JAMES BOND MARATON PART 1

James Bond. A 007-es ügynök. Aki az angol titkosszolgálat kötelékében veszélyesebbnél veszélyesebb küldetésekben vesz részt bejárva a világot, gyönyörűbbnél gyönyörűbb nőkkel fekszik le, ördögi gonosztevőkkel küzd meg és a vodka martinit felrázva issza, nem keverve, immár 53 éve. Kétség kívül a 20. század popkultúrájának egyik legmeghatározóbb alakjáról van szó, akit már többen is életre keltettek (eddig 6 színész) 23 film alatt. Mindenképpen az egyik leghosszabb életet megélt és legtöbb jelentőséggel szolgált franchise a világon. Hatalmas hatása volt a társadalom több rétegére is, még ha a közvélemény inkább csak ponyvairodalomnak tartja. És mindezt a nagyszerű világot egy szintén ex-titkosügynök írónak köszönhetjük; Ian Flemingnek.

James Bond megteremtője, Ian Fleming 1908 május 28-án született egy vagyonos angol család gyermekeként. Diákévei sem teltek eseménytelenül, hiszen anyja azért vette ki egy híres angol iskolából, mert nemi betegséget szedett össze egy prostituálttól. Hosszabb-rövidebb szünet után a tengerészet kémelhárításánál kapott állást. Goldfrey admirális, a felettese ihlette Bond főnökének, M-nek karakterét. Goldfrey admirálisnak köszönhető Bond egyik legjelentősebb ismertetőjegye, a „vodka-martini rázva nem keverve”, hiszen az admirális csak így itta. Moneypenny figurája is ebből a korszakából származik. Az iroda titkárnőjének személyisége annyira megragadta az írót, hogy egyik legjelentősebb tulajdonságát kölcsönvette James Bond számára. Ugyanis a titkárnő kivételesen jól tudta a kalapot az iroda egyik sarkából a szoba másik sarkában lévő fogasra dobni. Fleming ugyanolyan nőfaló volt az életben, mint az általa kitalált Bond. A második világháborúban kémként dolgozott William Stephensonnal és a háború után ismét újságírónak szegődött. Ann Charteris volt élete nagy szerelme, de a hölgy egy gazdagabb lordot választott férjéül. Hibájára az ötvenes években jött rá az asszony és 1952-ben összeházasodtak. A nászút több szempontból is jelentős volt Fleming számára, ugyanis felesége bátorítására nekilátott egy már régóta a fejében formálódó történet megírására, ez volt a Casino Royale. És ezzel a történettel megszületett a 20. század legismertebb titkos ügynöke, James Bond. Nevét egy könyvcímlapon szereplő ornitológusról kapta, akivel az író öregkorában személyesen is találkozott. A regényt jamaicai birtokán írta (amelynek neve: Goldeneye, amiről ugye az 1995-ös Bond film is kapta a címét). A Casino Royale csak a kezdete volt egy tizennégy részes könyvsorozatnak. A regények sorrendben:

Casino Royale
Live and let die (Élni és halni hagyni)
Moonraker (Holdkelte)
Diamonds are forever (Gyémántok az örökkévalóságnak)
From Russia With Love (Oroszországból szeretettel)
Dr. No
Goldfinger
For your eyes only (Szigorúan bizalmas)
Thunderball (Tűzgolyó/Gömbvillám akció)
The spy who loved me (A kém, aki szeretett engem)
On her Majesty’s secret service (Őfelsége titkosszolgálatában)
You only liwe twice (Csak kétszer élsz)
The man with the golden gun (Az aranypisztolyos férfi)
Octopussy and The Living Daylights (Polipka, Halálos rémületben)

Utóbbi kötet és a For your eyes only tartalmaz még rövidebb novellákat is (From a view to a kill, Quantum of Solace, Risico, The Hildebrand Rarity, The Property of a Lady, 007 in New York). A történetek sorrendje a filmes verziókban eléggé megváltozott. A kiváló regényeket ma is élvezetes olvasni, nemzetközi sikerük évek óta töretlen, és van ebben a világban egyfajta báj, amiben örömmel merül el az olvasó. Plusz Bond egy olyan karakter, akivé legbelül minden férfi szeretne hasonlítani. Egy igazi úriember, aki ha kell kemény is tud lenni, hatalmas szakértelemmel és emberfeletti sármal rendelkezik, aminek köszönhetően bármilyen nőt megkap. Emellett fantasztikus kocsikat vezet, érdekes kütyüjei vannak és bejárja a világot. Őszintén, ki nem élné ezt át? Csak idő kérdése volt, hogy megfilmesítésre kerüljenek és hamarosan egy bizonyos Albert R. Broccoli és Harry Saltzman megvették a könyvek megfilmesítési jogait. Mivel a stúdió nem számított nagy sikerre, így nem kronológia sorrendben kezdték el a megfilmesítést, ezért a Casino Royale helyett a Dr. No-ra esett a választás, ami 1962-ben el is készült.

DR. NO

A brit titkosszolgálat ügynökét, James Bondot Jamaicára küldik, hogy a szervezet telepített emberének eltűnése ügyében nyomozzon. Noha érkezését követően többször is megpróbálják megölni, Bond pillanatok alatt megtalálja a nyomokat, amin elindulhat a gyilkos felkutatására. Úgy tűnik, az ügyben fontos szerepet játszik egy titokzatos tudós, Dr. No, aki egy közeli szigeten építette fel főhadiszállását. A szigetről a helybeliek rémisztő legendákat mesélnek, de ez nem tartja vissza Bondot attól, hogy odamenjen.

