Jurassic Park III.

-Amikor egy filmszériát Trilógiává emelünk, akkor általában olyan 90%-ban nem csak gyengébb lesz, mint az elöző két rész, de nagyon mélyre is tud sűllyedni. A "jurassic Park III." teljesen céltalanul létrejött nagy nulla, egy semmi. A rendezői székben már nem is Steven Spielberg ült, gondolom neki elég volt az elöző két film, amit Michale Crichton regényeiből készültek. Egy bizonyos Joe Johnston kezei közül jött ki ez a fanmade-nek sem mondható valami, amit Jurassic Park III. néven kereszteltek el. Sam Neill az egyetlen visszatérő főszereplő, aki az első részhez képest ötször, sőt hétszer rosszabbúl és semmienebbűl játszik. Nagyon jó, hogy már a bevezetőnél elkezdek kritizálni. 2001-ben került mozikba ez a förtelem, ami az első két réssz 2 órájával szemben ez csak 80 perccel bír. A teljes anyag 88 perc, csak ebből 7-8 a stáblista....

-Na akkor kezdeném azzal, hogy teljesen üres ez a film. Már a 7. percnél azt láthatjuk, hogy főszereplőink mennek a Sorna szigetre. Miről is szól a story? Egy házaspár, akik már elváltak egy éve, felkérik Dr. Alen Grant-et, hogy kísérjék el őket a B helyszínre, vagyis a Sorna szigetre, mert a gyerekük, Eric Kirby (Trevor Morgan) ott rekett már 8 héttel ezelött. Alen-t igazából átverik ezzel, mert öngyilkos expedícióban nem szeretne részt venni, így ők csak egy kisebb repülési programot hazudnak be neki, és egy hamis csekket nyújtanak át neki, hogy elmenjen velük, ez majd később a szigeten derül ki, hogy Kirby-ék igazából csempéző vállalkozók, szóval semmien milliomos családról nem beszélhetünk, egyszerűen csak el kellett csalogatni a paleontológus főhősünket. Ennyi a film, egy kiszabaditós történet egy olyan szigeten, amin amúgy vannak dínók és azok elöl kell menekülni, a film első 40 perce csak erről szól, ami annyit jelent, hogy márcsak 40 perc maradt arra, hogy akkor most megismerjünk mindenkit, a főszálat, a karakterek motívációit, és az újítást is, hogy vajon mi értelme volt végülis elkészíteni ezt a filmet. De ezekből sem lett semmi, mert belekeveredtek más akciókba. Mivel adott többet ez a "Jurassic Park" univerzumához, mint egy marék lepke? Semmi. Kapnak játékidőt a Pteranodonok, ami körülbelül 6-7 percig tart, kössz szépen, ezek már a 2. rész végén is láthatóak voltak, mondjuk ott pár másodpercig, de kalitka nélkül, vagyis bármikor elrepülhetnének a szigetről, de logikát én már nem keresek ezekben a filmekben, pláne, hogy a 3-ban kalitkába vannak eleve bezárva, és amikor, hőseink elmenekülnek, véletlenül nyitvahagyák az ajtót. Ráadásul hozzáadtak a világtágítás céljából egy Spinosaurus-t, aki 10 percnél többet biztos nem szerepel ebbn a filmben, megjelenik az elején, a közepén egy nagyon picit és a végén a "nagy" hajós jelenetnél, ahol tűz miatt eltakarodik az erdőbe. Hát ennek aztán sok értelme volt, hogy behozzuk komolyan, tényleg sokat adott hozzá a világhoz és a filmekhez, ráadásul, még a gyerekkorunkat is kinyírták a készítők, mert a film, amikor még csak a negyedórájánál tart, már azt kell látnom, hogy két lökdösés után megöl egy T-Rex-et. A készítőket pont nem érdekelte, hogy a rajongók és a nézők pont a Rex-et szeretik, meg ez éget bele az agyunkba az elöző 8 évben, és egy ikon volt a számunkra. Nem! Ezt most felejtsük el, itt van az új és gonosz Spinosaurus, most szeressük ezt, aki a 80 perces játékidőből kb 10 percet van jelen és akkor annyira félelmetes, hogy jajjjj....

-A film emellett még rettentően buta is. Annyi hülyeség történik meg benne, hogy nem igaz. Egy 12 éves gyerek túlél 8 hetet egy dínókkal teli szigeten, mindenféle fegyver vagy csapda nélkül. Ja bocsánat, vannak füstbombái. Én kérek elnézést. Emelett, behozták, hogy a Raptorok mennyire okosak és inteligensek, amit egyébként már tudtunk az elöző részekből, de itt most jobban bemutatjuk ezt, de kimerül annyiban, hogy egy ravasz csapdát állítanak pár túlélőnek, ami még csak be sem válik. Ja és amikor odazár két szereplőt a rácsos ajtó mögé, akkor 10-13 másodpercnek kell eltelnie ahoz, hogy rájöjjön, át kéne mászni azt a rohadt rácsot, de arra már nem gondolt, hogy őt kitolják vele. Akkor egy másik hülyeség, hogy kiöntik gipszből, vagy miböl, a film elején az eredeti Veloci Raptor koponyájából azt az orrcsontot, vagy mit (sajnos nem tudom a nevét), amivel a hangot kitudja adni a Raptor. Tökjó, ugyanis megcsinálták azt, hogy az ember beletudjon fújni, és Raptor hangot adjon elő vele. Csodálatos baromság, főleg, amikor a film végén alkalmazza ezt, mert éppen körbevették őket ezek a hű de inteligens állatok, mert a hülye haverja elhozott két tojást, lebegtetve ezzel a szemünk elött azta tényt, hogy még ekkor is vannak olyan buta és pénz által motivált emberek, akik simán pazkáznak a természettel szemben. Amit az első rész megteremtet, egyfajta gondolkodást, hogy az élet utat tör magának, és sem az ember, sem az állat nem tudja uralni a természetet, ezt még sikerült valamennyire jól tovább vinnie a második résznek, de ott is az volt a szítú, hogy köszönjük, így utoljára ez még nem volt rossz. De harmadjára is eljátszani ezt, még nem lenne akkora nagy gond, ha jobban adják elő és ha több a filmben a tudományos dolog, hiszen tudjok a második film nem volt elég okos, inkább csak egy túélő kalandfilm. A negyedik részben, vagyis a Jurassic World-ben szintén előjön ez a  gondolat, de egyrészt ott nagyobb szerepe van, sokkal tudományosabb a film és ez is, nameg ott az első rész problémáját tapsolja el újra 22 évvel később, egy másik generáció, ami nem élte át az 1993-ban történt Jurassic Park katasztrófát. De ami nemsokkal ezután játszódik, századjára is belőni.... .Ebben a filmben semmi ötlet nem volt, csak random emberek futnak dínók elöl, és egyszer csak  vége lesz ennek a filmnek, előbb-utóbb. Külön nagy baromság és kínosan vicces, amikor Alen álmodika gépen, és a Raptor Billy haverja hangján beszél hozzá. Én már megsem kérdezem, hogy lehetett ilyet beletenni. Hálistennek a pozitívuma az, hogy ilyen rövid a játékidő, bár egy normálisabb és jobb Jurassic Park filmhez nem illene ilyen kevés.

-Az Eric nevű gyerek karakter nem idegesítő, de nem is emlékezetes és izgalmas, mintahogy senkimás sem. De maga a film sem az. Nem klasszikus, és nem örökérvényű. Ha valaki felhozza a mai napokban témának a Jurassic Park-ot, akkor maximum még a második epizódot hozzák fel mellé, mert az is egy kultfilm lett, még hogy ha gyenge is, de erre már nem igazán emlékeznek, maximum annyit modnanak, hogy. "Tudomásom szerint három darab van". A Jurassic Park III. egyrészt nem méltó erre a címre, másrészt annyira rossz lett, hogy 14 évig nem készült folytatás, és lehet, hogy érdemes volt kivárni a "Jurassic World"-öt, mert kilóméterekkel körözte le a trilógialezáró harmadik részt. Ekkora süllyedést az elsőhöz képest. Már a második sem volt okos, de a harmadik méginkább alá esett. Van ennél lejjeb vajon? Biztos, hogy van, de én azt nem szeretném ismerni. Azon sem kell elgondolkozni a filmben, hogy a 12 éves gyerek mi a francnak szerez magának T-Rex pisit??? Nem magyarázódik meg, de minek az neki??? Talán annyi, hyoga  szaga távol tartaj a ragadozókat, de Eric szerint vonza a Spinosaurus-t. Ezért aztán érdemes tartogatni. Ekkora baromságokat a Jurassic Park (ami egy örök klasszikus és egy nagyon erős és jó, egyben izgalmas film) harmadik részébe beletenni, a sok másik mellé, csakhogy mégtöbb legyen..... Gyerekként ez is tetszett, mert nyílván, aki ovodás korában felnőtt az első két részén, és 6 évesen ült be a harmadikra, (ez volnék én) annak persze nagy szám lesz, hogy eggyel több Jurassic Park film van most már a világon. De most felnőve, 20 éves fejjel láthatom azt, hogy mitől hatalmasodott ki az első epizód, miben volt gyengébb, de ugyanakkor méltó a második, és miért rossz, csúnya szóval szar a harmadik. Egyszerűen nem jutok szóhoz. Talán annyi pozitívuma van, hogy a dínók nem néznek ki katasztrófálisan, itt már kevesebb a robotokkal való megvalósítás, de a CGI elemek is jól néznek ki 2001-hez képest. De ezért meg nem bíztos, hogy érdemes filmet csinálni, az az igazság. Én nem azt modnom, hogy az ezután érkező negyedik rész makulátlan, de az legalább az első részhez fogható majdnem. A szememben az még a másodikat is megugrotta, de hát az elsőt már nehezebb is lenne.

-Röviden, egy érdektelen, semmien, felesleges kalandfilm, ami ugyan nem unalmas, mert prörög ezerrel, de üres és ötlettelen. Ráaádsul még a T-Rex-et is megölik benne, hogy véletlenül se legyen a széria fő sztárja, de amiatt már 6 évesen is csalódott voltam kicsit, hogy a kedvenc dínómat 20 másodperc után simán kiírják a story-ból....

Értékelés: 3/10

Írta: Robert

The Lost World:

Jurassic Park II.

-1997-ben megtekinthettük Steven Spielberg nagy klasszikusának, a "Jurassic Park"-nak a második részét, a "The Lost World" (Az Elveszett Világ) című filmjét. Ezúttal nem a Nublar, hanem a Sorna szigetre teszünk kiruccanást. A folytatás egy olyan helyen játszódik, ahol az őshüllők szabadon élhetnek, egymásra utalva. Spielberg most sem bízta másra a rendezést, de a forgatókönyvíró ebben az esetben most David Koepp volt. Pár régi főszereplőink helyére újakat kaptunk, de a széria Ian Malcolm-ja, az az Jeff Goldblum továbbra is maradt főhős. Dr. Ellie Sattler (Laura Dern) helyére Sarah Harding (Julianne Moore), Dr. Alan Grant (Sam Neill) helyére pedig Nick Van Owen (Vince Vaughn) került. Vince Vaughn-t csak azért tartom jó színésznek, mert egyrészt a borzalmas "Psycho" remake-je elött részt vett ebben a filmben, majd később 2000-ben a "The Cell"-ben (A Cella/A Sejt) Jennifer Lopez-el és Vincent D'Onofrio-val, aki a "Jurassic World"-ben vagyis a negyedik részben szerepel, mint mellékszereplő, de jelenleg a "Daredevil" (Fenegyerek) című képregényadaptációs TV sorozatban alakítja Wilson Fisk-et. Vaughn mindkét filmben más-más karaktert formált meg elég korrekten, az más kérdés, hogy ezek után márcsak idióta romantikus vígjátékokban vett részt. A koncepció is módosul, ugyanis a sci-fi családi kaland filmtől egy elég durva túlélő kaland vette át a stafétabotot, amelyben nem lelhető fel semmien tudományos fantasztikus magyarázat, vagy gondolat, talán egy-két mondatban megtalálható, de messze nem olyan, mint az első részben. Más a koncepció, más a hangvétel, más a megformálása, de a stílusa visszatudja adni az elődje atmoszféráját. Kisebb szerepben visszatér John Hammond is (Richard Attenborough), és egy cameo erejéig láthatjuk az első rész fiatal gyerekszereplőit, Tim Murphy-t (Joseph Mazzello) és Lex Murphy-t (Ariana Richards), akik már nem is annyira kisgyerekek, hiszen négy év telt el az első rész óta, nem csak a valóságban, de a film történetében is....

