SPECTRE – A FANTOM VISSZATÉR   2015

A Skyfall hatalmas tisztelet adás volt a sorozat 50.-ik évfordulójára, a rajongók is odáig voltak érte, és az egyszeri mozi nézőkkel is sikerült megkedveltetni Bondot a siralmas Quantum csendje után. Nem volt kérdéses, hogy a széria folytatódni fog, és az is nagy bizakodásra adott okot, hogy megtartották az előző rész rendezőjét. Már maga a film címe is rengeteget elárul arról, hogy mire számíthatunk, egy klasszikus Bond sztorit a modern korban, ami vissza tér a gyökerekhez. Mondani sem kell, hogy hatalmas várakozás előzte meg a filmet. Fogadtatása viszont elég megosztó lett.

FIGYELEM, A CIKK ERŐSEN SPOILERES!!!

Egy titokzatos múltbeli üzenet arra készteti a 007-es ügynököt (Daniel Craig), hogy a szabályokat megszegve magánakcióba kezdjen Mexikóvárosban. A hajsza során eljut Rómába, ahol megismerkedik a titokzatos és gyönyörű Lucia Sciarrával (Monica Bellucci), egy hírhedt bűnöző özvegyével. Miután Bond beférkőzik egy titkos találkozóra, felfedi egy velejéig romlott szervezet, a Spectre létezését. Eközben Londonban Max Denbigh (Andrew Scott), a Nemzetbiztonsági Központ új igazgatója megkérdőjelezi Bond tetteit, amely veszélybe sodorja az M (Ralph Fiennes) által vezetett MI6 létezését is. Bond titokban beszervezi Moneypenny-t (Naomie Harris) és Q-t (Ben Whishaw), hogy segítsenek neki megtalálni Madeleine Swann-t (Léa Seydoux), az ügynök ősellenségének, Mr. White-nak (Jesper Christensen) a lányát, aki a Spectre elleni harc kulcsfigurája lehet. Egy rettegett bérgyilkos lányaként ő az egyetlen, aki úgy képes megérteni Bondot, mint senki más. Ahogy a titkosügynök közelebb kerül a rejtély megoldásához, vérfagyasztó kapcsolatra bukkan önmaga és az általa keresett ellenség (Christoph Waltz) között.

A rendezői székbe sikerült visszaédesgetni Sam Mendest, annak ellenére, hogy előzőleg azt nyilatkozta, hogy nem akar több James Bond filmet rendezni. Továbbá Daniel Craig is egyre jobban nyomatékot ad annak, mint annak idején Sean Connery, miszerint már tele van a töke a 007-es ügynök karakterével és már legszívesebben most hagyná az egészet a fenébe. Azért elég érdekes előjelek ezek. És mintha valamilyen szinten azért érződne a hatásuk. A forgatókönyvírók továbbra is John Logan és Neal Purvis, akik már évek óta írják a Bond filmek scriptjeit, és ha nem is valami kimagasló tehetségek, néha még is sikerült remek történeteket összehozniuk. Itt eléggé ingázik náluk a mérleg. A film Mexikóban indul egy remek egy snittes felvétellel, majd egy stílusos akció jelenet kezdődik meg. Kapunk itt egy helikopteres légi akciót, ami a Szigorúan bizalmas nyitányát idézi meg. Ezután következik a főcím. Sam Smith betétdala önmagában nem valami nyerő választás a maga vinnyogásával, de a gyönyörű főcímmel együtt valahogy működik. Majd megtudjuk, hogy az előbb látott akciót Bond az előző M utolsó utasításaként hajtotta végre, és itt egy rövid időre újra láthatjuk Judi Denchet. Ezután a történet kezd felpörögni. Bond ismét, mint a régi szép időkben számtalan helyre ellátogat a világon. Mexikó után következik még Róma, Ausztria - aminek havas hegyei az Őfelsége titkosszolgálatábant idézik – és Észak Afrika. Meg persze ismét London, ahol a film nagy részében az MI6 politikai konfliktusai játszódnak és a finálénak is otthont ad. A korábban megkezdett trendet, a komolyabb, realisztikusabb hangvételt mellőzték és teljes mértékben visszatértek a gyökerekhez. Egy klasszikus Sean Connery féle Bond kalandot láthatunk modern köntösben tálalva. Itt egyáltalán nem érdemes a realitást keresni, csak olyan mértékben, amennyire szükség van rá. Az akciók kiválóak és jól megkoreografáltak. Számtalan visszautalás van a klasszikus epizódokra. Az előbb említett apróságok mellett egy újabb vonaton játszódó harcot kapunk Bond és az aktuális gonosz csatlós között, amilyeneket korábban az Oroszországból szeretettel-ben, az Élni és halni hagyni-ban és A kém, aki szeretett engem-ben láthattunk. Hatalmas a retro faktor és egy valamire való rajongó értékelni is fogja ezeket. Persze ez az alkotás sem tökéletes. Sőt, talán elég sok helyen találunk apróbb bökkenőket. A forgatókönyv messze nem a legjobb. Egy klasszikus Bond sztori esetében alap, hogy nem egy túlbonyolított történetről van szó. De akár mennyire is nézem, a stabil pontok ellenére itt sem lehet szilárd történetről beszélni. Nem tiszta, hogy mi is a SPECTRE igazi célja. Bond lépései és a fordulatok sem mindig követhetők, vagy logikusak. A film második fele kezd kicsit ellaposodni és a finálétól is többet vártam. Valahogy nincs meg a végén az a katarzis, ami egy ilyen történet végén kellene. Oké, be akarták biztosítani azt az egy Daniel Craig-es filmet, ami még hátra van, de ettől még írhattak volna valami frappánsabb lezárást. És ugye azt is megszokhattuk, hogy minden egyes Bond film az ügynök egy különálló kalandja. Na, ami viszont a Casino Royale és a Quantum csendje között megvolt, azt itt maximálisan felfokozzák. Ugyanis kiderül, hogy minden eddigi cselekmény összefügg és mindent a SPECTRE mozgatott a háttérből. Nagyon látszik, hogy a készítők ezt csak most találták ki. Az első két részbe még lazán bele lehet magyarázni, viszont a Skyfall eseményeinél, meg Silvanál abszolút kilóg a lóláb. De összességében egy szórakoztató, kellemes élményt nyújtó, klasszikus értelemben vett Bond moziról beszélhetünk, bár gyengeségei kicsit rontanak az összképen, ezért nem is tudja megugrani elődjét.

 
Daniel Craig újfent remek a szerepben, ám ezúttal máshogy, mint eddig. Bondnak már nem az az árnyalt, érzelmes oldala van előtérben, mint az előző három filmben, hanem újra a stílusos, profi, hidegvérű ügynököt láthatjuk, akit már nagyon régóta hiányoltak a rajongók. Itt most már tényleg megkapják. Remek egysorosok és egyéb beszólások jutottak neki és mellé még elegáns lazaság is, ami tényleg leginkább Conneryre és Brosnanre volt jellemző korábban. Persze azért itt sem maradnak figyelmen kívül az érzelmek és a múlt démonai. A fő Bond lányt itt Léa Seydoux játssza, aki nem más, mint Madeleine Swann, Bond egy korábbi ellenségének, Mr. Whitenak a lánya, aki elvezetheti hősünket a SPECTRE-hez. Seydoux korrektül játssza a szerepet, még ha azt nem is sikerült valami jól megírni. Egy tipikus Bond lányt kapunk, aki szépségben sem szenved hiányt. Viszont a tipikus jelzőt most csak a film vége miatt rónám fel. A film végén Bond otthagyja az ügynökséget a lány miatt. Ez csak azért baj, mert mint írtam, ő nem emelkedik úgy ki a többi Bond lány közül, hogy ekkora hatással legyen az ügynökünkre. Az aktuális rész női főszereplője, de ennyi, nem több. És a film során nem is látunk köztük kialakulni olyan mély viszonyt, hogy a 007-es miatta hajlandó legyen feladni a szakmáját. Ezt azért sokkal jobban elhittem Diana Rigg esetében az Őfelsége titkosszolgálatában. Mondjuk annál a filmnél is úgy tervezték, hogy Bond feleségének meggyilkolását eredetileg a következő rész, a Gyémántok az örökkévalóságnak elejére rakták volna. Lehet, hogy ezt majd itt lépik meg a következő Bond filmmel. A másik előkelő hölgyemény nem más, mint Monica Bellucci, aki már a Holnap markában idején is esélyes volt az egyik Bond lány szerepére, ám azt akkor mégsem kapta meg. Most 18 évvel később végre ez is megvalósult, viszont nem úgy, ahogy megérdemelte volna. Maximum, ha tíz percet szerepel a karaktere, és az információ kiszedésén kívül nem kezdenek vele semmit. Pedig a sok éves várakozás után többet is kaphatott volna Bellucci, aki még ilyen idősen is szexi. Itt most nagyobb szerepet kapnak Bond szövetségesei is. Ralph Fiennes kiváló választás volt az új M szerepére. Erőteljes, karizmatikus és igazán badass főnök, akinek nem lehet útját állni. Judi Dench is sokat hozzá adott a karakterhez és már ő is összeégett vele, ám itteni alakítása után azt mondanám, hogy Fiennes is erősen hozzá fog járulni a 007-es főnökének népszerűségéhez. És igen, úgy néz ki Ben Whishaw is maximálisan méltó az új Q szerepére. Itt még jobban megismerhetjük, mint a Skyfallban. Egy igazi különc technikus zseni, remek karakterrel és aranyköpésekkel. Az ő és Bond közti szócsaták a film legélvezetesebb pontjaihoz tartoznak. Méltó segítő társa a 007-nek. És Moneypenny is visszakerült az irodába. Persze ha szükség van rá, ő is kiáll társai mellett a terepen. Naomie Harris igazán szimpatikus a szerepben és következetesen viszi tovább a karaktert, akire tényleg ráfért egy kis fejlődés sok év után. És itt van a történet igazi főgonosza, a SPECTRE vezetője, aki Franz Oberhauserként mutatkozik be, de a rajongók már az elején levágták, és igazuk volt, hogy a nagy ikonikus ősellenség tért vissza a Bond univerzumba, név szerint Ernst Stavro Blofeld. Christoph Waltz kelti életre a nagy ellenlábast, és nincs is sok okunk panaszra. Talán csak annyi, hogy elég keveset szerepel és akármennyire is jól játszik Waltz, szerintem itt még nem sikerült teljesen kibontakoznia. Remélhetőleg a folytatásban többet kapunk belőle, igazán jó lenne. Donald Pleasance és Telly Savalas után vette át a staféta botot az ikonikus szerepben (Charles Grayt inkább hagyjuk) és méltó utódjuknak tekinthetjük Waltzot. Figurája közelebb áll Savalas megvalósításához a maga komolyabb hangvételével, de van benne egy kicsi Pleasance őrült egyszerűségéből is. Itt megpróbálták még személyesebbre venni a hangsúlyt, azzal, hogy kiderül, Blofeld nem más, mint Bond mostohatestvére. Itt viszont kitérnék kicsit az indítékok sekélyességére is. Eszerint, ha jól értem, Blofeld azért utálja Bondot, mert gyerekkorukban az édesapja jobban szerette a kis Jamest, mint a saját fiát, aki ezért megölte, megrendezte a saját halálát, majd úgy döntött, hogy megalapít egy szupertitkos, világot behálózó terrorszervezetet. Oké, hogy pszichopata, de ennél azért jobbat is ki lehetne találni. Én epekedve várom, hogy Waltz hogy fog majd még jobban kiteljesedni a szerepben. És sok év után végre van egy emlékezetes gonosz csatlósunk is. Dave Bautista játssza Mr. Hinxet, aki olyan klasszikus mellék gonoszokat idéz, mint Oddjob, vagy mint leginkább Jaws, a maga termetével, erejével és szótlanságával. És neki nem a fogai vannak vasból, hanem csak a körmei, amivel szereti mások szemeit kinyomni. Az expankrátor Bautista hozza is mindazt, ami egy ilyen karakterhez kell. Vagyis nem kell nagyon színészkednie, de karaktere így is emlékezetessé válik, és talán bekerülhet a legjobb Bond gonosz csatlósok közé. A gonoszok sorát erősíti még mindenki kedvenc Moriarty-ja, Andrew Scott C szerepében, aki a nemzetbiztonság új igazgatójaként épül be, hogy belülről bomlassza szét az MI6-et. Az, hogy a SPECTRE-nek dolgozik csak a történet vége felé derül ki, de igazából ezt már az elejétől lehet tudni. Scott sajnos nem szerepel sokat és szerepe sem valami jelentős, de még ebben a kis időben is megcsillogtatja színészi képességeit.

A SPECTRE nem fogja mindenkinek elnyerni a tetszését, még a sorozat rajongói között is akadtak méltatlankodók. Még ha kicsit felemás érzetünk is van, a film visszahozza a régi hangulatot, ami azért sokat dob az összképen, és ha nem is egy világmegváltó alkotás, egy hangulatos retro Bond élménynek megfelel.

Értékelés:   7/10

Írta: Andrew

HANNIBAL
2013-2015

Fölösleges lenne sokadjára is ecsetelnem a Hannibal trilógia népszerűségét, ami mind Thomas Harris eredeti regényeiként, mind pedig a filmes adaptációkként hatalmas sikereket értek el, és megteremtették az egyik legjobb, legnépszerűbb, legeredetibb és legszimpatikusabb fiktív pszichopatát, Hannibal Lectert (A Hannibal ébredését ebből a képletből felejtsük is el, de gyorsan). Sok év telt el a trilógia lezárása óta, de egyszer csak felbukkant Bryan Fuller, aki úgy gondolta képes lenne még sok mindent kihozni a témából. Ő nem folytatásban gondolkodott, hanem egy sorozat ötlete körvonalazódott a fejében, ami a Vörös Sárkány előzményeit mutatja be, később pedig eljutva ahhoz a történethez is, mindezt a modern korba helyezve, vagyis egyfajta reboot-előzmény történet. Bármilyen baljóslatúak voltak az első hírek, ennél kellemesebbet nem is tudtam volna csalódni.

