JAMES BOND MARATON PART 4
A Halj meg máskor nagyon alul maradt a kritikusok mércéje szerint és már Pierce Brosnant is idősnek találták a figurához. Barbara Broccoli és Michael G. Wilson nagyon húzós helyzetbe kerültek, és mindent be kellett vetniük, hogy életben tartsák a franchiset. 4 év ötletelés után arra jutottak, hogy az lesz a legjobb, ha Brosnant lecserélik, és teljesen előröl kezdik a sorozatot, az eddigi 20 filmet figyelmen kívül hagyva, felzárkózva a mai kor akció filmjeihez. És micsoda szerencséjük volt, hogy Ian Fleming legelső 1953-as regényét, a Casino Royale-t még senki nem vitte filmre. (volt egy 1967-es paródia, de azt inkább felejtsük el). Tökéletes alany a széria újrakezdéséhez.
CASINO ROYALE
Első küldetésére indul James Bond, az angol titkosszolgálat 007-es ügynöke. Feladata, hogy a montenegrói Casino Royale-ban sorra kerülő pókermérkőzésen legyőzze a terroristák bankárát. Le Chiffre ugyanis milliókkal tartozik a megbízóinak, és a hatalmas tétre menő pókerpartin akarja visszaszerezni a pénzt. Bondot eleinte bosszantja, hogy a gyönyörű Vesper Lynd személyében felvigyázót rendelnek ki mellé. Ám miután közösen túlélik Le Chiffre és bérgyilkosainak merényletsorozatát, beleszeret a lányba, és ez olyan bonyodalmakhoz vezet, melyek örökre átformálják az életét.
Az eredeti könyvben sem voltak még annyira jelen a 20 film során bejáratott Bond stílusjegyek, így megfelelő volt egy új sorozat elindítójának. A történetet természetesen modernizálták és kibővítették, de így is a legjobb regényadaptációk közt tartják számon. Quentin Tarantino nagyon meg akarta csinálni ezt a filmet, de nem engedték meg neki. Ő egyébként az eddigi 20 film eredetsztoriját csinálta volna meg, vagyis a film az 50-as években játszódott volna, és Bond szerepére meghagyta volna Pierce Brosnant. A készítők viszont nem akarták, hogy valami önfejű zseni beleszóljon a terveikbe. Így biztosra mentek és a rendezői feladatokat Martin Campbellre bízták, aki az Aranyszemmel egyszer már megmentette a sorozatot. A döntésük helyesnek bizonyult, hiszen Campbell újra bizonyított. A filmet nagyban befolyásolta a Bourne sorozat és talán még ennél is jobban a Batman: Kezdődik alapkoncepciója. Ez meg is látszik a kész műn, de ezt sikerült jól beleépíteniük a film stílusába. Alapból egy sokkal realistább megközelítést választottak. A történet és az akciók (még ha látványosak is) sokkal életszerűbbek, mint eddig. Az új James Bond szerepét pedig Daniel Craig kapta meg. Sokan ellenezték ezt a választást és még ma is vannak páran, akik ezzel nem értenek egyet, mondván Craig egyáltalán nem Bondos és nem felel meg a szerepre. Craig Bondja más, mint az eddigiek és nagyon is jó a maga módján, elvégre minden színész egy másmilyen Bondot jelenít meg. És sokaknak az sem tetszik, hogy James Bond teljesen más, mint eddig. Felhívnám ezen emberek kedves figyelmét, hogy Bond itt még csak egy zöldfülű újonc, épphogy csak megkapta a 007-es címet. A filmben ért események hatására fog belőle megszületni az a Bond, akit mára már mindenki ismer. Természetesen Moneypenny és Q hiányát is