A Hét Pszichopata film kritika
A HÉT PSZICHOPATA ÉS A SI-CU
SEVEN PSYCHOPATS 2012
A neves drámaíró Martin McDonagh az In Bruges után négy évvel visszatért a rendezéshez. Ám ezúttal nem egy gótikus európai városba viszi az alvilág drámáját, hanem a napfényes amerikába, azon belül is Hollywoodba. De hogy mennyire sikerült McDonaghnak az újabb filmes próbálkozás?
Marty (Colin Farrell) magánéleti gondjai közepette még mindig „A hét pszichopata” című forgatókönyve befejezésével küszködik. Legjobb barátja Billy (Sam Rockwell), a munkanélküli színész és részidős kutyatolvaj mindenáron segíteni akar barátjának. Viszont nagy hibát követnek el, amikor Billy a társával, Hanssal (Christopher Walken) ellopják a helyi pszichopata gengszter, Charlie (Woody Harrelson) imádott kutyáját. Charlie kiszámíthatatlan és roppant erőszakos, és azonnal hajtóvadászatot indít a tettesek után. Itt kezdődik az őrült hajsza, rengeteg különös figura kíséretében. Marty most aztán megkapja azt az ihletet, ami segíthet neki az írásban. De vajon be tudja e fejezni a forgatókönyvet, mielőtt kinyírnák?
Az In Bruges sikere után martin McDonagh úgy döntött ismét megpróbálkozik a filmrendezéssel, és ilyenkor mindig felmerül az a kérdés, hogy vajon felül tudja e múlni, vagy legalábbis képes e elérni az előző próbálkozás szintjét. Ezt most tisztázzuk az elején, aA hét pszichopata nem tudja felül múlni az In Bruges-t, de képes azt a színvonalt hozni, amit az alapján elvárhatunk, és simán lehet a kettőt egy lapon emlegetni. Persze nem is az volt a cél, hogy megismételjék az In Bruges-t, ha egy rendező így áll hozzá, az hiba. Jelen esetünkben egy teljesen korrekt, szórakoztató film született, ahol, mint a korábbi alanynál, tökéletesen összhangban van a vígjátéki elem és a komoly dráma, és azért azt is érdemes megemlíteni, hogy elég nagy sztárparádét sikerült itt is összehozni.
Annak ellenére, hogy Martin McDonaghnak ez a második filmje, kimerem mondani azt, hogy ez egy tipikus McDonagh film. Megvan a fickónak a saját stílusa, és ez erősen meglátszik a két filmen. A hét pszichopatában is fellelhetőek azok az erények, mint amit az In Bruges-nél is láthattunk, csak egy picit vérszegényebb verzióban. A történet menetét és stílusát teljesen fel lehet osztani. A film első fele tipikus gengszter vígjáték, Tarantino egy komolyabb változata, aztán elérünk egy bizonyos pontot, ahol bekövetkezik az erős váltás. Ekkor jön a dráma, a mélyfilozófia és végül eljutunk a nagy leszámoláshoz, a stáblistába egy kis slusszpoént is belőve. Sajnos el kell mondani, hogy a film felétől, amikor bekövetkezik az a bizonyos fordulópont, a cselekmény leül, lassabb tempót vesz fel, mint a film első felében. Itt néhol enyhén unalmassá válik, vontatottá, hogy a végére visszatérjen az erősebb mederbe. Az vicces, hogy maga a film is reflektál önmagára, ezt akkor hallhatjuk amikor Marty a forgatókönyvéről beszél, és hogy hogyan írná meg, és gyakorlatilag felvezeti a film vázlatát, mert pont úgy meséli el az ötletét, ahogy mi látjuk a filmet. Még Hans kritizálja azt is a forgatókönyvben, hogy a női karakterek eléggé egysíkuan vannak ábrázolva, és ez is kicsit igaz a filmre. A film második felében hangzanak el a legfontosabb dolgok, és az arra nem fogékony néző figyelme könnyen elterelődhet. Ezért is baj egy kicsit ott az a lassú hangvétel.
De még így is egy szórakoztató élmény tud nyújtani a film, ami főleg a sok érdekes és jól megírt karakternek is köszönhető. Ami az In Bruges-nél működött, azzal itt sincs probléma. Rengeteg érdekes karakter, és remek szövegkönyv. A sztorivezetésről már korábban írtam, talán itt különbözik a leginkább. Viszont itt is fontos dolgokról esik szó. Maga az erőszak létjogosultsága és jelentősége is terítékre kerül a békével szembe állítva. Előtérbe kerül a hit és a bajtársiasság egyben a barátság is. És persze az őrült pszichopaták lelki világa is. A címe ellenére nem túl sok pszichopatát láthatunk a filmben. Talán csak három ilyen szereplő van, és közülük is csak egy a totális őrült állat. A másik két pszichopatának nyilvánított figurában is fellelhető a lélek, az emberség és az érzelmek jelenléte, amitől nehéz őket a szó hagyományos értelmében pszichopatának tekinteni. Ahogy Hans szájából is elhangzik, ez a film többrétegű, és oda kell figyelni minden mögöttes rétegre.
A színészek hozzák a formájukat. Colin Farrell it nem domborít akkorát. A játéka egy tisztességes, átlagos rutin munkának fogható fel. Sam Rockwell szabályszerűen ellopja a show-t. Eszméletlenül pörög a csávó. Ő a történet legviccesebb és legszabadszájúbb karaktere. A játéka minden percét öröm nézni. Christopher Walken… az Christopher Walken. Ezzel mindent elmondtam. Ez az ember az egyik legnagyobb színész, tehetségéhez nem fér kétség. Igaz itt ő is visszafogottabb magához képest, de ebben a szerepben is nagyszerű alakítást nyújt. Talán ő a legszerethetőbb, leginkább azonosulható figura. Aki még egy nagyon elvetemülten hatalmas figura, az Woody Harrelson. Sam Rockwell mellett ő a másik legszórakoztatóbb, legeszeveszettebb karakter. Egy totális elmebeteg vadállat, aki néha képes teljesen maga alá kerülni és ezt Harrelson tökéletesen hozza. Az egyik percben még maga a megtestesült sátán, aki bárkit képes megölni, hogy visszakaphassa a kutyusát, egy másik pillanatban meg ott sír a sarokban, nehogy bántódása essen szegény kis jószágnak. Tökéletesen ábrázolja ezt a fajta érzelmi labilitást. Akit még mindenféle képen érdemes megemlíteni, az Tom Waits. Bár igaz, csak egy mellékszerepet játszik és nem is szerepel sokat, azért figyelemre méltó, amit abban a kevés játékidejében előad. Érdekesség, hogy ő eredeti foglalkozását tekintve ugye egy ismert zenész, de egy-két filmben játszott is, és tényleg, színésznek sem utolsó. És remekül áll a nyúl a hóna alatt.
Mindent összesítve, ez egy kellemes kis film és egyben komoly életfilozófiát bemutató dráma. Nem egy Oscar díjas alkotás, és sok korábbi film is felülmúlja, de így is kiköveteli a maga helyét a filmvilágban. Sok embernek biztos nem fog tetszeni a stílusa miatt, és alapjáraton sem egy nagyon erős darab, de az évek múlásával talán még ez is elérheti a kultstátuszt érdekes karakterei, mondanivalója és emlékezetes pillanatainak köszönhetően.
Értékelés: 7/10
Írta: Andrew
