Star Wars VII. Kylo Ren SPOILERS karakterelemző

Kylo Ren SPOILERES karakterelemző

 

- December 18.-án debütált a Star Wars VII. Ébredő Erő című film, amely több millió embert vonzott be a moziba.  Sokan felemás élménnyel jöttek ki róla, ezek többsége talán a film fő gonosza miatt. Vannak, akiknek bejött a figura, de vannak, akik lehordták, illetve kinevették újdonsága miatt. Engem személy szerint nagy meglepetésként ért, hogy mertek újítani, és nem egy Darth Vader utánzatot kaptunk. A film megtekintése után fogalmazódott meg bennem az, hogy nem kell mindig a sablonokat követni. Merjünk újat adni, muszáj kockáztatni, különben sohasem fogunk elszakadni az elődöktől és unalmassá válik a mű, illetve az ötlet, amin annyit agyaltunk.

- Kylo Ren nem vitás, egy hisztis kis kamasz huszonéves, aki keresi a helyét a világban. Ahogy az a történetből is kiderül, ő nem más, mint Han Solo és Leia Organa közös gyermeke, aki Luke Skywalker tanítványa volt egy ideig, de a sötét oldal elragadta őt és felborította az újabb Jedi rendet. Ben Solonak hívták, de felvette a Kylo Ren nevet. A fiú egy Darth Vader rajongó. A nagyapja példáját szeretné követni, ezért beállt az Első Rend élére, ami a régi Galaktikus Birodalom hamvaiból jött létre. Sith lovag szeretne lenni valamikor, illetve uralni szeretné a galaxist és hidegvérrel ontja ki az ártatlan lázadók életét. De vajon ettől még olyan lesz, mint Vader nagyúr. Nem éppen. Mivel a fiú nem élt abban a korban, amikor Darth Vader tartotta rettegésben a galaxist, nem is értheti, hogy ő milyen nézeteket vallott, és miért volt ő gonosz az emberek szemében. Először is mi az a gonosz? Kit nevezünk mi gonosznak? A gonosz ember az, akinek vannak bizonyos elvei, egy fajta világmeglátása, ami a többi embernek nem megfelelő, vagy elfogadható. Ennek az embernek a nézetei olyan szempontból rosszak, hogy káros a többi élő, ártatlan ember számára, vagy még inkább veszélyes. Hogy valami vagy valaki gonosz, az relatív. Mi van, hogy ha a klasszikus trilógiában Darth Vader volt a jó fiú, és a lázadók voltak a gonoszak? Azért éreztük, hogy Luke Skywalkernek kell szurkolni, mert a film őt állította be nekünk, nézőknek pozitívan cselekvő karakternek. De mi van, hogy ha az volt a helytelen, amit ő csinált, és az volt a helyes, amit Vader követett el a Birodalom élén? Vader rettegésben tartotta galaxist, ártatlanok milliói haltak meg és a Jedi rend is miatta halt ki. De mi van, hogy ha ez volt a pozitív cselekvés? Vizsgáljuk meg egy picit a mi hétköznapi életünket. Nyilván rossz nekünk, ha egy galád ember, rettegésben tart minket. De ha mi úgy élnénk, hogy ezt tartjuk helyesnek, akkor a Star Wars filmek szempontjából Luke Skywalker a valódi gonosz, hiszen azt rombolja le, amit a Birodalom és Vader felállít. Nem azért drukkoltunk a lázadóknak, mert ők a jó fiúk, hanem mert a filmvásznon azt a cselekedetet hajtották végre, ami a mi életünkben helyesnek bizonyul. De ha nem így élnénk, és a film a Birodalmat tartaná a pozitív oldalnak, és úgy lennének megírva a történetek, hogy az ő nézeteiből látjuk az egész mesét, akkor nekünk nézőknek nagy szívfájdalom lett volna az, hogy a Halálcsillag kétszer is felrobbant. Minden puszta relativitás kérdése. De vajon Kylo Ren tisztában van azzal, hogy miért áll azon az oldalon, ahol áll, és miért vallja azokat a nézeteket, amiket vall? Szerintem nem igazán.

