Jurassic World - Élménybeszámoló és egy kegyetlen, véres, űrült moziélmény.

 



-Végre itt van, 2001 óta vártuk, hogy a "Jurassic Park" széria, trilógiából, tetralógiává nője ki magát. A "Jurassic World" című film most 2015 júniusában debütált a mozikban, és elmondhatjuk, hogy nagyon sok ember várta ezt a filmet, a rajongók azok biztos nem hagyták ki. Sőt, eddig az év legnagyobb nyitó hetével büszkélgethet, mivel nagyon sok pénzt hozott a konyhára már most, pedig még csak egy hete megy a mozikban. Ezt a filmet már eredetileg 2008-ra lehetett volna várni, de az akkoriban előállított forgatókönyv és ötlet annyira bugyuta és idiótán bárgyú lett, hogy maga Spielberg szakította ketté, és csak azért, mert az ő kis felépített világát nem fogják ennyire meggyalázni. Nem véletlen, hogy még több évet kellett várni erre a bizonyos folytatásra.  A rendezői székben ezúttal sem Spielberg foglalt helyett, akárcsak az előző harmadik rész esetében, ugyanis ott Joe Johnston, itt pedig Colin Trevorrow volt az, aki kiengedhette a kezei mözül ezt a művet. Új karaktereket ismerhetünk meg ebben az epizódban, már egyből itt is van az új kalandor hősünk, Owen, akit Chris Pratt formál meg, ugyanakkor színtén főszerepben tetszeleghet Claire, öt pedig a Sam Raimi által rendezett 2007-es Spider-Man 3-ban (Pókember 3) szereplő Gwen Stacy, az az Bryce Dallas Howard formálja meg, felejthetetlen és elég emlékezetes módon. Továbbá ismét a szemünk elé tárul két gyerek, egy idősebb gimnazista és egy kisebb általános iskolás szerepjátéka. Itt most nem Lex-ről és Tim-ről van szó, hanem Zach-ről és Gray-ről. Továbbá megismerhetjük ennek a résznek a csúszómászó, ellenszenves karakterét is, aki most jelen helyzetben nem a profitján gondolkozik, hanem azon, hogy miképp lehetne harci helyzetekben bevetni az Ingen által létrehozott ragadozó dinoszauruszokat. Ezt a figurát Hoskins-nak hívják, és ki más alakítaná, mint a The Cell (A Cella/A Sejt) című film phszihopatája, és egyben az új Daredevil TV sorozat Wilson Fisk-je, maga Vincent D'Onofrio. Ráadásul az első részből ismert ázsiai orvos, Dr. Hanry Wu (BD Wong) is visszatér, de itt most több játékidő jutt neki. Ja és van mégegy visszatérő szereplőnk, aki nem ember, ugyanis az a T-Rex, akit ebben a részben látunk, az az első részből megismert nőstény Rex, csak megöregedve. A Jurassic World a régi Nublar szigetre épült, ahol maga a Jurassic Park is volt. Ezt újították fel. A film gyakorlatilag az első részt forgatja újra, de senki se remake-re gondoljon, ez egy folytatás a szó szoros értelmében, csak hát az ember újra elköveti azt a hibát, hogy a természettel babrálunk, pedig azt nem kéne, mert az úgyis utat tör magának. Az ember nem uralhatja az anyatermészetet. Akkor lássuk, hogy is valósult meg ez a koncepció az immár negyedik felvonásban....

-Két fiúgyermek, Zach és Gray jegyet váltanak a Jurassic World nevű öslény parkba, ahol nénikéjük, az az édesanyuk, Karen (Judy Greer) kis huga dolgozik, mint vezető. Ez pedig nem más, mint a csinos vörös hajú, ám agyilag kissé buta de ugyanakkor aranyos és vicces Claire. A park titokban kifejlesztett egy új fajt, mert az Ingen szerint a dinók ma már nem nyújtanak akkora élvezetet, Claire kifejezése szerint már nem akkora nagy a hűha faktor, mint 1993-ban, amikor elöször láthattak élő őslényeket az emberek. Bár ott még csak egy maroknyi tudos volt a látogató csoport, mert a megnyitása elött zajlottak le az események. Így hát létrejött egy bizonyos Indominus Rex nevű hibrid, ami egy T-Rex és Veloci Raptor keveréke, de jópár mai állatból is kapott DNS-t, mint például a tintahal, avagy különböző békafajták. Röviden egy mutánsról beszélhetünk, ilyen dinoszaurusz nem élt sohasem. Az első rész hibájából nem tanulva az ember megint irányítani szeretné az anyatermészetet, de ez a mutáns dög, már a huszadik percnél kiszabadul és elkezdi szedni áldozatait. Ki gondolta volna.........

