volt. Nagy százalékát McCarthy improvizálta be természetesen. Akciók siralmasak, főleg a vége főharc, ami már egy hülye agymenés, semmi más.

Összefoglaló

-  Röviden nem csalódás, mert egy remace-ről van szó, amit úgy csűrnek, csavarnak, változtatnak, ahogy akarnak.  Úgy értelmezik újra, ahogy szívük diktálja, csak könyörgöm, ha már elkezdünk valami újat, amit elindítunk, akkor dolgozzuk is ki rendesen. Ez csak oda volt hányva, és darabokra hullott. Nem állt meg a lábán. Nem nézhetetlen, bár vannak benne jelenetek, ami miatt kirohannék a teremből, de nagy százalékában nem viszi fel az ember vérnyomását és nem lesz tőle hányingere. Szimplán rossz. Az a négy fontos felállás, ami miatt egy filmnek működnie kéne, pont azok nincsenek megcsinálva a filmben. Történet, cselekmény, karakterek, jó rendezés illetve egy ötödik, szintén nélkülözhetetlen pont, a jó színész vezetés és annak játéka. Ebben az utolsóban legalább volt valami kis fikarcnyi teljesítmény, amitől még nem egy katasztrófa az egész úgy, ahogy van.

        Értékelés: 4/10

       Írta: Róbert

Bevezetés:

- 13 éve már, hogy Nemo, a kis bohóc hal hazakerült édesapjához, Pizsihez, és új barátot is találtak maguknak, egy szenilis doktor halat, Szenillát. Ahogy a film címében is kitűnik, nyílván erről a személyről szól a folytatás. 2016-ban a legújabb Pixar film nem más, mint a „Szenilla Nyomában” című produkció.

Tartalom:

- Szenilla a film története szerint már egy éve él együtt Pizsivel és Nemoval, amikor egyszer csak valami véletlen folytán beugrik neki, hogy van családja, csak elvesztette őket kis hal korában. Így ami kis főhősünk nekiúszik két lakótársával, hogy megtalálhassa a családját. Ám nem minden úgy sül el, mint ahogy annak kell, hisz Szenilla nem véletlenül kapta magyar fordításban ezt a nevet, mert kissé amnéziás, és hát a népszerű mondata: „Baj van a rövidtávú memóriámmal”. Emiatt el is téved, de később kiderül, hogy nem is járnak olyan messze a céltól, de Szenillát kifogják egy kikötőben ahol egy hal bemutató helyszín van, simogatókkal, akváriumokkal, ajándékboltokkal, medencékkel és még sok mindennel. Szenilla feladata, hogy szüleit megkeresse, és mivel Pizsi és Nemo leváltak tőle, így nekik barátjukat kell megtalálniuk.

Elemzés:

- Azt kell, hogy mondjam, hogy a Pixar stúdió a mai napig nem engedi, hogy rossz alkotás jöjjön ki a kezük alól, legalábbis olyan rossz nem, ami egy korábbi sikeres filmjüknek a folytatása vagy az előzménye, lásd Szörny Egyetem vagy a Toy Story 2 és 3. Mivel a „Nemo Nyomában” a gyerekkorom egyik meghatározó animációs filmje mai napig, így elvártam egy méltó folytatást így 13 év után, főleg, hogy itt a címszereplő a kedvenc karakterem az első részből, maga Szenilla, akinek itt is Zakariás Éva a magyar hangja, akárcsak az előzőben, na de az eredeti hangját sem hagyhatom ki, aki nem más, mint Ellen DeGeneres. A film méltó az első részhez. Az évek alatt a Pixarnál nem a körmeiket reszelgették, hanem odatették magukat és igen is leültek kitalálni megfelelő történetet, megfelelő új karakterekkel, izgalommal, újdonsággal, de ugyanakkor a nosztalgia sem hiányzik belőle, de jóval kevesebb, mint az elmúlt 2 évben érkező régi filmek nagy folytatásainak, ugyanis a Szenilla Nyomában című animációs film az nem a remace-je a 2003-as első résznek! És ez fontos, mert az utóbbi 2 évben ezeket vették alapul a nagy Hollywood-i Blockbustereknél. A Szenilla Nyomában igen is egy folytatás, és nem az előző újraforgatása. Mert új lenni, vicces és lenyűgöző, ugyanakkor a címszereplő karakternek is meg van a maga drámája, maga előtörténete, és jól kötik össze a Nemo Nyomábanal. A poénok működnek, hiába készült 13 évvel később, teljesen beleillik az előző által felépített színvilágba, és nem lóg ki… Nem mondanám, hogy kifejezetten szól a mai közönségnek, de a régieknek sem, mert a poénok nem egy adott kórhoz megfelelően vannak megírva, hanem az első rész képviselt valamit, és ez a folytatás azt követte. Az animáció teljesen rendben van, és úgy gondolom, hogy kiváló. Sok különbség nincs az előzőhöz képest, de odatették magukat a készítők, kicsit részletesebbek a 3D modellek és az animáció felszínessége is.  A történet ötletes, néhol egyszerű, néhol pedig kapkodom a szemem ide-oda. Nagyon nagy kreatívság szorult eme alkotásba, hisz az egész film egy nagy kergetőzés egy kikötői tenger biológiai rezervátumban, ahol családok nézegethetik meg a különféle tengeri állatokat, fókától egészen a bálnákon és a delfineken keresztül  a kagylókig vagy kisebb halakig. Sok ötletet vetettek be a forgatókönyv írása közben. Félig Road movie, de félig egy kergetőzős, helyszíncserélős vígjáték, és nagyjából egy helyszínen játszódik, mégis magával ragadó és egy érdekes, izgalmas és vicces kalanddá rajzolódik ki az egész.

- Bár nem vagyok vele teljesen 100 %-ig megelégedve, ugyanis látszik rajta valamilyen szinten a kór rajz. Ugyanis szerintem nem tesz jót a történetvezetésnek az, hogy hihetetlenül pörög a film. Iszonyatosan elkapkod sok dolgot sok helyen. Az első résznek szép íve volt, valahonnan kifutott valahova a cselekmény, és egy szép ívet húzott, megfelelő tempóval, amit végig tartott, és mindenre hagyott időt, hogy kibontakozhasson. A második rész itt nagy szarvas hibát vétett, mert sok fontos dolgot ledarál, csak azért, hogy egyből léphessünk a következő információra, onnan a következőre, aztán pedig a közepébe, de utána meg jönnek olyan részek, amik meg annyira lenyugodnak, hogy csigalassúsággal megy a jelenet, amit nem negatívumként hozok fel, mert jót tett neki a kis lassítás néhol. Sajnos a mai kór nagyon befolyásolta ezt, pont a mai pörgős és értelmetlen filmek miatt, ez kihatott erre. Kicsit úgy éreztem magamat, mint egy akciófilmben, csak nincsenek akciók, az az egy van a legvégén, ugye a fő finálé, amit nem mesélek el, de ezen kívül olyan pillanatokat pörgettek fel, amiket ugye felesleges lett volna, mert vagy beszélgettek az adott résznél, vagy csak simán úsztak egyik helységből a másikba. De nem csak a helyszínváltogatással és egymás kergetéséből hoztak ki ötletes és kreatív jeleneteket, hanem a különböző állatokból is. Például a Sors nevű Cetcápa, illetve a hét karú Hank nevű polip, akinek eredeti szinkron hangja a jól ismert Ed O’Neill, a Rém rendes Család Al Bundy-ja, és magyarban pedig Bruce Willis itthoni megfelelője, Dörner György festette alá az adott karaktert. A magyarok úgy látszik szeretik átírni az angol kiírásokat magyar nyelvre a Pixar filmekben, de még Kautzkyi Armandot is bedobták, mint magyar poén, hisz ő volt a hangosbemondó.