-Spielberg, akárcsak az "Indiana Jones" esetében, úgy készít második részt, hogy azt újabb alapokra helyezi, és durvább hangvétellel fűszerezi meg. A The Lost World, mint már mondtam egy túlélő kalandfilm, ami nem annyira való kisgyerekeknek, mint az első rész. Több a vérengzés, több a gyilkosság, nagyobb a feszültség, erősebb a túlélési ösztön, és egyben egy kemény egzisztencia dráma, hogy úgy fogalmazzak, ugyanis két csoport találkozik egymással a Sorna szigeten, és összefogva kell kimenekülniük a szigetről, de nem mindenki bízik a másikban, és a nézeteltérések is gyakoriak köztük. Erre tesz rá egy lapáttal az, hogy amíg az egyik csoport elvinni akarja az állatokat a szigetről, hogy San Diego-ban egy újabb Parkban mutogassák őket, addig a másik kisebb közösség dokumentáláson vannak, ugyanis azt kell megfigyelniük, hogy az állatok miként maradhattak életben, amikor lizzinfüggő a szervezetük, hiszen a Jurassic Park-ban ezt mesterségesen kapták meg a gondozóktól. Sarah Harding jön rá arra, hogy a növényevők, legfőképpen szóját esznek, ami lizzingben gazdak, és amikor a ragdozók elkapják őket, a lizzinnel teli állatot fogyasztják el. De eközben az Ingen nevű cég, ami megépítette a két szigeten lévő helyet és megeteremtette ezeket a lényeket, most vadászatra indul a Sorna szigetre, hogy elhozzák őket az Államokba. John Hammond, aki belátta a természettel szembenálló baklövését, felkészíti Nick-et arra, hogy amikor az Ingeen megérkezik a helyszínre, próbálják megakadályozni az őslények elszállítását. A Sorna sziget, ami másnéven B helyszín, egy őslény kialakító helység volt, és a történet szerint erről a szigetről szállították át a dínókat a Nublar szigetre, ahol a Park épült, csak az évek alatt egy hurrikán elpusztította a rezervátumot, a kerítések tönkrementek, a falak is, meg az egész biztonságirendszer. Most már Hammond is belátta Malcolm régi elméletét, miszerint az élet utat tört magának, és így mindakét helyszínen szabadon élhetnek az állatok. Hammond döntése az volt, hogy jöjjenek el onnan az emberek és had éljenek az állatok szabadon, csakhogy az Ingen készül kifosztani ezt az elveszett világot. Spielberg, nem csak az első részben, de a folytatásban is követett el logikai bakikat, méghozzá jóval nagyobbat is, mert itt nem csak a forgatókönyv esik szét egy részénél, de még az elődjének is ellent mond. Annyira érszhető rajta, hogy a rendező nem tudott mit kitalálni, és a semmiből előhúzta ezt a Sorna szigetes ötletet. Ugyanis, az első részben egy büdös szó nem esett erről a B helyszínről, egyértelműen a folytatáshoz lett kitaláva, de a másik az az, hogy a történet szerint itt hozták létre az őslényeket, majd szállították át a parkba, hol ott az elöző részben meg annak lehettünk szemtanúi, hogy a Jurassic Park-ban tenyésztik ezeket az egyedeket laboratóriumokban. Steven Spielberg egy kiváló rendező a szememben, de néha ő maga sem gondolja át a saját világát, hogy az miként is működik. Szóval egy Sorna szigetes, B helyszínes dolog a mentőöv arra, hogy lehessen második része, de pár dologban pedig ellent mond az elődjének.

-A forgatókönyvi hiba pedig leginkább a végén található meg. Árulja el nekem valaki, amikor a T-Rex megérkezik a hajón San Diego-ba, akkor ez becsapódik a kikötőbe, mert a legénység meghalt. Egy leszakadt kezet láthatunk, mert a hullákat nem akarták megmutatni képileg, de egy rendőr szavaiból derül ki, hogy a legénység cafatokban van. Egy felnőtt hím T-Rex-et és kb egy méter magas kicsinyét hozták el a szigetről. A nagy Rex a hajó hátuljában volt bezárva egy nagy raktárszerűségben, míg a kölykét külön hozták egy repülővel, ráadásul benyugtatózva. Kérdem én. Ki írtotta ki az embereket a hajón??? A nagy T-rex nem lehetett, hiszen ő a hajóba volt bezárva. Most belelehet magyarázni, hogy Veloci Raptorok is voltak a hajón, de egyrészt erről egy büdös szó nem esik, a másik, hogy még csak nem is láthatunk egyet sem. Furák ezek a dolgok, de itt is szívesen megkérdeztem volna az írót vagy magát a rendezőt, hogy ezt hogy gondolták. Innentől kezdve egy gyengébb folytatásról beszélhetünk, ellentétben az "Indiana Jones and The Temple of Doom"-al (Indiana Jones és A Végzet Temploma), ahol pozitívumként jött kia durvább hangvétel, és a koncepcióváltás.

-Ráadásul mivel az elsőben volt egy baromijó és forradalmi ötlet, hogy miként lehet ezeket a lényeket visszahozni az életbe, és a természet törvényei miként veszi át az irányítást az emberek felett, de emelett tudott vicces családi, és egyben kemény kaland film is lenni, ugynakkor ez a második rész egy buta és ostoba film az elődjéhez képest, ami nem lenne baj, mert ebből a koncepcióból is lehet jó filmeket gyártani, mert ez is az, de egy ilyen első részhez hozzáadni egy butább folytatást, ami arról szól hogy éljük túl a borzalmakat és jussunk ki a szigetről, de közben meg nem is tudjuk, hogy kiben bízhatunk, azt gondolom nem csodálkozhatunk azon, ha gyengébb lesz a végeredmény, amit kapunk az ölünkbe. Legnagyobb érdeme talán mégis csak Spielberg-nek köszönhető, mivel egy profin megrendezett darabról beszélhetünk, a színészek sem játszanak rosszul, és Malcolm színesbőrü kislánya sem idegesítő annyira, mint Tim az elsőben, bár megint van egy logikai, vagy inkább megmagyarázhatatlan baki, mivel Malcolm elmondta Grant-nek az első részben, amikor az esőben ültek a kocsiban, hogy három gyereke van és sokszor vált. Most itt nem az a probléma, hogy csak az egyik gyerekével találkozunk, de szót sem ejtenek a másik két utódjáról. Mint ha nem is léteznének, semmi olyan, hogy a tetsvéreid otthon vannak, vagy elutaztak, semmi, mint ha csak az egyetlen gyermeke lenne, pedig meglehetett volna annyiból oldani ezt a problémát, hogy legalább egy mondatban megejtik azt, hogy a másik két gyermek hol van, és máris egyben van az egész. Spielberg sem gondolja át mindíg azokat a dolgokat, amiket kitalál. A film érdemeinél maradva, szerintem egy nagyon jó ötlet volt, hogy két T-rex-el is találkozunk a filmben, egy apa és egy anya álattal, akik a kölykükért kajtatnak folyton, és a San Diego-ban elszabadult him T-Rex is egy nagyon jó ötlet volt, hogy egy kicsit leszakadjunk a szigetes témáról, legalább be mert vállani más újításokat is, amik nem rontják az öszképet. Mondjuk forrásaim szerint a második részben nem azért volt két T-Rex, hogy fokozzák a csúcsragadozók létszámát, hanem mert Spielberg sok bevételre tett szert az első rész után és volt pénzük megépíteni mégegy  robot T-Rex-et. Szóval eredetileg ez be sem volt tervezve, de gondolta ha már van lóvé, akkor ezt is költsük valami értelmes dologra, de szerintem így sokkal jobb lett. A spontál jött ötletek általában 85-90%-ban kifizetődőek. A filmeknél nagyon fontos, hogy megfelelő zene szóljon, mert így emlékezetesebb lesz az egész. John Williams, aki Spielberg filmjeihez csinálja legtöbbször zenéit, itt is kitett magáért, mert nem csak a klasszikus Jurassic Park főtémát hozta elő újra, de újabb komponálással hozz minket lázba, ugyanis a The Lost World témája nagyon is méltó az eredeti filmzenéhez. Williams nélkül a Jurassic Park zenéje lehet hogy nem lenne ennyire emlékezetes.... 

www.youtube.com/watch?v=MerBcSqbjgI

-Szóval röviden egy korrekt folytatásról van szó, ami szintén kultuszfilm lett, de nem hiszem, hogy sokan emlékeznének erre az alkotásra, ha önmagában létezne, ugyanis ehez az epizódhoz nagyon kell az első része, mert csak azzal együtt nevezhető kultikusnak. Nem mondom hogy nem illik bele a Jurassic Park világába, mert végülis ugyanaz az univerzum és ugyanaz a világ, csak másabb hangvétellel, és tagadhatatlan, nincs annyira okos és lehengerlő, mint elődje, de egy élvezhető túlélő kaland, ami a háromnegyedénél kissé leül, mert a gzsungelben sétafikálós részek azok, amik unalmasak. Semmi fontos nem történik, semmi érdekes, és én itt most nem azt mondom, hogy minden cselekmény hasson ki a későbbiekre, mert így életszerűbb, ugyebár a valóságban sincs ez így, lásd Tarantino filmjei, ahol sok az olyan történethez egyálatlán nem kapcsolodó info vagy dolog, amiknek aztán később semmi szerepük nem lesz, de azok legalább érdekesek, és a karakterek személyiségét építik fel, na a Jurassic Park 2-ben ilyen egyáltalán nincsen, az egyik emberüket elkapják kis kölyök dínók, ami vicces jelenet, de konkrétan értelme nincsen, később a hullája mellett megtalálják a térképet, amivel eljuthatnak egy kisebb faluba segítséget kérni rádión, de ha a történetben nem hal meg, akkor is megtudták volna nézni a térképet. Úgyhogy ez sem volt teljesen átgondolva, egyszerűen csak arra kellett, hogy 10 percel hosszabb legyen a játékidő.

Értékelés: 7/10

Írta: Robert

Jurassic Park

-Steven Spielberg 1993-ban adta ki a kezei közül a "Jurassic Park" című, méltán ismert kultuszfilmet, amely részben egy sci-fi, részben pedig egy kalandfilm volt. Nagyon nagyot  robbant be a mozikba, hiszen nem csak az élethű dinoszauroszok nyűgözték le a nézőket, de a filmben lévő magyarázat és ötlet is, hogy miképpen lehetne ezeket a régen kihalt állatokat újrateremteni. Főszerepben akkor még nemigazán ismert színészek álltak helyet, egyedül  Richard Attenborough, a "Gandhy" című film rendezője, és Jeff Goldblum lehetett ismerős az akkori nézőknek, de Goldblum is csak a "The Fly" (A Légy) című, David Cronenberg által rendezett filmje miatt lett egy ikon, bár a karrierje csúcsa az mégis inkább a Jurassic Park első része, amit később követett Roland Emmerich produkciója a "Independence Day" (Függetlenség napja), és a "Jurassic Park II. The Lost World (Az Elveszett Világ)", amit szintén Spielberg vett a kezébe. Ezzel a klasszikus alkotással lett több generációnak híresebb, vagy inkább közismert színész Sam Neill és Laura Dern, akik Dr. Alan Grant és Dr. Ellie Sattler bőrébe bújhattak, nem csak az első, de a harmadik részben is. Sam Neill ezután nem sok ismert filmben vett részt, de a nevéhez írhatunk olyan Hollywood-i B filmeket, mint az "Omen III." vagy a pár éve megjelent "Escape Plan" (Szupercella)....

- Miért is fogta meg igazán az embereket ez a film? Talán azért, mert Spielberg volt az első dínós filmet készítő ember, aki nagyon sok időt fordított arra, hogy a lényei, akiket megteremt a filmvásznon, azok élethűek legyenek. Paleontológusokkal dugta össze a fejét, hogy megértse a mozgásukat, a viselkedésüket, a testfelépítésüket, és hogy melyik faj milyen táplálkozási szokásokkal rendelkezhetett. Ezért vilmfászonra vitt egy regényt (Igen, a Jurassic Park regényadaptáció kisebb-nagyobb változtatásokkal), ami ámulatba ejtheti a közönséget. A történet szerint a dínók DNS-ét őskori, gyantába ragadt szúnyogból nyerték ki, és a hiányzó láncokat béka DNS-el töltötték ki, és hogy ezek a lények ne tudjanak természetesen szaporodni, a hím géneket megvonják tőlük laboratóriumokban, amikor még csak embriók. Dr. Ian Malcolm (Jeff Goldblum) elmélete szerint ez már önmagában halott ötlet, hogy így mutassanak be egy szórakoztató látvány parkot, ahol őshüllőket lehet nézegetni, mivel a természetet nem kötheti meg az ember, hiába is vagyunk a tápláléklánc csúcsán, az anyatermészetet nem vezérelheti sem az ember, sem másmilyen faj, ezért Malcolm úgy gondolja, hogy a természet ahol tud, utat talán arra, hogy tudjon természetesen is szaporodni az adott állatfaj, nem is csoda, hiszen a Jurassic Park tudósai nem számoltak azzal a ténnyel, hogy olyan béka fajnak a génjeit használták fel, amelyek születésük elején képesek nemet változtatni, ha a génállományuk úgy akarja. Ezek után ne csodálkozzunk, ha ezek a mesterségesen előállított dínók fognak tudni természetesen szaporodni, ezzel hím egyedeket is létrehozva.

- Spielberg a lehető legerősebb CGI animációt használta fel a filmjéhez, amely még mai szemmel is hihetőnek tűnik, bár így 2015-ben lehet azért látni néhány snittnél, hogy animáció, de ez is csak akkor vehető észre, ha nagyon arra koncentrálunk, hogy milyen is az az állat a képernyőn. Nyilván az ember első nézésekkor nem erre fog fókuszálni. Főleg hogy a legtöbb felvételen robotokat használtak, gumibőr rétegekkel. Ami nehezebb mozdulat volt, az már számítógépes technika, de mondok is egy példát: Amikor a T-Rex feldönti a gyerekeket a kocsival együtt, akkor ez az állat váltól fölfelé gép, és válltól farokig, a lábakat is beleértve már CGI animáció, és nem igazán lehet rajta észrevenni, csak ha nagyon arra fókuszál az ember szeme. És 1993-ról beszélünk. Ezután az év után egészen napjainkig születtek rosszabbnál rosszabb filmek, amikben a számítógépes technika nem üti meg  ezt a szintet, pedig még nagyobb pénzösszegekből készültek. Bár forgatókönyírásilag vannak kisebb logikai bakik, de ez Spielberg-nél általában előfordul, példának felhoznám azt, hogy mi a franc az az árok, ahová a Tim Murphy (Joseph Mazzello) nevű kisfiú a kocsival együtt lezuhan egy fa tetejére, és az a fa van vagy 50-60 méter magas, de így sem éri el a kerítés szintjét, mert ugye az a fal tetején van. Most lehet azt mondani rá, hogy az a T-Rex ketrece előtt van az autópálya túloldalán, de akkor később Ellie miért a Rex ketrecébe néz bele, és üvölti azt hogy ott van a másik kocsi???? Ezt sose értettem. Most lehet azt mondani, hogy a Rex kerítésén át esett bele az autó, de akkor a mi kis hüllő barátunk hogy a franba jött ki egy ekkora szakadékból??? Hát amikor a kecskét megette, akkor még egyszinten volt az autópályával... Szívesen megkérdezném Spielberg-et, hogy ezt miként is képzelte a forgatókönyvíró, Michael Crichton-al. Egyébb érdekesség még az, hogy az emberrel  egymagasságban lévő Veloci Raptorok azok igazából Deinonychus-ok, csak Spielberg azért nem ezt a  nevet hagyta meg nekik a filmben, mert a Veloci Raptor sokkal elterjedtebb név a köztudatban... A Veloci Raptor eredetileg az ember derekáig érő kis tollas vadász volt, aki 25-30 kg-ot nyomott összesen. Ezt nem találta annyira félelmetesnek, de a sarlókarom az mindkét egyednél megtalálható.

