Blade Trilogy (A Penge Trilógia elemzése)
Bevezető:
- A Marvel képregények megfilmesítése már a 70-es években elkezdődött, de csak TV-s filmek és sorozatok tudtak létrejönni kisebb sikerekkel. Kezdetben volt egy Spider-Man TV-s film, de nem lett kultusza, a múlt ködébe veszett. Hasonló a Fantastic Four (Fantasztikus Négyes) első élőszereplős film, ami a 90-es évek elején jelent meg TV-ben a Captain America (Amerika Kapitány) című filmel együtt. Egyik sem lett nagy siker és elismert. Nagyából csak a képregény rajongók tudják, hogy léteznek ezek az úgymond alkotások. 1998-ban került mozikba az első komolyabb filmes munka, ami a Marvel képregényeket illeti. A Blade (Penge) volt az első képregény mozifilm a Marvel univerzumából. A főszerepben Wesley Snipes, társa és mestere pedig Kriss Kristofferson, aki Wisthler-t alakítja. Ez a történet nem egy szuperhősről, hanem egy vámpír vadászról szól, ugyanis a Blade a horror és az akció műfajnak afajta egyvelege. Egy univerzumban van a többi Marvel hőssel, mint pl. Iron Man (Vasember), Daredevil (Fenegyerek), Spider-Man (Pókember) Thor vagy Hulk. Csakhogy Blade története nem a szuper gúnyába öltözött hősök életéről szól, akik szuperképességekkel vagy más mutációval bírva mentik meg a bajba jutott embereket. Blade a Marvel képregények vámpírjaival veszi fel a harcot, ugyanis ebben a story-ban a vámpírok együtt élnek az emebrekkel, elrejtőzve, és csak éjjel jönnek elő. Blade-nek, aki félig szintén vámpír, az a feladata, hogy kiírtsa ezeket a lényeket, ezzel megvédelmezve az emberiséget.
- A filmnek két további folytatása született, ezzel létrehozva egy trilógiát. Mindahárom alkotást más-más rendező készítette el. Az első rész rendezője Stephen Norrington, a másodiknak Guillermo del Toro, és a harmadik pedig David S. Goyer keze nyomát viseli. Ezek az epizódok részről részre lejjebb csúsztak, bár a második sok mindenben különbözik a harmadiktól, mégis nagyábból egy szinten állnak, a kettes nagyon picit jobb, mint a hármas. Viszont mindakettő egy közepes popcorn filmek, melyek egy esti csapatos DVD-zésre alkalmasak, ellenben az elsővel, ami meg egy bittang jó és élvezetes akció horror.
Blade (Penge)
- Blade-et minden vámpír úgy hívja, hogy a fénybenjáró. Ez azért van, mert, mikor ő született, az anyját megharapta egy vámpír, így Blade egyfajta keverék lett. Tud nagyokat ugrani, erős, van vámpírfoga, érzékel, van vérszomja, de tud a napfényben járni. Nem hat rá. Vérszomját egy bizonyos szerrel próbálja legyőzni, amit a belvárosból szerez be, és mestere, aki gyerekkorában rátalált, és akivel együtt írtják a vérszívókat, adja be neki. A film röviden annyi, hogy Frost (Stephen Dorff), aki egy olyan vámpír, hogy nem annak született, csak azzá változott, megöli a saját tanácsának a vezetőjét, mert le akarja igázni az emberiséget, el akarja őket taposni. Ehez viszont szüksége van Blade vérére, hogy egyrészt kimehessennek a napra, másrészt nagyobb hatalmat kaphat, gyorsabban és erősebben regenerálódik. A vámpíroknak sok szolgájuk van, akik emberek, de ha szorgosan dolgoznak nekik, akkor őket is átváltosztatják.