-Mégis mi újat tudott behozni ez a film? Egyrészt tudott új fantasztikus karaktereket legyártani, akik ugyan részben sablon figurák, na de ma már ki tudna újat kitalálni? Mégis annyira szórakoztató átélni a kalandjukat, na és a viszonyuk is eléggé sajátos és vicces is tud lenni. Kezdjük elöször is a Chris Pratt által megformált karakterrel. Owen, egy raptorokat nevelő srác, aki a sziget szélén lakik egy lakókocsiban, és motorokat bügyköl. Karaktere elég laza, de komolyabb helyzetekben igenis odateszi magát. Kicsit másmilyen, mint a "Guardians of The Galaxy" (A Galaxis Őrzői) című filmben, mert ott még az akciók közben is lazáskodott, és fél válról vette a helyzetet, itt viszont, amikor az életeket kell megmentenie a munkahelyén, akkor konkrétan félig-meddig egy karót nyelt, bátor kalandfilmhős lesz. Mondjuk amikor egy alkalmazottat kell kihozni a Raptor ketrecből, akkor azért ellő egy kis poént, csakhogy kissé berezeljen az az újonc, akit kihozott a borzalmak karmai közül. Ehez képest elég vagyány is tud lenni, főleg amikor látjuk őt motorral szálguldani Veloci Raptorokkal válvetve a dzsungelben éjszaka. Tulajdonképpen ő a Jurassic World Dr. Alen Grant-je, egy kis Indiana Jones beütéssel. Egy olyan srác, aki jó ideig tud haragtartó lenni, ha van rá oka, de végül ugyis megbocsájt az ellenszenveseinek. Bár leginkább azon tud elpattani, ha az általa nevelt ragadozói sorsáról más dönt helyette, vagy ha fogságban nevelnek egy hibrid dinoszauruszt, aki a Jurassic World csúcsragadozójának mondhatja magát.

-Claire egy elég érdekes karakter, talán a legjobban kitalált szereplő a filmben. Nagyon sok minden tud benne egyesülni. Lássuk csak. Aranyos jó szívű nőcske, aki mindenkinek a legjobbat akarja, de valahogy mindíg rossz lesz belőle. Mivel leginkább a munkájával foglalkozik, nem igazán figyel oda másra. Kissé butuska leány, de nem a kínos és fárszató, illetve idegesítő értelmében. Talán ezt lehet benne a legjobban szeretni, hogy még akkor is vicces tud lenni, amikor nem is akar, csak egyszerűen úgy jön ki az adott helyzetben, mert a gondolkozása leginkább egy szőke nőre emlékeztető, de mondom, nem idegesítő értelemben. Claire látszólag nagyon szereti két unokaöccsét, de már évek óta nem látta őket és még annyit sem tud, hogy melyikőjük hány éves, az első napon nem is foglalkozik velük, mert sok munkája van, és úgy látszik a melóhelye miatt, nem tud időt tölteni rég nem látott unokatesóival. Komolyabb helyzetekben is, nem direkt van egy olyan megszólalása, vagy olyan gesztusa, esetleg megmozdulása, ami kisebb mosolyt csalhat a néző arcára. Ezen felül tud ő bátor is lenni, ha akar, de még olyankor is kicsúszhatnak olyan momentumok a száján, amelyek humorosak tudnak lenni. Részben pedig mondhatnánk idézőjelben John Hammond utódjának, aki a 2. részre, vagyis a "The Lost World" (Az Elveszett Világ) című film idejére tanulta meg, hogy mivel jár az, ha packázunk a természettel, csak Claire már aznap egy jellemfejlődésen megy keresztül, és erős bűntudatot érez, hogy milyen szörnyűséget csinált, végülis részben az ő hibájából halt meg annyi rohamosztagos katona és túrista, de még a szeretett dinói közül is pusztultak el néhányan, csak mert ő növelni szerette volna a hűha faktort. Ian Malcolm (Jeff Goldblum), aki most ebben a részben nem szerepel, már a 2. részben is elmondta, hogy: Hűha, mindíg  így kezdődik, de aztán majd jön a futás meg a sikítás.... - Ez ebben az epizódban sincs másképp. Emiatt Claire nem is tudunk haragudni, mégha el is követett egy nagyon nagy baklövést mások életének rovására, mégis talán a legszerethetőbb figura a filmben, nem övé a legjobb színészi alakítás, mivel ezt a címet Chris Pratt és és Vincent D'Onofrio érdemli ki a Jurassic World című film esetében. Annyi már problémásabb, hogy végig magas tűsarkú cipőben van, és egy idő után elég idiótán veszi magát, rossz értelemben, hogy abban futkorászik. Legelöször még nem gond, mert a film viccelődik ezzel a dologgal, például, amikor a vízesés tetejénél beszélget Owen-el, vagy amikor a dzsungelben szalad elég vicces módon, mert komikusan ugrálgat a susnyások között, és úgy gondolom ennyi még belefért, de hogy a film végéig, nem váltott cípőt, már ez is egy kisebb probléma.