nehezményezték, de szerintem ez a történet még pont megvan nélkülük. Q hiányából adódik, hogy nincsenek kütyük sem, de ennél a realistább, ráadásul első küldetésnél nem is baj. Végül is miért bíznának csúcsmodern fegyvereket és eszközöket egy önfejű újoncra. Nem mintha profiként annyira vigyázott volna rájuk. A főcím előtti jelenetben megtudjuk, hogy Bond hogy kapta meg a 007-es címet. Éppen kiiktat egy áruló kettősügynököt és közben flashbackekben láthatjuk, ahogy elintézi annak egyik emberét, és ezt olyan erőszakos módon teszi, amire eddig még sosem volt példa. És mind ezt fekete fehérben láthatjuk. A gunbarrelt ügyesen belekombinálták a főcímbe, ami elsőre kicsit zavaró tud lenni. Maga a főcím elég kreatív és ötletes. Bondot és egyéb emberi alakokat láthatunk póker motívumok között. A megszokott nő sziluetteket itt hanyagolták és alatta pedig egy egész jó kis szám szól (Chris Cornell - You know my name). Ezután Bond elszúr egy küldetést Madagaszkáron, ami miatt M szabadságra küldi. Ám Bond a saját szakállára tovább nyomoz az ügyben, melynek eredményeként megakadályoz egy terrortámadást Miamiban. Ezután M hivatalosan is visszaállítja az ügyre, és a megszerzett információk birtokában Le Chiffre nyomába küldi, aki a megakadályozott támadás miatt elég nehéz helyzetbe került megbízóinál és a fizetséget egy hatalmas pókerpartin akarja előteremteni. Ezúttal nem kapunk annyi helyszínt, de amit tudtak azt kihozták belőlük. Madagaszkár, Miami, a fő cselekményszálnak számító Montenegró, ahol főleg belső jelenetek vannak és végül Velence. A cselekmény a film második felében kicsit lelassul, de nem válik unalmassá. Ezt részben a pókerpárbajok közti kis akciók segítik. A történet így is nagyon dinamikus és izgalmas, sokkal inkább egy vérbeli kémthriller, mint kalandfilm. A realista stílus nem ront az összképen, még kifejezetten jól is áll neki. Plusz még van egy két váratlan fordulat is a szövevényes történetben.
Daniel Craig jó választás volt az újraértelmezett Bond karakterre. Külsőre nekem se a 007-es ügynök jutna róla elsőre eszembe, viszont remekül játszik, a karaktert is nagyon jól hozza. Plusz van egy olyan tekintélyt parancsoló kisugárzása, ami Connery óta nem sokaknak volt. Bond itt még nem az a hidegvérű profi, akit megismertünk. Itt még egy tapasztalatlan újoncként jelenik meg, aki forrófejű, meggondolatlan és egoista. Gyakran hibázik, de ezek a hibák azok, amik kiépítik majd a későbbi énjét. A készítők 1987 óta kísérleteznek Bond emberi oldalának bemutatásával. 2006-ra ez végre sikerült. Teljesen Bemutatják Bond lelki világát és érzelmeit is. Nem egy legyőzhetetlen szuperügynöknek látjuk (na azért őt sem kell félteni), hanem emberként. Az alkotók célja ezzel az volt, hogy a nézők még közelebb érezzék magukhoz a karaktert és ez sikerült is. Kicsit Sean Connery és Timothy Dalton keverékeként is le lehetne írni. Az első Bond lánynak is különlegesnek kellett lennie és az alkotók itt sem hibáztak. Eva Green játssza Vesper Lynded, az államkincstár könyvelőjét, akit felügyelőnek osztanak be Bond mellé. Green azon Bond lányok táborát