- Mint film annyiban hibádzik, hogy a forgatókönyv kissé szétesik az előbb említett T-Rex-es jelenetnél. ettől függetlenül a rendezés az tökéletes, sok panasz nem lehet rá, a színészek is kifogástalanul játszanak, hiába amatör vagy kezdő némelyikük. A Tim nevű kisfiú elég  ripacs, és sok helyen idegesítő, egy levakarhatatlan pióca, mondjuk a ripacskodása elfogadható, hiszen egy kb 9 éves gyerekről beszélünk, de az már az írónak és Spielberg-nek a hibája, hogy idegesítő lett a karaktere, ellenben a nővérével, Lex Murphy-vel, akit Ariana Richards alakít. Nagyon többet nem tudnék róla elmondani, egy kiválóan leforgatott sci-fi kaland film, ami a felétől átmegy egyre durvább szintekre, mivel az első fele az még inkább családi és tudomásnyos film, de ha ez még nem lenne elég, sikerült létrehozni egy igazán csúszómászó karaktert is, Dennis Nedry-t, akit Wayne Knight kelt életre, sőt még a későbbi 2008-as "The Punisher: War Zone-ban" (A Megtorló: Háborós Övezet) is kapott egy mellékszerepet. Ennek a karakternek az a dolga, hogy dínó géneket lopjon el a szigetről és ezért ő pénzt kapna. Ehez viszont le kell kapcsolnia az áramot a szigeten, hogy ellophassa őket és kijusson a parkból, de könnyen megy neki, ha egyszer őt vették fel informatikusnak a park biztosnági rendszeréhez. Egy informatikus........ Hmmmm John Hammond nem spórolt semmit........ Ez érdekes.........

-A film a mai napig nagy rajongásnak örvend és a mai napig nagy kultusza van, nem is csoda hiszen a napokban mutatták be a negyedik epizódját, amely a "Jurassic World" címet kapta. 14 év telt el a 2001-es harmadik résztől, bár ezt a negyedik felvonást 2008-ra tervezték, de az akkori forgatókönyv annyira silány és örülten rossz  koncepció volt, hogy Spielberg szó nélkül szakította ketté az egészet, nyilván nem fogja engedni, hogy tönkretegyék az egyik nagy életművét. De a most bemutatott Jurassic World-el eléggé meg van elégedve, hiszen a történet nagyrészt az ő ötlete és producerként is hozzájárult  a film elkészültéhez....

Értékelés: 8/10

Írta: Robert

Ki gondolta volna, hogy egy orvosként praktizáló, ausztrál amatőr filmes filmtörténelmet fog írni 1979-ben? Valószínűleg nem sokan. George Miller 1979-ben alkotta meg Mad Max című posztapokaliptikus akció filmjét, szinte fillérekből és az akkor még nagyon kezdő Mel Gibsonnal. Ez akkoriban hazáján, Ausztrálián és még egy két más országon kívül nem jutott el sok helyre (Amerikában is csak korlátozottan forgalmazták). Az igazi áttörést a második rész hozta meg 1981-ben, amire már jóval több pénze volt a rendezőnek és ez volt, ami igazán megteremtette a Mad Max stílust és beírta magát a filmtörténelembe. 1985-ben jött ki a harmadik rész, aminek sikertelenségéhez több tényező is közrejátszott, többek közt egy korábbi fontos stábtag halála. Ezután évekig jegelték a szériát. 30 évet kellett várnunk arra, hogy Mad Max visszatérjen idén 2015-ben, a Harag Útjában, ami valósággal berobbant a mozikba és visszaadta a klasszikus trilógia méltóságát. De tekintsük is át egy kicsit eme nagyszerű filmszériát!

MAD MAX   (1979)

Ebben a különös, a nem is olyan távoli jövőben játszódó filmben a pusztuló városok között kergetik egymást az útonálló bandák, a félelmet nem ismerő, öngyilkosjelölt autóversenyzők és a rendőrök. Amikor az egyik biciklisbanda tagja az üldözés során az életét veszti, barátai, élükön egy karizmatikus pszichopatával, Toecutterrel, elmennek a holttestért. A bosszúra szomjazó társaság megtámad mindenkit, aki az útjába kerül. Az eset kivizsgálására Max és társa kap megbízást, akiknek sikerül is a banda egyik tagját letartóztatni, ám már a következő napon szabadon is engedik. A rendőrkapitány, aki már belefásult a bűnözők elleni eredménytelen küzdelembe, szabad kezet ad beosztottjainak. Hiába minden, a rendőrök nem jutnak eredményre, sőt ők szenvednek újabb vereséget: Max társával brutálisan végeznek a banda tagjai. Max kénytelen engedni felesége unszolásának, kilép a rendőrség kötelékéből és családja társaságában nekiindul, hogy új életet kezdjen. Ám más van megírva számára a sors könyvében, a banda bosszúja elől nincs menekvés.

George Miller életét szinte áthatotta ez a benzingőzös, sebességőrület, amit filmjében sikerült bemutatnia. Barátai nagy része a húszas éveire vagy túl volt már az első balesetén, vagy bele is halt. Részben ez is ösztönözhette, hogy orvos legyen. Viszont egy filmötlet nem hagyta nyugodni és elhatározta minden áron megvalósítja. Erre a sürgősségi osztály ügyeletén kereste meg a pénzt. A Mad Max kereken 350 000 ausztrál dollárból készült és ehhez még hozzá jött a rendezői kreativitás. A kis költségvetés miatt sok mindenen kellett spórolni. A rendőrkocsikhoz pár leselejtezett rendőrautót használtak fel, persze nagyon vigyáztak rájuk, hiszen kevés volt és többször is átfestették őket. Ügyesen kellett összevágni néhol a jeleneteket is, hogy az a kevés kocsi többnek tűnjön. A legtöbb motort pedig a Kawasaki szolgáltatta rendelkezésükre. Magát a filmet is kihalt pusztákon és országutakon, valamint távol eső, elhagyatott, vagy könnyen kibérelhető házaknál és egyéb helyiségeknél vették fel. A sok ügyes fogás azonban meghozta gyümölcsét. Az első filmjénél sok rendező rá van kényszerülve a kreativitásra, és mint Sam Raimi vagy Quentin Tarantino esetében, George Miller is remekül helyt áll ezen a téren. A kritikusok többször is kiemelték mennyire hitelesen vannak megcsinálva a sebesülések és egyéb baleseti jelenetek és áldozatok. Ez mindenképp Miller orvosi tapasztalatának tudható be. Ehhez hozzá tartozik, hogy a Mad Maxet az egyik legerőszakosabb filmként tartják számon. Viszont mégis több, mint egy átlag akció-film, hiszen emellett egy baljóslatú jövőképet is bemutat. Persze itt még nem érezzük igazán azt a posztapokaliptikus hangulatot (az majd a másodi részben fog igazán kibontakozni). Itt még látunk valamit a régi, normális világból, igaz nem sokat. Az elhagyatott pusztákat és a kisvárosok területeit őrült motoros bandák uralják és a rendőrség ereje és hatalma is egyre fogy. Maga az egész történet is inkább egy sajátos neo-western, és ebbe a képletbe még a főhős is passzol. Max Rockatansky egy hamisítatlan western hős, akit az itt még fiatal Mel Gibson alakít. Gibson eredetileg egy barátját kísérte el a válogatásra, de aztán Millerék mégis őt választották meg a főszerepre. Gibson jól hozza a sziklaszilárd erkölcsökkel megáldott, ám kétségbeesett és belső indulataival viaskodó Maxet és ugyanilyen remek, amikor a végén lemállanak erkölcsi korlátai és elő jön belőle az őrület. Az itteni Max annyiban különbözik talán a klasszikus western hősöktől, hogy láthatjuk még a normális, hétköznapi életét, mielőtt még a puszták igazságosztójává vált volna. És részben ebben gyökerezik a film egyik hibája. A Maxet ért tragédia túl későn következik be. Ezt elég hatásos suspense elemek előzik meg, de mégis sokáig van húzva. Csak az utolsó 20 percben kapjuk meg a címbeli „Mad Maxet”. A film is néhol ezért válik kicsit nyújtottá és néhol unalmasabbá. De legalább sikerült normálisan bemutatni Max és felesége viszonyát. A szerelmi szálat nem viszik túlzásba, sikerül a helyén kezelni és jól érzékeltetik a két karakter kapcsolatát. Így a tragédia is még átérezhetőbb lesz. Persze a film korán sem hibátlan. Látszik, hogy ez még egy kezdőfilmes alkotás és talán a kevés költségvetés és egyéb korlátok is rányomhatják a bélyegüket, de érződik ám a kor a filmen. Gyakran leül, vontatottá válik és ez még nem tudta igazán megteremteni azt az atmoszférát, mint a későbbi részek. Ám így is egy remek kis alkotás, ami nagy hatással volt a filmtörténelemre és számos filmkészítőre is. A film befejezése kétségtelenül megihlette a Fűrész alkotóit. A színészi alakításokról Gibsonon kívül nem sokat lehet mondani. Mindenki jól játssza a szerepét, de nincs, akit külön ki lehetne emelni. Talán a motorosbanda vezérét, a Toecuttert alakító Hugh Keays-Byrnet lehetne még megemlíteni. Néhol kicsit ripacsnak tűnik a játéka, de egy ilyen elvetemült, pszichopata őrülthöz ez kell és jól megfelel Max első ellenfelének. Ő az észtelen anarchia képviselője, a tökéletes ellentéte Maxnek. Toecutter élvezi a gyilkolást és tombolást, míg Max szenved tőle és retteg, hogy ez a világ be fogja szippantani. Pont ez a két karakter jelzi, hogy a világ egyenesen az apokalipszis felé tart.

Összességében az első Mad Max egy korrekt első film. Ez még nem egy nagy durranás, de már tetten érhető az az egyedi hangulat és sebességőrület, ami az egész szériát jellemzi. Az idő vasfoga kicsit megkoptatta, de még így is egy élvezhető kis film ez.
Értékelés:   6/10

MAD MAX 2. - AZ ORSZÁGÚTI HARCOS   (1981)

Az elpusztított, kietlen vidéken Maxnek épphogy csak sikerül megmenekülnie Humungus vérszomjas motorosai elől. A menekülés során megismerkedik a kissé hibbant pilótával, Kapitánnyal, aki elvezeti őt ahhoz a menekültekből álló csoporthoz, akik egy olajfinomítót működtetnek. A maroknyi közösséget időközben bekerítik, és egy nap haladékot kapnak arra, hogy élve elhagyják a telepet. Max, a magányos hős vállalja, hogy megvédi a közösség olajszállítmányát, mert ha segít biztonságos helyre eljuttatni a tartálykocsijukat, annyi benzint kap, hogy elhagyhatja ezt a poklot.

Amilyen kis költségvetésből készült a Mad Max első része, annyira meg is térítette ennek árát: világszerte 100 milliót hozott a kasszáknál és sokáig rekorder volt, mint a legtöbb pénzt behozó kisköltségvetésű film (a Blair Witch Project taszította le a trónról). Már akkor bevett szokás volt, hogy az ilyen filmeknek folytatást kell készíteni és nem is váratott sokat magára a második rész. Most már jóval több pénz és eszköz állt a stáb rendelkezésére és Miller kihozta belőle a maximumot. Ezúttal minden grandiózusabb és látványosabb. A történet most a kihalt országutakon és a sivatag pusztaságában játszódik. Itt már teljesen érezhető az atomkatasztrófa utáni világ és Miller remekül ábrázolja ezt a kilátástalan helyzetet, egy teljesen vad környezetet teremtve, ahol a régi világból már csak a romok maradtak, nincs semmi féle hatalom vagy törvény, csak az elvadult, elállatiasodott emberek, akik az országutakat járják és ölni is képesek egy gallon benzinért. Akiben még maradt egy kis emberség, az pedig megpróbálja túlélni. És ezúttal az anyagiak sem álltak a rendező útjába. Elképesztő járgányokat sikerült összeeszkábálni, a hajmeresztő jelmezekről nem is beszélve. Az akciók is sokkal látványosabbak és pörgősebbek, és ami az egész erejét adja ennek, hogy nem hiteltelenek, abszolút el tudjuk képzelni, hogy ez így működne a valóságban is.  Egy jó pár mai agyon CGI-zett akció-filmet kenterbe ver. És itt jön létre igazán az a vér és benzingőzös őrület, ami áthatja az egész Mad Max szériát. Ez az, ami előhozza az emberből a legbelső elvadult őrültséget. Sok embert a Halálos iramban és az ehhez hasonló autós filmek hoznak igazán sebesség lázba. Nekem a Mad Max filmektől lesz csak igazán sebességmániám (ez leginkább erre és a negyedik részre érvényes). Valami nagyon egyedi érzés keríti hatalmába ilyenkor a nézőt. Mind ez remekül illik ebbe a posztapokaliptikus világba, amit nagyon hitelesen sikerült ábrázolni, köszönhető ez részben a szokatlan kegyetlenségnek. Ez már az első részre is igaz volt, de Miller az a fajta rendező, aki hál isten nem nagyon hódol be Hollywood lazább hangvételének. Itt aztán tényleg láthatunk még mai szemmel is erősnek számító dolgokat, és tényleg fennáll az a helyzet, hogy akárki meghalhat. Nincs kivétel. Így még életszerűbbnek érezzük az egészet. Persze azért a film humorral is oldja a feszültséget és ez az alkalmi könnyedség még jól is áll neki.

