X-MEN: Days of Future Past (Az Eljövendő Múlt Napjai)
Ismertető
- Elérkeztünk egy újabb képregény adaptációhoz, mely idén nyáron volt a mozikban, és a MARVEL világából származó témáról lesz most szó. Ez a story 2000-ben került először élőszereplős formájában mozivászonra, és most 2014-ben láthattuk már a hetedik filmet ebből a történetből. Alapvetően nem egy hetedik részről van szó, hanem egy másik trilógia középső, második részéről. A trilógia harmadik része még nem készűlt el, de tervezik, mégpedig 2016, május 27.-ére. Hogy melyik képregény story-ról van most itt szó??? Hát alighanem az X-Men világáról, és azon belül is az "X-Men: Days of Future Past" (Az Eljövendő Múlt Napjai) című filmről.
- Mielött belekezdenék ennek az alkotásnak az elemzésébe, szeretném megemlíteni a sorozat első részét, de nem a régi legelső X-Men filmre gondolok, ami 2000-ben jelent meg, hanem ebben a trilógiában lévő első részről, amely az "X-Men: First Class" (Az Elsők) címet viseli. Fontos az, hogy egy kis összegzésben beszéljek erről is, hiszen része az X-Men világának.
- Kezdeném elösször is a rendezővel, kinek neve "Matthew Vaughn". Ez az úri ember ahoz képest, hogy egy új és kevéssé ismert rendező, nagyából egyszintű filmeket szokott készíteni. Minden filmje körülbelül ugyanolyan szinten áll, és ez a szint meglehetősen kiváló. Vaughn az az ember, aki a "Kick-Ass" első részét is rendezte (kizárólag itt most képregény filmekről beszélek) elég jól. Na már most ő elkészítette az X-Men első trilógiának az előzményét, az X-Men: First Class-t. A film röviden "Charles Xavier" (James McAvoy) és "Eric Lensherr/Magneto" (Michael Fassbender) összeismerkedéséről, csapattá, később ellenségekké válásukról szól. A két legnagyobb sztárja a filmnek ők ketten. Nameg a főgonosz, "Sebastian Shaw" (Kevin Bacon). Egy egészen kiváló képregény film lett a végeredmény, mely remekül mutatja be az X-Men csapat létrejöttét, minden történetszálra pontosan odafigyeltek, sok mindent felvezet, mely majd később bontakozik ki. A story vezetése remek, a kép és operatőri munka zseniális, színészek rendben vannak, eléggé képregényhű, szinte rajzfilmes az egésznek a hangulata és a légköre. A poénokat finoman és mérlegelve használja, az akciók korrekten vannak benne elhelyezve, megfelelő távolságtartás van benne és egyáltalán nem veszi magát komolyan. Aki ezt komolyan veszi, az már rossz szemmel nézi a filmet, ugyanis egy képregény megfilmesítéséről van itt szó. Dráma is van benne, nameg megfelelő mennyiségű látvány, ami persze nem megy tulzásokba, de amit külön kiemelnék és itt most leginkább a képi megvalósításokra gondolok, hogy van benne egy jelenet, amikor Charles edzi a mutáns tiniket. A képek úgy váltakoznak egyik jelenet/háttérjelenetből a másikba, hogy képregényes képkockákká válik szét a képernyő. Mint egy képregényben, és ez a megoldás szerintem zseniális. Mondhatni műfajhű. Matthew Vaughn úgy néz ki, hogy nagyából olyan első részeket készít, amelyeknek ha lesz folytatása, akkor azt már nem ő rendezi. Itt is így van, ugyanis a folytatást már nem ő, hanem "Bryan Singer" csinálta. A Kick-Ass filmeknél szintén átvették a stafétabotot tőle, csak annyi talán a különbség, hogy az X-Men-nek jobb lett a második része az elsőnél, a Kick-Ass esetében egy gyengébb második részről beszélhetünk, de ettől függetlenül az is egy jó film és egy jó folytatás, csak nem üti meg az elsőnek a szintjét.
X-Men: Az Eljövendő Múlt Napjai - A Mutáns Páros
- Elérkezve az X-Men új trilógiájának második darabjához, szeretném elmondani, hogy a legjobb X-Men filmről beszélünk valaha. Nem csak, hogy az első részét előzi meg, de a hét film közül ez egyértelműen a legjobb. Ellenpontja az "X-Men Origins: Wolverine" (X-Men Kezdetek: Farkas), amely a legrosszabb darabja a szériának. De most visszatérve a mai menühöz, miért is ez a legjobb X-Men film??? Mert egy remek rendezésse van, a színészek sokkal jobbak, mint eddig, és az akció itt is mérlegelve és ügyesen van előadva, akárcsak az elődjében. A történet annyi, hogy a jövőben már forradalmi háború vette kezdetét az emberek és a mutánsok között, ezért "Magneto" (Ian McKellen) és "Xavier Professzor" (Patrick Stewart) összefogtak csapatként néhány fiatal mutánssal, köztük "Wolverine" (Rozsomák: Hugh Jackman) és "ShadowCat" (Árnymacska: Ellen Page). ShadowCat az erejével visszatudja vinni Wolverine tudatát a múltba, és ez azért szükséges, mert egy aprócska ballépés miatt tört ki ez a háború az "X-Men 3. The Last Stend" (X-Men 3. Az Ellenállás Vége) című filmben. Konkrétan "Mystique" (Jennifer Lawrence) egyik bűnös és helytelen tette okozza majd később ezt a felfordulást. Wolverine-nek az a feladata, hogy megkeresse és megállítsa. Ehez viszont szüksége van társakra is. Régi ellenségére, Eric-re, aki ugyebár Magneto. Charles aki Eric egykori