gyarapítja, akik nem csak szépek, de még tehetségesek is. Remekül alakítja a határozott, talpraesett, vonzó és rejtélyes nőt. A karaktere jól fel van építve és igazán szerethető is. Méltó társa Bondnak, aki nem véletlenül szeret bele. Sorsa még inkább az egyik legjelentősebb nővé teszi Bond életében. A főgonoszt, Le Chiffre-et Mads Mikkelsen alakítja valami elképesztő tehetséggel. Félelmetes a visszafogottsága és még félelmetesebbek a hirtelen kitörései. Ehhez még hozzá társul a folyamatos szívózása az ügynökkel. Érdekes amúgy, hogy Le Chiffrenél vannak sokkal nagyobb halak és az MI6 is csak azért akarja elkapni, hogy információkat szerezzenek tőle. Bondal szemben tényleg egy fenyegető ellenfél, de amikor szembe kerül a nála sokkal hatalmasabb bűnözőkkel, akkor már nem olyan kemény legény. Mikkelsen mind a két végletet kiválóan képes megjeleníteni. Az egyetlen színész, aki megmaradt a régi szereplők közül, az Judi Dench, mint M. Jól tették az alkotók, hogy őt nem váltották le. Gondolom ők is számítottak rá, hogy Dench már annyira azonosult M-el és olyan méltó utódja lett Bernard Lee-nek, hogy Q-hoz hasonlóan mást nem nagyon tudnának elképzelni a szerepben. Judi Dench még mindig remekül hozza a figurát, sőt talán itt és a Skyfallban a legjobb. Kapcsolata Bondal itt még személyesebb, és egyre nagyobb hangsúlyt kap. Jelentősebb mellékszereplő Giancarlo Giannini mint Mathis, Bond montenegrói összekötője. Mathis egy nagyon szimpatikus és humoros karakter, Bond legjobb szövetségeseinek egyike. És sok év után újra láthatjuk Bond legjobb CIA-s barátját, Felix Leitert, akit természetesen már a sokadik színész játszik. Viszont Jeffrey Wright még abban a kevés játékidejében is meg tudja kedveltetni velünk az új Felixet és a Bondal való barátságának kezdetét is sikerül érzékeltetni. Említést érdemel még Jesper Christensen, aki Mr. Whiteot játssza, egy titkos terrorszervezet emberét. Keveset szerepel, de így is hamar megjegyzi magának a néző és jelenléte már előre vetít valami baljóslatú dolgot. A későbbi részekben visszatérő karakterré is válik.
A Casino Royale a franchise egyik legjobb darabjává vált és ismételten megmentette azt. Bondot bevezette a modern időkbe és egy teljesen új hangvételt adott neki, amire nagy szüksége is volt a kor elvárásaiban. Egy új sorozatot indított el, ami nagy jövőnek nézett elébe.
Értékelés: 8/10
A QUANTUM CSENDJE
Bond újbóli feltámasztása nagy siker volt és nem volt kérdéses, hogy ezt a vonalat folytatni kell. A készítők még jobban belemerültek a kor divatjába, hogy James Bond még inkább alkalmazkodjon a modern elvárásokhoz. És ezt nagyon nem kellett volna.
Miközben folytatja az előző részben megkezdett harcát, hogy felfedje az ügynökség valódi arcát, Bond és M kikérdezi Mr. White-ot, aki ráébreszti őket arra, hogy a szervezet sokkal összetettebb és veszélyesebb, mint ahogy gondolták. Egy MI6 ügynök boncolási eredményei egy Haitin levő bankszámlához vezeti őket, ahol egy elhibázott lépés következtében Bond a gyönyörű, de életveszélyes Camille kezei közé kerül, aki személyes bosszúja eszközeként kívánja felhasználni.
