HALLOWEENI KÜLÖNKIADÁS: CREEPSHOW

CREEPSHOW-A RÉMMESÉK KÖNYVE
CREEPSHOW  1982

A Halloween ajánlót folytatva egy igazi klasszikust választottam ezúttal. Igazi horror fanoknak nem kell bemutatnom a valaha létezett talán legjobb horror antológiát, ami méltán vívta ki hírnevét, és a mai napig hatalmas rajongótábornak örvend, ez pedig nem más, mint a Creepshow.

Sok műfajban használták már a filmes antológiákat, de egyikben sem volt olyan közkedvelt, mint a horrorban (Macskaszem, Rémálmok, Tales from the Crypt, Black Sabbath). Az antológia lényege, hogy az adott film több rövid történetből áll össze. Ezek a történetek kapcsolódhatnak is egymáshoz, de ez nem kötelező szabvány. 1982-ben született meg talán minden horror antológiák legnagyobbika, a Creepshow, ami megelőzve a Mesék a kriptából sorozatot, már ekkor a régi 50-es és 60-as évek horror képregényeinek állított emléket. És egy ilyen filmet nem is akárkik csinálhatnak. A projekten a lehető legnagyobb nevek dolgoztak. A forgatókönyvet nem más írta, mint Stephen King (aki szerepel is a filmben), a filmet maga a zombicsászár, George A. Romero rendezte. A maszk és trükk mesteri munkálatokat Tom Savini látta el (aki szokás szerint cameozik ebben a filmben is). A színészekről nem is beszélve (Hal Holbrook, Adrienne Barbeau, Leslie Nielsen, E.G. Marshall, Ed Harris, Tom Atkins). Minden egyben van, ami csak kellhet egy jó kis horrorhoz. A film öt történetből áll, amik mind a Creepshow nevű képregény lapjairól elevenednek meg. Úgy a legegyszerűbb beszélni a filmről, ha kicsit végig megyünk az öt szegmensen. Az öt rémmese mellé egy kerettörténet is társul. Ezzel kezdődik és ér véget a film. És mit ad isten, pont Halloweenkor játszódik. Lényegében itt megismerjük a világ talán legellenszenvesebb apját (Tom Atkins), aki mikor talál a fiánál egy horrorképregényt (a történet lényegét képező Creepshowt), elveszi tőle, kidobja a kukába és fia szembeszegülésére lekever neki egy pofont. A dühtől fűtött kisfiú arcára hamar kiül a mosoly, amikor az ablakban megpillantja a képregény fő házigazdájának tekinthető rémalakot (kicsit ilyen Kriptaőr előkép, csak még itt nem poénkodik), akit nem állíthat meg egy egyszerű szemetes kuka és egy kis rajzfilmes átvezetéssel (ezekből mondjuk jóval több van a Creepshow 2-ben) kezdetét is veheti a késő esti rémmese maraton.

Az első ilyen történet az "Apák napja". Itt egy gazdag család életébe nyerhetünk bepillantást, akik egy sötét titkot őriznek. Bár a családon belül ez nyílt titok, hogy a legidősebb családtag Bedelia néni hét évvel ezelőtt megölte saját apját, aki már teljesen elviselhetetlenné vált és pokollá tette a család életét. E tettét pont apák napján követte el, és unokahúga segített balesetnek beállítani az egészet. Azóta Bedelia minden apák napján kimegy apja, Nathan sírjához. Ám az idei apák napját maga Nathan is meg akarja ünnepelni a családjával, és az olyan apróságok, mint a halál nem gátolhatják meg. Egy teljesen korrekt kis horror sztorival van dolgunk. Az atmoszféra remek, amire a zene csak rátesz. A színészi játék is jó, köztük kiemelendő a fiatal Ed Harris. Bár többségük a tipikus nagyképű gazdagok szerepét hozzák, ezért, mint mondjuk általában a slasherekben, örömmel nézzük, amikor az oszladozó papa elintézi őket. Szerintem jó kis kezdés volt ez, nem egy hű de erős darab, de elég hangulatos ahhoz, hogy megágyazzon a későbbi meséknek is.

A következő történet a "Jordy Verrill magányos halála". Egy este Jordy (Stephen King) farmjára lezuhan egy meteorit. Egyből hatalmas tervek jutnak eszébe, hogyan értékesíthetné a meteoritot és juthatna egy kis pénzhez. Viszont amikor megpróbálja lehűteni, a meteorit szétnyílik és valami furcsa kék anyag ömlik ki belőle, ami leszivárog a talajba és Jordy bőrére is ráfolyik. Ennek hatására a farm területén valami extrém mértékben kezd el nőni a növényzet, beborítva mindent. És sajnálatos módon Jordy bőréből is elkezdenek növények nőni, és csak egyre jobban burjánzik. A kétségbeesett küzdelem során Jordy folyamatosan szembesül saját szerencsétlenségével és mindazon tulajdonságaival, amik ide juttatták. Ezt a szegmenst inkább nevezném groteszk drámának. Stephen King remekül hozza a vidéki bunkó figurát. Fantáziálásai, amikben a meteor eladásán ábrándozik, de főleg az orvosnál tett látogatása, elég mulatságosak, de itt mégis inkább a drámai hatás érvényesül. Remekül mutatja be az emberi tétlenséget, a végső kétségbeesést, amikor már minden mindegy. Teljesen átérezhető a figura szenvedése és lelki gyötrődése. Az előző történet után érdekes kontraszt ez a kis elbeszélés.