A kis költségvetés miatt jobbára akkor még kevésbé ismert színészekre bízták a szerepet. A 007-es ügynök szerepét a legendás Sean Connery kapta meg és nem is találhattak volna jobb választást a szerepre. Ö maga a megtestesült férfiasság. Már a bemutatkozása is a lehető legbondosabbra sikerült. Egy kaszinóban ismerjük meg, ahol hatalmas pénzt nyer ellenfelétől, egy gyönyörű nőtől, akivel még flörtölni is van ideje és elhangzik a mostanra legendássá vált bemutatkozás (Bond…James Bond). Ezután fontos ügyben hívják, de még van ideje megbeszélni egy randevút és felmarkolni a nyereményét. Mi ez, ha nem menő? Érdekesség amúgy, hogy a Conneryt váltó Bond (nem Lazenby!) Roger Moore is esélyes volt a 007-es szerepére, csak ekkor még nem tudta elvállalni az Angyal című TV sorozata miatt. Továbbá még Bond és a főgonosz Dr. No szerepére egyaránt esélyes volt Christopher Lee, aki nem mellesleg Ian Fleming unokatestvére. Még ha itt nem is, de 12 évvel később kivehette részét a Bond világban. A filmen érződik, hogy még nem eléggé kiforrott, nincsenek még meg benne azok a jellegzetes Bond film tulajdonságok, amik később kialakultak. A film kezdéséül szolgáló gunbarrel, amiben a főhős elsétál egy pisztolycső előtt, majd belelő a kamerába, már itt is megvan. Bár itt még nem Connery sétál el, hanem a kaszkadőre. Ezután egyből jön az elég kezdetleges és kreatívtalan főcím és persze az elmaradhatatlan, legendássá vált Bond főtéma Monty Norman komponálásában. Bár ebben a részben kicsit agyon is van járatva.

A történet nem valami bonyolult, a fordulatok könnyen kiszámíthatóak, de nem is baj, mert itt a szórakoztatás volt a fő cél. Nem egy eltérés van a film és a regény közt, például a filmben nagyobb előtérbe kerül az űrkutatás és a könyvben Bondot egy guano botrány miatt küldik Jamaicára. Talán kicsit a történet rovására megy, hogy nagyon Bond bemutatására fektették a hangsúlyt. Egyértelműen ő van a középpontban, szinte minden mást maga mögé utasít. A készítők nagyon meg akarták ismertetni őt a nézőkkel, de így legalább a többi filmben ennek nem lesz annyira káros hatása. Tényleg kicsit megkopott, és a mai nézőt nem biztos, hogy leköti, de van egyfajta bája, ami mégis elnyeri az arra fogékony néző tetszését. És ne felejtsük, hogy ezzel indult útjára a nagy James Bond, tehát legalább tisztelettel lehet előtte adózni.
A többi színészre sem lehet nagyon panaszunk, szinte olyanok mintha már egy évek óta összeszokott csapatot látnánk. Közülük kiemelendő Bond Főnöke M Bernard Lee megformálásában és annak titkárnője Miss Moneypenny akit Lois Maxwell játszik. A két karakter meghatározó Bond életében és ez a két színész is még rengeteg filmen át magukra öltötték karakterüket, és szinte már velük is lehet egyből beazonosítani. Felbukkan még itt Bond legjobb barátja Felix Leiter CIA ügynök, aki mindig Bond segítségére van, ha az ügynök amerikai területen ténykedik. Az mondjuk roppant idegesítő, hogy őt minden egyes filmben más színész játssza, itt még Jack Lord alakításában. Az első igazi Bond lány Ursula Andress örökre beleégett a nézők agyába. Első jelenete, amikor előbukkan a habokból bikiniben, egyszerűen gyönyörű és maga a nő is. Bár itt még a karakter nem több egy egyszerű cicababánál, első Bond lánynak remek választás volt. Érdekesség amúgy, hogy erős akcentusa miatt újra kellett szinkronizálni. A hosszú felvezetés után a történet főgonosza, Dr. Julius No Joseph Wiseman játékában egy kicsit csalódást okoz. Még nem elég erőteljes és maradandó ez a karakter. Ráadásul itt már haloványan elkezdik felvezetni Bond nagy ősellenségét Blofeldet és az ő titkos szervezetét a SPECTRE-t, amikor Dr. No megemlíti, hogy a SPECTRE-nek dolgozik (itt még SPION-nak fordították, a későbbi részekben FANTOM-nak), holott az eredeti regényben semmi köze nem volt a szervezethez.

A Dr. No egy kellemes bár néha tényleg kissé régies film. A későbbi részeknek könnyű is volt felülmúlni, de jelentősége tagadhatatlan.
Értékelés:  6/10

OROSZORSZÁGBÓL SZERETETTEL

Egy évre rá már el is készült a folytatás és a készítőknek ezzel egy célja volt: felülmúlni az első részt. Nos, szerintem ez maximálisan sikerült.

Bondot Isztambulba küldik azzal a megbízással, hogy a szovjet követségről lopjon el egy dekódert. Ezúttal nem a világ a tét. Csupán egy szovjet technikai csoda, egy kódfejtő szerkezet - a Lektor - amely azonban hatalmas veszélyt jelenthet a nagyhatalmakra, ha rossz kezekbe kerül. A Lektort nem csak a Brit Titkosszolgálat szeretné megkaparintani, hanem egy gátlástalan terrorista szervezet, a SPECTRE is. Egy egykori KGB ügynöknő és egy szovjet mestersakkozó ördögi tervet eszel ki, amelynek kulcsa James Bond. A sakkozó tökéletes logikával dolgoz ki minden lépést. Tudja, hogy Bond képes megszerezni a szerkezetet, tudja, hogy a 007-es nem képes ellenállni a szép nőknek, és tudja, hogy egy csapdába csalt ügynökkel könnyen elbánik a SPECTRE "ökle", Red Grant. Bond persze időben rájön, hogy csapdába csalták - a gyönyörű csalinak mégsem képes ellenállni.