Amilyen zseniális munkát végeztek a Casino Royale-al, akkorát hasaltak a Quantum csendjével. Ez a film még inkább próbálja másolni a kortárs akció filmeket, de leginkább a Bourne sorozatot. A direktori székbe ezúttal Marc Forster került, aki nem egy rossz rendező, csak az akció filmekhez egyáltalán nem ért. Na de azért ő sem tudott jobb anyagból dolgozni. Egyértelműen ez a leggyengébb forgatókönyve a Purvis-Wade írópárosnak. Ez az első olyan Bond film, ami közvetlen folytatása az előző résznek. A főcím előtti jelenet pár órával a Casino Royale végkifejlete után veszi fel a fonalat. Egy egész korrekt autós üldözést láthatunk, miközben Bond leszállítja Mr. Whiteot az MI6-nek, de azért ennél láttunk már sokkal jobbat is. A főcím egész hangulatosra, retrósra sikeredett a sivatagos stílussal, és még a női alakok is visszatértek. Viszont a főcímdal (Alicia Keys & Jack White - Another Way To Die) nem valami nagy eresztés, és egy Bond filmbe egyáltalán nem passzol. A borzalmas magyar címről ne is beszéljünk. Az eredeti angolban a Quantum of Solace szószerinti fordításban valami olyasmit jelent, hogy sovány vigasz. De Ian Fleming egyik novellájának is ez volt a címe, ami a történetből kiindulva valami olyasmit jelent, hogy "Az emberség szikrája" vagy "Az emberség utolsó szikrája". És ezeknek mindjárt több közük is van a film történetéhez is. Ezután következik Mr. White kihallgatása, ami elég balul sül el egy beépített ügynök miatt, aki megöli társát, elmenekül, de Bond utoléri és megöli őt. A rövid beszélgetésből azért kiderült az MI6 számára, hogy van valami féle titkos szervezet, aminek Le Chiffre is dolgozott, akik megzsarolták Vespert és még ez idáig sem az MI6, sem a CIA nem is tudott a létezésükről. Bondot egyből a nyomok után küldik és rátalál a szervezet egyik emberére, Dominic Greenere és annak szeretőjére Camillere, aki igazából Greene üzlettársán akar bosszút állni a családja haláláért. Viszont hamar világossá válik, hogy Bond is bosszúból végzi a dolgát, ezért M felfüggeszti és kőrözést ad ki ellene. A legnagyobb baj elsősorban a forgatókönyvben keresendő. Mintha Purvis és Wade azt se tudták volna, hogy mit akarnak. A történet nagyon nincs egyben, és tele van lyukakkal. Egy csomó helyen bele is lehet keveredni, és nem csoda, ha a néző egy idő után elveszti a fonalat. Mindenképpen szükséges előtte megnézni a Casino Royalet, különben még annyit sem fogunk érteni. Annyira összekuszálják a szálakat, hogy az már teljesen öncélúvá és követhetetlenné válik. Ezen persze egy jó rendezés még segíthetne, de sajnos ez itt nincs meg. A film amellett, hogy nehezen követhető, még unalmas is. Az az egy két akció, ami van a filmben nem elég ahhoz, hogy fentartsa a néző érdeklődését. A maradék rész pedig, ami magyarázással és „karakterbemutatással” megy el az valami hihetetlen érdektelenül és vontatottan van tálalva. A Casino Royalenak egyik nagy erénye volt az erős karakterábrázolás. Hát ezt itt felejtsük el. Az úgynevezett karakterábrázolások borzalmasak, az új szereplők közül alig van valaki érdemleges, aki meg igen, az is csak a külseje miatt inkább. Helyszíneket azt kapunk bőven. Itt van például Olaszország, Ausztria, Haiti, Bolívia, Oroszország és még sorolhatnánk. Az a gond, hogy ezek a helyszínek vagy 10 percenként váltakoznak, még jobban belekavarva a nézőt az eseményekbe. És ami nagy gyengéje a filmnek, hogy a készítők annyira próbáltak alkalmazkodni a modern filmekhez, hogy ez szinte már nem is egy Bond film. A klasszikus Bond feeling sincs meg benne, hiába utalnak egy jelenetben a Goldfingerre. A régebbi részek közül, még ha nagyon gyenge és ostoba volt egy epizód, még akkor is volt benne valami, ami mégis tudott javítani a filmélményen és hibái ellenére is képes volt szórakozni rajta a néző. Itt ez egyáltalán nincs meg.