Nagy nyomás nehezedett Bryan Fullerre a trilógia árnyékában, de ő kitartott ötlete és elképzelései mellett. Az NBC TV csatornában megtalálta támogatóját, akik láttak potenciált az ötletben. Fuller mindenképpen igyekezett valami eredetit alkotni, ami egyben maximálisan hű marad Thomas Harris eredeti történeteihez. És szerencsénkre Fuller tudta mit csinál. A legnagyobb tisztelettel adózik az alapanyag előtt, többszörösen is elkényeztetve a rajongókat. A sorozat igazából nem a filmeket veszi alapul, hanem a könyveket és ez is egy remek döntés volt. Egy sorozatban amúgy is több esély van a kibontakozásra és itt az alkotók olyasmit is megcsináltak, ami a filmekből esetleg kimaradt, vagy nem tehették meg. A könyvek ismerői, akiknek esetleg nem tetszett egy-két filmes megoldás, szintén örülni fognak. Ugyanakkor az egyszeri nézőnek is kellemes meglepetést nyújthat. A Hannibal torony magasan kiemelkedik a szokványos krimi és bűnügyi sorozatok tengeréből. Egy igazi, feszült pszicho thrillert kapunk, intelligens és összetett cselekménnyel. Persze ezt a sorozatot nem a „nagy tömegnek” készítették, így nem is fog mindenkinek tetszeni, csak a nagyobb befogadó képességű nézőknek. Ennek egyik oka az eredeti hangulat és atmoszféra. Hihetetlenül nyomasztó és sok helyen depresszív. Manapság szinte már divat a filmek világában, hogy minden sötét és komor. Azt kéne megtanulniuk, hogy ezt a receptet csakis olyan témáknál lehetne alkalmazni, ahol tényleg működne és illene az alapkoncepcióhoz. Mint például itt. A sorozatnak nagyon jól áll ez a sötét és elborult stílus. Szinte már érezzük a halál szelét és nem egyszer szorongunk, mert az elménk egy olyan sötét világát tárja elénk, amit nem nagyon szeretnénk megismerni. A sorozat rengetegszer ábrázolja a látomásokat, képzelgéseket, rémálmokat, amik elég groteszkek, szürreálisak, és félelmetesek tudnak lenni. Ezeknek az elemeknek köszönhetően tudnám igazán ráaggatni a horror jelzőt a sorozatra. Az igazi horror nem a vérengzésből és az egyre változatosabb halálnemekből fakad. Mert azért van ám az is itt bőven. Az igazi horror a lelkedre és az elmédre hat. Egy alattomos, sötét erő, ami bekúszik a bőröd alá, rátelepszik a lényedre és megmutatja neked az igazi félelmet, a sötétséget, a rettegést, és nem enged ebből a szorításból. Na, ezt a fajta igazi horrort teljes valójában megkapjuk. Az előbb említettem a vérengzést is. Hát azzal se spóroltak a készítők, de hálistennek nem ez kapja a fő hangsúlyt. De így is olyan változatos és gyomorforgató jeleneteket találtak ki, hogy azt a hétköznapi néző nem mindig képes feldolgozni. Ezen keresztül nagy hangsúlyt kap Hannibal kedvenc hobbija is, a főzés. A pszichológia és kriminalisztika mellett még a gasztronómia az, amiből rengeteget kapunk a sorozatban. Teljes részletességgel mutatják, hogy Hannibal hogy készít el egy hétfogásos mestervacsorát, aztán amikor felszolgálja, nagy szakértelemmel beszél annak elkészítéséről, a hozzá kapcsolódó kulturális és történelmi hagyományokról és még egy plusz adalék a nézőnek, hogy mi tudjuk, vagy előtte még látjuk is, hogy ezt a nagyszerű vacsorát egy emberből készítette el. A másik legnagyobb erénye a sorozatnak az intellektualitása és az eleganciája. Ez nem egy ostoba tucat krimi sorozat, ez annál jóval több. Remekül fel van építve a több szálon futó cselekmény, a karakterek kiválóan meg vannak írva és eljátszva a legutolsó statisztáig is. Emellett hatalmas pszichológiai és filozófiai gondolatokba megy bele a történet. Ez igazából magáról az emberről, az emberi lét sötét oldaláról szól, amit főként magán Hannibal Lecteren és módszerein, Hannibal és Will kapcsolatán és a sorozat még megannyi pszichopatáján keresztül mutatnak be nekünk. Ez a sorozat egy alászállás lelkünk sötétjébe és megadja a lehetőséget, hogy egy jó ideig elidőzzünk ebben a sötétségben, átgondolva saját lényünket. Mert miért is vonzódhatunk egyáltalán az ilyen sötét és gonosz karakterekhez, történetekhez? Miért van annyi horror rajongó? Ráadásul ennek a műfajnak már saját kultusza, világa van. Mindannyiunkban benne van a sötétség. Ez nem azt jelenti, hogy mindannyian pszichopaták lennénk, de bennünk van ez a természetes vágy a gonoszság iránt, amit a modern társadalomban le kell folytanunk. De az ilyen apróságokkal, mint horror filmek, rémtörténetek egy kicsit elbarangolhatunk lelkünk sötétjében, egy bizonyos szinten kiélhetjük ezeket a természetes ösztönöket és már jobb is kicsit a lelkünknek. És itt mind ez akkora eleganciával és stílussal van tálalva, hogy a legnagyobb komolyfilmesek is elszégyellhetik magukat. Az egész olyan, mint egy művészi költemény, egy remekül megkomponált szimfónia. Nem beszélve még a rajongóknak tett kisebb vagy nagyobb utalásokról, kikacsintásokról. Mint reboot kénytelen volt modernizálni és néhol változtatni egy két dolgon, de ezt olyan mesterien csinálja, hogy a legnagyobb rajongóknak sem fogja a szemét szúrni, sőt, még jobban fogják dicsőíteni. A sorozat igazán méltó az eredeti trilógiához és talán még jobban ki is használja annak eredeti szellemét.

1. Évad

Történetünk Főhőse Will Graham (Hugh Dancy), az FBI különleges ügynöke, aki olyan képességekkel van megáldva, hogy képes beleképzelni magát a gyilkosok helyébe, az ő fejükkel gondolkodni, emiatt előszeretettel veszi őt igénybe főnöke, Jack Crawford (Laurence Fishburne). A legújabb ügy, aminek keretein belül egy férfi fiatal lányokat gyilkol meg, majd feldolgozza őket, azonban különösen nagy fejtörést jelent, ezért az FBI kénytelen egy neves pszichiáter, Dr. Hannibal Lecter (Mads Mikkelsen) segítségét kérni. Will és Hannibal között egyre szorosabb barátság alakul ki, és a későbbiekben együttes erővel erednek más sorozat gyilkosok nyomába is, köztük az évek óta szabadlábon tevékenykedő és rejtélyes chesapeakei hasfelmetszőnek, aki valójában maga Hannibal. Ez az alapkoncepció, és az első évad még tényleg csak elkezdi felépíteni a trilógiából ismert eseményeket. Az első néhány epizód a többi krimi sorozathoz hasonlóan heti esetekkel foglalkozik, de szép lassan azért kezd kibontakozni az állandó történetvonal. Itt leginkább Hannibal és Will barátságának megszületésén van a fő hangsúly, és az évad vége felé már Will megőrülését kezdi bemutatni. Egyre nagyobb nyomást gyakorol rá ugyanis munkája, felelőssége, és az, hogy újra és újra pszichopata elmékkel kell azonosulnia és ezt kénytelen alkalmazni azért, hogy megtalálja a chesapeakei hasfelmetszőt. Hannibalnak pedig elég sajátos hozzá állása van a barátsághoz, inkább mintha tanulmányozni akarná Willt, mert érdekesnek találja és minden cselekedetével, ahogy ő mondja, csak kíváncsi a következményekre. A történet szép lassan halad előre és ugyanilyen ütemben egyre jobban kezdünk alá szállni az őrületbe. A színészek kiválóak. Hatalmas elvárásokkal kellett szembenéznie Mikkelsennek, hiszen Sir Anthony Hopkins helyébe kellett lépnie, aki már háromszor is kifogástalanul eljátszotta előtte a kannibál doktort, és a szerep már teljesen eggyé vált a színésszel. Részben érthető a kezdeti rossz száj íz, de ahogy belekezdünk a sorozatba, minden kételyünk elszáll. Mads Mikkelsen amúgy is korunk egyik legkiválóbb színésze, és mint az új Hannibal Lecter, egyszerűen zseniális! Magam sem akartam hinni a szememnek. Kicsit másféle Lecter ez, mint Hopkinsé, de az alapokban teljesen megegyeznek. Mikkelsen játéka sokkal kimértebb, rejtélyesebb és ördögibb. Komolyan mondom, Hannibal ebben az inkarnációjában maga az Ördög. És Mikkelsen remekül hozza a figurát. Egyszerre elegáns, megnyerő, szimpatikus, ugyanakkor nyugtalanító és rohadt félelmetes. Természetesen nincs egy szinten a nagy Anthony Hopkinsal, de méltó utódja a mesternek. És legalább ennyire remekül alakít Hugh Dancy is. Ő a harmadik színész, aki eljátssza Will Graham karakterét (korábban William Petersen és Edward Norton), de eddig ő a legjobb. Tökéletesen átadja Will esetlen és meg nem értett mivoltát. Itt sikerült a legjobban ábrázolni a képességétől való szenvedést, és itt sikerült igazán átadni a nézőnek, hogy hogyan is látja ő a világot. Dancy nem egy kiemelkedő színész, de ezzel a szereppel örökre beírta magát a mozgó kép történetébe, és igazán bizonyíthatta, hogy mire képes. Az egész sorozat az ő és Mikkelsen párosára épül, ami kezdetektől fogva remekül funkcionál. Teljesen meg van köztük a kémia és egy percre sem veszik el a három évad alatt. Itt van még Laurence Fishburne, aki Scott Glenn és Harvey Keitel után ölthette magára Jack Crawford karakterét. Jellemileg teljesen passzol az előző két inkarnációjához, persze itt több lehetőség volt arra, hogy jobban megismerjük őt. Ő a tipikus rendőrfőnök karakter, aki igyekszik tárgyilagosan állni a dolgokhoz, és mindent bevetni, hogy megtalálják a gyilkost, még a legkockázatosabb dolgokat is. Ugyanakkor ő is egyre bizonytalanabbá válik a chesapeakei hasfelmetsző ügyében. És bizony gyenge pontja is van neki, halálosan beteg felesége képében, és ezt a történet szálat is remekül kihasználják. Nem szabad elfeledkezni a mellékszereplőkről sem. A modernizálás jegyében két karaktert is nőiesítettek. Az első Dr. Bloom, aki a film adaptációkból csak az Embervadászban szerepelt egy keveset, itt pedig Caroline Dhavernas kelti életre. Alana Bloom is egy kriminál pszichológus, Will egyik legközelebbi barátja. Az első évadban még nem annyira érdekes, jóval később válik csak jelentősebb karakterré. Itt még csak próbál segíteni főszereplőinknek, amiben tud, aggódik Will miatt és itt még elég naiv is. A másik nőiesített karakter az Freddie Lounds, a tenyérbe mászó újságíró, akit a Vörös sárkányban Philip Seymour Hoffman játszott, itt pedig Lara Jean Chorostecki. Azt kell, hogy mondjam, ennek a minden lében kanál és mindenbe bele pofátlankodó karakternek kifejezetten jól áll, hogy nő. Nem tudom, ez a kis szemét figura valahogy sokkal jobban mutat így nőként, mint férfiként. Férfiként csak egy tucat szemétláda volt. Irritáló ugyan, de itt annak is kell lennie. Van egy másik fontoskodó karakterünk, ugyan is már itt felbukkan a jó öreg Dr. Frederick Chilton. Raúl Esparza játssza és szinte ugyan azt a figurát hozza, mint Anthony Heald a filmekben. Ugyan az a kis fontoskodó, egoista, mindenbe bele okoskodó figura. Persze a végén mindig ő szívja meg. A sorozathoz új karaktereket is találtak ki, és őket sem hagyhatjuk figyelmen kívül. Garret Jacob Hobbs volt az első sorozat gyilkos, akit Will elkapott, és a sorozatban nagy szerep jut az ő lányának, Abigail Hobbsnak (Kacey Rohl). Abigail próbálja túltenni magát apja szörnyűségein, de a borzalmas múlt elől nem menekülhet. Will egyfajta pót apaként jelenik meg az életében, és Will is elkezd a lányaként tekinteni rá. De persze Hannibal közbe szól. Remek karaktert teremtettek meg Dr. Bedelia Du Maurier személyében, akit az X-aktákból ismert Gillian Anderson játszik. Bedelia Hannibal pszichológusa, és habár itt még kevés szerep jut neki, később egyre jelentősebb figura lesz. Még talán megemlíthetjük Dr. Abel Gideon karakterét (Eddie Izzard), aki egy intézetben raboskodó gyilkos, aki Dr Chilton munkálkodása miatt azt hiszi magáról, hogy ő a chesapeakei hasfelmetsző. Chilton fontoskodásának meg is lesz az eredménye és Gideon is kicsit felkavarja az álló vizet Lecter ügyében.
Nagy sikerrel robbant be a sorozat első évada, amihez nagyban hozzá járult egyedisége és persze a fanok lelkesedése. Nem volt kérdéses, hogy zöld utat kapjon a folytatáshoz.

2. Évad

Hannibal ügyesen keverte a kártyákat és most mindenki azt hiszi, hogy Will a chesapeakei hasfelmetsző, vagy legalább is annak utánzója. Hiába jött rá arra, hogy Hannibal az igazi hasfelmetsző, senki nem hisz neki beszámíthatatlansága miatt. Először is tisztáznia kell a saját nevét, majd minden erejét latba kell vetnie és meggyőznie Jacket és a többieket, hogy elkapják Hannibalt. Ennek érdekében Will igyekszik Hannibal bizalmába férkőzni, ami különösen veszélyes lehet a saját elme állapotára is. Na itt már igazán kezd kiforrni a történet. A heti eseteket lassan kezdik elhagyni és egyre inkább a fő cselekmény szálon lesz a legtöbb hangsúly. Willnek már nincsenek illúziói, végre tisztán lát mindent. De ezzel együtt talán még nagyobb veszélybe is kerül. Kezdetben egyfajta párbaj alakul ki közte és Hannibal között, majd egyre inkább kezdenek amolyan partnerekké válni. Ám ekkor már Will is lassan kezd újra alá merülni a sötétségben és már saját döntéseivel és cselekedeteivel sem lehet teljesen tisztában. Jack Crawford sem tudja már, kiben bízhat meg. Minden erejével azon van, hogy elkapja a chesapeakei hasfelmetszőt, de minden, amit eddig hitt, már kezd összeomlani körülötte. Végre el kezd gyanakodni Hannibalra, de Will állapotában és megbízhatóságában sem lehet biztos. Továbbá az FBI-nál betöltött pozíciója is kezd veszélybe kerülni. Közben pedig Bedelia Du Maurier sem olyan biztos már betege épelméjűségét illetően. A második évad igazán sötét, komor és feszült. Az események már pattanásig feszülnek, és sosem tudhatjuk mi fog történni. A sorozat folyamán talán itt kapjuk meg azt a nagy lelki horrort, amit a cikk elején már kifejtettem. A hangulat igazán hátborzongató, a legnagyobb pszicho thrillerekéhez mérhető. Az írok is igazán megerőltették magukat. Jó néhány váratlan fordulatot kapunk és a történet is szép lassan kibontakozik és eljut egy olyan fináléhoz, ahol vagy háromszor leesett az állam. Erre a szezonra mindenképp a finálé az, ami felteszi a pontot, egy nagyszerű történet szakasz megkoronázása. Nem csoda, ha az NBC ezek után rögvest berendelte a harmadik évadot. Mikkelsen és Dancy játéka is egyre kiforrottabb. Itt már nagyon bele jöttek a szerepbe és párosuk is egyre jobban működik a képernyőn. Mikkelsen továbbra is zseniális, Dancynek pedig sikerült tovább fejlesztenie magát az előző évad óta. Fishburnenek is egyre több lehetősége van kibontakozni Jack Crawfordként, és karaktere is kezd túllépni az erős kezű főnök szerepkörén. Az évad második felében viszont két új fontos szereplőt is kapunk. Ugyanis felbukkan Hannibal egyik legnagyobb ellensége, a milliárdos és szadista pszichopata, Mason Verger. A trilógiában őt Gary Oldman játszotta, itt pedig Michael Pitt kelti életre, fantasztikus hitelességgel. Mason a sorozat legnagyobb szemétládája, egy gátlástalan féreg, aki minden élő lénynek képes ártani, gyerek könnyekkel ízesíti a martiniját és a számára nem szimpatikus egyéneket felzabáltatja a disznóival. Ő az, akit tényleg nagyon tudunk utálni és ő az egyetlen, akinek az esetében maximálisan megértjük, hogy miért tette vele azt Lecter, amit tett. Itt még a „balesete” előtt láthatjuk Masont, ahogy a filmekben nem volt alkalmunk és tökéletesen bemutatták nekünk ezt a korszakát. A másik lényeges szereplő Margo Verger, Mason húga. Margo szerepelt az eredeti regényekben, viszont a Hannibal filmből valamiért teljesen kihagyták a karakterét. A rajongók örömére itt végre megismerhetjük Margot. Ő egy igazán határozott és erős női karakter, aki viszont folyamatosan ki van téve bátyja szadista terrorjának. Margo mindig igyekezett azon lenni, hogy Mason ne tudjon fölé kerekedni és irányítani őt, és hiába Hannibal, aki a lány pszichiátere, vagy Will segítsége, lehet már ő sem képes sokáig kitartani. Az elragadó Katharine Isabelle játssza Margot, akinek talán eddig ez a legnagyobb lehetősége és szerepe is egyben. A korábban B filmekben és mellékszerepekben brillírozó színésznő itt igazán bebizonyíthatta, hogy mire képes, és nagyon meggyőzően teljesített. A második évad sikeresen felül múlta az elsőt, a rajongók még inkább az egekbe magasztalták a sorozatot. Nagy siker volt ez Bryan Fullerrenek, hiszen hosszú TV-s pályafutása során ez volt az első sorozat, amit el tudott vinni a harmadik évadig. Úgy tűnt végre valami igazán sikeresbe fogott bele.