Rövid vélemény:

-A film nagyon jó, picit gyengébb, mint az első, ezek az említett hibák miatt vannak, de egyébként meg méltó folytatás, megállja a helyét, és korrektül egészíti ki nem csak a történetet, hanem a saját kis univerzumát. Egyet kérek a Pixartól! Ne legyen soha harmadik része! Ez így kerek, ez így jó, hogy két részből álló történet az egész. Lehet  hogy, kitudnának hozni még több frappáns dolgot még egy folytatásból, de ez így kerek…. Még egy eltűnést ne keljen végignéznünk, hisz a film kisebb hibája még az is, hogy az elején rohadtul szájbarágós. Mintha senki nem emlékezne az első részre, és másodpercenként ütögeti a fejünkbe, hogy látod ez is volt régebben, meg ez is, meg ez is. De ettől eltekintve egy nagyon jó animációs film, ajánlott mindenkinek, de először nyilván az elsőt kell megnézni, ha még valaki nem látta volna……….

      Értékelés: 8/10

A Szuper Anyuka Visszavág

- Az emberben már ősidők óta meg van a túlélési ösztön, illetve gyermekeink és szeretteink megóvása. Ilyenkor hajlamosak vagyunk mindent feladni és vért izzadva küzdeni értük. De a legnagyobb szó talán mégis inkább az, amikor egy anyuka teszi ezt meg egyes egyedül és a semmiből küzdi fel magát a csúcsra, annak érdekében, hogy boldog életet élhessen a családjával. Most David O. Russel az, aki egy hasonló sztorit mesél nekünk egy megtörtént eset alapján film formájában. Főszerepben Jennifer Lawrence, aki a címszereplő Joyt alakítja, de mellette még olyan színészek bukkannak fel, mint Robert De Niro, akit nem kell senkinek sem bemutatni, Virginia Madsen a Candyman (Kampókéz) című krimi thrillerből lehet ismerős nekünk, illetve Russel rendezőúr színész hármasából itt van Bradley Cooper is.

-A film kiindulópontja, hogy felvázolja nekünk Joy karakterét, rövid élettörténetét kislány korától a felnőttkoráig, és itt kapcsolódunk be az ő életébe. Joy édesapja Rudy (Robert De Niro) már elvállt feleségétől, Terry-től (Virginia Madsen). A család romokban hever. Főszereplőnk egy fiatal anyuka, aki egyes egyedül tartja össze valahogy a szét eső családot. Mamája, aki a film mesélője is egyben, már nagyon beteg, az édesanyja amióta elvált az apjától, folyton csak TV sorozatokat néz, és nem szereti, ha férfiak vannak a szobájában, mert már elidegenült a férfi nemtől. Félreértés ne essék, nem leszbikus lett, hanme csak nőkkel tud egy levegőt szívni.  Joy elvállt férjétől, aki az ő pincéjükben éli életét, mivel nincs hova mennie. Egyetlen kislánya is csak ő rá számíthat. Joy reggeltől estig meg nem áll. Főz, takarít, dolgozik, amolyan Hamupipőke stílusban, csak ő ezt nem rabszolgaságból csinálja, hanem megélhetésből. Szüleire nem számíthat, mert egyik se tud neki besegíteni, ők is mindig inkább vitatkoznak, féltestvére irigy rá és lenézi. A folytonos robotolásból és adósságból valahogy kiutat kell keresni, és Joy egyszer csak azt mondja, hogy elég, ő ezt már nem bírja tovább, így a sarkára áll.

- Amit kapunk a rendezőtől a mozijegyárért cserébe, az egy élet dráma. Jennifer Lawrenc eljátszik egy nehezen élő stresszes édesanyát, aki nagy erőfeszítéssel húzza ki a családját és önmagát a szarból. Amikor beültem erre a filmre, nem számítottam egy ilyen koncepcióra, hiszen David O. Russel mindig is olyan filmeket készített, ami egy romantikus vígjáték, tele sok abszurditással, vagy társadalomkritikával, drámával, vígjátékkal, erős erotikus, szexuális utalásokkal és reflektálásokkal, illetve azok kifigurázásával, plusz mindez igaz történetek alapján. Ezek sablonok alapján ültem be az új filmjére, ami merőben másabb. Persze megjelenek motívumok, hisz érződik rajta Russel úr keze munkája, de a stílusa és a felvázolása, illetve a mondanivalója teljesen más. Bár nem új, de legalább működik. Az üzenete semmi más, csak annyi, hogy ha rossz az életed, és tele van a hócipőd mindennel, akkor állj a sarkadra, ragad meg az alkalmakat és válj nagyobb emberré, hogy magadat és másokat is segíts és legyél király. Ennyi. Sokszor ellőtték már Hollywoodban, valami hasonlót adott át a Back to the Fututre (Vissza a Jövőbe) Trilógia is.

-Joy egy iparos munka által szeretne kikecmeregni a gödör legmélyéről. Ez az a film, amiben a főszereplőnk egy általa kitalált új felmosóronggyal próbál betörni a piacra, és pénzhez jutni, ezzel segítve az édesapja kis gyárát is. A film nem megy át a Scorcese által készített Wolf of Wall Street (A Wall Street Farkasa) féle „felküzdöttem magamat a csúcsra, de nem tudok betelni vele és elkezdek lecsúszni” formába. Ilyen szuper anyukát is ritkán látni, főleg, hogy a film valahol a 80-as, 90-es évek környékén játszódhat. Első hallásra szinte lehetetlennek tűnhet, de igen, egy új, önkicsavarós felmosóval próbál felszínre törni és a családját is rendbe tenni. Kis lányával közösen fognak hozzá a munkálatokhoz. David O. Russel, mint mindig, most is behozza a különböző emberi kategóriákat. A nem érdekel apuka, gonosz tesó, őrült anyuka, szegény főszereplő, ex férj, új főnök és különböző akadályok. Meglepő, Hollywoodi film létére egy pillanatra sem megy át nyál tengerbe. Amikor szomorú jelenet van, amikor boldogabb részlet, vagy éppen kiborulás, esetleg bukás, egyszer sem adja elő magát oscar szagúan, egyszer sem megy át mézes mázos mesébe. A rendező megszeretteti velünk a főszereplőt, és őt végig vezetve tudunk érte aggódni, ő vele együtt érezhetjük zavarban magunkat, vagy kínosan, mert valós következmények, és valós helyzetek jelennek meg. Jennifer Lawrence megremake-elte a Hunger Games III. Mockingjay (Éhezők Viadala III. Kiválasztott) első részének egyik jelenetét, ugyanis újra el kellett játszania azt, hogy ő nem tud színészkedni és leblokkol a kamera előtt. Megint egy bizonytalan, lámpalázas, amatőr senkinek kellett tűnnie. Az összes karakter a filmben nagyon is életszerű. Kezdve Joyal, aki nem csak összetartja a családot, de a férfimunkákat is ő végzi. Évek óta ő szereli a vízvezetéket, összetákolja a mindjárt széteső kerítéseket, faoszlopot stb. Ruhákat var, és közben még tervezget is. Édesapja Rudy, sok mindenben kiáll lánya mellett, de amilyen szeretetett mutat iránta, csupán csak halvány kimutatás, ugyanis sokszor nem is érdekli, vagy inkább csak nem tudja milyen apukának lenni. A legrosszabb helyzetekben sem áll mellé, inkább vissza húzza őt. Mondhatni szereti a lányát, csak nem tudja hogyan mutassa ki. Őrült édesanyát jobban érdekli az, hogy mindennap nézhesse a gagyi szappanoperát a TV-ben és egy lépést sem tesz meg előre, hogy szerettei kilábaljanak a problémák tengeréből. Bradley Cooper egy üzletember, és TV reklámvezetők főnöke, aki megengedi Joynak hogy reklámozhassa a találmányát, de sok gondok jönnek még a boltra, ugyanis először nehezen veszik az árut. Ezek után egy fajta üzleti barátság alakul ki köztük, semmi több. Ennek azért örülök, mert a legtöbb mocsok Hollywoodi film megcsinálja azt hogy a végén minden happy és még a főszereplő lányka össze is jött az üzletvezetővel. Na itt erről szó sincsen. Russel nem fog alkalmazkodni a klisékhez, és ezerszer ellőtt sablonokhoz. Nem kell mindig összejönni az embereknek a végén. Emiatt is jó ez a film, mert életszerű, egy olyan megtörtént esetet mesél el, amit ha kicsit át is írtak, de legalább nem abba az irányba, amibe a legtöbb film belebotlik.