Daniel Craig jól hozza a figurát, bár az kétségtelen, hogy a Casino Royaleban jobb volt. Itt nem is kap annyi teret. Hiába próbálnak az érzelmeivel is játszani, inkább csak egy mindenen keresztül menő terminátorként jelenik meg. Azért Craig játékának köszönhetően nem veszti el a karakter a lényét és hű marad korábbi énjéhez. Karaktere igazából még mindig fejlődésben van és csak a film végére születik meg végérvényesen a klasszikus értelemben vett James Bond. A jelenlegi Bond lányt, Camillet Olga Kurylenko játssza. Nála megpróbálták lemásolni Melina Havelock karakterét a Szigorúan bizalmasból. Ugyanolyan bosszúszomjas, harcias lány, aki a családját akarja megbosszulni. Sajnos karaktere elég egy síkura sikeredett, nem tud olyan érdekes lenni, mint amilyennek kéne. Viszont Olga Kurylenko szépségének köszönhetően mégis csak emlékezni fogunk rá. Van egy másik női szereplő, Strawberry Fields (Gemma Arterton) MI6 ügynök, akit Bond után küldenek. Elég keveset szerepel, és abban sem alakít valami emlékezeteset. Külsőre is csak egyszerűen átlagosan bájos. A főgonoszt, Dominic Greenet Mathieu Amalric alakítja, és egyértelműen a legrosszabb Bond ellenfelek közé tartozik. Karaktere teljesen kidolgozatlan és érdektelen. Jellemre leginkább az egoista Gustav Gravesre emlékeztetett, aki engem rohadtul irritált és ezek az érzések itt is kicsit előjöttek. És ami a legrosszabb benne, hogy egyszerűen nem tudjuk elhinni, hogy ez a kis mitugrász lenne most a 007-es nagy ellenfele. Pedig ráadásul egy titkos terrorszervezet, a Quantum egyik fő emberéről van szó, viszont még ezt a posztot sem tudjuk elhinni neki. Magáról a Quantumról nem tudunk meg sokat, csak azt, hogy szuper titkos, és nagyon rossz dolgokat csinálnak. És még arra is kíváncsi lennék, hogy vajon mennyi köze van a SPECTRE-hez, de erre pár hónapon belül választ is kapunk. Amúgy alapjáraton Mathieu Amalric nem játszik rosszul, csak ez a figura nem neki való és a kidolgozatlan jellemével sem tudott sokat kezdeni. Judi Dench még mindig jó M szerepében, bár érezhetően kezd kiöregedni és itt sem kap annyi teret, mint előző filmjében. A Casino Royale két fontos mellékszereplője is visszatér. Felix Leiter ezúttal nem bizonyul valami érdekes figurának, még a szereplése is teljesen megkérdőjelezhető. Viszont öröm látni, hogy végre ugyan az a színész játssza, aki az előző részben (Jeffrey Wright). Remélem most már végleg leszoknak arról a szokásukról, hogy Felix Leitert minden filmben más játssza. És itt van még Giancarlo Giannini is mint Rene Mathis. Ahogy korábban is, most is fontos segítő társa és barátja lesz Bondnak és még sokkal szimpatikusabb és érdekesebb is, mint Leiter. Viszont nem szabad elfeledkeznünk Jesper Christensenről sem, aki Mr. Whiteot játssza. Most is keveset szerepel, viszont sikerül valami mítoszt építeni köré és a jelenléte még mindig valami nyugtalanítót sejtet nekünk előre. Nem kizárt, hogy egy új állandó ikonikus szereplőt teremtettek meg vele.
A Quantum csendje egy hatalmas baklövés Barbara Broccoliéktól. Az unalmas üresjáratok, a nehezen követhető cselekmény, a hangulat és a stílus teljes hiánya nagyon rányomja bélyegét a filmre. Egy Bond rajongónak hatalmas csalódás.
