KARÁCSONYI KÜLÖNKIADÁS: DIE HARD

DRÁGÁN ADD AZ ÉLETED
DIE HARD    1988

Elérkezett a Karácsony ideje. Amikor az egész család összejön, megajándékozzák egymást, jó nagy vacsorát csapnak és úgy viselkednek egymással, ahogy egész évben kéne, nem pedig csak ezen az egy napon. A televízióban is már megszokott, hogy ilyenkor egy tonna karácsonyi filmmel árasztanak el minket. Mint halloweenkor is, most is az a célom, hogy összeszedek egy kis válogatást, hogy milyen filmeket érdemes megnézni, eme nagyszerű hangulat megidézéseképp. Ugyanis sajnos rengetek nyálas és giccses karácsonyi film készül és nagyon kevés igazán értékelhető. Most megpróbálok egy két olyan alkotást összeszedni, amin mindenki jól tud szórakozni, és nem bűzlik a habos babos cukormáztól. Nem kritérium, hogy egy film az ünnepről szóljon, nekünk most az is elég, ha karácsonykor játszódik. Első ilyen filmünk nem más, mint minden idők legjobb akciófilmje, a Drágán add az életed!

John McClane (Bruce Willis) nyomozó New Yorkból Los Angelesbe tart, hogy rendbe hozza a házasságát feleségével Hollyval (Bonnie Bedelia), és mindezt a szeretet ünnepén, hogy még meghittebb legyen a hangulat. Ám arra egyikük sem számít, hogy Holly munkahelyét, a multinacionális Nakatomi vállalat épületét terroristák szállják meg, élükön a kegyetlen és hidegvérű Hans Gruberrel (Alan Rickman), aki semmitől nem riad vissza a céljai elérése érdekében. Ám valódi tervük, ami a külvilág előtt is rejtve van, egy nagy volumenű rablás. Túszul ejtik a cég dolgozóit, köztük Hollyt is. Kivéve McClanet, akiről a támadóknak fogalmuk sincs, és ezt kihasználva neki is lát, hogy megállítsa a terroristákat. Nem könnyű a feladata, hiszen a terroristák nemcsak létszámbeli fölényben vannak, hanem hatalmas fegyverarzenállal is rendelkeznek, szemben McClane szolgálati fegyverével. A 34 emeletes épületben megkezdődik a macska-egér harc.

 
A nagy legenda úgy kezdődött el, hogy egy Roderick Thorp nevű író megnézte a Pokoli torony című filmet. Az élmény nagy hatással volt rá, olyannyira, hogy már aznap este rémálma volt, amiben fegyverekkel üldöznek egy férfit egy toronyházban. Ez pedig összekapcsolta egy korábbi regényhőse Joe Leland történetével. A regény címe Nothing Lasts Forever lett, a történet szerint a new york-i Joe Leland detektív a lányát, Steffie Leland Gennaro-t látogatja meg Los Angelesben a Kaxon Oil Corp. központi épületében, melyet a Tony Gruber vezette német terroristák szállnak meg. A Twentieth Century Fox eredeti tervei szerint az Arnold Schwarzenegger nevével fémjelzett Kommandó második részét akarta megcsinálni, de Schwarzenegger nemet mondott. Így önálló filmként készülhetett el a Die Hard. A rendezői székbe John McTiernan ült, aki már korábban bizonyított a Predator (Ragadozó) című akció sci-fivel. A főszerepet, pedig az ifjú Bruce Willis kapta, aki ekkor még csak egy tv sorozatot (A simlis és a szende) és egy eléggé felejthető alkotást (Nem látni és megszeretni) tudhatott a háta mögött. Néhány apróbb dolgot átírtak a regényhez képest, például a lányból feleség lett, a nyugdíja nyomozóból középkorú zsaru, az olajtársaságból pedig japán multinacionális vállalat, de ennek ellenére a film nagyjából követi az eredeti történetet.