- Kylo Ren rajong nagyapjáért, de nem is tudja, hogy miért volt Vader olyan amilyen. Annyit értett meg a múltjából, hogy gonosz volt és egy uralkodó a galaxis felett. Ren az nincs tisztában a saját tetteivel, nem tudja, hogy miért csinálja azt, amit csinál. Minden tette alatt azt érti, hogy ez a helyes az ő szempontjából, de értelmét nem látja. Úgy gondolkodik, mint egy mai tinédzser, egy mai huszonéves. Azt gondolja, ha sokat pusztít és gyilkol, akkor számára az út a sötét oldal felé ki van kövezve. A hiba ott van, hogy dúl benne a világos oldal, a fény, amit ki akar irtani magából, de ez az, ami őt fogva tartja, hiszen ő nem is akarna gonosz lenni, viszont saját magát hazudtolja meg. Azt hazudja be önmagának, hogy ő igenis a sötét oldalhoz tartozik, és ezért képes megölni a saját édesapját, Han Solót is, csak hogy bebizonyíthassa, neki nincsenek érzelmei. Ő semmit se érez szerettei, vagy más ember iránt. A filmben látszik rajta, hogy de igenis érzi ezeket, de annyira fiatal, naiv és makacs, hogy nem tudja a helyén kezelni és reménykedik abban, hogy apja megölése az rásegít érzelmei kiirtására. De remélem, hogy ez a tette a folytatásokban egy mozgató rugóvá válik, és majd formálódik a karaktere. Kylo Ren mint ahogy azt már mondtam, egy hisztis, makacs és tanulatlan fél kész diák, aki nincs tisztában tettei súlyával és jelentőségével.

 

- A színész, Adam Driver kiváló választás volt casting során. Bár nem alakított nagyot, hisz karaktere a film nagy részében sisakot visel és amikor leveti azt magáról, akkor sem láthatjuk rajta azt a fajta profizmust, amit Harrison Ford produkál a képernyőn. Mégis így lett ez jó. Drivernek van egy fajta arca, egy olyan kisugárzása, egy olyan feje, ami már önmagába foglalja a karaktert, akit éppen megformál a filmben. Szavak nélkül és tettek nélkül is rájöhetünk, hogy ez a fickó messze nincs Darth Vader szintjén. A kinézete egy tinédzsert, vagy inkább egy fiatal felnőttet ábrázol, aki még nem elég érett vezetőnek, vagy nagy harcosnak. Ez is azt bizonyítja, hogy nem mindig profi színészeket kell találni egy szerepre, hanem a megfelelőt, aki nem csak kinézetben, de kisugárzásában és motívumaiban egyaránt megfelelhet a szerepének. Emiatt volt jó a régi trilógiában az, hogy Obi-Wanon (Alec Guinness) és Tarkinon (Peter Cushing) kívül a többiek amatőr színészek voltak. Nem azért szerettük meg Mark Hamill, Harrison Fordot vagy Carrie Fishert, mert olyan kiemelkedően alakítottak volna, hanem azért, mert az apró mozzanataik visszatükrözték azt a karaktert, akit alakítottak a filmben. Bár Harrison Ford tehetséges színésszé vált, már az első részben, a New Hopeban (Egy Új Remény) is látszódott rajta, hogy sztár alkat, de nem alakított kiválóan, egyszerűen önmagát hozzáadva tette naggyá figuráját, Han Solót. Viszont ebben az új epizódban már nem csak a kisugárzása és stílusa, de mostanra kifejlődött színészi képessége is naggyá alakította karakterét. Adam Driver szintén hasonló cipőben jár. Ő is egy ígéretes színész lehet valamikor akár a közel, de lehet, hogy csak a távoli jövőben, ehhez viszont majd az kell, hogy ne csak ezt az egy karaktert tudja majd előadni a filmvásznon.

-A filmben lévő bukása is nagyban hozzátartozik a szerepéhez, hogy vajon miért is maradt alul egy amatőr, fiatal 19 éves lány ellen, aki életében először tartott fénykardot a kezében.

- Rent annyira elragadta a gonosz vágy, a gyilkolhatnék, és annyira le becssüli a fényt, hogy emiatt túlbizakodó lett önmagában. Lebecsülte ellenfelét, Reyt (Daisy Rdiley) és azt gondolta, hogy mi neki ez a kis lány, hiszen simán megeszi őt reggelire. De arra nem gondolt, hogy a lányt erősen átjárja az Erő, és egy fajta minimumot is ki tudna magából hozni, ha megnyugszik és összpontosít. Most Ren annyira biztos volt a győzelmében, hogy nem használta fel minden erejét, nem összpontosított, fél vállról vette a dolgát, és emiatt egy amatőr harcos, aki csak egy fémbottal tanult meg harcolni életében, simán legyőzte őt. A fiú elvesztette minden egyensúlyát, nem figyelt kellőképpen a harca, és Rey emiatt tudott győzedelmeskedni felette, pedig ő messze nem harcolt jól, egyszerűen csak neki vetette magát, és hagyta, hogy az Erő irányítsa a lépésit.

- Én nagyon örülnék, ha a többi részben formálódna a karaktere, és a készítők ki tudnák belőle hozni a maximumot, mert van benne annyi lehetőség, hogy a Star Wars univerzumán belül nem csak egy ígéretes negatív karakter lehet, de még a legjobb fő gonosz figurát, azaz Darth Vadert is felülmúlhatja.

 

 Filmes podcast 8. adás, film kritika és elemző: https://www.youtube.com/watch?v=tbeb4EvfZLc

 

 Írta: Róbert