Max itt már egy sokkal kiégettebb karakter és most már tényleg egy modern western hősnek nevezhetjük. Egy az egyben Clint Eastwood Névtelen férfijának és Franco Nero Djangojának továbbgondolt változata. A hallgatag magányos vándor, aki saját céljait szem előtt tartva mégis csak segít a bajbajutottakon. Mel Gibson kiválóan hozza ezt a szerepet, sokkal jobban, mint az első részben. Bár szövegkönyve is összesen 16 sorból áll, így leginkább az arcjátékára és egyéb manírjaira hagyatkozhat. Lehet nem véletlen, hogy a klasszikus három rész közül ez Gibson kedvence. Ám emellett ez a film kicsit Max megváltásáról is szól. Látszik, hogy maradt még benne egy kis emberség, de inkább igyekszik távol tartani magát másoktól, nehogy megint bajt hozzon rájuk. Lényegében arról is szól az egész, hogy van e onnan visszaút, ahova az első rész juttatta. Ezúttal kapunk még Max mellé egy jó pár érdekes karaktert, például Max új társát, a kicsit flúgos Pilótát. Ő a vicces mellékszereplő feladat körét tölti be, de karaktere nem áll meg ezen a szinten. Tényleg méltó partnere Maxnek és rengetegszer a hasznára is van. Bruce Spence rendkívül szórakoztató és szimpatikus a szerepben. A kolóniában is van egy pár emlékezetes szereplő, mint például a vezetőjük, Papagallo (Michael Preston), a harcos lány (Virginia Hey), de a legemlékezetesebb közülük talán a bumerángos kölyök (Emil Minty). De azért a gonoszok terén is kapunk egy két érdekes figurát. Itt két kiemelendő karakter van. Az egyik Wez (Vernon Wells), a barbár motoros, aki Maxnek amolyan riválisaként jelenik meg. Ő is kicsit azt az eszeveszett tombolást testesíti meg, mint az első részben Toecutter, de Wez sokkal nyersebb és primitívebb nála. És ott van még a banda vezére, Humungus (Kjell Nilsson). Ő inkább úgy jelenik meg, mint a pusztaság és ennek az elvadult világnak amolyan barbár hadura, aki minden felett áll és ezeket az őrült motorosokat a kezében tartja. Keveset szerepel, és arcát sem látjuk hokimaszkja miatt - amivel még Jason Voorheest is megelőlegezi - de még így is erősen az emlékezetünkbe vésődik karaktere. Ez köszönhető talán ékesszóló beszédeinek, amik tökéletesen bemutatják karakterét. És úgy alapjáraton méltó ellenfele Maxnek és csapatának, vakmerőségének, elszántságának és erejének köszönhetően.

Mind ezek a dolgok, történet, látvány, akció, szereplők, hangulat, a filmtörténet egyik legjobb darabjává avatják a Mad Max 2.-t és ez is azon ritka második részek közé tartozik, amik sokkal jobbak az első résznél. Itt született meg igazán a Mad Max stílus és Mel Gibson is elkerülhetetlenül sztárrá vált. Egy mai napig ütős és hangulatos posztapokaliptikus akció film ez, ami meghatározó volt a film világában.
Értékelés:   8/10

MAD MAX 3. - AZ IGAZSÁG CSARNOKÁN INNEN ÉS TÚL   (1985)

A túlélhetetlen jövő örök vándora, Mad Max ezúttal újfent a túlélésért küzd. Az elhagyott sivatagban épült különös város úrnője gladiátorjátékokkal szórakoztatja magát. Mad Max kiállja a próbát, mégis halálra ítélik. Ám a nukleáris katasztrófa utáni világ mindig újabb meglepetéseket tartalmaz: egy különös, csak gyerekekből álló törzs menti meg őt, és segíti bosszúját.

1985-ben trilógiává bővült a sorozat, viszont sajnos ez annak legrosszabb darabjának megszületésével is járt. Hogy miért is sikerült ennyire rosszul ez az epizód az sok mindennek köszönhető. Az egyik legfontosabb ok, hogy még a film előkészületi időszakában George Miller régi jó barátja és az első két rész producere Byron Kennedy életét vesztette egy helikopterbalesetben, miközben helyszíneket keresett a harmadik részhez. Millernek értelemszerűen az egésztől elment a kedve és csak az akció jelenetek megrendezésében vett részt. A film többi részére egy bizonyos George Ogilvie-et bíztak meg, akinek nem véletlen nem emlékszik senki sem a nevére. Továbbá a második rész sikere után a Warner is beszállt a terjesztésbe, így a hollywoodi stúdiókényszer is erősen rányomta bélyegét. A filmből hiányzik az igazi Mad Max hangulat, ami az első két részt naggyá tette. És kicsit mintha nem is találná nagyon a célközönségét. Néhol próbál kicsit hajazni a második részre, aztán meg átmegy egy bugyuta ifjúsági fantasybe. Hiába az eddiginél is nagyobb költségvetés és az elborult ötletek, a készítők valahogy nem tudtak mit kezdeni azzal, amijük van és még Miller sem segítette ki őket. A Cserevárosban játszódó részek még jobbára értékelhetőek. Érdekesen bemutatnak egy kis közösséget ebben az apokaliptikus világban és bepillantást nyerünk, hogy hogy is lehet egy ilyen helyen megélni. Persze ez is hamar érdektelenné válik és aztán a gyerekek behozatalával szétesik az egész. Na, ott válik az egész egy ilyen disneys családi matinévé, abból is a rosszabb fajtából. Egyébként a gyerekek felbukkanása kicsit emlékeztet a Jedi visszatér Ewokjaira. A funkciójuk és hatásuk hasonló. A film teljesen komolytalanná és érdektelenné válik. A stúdiókényszer miatt még az igazi vér és benzingőzös adrenalin löketektől is búcsút vehetünk. Csak a film végén látunk autós üldözést, de annak megvalósítása is elég bárgyúvá sikerült. És még finomkodni is kell. Azért itt is meghal egy két szereplő, de a gyerekek felbukkanása után jobbára a Dzsungel George logika érvényesül, vagyis senki nem hal meg csak nagyon bibisek lesznek. Azért az első, és főleg a második rész után ennél sokkal jobbat vár az ember.

Mel Gibson most is jól hozza Max figuráját, bár karakteréből hiányzik az a tragédia és emberségének keresése, ami az első két részben meghatározta. Megkapjuk a magányos vándort, aki segít a bajbajutottakon, de csak ennyi, semmi több. A főgonosz Nénikét Tina Turner játssza. Nincs azzal kifogásom, hogy női antagonista legyen, sőt. Úgy is olyan kevesen vannak. De akkor már egy rendes színésznőre bízzuk a szerepet! Turner az énekléshez tényleg ért, de színésznőnek csapnivaló. Az egész szerepet elripacskodja, bár igaz, ő még csak a kisebbik rossz. Viszont a film hozzá köthető betétdala (We don’t need another hero) méltán lett klasszikus. A többi szereplőről nem igazán lehet mit mondani. Néhányuk képes átlag szinten teljesíteni, de van, aki még annál is gyengébb. Még Bruce Spence-et is visszahozták a második részből tök feleslegesen. Még talán a törpe és az izomkolosszus Velő-Verő (Master-Blaster) maradhat meg nekünk, de ők sem a karaktereik miatt.

Mad Max harmadik kalandja elég nagy bukta lett, ami nem csak a sorozat sorsára, de George Miller karrierjére is erős hatással volt. A film megítélésén nem javított az idő, sokaknak még most is nehéz végig ülni. Nem katasztrofális alkotás, vannak értékelhető részei és azért meg lehet nézni, de az első két rész után hatalmas csalódás és méltatlan egy trilógia záró darabjának. Mad Max igazi visszatérésére még 30 évet várni kellett.
Értékelés:   4/10

George Miller ezek után még rendezett egy értékelhető vígjátékot (Az eastwicki boszorkányok), de aztán ő is alámerült Hollywood álomgyárában, olyan alkotásokkal, mint a Babe, vagy a Táncoló talpak. Persze azért közben mindig ott lebegett a szeme előtt a nagy visszatérés Max őrült világába, de ez évekig akadályokba ütközött. Időközben Mel Gibson is Hollywood kegyvesztettje lett, ami csak még jobban megnehezítette a dolgot. De most, 2015-ben, 30 év után Miller végre visszatért Max világába, ami őrültebb, mint valaha!

MAD MAX – A HARAG ÚTJA   (2015)

A világvége olyan régen volt, hogy már alig akad, aki emlékezne rá. Az emberiség egykori dicsőségének hosszú ideje vége, a Föld egyetlen hatalmas sivatag; a kevés életben maradt kíméletlen gyilkossá, fosztogató ragadozóvá vált, és bármire képes, csak hogy egy nappal tovább bírja. De akadnak még olyanok, akik rendbe hozhatnák, ami, úgy tűnik, visszavonhatatlanul elromlott. Ketten vannak, és örök menekülés az életük. Az egyikük Max: hallgatag, harcos férfi, aki felesége és gyermeke halála után már csak a megbékélést keresi a vad káoszban. A másik Furiosa, a katonanő, aki úgy hiszi, túlélésének záloga az, ha eljut a sivatagon túlra, arra a tájra, ahol a gyerekkorát töltötte.

30 év hallgatás után Mad Max végre visszatért a maga vér és benzingőzös őrületével. Persze ez a nagy visszatérés sem ment zökkenőmentesen. A projekt már évek óta tervben volt, de valami mindig megakadályozta, hogy létrejöjjön. Az azóta családi filmekben elmerült George Miller a Táncoló talpakkal bezsebelt egy oscart és ennek hatására a Warner stúdió megadta neki a zöld utat a Mad Max folytatásának, azzal az egy kikötéssel, hogy Mel Gibson helyett valaki mást kell keresnie. Hát ez egy kicsit sajnálatos hír a régi rajongóknak, de még így se jártunk rosszul. Maga a forgatás is elég döcögősen indult, sok apróbb bosszúsággal, mint például, hogy azt a sivatagot, ahol eddig forgattak hatalmas esőzések sújtották és még ki is virágzott. A film már elvileg 2012-ben elkészült, de még az utó munkálatokkal is sok hercehurca volt. Emellett még a nézők szkeptikussága sem kecsegtetett sok bizalommal. Volt már előttük két rosszabb emlékű példa arra, hogy egy régi nagy rendező vissza akar térni klasszikus sorozatához (Steven Spielberg és George Lucas), de aztán az első előzetesek bizakodásra adtak okot. És most 2015-ben végre mozikba került Max legújabb kalandja, ami valósággal atomrobbanásként érte a nézőket. Miller bebizonyította, hogy igen, még mindig tudja, mitől döglik a V8-as. Maga a sztori nem egy nagy szám, nem is azon van a legnagyobb hangsúly. Itt is inkább az akciók, a látvány, a karakterek és az az elvetemülten egyedi hangulat, ami elviszi a filmet a hátán. Maga a film, ha úgy vesszük csak egy nagy autósüldözés, párbeszédek is alig vannak. Egy ilyen koncepció elég könnyen megbukhat, de itt nem ez történt, sőt. Egy percre nem válik unalmassá és az adrenalin számláló is egyre csak növekszik. Minden egyes akció jelenet és autós üldözés olyan precízen meg van koreografálva, hogy az valami eszméletlen szemet gyönyörködtető. Külön érdem, hogy a film nagy részében nem alkalmaztak számítógépes effekteket. Az őrültebbnél őrültebb járgányokat tényleg megépítették és az akciók is valódiak. Így még életszerűbb és izgalmasabb lesz az egész. És az akciók itt sem lépik át a lehetetlenség határát. Bármennyire is agyeldobósan látványosak, simán elhisszük, hogy ezt meg lehetne csinálni a valóságban. Hollywoodnak van mit tanulnia Millertől. Továbbá ez a film talán még az előző három résznél is sikeresebben ábrázolta ezt a posztapokaliptikus elállatiasodott világot, amit őrült barbárok és kegyetlen hadurak uralnak. És az is erősen érződik, hogy ez a film nem a pénz miatt jött létre, hanem az alkotók tényleg szívüket, lelküket beleölték a projektbe és annak meg is lett a kifizetődő eredménye. Ez a film egy igazi retró élvezetet nyújt nekünk és még annál is tovább megy. Szinte már valami őrült eksztázisba kerülünk tőle, ahol a magunk kis elmebaját is kielégíthetjük kicsit. Hát rám konkrétan olyan hatást gyakorolt, amit úgy tudnék leírni, hogy ez a film fogta az agyam, péppé verte, a földbe döngölte, ott még párszor tovább ütötte valami nehéz fémtárggyal, aztán háromszor keresztülvágta a falon, majd földobta és egy baseball ütővel elcsapta a francba, ami aztán szétkenődött a betonon és még vagy ötvenszer áthajtott rajta egy kamionnal. Körülbelül így tudnám jellemezni a filmélményt.

