TERMINATOR: GENYSIS
TERMINATOR: GENISYS 2015
James Cameron gigászi klasszikusát senkinek sem kell bemutatni. Ki ne ismerné Sarah Connor történetét, akinek fia, John Connor, az atomháború után az ellenállás vezérévé válik a gépekkel vívott harcban, ezért a gépek visszaküldik a T-800-ast, hogy ölje meg Saraht, megakadályozva a gépek legnagyobb ellenségének megszületését, ám az ellenállók is visszaküldik egy katonájukat, Kyle Reeset, hogy védje meg Saraht. A Piranha 2. után 1984-ben Cameron, mint kezdő rendező, jobbára ismeretlen, vagy alig ismert színészekkel dobta össze saját kis látomását egy baljóslatú jövőképről. Kis költségvetésből kellet gazdálkodnia, de ebből kihozta, amit lehetett. Maga a film külsőre egy átlagos 80-as évek beli B akció film, ám a felszín alatt sokkal több van. Egy igazán intelligens és egyedi gondolatvilággal rendelkezik, amik valóban fontos kérdéseket boncolgatnak. Cameron mellett ez indította el Arnold Schwarzenegger karrierjét is, aki itt még a főgonosz szerepében tündökölt, és már itt ikonikussá vált a szerepben. Cameronnak voltak még elképzelései a témában és 1991-ben el is készítette a második részt, jóval több pénzből és nagyobb támogatással. Egyben alkotása azon kevés folytatások közé tartozik, amik jobbak az első résznél. Itt már több lehetősége volt elképzelései megvalósítására és a mester ismét bizonyított. A történet is jóval összetettebb, kidolgozottabb, a karakterek kiválóak, az akciók elég reálisak, de így is egy csomó mai látványorgia akció filmet kenterbe vernek. És még így is megmaradt a film mély tartalma és elgondolkodtató mondanivalója. Itt már a gépek a fiatal John Connort akarják megölni, az azóta szintén ikonikussá vélt T-1000-es visszaküldésével, míg az öreg John az első rész gyilkosát küldi vissza, immár védelmezőként. Remek húzás volt Schwarzenegger karakteréből hőst csinálni, és a közte és John közt lévő apa-fiú kapcsolatot is sikerült hitelesen ábrázolni. Linda Hamilton Sarah Connorja is hatalmas jellemfejlődésen megy át. Kár, hogy a színésznő nem futott be nagyobb karriert, pedig ebben a két filmben bizonyítja tehetségét. És a T-1000-est alakító Robert Patrickről sem szabad megfeledkezni, aki már puszta megjelenésével az egyik legemlékezetesebb filmes gonosszá válik. Ezek után Cameron lezártnak tekintette történetét, és ezután már úgy gondolta ezt már nem lehet tovább fokozni és nem is akarta folytatni. Ellenben a producerek, köztük Andy Vajna is, láttak még benne potenciált (vagy inkább pénzt), és úgy döntöttek elkészítik a harmadik részt, amire 2003-ban került sor. Sajnos a fejesek nagyon nem értették meg Cameron szellemiségét, vagy nem is akarták, és gyakorlatilag a második rész egy jóval gyengébb másolatát készítették el. A rendezéssel Jonathan Mostowot bízták meg, és meglátszik, hogy a fejesek nem sok szabadságot adtak neki. A gépek ismét csak John Connort akarják elpusztítani és vele együtt feleségét és jövőbeli katonáit, amikor visszaküldik a T-X-et, akivel a készítők a T-1000-est akarták űberelni valahogy, sikertelenül, így ennek a gépnek csak annyi újdonsága van, hogy nő. Schwarzenegger ismét visszatér a védelmező terminátor szerepében, de karakterét eléggé megtépázzák az alkotók. Konkrétan az eredeti figurát szégyenítik meg néhol. Azért Arnie hozza az elvárhatót, és azért még mindig szeretjük őt a szerepben. Maga a film viszont nem több egy középszerű akció filmnél, amiből már Cameron mélyen szántó gondolatai is teljesen kivesztek. Na de 2009-ben jött a mélypont. Az azért alapjáraton értékelendő, hogy nem akarták ugyanazt eljátszani negyedszerre, és inkább az apokalipszis utáni világba helyezték történetüket, ami alapjáraton tök jó lenne, sok rajongó kíváncsi is erre a világra. De a megvalósítás valami borzalom. Már az elkészítése is döcögősen ment. Vagy hét író dolgozott a scripten, köztük Jonathan Nolan, Christopher Nolan öccse, és nem ám egyszerre, a forgatókönyvet újra és újra átírták. A rendezéssel az amúgy sorozatrendező Joseph McGinty Nicholst bízták