A producereknek bőven volt lehetőségük válogatni, hogy melyik Bond történetet vigyék következőnek vászonra és semmit sem bíztak a véletlenre. Ugyanis az Oroszországból szeretettel állítólag a legjobb Fleming regény és John F. Kennedy egyik kedvenc könyve volt. És a döntés a producereket igazolja. A történet sokkal dinamikusabb, szerteágazóbb és érdekesebb, mint elődje. Bondnak ezúttal nem a világot kell megmentenie, de a veszély nemhogy ezzel arányosan kisebb lenne, hanem pont, hogy még nagyobb. Amellett, hogy sokkal tartalmasabb a történet, talán ez az egyik legrealistább epizód. Míg a Dr. No egy krimi kalandfilm volt, ez sokkal inkább egy kőkemény hidegháborús kémthriller. És az érdekes történet mellé az akciók száma is növekedett, bőven lehet válogatni a film legjobb pillanatai közül, mint például a film vége felé látható motorcsónakos üldözés. Mivel Bondot az első részben már kellően bemutatták, így erre itt már nem volt szükség, és hál istennek nem a történet van alárendelve az ügynöknek, hanem ő van alárendelve a történetnek. Külön tetszett, hogy mintha ezt megfordítva inkább a gonoszokat mutatják be jobban. A film amúgy nagyon jól bánik a suspense elemekkel. Mi nézők vagyunk, akik mindent látunk és mindent tudunk, épp ezért izgulunk a szereplőkért. Erre nagyon jó példa az a jelenet, amikor Bond először találkozik a vonaton Red Grantel, és csak mi tudjuk, hogy Grant meg akarja őt ölni. Az a verekedős jelenet pedig, ami ezután következik még a mai napig is izgalmas és hiteles. Az alkotók aggódtak is, hogy nem e lesz túl erőszakos. A klasszikus sorozatban talán ez az egyetlen rész ahol nyíltan visszautalnak az előző epizódra. Ugyanis a terv véghezvitele mellett a SPECTRE bosszút is akar állni Dr. No-ért és a film kezdetén Bond is ugyanazzal a nővel van, akivel az első rész elején találkozott (erre a későbbiekben nem nagyon lesz példa, a készítők sem akarták, hogy Bond ennyire monogám legyen). Továbbá kezdenek felbukkanni a sorozatra jellemző elemek. Itt láthatunk először főcím előtti jelenetet, amiben már el is játszanak a 007-es halálával, ahogy azt egy párszor még meg fogják tenni. Maga a főcím sokkal ötletesebb, mint elődjénél és itt vezették be a női alakok alkalmazását is. Alatta pedig John Barry nagyszerű zenéje szól, ami túlszárnyalja Monty Norman dallamait. Továbbá itt jelennek meg a kütyük és itt szerepel először Desmond Llewelyn aki itt még csak egy őrnagyot játszik ám a későbbi részekben, egészen a Pierce Brosnan korszak végéig ő fogja játszani Q-t az MI6 technikusát, aki mindig új felszerelésekkel látja el a 007-es ügynököt.

Sean Connery egyre jobban belejön a szerepbe és láthatóan teljesen átérzi és élvezi is. Köszönhető talán ismét a szép hölgykoszorúnak. Az ügyeletes Bond lány itt egy KGB ügynök Tatiana Romanov, akit Daniela Bianchi alakít. Ő már nem egy butácska csinibaba, mint Honey Ryder az első részben, bár még őt sem nagyon dolgozták ki. Jobban megvillogtathatja színészi képességeit és eléggé gyönyörű, bár szerintem Ursula Andressnél nem szebb. Ő az, akit szintén átver a SPECTRE és csalinak használja Bond ellen, ám a 007-es igazi partnere és segítőtársa lesz. A gonoszokra pedig nem lehet panaszunk. A SPECTRE kötelékében itt van a hüllőszerű és hideg Kronsteen (Vladek Sheybal), és a történet főbb gonoszának beállított Rosa Klebb (Lotte Lenya). Ő az egyik legvisszataszítóbb és legemlékezetesebb női gonosz, nemcsak a Bond filmek, hanem általában a film történetében. Itt van még nekünk a bérgyilkos Grant (Robert Shaw), aki az egyik legjobb gonosz csatlós a sorozatban. És felbukkan a nagy ősellenség Ernst Stavro Blofeld. Itt még keveset szerepel, arcát még egyáltalán nem láthatjuk csak macskát simogató kezeit és még Bondal sem találkozik, itt még teljesen a háttérből irányító fantom szerepét tölti be. Ebben a részben mivel még nem találták szükségesnek egy állandó színész szerepeltetését, ezért itt Anthony Dawson játssza, aki már a Dr. No-ban is feltűnt egy kisebb szerepben.

Az Oroszországból szeretettel egyértelműen köröket ver az első részre, az egyik legjobb Bond film és Sean Connery személyes kedvence. Egy nagyon élvezetes és izgalmas film, amin bár lehet, meglátszik kicsit az idő, de mai szemmel is egy időt álló klasszikus, amik ma már nem nagyon készülnek.
Értékelés:   8/10

GOLDFINGER

A sikernek köszönhetően egy évvel később jöhetett is a következő Bond film és az igazi James Bond hullám talán itt kezdődött el. Ez volt ugyanis a legendásan legjobb Bond filmnek tartott Goldfinger, ami igazi fogalommá tette a 007-es ügynököt.

A legnagyobb angol bank felfedezi, hogy valaki hatalmas mennyiségű aranyat halmoz fel, és úgy tűnik, a nemzetközi aranykereskedő, Auric Goldfinger is érintett az ügyben. A bank azt kéri, James Bond titkosügynököt küldjék nyomozni az ügyben. Bond hamarosan felfedezi, hogy az arcátlanul vakmerő terv az évszázad bűnténye lenne, melynek célja teljes gazdasági káoszt kavarni a Nyugaton. Nincs könnyű dolga, Goldfingernek ugyanis olyan segítők egyengetik rögös útját, mint Pussy Galore, a szexis pilótalány, vagy a már megjelenésével is riasztó Oddjobb, aki speciális acélpenge-karimájú kalapjával gyilkolja ellenfeleit.