-A színészekkel elégedett vagyok. Jennifer Lawrence megint csak kihozta magából a maximumot, mert megint csak egy új figurát játszott el. Nem volt Katniss Everdeen, nem volt Mystique, nem volt egy őrült és bolond feleség, de pláne nem egy megőrült ribanc özvegy. Sikerült egy új karaktert hozzáírni a karrierjéhez és a portfóliójához. Emelet teljesen hitelesen adta elő a figurát, amikor kiakadt, vagy elkapta a düh, pont volt annyira valós, hogy ne jusson eszembe az, hogy ez csak egy szerep. Viszont nem mindennapi, hogy egy anyuka puskalövöldözéssel nyugtatja le magát. De Niro nem nyújtott sokat, az utóbbi években sajnos egyre inkább lejjebb csúszott bugyuta filmjeivel, de hála Russel bácsinak, még ha nem is hozza ki belőle a legtöbbet, mindig olyan karaktert ad neki, amiben vicces és vállalható lesz, hiszen egyik filmjében sem égeti le magát a színész óriás, Russel filmjeiben mindig működik, az adott közegben mindig helye van és teljes összképet tud kialakítani maga körül, de sajnos már nem kapjuk vissza azt az embert, akit anno megismerhettünk. Ebben a filmben sem rossz. Amiben különbözik, hogy itt nem vicces karakter. Amit kellett azt hozta, ahogy Virginia Madsen is. Bradley Cooper volt talán a leggyengébb, egy fejet vágott végig, bár ő sose volt nagy színész, de az American Hustleben (Amerikai Botrány) és a Silver Linings Playbookban (Napos Oldal) legalább vicces volt, itt még az se. Mondjuk a karaktere nem is igényelt nagy figyelmet, egy érdektelen huszadrangú mellékkarakter volt, akinek annyi volt a feladata, hogy Joy sikerét berobbantsa. Ez nagy segítség volt a karakter és a történet szempontjából, de egy turbó löketen kívül semmi szerepe nem volt, emiatt Cooper sem bukdácsolt. Pont bele illett és nem lógott ki.

- Összességében egy kellemes és megható történethez volt szerencsém, amit örömmel kísértem végig, és örülök, hogy David O. Russel nem múlta alul magát, hanem tartotta a szintet, amit képvisel, plusz új távlatokat nyitott magának, egy új irányzatot. Akik szeretik a megtörtént eseten alapuló karakterdrámákat, azoknak mindenképp ajánlott.

 Értékelés: 7/10

THE HATEFUL EIGHT     2015

Quentin Tarantino mester visszatért, és előző munkája, a Django elszabadul nyomvonalán ismét egy westernt alkotott. Ám jelen esetünkben a Djangotól egy eléggé eltérő hangvételű filmről van szó. Míg az a film egy komoly témákat boncolgató, de azzal együtt mégis egy humoros, kalandos és akció dús film volt, ami nem volt mentes a pátosztól, addig ez egy sokkal komorabb, feszültebb és keményebb film lett, ami nem nélkülözi az Agatha Christie féle stílust, csak sokkal erőszakosabb formában tálalva. Lényegében egy western paranoia thrillerrel állunk szemben. És meg kell mondjam, Tarantino mester ismét nagyot alkotott.

A polgárháború vége után járunk, Amerika havas hegyvidékein. Major Marquis Warren (Samuel L. Jackson) fejvadász néhány zsákmányát szeretné elszállítani a közeli Red Rock városába, így találkozik egy másik fejvadásszal, John Ruthal, ismertebb nevén a Hóhérral (Kurt Russel), aki szintén egy általa elfogott banditát, Daisy Domerguet (Jennifer Jason Leigh) akar eljuttatni a városba, hogy felakasszák. Útközben csatlakozik hozzájuk a város új sheriff jelöltje, Chris Mannix (Walton Goggins), majd az erősödő hóvihar miatt kénytelenek meghúzni magukat egy közeli rőfős boltban, ahol négy különös idegen fogadja őket (Tim Roth, Michael Madsen, Bruce Dern és Demián Bichir). Ám hőseink számára csakhamar bizonyossá válik, hogy az egyikük nem az, akinek mondja magát és összejátszik Domergueu-val, hogy megszöktesse a nőt. De vajon ki lehet az? Jó lesz idejében rájönni, mert szereplőink elkezdenek szép sorjában hullani. És odakint a vihar is csak erősebb lesz.

Ez a film fantasztikus! Öröm látni, hogy a mai hollywoodi látványorgiák agyatlan tengerében néha még felbukkan egy igazi, tartalmas, gondolatébresztő és agytekervényeket megmozgató film. És az Aljas nyolcas ilyen. A Django élvezetes elismerés hajhászása után Tarantino is visszatalált a gyökereihez. Saját elmondása szerint két film inspirálta őt jelenlegi története elkészítésében. John Carpenter 1982-es A dolog című filmje, és a rendező saját debütálása, a Kutyaszorítóban. És megnézve a végeredményt, ez tagadhatatlan. Bár szerintem Agatha Christie hatása is enyhén megfigyelhető. Ha be kéne határolni műfajilag, és félretesszük a western környezetet, ami eléggé mellékes, akkor talán legjobban a kamara thriller illene rá. Történetünk nagyjából egy helyszínen játszódik, a rőfős boltban és annak környékén. Maga a film is rendkívül lassú és vontatott kicsit. Bár ezt legjobban csak a film első háromnegyed órájában érezheti a néző. Ez leginkább arra szolgál, hogy megismerjük kilenc szereplőnket (ó igen, hiszen a nyolc főbb karakter mellett ott van még a kocsist játszó James Parks is, akit kár lenne kihagyni) és meg is ismerjük mindet kellőképpen. Mindez megadja nekünk az alapfelállást, majd ezután szép lassan beindul a film és egyik megdöbbentő és feszült pillanat követi a másikat. Senki nem bízik senkiben és nem is lehet. Ne legyenek illúzióink, itt mindenki egy szemét mocskos állat. Az egyik akármelyik pillanatban kinyírhatja a másikat, és ez a bizonytalan helyzet meg is teremti a maga pillanatait. Hihetetlen feszült és kiszámíthatatlan a film és Tarantino remekül adagolja ezt a paranoid feszültséget, és némely csattanó eszméletlenül képes arcon találni. Persze a rendező stílusjegyének számító vérengzés sem marad el. A film első fele még csak baljóslatú bizonytalanságban tart minket, aztán a másodikban, amikor már szép lassan kezd mindenre fény derülni, az erőszak és a vérengzés mérő is elkezd emelkedni és kis szereplőink elhalálozása is sűrűbben következik be. És az a befejezés is valami fantasztikus. Igaz, hogy lassú tempója néha a hátrányává is válhat, aki nem fogékony erre a stílusra, az valószínű unalmasnak fogja találni. Pedig egy hatalmas élménytől fosztja meg magát az illető. Valóban döcögősen indul be és még utána is néhol leül a cselekmény, de összességében egy remek, hangulatos kis történetet kapunk, amire nagy szükség is van korunk rohanó világában. Magának a filmnek is van egy egyedi atmoszférája, ami sokat dob az élvezhetőségi faktoron. Sikerül megidézni a régi idők spagetti westernjeit és DePalma féle thrillerjeit is. Az egészet átlengi egy hatalmas nosztalgia hangulat és profizmus, abból az időből, amikor még tudták, hogy kell maradandó és tartalmas filmet készíteni. Tarantinonak, aki ezen nagy öregek munkáin nevelkedett, ez nem okoz gondot és tudja, hogy alkalmazza ezeket a mai világban. Az egyedi stílus és feszültségkeltés mellett a látványért is piros pont jár. Egyszerűen gyönyörűek ezek a havas hegyi tájak, amiket a filmben láthatunk. Szinte már érezzük a hideget a filmvásznon keresztül. És mindehhez még hozzájön a filmzenék legnagyobb királyának, Ennio Morriconenak a közreműködése, aki fantasztikusan stílusos zenét szerzett a filmhez. Ez már a legelején megadja nekünk az alaphangulatot és érzékelteti velünk, hogy mire is számítsunk a továbbiakban. És a karakterekről még nem is beszéltünk.