3. Évad

A harmadik szezon indulásával együtt egy szomorú hírt is kaptunk, ugyanis a kevés nézettség szám miatt az NBC elkaszálta a sorozatot, és egyenlőre nagyon úgy néz ki, hogy a harmadik évad lesz egyben az utolsó is. Persze a rajongók még reménykednek és Fuller is próbálkozik, hátha valamelyik más csatorna meg tudja menteni a sorozatot, de egy mozi film lehetőségét sem zárja ki folytatás gyanánt. A tragikus döntés nagyon meglátszik ezen a szezonon, ugyanis Fuller mindenképpen meg akarta csinálni a Vörös sárkány feldolgozását, ami eredetileg a negyedik évadban lett volna, így viszont előbbre tolta a harmadik évad második felére. Történeti szempontból így az évadot teljesen ketté lehet osztani a közepén, hiszen az első hét epizód a Hannibal regényt dolgozza fel, annak eseményeit így előrébb hozva, folytatva a második évad bravúros lezárását, aztán a maradék hat epizód a Vörös sárkány eseményeit dolgozza fel. Ebből már ki is lehet találni, hogy mi a legnagyobb problémája a harmadik évadnak: az összezsúfoltság és a kapkodás. Ha mind két történet szál egy egész évadot kapott volna, úgy sokkal szebben ki lehetett volna bontani őket. Így viszont kicsit zavaróak tudnak néha lenni a túl gyorsan letudott események, az indokolatlanul elsietett tempó, és, hogy nem mindig van idő kellően elmagyarázni, vagy kibontani valamit. Persze a sorozat még mindig zseniális, semmit nem veszített egyedi hangulatából, de ezek a pontok egy kicsit keserű szájízt hagynak. A történet nyolc hónappal a második évad fináléja után veszi fel a fonalat, mely esemény minden szereplőben mély nyomot hagyott. Hannibal azóta Európába szökött Dr. Bedelia Du Maurier társaságában, akit fogolyként és segítőként tart maga mellett. Firenzében telepednek le, és hamarosan Will Graham és Jack Crawford is Lecter nyomára kezd bukkanni Olaszországban. Will már szinte megszállottként keresi Hannibalt, a rögeszméjévé vált, Jack pedig Willt akarja megóvni Hannibaltól és önmagától. Itt találkoznak Rinaldo Pazzi felügyelővel, aki úgy hiszi, hogy Hannibal azonos egy másik gyilkossal, aki 20 évvel korábban Firenzében szedte áldozatait, ezért segíteni akar nekik. Ám nem csak ők, de a bosszúra szomjas Mason Verger is Lecter nyomára bukkan, akinek még Dr. Alana Bloom is segédkezik céljai elérésében. Az első három epizód még elég lassan indul be, igyekeznek felépíteni az aktuális helyzetet. Leginkább az ötödik és a hatodik epizód, aminek kicsit kárára vált az összemosás, de a hetedik viszont már remekül lezárja ezt a történet vonalat. A Hannibal mellett a készítők még a rossz emlékű Hannibal ébredéséhez is hozzá nyúltak. Jelen esetben azt a történetet teljesen átírták, a rajongók legnagyobb örömére. És itt ismét egy nagyszerű húzással álltak elő. Hannibal múltjáról csak homályos elbeszélésekből és utalásokból tudunk meg valamit, és még így is rengeteg számunkra a kérdőjel. Remek ötlet volt ez, hiszen Hannibal pont egy olyan lény, akit nem lehet megmagyarázni, nem lehet eredeztetni. Az a legfélelmetesebb dolog, amit nem ismerünk, és ezt a készítők tiszteletben tartották. Csak annyi információt kapunk, amiből megtudjuk, hogy teljesen kijavították az eredeti sztori banális marhaságait. Ez ezerszer jobb, mint az az erőltetett bosszú sztori. Ezeket az információkat pedig egy új karaktertől tudjuk meg, akit szintén a sorozathoz találtak ki, ő pedig Chiyo, Hannibal nénikéjének, Lady Murasakinak a szolgálója. Will a régi Lecter birtokon talál rá, aki Hannibal egy régi mesterkedése folytán még mai napig őrzi Hannibal húgának a gyilkosát. Ám Will felbukkanása sok mindent megváltoztat és úgy dönt vele tart megkeresni Hannibalt. Tao Okamoto játssza a szerepet, aki mindent meg tesz, ami tőle telik, viszont itt is látszik, hogy nem volt elég idő Chiyo megteremtésére és karakterének kibontására. Eléggé átlagos, egy síkon mozgó karakter, akivel nem tudnak túl sokat kezdeni. Pedig volt benne potenciál. Bedelia Du Maurier ebben az évadban forr csak ki igazán, és vele együtt Gillian Anderson alakítása is. A kezdetben józan ítélőképességű nő mostanra már igazán védtelenné és beszámíthatatlanná vált Hannibal kezei alatt. Bizonyos értelemben Hannibal menyasszonyává válik, hiszen Willhez hasonlóan ő is alámerül Hannibal sötét világában és bármennyire retteg tőle, valahol még is közel került hozzá. Alana Bloom is csak itt nyeri el végső formáját. A második évad eseményei jelentősen megváltoztatták. Most már sokkal határozottabb és erősebb karakter lett belőle, aki szintén mindenre képes, hogy elkapja Hannibalt, még ha ezért szövetkeznie is kell Mason Vergerrel, ami utólag talán nem is bizonyul valami jó ötletnek. És itt történt egy színész váltás is, ugyanis Michael Pitt itt már nem vállalta Mason Verger szerepét, helyére pedig Joe Anderson lépett. Külsőre ez a váltás egyáltalán nem jelent gondot, hiszen Anderson annyira el van maszkírozva, hogy meg se lehet pontosan mondani melyik színészt is látjuk. De ez a színészi játékra is igaz. Anderson kiválóan viszi tovább Pitt karakterét, és egyben itteni alakítása majdhogynem teljesen megegyezik Gary Oldman figurájával is. Szinte öröm nézni ezt a kis nyomorék szemétládát. Pazzi felügyelő karaktere is felbukkan, akit itt Fortunato Cerlino játsszik. Az ő esetében jobb a helyzet, mint Chiyonál, hiszen Pazzit jobban fel tudták építeni, részben köszönhető ez az irodalmi alapanyagnak is. Viszont a történet vége felé, már az ő karakterén is erős nyomot hagy a kapkodás, váratlan pártfordulása és döntése ugyan érthető, de nincs rendesen felvezetve és bemutatva, csak úgy bedobják nekünk. Hannibal és Will kapcsolata elérte a végső formáját, aminek végpontja vérrel és hatalmas drámaisággal van kikövezve. Remekül felépítették ezt a barát-ellenség viszonyt a három évad folyamán, és Mikkelsen és Dancy fantasztikus munkát végeztek ennek bemutatásakor. A történettel tényleg inkább csak a közepén vannak komolyabb gondok az összecsapottság és a vontatottság miatt. Viszont kapunk hozzá egy jó kis záró epizódot, habár Hannibal elfogásában talán találhatunk kivetni valót, de így sem rossz, amit kapunk.

És ezután eltelik három év és eljutunk a Vörös sárkány történetéhez. Egy rejtélyes sorozatgyilkos teliholdkor gyilkol meg egész családokat, egészen különös körülmények között. Jack Crawford vissza akarja hívni az azóta visszavonult Will Grahamet, hogy segítsen elkapni a sajtó által Fogtündérnek nevezett gyilkost, ám az ügy nehezebb, mint hinné. Hogy visszanyerje elvesztett képességét, Will kénytelen lesz segítséget kérni az elmegyógyintézetben raboskodó Hannibal Lectertől. A történet harmadik feldolgozását láthatjuk, és a sorozat eddigi szabadosságához képest jóval regény hűbb formában. Persze így is eszközölni kellett néhány változtatást, de még ezek sem képesek a szememet szúrni, hiszen nagyon ötletes dolgokat találtak ki. Viszont az összetömörítés miatt itt is megsínyli kicsit a sztori. Nem tud nekünk mindent alaposan bemutatni, sok minden így is homályban marad nekünk, vagy nem is kerül bemutatásra, köztük például Francis Dolarhyde gyermekkora, ami engem speciel érdekelt volna. A jól ismert történetet a sorozat hangulatával és atmoszférájával vegyítik, aminek köszönhetően egy igazán feszült, sötét horrorisztikus történetet kapunk, de még így is bennünk van az az érzet, hogy lehetett volna jobb is. Meg néztem volna, hogy bontják ki ezt a történetet egy egész évadon át. Számomra ez a történet három fő karakter körül forog. Will már teljesen normális életet él, de ez az ügy újra vissza rántja őt az őrületbe, és vele együtt Hannibal karmai közé is. Hugh Dancy eddig sem okozott csalódást és most is brillírozik a szerepben. És még meg sem említettük Mads Mikkelsent. Hannibal ezúttal a sértett önérzetes fenevad, akinek már semmi veszíteni valója, és örömmel szórakozik mindenkivel a cellájából is, főként Willel. Mikkelsen zsenialitása továbbra is leírhatatlan és egyszerűen nem lehet szavakba foglalni. Valóban méltó utódjává vált Anthony Hopkinsnak, és a karakter egy nagyszerű inkarnációját köszönhetjük neki. De itt van végre a harmadik főszereplő, Francis Dolarhyde, vagyis a Vörös sárkány. Tom Noonan és Ralph Fiennes után most Richard Armitage ölti magára a szerepet, és alakítása még Fienneséval is vetekszik. Itt éreztem igazán a valódi Francis Dolarhydeot a három feldolgozás közül. Egy lelkileg teljesen meggyötört és megnyomorított ember, akit a saját képzelete és téveszméje tart rettegésben a Vörös sárkány képében, ami ráveszi ezekre a szörnyű gyilkosságokra. Viszont, amikor rátalál a szerelemre és emberi énjére, akkor kezdődik csak az igazi belső harc ember és sárkány között. Armitage kiválóan hozza a figurát, annak minden őrült elmebajával együtt. Néhol még kifejezetten félelmetes is tud lenni. Ezzel a fantasztikus Dolarhydeal egészül ki a Vörös sárkány triója, ami, mint ahogy régebben írtam, egy ilyen Jó, a Rossz, és a Csúf kapcsolatként jelenik meg és itt maximálisan kiteljesedik. Francis emberi oldalát képviseli a vak Reba McClane. Reba képes volt feléleszteni Francis emberi oldalát és ő az egyetlen, akire ebben a belső vívódásban is tud támaszkodni. Tökéletes ellenpólusa a sárkánynak. Az ő karakterét Rutina Wesley kelti életre. Játéka elég természetes, és ha nem is olyan kiemelkedő, különösebb panaszunk nem lehet rá. Végre megismerjük Will feleségét is, Mollyt. Őt Nina Arianda játssza és vele is az az egyetlen gond, hogy nem szántak elég időt a karakter felépítésére és bemutatására, pedig abban a kevés játékidejében Arianda nem alakít rosszul. A történetben itt eszközöltek egy lényegesebb változtatást, ugyanis Molly csak itt bukkan fel először a sorozatban és mivel csak három éve volt Willnek arra, hogy családot alapítson, így Molly 11 éves fia nem Will gyermeke, ő csak a mostoha apja, ennek megfelelően a gyerek neve is más, mint az eredeti történetben. Jack Crawford itt már közel sem olyan együtt érző embereivel, mint korábban. Tisztában van a veszélyekkel, de ismét az az erős kezű főnök, aki az elején, csak nagyobb tapasztalattal, aki még Willt is kihasználja a cél érdekében. Alana Bloom teljes fölénybe került, ugyanis együtt vezeti az intézetet Dr. Chiltonnal és örömmel fölényeskedik Hannibalal szemben is. A jó öreg Chilton doktor pedig hozza a megszokott szemét és öntelt formáját, amiért annyira szeretjük. Itt került ám igazán közel a korábbi filmes változatához is egyben. Az évad fináléja nem olyan grandiózus, mint a másodiké, de így is egy kiváló lezárása ennek a történetnek és még az egész sorozatnak is, ha tényleg itt ér véget minden. Összességében a harmadik évad továbbra is hű marad a sorozat erényeihez, viszont az összezsúfoltság miatt nem lett annyira jó, mint amilyen lehetett volna. Számomra így is egy fantasztikus élményként marad meg ez a szezon is.

A Hannibal egy kiváló és egyedi sorozat, melynek hiánya hatalmas űrt hagy majd maga után. Viszont Bryan Fuller így is büszke lehet magára, hiszen hatalmas dolgot alkotott, még ha a nagyobb réteg nem is volt képes megérteni és befogadni ezt a remek sorozatot. Hatalmas kultuszt és hírnevet vívott ki magának megérdemelten mind a sorozatok, mind pedig a horror és thriller műfajon belül is. Méltán emlegethetjük a filmtrilógiával egy lapon és legalább ez is olyan sokáig fent fog maradni a köztudatban.

Értékelés:   9/10

Írta: Andrew

TOP 10 Filmes Női Főgonosz

HANNIBAL RISING   2007

Hannibal Lecter mind a filmtörténelemben, mind az irodalomban az egyik legmeghatározóbb kitalált karakter. Kegyetlensége és gonoszsága ellenére a néző/olvasó azonnal képes megkedvelni a karaktert megfoghatatlan, szinte már misztikus lénye miatt. Talán a tökéletes ember gonosz megfelelőjének is lehet őt tekinteni. Hatalmas intelligenciája és fejlett ízlése rendkívül egyedi és szimpatikus stílussal párosul. Ugyanakkor egy igazán félelmetes ember is ő. Egy ilyen jellemhez szinte felfoghatatlan az a gonoszság és brutalitás, amire ő képes, és ami talán a legijesztőbb benne, hogy a maga módján van rendszere és értelme. És minderre a rejtélyesség, a megfoghatatlanság teszi fel a pontot, ami szinte már egy természeti erővé emeli Hannibalt. Nem csoda, hogy ennyire szeretik a karaktert, amire még jobban rá tett Sir Anthony Hopkins zseniális alakítása, aki három filmen keresztül (A bárányok hallgatnak, Hannibal, Vörös Sárkány) játszotta el a kannibál pszichiátert. Persze, ahogy az lenni szokott, a nagy népszerűség miatt egy újabb rókabőr lenyúzásra volt szükség, ráadásul egy előzménytörténetet csináltak, amiben beakarták mutatni, hogyan is született meg ez a megfoghatatlan és rejtélyes fenevad. Egy értelmes embernek az ilyenkor az első kérdése, hogy mi szükség van erre? És jogos a kérdés!

A fiatal Hannibal Lecter (Aaron Thomas) szüleit a szeme láttára ölik meg, ahogy hőn szeretett kis húgát is a második világháború poklában. Párizsba kerül sógornője, Murasaki (Gong Li) segítségével, és orvosnak tanul. Rémálmait azonban nem tudja elfelejteni, és ahogy egyre nagyobb tudásra tesz szert Hannibal (Gaspard Ulliel), úgy hatalmasodik el benne a könyörtelen bosszúvágy. Popil felügyelő (Dominic West) felfigyel rá, amikor különös kegyetlenséggel megölnek egy mészárost.

De tényleg, minek kellett ez nekünk? Alapból az ötlet és az elképzelés is felesleges, hogy megakarjuk magyarázni Hannibal eredetét. Minek megmagyarázni azt, amit nem szabad megmagyarázni?! Hannibal erőssége pont abban rejlik, hogy nem ismerjük az eredetét és így gonoszsága is még emberfelettibbnek és rémisztőbbnek hat. Mondjuk egyértelmű, hogy ez is csak a pénz miatt készült el. A trilógia írója, Thomas Harris egyáltalán nem is akart több Hannibal történetet írni, részéről befejezettnek tekintette a trilógiát. Producer ismerőse (aki a trilógia filmváltozatainak is a producere) Dino De Laurentiis viszont nagyon győzködte, hogy írjon még egy regényt, hogy aztán majd filmet csinálhassanak belőle. Harris viszont visszakozott, ezért Laurentiis megfenyegette, hogy ha nem írja meg, majd talál valaki mást, aki megírja helyette. Ennek hatására Harris nem csak a regényt írta meg, hanem a film forgatókönyvét is. Itt viszont Harrist sem nagyon értem. Akkor fogadjunk el egy Hannibal Lecter eredet sztorit, eddig oké, de annak miért ilyennek kell lennie? Az, aki korábban felépítette az egész Hannibal világot, miért ír egy olyan sztorit, ami teljesen ellentétben van mindazzal, amit eddig kitalált és még méltatlan is ahhoz a világhoz? Kifejtem történeti szempontból mivel van bajom. Először is jegyezzük meg, hogy az igazi Hannibal Lecter, akit eddig ismertünk, az úgymond nem ember. Inkább olyan, mint valami ördög, de mindenképpen valami felsőbbrendű lény az embernél, ahogy ő is annak tekinti magát. Itt pedig Hannibalt mindenáron emberként akarták ábrázolni, bemutatni, hogy változott szörnyeteggé. Ez már alapból nehéz dolog egy ennyire nem emberi személy esetében, ráadásul, ha úgy vesszük igazából pont a nagy kérdésre nem kapunk választ, hogy miért lett Hannibal sorozatgyilkos?

