Jurassic Park - Filmelemzés
Jurassic Park
-Steven Spielberg 1993-ban adta ki a kezei közül a "Jurassic Park" című, méltán ismert kultuszfilmet, amely részben egy sci-fi, részben pedig egy kalandfilm volt. Nagyon nagyot robbant be a mozikba, hiszen nem csak az élethű dinoszauroszok nyűgözték le a nézőket, de a filmben lévő magyarázat és ötlet is, hogy miképpen lehetne ezeket a régen kihalt állatokat újrateremteni. Főszerepben akkor még nemigazán ismert színészek álltak helyet, egyedül Richard Attenborough, a "Gandhy" című film rendezője, és Jeff Goldblum lehetett ismerős az akkori nézőknek, de Goldblum is csak a "The Fly" (A Légy) című, David Cronenberg által rendezett filmje miatt lett egy ikon, bár a karrierje csúcsa az mégis inkább a Jurassic Park első része, amit később követett Roland Emmerich produkciója a "Independence Day" (Függetlenség napja), és a "Jurassic Park II. The Lost World (Az Elveszett Világ)", amit szintén Spielberg vett a kezébe. Ezzel a klasszikus alkotással lett több generációnak híresebb, vagy inkább közismert színész Sam Neill és Laura Dern, akik Dr. Alan Grant és Dr. Ellie Sattler bőrébe bújhattak, nem csak az első, de a harmadik részben is. Sam Neill ezután nem sok ismert filmben vett részt, de a nevéhez írhatunk olyan Hollywood-i B filmeket, mint az "Omen III." vagy a pár éve megjelent "Escape Plan" (Szupercella)....
- Miért is fogta meg igazán az embereket ez a film? Talán azért, mert Spielberg volt az első dínós filmet készítő ember, aki nagyon sok időt fordított arra, hogy a lényei, akiket megteremt a filmvásznon, azok élethűek legyenek. Paleontológusokkal dugta össze a fejét, hogy megértse a mozgásukat, a viselkedésüket, a testfelépítésüket, és hogy melyik faj milyen táplálkozási szokásokkal rendelkezhetett. Ezért vilmfászonra vitt egy regényt (Igen, a Jurassic Park regényadaptáció kisebb-nagyobb változtatásokkal), ami ámulatba ejtheti a közönséget. A történet szerint a dínók DNS-ét őskori, gyantába ragadt szúnyogból nyerték ki, és a hiányzó láncokat béka DNS-el töltötték ki, és hogy ezek a lények ne tudjanak természetesen szaporodni, a hím géneket megvonják tőlük laboratóriumokban, amikor még csak embriók. Dr. Ian Malcolm (Jeff Goldblum) elmélete szerint ez már önmagában halott ötlet, hogy így mutassanak be egy szórakoztató látvány parkot, ahol őshüllőket lehet nézegetni, mivel a természetet nem kötheti meg az ember, hiába is vagyunk a tápláléklánc csúcsán, az anyatermészetet nem vezérelheti sem az ember, sem másmilyen faj, ezért Malcolm úgy gondolja, hogy a természet ahol tud, utat talán arra, hogy tudjon természetesen is szaporodni az adott állatfaj, nem is csoda, hiszen a Jurassic Park tudósai nem számoltak azzal a ténnyel, hogy olyan béka fajnak a génjeit használták fel, amelyek születésük elején képesek nemet változtatni, ha a génállományuk úgy akarja. Ezek után ne csodálkozzunk, ha ezek a mesterségesen előállított dínók fognak tudni természetesen szaporodni, ezzel hím egyedeket is létrehozva.