Samuel L. Jackson számára egy újabb jutalomjátéknak bizonyult Marquis Warren szerepe. Ő egy igazi profi fejvadász, aki nem riad vissza semmitől, ám ugyanakkor ő is egy eléggé nagy rohadék tud lenni. Karaktere mindenképpen emlékezetes és Jacksonnak itt is volt egy pár idézhető pillanata. Mellette szintén öröm látni a már évek óta alig foglalkoztatott Kurt Russelt. Russel játssza John Ruthot, aki szintén egy kiváló fejvadász hírében áll, bár nem annyira eszes és találékony, mint Warren. Egyetlen egy célja, hogy bitóra juttassa Daisy Domerguet és ebben senki sem gátolhatja meg. Hiányosságai mellett elszántsága és bátorsága értékelendő és Russel remekül hozza a figurát. A film egyik legnagyobb fénypontja viszont maga a fogoly, Daisy Domergu. Egy igazi, mocskos, álnok kígyó nőszeméllyel van dolgunk, akit hogy ha el is kezdenénk esetleg sajnálni, hamar ad rá okot, hogy miért ne tegyük. Jennifer Jason Leigh kelti őt életre, hihetetlen életerővel. Látszik, hogy bele adott apait, anyait és a végeredmény magáért beszél. Itt ismételten bebizonyosodik, hogy Tarantino milyen kiváló női karaktereket tud írni. A másik fénypont pedig az újdonsült seriff, Chris Mannix, akit Walton Goggins játszik. Goggins sajnos egy elég keveset foglalkoztatott színész, jobbára csak Tarantino és Robert Rodriguez dolgozik vele, viszont itt aztán megmutatja nekünk, hogy miért kéne több figyelmet kapnia. Mannix egy igazi tenyérbe mászó kis mitugrász, akit szívesen fejbe lőnél már az elején. Persze még így is sok van még a tarsolyában és Goggins remekül kelti életre ezt a kétes karaktert. Tényleg nem tudhatjuk, mire számíthatunk vele kapcsolatban. Aztán ott vannak még a többiek. Tim Roth imádni valóan féregarcú figurát hoz ki magából, amire úrias manírjai csak rátesznek egy lapáttal. Michael Madsen inkább a háttérből morgó és figyelő figura, aki azért a végére megmutatja, hogy mit tud még, de ez meg is felel Madsen színészi képességeinek. Demián Bichir az egyik legmulatságosabb, ugyanakkor leggyanúsabb figurát játssza. Az ő karaktere, aki már a kezdetek óta túl sok kérdést vet fel és meg is marad jó darabig ebben az esetlen bizonytalanságban. És itt van még nekünk az öreg Bruce Dern, aki eléggé a háttérbe szorul, pedig rá se lehet egyáltalán panaszunk, ha ő van előtérben. Egy megfáradt, a fiát kereső, rasszista konföderációs tábornok képében tűnik fel, és kevés jelenléte ellenére egy hatalmas érzelmi töltetű pillanat köthető hozzá. Sok mindenről lehetne még beszélni, viszont az már erősen spoileres.

Semmi kétség, Quentin Tarantino még mindig érti a dolgát és újfent bebizonyította, hogy a western műfajban is van még mit kiaknázni. Ígérete szerint ez után még két filmet akar csinálni és csak reménykedni tudunk, hogy profizmusa azokra az időkre sem fog alább hagyni. Jelenlegi alkotása pedig egy príma kamara thriller lett, a legjobbak közül, ami lehet nem mindenkinek fog tetszeni, de az arra fogékonyak biztosan megtalálják benne számításukat, Tarantino rajongóknak meg egyenesen kötelező.

Értékelés:   8/10

Írta: Andrew

Kylo Ren SPOILERES karakterelemző

- December 18.-án debütált a Star Wars VII. Ébredő Erő című film, amely több millió embert vonzott be a moziba.  Sokan felemás élménnyel jöttek ki róla, ezek többsége talán a film fő gonosza miatt. Vannak, akiknek bejött a figura, de vannak, akik lehordták, illetve kinevették újdonsága miatt. Engem személy szerint nagy meglepetésként ért, hogy mertek újítani, és nem egy Darth Vader utánzatot kaptunk. A film megtekintése után fogalmazódott meg bennem az, hogy nem kell mindig a sablonokat követni. Merjünk újat adni, muszáj kockáztatni, különben sohasem fogunk elszakadni az elődöktől és unalmassá válik a mű, illetve az ötlet, amin annyit agyaltunk.

- Kylo Ren nem vitás, egy hisztis kis kamasz huszonéves, aki keresi a helyét a világban. Ahogy az a történetből is kiderül, ő nem más, mint Han Solo és Leia Organa közös gyermeke, aki Luke Skywalker tanítványa volt egy ideig, de a sötét oldal elragadta őt és felborította az újabb Jedi rendet. Ben Solonak hívták, de felvette a Kylo Ren nevet. A fiú egy Darth Vader rajongó. A nagyapja példáját szeretné követni, ezért beállt az Első Rend élére, ami a régi Galaktikus Birodalom hamvaiból jött létre. Sith lovag szeretne lenni valamikor, illetve uralni szeretné a galaxist és hidegvérrel ontja ki az ártatlan lázadók életét. De vajon ettől még olyan lesz, mint Vader nagyúr. Nem éppen. Mivel a fiú nem élt abban a korban, amikor Darth Vader tartotta rettegésben a galaxist, nem is értheti, hogy ő milyen nézeteket vallott, és miért volt ő gonosz az emberek szemében. Először is mi az a gonosz? Kit nevezünk mi gonosznak? A gonosz ember az, akinek vannak bizonyos elvei, egy fajta világmeglátása, ami a többi embernek nem megfelelő, vagy elfogadható. Ennek az embernek a nézetei olyan szempontból rosszak, hogy káros a többi élő, ártatlan ember számára, vagy még inkább veszélyes. Hogy valami vagy valaki gonosz, az relatív. Mi van, hogy ha a klasszikus trilógiában Darth Vader volt a jó fiú, és a lázadók voltak a gonoszak? Azért éreztük, hogy Luke Skywalkernek kell szurkolni, mert a film őt állította be nekünk, nézőknek pozitívan cselekvő karakternek. De mi van, hogy ha az volt a helytelen, amit ő csinált, és az volt a helyes, amit Vader követett el a Birodalom élén? Vader rettegésben tartotta galaxist, ártatlanok milliói haltak meg és a Jedi rend is miatta halt ki. De mi van, hogy ha ez volt a pozitív cselekvés? Vizsgáljuk meg egy picit a mi hétköznapi életünket. Nyilván rossz nekünk, ha egy galád ember, rettegésben tart minket. De ha mi úgy élnénk, hogy ezt tartjuk helyesnek, akkor a Star Wars filmek szempontjából Luke Skywalker a valódi gonosz, hiszen azt rombolja le, amit a Birodalom és Vader felállít. Nem azért drukkoltunk a lázadóknak, mert ők a jó fiúk, hanem mert a filmvásznon azt a cselekedetet hajtották végre, ami a mi életünkben helyesnek bizonyul. De ha nem így élnénk, és a film a Birodalmat tartaná a pozitív oldalnak, és úgy lennének megírva a történetek, hogy az ő nézeteiből látjuk az egész mesét, akkor nekünk nézőknek nagy szívfájdalom lett volna az, hogy a Halálcsillag kétszer is felrobbant. Minden puszta relativitás kérdése. De vajon Kylo Ren tisztában van azzal, hogy miért áll azon az oldalon, ahol áll, és miért vallja azokat a nézeteket, amiket vall? Szerintem nem igazán.