Történetünk elején megismerhetjük az ekkor még csak nyolc éves Hannibal Lectert, amikor is 1944-ben, a második világháború vége felé náci katonák foglalják el családja litvániai otthonát, a Lecter kastélyt és menekülniük kell. Hannibal szülei és szolgálóik egy tűzharcban életüket vesztik, Hannibal pedig szeretett kishúgával, Mischaval a nyári lakban rejtőznek el. Ide hamarosan meg is érkezik néhány náci katona, akik a szovjetek elől menekülnek és túszként tartják fogva a gyerekeket, amíg rejtőzködnek. Ám hamarosan jön a tél, nincs élelem, és iszonyatosan fáznak. A katonák döntenek; megölik a kis Mischát és megeszik őt, hogy életben maradhassanak. Hannibal is sorra kerülne, de a szovjetek rájuk találnak. A nácik elmenekülnek, de a kis Hannibalt megmentik, aki ezután nevelő otthonba kerül, ami egyben a volt Lecter kastély is. Innen 16 évesen megszökik, és Franciaországba indul, hogy megkeresse bácsikáját. Bácsikája már halott, de annak felesége, Lady Murasaki befogadja őt. Hannibal nem tud szabadulni múltja emlékeitől, minden éjszaka a húga gyilkosait látja maga előtt, és miután megöl egy hentest, mert az bunkó volt Lady Murasakival, hamarosan a gyilkosok nyomára bukkan és úgy dönt szép sorjában bosszút áll rajtuk Mischa haláláért. Igen, egy bosszú történettel akarják magyarázni Hannibal eredetét! Maga az egész sztori is teljesen sablonokból épül fel, nincs benne semmi eredetiség. Ez az a fajta film, amit egyik este megnéz az ember a TV-ben, egy-két napig emlékszik rá, aztán el is felejti. Nem is lenne baj, ha egy Sylvester Stallone, Steven Seagal, vagy egy Chuck Norris filmről lenne szó. De az a baj, hogy ennek a filmnek a címében benne van az, hogy Hannibal! Okés, egy bosszú sztorit is meglehet csinálni nagyon jól és ízlésesen, erre a legjobb példa Quentin Tarantino kétrészes Kill Bill filmje. De itt nem ez történt. A fordulatok kiszámíthatóak, feszültség alig van, nincs igazi katarzis vagy bármi, ami igazán fenntarthatná az érdeklődést. Történet szempontjából a minőség tényleg egy TV filmhez mérhető. Ha már Hannibal film, akkor nyugodtan szóba hozhatjuk a véres jeleneteket, amik a közelében sincsenek a korábbi részeknek, még ha a nézők többsége még ezt sem bírja. Egyedül a film eleji kegyetlenség, ami tényleg hatásos, de az is csak azért, mert bemutatja a második világháború poklát. És ha már túlléptünk a történet jellegtelenségén, még inkább elfogadhatatlan, hogy ez egy Hannibal történet akar lenni. Hannibal lényéből egyáltalán nem fakad, hogy egy ilyen bosszú miatt válik azzá a kegyetlen és intelligens sorozatgyilkossá, akit ismerünk. Sőt, igazából arra választ sem kapunk, hogy miért lett sorozatgyilkos. A történet elején keresztül megy egy csomó szenvedésen, a családja halála után még a nevelő otthonban is, aztán Lady Murasakitól hall egy jó pár érdekes Japán történetet harcosokról, kivégzési módszereikről, amik nagyon megragadják őt, aztán ugye az első áldozata, a hentes még úgy ahogy bele illik a rendszerébe, de az is inkább hirtelen felindulásból elkövetett gyilkosság. Ezután az egész filmben csak a húga gyilkosait öli. És utána miért kezdett el más embereket is gyilkolni? Ezt nem bontják ki nekünk rendesen, vagy mi az, hogy rendesen, egyáltalán nem. A hentes körüli dolgok is lehettek volna tisztábbak és utána felépíthették volna, hogy miért kezd el mondjuk még több embert megölni. Helyette inkább elmerültek egy sablonos bosszú történetben. És a végső csavar, amikor Hannibal megtudja, hogy ő is evett a húgából, amikor önkívületi állapotban volt már az éhségtől és már nem fogta fel mi történik körülötte, és amikor a Nácik megkínálták a húgából készült levessel, mohón elfogadta. És amikor ezt megtudja, úgy kiakad, amiről nekem konkrétan Darth Vader kiáltása jutott eszembe a Sithek bosszúja végén. Na azért had említsem meg a film pozitívumait, mert vannak azok is. Ez pedig a fényképezés és a látvány. Nagyon szép a képi világa, tényleg látszik rajta, hogy hozzá értő kezek dolgoztak rajta. Kár, hogy csak ezen a részén.

A színészek sem tudnak sokat javítani a helyzeten. A fiatal Hannibal szerepét Gaspard Ulliel kapta meg, aki mondanom sem kell, közelébe nem ér Hopkinsnak. Félreértés ne essék, itt nem azzal van a baj, hogy más játssza Hannibalt, hiszen például Mads Mikkelsen kiválóan hozza a figurát a sorozatban. De Ulliel nem megfelelő a szerepre. Az egy dolog, hogy arca sem teljesen stimmel, de színészileg sem nyújt valami kiemelkedő alakítást. Bár a játékát nem nevezhetjük teljesen rossznak, de olyan átlag középszerű. Amúgy is egyértelmű, hogy csak azért választották Ullielt, hogy a női nézőket is becsalogassák a moziba. Ezt számos hölgy ismerősömmel folytatott beszélgetés is alátámasztja. Teljesen az a tipikus fiatal nyálgép, aki nem olyan idegesítő, mint Anakin Skywalker, de épp elég jelentéktelen. Vannak pillanatai, amikor próbálja utánozni Anthony Hopkinst, ezek néha jól sikerültek, néha kevésbé. Egyedül a film utolsó jelenetében kapjuk meg az igazi Hannibalt, amikor elmegy Kanadába az utolsó célpontért. Az ottani viselkedése és megjelenése tényleg megelőlegezi a Hopkins féle Hannibalt. De ez csak másfél perc. Egy két órás filmből ez édeskevés. Lady Murasakit Li Gong játssza, akinek játéka csak átlag szinten, de jó és még elég szép is. Többet sajnos róla sem lehet elmondani. Itt van nekünk Popil felügyelő is, akit Dominic West alakit, aki egyeseknek a Megtorló: Háborús övezet című filmből lehet ismerős, az ottani főgonosz, Fűrész megszemélyesítőjeként. Az után a film után elég fura pozitív szerepben látni őt. A szerepe szerint ő az, aki Hannibal első gyilkossága ügyében kezd nyomozni. Hannibalt nem találják bűnösnek, de ő mégis rájön igazi lényére, majd amikor elkezdi lemészárolni a húga gyilkosait, Popil valamilyen fura módon mintha védené, de figyelmezteti, ha francia területen gyilkol, akkor el kell fognia. Karakterét fontos figurának akarják bemutatni, pedig csak egy papírmasé figura. Az előbb leírt dolgok is csak megtörténnek, Popil meg csak benne van a filmben és kész. West sem tudott mit kezdeni egy ilyen kidolgozatlan karakterrel. A történet főgonoszát, Grutast, Rhys Ifans játssza, akit a nagyérdemú leginkább Curt Connorsként, vagyis a Gyíkként ismerhet a Csodálatos Pókember című filmből. Karaktere is csak egy tipikus sablon gonosz, olyan amilyet szinte minden második akció filmben látunk. Igazi motivációja nem nagyon van, csak egy egyszerű zsarnok, megátalkodott gonosz fickó, Stalloneéknak való ellenfél. Ifans pedig ehhez mérten is játssza a figurát, amit így egész tűrhetőnek nevezhetünk, csak már ezerszer láttunk ilyet. Nem méltó ellenfele Lecternek. Mason Verger már sokkal inkább, pedig ő nyomorék volt.

Igazi Hannibal rajongóknak nem tudom ajánlani ezt a filmet, mert nem csak, hogy nem méltó a trilógiához, de mítoszromboló is. Akik annyira nem jártasak a témában, vagy kisebbek az igényeik és nem ítélnek olyan szigorúan, és csak egy egyszerű filmezésre vágynak, azok tehetnek vele egy próbát, de ne legyenek nagyok az elvárásaik. A látványtól eltekintve egy egyszerű TV film színvonalat üt meg, abból is a gyengébb fajtát.

Értékelés:   3/10

Írta: Andrew

TOP 10 Filmes Női Főhős

-Gondolom már sokan észrevettétek, hogy a filmek többsége mindíg férfi hősöket állít a középpontba, és a nők háttérbe szorulnak, általában mellékszerepekben tetszelegnek, de az utóbbi időkben egyre  inkább érezhető, hogy a fenimizmus elérte nem csak a szuperhős filmeket de más drámai, vígjáték vagy akció kategóriájú alkotásokat, és még  a horror műfaja is kitér erre. Szerencsére ez enm csak az utóbbi 10 évben történt meg, mer tmár sokkal régebben is játszotta a főszerepet nő nemű karakter, de sokkal kevesebb volt erre a példa, mint a XXI. század elejétől napjainkig.  Már 1960-ban is láthattunk a vásznon női főhőst, ráadásul kettőt is, mégpedig az Alfred Hitchcock által rednezett Psycho című klasszikusban. A női főszereplők mégis leginkább az elmúlt 20 évben tudtak előtérbe helyezkedni nagyobb arányban. Emiatt úgy döntöttem, hogy összeválogatom az én saját szubjektív véleményem és izlésvilágom szerint a mozitörténelem 10 legjobb pozitív női főhős karakterét. Hála istennek, be tudtam válogatni a TOP 10-be régebbi filmekből is, így nem csak a mai generáció hölgyeit figyelhetitek meg az én listámon....

10. HELYEZETT: Sidney Prescott - Neve Campbell (Scream/Sikoly 1-4)

-Nem véletlenül került be éppen hogy a legjobb 10 közé, hiszen ő az a fajta női karakter, aki egy sablon figuraként kezdi szereplését, majd a történet végére olyan karakterré növi ki magát, amit nem néztünk volna ki belőle, hiszen egy átlagos tinilányként láthatjuk a "Scream" (Sikoly) legelső részében, de mire  a negyedik és egyben lezáró részhez jutunk, már egy sokkal életteltelibb lányt látunk a színen, nem csak azért, mert tizen évvel idősebb, de a karaktere is feljődött, és a rendező, Wes Craven nem vette alapul a 80-as évek slasher tini horrorok sablonjait, hogy minden részben más a főhős és senkivel sem tudunk azonosulni. Az elsőben még csak egy gimnazitsa lány, akit árvernek, de a végén minden félelme ellenére a sarkára áll. Eddig ennyi. A második részben kicsit több tapasztalattal rendelkezik, de még mindíg egy a sok közül, csak nem kockáztat annyit, viszont kétszer olyan megfontolt, mint az elöző részben. A harmadikban semmi sem történik vele, azt felejtsük is el. A negyedikben már egy anyuka korabeli harmincas nő, aki nem csak a sarkára tud állni, de eléggé megkomolyodott, sokkal óvatosabb, családjaiért és rokonaiért mindíg is kiállt, de képes valahogy jobban kezelni a veszélyeket és a szörnyű szituációkat, mégha nem is jön össze a mentőakciója, de sokkal okosabb nőt láthatunk már, aki nem is fél annyira a titokzatos gyilkostól, inkább minnél elöbb el akarja kapni, mint sem örökké futni előle. Ő egy olyan női szereplő, akiben van élet, elhiszi az ember a film nézése közben, hogy él és a férfi nézők is tudtnak vele azonosulni.....

9. HELYEZETT: Nancy Callahan - Jessica Alba (Sin City 1-2)

-A Vézna kis Nancy Callahan, aki 11 évesen kezdi el a történetét a Sin City filmek és képregények univerzumában, majd egy meggyötört és alkoholista 23 éves lecsúszott táncos nőként végzi be élete fontosabb és jelentősebb cselekményeit. Ha külön-külön nézzük a Sin City filmeket, akkor Nancy pont hogy nem a legerősebb pontja a story-nak, hiszen csak annyi, hogy táncol és csinos közben, de se színészileg, se karakterileg nem egy nagy durranás. De mégis erre a listára került fel nálam a 9. helyre, mert ha a fejezeteket egyberakjuk egy nagyobb egésszé, akkor máris érdekesebb a figura, hiszen nagyon nagy fejlődésen és lelkiszenvedésen megy keresztül. Eleve már kislány korában megakarták erőszakolni, és egy zsaru, Hartigan, akit Bruce Willis alakított, a szeme láttára győzte le elrablóját és azt is végignézte, ahogy megmentőjét lelövik a stégen. Nancy később 19 évesen egy Kadie's nevű kocsmában sztriptíztáncosnak áll, és ott keresi a kenyérrevalót. Majd ennyi idősen megint elrabolják, és Hartigan megintcsak megmenti. Így nem mond sokat a karaktere, hiszen egy bajba jutott lányról van szó. Na de hát készült egy második része is ennek a filmnek, amiben Frank Miller kibővítette az ő figuráját, hiszen amiben ő plusszt kap, az nem szerepel a képregényben, Miller a filmhez készített új forgatókönyben egészítette ki Nancy személyiségét. Képes arra ez a lány, hogy az állam leghatalmasabb emberének hadat üzenjen, mert egyetlen szerelme ő miatta lett önygilkos. Nancy-vel leginkább a második részben, az "A Dame to Kill For"-ban (Ölni Tudnál Érte) lehet a leginkább azonosulni, hiszen amikor az ember elveszíti azt, ami a legfontosabb volt az életében, akkor nehéz megállni, hogy alkoholista vagy drogfüggő legyen. De mégnehezebb megállni, hogy bosszút álljunk, vagy megtoroljuk, ami elveszett. Nancy kezdetben félős, és igazából később is, mert elég nehezen megy bele az ő kis hadjáratába, de belemegy. Viszont utolsó lépéseinél is bénázgat, mert elöször hajt végre ilyen magánakciót. De emiatt szerethető, és nem is lenne hiteles és nagy szabású karakter, ha Miller bácsi nem egészíti ki az univerzumát....

8. HELYEZETT: Rosemary Woodhouse - Mia Farrow (Rosemary's Baby/Rosemary Gyermeke)

-Az Antikrisztus édesanyja áll a 8. helyen, Rosemary Woodhouse, aki egy elég törékeny kis nyőcske és sajnos elég nagy szívű, ugyanis ez nagyon a vesztét tudja okozni lelkileg. Rosemary-vel lehet nagyon is együtt érezni a filmvásznon, hiszen a saját férje fordul ellene, és összeesküszik egy boszorkány szektával, mert azok megígérték neki, ha Mary megszüli a sátán gyermekét, akkor sok jóban lesz részük, és mindíg is vigyázni fognak rájuk. Rosemary a film végéig át van verve és szegény már nagyon agódik a terhessége alatt, hiszen fájdalmakat érez, de azt nem tudja, hogy az ördögtől vár utódot. Rosemary a világ legkedvesebb szomszédja, a legaranyosabb fiatal lány, akinek az volt a vágya, hogy anyuka lehessen, és az is lett, de hogyan??? A film végén lévő katarzis az, ami felteszi a pontot az I-re, hiszen ott válunk eggyé Rosemary-vel, aki látta a filmet, az tudja miről beszélek, miután kijöttünk a moziból, vagy kikapcsoltuk a lejátszót és a TV-t, akkor nagyon szorong a gyomrunk, de közben dícsérjük is Mia Farrow alakítását, Roman Polanski rendezésével együtt, hiszen nagyon jó filmes női karaktert hozott létre azáltal, hogy vászonra vitte Ira Levin regényét.....

7. HELYEZETT: Claire - Bryce Dallas Howard (Jurassic World)

-A listán szereplő legviccesebb és legszerencsétlenebb női karakterről van szó, aki annyira tele van élettel, hogy majd kicsattan, nagyrészben ez nem is a színésznőnek, Bryce Dallas Howard-nak köszönhető, hanem a forgytókönyvnek, hogy ennyire élvezhető és szerethető főhősnőt hozott létre, de ez még nem jelenti azt, hogy Mrs. Howard nem alakított volna korrektül. Látszólag jól érezte magát a szerepben, hiszen egy buta lánykát kellett alakítania, aki butasága mellett okos, de ugyanakkor nem átgondolt figura. Elég aranyos is egyben, mint egy 13 éves kisiskolás lányka, csak 30-as bőrbe bújtatva. Sokszor a komoly helyzeteket nem is veszi komolyan, vagy ha igen, mindíg kinyilvánít egy olyan viselkedési formát, ami nem a komolykodásra enged következtetni minket. Emelett pedig igazán vicces, márcsak a szerencsétlenkedése és a gesztus világa miatt. Sokszor tud olyan benyögést mondani, amit nem szánt viccesnek, de valahogy mégis úgy jön ki a végén, és arcmimikája is rátesz egy lapáttal arra, hogy egy bohóclány legyen. Amellett, hogy egy szőke nő szintű butasággal rendelkezik, mégis szerethető, mert nem az idegesítő formában adja elő nekünk a film, hanem inkább a szerethető köntösben, mert valahogy nem tudunk rá haragudni, sokszor hülyeséget csinál, de jó indulattal teszi mindazt, amit tesz, hozzátéve ehez pedig van egy csipkelődős, öntörvényű oldala, ami át tud csapni megértésbe és nyugalomba, de talán ez az, amitől nem egy hétköznapi, ezerszer ellőtt sablonn figura lesz.....