-Hálistennek a kisgyerek,  Ty Simpkins is elég hitelesen formálja meg Gray figuráját, emelett nem volt idegesítő, ellentétben a bátyával, aki faarcal szarja le az egész parkot úgy, ahogy van, vagy a telefonját nézegeti, vagy a tini csajokat. Aranyos a kissrác, mert egyrészt sok velem egykorú, vagy idősebb nézőnek a gyerekkorát juttaja eszébe, hogy milyen is volt az, amikor ovodásként, vagy kisiskolásként majdnem mind paleontológusok szerettünk volna lenni, én legalábbis a gyerekénemet látom benne. Emlékeim szerint én is ilyen kis izgálga voltam. Na de visszatérve a báttyára, ráadásul rossz színész is ez a Nick Robinson, aki Zach-et "alakítja". Nem is értem, miért castingolnak ilyen fiút, aki egy arcvonással bír. Gray  nagyon dínó rajongó és mindegyik fajról tud mindent, hány foguk van, mennyi ideig élnek, melyiket hogy hivják, melyik mikor élt, mekkorára tudnak megnőni, sőt még a biológiában és a kémiában is elég ügyes, mert a DNS felépítésükben is otthon vagy a kissrác, ellenben a bátyával, akit már nem igazán ezek izgatnak és rohadtul hangulat lehúzó, de ettől függetlenül neki érdekében áll, hogy a kisöccse jól érezze magát a parkban, másrészt pedig megvédi őt, ha kell minden helyzetben. Szokásos sablon szöveg, hogy érezzük, mekkora testvéri kapcsolat van közöttük, de erre rájátszik a "szüleink vállnak" nevű közös párbeszédük, ami felesleges a filmben, ráaádsul elég olcsó húzás és még szarul is van megcsinálva.  Na de az külön kiemelendő a kissráctól, amikor izgulva és ugrabugrálva akar bemenni a T-rex ketrecéhez, csakhogy megnézhesse élőben a hatalmas királyt, itt méginkább tudtam vele együtt érezni, hiszen nekem a T-Rex a kedvenc dinoszauruszom már négy éves korom óta.