- Kylo Ren rajong nagyapjáért, de nem is tudja, hogy miért volt Vader olyan amilyen. Annyit értett meg a múltjából, hogy gonosz volt és egy uralkodó a galaxis felett. Ren az nincs tisztában a saját tetteivel, nem tudja, hogy miért csinálja azt, amit csinál. Minden tette alatt azt érti, hogy ez a helyes az ő szempontjából, de értelmét nem látja. Úgy gondolkodik, mint egy mai tinédzser, egy mai huszonéves. Azt gondolja, ha sokat pusztít és gyilkol, akkor számára az út a sötét oldal felé ki van kövezve. A hiba ott van, hogy dúl benne a világos oldal, a fény, amit ki akar irtani magából, de ez az, ami őt fogva tartja, hiszen ő nem is akarna gonosz lenni, viszont saját magát hazudtolja meg. Azt hazudja be önmagának, hogy ő igenis a sötét oldalhoz tartozik, és ezért képes megölni a saját édesapját, Han Solót is, csak hogy bebizonyíthassa, neki nincsenek érzelmei. Ő semmit se érez szerettei, vagy más ember iránt. A filmben látszik rajta, hogy de igenis érzi ezeket, de annyira fiatal, naiv és makacs, hogy nem tudja a helyén kezelni és reménykedik abban, hogy apja megölése az rásegít érzelmei kiirtására. De remélem, hogy ez a tette a folytatásokban egy mozgató rugóvá válik, és majd formálódik a karaktere. Kylo Ren mint ahogy azt már mondtam, egy hisztis, makacs és tanulatlan fél kész diák, aki nincs tisztában tettei súlyával és jelentőségével.

- A színész, Adam Driver kiváló választás volt casting során. Bár nem alakított nagyot, hisz karaktere a film nagy részében sisakot visel és amikor leveti azt magáról, akkor sem láthatjuk rajta azt a fajta profizmust, amit Harrison Ford produkál a képernyőn. Mégis így lett ez jó. Drivernek van egy fajta arca, egy olyan kisugárzása, egy olyan feje, ami már önmagába foglalja a karaktert, akit éppen megformál a filmben. Szavak nélkül és tettek nélkül is rájöhetünk, hogy ez a fickó messze nincs Darth Vader szintjén. A kinézete egy tinédzsert, vagy inkább egy fiatal felnőttet ábrázol, aki még nem elég érett vezetőnek, vagy nagy harcosnak. Ez is azt bizonyítja, hogy nem mindig profi színészeket kell találni egy szerepre, hanem a megfelelőt, aki nem csak kinézetben, de kisugárzásában és motívumaiban egyaránt megfelelhet a szerepének. Emiatt volt jó a régi trilógiában az, hogy Obi-Wanon (Alec Guinness) és Tarkinon (Peter Cushing) kívül a többiek amatőr színészek voltak. Nem azért szerettük meg Mark Hamill, Harrison Fordot vagy Carrie Fishert, mert olyan kiemelkedően alakítottak volna, hanem azért, mert az apró mozzanataik visszatükrözték azt a karaktert, akit alakítottak a filmben. Bár Harrison Ford tehetséges színésszé vált, már az első részben, a New Hopeban (Egy Új Remény) is látszódott rajta, hogy sztár alkat, de nem alakított kiválóan, egyszerűen önmagát hozzáadva tette naggyá figuráját, Han Solót. Viszont ebben az új epizódban már nem csak a kisugárzása és stílusa, de mostanra kifejlődött színészi képessége is naggyá alakította karakterét. Adam Driver szintén hasonló cipőben jár. Ő is egy ígéretes színész lehet valamikor akár a közel, de lehet, hogy csak a távoli jövőben, ehhez viszont majd az kell, hogy ne csak ezt az egy karaktert tudja majd előadni a filmvásznon.

-A filmben lévő bukása is nagyban hozzátartozik a szerepéhez, hogy vajon miért is maradt alul egy amatőr, fiatal 19 éves lány ellen, aki életében először tartott fénykardot a kezében.

- Rent annyira elragadta a gonosz vágy, a gyilkolhatnék, és annyira le becssüli a fényt, hogy emiatt túlbizakodó lett önmagában. Lebecsülte ellenfelét, Reyt (Daisy Rdiley) és azt gondolta, hogy mi neki ez a kis lány, hiszen simán megeszi őt reggelire. De arra nem gondolt, hogy a lányt erősen átjárja az Erő, és egy fajta minimumot is ki tudna magából hozni, ha megnyugszik és összpontosít. Most Ren annyira biztos volt a győzelmében, hogy nem használta fel minden erejét, nem összpontosított, fél vállról vette a dolgát, és emiatt egy amatőr harcos, aki csak egy fémbottal tanult meg harcolni életében, simán legyőzte őt. A fiú elvesztette minden egyensúlyát, nem figyelt kellőképpen a harca, és Rey emiatt tudott győzedelmeskedni felette, pedig ő messze nem harcolt jól, egyszerűen csak neki vetette magát, és hagyta, hogy az Erő irányítsa a lépésit.

- Én nagyon örülnék, ha a többi részben formálódna a karaktere, és a készítők ki tudnák belőle hozni a maximumot, mert van benne annyi lehetőség, hogy a Star Wars univerzumán belül nem csak egy ígéretes negatív karakter lehet, de még a legjobb fő gonosz figurát, azaz Darth Vadert is felülmúlhatja.

 Filmes podcast 8. adás, film kritika és elemző: https://www.youtube.com/watch?v=tbeb4EvfZLc

 Írta: Róbert

Hunger Games IV. Mockingjay pt2.

Fél Siker A Köbön

 Felvezetés:

-A Fecsegő Poszáta immáron negyedszer vetette ki szárnyait a mozivászonra, és ezzel lezárta Suzanne Collins történetét. Habár a harmadik kötetet ketté vágták, de elmondhatjuk, hogy 2015-ben is megnézhetünk egy Hunger Games epizódot. Sokan szeretik a szériát, de azért elegen vannak a lehúzók is. A tavalyi harmadik rész számomra egy élvezhetően nagyon jó film volt, amit a kritikámban meg is fogalmaztam, hogy miért, de a nézők sora elégé lehúzta, mások közepesnek állították be. Anyagilag elég jól teljesített, de a kettévágása miatt a legrövidebb, és a legkevesebb akciót tartalmazó epizód lett. A negyedik film már túl megy a 2 órán mindössze 15 perccel, így nem éri el az első rész 140, és a második rész 146 percét sem (stáblistát nem akarom beleszámolni), de elég hosszú egy Hunger Games filmhez képest, pláne, hogy csak egy fél történetről van szó. A főszerepben újra Jennifer Lawrence tündököl, és támogatják őt olyan nagyobb színészek, mint Woody Harrelson, Philip Seymour Hoffman, valamint Julianne Moore és Donald Sutherland.  Vajon ez a lezáró rész méltó tud lenni korábbi elődeihez, vagy lesüllyed egy alsóbb szintre???

 Tartalom:

-A film pontosan ott veszi fel a fonalat, ahol a harmadik rész abba maradt. Katniss a kórteremben ül sérült nyakával, míg Peeta ágyhoz van szílyazva. Egyre nehezebb dolguk van a hőseinknek, mert a Kapitólium egyre erősebb, és már a lázadók egy tagja is Katniss ellen akar fordulni, akinek a dolga lenne őket megvédeni azzal szemben, aki az igazi ellenség, ám ez a történetünk végére már inkább kérdéses lesz, mint sem egyértelmű. A feladat, hogy Snow elnök mindenkorra eltűnjön az élők sorából. Katniss-nek és kisebb csapatának át kell vágniuk a romok között, hogy újabb propaganda filmeket forgassanak, és később már a Poszátát nélkülözni is akarják ebből az egészből, mondván, hogy Katniss felesleges a győzelemhez. Útjuk során sok csapdába és harcba csöppenek bele, és a létszám folyamatosan csökken. Amikor egy nagyobb katarzis történik a történet háromnegyedénél, akkor mind a két oldalt nagy sokk éri, így a nagy csattanó fő finálé elmarad, mindannyiunk bánatára.