Értékelés: 3/10
SKYFALL
Rengeteg szabályt felrúgtak azért, hogy újraindítsák a sorozatot és elkészítsék a kiváló Casino Royalet. Ám mind ennek a létjogosultságát megkérdőjelezte a gyatra folytatás, amit hatalmas bukásnak könyvelhettek el. A sorozat mélypontra került, ráadásul közeledett a James Bond filmek 50-ik évfordulója. A producereknek nagyon össze kellett kapniuk magukat, ha ki akarták húzni a szériát a slamasztikából és méltó módon akartak tisztelegni az 50-ik évforduló alkalmából.
Amikor M múltjából sötét kísértet bukkan elő, Bond hűségének is ki kell állnia a próbát. A 007-es ügynök nekivág, hogy felkutassa és elpusztítsa a fenyegetést, még akkor is, ha ő maga is súlyos árat fizet érte. Bond legutóbbi munkájába hiba csúszik, és ügynökök tucatjainak kilétére derül fény világszerte; az MI6 központját támadás éri, M-nek pedig el kell költöztetnie az egész ügynökséget. A támadások kereszttüzében álló főnöknek egyetlen szövetségese marad: Bond. A 007-es feltűnés nélkül - csupán egy operatív ügynök, Eve segítségével - a rejtélyes Silva nyomába ered: reméli, hogy fényt deríthet a férfi mélyen titkolt, vészjósló indítékaira.
A film elkészülését megnehezítette a gyártó cég, az MGM csődje és a forgatókönyv körüli hercehurca. Továbbá az alkotók a sorozat történetében először egy A kategóriás rendezőre bízták rá a munkát, Sam Mendesre (Amerikai szépség, A kárhozat útja). Általában óvakodtak attól, hogy egy egyedi gondolkodású zseni esetleg bele szóljon az ő elképzelésükbe, de most nem volt más választásuk. Még ha Sam Mendes nem is annyira járatos az akció filmekben, mégis kifogástalan munkát végzett. Sőt a film jóval több is, mint egy egyszerű akció film. Újra visszatért a kőkemény kémthriller vonal, amit az Oroszországból szeretettel óta nem láthattunk ilyen tiszta formában. A főcím előtti jelenetben Bond és egy másik ügynöknő, Eve egy listát próbálnak visszaszerezni Törökországban, ami az összes MI6 ügynök nevét tartalmazza. Egy jól megkoreografált autós üldözésnek lehetünk tanúi, ami aztán átvált vonatos kergetőzésbe. A küldetés kudarcba fullad és a bevezető végén a Connery korszakot megidézve ismét eljátszanak Bond halálával. Ezután következik a főcím, ami valami fantasztikus. Az egyik legjobb az egész szériában. És az alatta szóló főcímdal Adele előadásában valami csodálatos. Tökéletesen visszaadja a film hangulatát és még a klasszikus részeket is képes megidézni. A legjobb főcímdalok egyike. Ezután egy rejtélyes elkövető megtámadja az MI6 főhadiszállását és egyértelmű hadüzenetet küld M-nek. A hír hallatán Bond visszatér önkéntes száműzetéséből, hogy segítsen M-nek és az ügynökségnek. Maga a történet lehet nem túl eredeti, de amit kihoztak belőle az magáért beszél. A film nem jeleskedik sok akció jelenetben, de ami van az elég jól meg van csinálva. A cselekmény elég lassú folyású és a film hossza (143 perc) is megérződik, de mégse válik unalmassá. Akció és kémthriller mellett nagyon erős karakterdrámaként is működik. Rengeteg szó esik benne az öregedésről, a kiöregedésről és a nyugalomba vonulásról. Ezek leginkább Bond és M karakterére irányulnak, de még is inkább ez az egész sorozatnak szól metafórikusan. Maga a történet is sokkal személyesebb, itt nincs semmi féle világuralomra törő gonosz terv. Ez egyértelműen Bond, Silva és M személyes, végső küzdelme. És az