Hát igen, Mel Gibson helyére egy új Max Rockatanskyt kellett találni, és Tom Hardyt érte ez a nagy megtiszteltetés. És Hardy kifejezetten jól teljesít a szerepben. Noha túl sok feladata nem nagyon volt. Szövegkönyve legalább olyan kevés, mint Mel Gibsonnak volt a második részben, és ő is inkább az arcjátékára és a gesztusaira támaszkodhat. Mondjuk ezt a szótlan, mogorva, magányos vándor figuráját tökéletesen hozza, és még Max lelki vívódását és démonaitól való félelmét is sikerült kifogástalanul ábrázolnia. Emellett Hardy saját karaktere is hozzá ad valami pluszt Maxhez. Méltó örököse Mel Gibsonnak. Ami egy kicsit hátránya a filmnek, hogy Max picit a háttérbe szorul és inkább Furiosa az igazi főszereplője a történetnek. Őt Charlize Theron kelti életre, talán élete eddigi legjobb alakításában. Furiosa egy erős és komplex női karakter, érthető indítékokkal és célokkal. Az ő megváltás története ez a film, ahogy az ígéret földjét és ebből a földi pokolból való kiutat keresi. Saját maga mellett még öt fiatal nő sorsa is a kezében van, ők Immortan Joe ágyasai, akiket megszöktetett uruk fogságából, hogy nekik is biztosítson egy jobb életet. Itt Érzékelhető egy kis feminizmus a történetben, de ezt is ízlésesen sikerül tálalni, ebbe az őrült világba megfelelően beleágyazva. Kapunk egy érdekes mellékszereplőt is, Nuxot, akit Nicholas Hoult játszik. Ő az egyik Immortan Joe szolgálatában álló úgymond hadfiú, aki először hőseink ellen van, majd szép lassan átáll az ő oldalukra. Az ő karakterfejlődése is érdekes, főleg azt bemutatva, amikor már más szemszögből is tudja látni a világot és még a pártfordulása ellenére is hű marad saját hitéhez és életfilozófiájához is. Ő az egyik legszórakoztatóbb karakter is a filmben. És ott van még a nagy főgonosz, Immortan Joe, akit ugyanaz a Hugh Keays-Byrne játszik, aki az eredeti első rész gonoszát, Toecuttert is. Már ez is egy hatalmas tiszteletadás. Joe már egyedi külsejével is meghatározóvá válhatna, de ezt az őrült és kegyetlen hadúr figurát is remekül hozza. Talán a második rész Humungusához lehetne hasonlítani, csak még annál is elvetemültebb és brutálisabb. Joe egy igazi ellenfél és fenyegetés Max és csapata számára, egy valóban emblematikus gonosz, és Hugh Keays-Byrne nagyszerű a szerepben. Nem csak a Mad Max sorozatban, de úgy általában a filmtörténelemben is egy emlékezetes gonosz válhat belőle.

A Mad Max – A harag útja visszaállította a trilógia dicsőségét és bizonyította, hogy George Miller még mindig érti a dolgát. Ezzel egyébként egy új trilógiát is terveznek létre hozni és be is jelentették a következő Mad Max film elkészítését, aminek már a címe is megvan (Mad Max – The Wasteland). Mi rajongók izgatottan várjuk, főleg egy ilyen sikeres visszatérés után, ami az év egyik legeslegjobb filmje, és még az előző három filmet is sikerült felül múlnia. Igazi Mad Max rajongóknak kötelező, akik meg nem ismerik az előzményeket, azoknak sem fog csalódást okozni és maximális adrenalin löketet fog nyújtani.
Értékelés:   9/10

Írta: Andrew

AVENGERS: AGE OF ULTRON   2015

A képregényfilmek aranykorát éljük és ennek talán az egyik legnagyobb teljesítménye és képviselője a 2012-es Bosszúállók, ami egy filmben egyesítette a Marvel legnagyobb hőseit és rengeteg rajongó álmát váltotta valóra. Nagyok voltak az elvárások a második részt illetően, ami egyben a Marvel filmes univerzumot is hivatott tovább építgetni. Vajon az Ultron kora méltó folytatása a nagy elődnek?

Amikor Tony Stark (Robert Downey Jr.) újra életet akar lehelni a parkolópályára állított békefenntartó programba, nem minden sikerül a tervei szerint. A Föld legnagyobb hőseinek, vagyis Vasembernek, Amerika kapitánynak (Chris Evans), Thornak (Chris Hemsworth), a Hihetetlen Hulknak (Mark Ruffalo), a Fekete Özvegynek (Scarlett Johansson) és Sólyomszemnek (Jeremy Renner) ezúttal a legvégső megmérettetésen kell helytállniuk, mivel a bolygó sorsáról van szó. A rettegett Ultron (James Spader) megjelenésével a Bosszúállókra vár a feladat, hogy megakadályozzák ördögi terve megvalósítását. Az egyedülálló, globális kaland azonban csupán vonakodva megköttetett szövetségek és nem várt események árán teljesedhet ki.

 
Joss Whedonnak fel volt adva a lecke, hiszen az első rész hibái ellenére is mesterművé vált műfaján belül. Tisztában volt vele, hogy annak újszerű hatását nem lehet megismételni, hiszen még egyszer csak arra építeni, hogy kedvenc hőseink egy filmben feszítenek, már nem elég, és ennek megfelelően igyekezett cselekedni. Ezúttal a téteket is növelték, jobban rámennek a karakterdrámára és igyekeznek egy sötétebb tónust adni ennek a résznek.

Azt azért most szögezzük le, hogy a film jó. Nem múlja felül az első részt, de így is szórakoztató, rengeteg emlékezetes pillanattal, karakterrel és dialógussal, de egyesek így is egy kicsit csalódottan állhatnak fel a székekből. Részben betudható annak, hogy a koncepció már nem olyan egetrengetően újszerű, mint 2012-ben, de ez nem tesz hozzá a film hibáihoz. Sajnos, a rendező elmondása szerint, a stúdió és a producerek rengeteg ponton beleszóltak a filmbe, amit eredetileg 3 órásra tervezett, de úgy 1 órát kivágattak vele. És ez nagyon meg is látszik a filmen. Egy jó pár jelenetet nem lehet teljesen érteni, látszik, hogy hiányoznak részek és úgy unblock az egész film kapkod. Remélem a teljes 3 órás verzióval már tisztább lesz a kép. És még egy kis hátrányosság. Az első rész úgy működött, mint a külön szuperhősfilmek kicsúcsosodása. Itt viszont nem teljesen érezzük a kicsúcsosodást, inkább egy átvezetőnek tűnik. Folytatja a korábbi filmeket, egyben reflektál is rájuk és felvezeti a későbbi szuperhősöket és a Bosszúállók 3.-ik részét. Jó ez a sok kikacsintás és utalgatás, de egy kicsit lenyomják a film saját sztoriját. Ami nem is annyira gigantikus, mint azt először hinnénk. Az előzetesek és maga a film címe alapján valami epikus méretű eseményre számítunk, ami jól feladja a leckét a bosszúállóknak. Azért így is van miért aggódnia a hősöknek, de egy ilyen cím alapján, mint Ultron kora és a beharangozásokhoz híven valami nagyobbra számít az ember. Én speciel valami olyasmire tudtam gondolni, hogy Ultron megindítja seregeit szerte a világban, hogy megkezdje a „tisztogatást”. A történet viszont nem ennyire grandiózus, bár a végkimenetel valóban komoly tétekre megy, ennek súlyát nem egészen tudjuk átérezni. Továbbá egy kicsit sokat akar. Talán többet is annál, mint amit el tud bírni. Jó pár új karaktert be kell vezetni, minél nagyobbra és szövevényesebbre szőni a történetet és sok későbbi eseményt is fel kell vezetni. Ezek mondjuk leginkább a vágás miatt sínylődhettek meg. A négy fő karaktert (Vasember, Amerika kapitány, Thor, Hulk) már eléggé ismerjük, így volt idő a többiekre fókuszálni. De például a Maximoff ikrek bemutatása hagy egy kis kívánnivalót maga után. Egyből bekerülnek a sűrűjébe, nagyon nincs is idő a karakterük kibontására. A képességeiket jól kihasználták, de a jellemfelépítésük is nagyon kapkodós. A bosszúállókhoz való átállásuk is elég hamar megtörténik, bár így is az emészthető kereteken belül. Hasonló az eset Vízióval is. Ő úgy a film utolsó fél órájában tűnik fel, ezért az ő történetszálát is hamar le kellett darálniuk. A bosszúállók sem vacilálnak annyit, hogy jó ötlet e bevenni a csapatba, és még Vízió a teljes jellemét és karakterét is mintha készen kapta volna a születésekor. Oké, Tony és Bruce Jarvis programját töltötték rá, szóval meg lehet magyarázni, hogy nem teljesen olyan újszülött, mint Ultron, de azért ezt jobban is felépíthették volna.

Azért remélem nem rettentettem el senkit, mert vannak ám pozitívumok is bőven. A történet egyszerű, de nagyszerű. Bár ez korábban is inkább csak ürügyként szolgált, hogy együtt láthassuk kedvenc hőseinket. És ez a történet amúgy nagyon pörög, még a kapkodás ellenére is élvezetes. Egy pillanatra nem áll meg és egy percre sem ad rá okot, hogy unatkozzunk. Köszönhető ez részben a rengetek dinamikus és látványos akciónak. Az első résznek a végén kaptuk meg a legnagyobb zúzást, itt pedig ezt felosztották a teljes film játékidejére. Kiemelendő a kamionos üldözés és a Hulk vs Vasember párharc. És lehet ez csak CGI agymenés, de valami gyönyörű CGI agymenés. Hatalmas erénye még a filmnek a fantasztikus humora. Közel sem olyan sötét és komor, mint amilyennek a trailerek felvezették. Eszméletlen jó és emlékezetes poénokat és beszólásokat kapunk dögivel. És ehhez hozzá tartozik még a sok emlékezetes karakter. Robert Downey Jr. még mindig remekel Tony Stark a zseni, milliomos, playboy és emberbarát bőrében, ismét bizonyítva, hogy ez az ő szerepe. Ezúttal társul még neki a Bosszúállók első részének fináléja óta fennálló félelme és bűntudatérzése. A föld védelmének érdekében hozza létre Ultront, ám az elszabadul és természetesen magát vonja felelősségre. Chris Evans egyre jobb a Kapitány szerepében és már a Starkal való konfliktusa is kezd kialakulni, ami majd az Amerika kapitány: Polgárháborúban fog kiteljesedni. Chris Hemsworth még mindig jól hozza Thor figuráját. Karaktere nem sokat fejlődött, de ez nem feltétlenül baj. Mark Ruffalo most kicsit több teret kap, mint az első részben és így szerencsére jobban megcsillogtathatja színészi képességét és kibonthatja Bruce Banner karakterét. Scarlett Johansson Fekete özvegye is több szerephez jut és a múltjáról is megtudhatunk egy két dolgot. Neki amúgy van egy szerelmi szála is Bruce Bannerrel, ami kicsit hirtelen hathat. Már amúgy is érdekes, hogy pont ez a két karakter, de a film is úgy kezeli, mintha ez már fel lenne vezetve egy ideje. Még ha voltak erre utalások is az első részben, azok sem voltak valami jelentősek. De aki most mindent visz a csapatból, az Jeremy Renner, mint Sólyomszem. A mellékhősök közül talán ő kapta most a legnagyobb hangsúlyt. Egy rendes háttér sztorit írtak neki és a karakterét is jobban megismerhettük. És rengeteg jó aranyköpést és emlékezetes pillanatot biztosítottak neki. Van két új szereplőnk, a Maximoff ikrek, más néven Higanyszál és a Skarlát boszorkány. Előbbit Aaron Taylor-Johnson játssza, míg másikat Elizabeth Olsen. Na ők azok, akiket nem sikerült teljes egészében bemutatni. Jó karakterek, de kevés emlékezetes pillanatuk van és nem is kapnak akkora jelentőséget. Ennek ellenére a színészek jól játsszák a szerepüket. Aaron Taylor-Johnson Higanyszála egy nagyon vicces és szimpatikus karakter lett. Elizabeth Olsen Skarlát boszorkánya kellően rejtélyes és néhol kedvelhető figura, de elég kevés szerep jutott neki és talán őt tudtuk megismerni a legkevésbé. Sajnos a színésznő szépsége nem elég, hogy eladja nekünk a karaktert. Reméljük az elkövetkező évek filmjei ezen változtatnak és jobban megismertetik velünk Wanda Maximoffot. Paul Bettany már korábban is szerepelt a Marvel filmekben, mint Jarvis hangja, de most teljes valójában is megjelenhet, magára öltve Vízió szerepét. Ő az, aki a történet vége felé lép be, így az ö karakterének kiépítésére sincs elég idő. De így sem lehet okunk panaszra. Bettany jól játssza a szerepet, és tökéletesen érzékelteti velünk ezt a hideg és tárgyilagos android jellemet, ami majd szép lassan eltanulja és kifejleszti az emberi érzelmeket. Ilyen téren az Alien univerzum androidjaihoz tudnám hasonlítani. És itt van a történet főgonosza, Ultron, akit James Spader kelt életre. Nos az ő karaktere egy kicsit csalódást okozott. Az előzetesek alapján egy nagyon kemény és badass főgonoszt képzeltem el, aki most istenesen alá tesz a bosszúállóknak. Hát Ultron nem lett ennyire kemény. A nagy fenyegetést nem érezzük kellőképpen és Ultron sem hozza azt a viselkedés formát, amit egy szuperfejlett mesterséges intelligenciától várnánk. Őt inkább csak egy korrekt gonosznak lehet nevezni. Sajnos a feszes tempó, és feltehetőleg a vágások miatt is, az ő karakterének a kibontására sem jutott sok idő. Pedig ideológiája és elképzelése nagyon jó és elgondolkodtató, elég határozott fellépése és szövegei is vannak néhol és van azért egy sajátos stílusa is, csak ezt sokkal jobban is meg lehetett volna csinálni. És ehhez még hozzá társul a Tonytól örökölt cinizmusa, aminek ő is jó néhány szellemes beszólást köszönhet és még egy kis istenkomplexus is. A Marvel filmes univerzum valamiért eddig sem volt valami jó az emlékezetes gonosz karakterek megalkotásában, Lokit kivéve. Ultron azért jóval feljebb emelkedik a többi átlag, semmilyen gonosznál, és azért ő meg tud ragadni az emlékezetünkben, de Loki után csak második lehet. Feltéve, ha nem számoljuk Wilson Fisket. James Spader jól hozza a figurát, eredeti angolban a hangja kifejezetten hátborzongató. Vannak néha illúzióromboló pillanatai, de ahogy mondtam, összességében egy korrekt gonoszt kaptunk, akinél tényleg csak az a legzavaróbb, hogy sokkal jobb is lehetett volna.