-De a sok karakterelemzés után most már rátérhetek magára a filmre is, mivel végülis ez lenne a cél, hogy a saját véleményemet mondhassam el gyerekkorom visszatértéről. Ki merem jelenteni, hogy talán majdnem az első részhez fogható, de annál kicsit gyengébb, viszont akkor vizsgáljuk csak át. Röviden ugyanaz, mint a 93-as első epizód, csak átültetve a mai technológiába, felfogásba és modern külsőt is kapott, ilettve kisebb társadalomkritikákat, például az okostelefonok nyomkodása, és a mai tinik  viselkedése. A filmben jelennek meg hologrammok is a modern technológia világában, érintőképernyős táblákon lehet irányítani szinte mindent, ami ilyen persze ma is van, de itt kicsit modernebb. Egy új látogatóközpont is épült, ami a réginek a sablonja, de mint mondtam modernebb, akárcsak az a laboratórium, ahol kifejlesztik az őslényeket. Azért is mondanám jónak a filmet, mert 130 percen keresztül szórakoztat minket megállás nélkül, folyamatosan pörög, még hogy ha sok bugyuta hülyeség és őrültség avn benne, egyik cselekmény vezet minket a másikba, egymásból következnek a jelenetek, de ugyanakkor nem megy át unalmas akció-kalandfilmbe, és nem csak a látványra hajaz, hol ott nagyon nagy szerepe van. De mégsem az történik, mint a harmadik epizód ötlettelenségében, hogy háromnegyed óráig tart egy darab cselekmény, és egyszer csak vége a filmnek. Nem! Több részletben lehet ezt vizsgálni. Több kisebb fejezetre lehet szétbontani és több nézőpontra, de a végén mégis minden összeáll egy nagy egésszé, akárcsak a Veloci Raptorok csapatban lévő összedolgozása, hogy sok különálló egyén, de mégis egy nagy egészet tudnak alkotni. Bár kissé sajnálatos, hogy nagyon soka mellékszál, és nincs idő mindet kibontani rendesen. Ez azért sajnálatos, ugyanis vannak kisebb problémák a filmel. De ha már látvány, el kell, hogy mondjam, az operatőri munka zseniális, egyszerűen kiváló, és talán a régi három részből egyiknek sem volt ilyen képivilága, ilyen táj bemutatása, kezdjük ott, hogy a park kialakítása zseniális és nagyon szép, ötletes, rengetek munka van benne, és egyedi, tehát nem úgy néz ki, mint más filmekben lévő rezervátumok vagy modernebb állatkertek. A koncepart-okban és vázlatokban rengetek munka lehetett és ez meg is látszika  végeredményen. De az operatőri munka nem csak külsőség értelmében dícsérhető, de abban is, hogy miképpen mozog, hiszen amikor a gyerek főszereplőink megérkeznek a parkba, akkor vágástalanul végig megy a kamera gyönyörűszépen a parkon, a tájakon és az épületeken, de talán a víz felett elhaladó snittek a legszebbek, ahogy a part és a medence ki van alakítva a tér és a különböző ketrecek között, de amikor Raptorok nagy rezervátumát látjuk félig felülnézetből, nagy totálban, az is gyönyörű, bár ez a hely kissé messzebb van a parktól. Valahol egy külsőhelyszínen. Minden rajongó libabőrös lehet, amikor a kamera végivonul a parkon kis főszereplőink megérkezésekor, mivel ide vágták be John Williams klasszikus Jurassic Park fő témáját, és nagyon is illik alá. Azt azért kicsit sajnáltam, hogy ehez a filmhez nem Williams komponálta a zenét, hanem Michael Giacchino, aki hát valljuk be, jó zenéket csinált ehez a filmhez, de koránt sem annyira erős, annyira emlékezetes, mint Williams klasszikusa, amely úgy gondolom örök és halhatatlan, akárcsak az Indiana Jones, a Star Wars és a Superman filmek zenéi. A nosztalgia faktor nagyon közrejátszika filmben, ami egyrészt a rajongóknak kedvez első sorban, másrészt pedig tudjuk, hogy ez a rész az elsőnek a tiszteletére készült el, (sajnos a nosztalgia és az első rész segítsége nélkül ez a film talán egy középgyenge alkotás lenne, szomorú dolog, de szüksége van arra a régi klasszikus epizódra, hogy életben maradjon ez az új rész) emiatt nagyon sok benne az "Easter Egg", magyarra lefordítva húsvéti tojás, de film és videojátéknylveken ez azt jelenti, hogy más alkotásokra, vagy elöző epizódokra utaló kisebb dolgok vannak a háttérben, de ez a film tel is tele van ilyenekkel, elöször is láthatjuk egy könyv borítóján Ian Malcolm-ot, amit nem tól a film az ember arcába, valahol ott van a kép sarkában, vagy hátul, ez amolyan "vedd észre" dolog. De akkor még láthatjuk Tim infraszemüvegét, amit az első részben a kocsiban talált meg, de itt vannak a régi Jurassic Park járgányok, mivel a fiú testvérek elég messzire keveredik el a dzsungelben és megtalálják a régi látogatóközpontot a raktárával és garázsával együtt, amit már benőttek a növények és a mohák. De ugyanakkor ha valakinek ismerős a T-rex tükörképe a kocsi visszapillantójában az első részből, na itt újra megtörténik ez a kb 2 másodperc, csak itt egy raptor vicsorít bele a visszapillantóba, de akkor még láthatunk gyantába ragadt nyúnyogot is, meg Jonh Hammond szobrát az új látogatóközpontban, amit a film nem emel ki semmien körülmények között, hanem nekünk nézőknek kell észre vennie. De az is vicces, hogy az egyik alkalmazotton Jurassic Park póló van, mert ő szerette azt a helyet, és még jobb parknak tartota, mint a mostanit, de aki emlékszik Dennis Nedry halálára, annak ismerős lesz annak a Dilophosaurus-nak a hologramja, amelyik végzett vele az első epizódban.