- A film egyszerű, azonban nagyon ütős, látszik rajta, hogy volt benne munka rendesen. Nagyon a 90-es évek akció filmjeinek a stílusát hordozza, és nagyon jól áll neki. Nem vállalja túl magát, nem akar többet elmodnani, mint ami, a helyén kezeli a dolgokat, mivel képregény adaptáció, ezért nem is veszi komolyan magát, nem állítja be egy komoly horrornak önmaga koncepcióját. A játékidő az elejétől a végéig pörög. Elég izgalmas, látvány nem sok van benne, de ami van az meg jól néz ki, mégha régies a CGI animáció, hiszen 98-as film. De ez sem áll neki rosszúl, így sokkal képregényesebb, mert egy rajzá alakul az egész. Ezt lehet jól is csinálni, és lehet rosszul is, de ezt majd a folytatásoknál fejtem ki. Ebben semmi baj nincs az animációkkal, viszonylag kevés van, nagyon sok a díszlet és színész használat a különböző trökkökhöz. Wesley Snipes elég jól alakítja Blade karakterét, ezt totálisan ő rá találták ki. Mást nagyon nem lehet róla elmondani, nem egy nagy szám, viszonylag egyszerű, nem is vár el magától többet, egy szórakoztató képregényfilm, mely a saját korában nagyot ütött, ma már annyira nem, de még mai szemmel is élvezhető és még most is megállja a helyét.
értékelés: 7/10
Blade II. (Penge II.)
- Blade négy év után újra a mozivásznon. 2002-ben érkezett meg a folytatás. A történetben csak két év telt el. A városban elszabadul egy új fajta lény, egy olyan vámpír, aminek semmi más gyengéje nincs, csak a napfény. Immunis a fokhagymára, az ezüstre és a szív vagy fejlövésre. Ez a lény akit megharap, az azzá válik, ami ő maga, legyen az vámpír vagy ember, ő mindkettőre vadászik. Blade-től segítséget kér egy vámpír nagyfőnök, akinek van egy gyilkos kivégzőosztaga. A vezér azt kéri Blade-től, hogy segítsen nekik levadászni ezt a lényt, ugyanis nem csak az emberek, de a vámpírok faját is veszélyezteti. Kissé kellemetlen dolog, hogy ez az osztag két éve arra készül, hogy Blade-t megöljék, erre most vele kell nekik együtt dolgoznikuk.
- Van egy pár probléma a filmel. Nagyon jól vannak megrendezve a jelenetek. A történet se lenne rossz. A színészek is korrekten játszanak. A koncepció viszont problémás. Itt a legnagyobb baj a forgatókönyvel és pár látványeffektel van. A második rész túl sokat akar magától. Egyben akar komoly is lenni, de emellett akar rajzfilm is lenni. Poénkodik, de mellette pedig mély és nagyot mondó is akar lenni. Sok az újítás és a változtatás. Eleve ez a főellenség ellent mond az első részben lévő vámpír bemutatásnak és mítosznak. Túlságosan is elrugaszkodik az igazi valójától. Másrészt vicceskedik a film, megy a nagy menő párbeszéd és a menő pózolások a napszemüvegben és a fekete bőrkabátokban folyamatosan. Nagy karakterdrámát akar csinálni a vége fele, de semmi súlya nincs, talán egy kicsi, komolykodni akar a végén is, de emellett meg egy videójáték szintjét is üti, mert vannak jelenetek, ahol gizdáskodni akartak azzal, hogy milyen pörgős akciókat tudnak megcsinálni az animációkkal. Vannak feleslegesen, csak a látvány kedvéért olyan rossz CGI animációk, hogy azt el nem lehet képzelni. Nem olyan, mint a Sin City filmekben, ahol a digitális hátterek a színészekkel egy vásznon eggyé vállnak egy tökéletesen szép rajzá, és ezzel együtt egy fantasztikus világot mutat be. Nem! Verekedések közeben Blade és az ellenfelei, néhyán snitt erejéig átmennek számítógéppel megrajzolt figurákká, de semmi értelme nincs azoknak a snitteknek, azért csinálták mert gizdák voltak a készítők, hogy ők ezt is tudják. Az első részben ezeknél jobb és értelmesebb mozdulatokat és jeleneteket csináltak számítógép nélkül, mert ott még a színészeket lógatták kötélen, esetleg ugratóról szaltósztak stb. Itt nagyon belerondítanak a képiélménybe, ugyanezt a hibát elkövette a Matrix 2. része is, bár az egy rosszabb film, mint ez, ugyanis a Blade II. nem rossz film, szórakoztatós és pörgős, de nagyon lesűlyedt az első résztől, köszönve a forgatókönyvnek és a koncepciónak. Az első rész nem várt el tőlünk túl sokat, egyszerűen és hétköznapian le volt fektetve miről van szó, ennek megfelelően lett kezelve, ellentétben a másodikkal, ami már nem is tudja hogy hol van a helye, csak ingázik ide oda. Egyszer képregényfilm akar lenni, egyszer videójáték, egyszer pedig komoly dráma és akciófilm. Ez amolyan popcorn mozi.