6. HELYEZETT: Leia Organa Skywalker Hercegnő - Carrie Fisher (Star Wars Trilogy)

-Az Erő jó és sötét oldalának közös gyermeke Leia Hercegnő, aki a Star Wars Trilógia női főhőse, egyértelműen a 6. helyezett a listámon. Ha már az elöző helyezetnél szó volt a csipkelődésről, akkor Leia az űberfoka ennek, hiszen a viszonya Han Solo-val (Harrison Ford) eléggé sajátos a IV. és V. epizódban, márcsak azért is, mert amikor ezek a filmek készültek, még nem volt több százszor ellőtt sablon ez a fajta karakterötlet. Leia tulajdonképpen egy kemény kanca, akit be kell törni, mert nem hogy nem adja könnyen magát, de elég durva fellépéssel tud minket meglepni, van egyfajta maszkulin tulajdonsága, de emellett külsejével megörzi nőiességét. Mindíg gyönyörű, ruhái is inkább a nőiességét emelik ki, ha egy fehér köntösben van, ha overálban, ha bikiniben, ő mindíg egy gyönyörű hercegnő, aki elött mi fériak leborulunk, de amikor kinyitja a száját, akkor látjuk meg azt, hogy mennyire talpraesett nőcskéről is van szó. De nem a végtelenségig tart nála ez a fajta szigor és keménység, hiszen vannak pillanatok a Trilógiában, amikor elég gyöngének, vagy lazultnak és vajszívünek látszik, márcsak azért is, mert Han solo az, akinek sikerült meglágyítani őt, és a The Empire Strikes Back (A Birodalom Visszavág) című második epizódban tapasztalhatjuk meg azt, hogy ő sem egy törhetetlen acél hölgy. Szintén szerethető és vicces figura....

5. HELYEZETT:  Hit-Girl/Mindy McReady - Chloë Grace Moretz (Kick-Ass 1-2)

-Ismét egy képregényadaptáció főhősnőjéről van szó, viszont ez a képregény a reális világban,  a mi világunkban játszódik, nem pedig egy szürreális térben. Hit-Girl egy bérgyilkos kislány, ahogy az a nevéből is kitűnik. Apja tanította gyilkolásra, és elég ledöbbentő, amikor a film nézése közben azt látjuk, hogy egy 12 éves kislány hogy hányja kardérre a bűnözők hadait. Emellett vicces karakter, mert simán lecsapja a magas labdákat, a beszólásai átkozottul jók, és van egy fajta humora is, de még a káromkodásokkal sem spórol. A Kick-Ass második részét nagyon sokan lehúzzák, pedig egy nagyon jól sikerült méltó folytatás, azt aláírom hogy gyengébb rész, és ez a rendezőváltás meg a gyenge forgatókönyv miatt van leginkább. Viszont ha nincs második része, akkor Hit-Girl nem olyan nagy karakter, hiszen a folytatásban adja elő magát leginkább. A második részben láthatjuk az igazi természetét, mert az első csak az alapokat helyezi elénk, hogy milyen ügyesen vív, milyeneket káromkodik, beszólogat stb. Itt viszont már a civil életébe is betekinthetünk, és egy lelkivívódást és karakterfejlődést figyeljhetünk meg a Kick-Ass 2 nézése közben. Mindy vívódik a normális, a civil és a szuperhős énje között, hiszen ő az életét a bűnözés megszüntetésére tette fel, így ő a civil életben is egy kemény, gátlástalan erős lány, akinek nagy szája van. Viszont most bekerül a mindenapi életbe és végignézhetjük, hogyan birkózik meg a mindennapi akadályokkal, mint iskolába való és csoportokba való beilleszkedés, pasizás, barátnőkkel való lógás és hogyan kell normálisan az emberek között élni hétköznapi emberként, és azt figyelhetjük meg, hogy akárhogyis igyekszik nevelőapja kérése szerint tenni, ő nem tud más lenni, mint a bűnözőket trancsírozó Hit-Girl, aki pisztolyával és két szabjájával dönti el az utca törvényeket... Emiatt a filmekben ő a legkidolgozottab és legviccesebb karakter, még a címszereplő Kick-Ass-nél is túl üt, és ez a képregényekre is igaz nagy százalékban. Viszont ez a karakter nem lenne annyira tökéletes a filmvásznon, ha nem Chloë Grace Moretz alakítaná, hiszen ő teszi fel az I-r a pontot. Ő az aki a legzseniálisabban elő tudta adni a gyilios kislány karakterét. Nélküle nem lenne ennyire zsneiális ez a hős, mivel Moretz-nek van egy olyan bálya és egy olyan varázsa a vásznon és a TV képrenyőn, hogy behúzza a nézőt  márcsak a két szép szemével. Szintén egy maszkulin csaj, és elég humoros az is, hogy írtja a rossz fiúk tömeges hadát, rendet tesz egymaga a városban, de fiúzni meg nem tud, mert soha életében nem foglalkozott ezekkel, na de az anyatermészet őt is befolyásolja, hiszen azért neki is vannak ősi ösztönei, és akarata ellenére is, de fel tudja kelteni az érdeklődését egy félmeztelen férfi látványa.....

4. HELYEZETT: Katniss Everdeen - Jennifer Lawrence (Hunger Games Trilogy/Az Éhezők Viadala Trilógia)

-Katniss egy kicsit olyan, mint Neo a Matrix-ban... Talán a sors műve, de akarata ellenére lett belőle messiás, egy eljövendő harcos, aki megszabadítja népet a szenvedéstől és legyőzi a gonosz erőket, egyszerűen csak belekeveredett ebbe, a tömeg emelte ki maguk közül, úgy, hogy nem csakhogy nem akart, de nem is hitte sokáig, hogy ő maga lesz az a kiválasztott valaki, aki rendet tesz az világban. Ahogy Neo-t Morpheus és Trinity, úgy Katniss-t Effie és Haymitch fezette be a főtémába, amiről szól az adott széria. Neo a Matrix világát, Katniss az Éhezők Viadalát ismerte meg. Katniss-ben is van maszkulin féle tulajdonság, hiszen ő is a sarkára álló lányka, bár ő inkább nőies, sem mint férfias, viszont elég hírtelenharagú és viaskodó nőcske, aki tud higgadt is lenni és lágyszívű is. Jennifer Lawrence tündököl a szerepben, kiválóan hozza, ez is egy nagyon telitalálat, úgy gondolom rajta kívül más nem lenne ennyire jó, ennyire kiváló ebben a szerepben. Katniss még a befejező harmadik epizódban is vívódik önmagával, hogy kell ez vajon neki? Biztos, hogy ő lenne a messiás??? Ő sosem akart az lenni, csak túl akarta élni az első viadalát és meg akarta menteni a kishugát a csapattársával együtt. Viszont amikor meglátja a sok száz sebesültet a forrradalom alatt, akik mind az ő segítségéért kiáltanak, akkor összetörik benne valami, és megszületik egy nagyobb és erősebb dolog, amit látszólag még nem tud ésszerűen irányítani. Megszületik az a Katniss, aki TV híradásokban mutatja ki, igenis megfogja dönteni a Kapitóliumot, de a színfalak mögött pedig nem bírja a sok streszt. Ettől függettlenül, mégis mindent megtesz a jó érdekében, Katniss-t igazábl csak fel kell idegesíteni, hogy lépjen valamit a gonosz ellen.....

3. HELYEZETT: Beatrix a Menyasszony - Uma Thurman (Kill Bill 1-2)

-Quentin Tarantino karaktere, Beatrix az elárult menyasszony, aki két különböző harcművész mesternél tanult meg harcolni, az egyik japán, a másik kínai mester. Mindkettő különböző, de mégis egybe tudta vegyíteni mindazt, amit tanult. Beatrix az a fajta maszkulin női karakter, akiből kiveszett minden nőiesség és minden kegyelem és együttérzés. A tanulásai és korábbi élete során kiveszett a lelke, hiszen habozás nélkül öli meg azt, akit ő kitűzött magának célpontnak. Megtanult egyéválni a természettel, megbecsülni az élet érétkeit, és megtanulta nem lebecsülni ellenfeleit, emellett pedig olyan zseniálisan forgatja a szamurájkardot, ahogy senki más. Ő nem humoros figura, inkább csak pár helyzete és gesztusa csalhat mosolyt a néző arcára, de ő maga nem egy viccelődő típus. Benne nem a nőiesség jelenik meg erős karizmája mellett, mint Leia-nál, hanem az anya szerep. Ő inkább már egy anyuka szerepben találja magát, amikor leveti a bérgyilkos köntösét, és egy teljesen másba bújik, bár ő maga nem tudja még, hogyan kell anyaként élni, de azért ő benne is megvan az az ösztön, ami kell egy utód mellé. A kemény helyzetekből elég ötletesen és okosan vágja ki magát, melette pedig elég gyorsan. Mindíg talál valami megoldást a nehéz helyzetekre, így elég ötletes, kreatív és jól megírt női karakterről beszélünk, aki két lépéssel áll távol attól, hogy férfi legyen.....

2. HELYEZETT: Sarah Connor - Linda Hamilton és Emilia Clarke (Terminator 1,2,5)

-Ki más állhatna a 2. helyen, mint Sarah Connor a Terminator filmekből. Szintén egy kancáról van szó, mint Leia esetében, csak sokkal kimunkálatlanabb, igazából Uma Thruman-hez lehetne hasonlítani keménység terén, csak Sarah nem karddal tanult meg bánni, hanem lőfegyverekkel. Ő benne is megvannak az anyai ösztönök, de inkább csak felszínesen, hiszen nagyon sok időt töltött el elmegyógyintézetben a fia, John Connor nélkül. Ő amolyan kötelességből bábáskodik John felett, mer tudja, hogy ő lesz az emberiség jövője. Fontos megemlíteni azt, hogy két Sarah Connor-ról beszélünk, hiszen a Terminator filmek lényege nem csak a túlélés, hanem az időben való utazgatás. Tudjuk, hogy ha a múltba utazunk vissza, akkor mindíg egy másik idősíkra ugrunk... Vagyis, ami a legújabb Terminator filmben, az az a Genisys című ötödik részben történik meg, az egy másik idősík cselekményei, hiszen a Terminator 1-2-3 történéseit nem eltörölte, csak vele egyben játszódik párhuzamosan. Amit James Cameron mutatott be az első két részben, az megtröténet egy olyan síkon, ahol John apja egy katona a jövőből, akit maga John küldött vissza azért, hogy termékenyítse meg az anyját, hiszen John tudja, hogy ő csak akkor születik meg, ha Kyle Reese-t visszaküldi 1984-be, hogy megfoganyjon és megszülethessen. Ez eddig egy körkörös dolognak tünt, de kiderült, hogy nem az. Ugyanis a Genisys eseményei egy másik idősíkon mennek végbe, ahol Kyle Reese már nem azzal a Sarah Connor-al találkozik, akit mí az első két részben láthattunk, mert az a sík, ahová Kyle Reese kerül, azon más történések mentek végbe. Így a Linda Hamilton által alakított Sarah connor másabb, mint az Emilia Clarke által eljátszott Sarah. Az első részben Sarah Connor egy félénk kis 20-as pincérnőcske, akit megment Kyle Reese és gyereket szül neki. Egyszerűen még nem tud a sarkára állni, inkább csak retteg és menekül a halálosztó gép elöl. A második részben már egy meggyötört és hírtelenharagú maszkulin kemény csaj, aki ért a lőfegyverekhez és elég nagy szintre küzdötte fel magát. Érthető, hiszen éveket töltött el egy elmegyógyintézetben és John születése óta tanul harcolni... Persze, hogy megváltozott a jelleme, sokkal óvatosabb, bátrabb, harciasabb és minden nőiességét elvesztette, ő márcsak abban különbözik a férfiaktól, hogy éppen vaginája van pénisz helyett. Ezzel párhuzamosan megtekinthetünk egy másmiylen Sarah Connor-t, aki ugyanebben az időben éli életét, de egy másik idősíkon, ahol másképpen történtek meg a cselekmények. Itt már nem Linda Hamilton-ról beszélhetünk, hanem Emilia Clarke-ról, aki a Game of Thrones (Trónok Harca) című sorozatból jött át Cammeron világába, hogy eljátszhassa Sarah Connor szerepét..... Ez a fajta Sarah kb 11 éves kora óta egy T-800-as (Schwarzenegger) Terminator típus védelme alatt állt és tanult tőle. Szintén megtanult harcolni és szintén egy kemény és harcias nő lett, de ő nem vesztette el a nőiességét. Egy csinos kis alacsony lányka, aki elég  kívánatos a maga módján, de neki is van egy csipkelődős tulajdonsága, egy kanca, akit be lehet törni, mert neki is van szíve. A Linda Hamilton által játszott Sarah-t nem lehetne betörni, mert ő már egy magasabb szinten áll. Az új Sarah az igazából egy az egyben a Leia Hercegnő másolata. Semmiben sem különbözik tőle. Igazából ezért másabb a két féle Sarah, emert az egyik egy megyötört nő, a másik meg egy robot védelme és nevelése alatt álló fiatal lázadozó lányka.

1. HELYEZETT: Ellen Ripley - Sigurney Weaver (Alien 1-4)

-Egyértelmű, hogy az első helyen Ellen Ripley állhat. A legjobban megírt filmes női karakter, benne minden egyesül, ami az elöző helyezettekben. Az Alien első részétől a negyedikig, teljesen nagy változáson és sok veszélyen keresztül megy végig. Legelöször egy hétköznapi őrnagynak ismerjük meg, aki találkozik egy idegen lénnyel, de még nem tudja, hogy ez a lény lesz a végzete. Kiindulási pontja egy törékeny nő egy űrhajón. A második epizódban már egy sokkal bátrabb és megfontoltabb nő, sőt itt kezdődik el az ő férfias beütése, egyre harciasabb és kitartóbb nőcske lesz, és újra a felszínre jönnek nála az anyai ösztönök, de úgy, hogy egyre jobban veszíti el nőiességét. A harmadikban már egy kopaszra nyírt, férfias és kemény harci nőt láthatunk, aki egy maréknyi rabbal próbálja meg túlélni a borzalmak hadait. Mivel ebben a részben életét veszti, így a negyedik felvonásban a klónjával találkozunk, aki már senem nő, senem férfi, senem ember, hanem egy idegenlény és az ember hibridje. Egyre azonosulhatatlan, egyre távolabb lép a nőies megjelenéstől, és átcsap a férfias, maszkulin formába, végül már az emberi oldalát is elveszíti. Mint mondtam, egyesül benne mindaz, ami az elöző helyezettekben megvolt. A szigorúság, a szexiség, a férfias megjelenés, a keménység, a harciasság, a kihúzott és egyenes fellépés, és az átalakulás, illetve karakterfejlődés, ezzel együtt karakter túlfejlődés. Egyedül a viccesség hiányzik belőle, ami úgy gondolom, nem is kár, mert így tökéletes. Bár félelem benne is van bőven. Ő is retteg, még akkor is, amikor már a csúcsra küzdötte fel magát, de félelme ellenére is inkább szembeszáll az ellenségével, mint sem megfutamodjon tőle........