- Spielberg a lehető legerősebb CGI animációt használta fel a filmjéhez, amely még mai szemmel is hihetőnek tűnik, bár így 2015-ben lehet azért látni néhány snittnél, hogy animáció, de ez is csak akkor vehető észre, ha nagyon arra koncentrálunk, hogy milyen is az az állat a képernyőn. Nyilván az ember első nézésekkor nem erre fog fókuszálni. Főleg hogy a legtöbb felvételen robotokat használtak, gumibőr rétegekkel. Ami nehezebb mozdulat volt, az már számítógépes technika, de mondok is egy példát: Amikor a T-Rex feldönti a gyerekeket a kocsival együtt, akkor ez az állat váltól fölfelé gép, és válltól farokig, a lábakat is beleértve már CGI animáció, és nem igazán lehet rajta észrevenni, csak ha nagyon arra fókuszál az ember szeme. És 1993-ról beszélünk. Ezután az év után egészen napjainkig születtek rosszabbnál rosszabb filmek, amikben a számítógépes technika nem üti meg ezt a szintet, pedig még nagyobb pénzösszegekből készültek. Bár forgatókönyírásilag vannak kisebb logikai bakik, de ez Spielberg-nél általában előfordul, példának felhoznám azt, hogy mi a franc az az árok, ahová a Tim Murphy (Joseph Mazzello) nevű kisfiú a kocsival együtt lezuhan egy fa tetejére, és az a fa van vagy 50-60 méter magas, de így sem éri el a kerítés szintjét, mert ugye az a fal tetején van. Most lehet azt mondani rá, hogy az a T-Rex ketrece előtt van az autópálya túloldalán, de akkor később Ellie miért a Rex ketrecébe néz bele, és üvölti azt hogy ott van a másik kocsi???? Ezt sose értettem. Most lehet azt mondani, hogy a Rex kerítésén át esett bele az autó, de akkor a mi kis hüllő barátunk hogy a franba jött ki egy ekkora szakadékból??? Hát amikor a kecskét megette, akkor még egyszinten volt az autópályával... Szívesen megkérdezném Spielberg-et, hogy ezt miként is képzelte a forgatókönyvíró, Michael Crichton-al. Egyébb érdekesség még az, hogy az emberrel egymagasságban lévő Veloci Raptorok azok igazából Deinonychus-ok, csak Spielberg azért nem ezt a nevet hagyta meg nekik a filmben, mert a Veloci Raptor sokkal elterjedtebb név a köztudatban... A Veloci Raptor eredetileg az ember derekáig érő kis tollas vadász volt, aki 25-30 kg-ot nyomott összesen. Ezt nem találta annyira félelmetesnek, de a sarlókarom az mindkét egyednél megtalálható.
- Mint film annyiban hibádzik, hogy a forgatókönyv kissé szétesik az előbb említett T-Rex-es jelenetnél. ettől függetlenül a rendezés az tökéletes, sok panasz nem lehet rá, a színészek is kifogástalanul játszanak, hiába amatör vagy kezdő némelyikük. A Tim nevű kisfiú elég ripacs, és sok helyen idegesítő, egy levakarhatatlan pióca, mondjuk a ripacskodása elfogadható, hiszen egy kb 9 éves gyerekről beszélünk, de az már az írónak és Spielberg-nek a hibája, hogy idegesítő lett a karaktere, ellenben a nővérével, Lex Murphy-vel, akit Ariana Richards alakít. Nagyon többet nem tudnék róla elmondani, egy kiválóan leforgatott sci-fi kaland film, ami a felétől átmegy egyre durvább szintekre, mivel az első fele az még inkább családi és tudomásnyos film, de ha ez még nem lenne elég, sikerült létrehozni egy igazán csúszómászó karaktert is, Dennis Nedry-t, akit Wayne Knight kelt életre, sőt még a későbbi 2008-as "The Punisher: War Zone-ban" (A Megtorló: Háborós Övezet) is kapott egy mellékszerepet. Ennek a karakternek az a dolga, hogy dínó géneket lopjon el a szigetről és ezért ő pénzt kapna. Ehez viszont le kell kapcsolnia az áramot a szigeten, hogy ellophassa őket és kijusson a parkból, de könnyen megy neki, ha egyszer őt vették fel informatikusnak a park biztosnági rendszeréhez. Egy informatikus........ Hmmmm John Hammond nem spórolt semmit........ Ez érdekes.........
-A film a mai napig nagy rajongásnak örvend és a mai napig nagy kultusza van, nem is csoda hiszen a napokban mutatták be a negyedik epizódját, amely a "Jurassic World" címet kapta. 14 év telt el a 2001-es harmadik résztől, bár ezt a negyedik felvonást 2008-ra tervezték, de az akkori forgatókönyv annyira silány és örülten rossz koncepció volt, hogy Spielberg szó nélkül szakította ketté az egészet, nyilván nem fogja engedni, hogy tönkretegyék az egyik nagy életművét. De a most bemutatott Jurassic World-el eléggé meg van elégedve, hiszen a történet nagyrészt az ő ötlete és producerként is hozzájárult a film elkészültéhez....
Értékelés: 8/10
Írta: Robert