Az előző két rész rendezőjét Terence Youngot leváltották Guy Hamiltonra, és az általában rossz hírű rendezőváltások alól ez egy kivételes eset volt. Amellett, hogy a váltás alig látszik meg, még a hangvétel is itt kezdett átalakulni a későbbi végleges formájába, ami jellemzője lett a sorozatnak. És itt a hangsúly, ugyanis a Goldfinger teremtette meg igazán mind azt, amitől a Bond filmek Bond filmek lesznek. Először is a film hangvétele sokkal könnyedebb, tudja magáról, hogy micsoda és nem is akarja többnek beállítani magát. Ez már a főcím előtti jelenetben is tetten érhető. Nincs itt már szó komolykodásról, ez már egyenesen egy akció kaland film néhol vicces elemekkel. Egyáltalán nem veszi magát komolyan és ez nagyon is jól áll neki. Ez az irányvonal vezetett a Bond széria hosszú életű fennállásához is. Továbbá itt jelentek meg először azok a dolgok, amik a sorozat védjegyévé váltak. Itt jöttek be a kütyük, és azok közül is a legnépszerűbb a mai napig, Bond járgánya, az Aston Martin DB5. És fel is bukkant végre ezeknek a nagyszerű szerkezeteknek a tervezője, Q (Desmond Llewelyn), aki ezek után szintén állandó szereplővé válik Bond életében. A főcím igazán kreatív és ötletes és ez volt az első eset, amikor a főcímdalt egy popsztár énekelte fel. Shirley Bassey előadásában nagyon is fülbemászó és jól tükrözi a film hangulatát. Ez volt az első eset, amikor nem egy titkos terrorszervezet volt az ellenfél, hanem egy megalomán őrült. Auric Goldfinger az első igazi főgonosz a sorozatban és mellé társul egy szintén első ízben használt és emlékezetes gonosz csatlós. Továbbá itt bukkan fel az első igazán kidolgozott karakterrel rendelkező női szereplő. Rengeteg akciót láthatunk a filmben és tele van emlékezetes pillanatokkal. Elég csak megemlíteni az aranyba forgatott nőt, Goldfinger lézersugaras kínzókamráját, Fort Knox ostromát vagy akár magát Goldfinger csatlósát, a pengekarimás kalapot dobáló Oddjobot. A mai napig ebből a filmből idéznek és utalnak a legtöbbet, nem véletlenül. Szerintem a híres képregény rajzoló, Frank Miller is kedvelheti ezt a filmet, ugyanis felfedeztem pár apróbb hasonlóságot a Goldfinger és a Hard Goodbye (Nehéz búcsú) című Sin City történet között.

Sean Connery elemében van. Ebben a filmben forrott ki végre James Bond karaktere és Connery remekül bele éli magát a szerepbe. Bár itt vonultatják fel a kütyüket, érdekes mód mindegyik cserben hagyja az ügynököt és az csak a saját leleményességére és vonzerejére támaszkodhat. És segíti még az is, hogy Goldfinger alábecsüli őt, hiszen a film nagy részében az ő fogságában van. És persze feltűnik a sorozat első erős női karaktere, Pussy Galore, akit Honor Blackman játszik. Ő egy igazi talpra esett és határozott nő, még Bond sármja sem tudja egyből levenni a lábáról. Először Goldfingernek dolgozik, de rövidesen átáll Bond oldalára, bár ez eléggé hiteltelenül van ábrázolva. Blackman remekül hozza a figurát, igaz rajta kívül a többi női szereplő elég sablon karakter. Gert Fröbe játssza az aranymániás Auric Goldfingert és nem is lehetne ennél jobb. Egy igazi gátlástalan féreg ez az ember. Őrületéhez és gátlástalanságához egy aprócska gyenge elméjűség is társul, bár ezt be lehetne tudni az egójának is. A történet elején Bond kétszer is átveri, majd ezután majdnem a film végéig a fogságában tartja az ügynököt, ahelyett, hogy megölné, mert nem tartja igazi fenyegetésnek. Egy igazán emlékezetes főgonoszt tisztelhetünk személyében.

Még ha nem is lehet teljesen összehasonlítani az Oroszországból szeretettel-el, a Goldfinger egy nagyon élvezetes és hangulatos kis kémfilm. Könnyed hangvétele és számtalan emlékezetes pillanata és gage örök érvényűvé teszi a sorozatban és a filmvilágban. Nem véletlenül tartják számon a legjobb Bond filmként.
Értékelés:   8/10

TŰZGOLYÓ

A Goldfinger után hatalmas Bond mánia uralkodott el és a készítőknek nem kis elvárásokkal kellett szembe nézniük. Futó lépést diktálva 1965-ben el is készült a sorozat hullámát erősítő, immár negyedik James Bond film.

 Az alvilági szuperbűnözőket tömörítő szervezet, a SPECTRE ismét egy világbékét fenyegető ördögi tervet eszelt ki. Elrabolják a NATO egyik atomrakétákkal felszerelt gépét és a bombákat az óceán mélyén rejtik el. Azzal fenyegetőznek, hogy felrobbantják őket, ha nem kapnak a nagyhatalmaktól százmillió font váltságdíjat. A nagyszabású terv ötlete a gátlástalan Emilio Largo fejéből pattant ki. Largo titkos főhadiszállása valahol a Bahamákon található - onnan irányítja az akciót. A 007-es ügynöknek nincs könnyű dolga: nem csak a szárazföldön és a levegőben, de ezúttal a tenger mélyén is meg kell küzdenie a SPECTRE gyilkos zsoldosaival és a cápákkal. Largo ugyanis előszeretettel eteti kedvenc háziállatait ellenségeivel.

Ian Fleming már az eredeti regényváltozatot is filmnek akarta megírni, ám különböző jogviták miatt ez nem történhetett meg, de végül mégis csak sikerült vászonra vinni a történetet. Kár, hogy Fleming ezt már nem érhette meg. Megérte a várakozás, ugyanis ez az epizód lett a legjövedelmezőbb a sorozatból, pontosan 141 millió dolláros bevételt termelt. Az előző film rendezője Guy Hamilton nem vállalta el a rendezést, ezért visszarángatták az első két részt jegyző Terence Youngot, aki jóval rutinosabbnak számított. A Goldfinger és a Tűzgolyó közösen teremtették meg a Bond mániát és jutatták be a figurát a köztudatba. Elődjéhez képest a film egy leheletnyivel komolyabban veszi magát és a történet is monumentálisabb, mint az elődei. Az ellenfél ismét a SPECTRE (és ez már nagyjából így is marad a Connery időszak végéig), akik nukleáris robbanófejeket lopnak, ezzel veszélyeztetve a világbékét, és váltságdíjat akarnak kizsarolni a nagyhatalmaktól, amire először van példa a sorozatban. Az MI6 beveti az összes duplanullás ügynököt, de persze a nagyfőnök M a 007-esbe fekteti minden bizalmát. A helyszín ezúttal a Karib-tenger és az alkotók jól kihasználták a helyben rejlő potenciált. Láthatunk itt fürdő ruhás szép hölgyeket, víz alatti akciókat és persze vérengző cápákat. A főcím előtti jelenet elég lendületesre és figyelem felkeltőre sikerült, bár a végén a jetpackes menekülés kicsit gagyin néz ki, mégis egy jó felvezetőt kapunk. Maga a főcím nem annyira ötletes, mint a Goldfingeré de nem lehet rá panaszunk, a főcímdalt pedig Tom Jones énekli, ami egy kiváló dal lett és csak úgy árad belőle a Bondos hangulat. Az ezt követő felvezető kicsit hosszúra sikeredett, de aztán felpörögnek az események. A vége a víz alatti csatajelenettel elég elnyújtott és zavaros lett, valamint a végső harcban is kicsit bosszantóak a felesleges gyorsítások, és még ha meg is látszódik néhol a kor, így is egy élvezetes filmet láthatunk. Bőven kapunk akciót és emlékezetes pillanatokat. Néhol kicsit leül a cselekmény, de a lendületéből így sem veszít. Ez a rész is remek humorral rendelkezik, bár így is kicsit alul marad az előző két epizódhoz képest, de a Dr. No-nál szerintem jobbra sikerült.