-Beszéljünk egy kicsit Colin Trevorrow-ról. Kezdjük ott, hogy egy kezdőfilmesről van szó, akinek pár filmje van eddig, ebből az egyik TV film, a másik csak vidó, így ez a legközsimertebb, hiszen egy klasszikus trilógiának készített most folytatást. Steven Spielberg-hez nem érhet föl az ő tehetsége, ugyanis a film rendezése korrekt és jó, de nem annyira jó, mint amit Spielberg  művelt az első két részben. Ettől függetlenül szerintem elég ügyes volt, mert a színészek korrekten és hitelesen játszottak, (kivéve Nick Robins-ot) a jelenetek is érthetőek nagyából és jók voltak, nem igazán van benne kilógórész, de ez már a forgatókönyvíróknak az érdeme, amiben részt vett maga Trevorow is, de melette még  Rick Jaffa, Amanda Silver és Derek Connolly is közreműködött. A négy film közül nem ennek van a legjobb forgatókönyve, mind irodalmi, mint technikai kategóriában, ugyanis a Jurassic Park filmekre jellemző volt mindíg is, hogy található bennük logikátlanságok, amelyek vagy az elöző résznek mondtak ellent, vagy a saját forgatókönyvüknek. Na ez itt is megjelenik, de csak a saját filmjén belül, ugyanis kimondják a filmben, hogy az Indominus Rex hőt érzékel, de ennek később nyomát sem láthatjuk, mert simán elbújnak előle az emebrek egy kocsi mögött. A másik probléma a forgatókönyvel, hogy egy idő után átmegy megalománba az akció, sok helyen nem tud mértéktartó lenni, de ettől függetlenül lehet őket élvezni, csak jó néhány helyen zavarni fog minket, ha már idiótaságokba megy bele a film, nyílván ez a színvonalon is ront. A harmadik, hogy a legjobb akciójeleneteket is felűl tudja múlni a második részben látott buszos jelenet, mert sokkal feszültebb pillanat, amikor a két T-Rex lelöki félig hőseinket abban a filmben. Tetszik, hogy részben, nem is jó kifejezés az, hogy másolja, de hajaz az első részre, hiszen úgy újította meg magát a történet, hogy nem hagyta el a régi szálait és tudja nagyon jól, hogy honnan indult a téma, tehát a készítők tisztában voltka azzal, hogy nagyon nagy alázattal kell ehez hozzányúlni, viszont emiatt sajnálatos az a tény, hogy néhány helyen meg arcul köpi a múltját, és belekezd olyan újításokba, amikbe nem kéne, de ennek ellenére mégis tudtak néhány olyan dolgokat hozzáadni, amik egyrészt nem gyalázzák meg ezt a régi legendát, másrészt pedig simán beleillik a saját világába ez az egész. Maga az Indominus Rex megjelenése kicsit hajaz a Spinosaurus-ra a harmadik részből, de egyben a Roland Emmerich által megteremtett 1998-as "Godzilla"-ra is. A film legalább van annyira durva és kemény kalandfilm, mint Peter Jackson 2005-ös "King Kong"-ja, csak nem annyira elmebeteg, mint az, bár nyomokban fellelhetőek ilyen elemek is. Erre a filmre azt mondták az interneten, hogy csak az első részt veszi figyelembe, hiszen ahoz akarták kötni, és a másik két folytatáshoz nem, ehez képest kicsit hajaz a The Lost Wolrd-re és a "Jurassic Park III."