Lara Croft: Tomb Raider Anniversary játékélmény és kritika.

    Alapok a játékról:

- Most elöször van az, hogy film helyett egy videójátékról lesz szó, még pedig a Lara Croft nevű régész hősnő kalandjairól, azon belül is a 2007-ben megjelenő "Lara Croft: Tomb Raider Anniversary" című játékról. Ez az epizód már egy reboot sorozatnak a második darabja, a PlayStation 2 generáció trilógián belül. Tudni kell, hogy a Tomb Raider sorozat 1996 óta megy, utoljára az 1997-es  II. epizód volt valamelyest újítás és kicsit előre lépés a szériában, mivel jobb lett, mint az első, és egy-két dolgot még hozzá is tett. Azóta a játék semmit sem változott. Az eredeti széria megért öt részt, ami nagy negatív kiugrás volt a sorozatnak, az a 2003-as "Lara Croft: Tomb Raider Angel of Darkness" című hányadék volt, mert egy ostoba sötét akció játék lett a régész-kaland játékból. Ez a rész volt az, ami sajnos nagyon hatott az Angelina Jolie által alakított Tomb Raider mozifilmek második részére. Nem véletlen lett a második film olyan borzalmas, mondjuk erre rájátszott még a "C" kategóriás, névtelen rendező is. Késöbb a PS2 fénykorában reboot-olták a sorozatot, melynek első darabja a 2006-os "Lara Croft: Tomb Raider Legend" volt, és utána jött a mai darabunk, az Anniversary című második rész. Amit tudni kell a figuráról, hogy Lara Croft eredetileg férfi lett volna, de aztán a főszerkesztő, aki egyben a kitalálója a karakternek, úgy döntött, hogy legyen inkább nő, emiatt sokan Indiana Jones női változatának hívják a mai napig. Kinézete elég furcsa, mert egy vékony, de irreálisan nagy mellű hölygy, aki egy top modellnek néz ki, kacsa szája van, nagy szemei, emellett edzett és erős, és ha ez még nem elég, gazdag, sírrabló, régész és kalandor. Kissé azonosúlhatatlan hölgyike, konkrétan egy Barbie baba. A figura eredete 2013-ig rejtély volt, mivel a tizen akárhány játék alatt, egyszer sem tudtuk meg, hogy ki ez a nő, honnan jött, mitől ilyen félelmet nem ismerő figura, semmit sem tudtunk, csak irányítottuk öt és lövöldöztünk vele 17 éven keresztül. A 2013-as, immár második reboot sorozatban erre már nagyon nagy hangsúlyt fektettek, a kinézete is reális lett, nem egy Barbie figura, sőt változtattak a stíluson, konkrétan újjá élett az egész sorozat, mert az elöző széria 3. epizódja, az Underworld elég nagy bukás volt már és nagyon is döglődött a sorozat. Egyébként 2015-ben érkezik a 2013-as "Tomb Raider" második része, mely a "Rise of the Tomb Raider" címet viseli.

    Játékélmény és kritika:

- Azt már itt az elején leszögezem, hogy nagyrészt vagy unalmas, vagy pedig idegesítő a játék, viszont van ahol izgalmas és szórakoztató. A játék telis-tele van logikai, stratégiai feladatokkal, amik nem változnak, de tényleg sok év óta semmit sem fejlődött a játék. Mászkálunk  a falakon, a párkányzatokon, egyik helyről a másikra ugrunk, lengünk, időnként jönnek múmiák, farkasok, gorillák, medvék, sakállok meg akár sárkányok is. Annyiban unalmas, hogy végig ugyanaz a játék, nem változatos, hanem egyhangú, egy síkú az egész, néha kell lövöldözni, amikor ezek az állatok/ellenfelek támadnak. Egy falmászó kötéllel tudunk lengeni, egyébként ez az egyetlen dolog, ami 10 év alatt újítás. Azon kívűl semmi, az unalmasabb részekre rájátszik az, hogy gyakorlatilag nincs alatta zene! Nincs zene a játékban, csak amikor akció van, akkor benyomnak valami kis kalandos zenét, de azon kívűl tök csönd, ráadásul az egyéb dallamok is elálmosítóak, tehát hogy ha nyűgös vasárnap délután kapcsoljuk be, el is aludhatunk negyed óra után, mert elmegy a kedvünk is tőle. Az egyéb falon mászkálós, toligálós logikai, vagy ügyességi feladatoknál, ha leesünk, vagy rosszul ugrunk, akkor vagy visszarak minket a játék a legutóbbi chakpoint részhez, ahol elmentődött a játék, vagy ha nem halunk meg az esésben, mert nem olyan magasról esünk le, akkor kezdhetjük előröl az egész fal mászást. Ez így még nem lenne gond, ha jól tudnánk irányítani Lara-t, ugyanis sokszor félre ugrik szegényke, vagy nem érzékeli be azt a gombot, amit lenyomtunk. Ez rohadt idegesítő, hogy azért esünk le, vagy rontjuk el, mert a játék béna! Ettől ki tudnék futni a világból.

- A játék sokszor iszonyúan gagyi. Átvezetőknél a figurák mozgása és cselekvésük babás szinten mozog. Olyan, mintha két-három pufók animációs baba figura hülye mozgásokkal ütlegelnék egymást, és az ütlegeslés is gagyi mozdulatokkal van megáldva. Egy valami menti meg ezeket az átvezetőket, még pedig az, hogy mikor Lara-t elkapják, és kiszabadul, vagy bunyózik, akkor nekünk kell gyorsan lenyomnunk azt a bizonyos gombot, amit éppen kiír a játék. Ettől legalább van benne valami cselekvés, amit te intézel, ezért a gagyi jelenet is lehet izgalmas, hiszen ott neked kell hírtelen jó gombot nyomni, ott kicsit intenzim számodra az egész. Ettől függetlenül mag a képi világ gyönyörű és a 2007-es évhez képest kiváló a látványvilág, a mozgások a rosszak. Lara fegyvereit beszerezni és váltogatni is lehet, de a fegyver típusok közül a kis két kézifegyvere végtelen, viszont az a leggyengébb is, a shootgun, a gépfegyver és a magnum pisztoly az viszont kifogy, tehát jó spórolni a töltényekkel, ha nagy vagy erős ellenfél jön. A játék végére viszonylag változnak a feladványok, több lesz a kaland, az akció, jönnek be izgalmasabb zenék és a logikai, meg a stratégiai feladatok is izgalmasabbak és sablontalanabbak. Mondhatni a végére valamicskét fejlődött a színvonal, de erős 70%-ban ugyanolyan a hangulat és sablonos. Ettől függetlenül talán a legizgalmasabb rész, az amikor a raptorok, majd a nagy T-Rex ellen kell harcolnunk, és ez azért érdekes, mert ez a játék első fél órájánál jön el, hol ott a legnagyobb pozitívumai a vége fele vannak.

   Rövid vélemény és kritika összegzés:

- Egy közepes játék, közepes élvezhetőséggel, ami a végére igencsak beindul, nekem különösebben tetszett, de nem egy nagy durranás, egy 1szer, plusz mégegyszer kijátszható játék, semmi extra, előrelépést nem nyújtott a Legend című első rész után, csak más a történet, másak a helyszínek, de ennyi, semmi több, egy nagyon átlagos, nagyon sablonos Tomb Raider játék, ami valahol élvezhető, valahol unalmas....

                Értékelés:6/10