2016.01.19 22:24

 

A Szuper Anyuka Visszavág

 

- Az emberben már ősidők óta meg van a túlélési ösztön, illetve gyermekeink és szeretteink megóvása. Ilyenkor hajlamosak vagyunk mindent feladni és vért izzadva küzdeni értük. De a legnagyobb szó talán mégis inkább az, amikor egy anyuka teszi ezt meg egyes egyedül és a semmiből küzdi fel magát a csúcsra, annak érdekében, hogy boldog életet élhessen a családjával. Most David O. Russel az, aki egy hasonló sztorit mesél nekünk egy megtörtént eset alapján film formájában. Főszerepben Jennifer Lawrence, aki a címszereplő Joyt alakítja, de mellette még olyan színészek bukkannak fel, mint Robert De Niro, akit nem kell senkinek sem bemutatni, Virginia Madsen a Candyman (Kampókéz) című krimi thrillerből lehet ismerős nekünk, illetve Russel rendezőúr színész hármasából itt van Bradley Cooper is.

-A film kiindulópontja, hogy felvázolja nekünk Joy karakterét, rövid élettörténetét kislány korától a felnőttkoráig, és itt kapcsolódunk be az ő életébe. Joy édesapja Rudy (Robert De Niro) már elvállt feleségétől, Terry-től (Virginia Madsen). A család romokban hever. Főszereplőnk egy fiatal anyuka, aki egyes egyedül tartja össze valahogy a szét eső családot. Mamája, aki a film mesélője is egyben, már nagyon beteg, az édesanyja amióta elvált az apjától, folyton csak TV sorozatokat néz, és nem szereti, ha férfiak vannak a szobájában, mert már elidegenült a férfi nemtől. Félreértés ne essék, nem leszbikus lett, hanme csak nőkkel tud egy levegőt szívni.  Joy elvállt férjétől, aki az ő pincéjükben éli életét, mivel nincs hova mennie. Egyetlen kislánya is csak ő rá számíthat. Joy reggeltől estig meg nem áll. Főz, takarít, dolgozik, amolyan Hamupipőke stílusban, csak ő ezt nem rabszolgaságból csinálja, hanem megélhetésből. Szüleire nem számíthat, mert egyik se tud neki besegíteni, ők is mindig inkább vitatkoznak, féltestvére irigy rá és lenézi. A folytonos robotolásból és adósságból valahogy kiutat kell keresni, és Joy egyszer csak azt mondja, hogy elég, ő ezt már nem bírja tovább, így a sarkára áll.

- Amit kapunk a rendezőtől a mozijegyárért cserébe, az egy élet dráma. Jennifer Lawrenc eljátszik egy nehezen élő stresszes édesanyát, aki nagy erőfeszítéssel húzza ki a családját és önmagát a szarból. Amikor beültem erre a filmre, nem számítottam egy ilyen koncepcióra, hiszen David O. Russel mindig is olyan filmeket készített, ami egy romantikus vígjáték, tele sok abszurditással, vagy társadalomkritikával, drámával, vígjátékkal, erős erotikus, szexuális utalásokkal és reflektálásokkal, illetve azok kifigurázásával, plusz mindez igaz történetek alapján. Ezek sablonok alapján ültem be az új filmjére, ami merőben másabb. Persze megjelenek motívumok, hisz érződik rajta Russel úr keze munkája, de a stílusa és a felvázolása, illetve a mondanivalója teljesen más. Bár nem új, de legalább működik. Az üzenete semmi más, csak annyi, hogy ha rossz az életed, és tele van a hócipőd mindennel, akkor állj a sarkadra, ragad meg az alkalmakat és válj nagyobb emberré, hogy magadat és másokat is segíts és legyél király. Ennyi. Sokszor ellőtték már Hollywoodban, valami hasonlót adott át a Back to the Fututre (Vissza a Jövőbe) Trilógia is.