Joss Whedon egy kellemes és élvezhető filmet tett le nekünk az asztalra, aminek ugyan vannak hiányosságai és hibái, de így is méltó folytatása az elsőnek. Viszont nagyon más élmény a két film, szóval aki azt várja, hogy újra azt lássa, amit az elsőben, az tényleg csalódni fog. Ilyen téren tényleg nem érdemes összehasonlítani őket. Viszont valóban kicsit hátrány, hogy inkább egy összekötő filmnek tűnik. De egy igazi rajongónak megéri a mozijegy árát és egy jó kis élményben lesz része. Mi pedig izgatottan várjuk, hogy hova fut majd ki ez a történet.

Értékelés:   8/10

Írta: Andrew

Bevezető:

- A Marvel képregények megfilmesítése már a 70-es években elkezdődött, de csak TV-s filmek és sorozatok tudtak létrejönni kisebb sikerekkel. Kezdetben volt egy Spider-Man TV-s film, de nem lett kultusza, a múlt ködébe veszett. Hasonló a Fantastic Four (Fantasztikus Négyes) első élőszereplős film, ami a 90-es évek elején jelent meg TV-ben a Captain America (Amerika Kapitány) című filmel együtt. Egyik sem lett nagy siker és elismert. Nagyából csak a képregény rajongók tudják, hogy léteznek ezek az úgymond alkotások. 1998-ban került mozikba az első komolyabb filmes munka, ami a Marvel képregényeket illeti. A Blade (Penge) volt az első képregény mozifilm a Marvel univerzumából. A főszerepben Wesley Snipes, társa és mestere pedig Kriss Kristofferson, aki Wisthler-t alakítja. Ez a történet nem egy szuperhősről, hanem egy vámpír vadászról szól, ugyanis a Blade a horror és az akció műfajnak afajta egyvelege. Egy univerzumban van a többi Marvel hőssel, mint pl. Iron Man (Vasember), Daredevil (Fenegyerek), Spider-Man (Pókember) Thor vagy Hulk. Csakhogy Blade története nem a szuper gúnyába öltözött hősök életéről szól, akik szuperképességekkel vagy más mutációval bírva mentik meg a bajba jutott embereket. Blade a Marvel képregények vámpírjaival veszi fel a harcot, ugyanis ebben a story-ban a vámpírok együtt élnek az emebrekkel, elrejtőzve, és csak éjjel jönnek elő. Blade-nek, aki félig szintén vámpír, az a feladata, hogy kiírtsa ezeket a lényeket, ezzel megvédelmezve az emberiséget.

- A filmnek két további folytatása született, ezzel létrehozva egy trilógiát. Mindahárom alkotást más-más rendező készítette el. Az első rész rendezője Stephen Norrington, a másodiknak Guillermo del Toro, és a harmadik pedig David S. Goyer keze nyomát viseli. Ezek az epizódok részről részre lejjebb csúsztak, bár a második sok mindenben különbözik a harmadiktól, mégis nagyábból egy szinten állnak, a kettes nagyon picit jobb, mint a hármas. Viszont mindakettő egy közepes popcorn filmek, melyek egy esti csapatos DVD-zésre alkalmasak, ellenben az elsővel, ami meg egy bittang jó és élvezetes akció horror.

Blade (Penge)

- Blade-et minden vámpír úgy hívja, hogy a fénybenjáró. Ez azért van, mert, mikor ő született, az anyját megharapta egy vámpír, így Blade egyfajta keverék lett. Tud nagyokat ugrani, erős, van vámpírfoga, érzékel, van vérszomja, de tud a napfényben járni. Nem hat rá. Vérszomját egy bizonyos szerrel próbálja legyőzni, amit a belvárosból szerez be, és mestere, aki gyerekkorában rátalált, és akivel együtt írtják a vérszívókat, adja be neki. A film röviden annyi, hogy Frost (Stephen Dorff), aki egy olyan vámpír, hogy nem annak született, csak azzá változott, megöli a saját tanácsának a vezetőjét, mert le akarja igázni az emberiséget, el akarja őket taposni. Ehez viszont szüksége van Blade vérére, hogy egyrészt kimehessennek a napra, másrészt nagyobb hatalmat kaphat, gyorsabban és erősebben regenerálódik. A vámpíroknak sok szolgájuk van, akik emberek, de ha szorgosan dolgoznak nekik, akkor őket is átváltosztatják.

- A film egyszerű, azonban nagyon ütős, látszik rajta, hogy volt benne munka rendesen. Nagyon a 90-es évek akció filmjeinek a stílusát hordozza, és nagyon jól áll neki. Nem vállalja túl magát, nem akar többet elmodnani, mint ami, a helyén kezeli a dolgokat, mivel képregény adaptáció, ezért nem is veszi komolyan magát, nem állítja be egy komoly horrornak önmaga koncepcióját. A játékidő az elejétől a végéig pörög. Elég izgalmas, látvány nem sok van benne, de ami van az meg jól néz ki, mégha régies a CGI animáció, hiszen 98-as film. De ez sem áll neki rosszúl, így sokkal képregényesebb, mert egy rajzá alakul az egész. Ezt lehet jól is csinálni, és lehet rosszul is, de ezt majd  a folytatásoknál fejtem ki. Ebben semmi baj nincs az animációkkal, viszonylag kevés van, nagyon sok a díszlet és színész használat a különböző trökkökhöz. Wesley Snipes elég jól alakítja Blade karakterét, ezt totálisan ő rá találták ki. Mást nagyon nem lehet róla elmondani, nem egy nagy szám, viszonylag egyszerű, nem is vár el magától többet, egy szórakoztató képregényfilm, mely a saját korában nagyot ütött, ma már annyira nem, de még mai szemmel is élvezhető és még most is megállja a helyét.

értékelés: 7/10

Blade II. (Penge II.)

- Blade négy év után újra a mozivásznon. 2002-ben érkezett meg a folytatás. A történetben csak két év telt el. A városban elszabadul egy új fajta lény, egy olyan vámpír, aminek semmi más gyengéje nincs, csak a napfény. Immunis a fokhagymára, az ezüstre és a szív vagy fejlövésre. Ez a lény akit megharap, az azzá válik, ami ő maga, legyen az vámpír vagy ember, ő mindkettőre vadászik. Blade-től segítséget kér egy vámpír nagyfőnök, akinek van egy gyilkos kivégzőosztaga. A vezér azt kéri Blade-től, hogy segítsen nekik levadászni ezt a lényt, ugyanis nem csak az emberek, de a vámpírok faját is veszélyezteti. Kissé kellemetlen dolog, hogy ez az osztag két éve arra készül, hogy Blade-t megöljék, erre most vele kell nekik együtt dolgoznikuk.

- Van egy pár probléma a filmel. Nagyon jól vannak megrendezve a jelenetek. A történet se lenne rossz. A színészek is korrekten játszanak. A koncepció viszont problémás. Itt a legnagyobb baj a forgatókönyvel és pár látványeffektel van. A második rész túl sokat akar magától. Egyben akar komoly is lenni, de emellett akar rajzfilm is lenni. Poénkodik, de mellette pedig mély és nagyot mondó is akar lenni. Sok az újítás és a változtatás. Eleve ez a főellenség ellent mond az első részben lévő vámpír bemutatásnak és mítosznak. Túlságosan is elrugaszkodik az igazi valójától. Másrészt vicceskedik a film, megy a nagy menő párbeszéd és a menő pózolások a napszemüvegben és a fekete bőrkabátokban folyamatosan. Nagy karakterdrámát akar csinálni a vége fele, de semmi súlya nincs, talán egy kicsi, komolykodni akar a végén is, de emellett meg egy videójáték szintjét is üti, mert vannak jelenetek, ahol gizdáskodni akartak azzal, hogy milyen pörgős akciókat tudnak megcsinálni az animációkkal. Vannak feleslegesen, csak a látvány kedvéért olyan rossz CGI animációk, hogy azt el nem lehet képzelni. Nem olyan, mint a Sin City filmekben, ahol a  digitális hátterek a színészekkel egy vásznon eggyé vállnak egy tökéletesen szép rajzá, és ezzel együtt egy fantasztikus világot mutat be. Nem! Verekedések közeben Blade és az ellenfelei, néhyán snitt erejéig átmennek számítógéppel megrajzolt figurákká, de semmi értelme nincs azoknak a snitteknek, azért csinálták mert gizdák voltak a készítők, hogy ők ezt is tudják. Az első részben ezeknél jobb és értelmesebb mozdulatokat és jeleneteket csináltak számítógép nélkül, mert ott még a színészeket lógatták kötélen, esetleg ugratóról szaltósztak stb. Itt nagyon belerondítanak a képiélménybe, ugyanezt a hibát elkövette a Matrix 2. része is, bár az egy rosszabb film, mint ez, ugyanis a Blade II. nem rossz film, szórakoztatós és pörgős, de nagyon lesűlyedt az első résztől, köszönve a forgatókönyvnek és a koncepciónak. Az első rész nem várt el tőlünk túl sokat, egyszerűen és hétköznapian le volt fektetve miről van szó, ennek megfelelően lett kezelve, ellentétben a másodikkal, ami már nem is tudja hogy hol van a helye, csak ingázik ide oda. Egyszer képregényfilm akar lenni, egyszer videójáték, egyszer pedig komoly dráma és akciófilm. Ez amolyan popcorn mozi.

Értékelés: 5/10

Blade III. Trinity (Penge III. Szentháromság)

- Két év telt el. 2004-ben jött ki a trilógia lezáró harmadik rész, melynek már alcíme is van: Trinity (Szentháromság). Wisthler vérszerinti leánya és régebbi társainak megmaradt emberei akarnak segíteni Blade-nek legyőzni a nagy Drakulát, de nem azt a Drakulát, aki Erdélyben élt, akiről a mesekönyvek szólnak. Az eredeti Drakula volt az első vámpír a történelemben, tőle indult el a vámpír faj elnépesedése. Már kb 5000 éve létezik, de az utóbbi 5-6 száz évben aludt egy piramisban. Most pár vámpír csapat feltámasztotta, hogy győzze le az embereket, és a vérszívók uralják a földet. Blade két fiatallal áll össze, az egyikőjük Abigal Wisthler (Jessica Biel), a másik pedig Hannibal King (Ryan Reynolds). Hármújuknak kell legyőzni a nagyurat.

- Elég egyszerű a története, még az első részhez képest is, nem tudom pontosan, hogy egy konkrét történetet dolgoz e fel a képregényből, vagy átírták, de érződik a  forgatókönyvön, hogy kezdtek kifogyni az ötletekből. Nagyon egyszerű, nincs benne csavar se a végén, se az elején, visszatér egy főgonosz, akit le kell győzni csapatostul, ennyi. Kicsit gyengébb, mint a második rész, viszont ez a film megtalálta az önmaga szintjét és koncepcióját. Ez már nem állítja be magát többnek, sőt nem is akarja. Van egy tökegyszerű, poénkodós trash szintje, amin nem megy túl. A film az elejétől kezdve vicces, szórakoztató, komolytalan, egyszerű és semmitmondó. Ezen csak szórakozni lehet, semmi mást. Szintén egy popcorn filmről van szó. Halál közepes, nagyon átlagos. Hálistennek tanulva a második rész hibájából, itt már nem gányolták össze mindenféle CGI effektel, legalább nem néz ki csúnyán, ha Blade harcol ellenségekkel, újra a színész vezetése és használata látszódik az akciók alatt, amit már nem lehet pusztakézzel előállítani, azt már számítógéppel csinálták, de azok a trükkök meg nem néznek ki rosszul, ráadásul amilyen szintet képvisel, ahoz hű maga az egész. Nem akar nagy drámát előadni, nem akar többnek kinézni, mint ami. Elég bátor, hogy megmutatja azt amit tud. Ez a tudás nem sok, de legalább nem hazudik. A nagy erő a gyengeség vállalásából fakad. Aki viszont nagyon vicces  a filmben és jól is áll a karakterének és a színésznek, az maga Ryan Reynolds. Ha nagy bajban van, ő akkor is poénkodik és mondja a hülyeségeit, emelett ügyesen harcol, tehát nem nyámnyila, de nem képes teljesen komolyan venni a  helyzetet akkor sem, mikor az élete csak egy hajszálon múlik. Hihetetlen, hogy Reynolds már 2004-ben eljátszotta Deadpool-t a Blade III.-ban. Ha a most készülő Deadpool különfilmben is ezt a karaktert fogja hozni, nyilván egy picit jobban, és profibban fog harcolni, akkor nem csak én, de a többi rajongó és néző is örülni fog.