És itt a történetvezetésen és a dramaturgián hatalmas hangsúly van. Ugyanis gondolkozzunk el kicsit, ha meghalljuk, hogy akció film, mi jut elsőnek az eszünkbe? Kábé valami olyasmi, hogy egy Schwarzenegger vagy Stallone kaliberű kigyúrt illető akciózik, lövöldöz, robbantgat, kinyírja a rosszfiúkat és megment mindenkit, ám ezek csak agyatlan akcióbombák és ezért szeretjük őket. A hétköznapi néző, aki először ugrik neki a Die Hard-nak, szintén valami ilyesmire számít. De itt rohadtul nem ez a helyzet. Akciófilmben még ilyen intelligens forgatókönyvet még nem nagyon láttam. Annyira ki van dolgozva, hogy még a legapróbb dolgok is jelentőséggel bírnak, ezért érdemes odafigyelni rájuk. Lehet itt gondolni a film elején a repülőn egy idegen férfi jó tanácsára a főhős felé, miszerint idegesség ellen hasznos, ha levesz a cipőjét és a zokniját és összeszorítja a lábujjait, vagy Holly Rolex órája, és még sorolhatnám. Már az is érdekes volt, hogy egy akció filmben a helyszín egy zárt toronyház, nem pedig valami szabad terület, ahol látványosan lehet zúzni, ami a műfajban megszokott volt. A készítők először nem is voltak biztosak benne, hogy hogyan fogadja majd a közönség ezt a filmet, pedig már ez is sokat árulkodik arról, hogy mennyivel különb, mint a többi akciófilm. McTiernan inkább a feszültség teremtésre fektette a hangsúlyt, nem pedig a látványos akció jelenetekre. De persze ebből sincs hiány. A történet tényleg kicsit lassan indul be, de ez szerintem szükségszerű. Be kell mutatni a szereplőket és felvezetni az egész helyzetet, és mivel ez nem egy töltelékfilm, itt ez elengedhetetlen. De aztán beindul a sztori és pörög megállás nélkül. Itt még kétfelé is tudom osztani a filmet. Az első felében McClane egyedül akciózik a terroristákkal a hermetikusan lezárt toronyházban, úgy hogy a külvilágnak fogalma sincs az egészről. A film második felében viszont kiderül mi folyik odabent, oda csődül a televízió, a rendőrség, de még az FBI is, és szereplőink rádión keresztül kapcsolatba kerülnek egymással. Na itt kezdődnek el ám az igazán érdekes dolgok. Még társadalomkritikát is kapunk rendesen. A rendőrséget töketlen barmokként mutatják be, akik csak gátolnák McClane akcióját. Az FBI-ból szintén csak két fontoskodó ügynököt látunk, akik mindenkinél mindent jobban tudnak. Ez is lesz a vesztük. A televízió és a média szarkeveréseiről nem is beszélve, akiket egy gátlástalan riporter képvisel, aki még John és Holly életét is veszélybe sodorja. Persze nem is sejtik, hogy mindezzel Hans tervét segítik előbbre jutni.

És utoljára hagytam a film legnagyobb ütőkártyáját, ami nem más, mint maga John McClane. Ebben a filmben nem egy sebezhetetlen Herkules főhősről beszélhetünk, hanem egy tejjenes hétköznapi emberről. Nem egy izomkolosszus és nincs is nagy fegyverarzenálja, csak egyetlen egy kis szolgálati fegyvere és amit útközben talál. Pusztán józan paraszti eszével oldja meg a helyzeteket. Emellett egy klasszikus hőskaraktert elevenítenek fel vele újra, még pedig nem mást, mint Humphrey Bogartot, a végtelenül cinikus és laza nyomozót. Ezek a tulajdonságok mind megvannak McClaneben is, emellett pedig a helyzethez méltóan folyamatosan káromkodik. Ez mondjuk nem lazaságból csinálja, hanem mert mindig olyan helyzetbe kerül és idegessége meg félelme miatt elejt néha egy két „Fuck” szót, ahogy ez a való életben lenni szokott. Ráadásul nem is önszántából vállalkozott erre az akcióra, csak belekeveredett, a töke tele van az egésszel, legszívesebben húzna el a francba, egyedül a felesége miatt csinálja ezt végig. Amiben még McClane erősen különbözik a többi akció hőstől, hogy fárad, izzad - a trikója jelenetről jelenetre egyre mocskosabb -, és bizony meg is tud ám sérülni. Itt a hős tényleg életveszélyben van, így van tétje az egésznek. Egy nagyon is esendő hős, elég csak arra gondolni, hogy a film során is elég keményen megverik, vagy amikor a talpa tele megy üvegszilánkokkal és már járni is alig tud. Tényleg bármikor meghalhat. A laza stílusa és előbb leírt esendőségei teszik McClanet egy nagyon is azonosulható hőssé. Tényleg a helyébe tudjuk képzelni magunkat, együtt tudunk érezni vele és szurkolunk neki. Ez az ő legnagyobb erőssége, és Bruce Willis remekül hozza a karaktert, mára már a védjegyévé is vált. Személy szerint John McClane nekem is az egyik legkedvencebb filmes hősöm.