Sean Connery még mindig remekel a szerepben. Csak úgy sziporkáznak az aranyköpései és elég jól akciózik. Talán az is ösztönözhette, hogy itt kapta meg a két legjobb nőt is. A fő Bond lány az ellenfél, Largo barátnője, Domino (Claudine Auger). Valami szemkápráztatóan gyönyörű és a karaktere is rendesen ki van dolgozva.  Ursula Andresshez mérhető, mondjuk szerintem még nála is jobb. A másik hölgyemény a gonoszok táborát erősíti. Ő Fiona Volpe (Luciana Paluzzi), a Bond filmek egyik legemlékezetesebb női gonosza és gonosz csatlósa. Lélegzetelállító szépsége és csodálatos idomai mellett egy igazi körmönfont nőstény ördög, aki méltó ellenfél a 007-esnek. Sajnos ez nem mondható el a főgonoszról. Emilio Largo (Adolfo Celi) egy elég jellegtelen ellenfél lett. Egyértelműen ő itt csak a SPECTRE egyik szürke katonája és a szálakat a háttérben Blofeld mozgatja, aki még azzal a két rövid jelenetével is sokkal emlékezetesebb, mint Largo. Blofeldet egyébként itt még szintén Anthony Dawson játssza, arcát továbbra sem láthatjuk, mondjuk az érdekes, hogy itt még saját emberei előtt is takarja magát, holott az Oroszországból szeretettel-ben nem ezt tette. Hasonló az eset, mint a Galaxis örzőiben, ahol szintén egy jellegtelen főellenséget kaptunk, és a sokkal érdekesebb, még nála is hatalmasabb gonosz csak keveset szerepelt.

Az Oroszország és a Goldfinger után éppen hogy csak alulmarad, de a Tűzgolyó is méltó helyen szerepel a legjobb Bond filmek között. Még ha látszik is néhol az idő vasfoga, azért ma is kellemes kikapcsolódást tud nyújtani.
Értékelés:   7/10

CSAK KÉTSZER ÉLSZ

Két év kihagyás után a stúdió készen állt az ötödik James Bond film elkészítésére. Egy két változtatást is eszközöltek, hogy megpróbálják felülmúlni az első négy részt és még jobban emeljék a sorozat hírnevét.

A legendás 007-es ügynök ezúttal különös üggyel és különös ellenféllel találja szemben magát. A látszólag minden hájjal megkent Blofeld egy kialudt vulkán mélyén rendezte be főhadiszállását, innen irányítja bombabiztos konspirációját. Egy rejtélyes űrhajó teljes legénységével együtt elragad több Föld körül keringő amerikai és szovjet űrhajót. Az eset több mint gyanús. A szuperhatalmak nem tudják mire vélni a történteket, ezért felkészülnek a harmadik világháborúra. Ebben a helyzetben csupán egy ember segíthet: James Bond.

Az újítások érdekében új direktort szerződtettek Lewis Gilbert személyében és egy új írót, Roald Dahlt is alkalmaztak, remélve, hogy az új stáb képes lesz majd túlszárnyalni az első négy részt. Nos, ez a kísérletük szerintem nem úgy sikerült, ahogy ők szerették volna. A tétet még jobban akarják emelni, hiszen a SPECTRE ezúttal a harmadik világháborút akarja kirobbantani, de a film nem érzékelteti valami jól ezt a helyzetet. A Tűzgolyó ezt például sokkal jobban csinálta. A hangulat amúgy is inkább hasonlít a Dr. No-éra, csak itt már ez kicsit kevés. A főcím előtti jelenetben láthatjuk az első űrös felvételt a sorozatban. Az űrhajókon eléggé látszik, hogy makett és ez a film végi finálénál is tetten érhető egy két járműn és szerkezeten. Itt is eljátszanak Bond halálával, talán itt a leghitelesebb, persze hamar kiderül, hogy ez esetben egy ügyes cselről van szó, hogy Bond biztonságban legyen az ellenségeitől. A főcím ellenben gyönyörű szép és az alatta szóló Nancy Sinatra dal kellemesen hangzatos. A történet fő helyszíneiben is megvan a potenciál, ugyanis az egész film a távol-keleten játszódik, azon is belül leginkább Japánban. A tájak tényleg szemet gyönyörködtetőek és akciót is próbálnak nyújtani nekünk. Ezek közül a legkiemelkedőbb egy légi csata, Bond mini helikopterével, a Kicsi Nellyvel, ami kellően látványos, bár történet szempontjából lehet indokolatlan. A film igazából érdekesen indul, majd aztán egyre inkább kezd ellaposodni, tele van felesleges jelenetekkel, és a néző figyelme is könnyen ellankadhat egészen a fináléig. Apropó finálé: az ott játszódó kialudt vulkánban létesített gonosz főhadiszállás díszlete külön dicséretet érdemel, a rakéta kilövő állomástól, Blofeld piranhás lakosztályáig. És talán ebben a részben próbálják a legtöbbször megmerényelni Bondot, természetesen kevés sikerrel. Az viszont mindenképpen a film egyik mélypontja, amikor japánná maszkírozzák a 007-est és ez annyira fájdalmasan átlátszó, hogy nem is értem ki veszi ezt be. Mindezek ellenére még így is egy fogyasztható epizód.