évfordulónak köszönhetően rengeteg utalás és tisztelgés van a régi részek felé. Hál istennek nem sikerültek olyan erőltetettre, mint néhol a Halj meg máskor esetében. Hatalmas méltósággal és tisztelettel nyúlnak vissza a nagy elődökhöz, bár a legfinomabb gesztusokat tényleg csak az igazi rajongók tudják értékelni. Itt tudjuk meg a legtöbbet is Bond múltjáról és az ő lelkivilága is előtérbe kerül. A történet persze a megkezdett úton haladva elég realista, de ez nem okoz gondod, azért sikerül visszakanyarodni a régi stílusokhoz is. Témája miatt eléggé sötét és nyomasztó hangulata van, tényleg, mintha az egész sorozat hattyú dala lenne. De reméljük, attól még messze vagyunk. Egy remek forgatókönyvet sikerült írni, és ezt egy remek, hozzá értő rendező tudta vászonra vinni. Az operatőri munka és a fényképezés is legalább ennyire kiváló. Helyszíneknek ezúttal itt van Törökország, a Távol-kelet és végre a főhős hazája, Anglia és a fináléban Írország. A finálét lehet sokan nem látják elég grandiózusnak és látványosnak egy Bond filmhez, de ehhez a filmhez tökéletesen illik és ez volt a legmegfelelőbb befejezés, amit kitalálhattak. Amitől igazán működik ez a film, az az, hogy lelke van. Lelke, amiben képes egyesíteni az egész franchise lényegét és esszenciáját és eközben hihetetlen mélységekbe ásnak le, és csak még jobban dicsőíti a Bond legendát. Ha ez is lenne a világ utolsó Bond filmje, tökéletes befejezése lenne egy nagy múltú és jelentőségű sorozatnak.
Daniel Craig ebben a filmjében a legjobb. A játéka most már teljesen kiforrott, és akiknek esetleg nem jött be annyira az első két részbéli Bond és visszasírták a jól meg szokott verziót, azok most örülhetnek. A klasszikus 007-es stílus visszatért. Ezen a téren érdekes is kicsit. Az első két filmben egy zöldfülű kezdőt láthattunk, itt pedig egy kiégett vén rókát. Mintha kimaradt volna egy két film. De nem baj, jó ez így is. Craig remekül jeleníti meg a karaktert, és még humora is van, ami a korábbi nagy Bond színészekhez mérhető, emellett most már ő is igazi úriemberként viselkedik. Egyéb Bondos gesztusai mellett a karakter érzelmeit és lelki világát is sikerül jól megjelenítenie. Ez a film végleg meggyőzi az embert, hogy Craig kiváló választás volt erre a szerepre. A Bond lányok viszont most teljesen háttérbe szorulnak. Naomie Harris Eve szerepében egy szimpatikus és szerethető női karakter, de nem sorolható a Bond lányok elitje közé. Főleg, amikor a végén megtudjuk, hogy ki is ő valójában. Bérénice Marlohe a főgonosz szeretőjét játssza. Gyönyörű nő, viszont nem sok vizet zavar, konkrétan alig van szerepe és jelentősége. Ebben a filmben Bond igazi partnere M. Ebben a történetben ők ketten csak egymásra vannak utalva és segíteniük kell egymást, ha túl akarják élni. Kicsit egy ilyen anya-fia viszonynak is mondható az itteni kapcsolatuk. Judi Dench már kezd rendesen kiöregedni a szerepkörből (a maga 80 évével) és azért egyértelmű volt, hogy ő sem játszhatja örökké a karaktert. Így itt láthatjuk őt utoljára M szerepében, de szerencsére a forgatókönyv írók remek potenciált láttak ebben és egy remek sztorit írtak hozzá. Konkrétan itt jut M a legnagyobb szerephez. Judi Dench mindent meg is tesz, hogy utoljára méltó legyen a szerepben és játéka kifogástalan. Méltó búcsú ez neki egy legendás szereptől. Viszont aki az egész filmet elviszi a