 Írta: Robert

TERMINATOR: GENISYS   2015

James Cameron gigászi klasszikusát senkinek sem kell bemutatni. Ki ne ismerné Sarah Connor történetét, akinek fia, John Connor, az atomháború után az ellenállás vezérévé válik a gépekkel vívott harcban, ezért a gépek visszaküldik a T-800-ast, hogy ölje meg Saraht, megakadályozva a gépek legnagyobb ellenségének megszületését, ám az ellenállók is visszaküldik egy katonájukat, Kyle Reeset, hogy védje meg Saraht. A Piranha 2. után 1984-ben Cameron, mint kezdő rendező, jobbára ismeretlen, vagy alig ismert színészekkel dobta össze saját kis látomását egy baljóslatú jövőképről. Kis költségvetésből kellet gazdálkodnia, de ebből kihozta, amit lehetett. Maga a film külsőre egy átlagos 80-as évek beli B akció film, ám a felszín alatt sokkal több van. Egy igazán intelligens és egyedi gondolatvilággal rendelkezik, amik valóban fontos kérdéseket boncolgatnak. Cameron mellett ez indította el Arnold Schwarzenegger karrierjét is, aki itt még a főgonosz szerepében tündökölt, és már itt ikonikussá vált a szerepben. Cameronnak voltak még elképzelései a témában és 1991-ben el is készítette a második részt, jóval több pénzből és nagyobb támogatással. Egyben alkotása azon kevés folytatások közé tartozik, amik jobbak az első résznél. Itt már több lehetősége volt elképzelései megvalósítására és a mester ismét bizonyított. A történet is jóval összetettebb, kidolgozottabb, a karakterek kiválóak, az akciók elég reálisak, de így is egy csomó mai látványorgia akció filmet kenterbe vernek. És még így is megmaradt a film mély tartalma és elgondolkodtató mondanivalója. Itt már a gépek a fiatal John Connort akarják megölni, az azóta szintén ikonikussá vélt T-1000-es visszaküldésével, míg az öreg John az első rész gyilkosát küldi vissza, immár védelmezőként. Remek húzás volt Schwarzenegger karakteréből hőst csinálni, és a közte és John közt lévő apa-fiú kapcsolatot is sikerült hitelesen ábrázolni. Linda Hamilton Sarah Connorja is hatalmas jellemfejlődésen megy át. Kár, hogy a színésznő nem futott be nagyobb karriert, pedig ebben a két filmben bizonyítja tehetségét. És a T-1000-est alakító Robert Patrickről sem szabad megfeledkezni, aki már puszta megjelenésével az egyik legemlékezetesebb filmes gonosszá válik. Ezek után Cameron lezártnak tekintette történetét, és ezután már úgy gondolta ezt már nem lehet tovább fokozni és nem is akarta folytatni. Ellenben a producerek, köztük Andy Vajna is, láttak még benne potenciált (vagy inkább pénzt), és úgy döntöttek elkészítik a harmadik részt, amire 2003-ban került sor. Sajnos a fejesek nagyon nem értették meg Cameron szellemiségét, vagy nem is akarták, és gyakorlatilag a második rész egy jóval gyengébb másolatát készítették el. A rendezéssel Jonathan Mostowot bízták meg, és meglátszik, hogy a fejesek nem sok szabadságot adtak neki. A gépek ismét csak John Connort akarják elpusztítani és vele együtt feleségét és jövőbeli katonáit, amikor visszaküldik a T-X-et, akivel a készítők a T-1000-est akarták űberelni valahogy, sikertelenül, így ennek a gépnek csak annyi újdonsága van, hogy nő. Schwarzenegger ismét visszatér a védelmező terminátor szerepében, de karakterét eléggé megtépázzák az alkotók. Konkrétan az eredeti figurát szégyenítik meg néhol. Azért Arnie hozza az elvárhatót, és azért még mindig szeretjük őt a szerepben. Maga a film viszont nem több egy középszerű akció filmnél, amiből már Cameron mélyen szántó gondolatai is teljesen kivesztek. Na de 2009-ben jött a mélypont. Az azért alapjáraton értékelendő, hogy nem akarták ugyanazt eljátszani negyedszerre, és inkább az apokalipszis utáni világba helyezték történetüket, ami alapjáraton tök jó lenne, sok rajongó kíváncsi is erre a világra. De a megvalósítás valami borzalom. Már az elkészítése is döcögősen ment. Vagy hét író dolgozott a scripten, köztük Jonathan Nolan, Christopher Nolan öccse, és nem ám egyszerre, a forgatókönyvet újra és újra átírták. A rendezéssel az amúgy sorozatrendező Joseph McGinty Nicholst bízták meg. Hát a forgatókönyvön meglátszik mi mindenen ment keresztül. A koncepció ellenére a történet is teljesen siralmas és érdektelen. A gépek uralta jövő bemutatása sem sikerült olyan ütősre és köszönő viszonyban sincs a Cameron által felvázolt jövő képpel. Még akciófilmnek is teljesen silány. John Connort ezúttal Christian Bale játssza, aki egy kiváló színész, de tényleg nem értem mit keres itt, de szerintem ő se. Színészi játéka igazodik a filmhez, vagyis semmilyen. Schwarzenegger nem is szerepel, ami ebben az időben persze nehezen volt megoldható kormányzói kötelezettségei miatt, de egy Terminator filmet szinte már csak az ő nevével lehet eladni. A nemtörődöm és hanyag hozzáállással a sorozat legrosszabb darabját kaptuk meg, pedig egy trilógia nyitó darabjának szánták, de a bukás miatt egy ideig jegelték a Terminátorokat. De most 2015-ben megérkezett a legújabb epizód, a Genisys.

John Connor (Jason Clarke) az ellenállás vezére a Skynet felett aratott győzelem után visszaküldi az időben Kyle Reeset (Jai Courtney), hogy megvédje anyját, Sarah Connort (Emilia Clarke) a múltba visszaküldött terminátortól. Ám Kyle nagy meglepetésére Sarah egyáltalán nem szorul segítségre, ugyanis már gyerek kora óta egy korábban visszaküldött T-800-as (Arnold Schwarzenegger) nevelte fel, és az ő elpusztítására küldött terminátort is semlegesítették. Ám ezután Sarahnak és Kylenak előre kell utaznia az időben, 2017-be, hogy meggátolják az ítélet napját, amikor is a Genisys nevű app rákapcsolódik a világhálóra és létrejön belőle a Skynet. Ám várnak még rájuk váratlan fordulatok.

Na hol is kezdjem. Amióta bejelentették hatalmas volt az érdeklődés a film iránt. Vajon méltó lesz e a nagy elődökhöz, vagy csúfosan elbukik? Vagy hogy egyáltalán szükség van e erre a filmre? Hát maga a történet már tényleg hatalmas paradoxonokba megy bele, és nem csoda, ha valaki nehezen tudja nyomon követni. A készítők az első két részt tekintették követendő példának és a harmadik, negyedik részt úgy kezelik, mint ha meg sem történt volna. Viszont a történet ezúttal annyira megváltoztat mindent, hogy az eddigi részek eseményeit az első részig teljesen átírja. Ez például engem, személy szerint, aki nagy rajongólya vagyok az első két résznek kicsit zavart is, de önmagában nézve a filmet megbocsáthatjuk neki. Viszont az első két rész példája leginkább csak a hangulatban és egy két utaláson és átvett dolgon érhető tetten (például a T-1000-es behozatala), de a Cameroni mélyenszántó gondolatokat most is elfelejthetjük. Az akciók sem olyan zseniálisak, mint az ő filmjeiben. Sokkal látványorientáltabbak és hatásvadászok. A film nagy részét az akciók teszik ki, amik nagyon a mai hollywoodi látványorgiák példáját követik. A történet, amellett, hogy talán feleslegesen túlbonyolított, nem sok különlegességet tartogat. Van egy két csavar, de azok is könnyen kiszámíthatóak. Továbbá a korhatárt is csökkenteni kellett, hogy még több nézőt vonzzanak a moziba, így a klasszikusok ütős, kemény hangvételét és durvaságát is elfelejthetjük, már ami az erőszakot és a nyelvezetet illeti. Emellett látszik, hogy a készítők sokat akartak ebbe beletenni és nem biztos, hogy ezt mindig sikerült helyén kezelni. A T-1000-nek például a nosztalgia faktoron kívül nem sok jelentősége van, és a film végére könnyen elfelejthetjük, hogy egyáltalán benne volt. Ez a film hatalmasat hasalhatott volna, de ez nem történt meg, mert sok hibája ellenére mégis van valami, ami meg tudja fogni a nézőket és a nyitottabb rajongókat. Ez pedig a hatalmas nosztalgiafaktor, ami annyiszor megidézi az első két részt. Ez a film egyértelműen a rajongóknak készült, még ha nem is jön be mindegyiknek. Az egész csak egy hatalmas retró élmény. Nem akar többnek látszani, mint ami, egy egyszerű akció-sci-fi, csak egyszerűen szórakoztatni akar. Ez részben sikerül is neki, bár hiányosságai és a sorozathoz való ellentmondásai lehet nem hagynak nyugodni egy ideig, de ha tudatosítjuk előtte magunkban, hogy mivel állunk szemben, nem lesz baj.

Az új Sarah Connort a Trónok Harca hősnője, Emilia Clarke játssza. Clarke egy tehetséges, ifjú színésznő, de itt nem tudta teljesen megvillantani színészi képességeit. Sarah karakteréhez sem ad hozzá túl sok pluszt, aki inkább a második rész Sarahjának lightosabb kiadásaként jelenék meg. A közte és a terminátor között lévő apa-lánya kapcsolat is igazából a második rész apa-fia viszony másoalta, csak gyengébb verzióban. Még ha nem is alakít akkorát, karaktere szerethető és tudunk izgulni érte. Jai Courtney mint Kyle Reese kezdetben elég ellenszenves ötlet volt nekem, hiszen a színész sem egy nagy tehetség és külsőre nem is állhatna távolabb az eredeti Kyle Reesetől, Michael Biehntől. Aggodalmaim annyiban alább hagytak, hogy Courtney messze nem volt olyan vállalhatatlan, mint azt hittem. Egy teljesen túlélő katona főhőst játszik, nulla arcmimikával és gyenge színészi képességgel, de ezt nem végzi olyan gyatrán, hogy megutáljuk. Teljesen vállalható a szerepben, de Michael Biehnnek a nyomába sem ér. Viszont a közte és Sarah közt lévő szerelmi szálat kicsit jobban is megcsinálhatták volna. Kicsit hiteltelenül épül vel a viszonyuk, pedig nagyából ugyanannyi idő volt rá, mint az első részben és ott sokkal hitelesebben volt ábrázolva. Annyi év után végre megtalálták a tökéletes John Connort, aki méltán lehet az első John, Edward Furlong méltó örököse, ő pedig nem más, mint Jason Clarke. Kiválóan hozza a szerepet, az ellenállás hős vezérét, és későbbi pártfordulás utáni énjét is. Végre megkaptuk azt a John Connort, akire már régóta vártak a rajongók. Kár, hogy a hős vezér énjéből keveset kapunk. De aki az egész filmet elviszi a hátán, az Arnold Schwarzenegger. Miatta vártuk igazából az egész filmet és nem kellett csalódnunk. Igaz már nem az a kemény, komoly védelmező, mint a második részben, de hálisten nem megy el olyan mélységekbe, mint a háromban. Arnie jól hozza a megszokott formáját és tisztelettel adózik szerepe múltja előtt. Elég mókás a szerepben, vannak remek pillanatai, megszólalásai és pont ezek fognak még talán a legjobban megmaradni nekünk. Egy hatalmas plusz löketet ad a filmnek. Nélküle még a középszerű szintet sem tudná megkocogtatni. És mi ezért is szeretjük a papát, és ennyi év után öröm volt újra látni legendás szerepének, aminek kifejezetten jól áll az öregedés is. Mellékszerepben feltűnik még J.K. Simmons, aki még ebben a kevés játékidejében is bizonyítja tehetségét.

A Terminator Genisys nem egy hibátlan mű és nem is fog mindenkinek tetszeni. Nem váltja meg a világot, egyszerűen csak egy kis kikapcsolódást akar nyújtani, erős nosztalgia faktorral és annak pont megfelel. Csak tudni kell mire ül be az ember, és ne legyenek nagy elvárásaink, akkor nem lesznek gondok.

Értékelés:   6/10

Írta: Andrew

DAREDEVIL
2015

A Marvel már így is nagy filmes univerzumát a kisképernyőn is igyekszik tovább tágítani. Sajnos eddigi próbálkozásaik, mint a S.H.I.E.L.D. ügynökei és az Agent Carter nem arattak nagy sikert és a DC Zöld íjász, Gotham, Flash hármasával sem sikerült felvenniük a versenyt. Egészen mostanáig.

 
Persze egy sorozat még nem elég a sikerhez, de a Daredevil szerintem nyugodtan tekinthető valami új kezdetének. Aki nem ismerné annyira a karaktert, annak gyorsan felvázolom annak történetét. Matt Murdock még kisgyermekként veszítette el a látását, amikor megmentett egy járókelőt egy arra száguldó teherautó elől, de annak rakománya, ismeretlen forrásból származó vegyi anyag, leborult a kocsiról és Matt arcába ömlött. Matt elvesztette a látását, de mint később rájött, a szer kiélesítette a többi érzékét és létrehozott benne egyfajta radar ösztönt. Bokszoló apja egyedül nevelte őt, aki szegénységük ellenére mindent megtett, hogy Mattnek jobb élete legyen. Ennek érdekében még maffiózókkal is kapcsolatban állt és a megbundázott bokszmeccseiből sikerült fenntartania magukat. De egy nap, amikor már minden kilátástalannak tűnt, nagy elhatározásra szánta el magát. Ezúttal nem feküdt ki a gengszterek utasítására és saját magára fogadott. A hatalmas nyereményt Matt számlájára utaltatta. De tudta, hogy ennek az engedetlenségnek meg lesz a következménye és a gengszterek megölték. Apja halála nagyban befolyásolta Matt életét, aki ezek után egy katolikus árvaházba került. Itt aztán rátalált egy idős, vak harcművész, Stick (Bot), aki megtanította, hogy használja képességeit és hogyan kovácsolja erővé vakságát. Évekkel később Matt beiratkozott a jogi egyetemre, ahol megismerkedett legjobb barátjával, Foggy Nelsonnal, akivel az egyetem elvégzése után közös ügyvédi irodát nyitottak. Ám hamarosan, nem tűrve a város mocskát, Matt felvette a Daredevil (Fenegyerek) személyazonosságot, aki önbíráskodó hősként éjszakánként a várost járja, hogy megtisztítsa azt annak fertőjétől.

A sorozat legnagyobb erőssége, hogy képes volt elszakadni a filmes univerzum könnyed, színes szagos, családias stílusától és egy kőkemény, sötét, véres, és komoly témákat boncolgató thriller lett belőle. Itt nem a világ megmentéséről van szó, az események New York Hell’s Kitchen (A pokol konyhája) negyedére koncentrálódnak, és itt minden cselekedetnek, minden bevitt ütésnek súlya van. Nem is állhatna távolabb a Bosszúállók világától és csak pár utalást kapunk rá, hogy egyáltalán egy univerzumban játszódnak. Maga a történet is jóval reálisabb, mint társai. Daredeveil is egy életszerűbb hős, és ellenfelei is igazából a New Yorki alvilág különböző rétegeiből kerülnek elő. Ez pont az a terület, amivel sem a S.H.I.E.L.D., sem a Bosszúállók nem foglalkoznak, de a hétköznapi embert nap, mint nap sújtja és egyre nagyobb méreteket ölt. Ezért van szükség egy ilyen törvényen kívüli hősre, aki felveszi a harcot a bűnözéssel és a korrupcióval. A sorozat remekül bemutatja ezt a világot és ezt a folyamatot, hogy próbál a magányos hős szembenézni a kegyetlen világgal, ahol szinte mindenki ellene van. És ezt a témát és a benne rejlő morális kérdéseket maximálisan ki is használja. Rendesen gorcső alá kerül a szervezett bűnözés, a rendőrségen belüli korrupció, az önbíráskodáshoz való jog témája és úgy egyáltalán, hogy meddig képes elmenni az ember. Gyakorlatilag ebben a környezetben mindenki egy szemét aljas féreg, akik pokollá teszik annak a kevés jó embernek az életét, és ezek az emberek képtelenek bármit is tenni ellene, hiszen a hatalom nem az ő oldalukon áll. Murdock az, aki felismeri, hogy egy ilyen világ ellen csak a saját eszközeikkel lehet küzdeni, ezért felszabadítja a benne rejlő ördögöt, hogy az tegyen végre igazságot. De a történet fő szála igazából Matt Murdock és ősi ellensége Wilson Fisk felemelkedése. Az ő kettejük életútját követhetjük végig, ahogy majd az évad végére azokká a személyekké válnak, akiket a képregényekből jól ismerünk. Kettejük párharcáról szól ez a történet, amit Hell’s Kitchen lelki üdvéért vívnak. Persze mindketten a saját módszereikkel.

Charlie Cox jó választás volt Matt Murdock szerepére. Jól játssza a karaktert és lelki vívódásait is tökéletesen sikerül bemutatnia. Matt ugyanis egyaránt őrlődik apja taníttatása, katolikus neveltetése, a törvény és a saját meggyőződése között. A törvény mind két oldalán próbálja fenntartani a rendet, ami természetesen nem megy egyről a kettőre. Kezdő ügyvédként is nagy megpróbáltatásokkal kell szembenéznie, főleg úgy, hogy fogadalmához híven az igazság oldalán áll és csakis tisztességes ügyeket vállal el. Önbíráskodó énje pedig folyamatos támadásoknak van kitéve, még a közvéleményt is sikerül ellene uszítani. Ebben a reménytelennek tűnő küzdelemben próbálja őt segíteni legjobb barátja, Foggy (Elden Henson), titkárnőjük Karen Page (Deborah Ann Woll), egy újságíró, Ben Urich (Vondie Curtis-Hall) és egy ápolónő, Claire (Rosario Dawson).