Sean Connery-n már kicsit látszódik az unottság és az öregedés, és a forgatás alatt ki is jelentette, hogy nem hajlandó több Bond filmben szerepelni. Egyrészt már a szerepet is unta, másrészt érthető, hogy nem akart ennél az egy karakternél megragadni és igyekezett tovább lépni komolyabb szerepek felé. Az más kérdés, hogy később mégis sikerült vissza édesgetniük. A Bond lányok ebben az epizódban nem olyan kiemelkedőek. A japán hölgyek aranyosak és jól hozzák a figurájukat, de semmi több. Viszont megkapjuk Bond első igazi szövetségesét, a japán titkosszolgálat vezetőjét Tanakát (Tetsuro Tamba). Ő tényleg egy szimpatikus és jól kitalált karakter, méltó társa a 007-esnek. Sajnos a gonoszokról nem sok jót mondhatunk el. Van egy japán üzletember, két gonosz csatlós, az egyikük egyértelműen egy Fiona Volpe másolat akar lenni, de a színésznő se nem elég szép, se nem játszik olyan jól, mint elődje és elég keveset is szerepel. A másik csatlós egy kicsit Red Grant koppintásnak tűnik, de épp eléggé jellegtelen az egész figura. Viszont aki a legnagyobb csalódást okozza, az a nagy főellenség, Ernst Stavro Blofeld. Donald Pleasence játssza, de nem nagyon akarja komolyra vagy igazán karizmatikusra venni a figurát. A hosszas felvezetés után nem erre számítunk, amikor végre megmutatják nekünk. Az Oroszországból szeretettel-ben és a Tűzgolyóban egy igazi karizmatikus, fenyegető főgonosznak vezetik fel, akitől okkal rettegnek a saját beosztottjai is, erre megkapjuk ezt. Pleasence Blofeldjének kinézete amúgy is kicsit idétlen és közelebb áll Goldfinger karakteréhez, mint egy elegánsan sátáni gonoszhoz, aki egy titkos terrorszervezetet vezet és akit eddig felvezettek nekünk. Igazából néhol tényleg csak egy hajszál választja el az Austin Powers beli megfelelőjétől, Dr. Genyától. De még így is emlékezetesebb, mint Largo az előző részben. Nem tudom, hogy ezek a szempontok közre játszottak e Pleasence leváltásánál a későbbi részekre, de nem lepne meg. A tökéletes Blofeldre még egy filmet várnunk kellett.

Minden hibája ellenére a Csak kétszer élsz egy élvezhető és néhol megmosolyogtató, korrekt alkotás, de az első négy részhez képest alul marad nálam.
Értékelés:   6/10

ŐFELSÉGE TITKOSSZOLGÁLATÁBAN

Connery távozása után a producereknek új színészt kellett találniuk és mindent latba kellett vetni, hogy az új film méltó legyen elődeihez.

Tracy Darcy, egy maffiavezér lánya öngyilkosságot akar elkövetni, mikor Bond megmenti őt. A papa, hogy megóvja lányát, megkéri a 007-es ügynököt, hogy vegye el Tracyt feleségül, cserébe pedig információkkal szolgálna Ernst Stavro Blofeldről, Bond régi nagy ellenségéről. Az ügy azonban bonyolódik, mert időközben kiderül, hogy Blofeld egy halálos vírussal próbálja meg elpusztítani az emberiséget, Bond pedig beleszeret a lányba.