 Karakterek:

- Sajnálatos, hogy a nagy színészek mindannyian háttérbe szorultak, kivéve Donald Sutherland karakterét, Snow Elnököt. Woody Harrelson kb 5-6 perces, míg Philip Seymour Hoffman mindössze 2 perces játékidővel rendelkezik. A film teljes mértékben a főszereplőkre fókuszál és a nagy fő gonoszra. Julianne Moore többet szerepel, de ő se sokat, neki viszont nagyobb szerepe van a történet szempontjából. Katniss ebben a részben már eléggé megviselt lelkileg. Már az se érdekli, ha életét veszti, kissé depresszióssá válik a történtek után. Próbálja felrázni a népet, de úgy néz ki hiába. Csak azért marad még életben, hogy a zsarnokság megszűnjön, és barátai, családja életben maradjanak. Az, hogy a nagy Fecsegő Poszáta, ő a jelképp, már rohadtul nem érdekli. Snow hiába rendelkezik nagyhatalommal, már ő is kezdi feladni a küzdelmet, nem csak felállása, de kora miatt, hiszen mit tudna tenni az az öregember a hátralévő uralkodásában, aki folyamatosan, napról napra rosszabbul van és vért köhög fel? Szinte semmit, látszólag azt szeretné, hogy a Kapitólium uralkodjon továbbra is, de ahhoz a lázadókat kell leverni. Peeta (Josh Hutcherson) átalakult egy agymosott idegbeteg emberré, aki lépésről lépésre kezdi visszanyerni emberi mivoltát, de sokszor felszínre tőr belőle a gyilkolhatnék, ami teljesen random történik meg a filmben, mindig pont akkor, ahol éppen a forgatókönyvnek kedve van, illetve a regénynek. Nem tudni minek a hatására, de végére teljesen visszaváltozik. Gale (Liam Hemsworth) feladta romantikus énjét, látja hogy semmi esélye sincsen Katniss-el kapcsolatban, így inkább a feladatokra koncentrál, és próbál túlélni a többiekkel.

 Negatívumok:

- Úgy gondolom, jobb lenne kezdeni a rosszabb részekkel, hogy a végére azért a jobb szájíz maradjon meg bennünk. Nos, a film eleje rohadt nehezen indul be. Körülbelül 35-40 percig kell várni, hogy elkezdődjenek a cselekmények, hisz egy fél könyvet kellett adaptálniuk, így kvázi karakter építés akarna lenni a story eleje, de érdektelen és unalmas, mert olyan karaktereket nézünk, akik három részen keresztül lettek kiépítve, és ez az új rész nem ad hozzájuk semmit se, jellemük nem lesz másabb, csak folyamatosan beszélgetnek, több mint fél órán keresztül, de a történet meg nem halad előre semmit se. Végig annyi történik, hogy Katniss próbálja visszatéríteni Peeta-t a normális oldalára, de az nehezen megy, mert ő meg láthatólag szenved. A forgatókönyv nem volt elég kreatív és ötletes, hogy a kitöltő részeket izgalmasra varázsolja, tehát kaptunk nettó időhúzást, csak azért, hogy a két órán túl menjen a játékidő. Lapos, unalmas, és érdektelen. A színészek legalább odatették magukat. Legalábbis a főszereplők. Párbeszédekben sem elég tökös a szövegrész, mert az is üres. Az első Hunger Games film volt, ahol észrevettem magamon, hogy film nézése közben elkalandoztam, mert nem kötött le, miről beszéltek, már ez maga is elszomorító. Számorma negatívum a nagyobb színészeket a háttérbe szorítani, mert velük lehetett volna jól kitölteni a film lyukas részeit. A 35-40. perctől viszont beindul a szekér és a film végéig semmi probléma sincsen vele, sőt. A legnagyobb csalódás a végével van, mert nincsen semmilyen nagy finálé, nincsen semmilyen nagy harc, vagy megtorlás, ami feltenné a pontot az I-re. Nem! Egyszerűen, mégis meglepően zárják le a filmet, ami egyébként meg önmagában működik, csak nem volt előtte semmilyen nagy durranás, legalábbis finálészerűség nem. Egy nagy katarzis történt meg a végkifejlett előtt, de az meg nem egy nagy harc része volt. Suzanne Collins itt nyírta ki a saját legendáját, mert felépített egy nagy történetet, tele kalanddal, árulással, harccal, emberi drámával és túléléssel. Ezt mind feltette egy nagy tétre, egy nagy történésre, amit sose felejtünk el. És ennek az egész mitológiának az a vége, hogy az ellenség simán megadja magát, mert a jókkal együtt véletlenül követtek el hülyeséget??? És ráadásul azt se tudjuk meg, hogy a háború után mit kezdenek az emberek és a főszereplőink és mellékszereplőink??? Ez azért gáz. Felpakol mindent az írónő egy tétre, ezt megspékeli ezernyi szenvedéssel és halállal, plusz drámával, és a vége egy nyúlfarknyi kis valami. A film vége számomra nagyon nagy csalódás, mert az előző három darab filmet végig nézve nem erre számítottam, hanem egy sokkal drasztikusabb dologra, erre tessék, nesztek Hunger Games rajongók, itten van nektek a nagy befejező story. Ráadásul Collins teljesen leutánozta J. K. Rowling fináléját a Harry Potter történetből, csak sokkal gyengébb formában. A filmben így még rosszabb lett, mint Rowling befejezése. Collins is megölet pár figurát, ami érdekes módon sokkal katartikusabb és jobban működik, mint a Harry Potter-ben, de a végkifejlett sokkal rosszabbul és hülyébben sül el. Vártunk valamit, de nem kaptunk semmit se. Illetve igen, megkaptuk a desszertet, de egy nagy főfogás nélkül. Előétel jó, fő fogás nincsen, desszert meg jól jön, de még éhes vagyok. Akit itt védenék az maga Francis Lawrence, mert az egész film alatt látszik az ő kiegyensúlyozottsága, látszik, hogy igyekszik minél jobban és minél művészibben megrendezni, ami össze is jön neki, hisz sok helyen ő menti a menthetőt, de az utolsó lezáró percekre már ő maga is elvérzett.

A film lezáró jelenete, hogy Katniss és Peeta harmincon felülinek vannak maszkírozva, és két kis gyereket nevelgetnek vidéken, és a réten a fűben ülnek egy napos időszakban. Gratulálunk, ezt sikerült kihozni egy ekkora epikus műből! A leggusztustalanabb Hollywood-i szemét, ez volt a film vége, először azt hittem, hogy csak Katniss álmodja ezeket a képeket, de nem! Ezt a gusztustalan hányadékot kellett végig nézni a vásznon, egy nem túl nagy befejezés után, és semmi következmény, semmi gyászolás, semmi rend felállítás, egy másodpercnyi snitt sincsen arról, hogy a többi főszereplőkkel mi történt a lezárás után, semmi, Gale-el mi a helyzet, a mellékszereplőkkel mi a helyzet, a nép hogyan él ezután, Katniss családja miként élte meg ezt a háborút, semmi. Berakjuk a két főszereplőt egy virágos rétbe, ahol süt a nap és boldogan él mindenki, legalábbis ők ketten tuti, és ha ez nem elég, el kellett ereszteni Jennifer Lawrence szájából egy Hollywood-hoz méltó nagy életbölcsességet, és ezt a fél éves babájának mondja, aki még gügyögni is alig tud………. Kész én kiégtem……. George Lucas átvette a rendezést a film végénél……..