Értékelés: 5/10

   Írta: Robert

Bevezető:

- Amikor George Lucas már javában készítette munkatársaival a Csillagok Háborúja Trilógiát, akkor ő kitalált egy mesefigurát és barátjával, Steven Spielberg-el együtt elkezdték készíteni az első filmjét is ennek a bizonyos karakternek. Ez a karakter Indiana Jones volt, akit Harrison Ford alakított, aki akkor már a Star Wars egyik főhőseként volt ismerős az embereknek. Az első Indiana Jones film 1981-ben került a mozikba, pont a második Star Wars film, a "The Empire Strikes Back" (A Birodalom Visszavág) után egy évvel. Steven Spielberg volt a rendező, de nem csak ennél a filmnél, hanem a további három epizódnál is, ugyanis négy részt élt meg a sorozat. De ki is ez a karakter? Spielberg-ék elöször egy James Bond féle figurát találtak ki, és hasonló szériát is álmodtak meg, ugyanis ők úgy tervezték, hogy pár évente jönnek ki újabb részek, és mikor már Ford öregszik, akkor lecserélik egy fiatalabb színészre és így megy tovább a Jones folyam, akárcsak a Bond filmek esetében. Nos a film sorozat sorsa végül nem ez lett, de az a négy film, ami elkészült egyértelmő Bond utalásokat tartalmaz, és hasonló stílusokkal készült. Indiana Jones figurája igazából egy fordított James Bond. Míg a 007-es ügynök használja a nőket a küldetése  miatt és soha nem érez semmit se az elhalálozott emberek iránt, mert egy phszihopata, addig Indiana Jones nem is ért a nőkhöz, inkább a nők használják őt, szegény Jones soha sincs a helyzet magaslatán, roppantul gátlásos figura, viszont ő az aki érez, tud sajnálni embert, ha az elhúnyt, és emelett rettentően bátor, szeretteiért és barátaiért, de főleg az ártatlanokért képes akár öngyilkos akciókra is. Emellett pedig egy régész tanár egy egyetemen, ahol csak úgy ismerik, hogy Dr. Jones. Az Indiana Jones történetek nagyrészt a 30-as években játszódnak pont a II. Világháború elött, bár a harmadik epizód már belenyúl az elejébe... A negyedik rész már az 50-es évek végén játszódik, ugyanis sok idő telt el a két epizód elkészítése között. Indiana Jones általában német katonákkal vagy más banditákkal akad össze, miközben egy történelmi, vagy legendás erekjét próbál megmenteni. Általában erről szólnak a filmek, ami alól a második rész nagy kivétel, de ezt majd elmagyarázom, hogy miért. A lényeg, hogy a Jones sorozat 1981-ben vette kezdetét, és 2008-ban érte véget a befejező negyedik résszel.

1981 - Indiana Jones and The Raiders of The Lost Ark (Indiana Jones és Az Elveszett Frigyláda Fosztogatói)

- 1936, Dél-Amerikában kezdődik az első kaland, amit láthatunk mozivásznon, ugyanis Jones egy aranybálványt keres, ami végül nem lesz az övé, mert egy régi ellensége megszerzi előle, de ezzel még nincs vége a rivalizálásuknak, mert később ketten fogják felkutatni a frigyládát. Jones azért küzd, hogy nehogy a nácik kezébe kerüljön, de az ellenség pedig felakarják használni egy rituálé keretein belül. Ahoz, hogy megtalálják ezt a ládát, egy amuletre van szükségük, aminek a segítségével meglelhetik a láda pontos helyét. A film hihetetlenül kalandos és magával ragadó. Elképesztő volt már az, hogy pont  a keresztény vallásba nyúlnak bele a story-val, behoznak egy kalandfilmbe mitológiát és misztikumot, ugyanis az Indiana Jones filmek nem reálisak. Az egész filmnek van egy nagy íve, hogy honnan hová jut el a story, és mi lesz a vége. Az első részben egy Marion Ravenwood (Karen Allen) nevű lányal ismerkedhetünk meg, aki Indy régi iskolás szerelme volt, de megromlott a viszonyuk, de aztán a közös kalandok újra összehozzák őket. A film pont azért is különleges, mert egy jól megírt és kiváló karakterrel játszik főszerepet, egy olyan emberrel, aki legtöbbször csak rögtönöz, és általában sikerrel is jár, ha meg nem, akkor is valami csoda folytán ki tud szabadulni a bajból. Akciók vannak benne bőven, és mégsincs telepakolva velük. Elég pontosan ki vannak mérve, hogy mennyi kalandos akció jelenet legyen a filmben, és azok is elképesztően jól vannak megrendezve, akárcsak a többi részlete a filmnek. Van egy fajta sablon, vagy akár receptnek is mondhatjuk, amely az Indiana Jones filmek alapja. Mindíg van egy erekje, vagy egy kincs, amit a gonosz nácik vagy oroszok megakarnak szerezni, de Indiana Jones közbe akar lépni, hogy megmentse előlük. De Jones-ot mindíg elrabolják, és vele kerestetik meg az erekjét, majd a végén a bizonyos erekje végez az ellenséges katonákkal. ebből a szempotnból a koncepciókban Indy teljesen felesleges, mert ha nem lép közbe, akkor a katonák soha sem találják meg azt amit akarnak, de így meg konkrétan Indy az aki kénytelen segíteni az ellenségeinek, és a végén ráadásul nem is ő győzi le őket, mert az erekjék végeznek a gonoszokkal. Az Indiana Jone sfilmek nagy részt erről szólnak, d eitt a szórakoztatás és a történetvezetés a lényeg, na meg maga Dr. Jones, aki egy olyan karaktere ezeknek a történeteknek, mint a Die Hard sorozatnak John McClane (Bruce Willis).

Értékelés: 8/10

1984 - Indiana Jones and The Temple of Doom (Indiana Jones és A Végzet Temploma)

- A második rész teljesen maga mögött hagyta az első rész eseményit, és egy új témába, új korszakba, sőt új és teljesen más sablonba kezd bele. Elöször is Shang Hai-ban vagyunk a film elején, ráadásul 1985-ben, ami azt jelenti, hogy az első rész elött járunk egy ével, vagyis egy előzménye az elöző epizódnak. A négy rész közül szerintem ez kezdődik a legkirályabbúl, a legizgalmasabbul, ugyanis olyan, mint egy gengszter film. Indiana Jones egy Shang Hai-i klubban jelenik meg fehér öltönyben, és egy régi bizniszt próbál elintézni, de átverik, mert mérget itatnak vele és gyorsan meg kell szereznie az ellenszert. Már a film első negyed órája olyan akciót és balhét robbant ki, hogy mi csak ámulunk a moziszékben. Itt kapja fel azt a táncos lányt, aki az adott epizódnak a női főszereplője lesz, ő pedig nem más, mint Willy Scott (Kate Capshaw). Steven Spielberg már rég óta szeretett volna James Bond filmet csinálni, de sajnos soha sem jött össze neki, így hát az Indiana Jones filmeken élte ki ezt a vágyait, nem véletlenül olyan ennek a résznek az eleje, amilyen. Smoking, nyakkendő, gengszterek, autós üldözés stb. Az akció közben belép még egy 10 év körüli kisgyerek, Picúr (Jonathan Ke Quan), és így már hárman vészelik át a második rész kalandjait. Majd később Indiába vezérli hőseinket a sors, ahol egy lepusztult falunak a szent kövét kell visszaszerezni, mert a Végzet Templomában élő sötét gonosz emberek elméjét torzította el, és elrabolták a falu védő szent kövét, d ehozzá még a kis gyerekeket, hogy rabszolga sorsban tartsák őket és bányászkodjanak a föld alatt drága kövek után, de ezzel együtt még két Shankara köveket is keresnek. Ugyanis a falu szent köveit hívják így, amiből eredetileg öt darab volt. A faluban összesen három, de a maradék kettő valahol a földben van. Teljesen más a koncepció, más a téma, más a környezet és a stílus is. A négy rész közül ez a második az, ami kilóg a sorból, de pozitív értelemben, mert más alapokra helyez és be merte vállalni azt, hogy leszakad az első rész nácis, katonásdi, régészes erekje megmentő, üldözős témáról. Itt most nem mitológiába nyúl bele a story, hanem India misztikusságába. Amik ebben a részben megtörténnek azok egyszerűen ijesztőek, sokkolóak és megrendítőek. Elöször is előkerül a wodoo, mint téma. A másik a léleknek a kiűzése a testből. Van egy sötét isten, Kali, aki átveszi az emberek felett az uralmat és ő irányítja őket a gonosz Molaram (Amrish Puri) szolgálatában. India sámánista köntösét ölti magára az Indiana Jones széria második darabja. Teljesen el vannak zárva a civilizációtól hőseink, és csakis saját magukra számíthatnak a Végzet Templomán belül. Amit itt az emberekkel művelnek lent rituálék keretein belül, azok már nem a kisebb korosztálynak ajánlottak. Márcsak maguk a szív kitépések, majd a test elégetése, azaz feláldozása a gonosz Kali számára. Sőt, hogy a nézőket ne hagyuk nyugodni, még a főhőst, Indy-t is átállítják az ő oldalukra, mikor megitatják vele Kali vérét. Na ebből hogy másznak ki??? Megtudhatjátok, ha végig nézitek a filmet. Ez a film azért is kerül másik koncepcióba, mert itt nem felesleges Indy karaktere. Nem az történik meg benne, hogy megakarja menteni az erekjéket, de elkapják és segít a gonoszoknak, majd azok a zsákmányuk által pusztulnak el. Nem! Itt a kincsek már el vannak lopva, mikor Jones bekapcsolódik a törénetbe, és a végén tényleg ő az aki megmenti a köveket és visszaviszi a faluba. Tehát ő itt tényleg megmentő volt. A másik érdekesség, hogy az első részből megmaradt díszletekből forgatták le ezt a második részt. Ugyanis maradtak még cuccok az elöző epizódból, mer pár snitt, amik nem kerültek be a filmbe, és volt egy csekély kis pénzük rá, meg anyaguk, hogy leforgassanak mégegy részt, hát elég jól siekrült, főleg, hogy a négy film közül ez lett a legjobb. Maga függetlensége miatt, hogy kilépett az alap sablonból és új témába kezdett, elég megrázóan és bevállalósan. Spielberg ha egy második részt készít, úgy tűnik, hogy szeret brutálisabb és kegyetlenebb lenni, mert azért az Indy folytatása eléggé sokkoló és brutális az elözőhöz képest. Jobban a nagyobb korosztálynak szól és megrázzóbbak a kalandok, sőt kilátástalanabbak. Ez a sámánista, wodoozós, lélek kitörlős, misztikusság pedig marhajól áll az egésznek, konkrétan a tetőfoka az Indiana Jones témának.

Értékelés: 9/10

1989 - Indiana Jones and The Last Crusade (Indiana Jones és Az Utolsó Kereszteslovag)

- 1989-ben vált az Indiana Jones trilógiává. A harmadik rész története már egy előzménnyel indít, mégpedig Indy tinédzserkorát láthatjuk, és az alap dolgok létrejöttét is megtekinthetjük. Ebből a rövid előzményből tudhatjuk meg, hogy honnan van a kalap, az ostor, a sebhely az állán és a kígyóktól való félelme. Felnőtt korában pedig átélhetünk vele együtt egy újabb kalandot. A történetben most 1938-ban járunk, a II. Világháború kezdetekor. A nácik megakarják szerezni a Szent Grált, amiből Jézus az utolsó vacsorán ivott. Aki iszik belőle, az örök időkre fiatal marad. Indiana Jones-nak a feladata, hogy megszerezze a nácik elöl ezt az erekjét, de hát a szokásos sablon itt is ugyanaz, az ellenség elfogja a mi hősünket, és megint csak ő vezeti őket oda, ahol ez az erekje található. Majd a végén nem is Indy győzi le az ellenséget, hanem maga az a bizonyos kincs. Ebben az epizódban tűnik fel Sean Connery, aki Indy apját alakítja. Spielberg a James Bond filmek iránti rajongása itt is megnyilvánul, hiszen nem véletlenül játszik a filmben Connery. Ez a harmadik rész már kezd kissé vérszegény lenni. Eddig két kaland filmet nézhettünk végig, de itt kezd kiveszni belőle a kalandfilmek stílusa. Inkább katonás, háborús filmnek érződik. Az Indiana Jones filmek mindíg is egy misztikus kaland hakni volt, de ez a harmadik olyan, mintha egy II. Világháborús filmet néznék, amiben nem katonák a főhősök, hanem két régész és társai. Ettől függetlenül a film nem rossz. Lehet rajta szórakozni, nevetni mert elég vicces néhány helyen. A rendezés tökéletes, a történet mesélés is jó. A koncepció kissé elfordul, és a három rész közül ez a legunalmasabb. Nem az egész film, jó pár része, amire eddig nem igazán volt még példa. A másik.... Ahogy a Bond filmekben vannak Bond lányok, itt is vannak Indy lányok, viszont itt csak négy. Ebben a harmadik részben lévő női karakter, Elsa (Alison Doody) a legidegesítőbb és legírritálóbb. Egyszerűen kibbírhatatlan és a színészkedése is idegesít. Nem az a baj, hogy negatív karakter. Bond filmekben is voltak nagyon jó gonosz női figurák. Ez az Elsa nevű lányk nagyon messze áll Marion Ravenwood-tól, aki egyértelműen a legjobb Indy lány. Sokat nem lehet beszélni erről a filmről, egy nagy erénye, hogy behozza a mitológiát, a keresztény vallásnak a mitológiáját, ami szintén jól áll a filmnek, és ezzel legalább kicsit visszaadja az Indiana Jones hangulatát.... Az is vicces benne, hogy Harrison Ford eddig is jó volt színészijátékban, de amikor Sean Connery belép a story-ba, mint a villám, simán lemossa őt a színről. Connery a legjobb férfi mellékszereplő a Jones filmekben.