A rendezői székbe a korábbi részek vágója, Peter Hunt került, és ez volt az ő bemutatkozó rendezése. Mivel már korábban is ilyen aktívan részt vett a Bond filmek készítésében mindent megtett, hogy filmje felzárkózzon az első öt filmhez, és ilyen téren kiváló munkát végzett. Persze sok újításra is sor került. A főcím előtti jelenetben fel kellett vezetni az új James Bondot és ez elég stílusosra sikerült. Hősünk, ekkor még nem látjuk az arcát, egy fiatal nőt követ kocsijában és közben a lehető leglazább módon cigarettára gyújt. Ezután megmenti a lányt az öngyilkossági kísérlettől, majd meglátjuk premier plánban George Lazenby arcát és James Bondként mutatkozik be. Okés, sajnos kénytelenek vagyunk elhinni neki. Ekkor pedig felbukkan két bérgyilkos és lezajlik a sorozat egyik legjobb bunyós jelenete. Ez egy nagyon jó indítás volt az új filmnek és az új James Bondnak. Következik a főcím, ami elég hangulatos lett, a korábbi epizódokból bevágott jelenetekkel, alatta pedig egy újféle James Bond themere tett kísérlet, ami szerintem jól sikerül, persze az eredeti főtémának a közelébe sem ér. Azért sajnálom, hogy több filmben már nem csendül fel ezután. Ezt követően a megszokottnál kicsit lassabb ütemet veszünk fel, amikor Bond próbál összeismerkedni a lánnyal, Tracyvel, majd felkeresi annak apja, hogy figyelje, védelmezze a hölgyeményt, cserébe információkkal látja el. Ezután jön az udvarlás, majd a két főszereplő egymásba szeret. A cél az volt, hogy bemutassák Bond emberi és érzelmes oldalát, persze ez sok nézőnek anno nem nagyon tetszett. Elvégre, hogy néz már ki, hogy a világ legnagyobb agglegénye megnősül? Pedig jobban belegondolva az ötlet nagyon is épkézláb, azon felül, hogy a regényben is így történt. Itt ki is kell térni arra, hogy állítólag ez volt az első legregényhűbb adaptáció, és lehet ennek tudható be néhány unalmasabb jelenet. A nagy egymásra találás után Bond végre rábukkan Blofeld nyomára és egyből az Alpokban találjuk magunkat. Itt Bond egy piperkőc családfakutatónak adja ki magát, ami gondolom poén forrás lett volna és bármelyik más Bond színésznél működött is volna. Megérkezik a Piz Gloria nevű klinikára, ami igazából a SPECTRE egyik bázisa. Itt egy jó időre leül és ellaposodik a cselekmény, még ha rövidesen Bond találkozik is Blofeldel. Itt is ki kell térnem egy számomra szemet szúró momentumra. A könyvekben ugye az Őfelsége titkosszolgálatában előbb játszódik, mint a Csak kétszer élsz. A filmekben ezt felcserélték, viszont itt annyira törekedtek a regényhűségre, hogy talán ebből kifolyólag kicsit logikátlan lett Bond és Blofeld találkozása. A Csak kétszer élsz-ben még ha ott mutatkozik be Blofeld, úgy viselkednek, mintha már jó ideje ismernék egymást. Az Őfelségében meg tényleg mintha először találkoznának. Állítólag a forgatókönyvben ezt azzal magyarázták meg, hogy Bond arc plasztikán esett át (ezzel magyarázva a színészváltást is) és ezért nem ismeri fel Blofeld, viszont mivel ez a motívum kimaradt a kész filmből, így ez egy kis bakinak tudható be. De könnyen bele lehet magyarázni azt is, hogy Blofeld tényleg felismeri, csak játszadozik az ügynökkel. Mindenki döntse el magának. Viszont a leleplezés után nagyon felpörögnek az események. Kapunk síelős akciózást, autós üldözést a jégen, Blofeld elrabolja Tracy-t és még egy látványos helikopteres támadást is. Nem hiába, Peter Hunt jól értett az akciókhoz és szerencsére rendezése kifogástalan. A kezdeti lassúság után nagyon felpörög és végig fent tartja az érdeklődésünket. Itt éleződik ki először Bond és M ellentéte, amikor engedélyt kér szerelme megmentésére. És Tracy valóban olyan nő, akiért érdemes harcolni. Nem egy hú de orbitális bombázó, de nagyon is vonzó és szexi. Emellett az egyik legkidolgozottabb és legjobban megírt női karakter és még utána sem nagyon volt hozzá fogható a sorozatban. Intelligens, művelt és saját magáért is képes kiállni, nincs rászorulva James védelmére. Róla tényleg elhisszük, hogy Bond méltó társa az élet minden terén és tényleg képes volt beleszeretni. Diana Rigg remekül hozza a karaktert, nála nem is nagyon tudnék mást elképzelni erre a szerepre. De aki az egész filmet viszi az a főgonosz, Ernst Stavro Blofeld. Itt is színészváltás történt és ezúttal Telly Savalas kelti életre a 007-es nemezisét, és Savalas nemcsak az előző rész béli Donald Pleasence-et, de mindenki mást is lejátszik. A legkarizmatikusabb, legszimpatikusabb gonosz, aki csak létezhet a szériában, méltó ősellenfele James Bondnak. Világot megrengető gonosz tervei mellett még az ügynök nőjére is keményen ráhajt. Savalas a tökéletes Blofeld ever. Hatalmas méltósággal és stílussal játssza el a karaktert, míg a másik két színész (Donald Pleasence, Charles Gray) elég komolytalanra vette a figurát és tényleg inkább Dr. Genyához álltak közelebb. Gonosz csatlósnak itt van Irma Bunt, aki kicsit Rosa Klebbre hajaz az Oroszországból szeretettel-ből. És elég jelentős szerepet kap Tracy apja, a maffiózó Marc-Ange Draco. Szintén méltó partnere Bondnak és talán ő az első olyan szövetséges, aki nem valami hivatalos szervezet tagja, hanem pont, hogy az alvilág embere és megvannak a saját érdekei, céljai. Viszont van egy új James Bondunk is. Sajnos. George Lazenby a lehető legrosszabb választás volt a szerepre. Nem elég, hogy nem is angol, hanem ausztrál, se sármja, vonzereje nincs, de még színészkedni sem tud. Az egész karrierjében ez a legnagyobb teljesítménye. Ezen kívül leginkább reklámokban, TV sorozatok mellékszereplőjeként és az Emmanuel című erotikus filmben tűnt fel. A film után önként dobta vissza Bond szerepét, miután a producerei rábeszélték, hogy a sorozat úgy is elfog bukni és ez csak Lazenby karrierjének a kezdete volt. Nos, mi már tudjuk mennyire volt igazuk. Később persze Lazenby megbánta a döntést, de már késő volt. Tényleg az egyik legeslegjobb és legfontosabb történet, a legjobb nő, a legjobb főgonosz, csak Lazenby rontja el az egészet. Elvileg a későbbi Bond, Timothy Dalton is esélyes volt már ekkor a szerepre, csak a producerek túl fiatalnak találták. Sokkal jobban jártunk volna, ha rávették volna Sean Connery-t, hogy legalább még ezt az egy filmet vállalja el, vagy pedig már itt behozhatták volna Roger Moore-t. Ez a két variáció lett volna a legjobb.

SPOILER VESZÉLY!!!
A történet végén megtörténik a lehetetlen. James Bond megnősül. Az esküvő látványos és mindenki ott van, akinek csak kell: M, Q, Marc-Ange Draco és a szomorú Miss Moneypenny. Épp elindulnak nászútjukra, amikor megtörténik a lehető legmeglepőbb és legdrámaibb fordulat. A semmiből megjelenik egy autó, benne Blofeld és Irma Bunt. Lövések dördülnek és Tracy meghal. A 60-as évek Bond filmjei tragédiával végződnek, amire azóta sem volt példa. Ennek a momentumnak akkora súlya van, mint a Pókember univerzumban Gwen halálának. Eredetileg a következő rész elejére rakták volna ezt a jelenetet, de mivel Lazenby kijelentette, hogy nem játssza majd tovább a 007-es ügynököt, ezért leforgatták a film végéhez. Kellően váratlan és megrázó pillanat, ami rendesen arcon csapja a nézőt így a film végén. Tragikus, bátor és egyben zseniális lépés.
SPOILER VÉGE

Az Őfelsége titkosszolgálatában annak ellenére, hogy a legrosszabb James Bond szerepel benne, az egyik legjobb rész a sorozatból. Christopher Nolannek például személyes kedvence. Méltán helye van a tíz legjobb Bond film között és a szériából is jogosan kiemelkedik.
Értékelés:   6/10

GYÉMÁNTOK AZ ÖRÖKKÉVALÓSÁGNAK

Az Őfelsége titkosszolgálatában kora béli negatív kritikái után a producerek arra törekedtek, hogy a régi szellemiséget felélesztve méltó módon zárják a sorozat első fázisát. Kezdetnek megszabadultak Lazenbytől, majd sikerült visszaédesgetniük a nagy Sean Connery-t, hogy még egyszer utoljára mégis magára öltse a 007-es szerepét. És hogy ez mennyire sikerült?