 Pozitívumok:

- Nem szeretném sokat fikázni a filmet, mert nem lett rossz. Még így is átlagon felül teljesített, de nem sokkal, a nagy érdemeit a film mégis a középtájékának és Lawrence rendezőúrnak köszönheti. Attól a pillanattól kezdve, hogy a történet végre bepörög, egy órán keresztül nem enged el minket és megizzasztja nem csak a karaktereket, de minket nézőket is. Ez az epizód lett úgy gondolom a legtökösebb, leggrandiózusabb dráma és izgalom terén, végre örültem ezeknek a részeknek, mert úgy éreztem, egy méltó Hunger Games filmet nézek, ami igenis odateszi magát. Ezek a részek voltak azok, amikor a főszereplőink a város romjai között menekülnek és próbálnak túlélni. Tetszett, hogy felfokozták a túlélő és halálos mércét, így sokkal izgalmasabbak voltak az akciójelenetek, pláne hogy hőseink egyrészt sérülnek, másrészt fogynak és nem csak mindenféle egyszer látott karakterek, mert olyanok is életüket veszítik, akiket már felépítettek korábban. Tetszett, hogy gyerekhalálokat is bemert vállalni egy ekkora Hollywood-i Blockbuster. Külön pacsi a rendezőúrnak megint. Katniss és Snow karaktere talán itt volt a legjobb. Jennifer Lawrence is igen kimagaslóan játszott, és Donald Sutherland is oda tette magát abszolút, Peeta szintén kimagasló volt. Habár a harmadik részben végre elért egy igen csak jó szintet, de itt a 4. részben már kamatoztatta, márcsak azért is, mert több ideje volt. Az előző részben végig el van rabolva, így nem sokat tudott megmutatni, de végső kiborulása feltette az I-re a pontot. Itt már az elejétől a végéig szerepel, és megmutatta, hogy ügyes gyerek. Gale ugyanolyan volt, semmivel sem játszott jobban, mint eddig, de legalább a karaktere előrébb lépett annyit, hogy felhagyjon a szerelmi bénázásával. Remek gesztus volt a készítőktől, hogy elvarrták mindörökre ezt a szerelmi háromszög szálat, mert semmi értelme sem volt az előző részekben sem, itt végre a film elején lerendezik egy mondattal az egészet. Az utolsó részre, de jobb később, mint soha. Ahoz képest, hogy unalmas a film eleje, szerintem kiválóan kezd. Nagyon jól indítanak az első snittek, szerettem, hogy a film, aminek az előző része lesokkolva és lelkileg megrázva ért végett, itt mertek viccelődni Katniss karakterével. Annyit mondanak neki a nyak vizsgálása után, hogy próbáljon meg beszélni, ugyanis meg vannak duzzadva a hangszálai és a nyaka is igen csak véraláfutásos. Nagyon tetszett, ahogy Jennifer Lawrence előadta magát fél béna némaként. Próbál beszélni és elég vicces és hülye hangon nyög valamit, egyszerűen komikus volt, erre rátetőzött az az arcmimika, amit a színésznő éppen mutatott. Lehet, hogy nem poénosra tervezték, de ha meg igen, akkor egy piros pont. Ezek után már nem volt izgalmas, de jó kezdés volt. Karakterek között vannak árulások a filmben, méghozzá olyanok is, akikről eddig nem sejtettük volna, és végül kiderül, hogy maga a jó sem olyan, mint aminek hisszük, ugyanis valaki teljesen mértékben ugyanolyan figura, mint Snow elnök, hasonló nézeteket vallja, csak máshonnan megközelítve, és Katniss ennek az egész viszálynak a tengerében csücsül. A story közepén lévő akciójelenetek nagyon jók, komolyan, egyik jobb, mint a másik. Amelyik az én személyes kedvencem, az a csatorna alján való küzdés a szem nélküli, sötétben élő szörnyekkel. A csatornában mellkasig érő vízben járkálnak lámpákkal világítva. Tetszett, hogy a jelenetek nagyon sok régi klasszikus filmekre utaltak, vagy fiatalabbakra is. Meg kapjuk az Aliens (Bolygó Neve Halál) című filmnek a fillingjét, kapunk egy kicsit a The Descent (Barlang) stílusából is, a film olykor megidézi a Return of The Jedi (A Jedi Visszatér) alap mondanivalóit, van hogy a Kelly’s Heroes (Kelly Hősei) motívumait veszi elő, de hogy még Schlinder Listáját is kapjunk  A Jó, A Rossz és A Csúf mellé………. Egyszerűen zseniális, hogy ilyen aprócska szösszeneteket sikerült képileg és felállásként egy Collins regénybe szuszakolni. A tavalyi  film elemzésemben leírtam, hogy ott miért láttam meg benne a Silence of The Lambs (Bárányok Hallgatnak) fő alap értelmét, de itt meg sok kis utalást és megidézést véltem felfedezni… Pontosan nem tudom, hogy direkt csinálták, vagy csak véletlenül néz ez ki így, de az biztos, hogy jól jött ki, sőt arról meg vagyok 100%-ig győződve, hogy a csatorna alján lévő vízben mászkálás az James Cameron klasszikusára akar utalni.

Dramaturgilag szerintem ez üt a legnagyobbat, katarzis nagy fokon van, a főszereplők jók, még ha csak ösz-visz négyen vannak középpontban. A rendezés kiváló, bár a végére elhanyatlik. De ha most rossz az alapanyag, és gyenge a forgatókönyv, akkor örül az ember, hogy ha egy nézhető művet hozz ki belőle.

 Befejezés:

- Ha már a filmnek nem volt egy normális befejezése, legalább az irományomnak legyen egy épkézláb lezárása. Összesítésben nem egy rossz filmről beszélünk, még közepesnek sem mondanám, attól azért egy kicsivel jobb, pontosan azért, mert az erősebb részei nagy fokra emelik, de aztán ezt kiheréli a szörnyű végszó. Ezért lett egy fele másszerű alkotás. Én nem utálom, mint film talán nem teljesen méltó egy igazi, erős Hunger Games epizódhoz. Ha a trilógiát nézem, akkor ahhoz képest tisztességesek az erősebb részei, mert azok tényleg az előző filmek mértékeit üti, sőt valamelyiken még túl is megy, de mint egy teljes egész film, sajna nem mérhető egyikhez sem, még a leggyengébb első rész is leelőzi, amely ugyan kicsit rossz rendezéssel és nyálas pátosszal rendelkezik,de  egy bizonyos szintet végig megtart, és nem hullámzik a nagyon jó, közepes és nagyon rossz szintek között, mint ez a negyedik rész. Ilyen szempontból maga mint film, mint folytatás nem csalódás, mert ennyit szerintem meg engedhet magának egy széria, de mint lezárás, nagy koppanásként érhet minket, mert ez a rész nem egy sima folytatás volt. Mindenki azért ült be a moziba, hogy a nagy befejezést, a nagy lezárást láthassa, és pont az nem volt jó benne. Amire meg nem számítottunk, hogy az agyatlan akciók fogják feljebb emelni a szintet a sárból.

Egy szóval a négy rész közül ez lett a legrosszabb, sokan szidták a harmadik részt tavaly, hogy mennyire üres, meg nincsen benne akció stb. Én meg szerintem igenis egy erős és méltó rész, ami túlüt az elsőn, csak a kettest nem éri már el. Akkor még el is gondolkoztam, hogy miért rossz az olvasók szerint a harmadik regény, hisz a film változat első fele elejétől a végéig kiváló. Na most rájöttem. Azért gyenge a harmadik könyv, mert szar a lezárása! Mivel kettévágták a story-t, így a harmadik mozifilm kimaradt ebből a szégyenkezésből, ezért is lett rohadt jó, és emiatt hanyatlott le a negyediknek a vége. Ha ezt a két részt egy filmként adják ki körülbelül kettő és fél órában, akkor lehet, hogy a trilógia leggyengébb része lenne a harmadik film, akárcsak a könyvé, de így szétválasztva nem. Nagyon sajnálom, mert reméltem, hogy hasonlóan jó véleményt fogok erről az epizódról is írni, mint amilyet tavaly írtam. Ez sajnos egy fél siker lett…….