De a sorozat igazi aduásza az Vincent D'Onofrio Wilson Fisk szerepében. Az ő játéka egyszerűen kiváló és a legkiemelkedőbb a sorozatban. Tökéletesen formálja meg az erkölcsösség álcája mögé búvó kegyetlen Fisket. Ám ez a Hell’s Kitchen jótevője álca is szép lassan kezd lemállani róla, felfedve igazi, agresszív, erőszakos énjét. Murdockhoz hasonlóan neki is hatalmas küldetéstudata van, ám ehhez egy eltorzult erkölcsi értékrend is társul. Saját elmondása szerint ő is azért küzd, hogy megmentse ezt a várost és ezt teljesen komolyan is gondolja. Csak a nézetei és a módszerei teljesen mások, mint Murdocknak. Ahogy mondja: „Ennek a városnak előbb meg kell halnia, ahhoz hogy újjászülessen.” Tényleg szívügyének tekinti a város megmentését és terve megvalósításához nem riad vissza semmitől. Haragjának egyaránt áldozatul esik gengszter, korrupt rendőr és civil is. És talán ezért is méltó ellenfele ő Daredevilnek. A két figura nagyon jól kiegészíti egymást, megteremtve ezzel a két ősi nemezist, akik csakis egymást képesek elpusztítani. Remélem a második évadban azért még jobban kibontják majd ezt a köztük lévő viszonyt, ami a képregényekben egy idő után már egy ilyen ki nem mondott kölcsönös, bajtársias tiszteletté vált. Vincent D'Onofrio Wilson Fiskje pedig egyértelműen bekerül a legjobb képregényfilmes gonoszok közé.

A kiváló történettel, atmoszférával, feszültséggel és színészi játékokkal a Daredevil egy olyan minőségi színvonalat képvisel, ami nagyon ritka a műfajban. Elsőre nehéz is elképzelnünk, hogy ugyanannak a cégnek van hozzá köze, ami a mostani nagyon népszerű és látványos szuperhős filmeket ömleszti a mozikba. Ebben nagy szerepe van a sorozat showrunnerének, Drew Goddardnak. Tudta, hogy kell helyén kezelni ezt a témát, és hogy hogyan lehetne méltó a képregényhez és magához a karakterhez. A 2003-as gyalázatos Ben Affleckes verziót mindenképpen sikerül elfeledtetnie velünk. Persze néhol vannak apróbb változtatások a képregényhez képest, de a rajongóknak is kedveztek apróbb kikacsintásokkal és utalásokkal más, esetleg később felbukkanó karakterekre. Néhány ikonikusabb Daredevil ellenfél már civilként is szerepel itt, az első évadban (A Bagoly, Gladiátor, Gólyaláb). Persze a Marvelnek és a sorozat tulajdonos Netflixnek nagy terveik vannak még a koncepcióval. Ugyanis a Daredevil mellett még három hasonló sorozat fog indulni, három másik hősről. Ezek lesznek a Jessica Jones, Luke Cage és Iron Fist, akik majd egy közös, ötödik minisorozatban, a Defenders-ben állnak össze egy csapattá, hogy együtt vegyék fel a harcot a bűnözés ellen. Ezekkel a tipikusan keményebb utcai hősökkel a Marvel megteremti a maga sötétebb és durvább világát, amit egy nagyon jó döntésnek tartok. Ennek a létjogosultságát mi sem bizonyíthatná jobban, hogy eredetileg a Daredevilt is csak egy évadosra tervezték, de akkora siker lett a rajongók körében, hogy szinte azonnal berendelték a második évadot, amiben olyan ikonikus karakterek is felbukkannak majd, mint Elektra, Célpont és a Megtorló. Utóbbira már meg is találták a megfelelő színészt, Jon Bernthal személyében. Állítólag a második évad a Daredevil vs Punisher: Means and Ends című képregényen fog alapulni, ami lényegében arról szól, hogy Wilson Fisk bukása után Hell’s Kitchenben kezd eluralkodni a káosz és a bűnözés ismét hatalmas méreteket ölt. Ezt próbálja megfékezni a két igazságosztó, persze mindketten a saját módszerük és értékrendjük szerint, ami miatt erős összetűzésbe is kerülnek egymással. Vélhetőleg ezt megpróbálják majd összekapcsolni Frank Miller történeteivel, amikben Elektra és Célpont fontos szerepet játszanak és az ottani eseményeknek is hatalmas jelentősége van Daredevil életében.

A Daredevil egy igazán minőségi sorozat és méltó képregény adaptáció. Egy igazi gyöngyszem a műfajban, amit meg kell becsülni. Akik a szokásos fhú de csúcsszuper világmegmentő hős sztorit akarnak, azok máshol keresgéljenek. Mindenki másnak viszont erősen ajánlott.

Értékelés:   9/10

Írta: Andrew

-Végre itt van, 2001 óta vártuk, hogy a "Jurassic Park" széria, trilógiából, tetralógiává nője ki magát. A "Jurassic World" című film most 2015 júniusában debütált a mozikban, és elmondhatjuk, hogy nagyon sok ember várta ezt a filmet, a rajongók azok biztos nem hagyták ki. Sőt, eddig az év legnagyobb nyitó hetével büszkélgethet, mivel nagyon sok pénzt hozott a konyhára már most, pedig még csak egy hete megy a mozikban. Ezt a filmet már eredetileg 2008-ra lehetett volna várni, de az akkoriban előállított forgatókönyv és ötlet annyira bugyuta és idiótán bárgyú lett, hogy maga Spielberg szakította ketté, és csak azért, mert az ő kis felépített világát nem fogják ennyire meggyalázni. Nem véletlen, hogy még több évet kellett várni erre a bizonyos folytatásra.  A rendezői székben ezúttal sem Spielberg foglalt helyett, akárcsak az előző harmadik rész esetében, ugyanis ott Joe Johnston, itt pedig Colin Trevorrow volt az, aki kiengedhette a kezei mözül ezt a művet. Új karaktereket ismerhetünk meg ebben az epizódban, már egyből itt is van az új kalandor hősünk, Owen, akit Chris Pratt formál meg, ugyanakkor színtén főszerepben tetszeleghet Claire, öt pedig a Sam Raimi által rendezett 2007-es Spider-Man 3-ban (Pókember 3) szereplő Gwen Stacy, az az Bryce Dallas Howard formálja meg, felejthetetlen és elég emlékezetes módon. Továbbá ismét a szemünk elé tárul két gyerek, egy idősebb gimnazista és egy kisebb általános iskolás szerepjátéka. Itt most nem Lex-ről és Tim-ről van szó, hanem Zach-ről és Gray-ről. Továbbá megismerhetjük ennek a résznek a csúszómászó, ellenszenves karakterét is, aki most jelen helyzetben nem a profitján gondolkozik, hanem azon, hogy miképp lehetne harci helyzetekben bevetni az Ingen által létrehozott ragadozó dinoszauruszokat. Ezt a figurát Hoskins-nak hívják, és ki más alakítaná, mint a The Cell (A Cella/A Sejt) című film phszihopatája, és egyben az új Daredevil TV sorozat Wilson Fisk-je, maga Vincent D'Onofrio. Ráadásul az első részből ismert ázsiai orvos, Dr. Hanry Wu (BD Wong) is visszatér, de itt most több játékidő jutt neki. Ja és van mégegy visszatérő szereplőnk, aki nem ember, ugyanis az a T-Rex, akit ebben a részben látunk, az az első részből megismert nőstény Rex, csak megöregedve. A Jurassic World a régi Nublar szigetre épült, ahol maga a Jurassic Park is volt. Ezt újították fel. A film gyakorlatilag az első részt forgatja újra, de senki se remake-re gondoljon, ez egy folytatás a szó szoros értelmében, csak hát az ember újra elköveti azt a hibát, hogy a természettel babrálunk, pedig azt nem kéne, mert az úgyis utat tör magának. Az ember nem uralhatja az anyatermészetet. Akkor lássuk, hogy is valósult meg ez a koncepció az immár negyedik felvonásban....

-Két fiúgyermek, Zach és Gray jegyet váltanak a Jurassic World nevű öslény parkba, ahol nénikéjük, az az édesanyuk, Karen (Judy Greer) kis huga dolgozik, mint vezető. Ez pedig nem más, mint a csinos vörös hajú, ám agyilag kissé buta de ugyanakkor aranyos és vicces Claire. A park titokban kifejlesztett egy új fajt, mert az Ingen szerint a dinók ma már nem nyújtanak akkora élvezetet, Claire kifejezése szerint már nem akkora nagy a hűha faktor, mint 1993-ban, amikor elöször láthattak élő őslényeket az emberek. Bár ott még csak egy maroknyi tudos volt a látogató csoport, mert a megnyitása elött zajlottak le az események. Így hát létrejött egy bizonyos Indominus Rex nevű hibrid, ami egy T-Rex és Veloci Raptor keveréke, de jópár mai állatból is kapott DNS-t, mint például a tintahal, avagy különböző békafajták. Röviden egy mutánsról beszélhetünk, ilyen dinoszaurusz nem élt sohasem. Az első rész hibájából nem tanulva az ember megint irányítani szeretné az anyatermészetet, de ez a mutáns dög, már a huszadik percnél kiszabadul és elkezdi szedni áldozatait. Ki gondolta volna.........

-Mégis mi újat tudott behozni ez a film? Egyrészt tudott új fantasztikus karaktereket legyártani, akik ugyan részben sablon figurák, na de ma már ki tudna újat kitalálni? Mégis annyira szórakoztató átélni a kalandjukat, na és a viszonyuk is eléggé sajátos és vicces is tud lenni. Kezdjük elöször is a Chris Pratt által megformált karakterrel. Owen, egy raptorokat nevelő srác, aki a sziget szélén lakik egy lakókocsiban, és motorokat bügyköl. Karaktere elég laza, de komolyabb helyzetekben igenis odateszi magát. Kicsit másmilyen, mint a "Guardians of The Galaxy" (A Galaxis Őrzői) című filmben, mert ott még az akciók közben is lazáskodott, és fél válról vette a helyzetet, itt viszont, amikor az életeket kell megmentenie a munkahelyén, akkor konkrétan félig-meddig egy karót nyelt, bátor kalandfilmhős lesz. Mondjuk amikor egy alkalmazottat kell kihozni a Raptor ketrecből, akkor azért ellő egy kis poént, csakhogy kissé berezeljen az az újonc, akit kihozott a borzalmak karmai közül. Ehez képest elég vagyány is tud lenni, főleg amikor látjuk őt motorral szálguldani Veloci Raptorokkal válvetve a dzsungelben éjszaka. Tulajdonképpen ő a Jurassic World Dr. Alen Grant-je, egy kis Indiana Jones beütéssel. Egy olyan srác, aki jó ideig tud haragtartó lenni, ha van rá oka, de végül ugyis megbocsájt az ellenszenveseinek. Bár leginkább azon tud elpattani, ha az általa nevelt ragadozói sorsáról más dönt helyette, vagy ha fogságban nevelnek egy hibrid dinoszauruszt, aki a Jurassic World csúcsragadozójának mondhatja magát.

-Claire egy elég érdekes karakter, talán a legjobban kitalált szereplő a filmben. Nagyon sok minden tud benne egyesülni. Lássuk csak. Aranyos jó szívű nőcske, aki mindenkinek a legjobbat akarja, de valahogy mindíg rossz lesz belőle. Mivel leginkább a munkájával foglalkozik, nem igazán figyel oda másra. Kissé butuska leány, de nem a kínos és fárszató, illetve idegesítő értelmében. Talán ezt lehet benne a legjobban szeretni, hogy még akkor is vicces tud lenni, amikor nem is akar, csak egyszerűen úgy jön ki az adott helyzetben, mert a gondolkozása leginkább egy szőke nőre emlékeztető, de mondom, nem idegesítő értelemben. Claire látszólag nagyon szereti két unokaöccsét, de már évek óta nem látta őket és még annyit sem tud, hogy melyikőjük hány éves, az első napon nem is foglalkozik velük, mert sok munkája van, és úgy látszik a melóhelye miatt, nem tud időt tölteni rég nem látott unokatesóival. Komolyabb helyzetekben is, nem direkt van egy olyan megszólalása, vagy olyan gesztusa, esetleg megmozdulása, ami kisebb mosolyt csalhat a néző arcára. Ezen felül tud ő bátor is lenni, ha akar, de még olyankor is kicsúszhatnak olyan momentumok a száján, amelyek humorosak tudnak lenni. Részben pedig mondhatnánk idézőjelben John Hammond utódjának, aki a 2. részre, vagyis a "The Lost World" (Az Elveszett Világ) című film idejére tanulta meg, hogy mivel jár az, ha packázunk a természettel, csak Claire már aznap egy jellemfejlődésen megy keresztül, és erős bűntudatot érez, hogy milyen szörnyűséget csinált, végülis részben az ő hibájából halt meg annyi rohamosztagos katona és túrista, de még a szeretett dinói közül is pusztultak el néhányan, csak mert ő növelni szerette volna a hűha faktort. Ian Malcolm (Jeff Goldblum), aki most ebben a részben nem szerepel, már a 2. részben is elmondta, hogy: Hűha, mindíg  így kezdődik, de aztán majd jön a futás meg a sikítás.... - Ez ebben az epizódban sincs másképp. Emiatt Claire nem is tudunk haragudni, mégha el is követett egy nagyon nagy baklövést mások életének rovására, mégis talán a legszerethetőbb figura a filmben, nem övé a legjobb színészi alakítás, mivel ezt a címet Chris Pratt és és Vincent D'Onofrio érdemli ki a Jurassic World című film esetében. Annyi már problémásabb, hogy végig magas tűsarkú cipőben van, és egy idő után elég idiótán veszi magát, rossz értelemben, hogy abban futkorászik. Legelöször még nem gond, mert a film viccelődik ezzel a dologgal, például, amikor a vízesés tetejénél beszélget Owen-el, vagy amikor a dzsungelben szalad elég vicces módon, mert komikusan ugrálgat a susnyások között, és úgy gondolom ennyi még belefért, de hogy a film végéig, nem váltott cípőt, már ez is egy kisebb probléma.

-Hálistennek a kisgyerek,  Ty Simpkins is elég hitelesen formálja meg Gray figuráját, emelett nem volt idegesítő, ellentétben a bátyával, aki faarcal szarja le az egész parkot úgy, ahogy van, vagy a telefonját nézegeti, vagy a tini csajokat. Aranyos a kissrác, mert egyrészt sok velem egykorú, vagy idősebb nézőnek a gyerekkorát juttaja eszébe, hogy milyen is volt az, amikor ovodásként, vagy kisiskolásként majdnem mind paleontológusok szerettünk volna lenni, én legalábbis a gyerekénemet látom benne. Emlékeim szerint én is ilyen kis izgálga voltam. Na de visszatérve a báttyára, ráadásul rossz színész is ez a Nick Robinson, aki Zach-et "alakítja". Nem is értem, miért castingolnak ilyen fiút, aki egy arcvonással bír. Gray  nagyon dínó rajongó és mindegyik fajról tud mindent, hány foguk van, mennyi ideig élnek, melyiket hogy hivják, melyik mikor élt, mekkorára tudnak megnőni, sőt még a biológiában és a kémiában is elég ügyes, mert a DNS felépítésükben is otthon vagy a kissrác, ellenben a bátyával, akit már nem igazán ezek izgatnak és rohadtul hangulat lehúzó, de ettől függetlenül neki érdekében áll, hogy a kisöccse jól érezze magát a parkban, másrészt pedig megvédi őt, ha kell minden helyzetben. Szokásos sablon szöveg, hogy érezzük, mekkora testvéri kapcsolat van közöttük, de erre rájátszik a "szüleink vállnak" nevű közös párbeszédük, ami felesleges a filmben, ráaádsul elég olcsó húzás és még szarul is van megcsinálva.  Na de az külön kiemelendő a kissráctól, amikor izgulva és ugrabugrálva akar bemenni a T-rex ketrecéhez, csakhogy megnézhesse élőben a hatalmas királyt, itt méginkább tudtam vele együtt érezni, hiszen nekem a T-Rex a kedvenc dinoszauruszom már négy éves korom óta.