meg. Hát a forgatókönyvön meglátszik mi mindenen ment keresztül. A koncepció ellenére a történet is teljesen siralmas és érdektelen. A gépek uralta jövő bemutatása sem sikerült olyan ütősre és köszönő viszonyban sincs a Cameron által felvázolt jövő képpel. Még akciófilmnek is teljesen silány. John Connort ezúttal Christian Bale játssza, aki egy kiváló színész, de tényleg nem értem mit keres itt, de szerintem ő se. Színészi játéka igazodik a filmhez, vagyis semmilyen. Schwarzenegger nem is szerepel, ami ebben az időben persze nehezen volt megoldható kormányzói kötelezettségei miatt, de egy Terminator filmet szinte már csak az ő nevével lehet eladni. A nemtörődöm és hanyag hozzáállással a sorozat legrosszabb darabját kaptuk meg, pedig egy trilógia nyitó darabjának szánták, de a bukás miatt egy ideig jegelték a Terminátorokat. De most 2015-ben megérkezett a legújabb epizód, a Genisys.
John Connor (Jason Clarke) az ellenállás vezére a Skynet felett aratott győzelem után visszaküldi az időben Kyle Reeset (Jai Courtney), hogy megvédje anyját, Sarah Connort (Emilia Clarke) a múltba visszaküldött terminátortól. Ám Kyle nagy meglepetésére Sarah egyáltalán nem szorul segítségre, ugyanis már gyerek kora óta egy korábban visszaküldött T-800-as (Arnold Schwarzenegger) nevelte fel, és az ő elpusztítására küldött terminátort is semlegesítették. Ám ezután Sarahnak és Kylenak előre kell utaznia az időben, 2017-be, hogy meggátolják az ítélet napját, amikor is a Genisys nevű app rákapcsolódik a világhálóra és létrejön belőle a Skynet. Ám várnak még rájuk váratlan fordulatok.
Na hol is kezdjem. Amióta bejelentették hatalmas volt az érdeklődés a film iránt. Vajon méltó lesz e a nagy elődökhöz, vagy csúfosan elbukik? Vagy hogy egyáltalán szükség van e erre a filmre? Hát maga a történet már tényleg hatalmas paradoxonokba megy bele, és nem csoda, ha valaki nehezen tudja nyomon követni. A készítők az első két részt tekintették követendő példának és a harmadik, negyedik részt úgy kezelik, mint ha meg sem történt volna. Viszont a történet ezúttal annyira megváltoztat mindent, hogy az eddigi részek eseményeit az első részig teljesen átírja. Ez például engem, személy szerint, aki nagy rajongólya vagyok az első két résznek kicsit zavart is, de önmagában nézve a filmet megbocsáthatjuk neki. Viszont az első két rész példája leginkább csak a hangulatban és egy két utaláson és átvett dolgon érhető tetten (például a T-1000-es behozatala), de a Cameroni mélyenszántó gondolatokat most is elfelejthetjük. Az akciók sem olyan zseniálisak, mint az ő filmjeiben. Sokkal látványorientáltabbak és hatásvadászok. A film nagy részét az akciók teszik ki, amik nagyon a mai hollywoodi látványorgiák példáját követik. A történet, amellett, hogy talán feleslegesen túlbonyolított, nem sok különlegességet tartogat. Van egy két csavar, de azok is könnyen kiszámíthatóak. Továbbá a korhatárt is csökkenteni kellett, hogy még több nézőt vonzzanak a moziba, így a klasszikusok ütős, kemény hangvételét és durvaságát is elfelejthetjük, már ami az erőszakot és a nyelvezetet illeti. Emellett látszik, hogy a készítők sokat akartak ebbe beletenni és nem biztos, hogy ezt mindig sikerült helyén kezelni. A T-1000-nek például a nosztalgia faktoron kívül nem sok jelentősége van, és a film végére könnyen elfelejthetjük, hogy egyáltalán benne volt. Ez a film hatalmasat hasalhatott volna, de ez nem történt meg, mert sok hibája ellenére mégis van valami, ami meg tudja fogni a nézőket és a nyitottabb rajongókat. Ez pedig a hatalmas nosztalgiafaktor, ami annyiszor megidézi az első két részt. Ez a film egyértelműen a rajongóknak készült, még ha nem is jön be mindegyiknek. Az egész csak egy hatalmas retró élmény. Nem akar többnek látszani, mint ami, egy egyszerű akció-sci-fi, csak egyszerűen szórakoztatni akar. Ez részben sikerül is neki, bár hiányosságai és a sorozathoz való ellentmondásai lehet nem hagynak nyugodni egy ideig, de ha tudatosítjuk előtte magunkban, hogy mivel állunk szemben, nem lesz baj.