Értékelés: 5/10
Blade III. Trinity (Penge III. Szentháromság)
- Két év telt el. 2004-ben jött ki a trilógia lezáró harmadik rész, melynek már alcíme is van: Trinity (Szentháromság). Wisthler vérszerinti leánya és régebbi társainak megmaradt emberei akarnak segíteni Blade-nek legyőzni a nagy Drakulát, de nem azt a Drakulát, aki Erdélyben élt, akiről a mesekönyvek szólnak. Az eredeti Drakula volt az első vámpír a történelemben, tőle indult el a vámpír faj elnépesedése. Már kb 5000 éve létezik, de az utóbbi 5-6 száz évben aludt egy piramisban. Most pár vámpír csapat feltámasztotta, hogy győzze le az embereket, és a vérszívók uralják a földet. Blade két fiatallal áll össze, az egyikőjük Abigal Wisthler (Jessica Biel), a másik pedig Hannibal King (Ryan Reynolds). Hármújuknak kell legyőzni a nagyurat.
- Elég egyszerű a története, még az első részhez képest is, nem tudom pontosan, hogy egy konkrét történetet dolgoz e fel a képregényből, vagy átírták, de érződik a forgatókönyvön, hogy kezdtek kifogyni az ötletekből. Nagyon egyszerű, nincs benne csavar se a végén, se az elején, visszatér egy főgonosz, akit le kell győzni csapatostul, ennyi. Kicsit gyengébb, mint a második rész, viszont ez a film megtalálta az önmaga szintjét és koncepcióját. Ez már nem állítja be magát többnek, sőt nem is akarja. Van egy tökegyszerű, poénkodós trash szintje, amin nem megy túl. A film az elejétől kezdve vicces, szórakoztató, komolytalan, egyszerű és semmitmondó. Ezen csak szórakozni lehet, semmi mást. Szintén egy popcorn filmről van szó. Halál közepes, nagyon átlagos. Hálistennek tanulva a második rész hibájából, itt már nem gányolták össze mindenféle CGI effektel, legalább nem néz ki csúnyán, ha Blade harcol ellenségekkel, újra a színész vezetése és használata látszódik az akciók alatt, amit már nem lehet pusztakézzel előállítani, azt már számítógéppel csinálták, de azok a trükkök meg nem néznek ki rosszul, ráadásul amilyen szintet képvisel, ahoz hű maga az egész. Nem akar nagy drámát előadni, nem akar többnek kinézni, mint ami. Elég bátor, hogy megmutatja azt amit tud. Ez a tudás nem sok, de legalább nem hazudik. A nagy erő a gyengeség vállalásából fakad. Aki viszont nagyon vicces a filmben és jól is áll a karakterének és a színésznek, az maga Ryan Reynolds. Ha nagy bajban van, ő akkor is poénkodik és mondja a hülyeségeit, emelett ügyesen harcol, tehát nem nyámnyila, de nem képes teljesen komolyan venni a helyzetet akkor sem, mikor az élete csak egy hajszálon múlik. Hihetetlen, hogy Reynolds már 2004-ben eljátszotta Deadpool-t a Blade III.-ban. Ha a most készülő Deadpool különfilmben is ezt a karaktert fogja hozni, nyilván egy picit jobban, és profibban fog harcolni, akkor nem csak én, de a többi rajongó és néző is örülni fog.
Értékelés: 5/10
Írta: Robert