 Értékelés: 6/10

Írta: Robert   

 Bevezető:

- Sokszor filmesítették már meg a nagy Drakula Gróf legendáját, csaknem 100 évvel ezelőtt. A Nosferatu után a mi kis Lugosi Bélánk, majd még később Christopher Lee keltette életre a vámpír grófot, de Gary Oldman is tündökölhetett a szerepben, méghozzá 1992-ben, Coppola rendezéséven. Ezek után érkeztek kisebb videók, TV filmek, rajzfilm sorozat, sok-sok képregény, majd úgy gondolták, hogy Van Helsing és Drakula viszályából akció történetet kell készíteni, ami már egy borzalmas alkotás volt. Jó poén Mel Brooks "Dracula: Dead and Loving It (Drakula Halott és Élvezi)" című paródiája, ami után lehet hogy nehezebben lehetne komolyan venni az előző nagy mozikat. Az elmúlt tízen évben haldoklott a gróf úr mitológiája, de lehet, hogy nem is volt gond azzal, hogy Coppola volt az utolsó megfilmesítő. De valami csoda folytán tavaly, 2014-ben mozi vászonra került a ”Drakula Untold (Ismeretlen Drakula)” című előzményfilm, amely mint kiderült utólag, egy nagyobb történetnek a bevezetőfilmje, és itt nem egy sima franchise-ról van szó, hanem egy Marvel univerzumhoz hasonló több egységes világról.  Viszont! Hogy ez megvalósuljon, az kell, hogy a bevezető film egyrészt sikeres, másrészt pedig kritikailag is értékelhető, esetleg kitűnő legyen. Iron Man-nek ez sikerült 2008-ban, de a rém filmek királyának annyira nem.

  Elemzés:

- A történet egyszerű, sablonos, adaptált ugyan, de semmi extra. Ezzel nincs is baj. Ugyanis az eredeti Drakula történetet adja elő. Egy fiatal harcos volt, egy mészáros, aki arról volt híres, hogy karóra húz embereket, és sok népet legyilkolt. Megegyezik viszont a Batman Begins (Batman Kezdődik) című képregény adaptációval. Egy fiatal hős, aki nem képes kordában tartani életét, elveszíti szeretteit, próbálja megmenteni népét, de csak akkor teheti meg, ha eladja a lelkét az ördögnek és egy halhatatlan antihős lesz. Emellett pedig szó van az eszméről. Egy eszme teremtődik meg a történetünkben, egy legenda, egy ember személyében, akitől majd félnek a rossz fiúk. Ismerős nem? Mint ha Christopher Nolan 2005-ös filmjében is ezt láttuk volna. Fura dolog ez, mert a Drakula eredet története tudomásom szerint egyáltalán nem hasonlít Batman-ére. Nem olvastam Bram Stoker regényét, így nem tudom a pontos történetet, hogy Vlad miként lesz Drakula. De viszont az itt megjelenő öreg barlangi vámpír a megtestesítője Liam Neeson-nak a Batman-ből. Ő az, aki a főszereplőnknek elmondja, hogy mit tegyen ellenségei ellen, hogyan védje meg családját, és hogyan bűnhődjön tettei miatt, majd kvázi hőssé teszi őt igen nagy áron. Az egész film egy hős bukásáról, majd felemelkedéséről szól, vagyis egy nagy süllyedés után egy szomorú és végzetes felemelkedés. Nem emlékszem, hogy Coppola filmjének bevezető jelenete ezzel operált volna.

-  Sokat nem lehet elmondani erről a popkorn moziról. Amit az előbb leírtam, azon kívül nem szól semmiről, csak egy százszor bemutatott hősi hanyatlásról. Éppen ezért részletekről próbálok meg beszélni. A film egyébként elég jól indít. Már felvezeti nekünk a legendát, az alapot, hogy kis is ez a Drakula, és ki volt, mielőtt még vámpírrá változott volna. Láthatjuk őt a családjával, hogyan viszonyul hozzájuk, embereihez és ellenségeihez. Mivel egy első filmes rendező, Gary Shore vette kézbe a munkálatokat, így nem haragszom rá amiatt, hogy érdektelen és üres a rendezése már az elejének. A szereplőkkel annyira nem foglalkozik a film, a családi kapcsolatokról sem, bemutatja Vlad-ot és családját, de nagyon felületesen, feleségével a kapcsolata kimerült annyiban, hogy egy képen voltak pár percig és megcsókolták egymást a kádnál. A készítők nyilván a történettel akartak foglalkozni, ami tiszta sor, de akkor a film gerincét ne a családi és érzelmi kötődés tegye ki nagyrészt! Végig arról van szó, hogy a herceg csak azért adta fel halandó életét, hogy a szeretteit és népét védje a törököktől. Ez a kapcsolat nem volt megalapozva, így nem lehet izgulni a mellékszereplőkért. Oké, semmi gond, akkor izguljunk a főhősért. Ha már a főkonfliktus nem működik, akkor Drakula túlélése már talán, nem?! Hát rohadtul nem, mert egy halhatatlan vámpír harcos üti-vágja a katonákat teljesen egymaga, hol denevérekké változva, hol Neo-ként dobálgatja őket össze-vissza. Izgulás nulla, oké, semmi gond, első harca, be kell mutatni, hogy mennyire erős. Később a film háromnegyedénél szintén legyőzhetetlen. Megspékelik ezt egy olyan cselekménnyel, ami szintén nem működött. Jó volt az ötlet, mégis elcseszték. Arra gondolt a forgatókönyvíró, hogy hiába legyőzhetetlen, mégse tud megmenteni mindenkit, ugyanis SPOILER! A szerelme meghal és nem tudott mit tenni halála ellen. Ez működhetett volna, de mégsem, mert nem volt megalapozva a kapcsolatuk, mondjuk egy 85 perces filmnél nem is volt rá elég idő. A nőért nem izgulunk, a főszereplőért nem izgulunk, a kisfiút kb le se …. Szögezzük le, hogy nem volt ez egy okosan megírt és ügyesen megrendezett film, és a ráköltött pénz is ablakon kidobott cucc. Meg volt benne a potenciál, hiszen ki ne szeretné látni Drakulát, Frankeinstein-t, Múmiát és Farkasembert egy mozi univerzumban látni több filmen keresztül. A probléma az volt, hogy egy kezdő rendező és tehetségtelen forgatókönyvírók kezébe adták ezt a tervet, így nem jött ki belőle más, mint egy néha szórakoztató, néha unalmas látványos, egyszer nézhető popkorn film. A színészi játékok sem erősek benne, talán a mi kis főszereplőnk próbál megmutatni valamiféle színjátékot, de az is annyira elveszik a semmilyenség tengerében, hogy senkit se fog érdekelni, ahogy maga a film sem.

- Sok elem meg van benne villantva, ami mondom működhetett volna, de semmi sem volt kibontva rendesen, csak odalökték, hisz a filmen látszik, hogy az alkotók az akciójeleneteknél érezték jól magukat, ahol szokásosan úgy ugrál a kamera, hogy semmit se lehet látni belőle, amikor meg igen, akkor érdektelen éppen. Erre rátetőz az is, hogy nagyon szerették használni Drakula denevérek hadává való átalakulását, hiszen annyiszor lőtték el a filmben, hogy a végére ez is unalmassá vált, mert kardforgatáson és denevéreken kívül semmit se mutatott nekünk a nagy gróf úr. Erre rátett egy lapáttal a denevérörvény, ami  még fúróként is belehasít a földbe, ott, ahol az ellenséges hadsereg áll. Nagyon túl lett húzva. A CGI sem volt erős, bár még mindig elfogadhatóbb a minősége, mint az operatőri munkának.

- Jó lenne egy ilyen egységes univerzumot megnézni a klasszikus horror ikonoktól, de mivel ilyen lett ez a film, így remegő térdel állunk a többi szereplő, jövőbeli különálló darabjai előtt.

   Értékelés: 4/10

   Írta: Robert