Az új Sarah Connort a Trónok Harca hősnője, Emilia Clarke játssza. Clarke egy tehetséges, ifjú színésznő, de itt nem tudta teljesen megvillantani színészi képességeit. Sarah karakteréhez sem ad hozzá túl sok pluszt, aki inkább a második rész Sarahjának lightosabb kiadásaként jelenék meg. A közte és a terminátor között lévő apa-lánya kapcsolat is igazából a második rész apa-fia viszony másoalta, csak gyengébb verzióban. Még ha nem is alakít akkorát, karaktere szerethető és tudunk izgulni érte. Jai Courtney mint Kyle Reese kezdetben elég ellenszenves ötlet volt nekem, hiszen a színész sem egy nagy tehetség és külsőre nem is állhatna távolabb az eredeti Kyle Reesetől, Michael Biehntől. Aggodalmaim annyiban alább hagytak, hogy Courtney messze nem volt olyan vállalhatatlan, mint azt hittem. Egy teljesen túlélő katona főhőst játszik, nulla arcmimikával és gyenge színészi képességgel, de ezt nem végzi olyan gyatrán, hogy megutáljuk. Teljesen vállalható a szerepben, de Michael Biehnnek a nyomába sem ér. Viszont a közte és Sarah közt lévő szerelmi szálat kicsit jobban is megcsinálhatták volna. Kicsit hiteltelenül épül vel a viszonyuk, pedig nagyából ugyanannyi idő volt rá, mint az első részben és ott sokkal hitelesebben volt ábrázolva. Annyi év után végre megtalálták a tökéletes John Connort, aki méltán lehet az első John, Edward Furlong méltó örököse, ő pedig nem más, mint Jason Clarke. Kiválóan hozza a szerepet, az ellenállás hős vezérét, és későbbi pártfordulás utáni énjét is. Végre megkaptuk azt a John Connort, akire már régóta vártak a rajongók. Kár, hogy a hős vezér énjéből keveset kapunk. De aki az egész filmet elviszi a hátán, az Arnold Schwarzenegger. Miatta vártuk igazából az egész filmet és nem kellett csalódnunk. Igaz már nem az a kemény, komoly védelmező, mint a második részben, de hálisten nem megy el olyan mélységekbe, mint a háromban. Arnie jól hozza a megszokott formáját és tisztelettel adózik szerepe múltja előtt. Elég mókás a szerepben, vannak remek pillanatai, megszólalásai és pont ezek fognak még talán a legjobban megmaradni nekünk. Egy hatalmas plusz löketet ad a filmnek. Nélküle még a középszerű szintet sem tudná megkocogtatni. És mi ezért is szeretjük a papát, és ennyi év után öröm volt újra látni legendás szerepének, aminek kifejezetten jól áll az öregedés is. Mellékszerepben feltűnik még J.K. Simmons, aki még ebben a kevés játékidejében is bizonyítja tehetségét.
A Terminator Genisys nem egy hibátlan mű és nem is fog mindenkinek tetszeni. Nem váltja meg a világot, egyszerűen csak egy kis kikapcsolódást akar nyújtani, erős nosztalgia faktorral és annak pont megfelel. Csak tudni kell mire ül be az ember, és ne legyenek nagy elvárásaink, akkor nem lesznek gondok.
Értékelés: 6/10
Írta: Andrew