-ra is, viszont azokra nincsen semmien visszautalás sem, de stílusjegyeket vettek át belőlük. A négy rész közül ez lett a legdurvább, bár a régiek közül talán a második lehetett a legkorhatárosabb, de ez még azt is felülmúlja, ugyanis elégg véresre és kegyetlenre sikerült, nagyon sok benne a gyilkosság, sokkoló néhány helyen, ami megintcsak ront az összképpen, mert én örülök neki, hogy bevállalósabb, de ez már túlmegy bizonyos határokon és megalomán lesz, vagyis nem tud mértéktartó lenni. Ahoz képest, hogy régebbi sablonokkal is operál, amiket már sokszor ellőttek Hollywood-ban, mégis tud élvezhető és meglepő lenni, mert ezeket az úgymond kiliséket nem a megszokott helyzetekben használja, így kiszámíthatalanok, ráadásul sok újat is behozott ez az alkotás. Nagyon sok ötlet van benne és munka, 14 év alatt végülis volt rá idejük, de ez így is van rendjén, hiszen amikror egy filmszéria elér addig a pontig, hogy kifogynak az ötletekből, akkor azért érdemes sok évet várni vele, és egy kicsit lehiggadni, hogy akkor most nyugodt fejjel gondoljuk át, mit rontottunk el legutóbb, és mi legyen az, ami új vért szállíthat a sorozatba, de ugyanakkor támasszuk is fel a régi emlékek szellemeit, úgy, hogy az jól jöjjön át a vásznon, és ne legyen önmagát lekoppintó. Vannak ilyen filmkere jó példák, mint a "Mad Max: Fury Road" (Mad Max: A Harag Útja) vagy a "Scre4m" (Sikoly 4), de talán ideköthető még a "John Rambo" és a "Rocky Balboa", vagy a "Childsplay" (Gyerekjáték) széria 6. darabja, a "Curse of Chucky" (Chucky Átka). A filmben nem véletlenül hozzák fel azt a tényt, hogy ma már em jönnek annyira lázba az emberek dínók láttán, ez egy reflektálás arra, hogy a valóságban manapság már nem tudunk annyira izgulni, ha egy dínós filmet nézünk, mivel egyrészt 93-ban ezt az első rész rendesen kiaknázta, amit követett négy évente egy-egy folytatás, és még gagyibbnál gagyibb próbálkozások voltak, talán még a 2005-ös King Kong-ot lehetne megemlíteni pozitívumként, mert ha az a film nem is olyan nagy szám, de a dínós témát az is elég korrekten kezelte. És a Jurassiic World-nek sikerült visszahoznia a dínó mániát, bár nem úgy, ahogy Spelberg csinálta 22 évvel ezelött.  A Jurassic World nem meglepte a nézőket ezzel, hanem a sok évnyi kihagyással kiéheztette a őket és ennyi idő után nem csak nosztalgiázunk, hanem mégtöbbet kihoztak ebből a témából. Mármint a dínó lázból. Sokkal nagyobb lett a örület a filmben, mármint ezt szereplők általi ujongásra értem. Úgy vélem, kellett ez a 14 év a harmadik rész után. Legnagyobb százalékban a nosztalgia játszik közre, mert amikor 97-ben, majd 2001-ben újraláttunk dínókat a vásznon, az nem nosztalgia volt, hanem a 93-ban felépített láznak a tovább vétele, ami lépésről lépésre veszítette el a varázsát. A negyeidk rész felújítja és felpörgeti a régi brendet. Mondjuk ezt az egyre kevesebb érdeklődést őslények iránt, hálistennek csak a hülye Ingen vezetők gondolják így, mert a látógatók rohadtul élvezik ezt a  helyet, ahol kihalt dínókat láthatnak újra, mert ilyen még nem igazán volt.