-De a sok karakterelemzés után most már rátérhetek magára a filmre is, mivel végülis ez lenne a cél, hogy a saját véleményemet mondhassam el gyerekkorom visszatértéről. Ki merem jelenteni, hogy talán majdnem az első részhez fogható, de annál kicsit gyengébb, viszont akkor vizsgáljuk csak át. Röviden ugyanaz, mint a 93-as első epizód, csak átültetve a mai technológiába, felfogásba és modern külsőt is kapott, ilettve kisebb társadalomkritikákat, például az okostelefonok nyomkodása, és a mai tinik  viselkedése. A filmben jelennek meg hologrammok is a modern technológia világában, érintőképernyős táblákon lehet irányítani szinte mindent, ami ilyen persze ma is van, de itt kicsit modernebb. Egy új látogatóközpont is épült, ami a réginek a sablonja, de mint mondtam modernebb, akárcsak az a laboratórium, ahol kifejlesztik az őslényeket. Azért is mondanám jónak a filmet, mert 130 percen keresztül szórakoztat minket megállás nélkül, folyamatosan pörög, még hogy ha sok bugyuta hülyeség és őrültség avn benne, egyik cselekmény vezet minket a másikba, egymásból következnek a jelenetek, de ugyanakkor nem megy át unalmas akció-kalandfilmbe, és nem csak a látványra hajaz, hol ott nagyon nagy szerepe van. De mégsem az történik, mint a harmadik epizód ötlettelenségében, hogy háromnegyed óráig tart egy darab cselekmény, és egyszer csak vége a filmnek. Nem! Több részletben lehet ezt vizsgálni. Több kisebb fejezetre lehet szétbontani és több nézőpontra, de a végén mégis minden összeáll egy nagy egésszé, akárcsak a Veloci Raptorok csapatban lévő összedolgozása, hogy sok különálló egyén, de mégis egy nagy egészet tudnak alkotni. Bár kissé sajnálatos, hogy nagyon soka mellékszál, és nincs idő mindet kibontani rendesen. Ez azért sajnálatos, ugyanis vannak kisebb problémák a filmel. De ha már látvány, el kell, hogy mondjam, az operatőri munka zseniális, egyszerűen kiváló, és talán a régi három részből egyiknek sem volt ilyen képivilága, ilyen táj bemutatása, kezdjük ott, hogy a park kialakítása zseniális és nagyon szép, ötletes, rengetek munka van benne, és egyedi, tehát nem úgy néz ki, mint más filmekben lévő rezervátumok vagy modernebb állatkertek. A koncepart-okban és vázlatokban rengetek munka lehetett és ez meg is látszika  végeredményen. De az operatőri munka nem csak külsőség értelmében dícsérhető, de abban is, hogy miképpen mozog, hiszen amikor a gyerek főszereplőink megérkeznek a parkba, akkor vágástalanul végig megy a kamera gyönyörűszépen a parkon, a tájakon és az épületeken, de talán a víz felett elhaladó snittek a legszebbek, ahogy a part és a medence ki van alakítva a tér és a különböző ketrecek között, de amikor Raptorok nagy rezervátumát látjuk félig felülnézetből, nagy totálban, az is gyönyörű, bár ez a hely kissé messzebb van a parktól. Valahol egy külsőhelyszínen. Minden rajongó libabőrös lehet, amikor a kamera végivonul a parkon kis főszereplőink megérkezésekor, mivel ide vágták be John Williams klasszikus Jurassic Park fő témáját, és nagyon is illik alá. Azt azért kicsit sajnáltam, hogy ehez a filmhez nem Williams komponálta a zenét, hanem Michael Giacchino, aki hát valljuk be, jó zenéket csinált ehez a filmhez, de koránt sem annyira erős, annyira emlékezetes, mint Williams klasszikusa, amely úgy gondolom örök és halhatatlan, akárcsak az Indiana Jones, a Star Wars és a Superman filmek zenéi. A nosztalgia faktor nagyon közrejátszika filmben, ami egyrészt a rajongóknak kedvez első sorban, másrészt pedig tudjuk, hogy ez a rész az elsőnek a tiszteletére készült el, (sajnos a nosztalgia és az első rész segítsége nélkül ez a film talán egy középgyenge alkotás lenne, szomorú dolog, de szüksége van arra a régi klasszikus epizódra, hogy életben maradjon ez az új rész) emiatt nagyon sok benne az "Easter Egg", magyarra lefordítva húsvéti tojás, de film és videojátéknylveken ez azt jelenti, hogy más alkotásokra, vagy elöző epizódokra utaló kisebb dolgok vannak a háttérben, de ez a film tel is tele van ilyenekkel, elöször is láthatjuk egy könyv borítóján Ian Malcolm-ot, amit nem tól a film az ember arcába, valahol ott van a kép sarkában, vagy hátul, ez amolyan "vedd észre" dolog. De akkor még láthatjuk Tim infraszemüvegét, amit az első részben a kocsiban talált meg, de itt vannak a régi Jurassic Park járgányok, mivel a fiú testvérek elég messzire keveredik el a dzsungelben és megtalálják a régi látogatóközpontot a raktárával és garázsával együtt, amit már benőttek a növények és a mohák. De ugyanakkor ha valakinek ismerős a T-rex tükörképe a kocsi visszapillantójában az első részből, na itt újra megtörténik ez a kb 2 másodperc, csak itt egy raptor vicsorít bele a visszapillantóba, de akkor még láthatunk gyantába ragadt nyúnyogot is, meg Jonh Hammond szobrát az új látogatóközpontban, amit a film nem emel ki semmien körülmények között, hanem nekünk nézőknek kell észre vennie. De az is vicces, hogy az egyik alkalmazotton Jurassic Park póló van, mert ő szerette azt a helyet, és még jobb parknak tartota, mint a mostanit, de aki emlékszik Dennis Nedry halálára, annak ismerős lesz annak a Dilophosaurus-nak a hologramja, amelyik végzett vele az első epizódban.

-Beszéljünk egy kicsit Colin Trevorrow-ról. Kezdjük ott, hogy egy kezdőfilmesről van szó, akinek pár filmje van eddig, ebből az egyik TV film, a másik csak vidó, így ez a legközsimertebb, hiszen egy klasszikus trilógiának készített most folytatást. Steven Spielberg-hez nem érhet föl az ő tehetsége, ugyanis a film rendezése korrekt és jó, de nem annyira jó, mint amit Spielberg  művelt az első két részben. Ettől függetlenül szerintem elég ügyes volt, mert a színészek korrekten és hitelesen játszottak, (kivéve Nick Robins-ot) a jelenetek is érthetőek nagyából és jók voltak, nem igazán van benne kilógórész, de ez már a forgatókönyvíróknak az érdeme, amiben részt vett maga Trevorow is, de melette még  Rick Jaffa, Amanda Silver és Derek Connolly is közreműködött. A négy film közül nem ennek van a legjobb forgatókönyve, mind irodalmi, mint technikai kategóriában, ugyanis a Jurassic Park filmekre jellemző volt mindíg is, hogy található bennük logikátlanságok, amelyek vagy az elöző résznek mondtak ellent, vagy a saját forgatókönyvüknek. Na ez itt is megjelenik, de csak a saját filmjén belül, ugyanis kimondják a filmben, hogy az Indominus Rex hőt érzékel, de ennek később nyomát sem láthatjuk, mert simán elbújnak előle az emebrek egy kocsi mögött. A másik probléma a forgatókönyvel, hogy egy idő után átmegy megalománba az akció, sok helyen nem tud mértéktartó lenni, de ettől függetlenül lehet őket élvezni, csak jó néhány helyen zavarni fog minket, ha már idiótaságokba megy bele a film, nyílván ez a színvonalon is ront. A harmadik, hogy a legjobb akciójeleneteket is felűl tudja múlni a második részben látott buszos jelenet, mert sokkal feszültebb pillanat, amikor a két T-Rex lelöki félig hőseinket abban a filmben. Tetszik, hogy részben, nem is jó kifejezés az, hogy másolja, de hajaz az első részre, hiszen úgy újította meg magát a történet, hogy nem hagyta el a régi szálait és tudja nagyon jól, hogy honnan indult a téma, tehát a készítők tisztában voltka azzal, hogy nagyon nagy alázattal kell ehez hozzányúlni, viszont emiatt sajnálatos az a tény, hogy néhány helyen meg arcul köpi a múltját, és belekezd olyan újításokba, amikbe nem kéne, de ennek ellenére mégis tudtak néhány olyan dolgokat hozzáadni, amik egyrészt nem gyalázzák meg ezt a régi legendát, másrészt pedig simán beleillik a saját világába ez az egész. Maga az Indominus Rex megjelenése kicsit hajaz a Spinosaurus-ra a harmadik részből, de egyben a Roland Emmerich által megteremtett 1998-as "Godzilla"-ra is. A film legalább van annyira durva és kemény kalandfilm, mint Peter Jackson 2005-ös "King Kong"-ja, csak nem annyira elmebeteg, mint az, bár nyomokban fellelhetőek ilyen elemek is. Erre a filmre azt mondták az interneten, hogy csak az első részt veszi figyelembe, hiszen ahoz akarták kötni, és a másik két folytatáshoz nem, ehez képest kicsit hajaz a The Lost Wolrd-re és a "Jurassic Park III."-ra is, viszont azokra nincsen semmien visszautalás sem, de stílusjegyeket vettek át belőlük. A négy rész közül ez lett a legdurvább, bár a régiek közül talán a második lehetett a legkorhatárosabb, de ez még azt is felülmúlja, ugyanis elégg véresre és kegyetlenre sikerült, nagyon sok benne a gyilkosság, sokkoló néhány helyen, ami megintcsak ront az összképpen, mert én örülök neki, hogy bevállalósabb, de ez már túlmegy bizonyos határokon és megalomán lesz, vagyis nem tud mértéktartó lenni. Ahoz képest, hogy régebbi sablonokkal is operál, amiket már sokszor ellőttek Hollywood-ban, mégis tud élvezhető és meglepő lenni, mert ezeket az úgymond kiliséket nem a megszokott helyzetekben használja, így kiszámíthatalanok, ráadásul sok újat is behozott ez az alkotás. Nagyon sok ötlet van benne és munka, 14 év alatt végülis volt rá idejük, de ez így is van rendjén, hiszen amikror egy filmszéria elér addig a pontig, hogy kifogynak az ötletekből, akkor azért érdemes sok évet várni vele, és egy kicsit lehiggadni, hogy akkor most nyugodt fejjel gondoljuk át, mit rontottunk el legutóbb, és mi legyen az, ami új vért szállíthat a sorozatba, de ugyanakkor támasszuk is fel a régi emlékek szellemeit, úgy, hogy az jól jöjjön át a vásznon, és ne legyen önmagát lekoppintó. Vannak ilyen filmkere jó példák, mint a "Mad Max: Fury Road" (Mad Max: A Harag Útja) vagy a "Scre4m" (Sikoly 4), de talán ideköthető még a "John Rambo" és a "Rocky Balboa", vagy a "Childsplay" (Gyerekjáték) széria 6. darabja, a "Curse of Chucky" (Chucky Átka). A filmben nem véletlenül hozzák fel azt a tényt, hogy ma már em jönnek annyira lázba az emberek dínók láttán, ez egy reflektálás arra, hogy a valóságban manapság már nem tudunk annyira izgulni, ha egy dínós filmet nézünk, mivel egyrészt 93-ban ezt az első rész rendesen kiaknázta, amit követett négy évente egy-egy folytatás, és még gagyibbnál gagyibb próbálkozások voltak, talán még a 2005-ös King Kong-ot lehetne megemlíteni pozitívumként, mert ha az a film nem is olyan nagy szám, de a dínós témát az is elég korrekten kezelte. És a Jurassiic World-nek sikerült visszahoznia a dínó mániát, bár nem úgy, ahogy Spelberg csinálta 22 évvel ezelött.  A Jurassic World nem meglepte a nézőket ezzel, hanem a sok évnyi kihagyással kiéheztette a őket és ennyi idő után nem csak nosztalgiázunk, hanem mégtöbbet kihoztak ebből a témából. Mármint a dínó lázból. Sokkal nagyobb lett a örület a filmben, mármint ezt szereplők általi ujongásra értem. Úgy vélem, kellett ez a 14 év a harmadik rész után. Legnagyobb százalékban a nosztalgia játszik közre, mert amikor 97-ben, majd 2001-ben újraláttunk dínókat a vásznon, az nem nosztalgia volt, hanem a 93-ban felépített láznak a tovább vétele, ami lépésről lépésre veszítette el a varázsát. A negyeidk rész felújítja és felpörgeti a régi brendet. Mondjuk ezt az egyre kevesebb érdeklődést őslények iránt, hálistennek csak a hülye Ingen vezetők gondolják így, mert a látógatók rohadtul élvezik ezt a  helyet, ahol kihalt dínókat láthatnak újra, mert ilyen még nem igazán volt.

-Ha kéne nagyon nagy nagatívumot mondanom, akkor az sajnos a dínók képimegvalósításával lenne kapcsolatos, ugyanis minden meg van animálva CGI-al. Ez azért is sajnálatos, mert a régi három részben robotokat használtak nagyon sok esetben, mondjuk ahogy haladtunk előre, egyre több számítógépes megvalósítás jött be, hát a harmadik részben már nagyon sok a CGI megvalósítás, de még ott is hazsnáltak bőven robotokat. A negyedikkel a legnagyobb probléma, hogy minden mű, és olykor elég ronda képeket is láthatunk bizonyos egyedekről. Ez azért szomorú, mert sajnos a CGI nem elég erős, igen ki merem jelenteni néhol elég gusztustalan az animáció és látja rajta az ember, hogy mű szar az egész! Még a 93-as első epizódban is használtak CGI-t ahová kellett, de rohadtul nem látni rajta, csak ha nagyon ráfúkuszál a szemünk. A Jurassic World legnagyobb hibája, hogy nem üti meg 1993-nak a korát, tehát elég gáz szerintem, hogy egy 2015-ös film technikai megvalósítása alúlmúlja nem csak a 2001-es és 1997-es elődeit, de még a legrégebbi 1993-ast is. Ez azért szomorú, hogy 22 évvel ezelötti filmben élethűbb és jobban megvalósított dinoiszauruszokat hoztak létre, mint most, és még a nagyon rossz harmadik részben is élethűbben az állatok, pedig ott, mint ahogy mondtam, több a számítógépes animáció. Ugyhogy eléggé sajnálatos dolog ez, főleg az a tény, hogy a készítők szerint az a T-rex, aki ebben megjelenik, az az első résznek a T-Rex-e, de mivel itt rondán van meganimálva, nem igazán hasonlít rá. Félreértés ne essék, nem az állat a ronda, ugyanis a T-rex nagyon is gyönyörűen néz ki, a mai napig egy szép állat és itt is csinos, a probléma a megvalósítással van, tehát nem a külseje ronda, hanem a mozgása és a képimegjelenése, az animációja elég gyenge és ez zavart engem, de a többi őslény esetében is elmondható ez, ugyanígy van a Raptorokkal, hol jól néznek ki technikailag, hol rondán, de ők is szépen vannak megcsinálva és a mozgásuk is lehengerlően jó, de valahol meg olyan, mint ha 2000 körül csinálta volna egy közepesen jó stáb. Mondjuk a Raptorok esetében használtak robotot, amikor be vannak fogva és rács van a fejükön, amolyan kutyaszájkosár. Mivel a testüket nem látjuk, így csak nyaktól felfelé van megépítve a bábú. Szóval igen, használtak robotikát, de az is pár Raptornak a nyaktól orrig tartó láthatóságában ki is merül, meg egy sebesült Brontosaurus fejét simogató jelenetben. Nem értem, hiszen volt rá nagyon sok pénzük, és mégsem ölték bele robotok megépítésébe, pedig példát vehettek volna az új Mad Max filmről, ahol mindent megépítettek a sivatagban és igazi autókkal szálguldoztak. Talán kevesebb akció és mértéktartóbb örültség kellett volna a filmbe, és maradt volna lóvé az állatok megépítésére, mert közeli felvételeknél szépen néznének ki, de így ocsmány.

-Nagyábból ezeket tudom elmondani, elég sokat írtam, de hát erről a filmről tudnék mégtöbbet is mondani, de az már spoiler-es lenne, és nem szeretném, hogy ha csak az olvasná el ezt a cikket, aki már látta a filmet. A film elég nagyon jó, kisebb-nagyobb hibákkal, nagyon pörgős, egy régi klasszikusnak nem csak méltó, de nagyon erős folytatása, ami nem gyalázza meg a saját legendáját, sőt tovább tágítja azt, és örülök neki, hogy nem ráncigáltak vissza régi karaktereket, bár cameo-k beleférhettek volna szerintem, de volt annyi önbizalmuk, hogy ki tudnak találni legalább annyira jó szereplőket, mint a régi trilógiában, mégha nem is voltak annyira jók a színészi alakítások, mint Spielberg filmjeiben....

Értékelés: 7/10

Írta: Robert