barátja, majd ellensége lett segít Logan-nek kiszabadítani a börtönből Magneto-t, és együtt keresik meg Mystique-t. Kiderűl, hogy Eric még a mai napig folytatja ámokfutós lázadását az emberiség ellen, mert úgy gondolja, hogy az emberek kitaszították őket a társadalomból, Mystique pedig éppen egy fontos embert akar eltenni láb alol, akinek a halála okozza majd a későbbi harcokat. Emiatt Eric Mystique-t akarja kiiktatni, hogy biztosra menjen. A film kissé kesze-kusza, probléma az, hogy sajnos a Trilógia és az első előzmény film nélkül sokat nem lehet érteni. Ehez sajnos kellenek szükséges epizódok megnézése is. Ettől függetlenül egy nagyon élvezhető, minden percében meglepő és zseniális filmről beszélhetünk. A képregényhűsége nagyon ott van, mint ahogy azt már mondtam inkább egy élőszereplős rajzfilm. Nem veszi magát komolyan, csakis azokon a határokon sétál, amiket megenged magának a téma. A színészet itt már jóval erősebb, keményebb, és a szereplők is jobban vannak megírva, illetve itt már több a story szempontjából fontos karakter, ráadásúl sok nagyszerű sztár és figura népesíti be a film cselekményeit. Hugh Jackman a legelső X-Men film óta itt volt újra ismét hiteles és jó figura. Ugyanis a többi részekben ő már inkább eröltetett és unalmas, de leginkább már idegesítő, ott azokban a részekben azt éreztem, hogy a készítők belőle és a kidolgozott felső testéből gazdagszanak meg. Tulajdonképpen a lányok bugyi elnedvesedése miatt volt ő a főhős. Na itt nem. Itt nem Wolverine a főhős, csak egy a sok közül, nyilván story szempontjából elég fontos szerepe van, de ugyanakkor a körülötte lévő karakterek közül, szinte mindegyiknek, és itt nem ő viszi el a filmet. Ugyanis ebből az epizódból két nagy sztárt emelhetünk ki.
Az egyik az maga Michael Fassbender, aki Magneto fiatal kori változatát alakítja zseniálisan, eléggé hitelesen, és nagyon veszűltségteljesen. Ilyen jó szinész nincs minden stúdióban. Tud higgadt uri embert, és tud elég gonosz, dühős és hatalomra szomjas, illetve bosszúálló megtört embert is játszani. Nade akkor ki a másik fél??? Hát nem más, mint Jennifer Lawrence, aki Mystique szerepében tér vissza, és elmondhatatlanul jó a figurája. Ennek a filmnek leginkább ők ketten a főszereplői. Magneto és Mystique üldözési cselekményeit nézhetjük végig, illetve, hogy a fiatal hölgy mennyi karakterfejlődésen ment át az első rész óta (A First Class című filmre gondolok, a régi trilógiában "Rebecca Romijn" alakította). Jennifer Lawrence szintén jobb, mint az előző részben, ott sem volt rossz, de még nem volt egy nagyon jelentős figura, és olyan hűde nagy szám sem volt, csupán csak egy mellék karakter, de itt most tőle függ az egész emberiség és a mutáns faj. Jennifer Lawrence elég híres és tehetséges színésznővé nőtte ki magát a "The Hunger Games" (Az Éhezők Viadala) című filmjeivel, és szintén jól alakított az "American Hustle" (Amerikai Botrány) című filmben, amiért ő Oscar díjat is kapott.
Én azt mondom itt is zseniális. Fassbender-el közösen viszik el a filmet a szó legszorosabb értelmében, de ez még nem jelenti azt, hogy a többi szereplő nem ér semmit sem. Ugyanis a fiatal Xavier Professzor szintén jobb, mint az elöző filmben. A történet megintcsak remek, egy jól felépített, jó forgatókönyvű alkotás, melynek van egy gyönyörű bekezdése, főcselekménye és egy kiváló lezárása, ami "cliffhanger"-ként végződik. Vagyis, jön a harmadik rész. Nagy hibát talán nem is találnék benne, egy korrekt film, egy korrekt folytatás, egy korrekt képregényfilm, ami a legjobb a sorozatban. Szórakoztató a maga módján. Feszültséggel teli, és jól megírt karakterek népesítik be. Viszont picit nehéz sok hősből, konkrtéan egy csapatból mozifilmet csinálni, mert minnél több tag van a filmben, annál többet kell felvezetni, bemutatni és elég teret adni nekik, hogy ne csak egy vagy kettő szereplő mozogjon és a többi meg csak töltelék karakter legyen. Úgy néz ki, hogy ez itt sikerült, nagyon sokan jól működtek és nem érződött zsúfoltnak a film, viszont azért szerintem az érezhető rajta, hogy nehéz szülés volt. Nehéz ezt így összerakni, hogy mindenki kivegye a részét és meg is legyen írva hitelesen. Ez nem megy ám olyan könnyen, de ha már az "Avengers"-nek (Bosszúállók) ment, akkor itt miért ne.
Rövid Vélemény:
- Tetszett, nagyon ajánlott minden MARVEL és X-Men rajongónak, de az átlag nézőknek is. Egy jól felépített és jól megrendezett képregény adaptáció, mely tele van izgalommal, feszültséggel, jó színészi játékkal és remek történetvezetéssel, nameg a rengeteg utalás a rajongók számára. Pokolian élvezetes. Szerintem minden idők negyedik legjobb képregény filmje. Az a három ami megelőzi az talán a bronz érmes "Avengers", az ezüst érmes "Batman" (1989) és az arany érmes "Sin City".
Értékelés: X-Men: Az Elsők - 8/10
X-Men: Az Eljövendő Múlt Napjai - 9/10