Őket követi a sorban az "Egy kis segítség". Ebben a történetben megismerhetjük a gazdag Richard Vickerst (Leslie Nielsen), aki rájön, hogy felesége Becky megcsalja őt egyik barátjával, Harryvel (Ted Danson). Richard nem éppen egy megértő fickó és elég keményen veszi a hűtlenséget. Nem is akármilyen bosszút talál ki. Tervei szerint Harryt és Beckyt betemetné nyakig a homokba, lenn a tengerparton és megvárná, amíg a dagály megfullasztja őket, míg ő lekamerázza a szenvedésüket és nagy élvezettel nézné végig a lakosztályán. E tökéletes bűntényt a magán tengerparti nyaralójánál követné el. Ám nem sejti, hogy ezzel még nincs vége és ehhez Harryéknek is lesz egy két szavuk. Az apák napja és a Jordy Verrill magányos halála után egy igazán erős kis sztorit kapunk. Leslie Nielsen valami félelmetes a szerepben. Még sosem láttam őt ilyen hidegvérű és cinikus szemétláda gyilkos szerepben. A sok vígjátéki szerepe után kifejezetten üdítő őt itt látni, és brillírozik is a szerepben. Maga a történet úgy indul, mint egy sima thriller. És amikor már meg is szilárdult bennünk ez a hit, akkor jön az igazi horror. Remekül adagolják a feszültséget, ami folyamatosan csak nő, míg végül eljut a tetőpontig. Itt már egyre jobban szippant be minket a film. És még csak ezután következett a legjobb.

Ez pedig nem más, mint "A láda". A történet főszereplői két egyetemi tanár, Henry (Hal Holbrook) és Dexter (Fritz Weaver). Henry életét már megkeseríti nagyképű és ütnivaló felesége Wilma (Adrienne Barbeau), aki minden egyes megnyilvánulásával megszégyeníti a visszahúzódó férfit. Egy napon Dexter és az egyetem gondnoka egy rejtélyes ládát találnak meg az alagsorban. A hatalmas, lelakatolt ládán mindössze egy dátum áll: 1834, emellett valami északi sarki expedícióról is írnak rajta. A gondnok és Dexter a kíváncsiságtól hajtva felnyitják a ládát, amiben valami förtelmes lény rejtőzik, hatalmas étvággyal, és a kedvenc eledele az emberhús. Dexter barátjától, Henrytől kér segítséget a fenevad megfékezésében, ám Henry úgy gondolja, hogy ez a szörnyeteg akár még a hasznára is válhat, mielőtt elintéznék. Az öt történet közül ez a leghosszabb, és lehet emiatt lett a legjobb. Volt idő kibontani a cselekményt, megismerni a karaktereket. Nem kapkod, minden szépen sorban halad. Igazi horrorisztikus légkör lengi be az egészet, a feszültség itt is teljesen átérezhető. Hal Holbrook nagyszerű alakítást nyújt, talán ő játszik a legjobban az egész filmben. A karaktere átélhető, együtt tudunk vele érezni, és bizonyos döntéseit is képesek vagyunk megérteni. Adrienne Barbeau szintén fantasztikus Wilma szerepében. Ilyen utálni való nő nem sok van, és Barbeau hamar eléri, hogy megutáljuk. Ezen a téren viszont tényleg remekül teljesít. A láda lakója kellőképpen van miszticizálva. Mindig csak annyit látunk belőle, amennyit csak kell, és ez bőven elég, hogy a hideg kirázzon minket. Simán a legjobb történetnek tartom ezt a Creepshown belül, tökéletesen le is lehetett volna már ezzel is zárni a filmet. De sajnos egy még hátra van.

Végezetül pedig jöhet a "Mindjárt itt vannak". A történet főhőse Upson Pratt (E.G. Marshall) a különc milliárdos, aki egyedül él felhőkarcolóbeli steril lakásában, és mint az alkalmazottaival folytatott beszélgetései alapján megtudjuk, talán a világ egyik legnagyobb szemétládája (ez a film aztán nem bánik kesztyűs kézzel a gazdagokkal). Pratt betegesen tisztaságmániás és ezt az éjszakáját különösen megkeserítik a rovarok. Az este előrehaladtával úgy tűnik Pratt összes bűnéért fóbiái fognak bosszút állni, csótányok képében. Sajnálatos módon a záró szegmens borzasztó gyenge lett. A történet nem nagyon van egyben és roppant unalmas is, amellett eléggé ötlettelen. Feszültségről abszolút nem beszélhetünk. E.G. Marshall nagyjából jól hozza a figurát, de ez sajnos nem elég. Ez a történet erősen elvérzik és pár perc után a néző már inkább a végét várja. Vagy meg lehetett ezt volna jobban írni, vagy kitalálni valami más, jobb sztorit a végére, vagy nem is kellett volna ötödik történet és le lehetett volna zárni A ládával, úgy is tökéletes lett volna.

A Creepshow egy remek kis gyöngyszem a horror műfajában, és a történetek (az ötödiket leszámítva) izgalmas, szórakoztató és kellemesen hátborzongató kis mesék. Még Halloweenen kívül is, bármikor megnézhetjük, ha úgy hozza kedvünk egy viharos éjszakán. Aki meg még nem látta, annak erősen ajánlott.

Értékelés:    8/10

Írta: Andrew