-Ha kéne nagyon nagy nagatívumot mondanom, akkor az sajnos a dínók képimegvalósításával lenne kapcsolatos, ugyanis minden meg van animálva CGI-al. Ez azért is sajnálatos, mert a régi három részben robotokat használtak nagyon sok esetben, mondjuk ahogy haladtunk előre, egyre több számítógépes megvalósítás jött be, hát a harmadik részben már nagyon sok a CGI megvalósítás, de még ott is hazsnáltak bőven robotokat. A negyedikkel a legnagyobb probléma, hogy minden mű, és olykor elég ronda képeket is láthatunk bizonyos egyedekről. Ez azért szomorú, mert sajnos a CGI nem elég erős, igen ki merem jelenteni néhol elég gusztustalan az animáció és látja rajta az ember, hogy mű szar az egész! Még a 93-as első epizódban is használtak CGI-t ahová kellett, de rohadtul nem látni rajta, csak ha nagyon ráfúkuszál a szemünk. A Jurassic World legnagyobb hibája, hogy nem üti meg 1993-nak a korát, tehát elég gáz szerintem, hogy egy 2015-ös film technikai megvalósítása alúlmúlja nem csak a 2001-es és 1997-es elődeit, de még a legrégebbi 1993-ast is. Ez azért szomorú, hogy 22 évvel ezelötti filmben élethűbb és jobban megvalósított dinoiszauruszokat hoztak létre, mint most, és még a nagyon rossz harmadik részben is élethűbben az állatok, pedig ott, mint ahogy mondtam, több a számítógépes animáció. Ugyhogy eléggé sajnálatos dolog ez, főleg az a tény, hogy a készítők szerint az a T-rex, aki ebben megjelenik, az az első résznek a T-Rex-e, de mivel itt rondán van meganimálva, nem igazán hasonlít rá. Félreértés ne essék, nem az állat a ronda, ugyanis a T-rex nagyon is gyönyörűen néz ki, a mai napig egy szép állat és itt is csinos, a probléma a megvalósítással van, tehát nem a külseje ronda, hanem a mozgása és a képimegjelenése, az animációja elég gyenge és ez zavart engem, de a többi őslény esetében is elmondható ez, ugyanígy van a Raptorokkal, hol jól néznek ki technikailag, hol rondán, de ők is szépen vannak megcsinálva és a mozgásuk is lehengerlően jó, de valahol meg olyan, mint ha 2000 körül csinálta volna egy közepesen jó stáb. Mondjuk a Raptorok esetében használtak robotot, amikor be vannak fogva és rács van a fejükön, amolyan kutyaszájkosár. Mivel a testüket nem látjuk, így csak nyaktól felfelé van megépítve a bábú. Szóval igen, használtak robotikát, de az is pár Raptornak a nyaktól orrig tartó láthatóságában ki is merül, meg egy sebesült Brontosaurus fejét simogató jelenetben. Nem értem, hiszen volt rá nagyon sok pénzük, és mégsem ölték bele robotok megépítésébe, pedig példát vehettek volna az új Mad Max filmről, ahol mindent megépítettek a sivatagban és igazi autókkal szálguldoztak. Talán kevesebb akció és mértéktartóbb örültség kellett volna a filmbe, és maradt volna lóvé az állatok megépítésére, mert közeli felvételeknél szépen néznének ki, de így ocsmány.


-Nagyábból ezeket tudom elmondani, elég sokat írtam, de hát erről a filmről tudnék mégtöbbet is mondani, de az már spoiler-es lenne, és nem szeretném, hogy ha csak az olvasná el ezt a cikket, aki már látta a filmet. A film elég nagyon jó, kisebb-nagyobb hibákkal, nagyon pörgős, egy régi klasszikusnak nem csak méltó, de nagyon erős folytatása, ami nem gyalázza meg a saját legendáját, sőt tovább tágítja azt, és örülök neki, hogy nem ráncigáltak vissza régi karaktereket, bár cameo-k beleférhettek volna szerintem, de volt annyi önbizalmuk, hogy ki tudnak találni legalább annyira jó szereplőket, mint a régi trilógiában, mégha nem is voltak annyira jók a színészi alakítások, mint Spielberg filmjeiben....


Értékelés: 7/10

 

Írta: Robert