-Joy egy iparos munka által szeretne kikecmeregni a gödör legmélyéről. Ez az a film, amiben a főszereplőnk egy általa kitalált új felmosóronggyal próbál betörni a piacra, és pénzhez jutni, ezzel segítve az édesapja kis gyárát is. A film nem megy át a Scorcese által készített Wolf of Wall Street (A Wall Street Farkasa) féle „felküzdöttem magamat a csúcsra, de nem tudok betelni vele és elkezdek lecsúszni” formába. Ilyen szuper anyukát is ritkán látni, főleg, hogy a film valahol a 80-as, 90-es évek környékén játszódhat. Első hallásra szinte lehetetlennek tűnhet, de igen, egy új, önkicsavarós felmosóval próbál felszínre törni és a családját is rendbe tenni. Kis lányával közösen fognak hozzá a munkálatokhoz. David O. Russel, mint mindig, most is behozza a különböző emberi kategóriákat. A nem érdekel apuka, gonosz tesó, őrült anyuka, szegény főszereplő, ex férj, új főnök és különböző akadályok. Meglepő, Hollywoodi film létére egy pillanatra sem megy át nyál tengerbe. Amikor szomorú jelenet van, amikor boldogabb részlet, vagy éppen kiborulás, esetleg bukás, egyszer sem adja elő magát oscar szagúan, egyszer sem megy át mézes mázos mesébe. A rendező megszeretteti velünk a főszereplőt, és őt végig vezetve tudunk érte aggódni, ő vele együtt érezhetjük zavarban magunkat, vagy kínosan, mert valós következmények, és valós helyzetek jelennek meg. Jennifer Lawrence megremake-elte a Hunger Games III. Mockingjay (Éhezők Viadala III. Kiválasztott) első részének egyik jelenetét, ugyanis újra el kellett játszania azt, hogy ő nem tud színészkedni és leblokkol a kamera előtt. Megint egy bizonytalan, lámpalázas, amatőr senkinek kellett tűnnie. Az összes karakter a filmben nagyon is életszerű. Kezdve Joyal, aki nem csak összetartja a családot, de a férfimunkákat is ő végzi. Évek óta ő szereli a vízvezetéket, összetákolja a mindjárt széteső kerítéseket, faoszlopot stb. Ruhákat var, és közben még tervezget is. Édesapja Rudy, sok mindenben kiáll lánya mellett, de amilyen szeretetett mutat iránta, csupán csak halvány kimutatás, ugyanis sokszor nem is érdekli, vagy inkább csak nem tudja milyen apukának lenni. A legrosszabb helyzetekben sem áll mellé, inkább vissza húzza őt. Mondhatni szereti a lányát, csak nem tudja hogyan mutassa ki. Őrült édesanyát jobban érdekli az, hogy mindennap nézhesse a gagyi szappanoperát a TV-ben és egy lépést sem tesz meg előre, hogy szerettei kilábaljanak a problémák tengeréből. Bradley Cooper egy üzletember, és TV reklámvezetők főnöke, aki megengedi Joynak hogy reklámozhassa a találmányát, de sok gondok jönnek még a boltra, ugyanis először nehezen veszik az árut. Ezek után egy fajta üzleti barátság alakul ki köztük, semmi több. Ennek azért örülök, mert a legtöbb mocsok Hollywoodi film megcsinálja azt hogy a végén minden happy és még a főszereplő lányka össze is jött az üzletvezetővel. Na itt erről szó sincsen. Russel nem fog alkalmazkodni a klisékhez, és ezerszer ellőtt sablonokhoz. Nem kell mindig összejönni az embereknek a végén. Emiatt is jó ez a film, mert életszerű, egy olyan megtörtént esetet mesél el, amit ha kicsit át is írtak, de legalább nem abba az irányba, amibe a legtöbb film belebotlik.

-A színészekkel elégedett vagyok. Jennifer Lawrence megint csak kihozta magából a maximumot, mert megint csak egy új figurát játszott el. Nem volt Katniss Everdeen, nem volt Mystique, nem volt egy őrült és bolond feleség, de pláne nem egy megőrült ribanc özvegy. Sikerült egy új karaktert hozzáírni a karrierjéhez és a portfóliójához. Emelet teljesen hitelesen adta elő a figurát, amikor kiakadt, vagy elkapta a düh, pont volt annyira valós, hogy ne jusson eszembe az, hogy ez csak egy szerep. Viszont nem mindennapi, hogy egy anyuka puskalövöldözéssel nyugtatja le magát. De Niro nem nyújtott sokat, az utóbbi években sajnos egyre inkább lejjebb csúszott bugyuta filmjeivel, de hála Russel bácsinak, még ha nem is hozza ki belőle a legtöbbet, mindig olyan karaktert ad neki, amiben vicces és vállalható lesz, hiszen egyik filmjében sem égeti le magát a színész óriás, Russel filmjeiben mindig működik, az adott közegben mindig helye van és teljes összképet tud kialakítani maga körül, de sajnos már nem kapjuk vissza azt az embert, akit anno megismerhettünk. Ebben a filmben sem rossz. Amiben különbözik, hogy itt nem vicces karakter. Amit kellett azt hozta, ahogy Virginia Madsen is. Bradley Cooper volt talán a leggyengébb, egy fejet vágott végig, bár ő sose volt nagy színész, de az American Hustleben (Amerikai Botrány) és a Silver Linings Playbookban (Napos Oldal) legalább vicces volt, itt még az se. Mondjuk a karaktere nem is igényelt nagy figyelmet, egy érdektelen huszadrangú mellékkarakter volt, akinek annyi volt a feladata, hogy Joy sikerét berobbantsa. Ez nagy segítség volt a karakter és a történet szempontjából, de egy turbó löketen kívül semmi szerepe nem volt, emiatt Cooper sem bukdácsolt. Pont bele illett és nem lógott ki.

- Összességében egy kellemes és megható történethez volt szerencsém, amit örömmel kísértem végig, és örülök, hogy David O. Russel nem múlta alul magát, hanem tartotta a szintet, amit képvisel, plusz új távlatokat nyitott magának, egy új irányzatot. Akik szeretik a megtörtént eseten alapuló karakterdrámákat, azoknak mindenképp ajánlott.

 

 Értékelés: 7/10