hátán, az Javier Bardem a főgonosz Raoul Silva szerepében. Ő az elárult ügynök, aki sok év után visszatér, hogy bosszút álljon M-en és az ügynökségen. Neki is van M irányába egy anya-fia viszonya, viszont Silva az, akit ez az anya cserben hagyott és ezért meg akarja ölni. Bond és Silva pont a két végkimenetelt mutatják meg. Ráadásul Silva egyben az is, akivé Bond is válhat, ha úgy alakulna az élete. Mondhatni ő a sötét oldal James Bondja. Javier Bardem valami fantasztikus a szerepben. Tökéletesen hozza a megkeseredett, bosszúszomjas ügynök karakterét, és annak minden lelki és mentális problémáját. Sean Bean Alec Trevelyenjéhez tudnám hasonlítani, de játéka és maga a karakter még annál is komolyabb és fenyegetőbb. Egyértelműen a legjobb Bond gonoszok élvonalába tartozik. Kapunk egy új mellékszereplőt Gareth Malloryt a titkosszolgálati bizottság elnökét, akit Ralph Fiennes játszik. Mallory egy kezdetben elég ellenszenves, majd egyre inkább egy szimpatikus karakterré válik, aki támogatja is M-et és az MI6-et ahogy tudja. Fiennes korrektül hozza a figurát, aki a későbbiekben még nagyobb jelentőséget is kap. És ebben a filmben megkaptuk az új Q-t is! Ben Whishaw játssza és a karakter eléggé eltér a jól megszokott alakjától. A szakértő öregúr helyett most egy fiatal számítógépzseni technikust kapunk. Nem is állhatna távolabb Desmond Llewelyn karakterétől, de ebben a kis szerepében is elég meggyőző és hiteles, és ebben az új koncepcióban és világban még talán van is bőven létjogosultsága. Remélem Ben Whishaw lesz olyan méltó utódja Desmond Llewelynnek, mint Judi Dench Bernard Leenek.
A Skyfall egyértelműen az egyik legjobb Bond film. Méltó tisztelgés az egész sorozat előtt és önmagában is megállja helyét, és egy remek élményt tud nyújtani.
Értékelés: 8/10
James Bond hatalmas, töretlen népszerűségnek örvend immár 53 éve és bebizonyította, hogy rá mindig, kortól és társadalmi helyzettől függetlenül szükség lesz. Idén októberben érkezik a következő, 24-ik film, ami a Spectre címet viseli. Már ez a cím is eléggé sokat sejtet, hát még az új színészek: Christoph Waltz, Léa Seydoux, Dave Bautista, Monica Bellucci és Andrew Scott. Christoph Waltz karaktere körül rengeteg spekuláció és találgatás folyik. Egyesek szerint lehet, ő játszhatja el immár új köntösben Bond legnagyobb ősellenségét, Ernst Stavro Blofeldet. Hogy ebből mennyi lesz igaz, hamarosan kiderül. Az biztos, hogy egy újabb ígéretes Bond történetnek nézünk elébe, ami remélhetőleg még tovább fogja nemesíteni a hatalmas franchise hírnevét.
Ian Fleming hatalmas dolgot teremtett meg. James Bond és a Bond kalandok mind egy igazi jelenség és egy életérzés. Egy olyan személy, akivé kicsit mind szeretnénk válni és egy olyan világ, amiben szívesen élnénk. Mindez egy vágyálom, mindazon dolgokkal, amikről, leginkább a férfi rajongók álmodoznak. Ezért van jelen olyan hosszú ideje a franchise és talán e miatt fog még hosszú ideig is élni. Mindig igény lesz erre a világra, ahová néha elkalandozhatunk kicsit. A körítés változhat, de a lényeg ugyan az marad. Emellett maga James Bond is egy eszmény kép, ami egy egész korszak meghatározója volt. Még ha nem is lehetünk olyanok, mint ő, legbelül még is ösztönzően tud hatni. Éljen soká James Bond, mindenki kedvenc 007-es ügynöke és Isten áldja Ian Fleminget, aki elhozta őt nekünk.
Írta: Andrew