Az angol titkosszolgálat ásza, James Bond most a legnagyobb maffiaszervezetek által kézben tartott gyémántcsempész-hálózatot próbálja felgöngyölíteni, de úgy látszik, ezzel az üggyel alaposan meggyűlik a baja. Rájön, hogy a gyémántok holttestek belsejében érkeznek az országba, és egy krematóriumban kerülnek elő a hamvakból. Bond is "beszáll az üzletbe", ám a cselre az utolsó percben fény derül, és ez majdnem az életébe kerül. Hamarosan világossá válik, hogy a csempészhálózat mögött több van, mint ami elsőre látszik. Végül rájön arra, hogy a szálakat nem más, mint a halottnak hitt és egyben legveszélyesebb ellensége mozgatja.

Az Őfelsége titkosszolgálatában negatív kritikái után a készítők igyekezték elhagyni azokat az egyedi ismertetőket, amik arra a filmre jellemzőek voltak és visszatérni a régi formulához. Bond ismét agglegény és a Tracyvel való románcát teljesen kihagyták, még csak meg sem említik a történteket. Az előző rész eseményeire max csak annyi utalhat, hogy a főcím előtti jelenetben Bond minden eddiginél elszántabban és keményebben keresi Blofeldet. Összeveri néhány összekötőjét, majd rátalál ősellenségére és meg is öli. Legalábbis azt hiszi. Ezután következik a hangulatos főcím, alatta hosszú évek után ismét Shirley Bassey-t hallhatjuk, aki ismét egy remek kis dalt ad elő. A készítők a Goldfingert tekintették követendő példának és annak a második részét is akarták megcsinálni. A rendező ugyanúgy Guy Hamilton, ugyanaz a zeneszerző, az énekes és még az egyik írót is sikerült megnyerni. Sőt az eredeti tervek szerint nem is Blofeld lett volna a főgonosz, hanem Goldfinger ikertestvére. Viszont akárhogy is igyekeztek az alkotók megtalálni a hangsúlyt, sajnos átestek a ló túloldalára. Maga az eredeti regényt sem tartják Fleming legjobbjának, a sok változtatás mellett pedig a forgatókönyv is nagyon szétesik. Hiába van valami alap sztori, a történet fájóan nincs egyben. Inkább egymásba pakolt jelenetekből áll az egész, amiből valahogy összeáll valami. Plusz a poénkodást és a komolytalanságot is kicsit túlzásba vitték. Ez a film már annyira sem komolyan vehető, mint az eddigi részek közül bármelyik. Tele van logikátlanságokkal és bugyutaságokkal. Ott van például a két homoszexuális bérgyilkos. Az egész karakterüket és a homoszexuális mivoltukat full poénnak szánták, de nagyon nem úgy sül el, ahogy gondolom ők tervezték. Lényegében a sorozat két egyik legrosszabb gonosz csatlósát láthatjuk. És az akció jeleneteknél is néha kezdenek elszállni. Mint amikor James Bond egy holdjáróval vesz részt egy üldözésben a nevadai sivatagban. 1971-ben nagyon próbálták bevezetni a sorozatot a hetvenes évekbe, ezért alkalmaztak egyre több különleges effektet, ám ezek elég gagyin néznek ki néhol. És egyáltalán nem mentség a kor. Persze vannak azért pozitívumok is. A történet Amerikában, azon belül is Las Vegasban és a tengeren játszódik, ami nagyon jó háttér egy Bond sztorinak. Továbbá a film nagyon pörgős és a sok hülyeségével veszettül szórakoztató. Ez az egyetlen, ami megmenti a filmet. Egy tömény nagy baromságot látunk, de mégis jókat nevetünk rajta és emiatt képesek vagyunk végig ülni. Joel Schumacher Batman filmjeihez tudnám hasonlítani.

Sean Connery visszatért. Sajnos az eltelt négy év durván meglátszik rajta. Öregedése eléggé szembetűnő, mintha négy helyett tíz év telt volna el. Erre rájátszhatott, hogy ez alatt az idő alatt elvileg eléggé elhagyta magát, nem vetette meg az italt és állítólag még a kokót sem. Alakításán picit látszik az unottság és, hogy ezt is inkább csak a pénzért vállalta el. De még így is üdítő őt ebben a filmben látni. Blofeldet ismét egy másik színész játssza, akinek még haja is van. Charles Gray sajnos teljesen szürke és jellegtelen a szerepben, de erről nem feltétlenül ő tehet. Ebben a filmben amúgy is borzasztóan egysíkúan írták meg Blofeld karakterét. Meg majdnem az összes többi más karaktert is. És az is mellékes, hogy Gray korábban már egy teljesen más szereplőt játszott a Csak kétszer élsz-ben. Ez mondjuk gyakran elő fog még fordulni a sorozatban. Egyértelműen az egyik legrosszabb gonosz karakter és méltatlan Blofeld nevéhez. Az aktuális Bond lány, Jill St. John is teljes baklövés. Karaktere nem nagyon van, nem is szép olyan különösebben, és tényleg nem tudom, hogy a színésznő hibája, vagy a rosszul megírt forgatókönyvé, de totálisan rosszul van előadva. Először még okosnak állítják be, aztán gyorsan ledegradálják egy buta liba szintjére és egy eléggé idegesítő figura lesz.

A Gyémántok az örökkévalóságnak egyértelműen az egyik leggyengébb rész a szériában, de mégis képes ezek ellenére is jól elszórakoztatni a nézőt és van egy sajátos hangulata. Lehetett volna jobb búcsúja is Connerynek, de a maga módján talán ezt is lehet annak nevezni. Még ha 12 évvel később újra el is játszotta a 007-es ügynököt, igaz nem a hivatalos sorozatban, hanem egy jó sok pereskedést övező külön filmben, ami egyébként a Tűzgolyó remake-je és a mai napig az első és egyetlen Bond feldolgozás, amire nem véletlenül nem emlékeznek olyan sokan (Soha ne mondd, hogy soha).
Értékelés:   5/10

Ezzel lezárult a Bond széria első szakasza és kezdetét vette egy új korszak. Azért mégis csak jobb lett így, hogy nem Lazenby, hanem az első igazi James Bond, Sean Connery adta tovább a stafétabotot a második legjobb 007-esnek, aki nem volt más, mint Roger Moore.

Írta:   Andrew