És egy ilyen jó főhőshöz egy igazán jó főgonosz illik és meg is kapjuk Hans Gruber szerepében. Ő az igazi rideg nagyfőnök, aki bármire képes, hogy megkapja, amit akar. De tényleg, bármire. Jelenléte félelmetes és tekintélyt parancsoló, már csak rádión keresztül is, amikor McClane-el beszél. Az pedig egy különösen nagyszerű jelenet, amikor ők ketten először találkoznak személyesen. Hans valódi fenyegetést jelent és még a rendőrséget, az FBI-t és a médiát is ő irányítja a tudtukon kívül. És ehhez szükség volt a nagyszerű színészi képességekkel megáldott Alan Rickmanre (a nagyközönség Piton professzorként ismeri a Harry Potter filmekből). Hihetetlen átéléssel hozza a figurát, egy mai napig legendás főgonoszt megteremtve. Őt is csak a harmadik rész beli Jeremy Irons által megformált Simon volt képes felülmúlni. Sajnálatos, hogy Alan Rickman egy ennyire keveset foglalkoztatott színész, pedi van tehetsége és ha megadnák neki a lehetőségeket még jobban kibontakozhatott volna.

Emellett nem tudom ki hogy van vele, de a film maximálisan rendelkezik egy atmoszférával, aminek nézése közben eléggé elfog a karácsonyi hangulat, de főleg a nyolcvanas évek ünnepi hangulata. Hasonlót éreztem régen a Reszkessetek betörők alatt, csak itt sokkal intenzívebb ez az élmény. A filmet egy méltó folytatás követte 1990-ben, ami kicsit elmarad az első résztől, de hozza annak hangulatát és színvonalát. Szintén egy kellemes kis karácsonyi action. 1995-ben elkészült a harmadik rész. Az már inkább nyári film és innentől kezdve meg is váltak a karácsonyi környezettől, de ez egyáltalán nem baj. Ismét McTiernan lett a rendező és a valaha készült egyik legjobb akció filmet készítette el az első rész után és a világ egyik legjobb folytatását is egyben. Világossá vált, ha Die Hard, akkor John McTiernan. Sajnos nem így folytatódott a széria. Volt egy tökéletes trilógiánk, aztán elég későn, 2007-ben elkészült a harmatgyenge negyedik rész, ami nem is tudom kellett e egyáltalán, Vagy ha kellett, akkor nem így. Itt már kezdenek eltűnni az igazi Die Hard elemek, amik a trilógiát naggyá tették, de még ez sem egy annyira vészes darab. Na de a 2013-ban készült ötödik rész már az. Nem is tudom, hogy azt a filmet egyáltalán hogy gondolták. Rebesgetik, hogy elvileg lesz egy hatodik, befejező rész. Hát nem is tudom, ha tényleg akarnak egy hatodik filmet a negyedik és főleg az ötödik rész után rohadtul össze kell kapniuk magukat, hogy méltó legyen a lezárás a trilógiához, és kérem, hozzák vissza rendezőnek John McTiernant!

Mindent összegezve, a világ talán legjobb akció filmjével van dolgunk. Intelligens, pörgős, szerethető és rohadt szórakoztató, nagyszerű karakterekkel. Emellett karácsonyi filmnek sem utolsó, nagyon is átjön az ünnepi hangulat, legalábbis számomra. Aki még nem látta, az mindenképpen nézze meg, nem fog csalódást okozni. És egy külön jó kifogás arra, hogy karácsonykor megnézzünk egy jó kis akció filmet.

Értékelés:   8/10

Írta: Andrew