Értékelés: 7/10

2008 - Indiana Jones and The Kingdom of The Crystal Skull (Indiana Jones és A Kristálykoponya Királysága)

- Sok időt kellett várni arra, hogy az Indiana Jones trilógia, tetralógiává nője ki magát. Mintegy 19 évig nem készült Jones film. Spielberg azt mondta, hogy ő befejezte ezt a kalandot, lezárta, kész. A rajongók sok évig nyúzták őt, hogy legyen újabb, legyen újabb. Steven Spielberg 2007-ben megadta magát, és barátjával George Lucas-al neki áltak történetet és címet kitalálni, ezután újraösszehívták a régi csapatot. Harrison Ford mellé visszatért Karen Allen, igen Marion újra kalandozik egy kicsit hősünk oldalán. 2008-ban mozikba került az az Indiana Jones film, amit nagyon sokan vártak, és sajnos a nézők 60 %-a csalódottan érezte magát egy olyan folytatás miatt, ami nem lett rossz. Ez szomorú, végülis megvolt rá az okuk, de ezt egy picit később. A történet röviden annyi, 1957-ben járunk és az oroszok elfogták Dr. Jones-t és egyik társát, akivel kettős ügynökök voltak a háború alatt. Egy mumifikált testet keresnek, melynek a koponyája segítségével eljuthatnak Akatorba, az aranyvárosba, ahol ennek fajnak a többi holteste van, ugyanis ha összeáll mind a 13 egyed, akkor az illető aki elvitte, temérdeknyi kincset kap. Érdekes az a tény, hogy ez az első Jones film, ami a sci-fit hozza be, ugyanis ürlény koponyáról van szó amely a földön mágneses. Elég hülye koncepciója van a filmnek, mit ne mondjak, Lucas bácsi már megint sikeresen ront el valamit, ugyanis a történetet ő maga találta ki, sajnáltam, hogy Spielber nem szólt rá, hogy ez rossz lesz. Maga a film végül nem lett rossz, pofátlanul alúl van értékelve, ahoz képest, hogy mi lett a végeredmény. Ezzel sem lenne annyira nagyon nagy gond, mert ha nem mutatják meg nekünk képileg a végén az ürlényeket gusztustalan CGI animációval és utána még hozzá egy repülő csészeajjat, akkor nem lenne elcsúfítva, hiszen ahogy a rendező úr is mondta, az 50-es évek végén kezdtek el az emberek foglalkozni sci-fi témával, hogy vannak e más lények rajtunk kívül vhol máshol stb. Ezért ez még így nem lenne gond, ha csak beszélnek róla. Amíg el nem jutunk a  film végéig, addig csak sejtjük ezt az egészet, és csak nyomokban szó van róla, és ez így nem lenne gond, azt modanám, hogy oké, legyen ez, ürlény koponyáját kell eljuttatni Akatorba, ahol a 13 másik ufo ül egy teremben, de csak a csontvázuk. A film pörgős és izgalmas. Itt már használtak sok CGI elemet, de elég jól néznek ki, nem rondít bele az öszképbe, és csak egy szimpla modernebb Jones filmet láthatunk ami nem rossz. Megvan rendezve jól, a színészek is jól játszanak, sőt Marion mellett van egy új női karakter, Irina Spalko (Cate Blanchett) aki itt most a főgonosz. Igen, ebben az epizódban egy nő a főellenség, és elég jó karakter, de maga a színésznője is kiválóan alakít. Ebben filmben (csak érdekességképpen) benne játszik John Hurt, akiből kibújt az alien még 1979-ben az Alien 1.-ben, vagyis a Nyolcadik Utas A Halálban. Itt Harold Oxley-t alakítja. A film talán legjobb jelenete a dzsungelben való autós üldözés, szerintem az Indy filmek egyik legjobb akció jelenete, kár, hogy ennek a tökjó és élvezhető szórakoztató kaland mozinak a vége el van cseszve, nem is kicsit. A lezárással viszont nincsen gondom. Dr. Jones már így is elég öreg, megházasodik, szerintem egy méltó lezárársa az eddigi kalandoknak, én is hasonlóképpen képzelném el az útjainak a befejezését, most már végleg szögre akaszhatja az ostorát...

Értékelés: 7/10

   Írta: Robert

A Halj meg máskor nagyon alul maradt a kritikusok mércéje szerint és már Pierce Brosnant is idősnek találták a figurához. Barbara Broccoli és Michael G. Wilson nagyon húzós helyzetbe kerültek, és mindent be kellett vetniük, hogy életben tartsák a franchiset. 4 év ötletelés után arra jutottak, hogy az lesz a legjobb, ha Brosnant lecserélik, és teljesen előröl kezdik a sorozatot, az eddigi 20 filmet figyelmen kívül hagyva, felzárkózva a mai kor akció filmjeihez. És micsoda szerencséjük volt, hogy Ian Fleming legelső 1953-as regényét, a Casino Royale-t még senki nem vitte filmre. (volt egy 1967-es paródia, de azt inkább felejtsük el). Tökéletes alany a széria újrakezdéséhez.

CASINO ROYALE

Első küldetésére indul James Bond, az angol titkosszolgálat 007-es ügynöke. Feladata, hogy a montenegrói Casino Royale-ban sorra kerülő pókermérkőzésen legyőzze a terroristák bankárát. Le Chiffre ugyanis milliókkal tartozik a megbízóinak, és a hatalmas tétre menő pókerpartin akarja visszaszerezni a pénzt. Bondot eleinte bosszantja, hogy a gyönyörű Vesper Lynd személyében felvigyázót rendelnek ki mellé. Ám miután közösen túlélik Le Chiffre és bérgyilkosainak merényletsorozatát, beleszeret a lányba, és ez olyan bonyodalmakhoz vezet, melyek örökre átformálják az életét.

Az eredeti könyvben sem voltak még annyira jelen a 20 film során bejáratott Bond stílusjegyek, így megfelelő volt egy új sorozat elindítójának. A történetet természetesen modernizálták és kibővítették, de így is a legjobb regényadaptációk közt tartják számon. Quentin Tarantino nagyon meg akarta csinálni ezt a filmet, de nem engedték meg neki. Ő egyébként az eddigi 20 film eredetsztoriját csinálta volna meg, vagyis a film az 50-as években játszódott volna, és Bond szerepére meghagyta volna Pierce Brosnant. A készítők viszont nem akarták, hogy valami önfejű zseni beleszóljon a terveikbe. Így biztosra mentek és a rendezői feladatokat Martin Campbellre bízták, aki az Aranyszemmel egyszer már megmentette a sorozatot. A döntésük helyesnek bizonyult, hiszen Campbell újra bizonyított. A filmet nagyban befolyásolta a Bourne sorozat és talán még ennél is jobban a Batman: Kezdődik alapkoncepciója. Ez meg is látszik a kész műn, de ezt sikerült jól beleépíteniük a film stílusába. Alapból egy sokkal realistább megközelítést választottak. A történet és az akciók (még ha látványosak is) sokkal életszerűbbek, mint eddig. Az új James Bond szerepét pedig Daniel Craig kapta meg. Sokan ellenezték ezt a választást és még ma is vannak páran, akik ezzel nem értenek egyet, mondván Craig egyáltalán nem Bondos és nem felel meg a szerepre. Craig Bondja más, mint az eddigiek és nagyon is jó a maga módján, elvégre minden színész egy másmilyen Bondot jelenít meg. És sokaknak az sem tetszik, hogy James Bond teljesen más, mint eddig. Felhívnám ezen emberek kedves figyelmét, hogy Bond itt még csak egy zöldfülű újonc, épphogy csak megkapta a 007-es címet. A filmben ért események hatására fog belőle megszületni az a Bond, akit mára már mindenki ismer. Természetesen Moneypenny és Q hiányát is nehezményezték, de szerintem ez a történet még pont megvan nélkülük. Q hiányából adódik, hogy nincsenek kütyük sem, de ennél a realistább, ráadásul első küldetésnél nem is baj. Végül is miért bíznának csúcsmodern fegyvereket és eszközöket egy önfejű újoncra. Nem mintha profiként annyira vigyázott volna rájuk. A főcím előtti jelenetben megtudjuk, hogy Bond hogy kapta meg a 007-es címet. Éppen kiiktat egy áruló kettősügynököt és közben flashbackekben láthatjuk, ahogy elintézi annak egyik emberét, és ezt olyan erőszakos módon teszi, amire eddig még sosem volt példa. És mind ezt fekete fehérben láthatjuk. A gunbarrelt ügyesen belekombinálták a főcímbe, ami elsőre kicsit zavaró tud lenni. Maga a főcím elég kreatív és ötletes. Bondot és egyéb emberi alakokat láthatunk póker motívumok között. A megszokott nő sziluetteket itt hanyagolták és alatta pedig egy egész jó kis szám szól (Chris Cornell - You know my name). Ezután Bond elszúr egy küldetést Madagaszkáron, ami miatt M szabadságra küldi. Ám Bond a saját szakállára tovább nyomoz az ügyben, melynek eredményeként megakadályoz egy terrortámadást Miamiban. Ezután M hivatalosan is visszaállítja az ügyre, és a megszerzett információk birtokában Le Chiffre nyomába küldi, aki a megakadályozott támadás miatt elég nehéz helyzetbe került megbízóinál és a fizetséget egy hatalmas pókerpartin akarja előteremteni. Ezúttal nem kapunk annyi helyszínt, de amit tudtak azt kihozták belőlük. Madagaszkár, Miami, a fő cselekményszálnak számító Montenegró, ahol főleg belső jelenetek vannak és végül Velence. A cselekmény a film második felében kicsit lelassul, de nem válik unalmassá. Ezt részben a pókerpárbajok közti kis akciók segítik. A történet így is nagyon dinamikus és izgalmas, sokkal inkább egy vérbeli kémthriller, mint kalandfilm. A realista stílus nem ront az összképen, még kifejezetten jól is áll neki. Plusz még van egy két váratlan fordulat is a szövevényes történetben.

Daniel Craig jó választás volt az újraértelmezett Bond karakterre. Külsőre nekem se a 007-es ügynök jutna róla elsőre eszembe, viszont remekül játszik, a karaktert is nagyon jól hozza. Plusz van egy olyan tekintélyt parancsoló kisugárzása, ami Connery óta nem sokaknak volt. Bond itt még nem az a hidegvérű profi, akit megismertünk. Itt még egy tapasztalatlan újoncként jelenik meg, aki forrófejű, meggondolatlan és egoista. Gyakran hibázik, de ezek a hibák azok, amik kiépítik majd a későbbi énjét. A készítők 1987 óta kísérleteznek Bond emberi oldalának bemutatásával. 2006-ra ez végre sikerült. Teljesen Bemutatják Bond lelki világát és érzelmeit is. Nem egy legyőzhetetlen szuperügynöknek látjuk (na azért őt sem kell félteni), hanem emberként. Az alkotók célja ezzel az volt, hogy a nézők még közelebb érezzék magukhoz a karaktert és ez sikerült is. Kicsit Sean Connery és Timothy Dalton keverékeként is le lehetne írni. Az első Bond lánynak is különlegesnek kellett lennie és az alkotók itt sem hibáztak. Eva Green játssza Vesper Lynded, az államkincstár könyvelőjét, akit felügyelőnek osztanak be Bond mellé. Green azon Bond lányok táborát gyarapítja, akik nem csak szépek, de még tehetségesek is. Remekül alakítja a határozott, talpraesett, vonzó és rejtélyes nőt. A karaktere jól fel van építve és igazán szerethető is. Méltó társa Bondnak, aki nem véletlenül szeret bele. Sorsa még inkább az egyik legjelentősebb nővé teszi Bond életében. A főgonoszt, Le Chiffre-et Mads Mikkelsen alakítja valami elképesztő tehetséggel. Félelmetes a visszafogottsága és még félelmetesebbek a hirtelen kitörései. Ehhez még hozzá társul a folyamatos szívózása az ügynökkel. Érdekes amúgy, hogy Le Chiffrenél vannak sokkal nagyobb halak és az MI6 is csak azért akarja elkapni, hogy információkat szerezzenek tőle. Bondal szemben tényleg egy fenyegető ellenfél, de amikor szembe kerül a nála sokkal hatalmasabb bűnözőkkel, akkor már nem olyan kemény legény. Mikkelsen mind a két végletet kiválóan képes megjeleníteni. Az egyetlen színész, aki megmaradt a régi szereplők közül, az Judi Dench, mint M. Jól tették az alkotók, hogy őt nem váltották le. Gondolom ők is számítottak rá, hogy Dench már annyira azonosult M-el és olyan méltó utódja lett Bernard Lee-nek, hogy Q-hoz hasonlóan mást nem nagyon tudnának elképzelni a szerepben. Judi Dench még mindig remekül hozza a figurát, sőt talán itt és a Skyfallban a legjobb. Kapcsolata Bondal itt még személyesebb, és egyre nagyobb hangsúlyt kap. Jelentősebb mellékszereplő Giancarlo Giannini mint Mathis, Bond montenegrói összekötője. Mathis egy nagyon szimpatikus és humoros karakter, Bond legjobb szövetségeseinek egyike. És sok év után újra láthatjuk Bond legjobb CIA-s barátját, Felix Leitert, akit természetesen már a sokadik színész játszik. Viszont Jeffrey Wright még abban a kevés játékidejében is meg tudja kedveltetni velünk az új Felixet és a Bondal való barátságának kezdetét is sikerül érzékeltetni. Említést érdemel még Jesper Christensen, aki Mr. Whiteot játssza, egy titkos terrorszervezet emberét. Keveset szerepel, de így is hamar megjegyzi magának a néző és jelenléte már előre vetít valami baljóslatú dolgot. A későbbi részekben visszatérő karakterré is válik.

A Casino Royale a franchise egyik legjobb darabjává vált és ismételten megmentette azt. Bondot bevezette a modern időkbe és egy teljesen új hangvételt adott neki, amire nagy szüksége is volt a kor elvárásaiban. Egy új sorozatot indított el, ami nagy jövőnek nézett elébe.
Értékelés:   8/10

A QUANTUM CSENDJE

Bond újbóli feltámasztása nagy siker volt és nem volt kérdéses, hogy ezt a vonalat folytatni kell. A készítők még jobban belemerültek a kor divatjába, hogy James Bond még inkább alkalmazkodjon a modern elvárásokhoz. És ezt nagyon nem kellett volna.

Miközben folytatja az előző részben megkezdett harcát, hogy felfedje az ügynökség valódi arcát, Bond és M kikérdezi Mr. White-ot, aki ráébreszti őket arra, hogy a szervezet sokkal összetettebb és veszélyesebb, mint ahogy gondolták. Egy MI6 ügynök boncolási eredményei egy Haitin levő bankszámlához vezeti őket, ahol egy elhibázott lépés következtében Bond a gyönyörű, de életveszélyes Camille kezei közé kerül, aki személyes bosszúja eszközeként kívánja felhasználni.

Amilyen zseniális munkát végeztek a Casino Royale-al, akkorát hasaltak a Quantum csendjével. Ez a film még inkább próbálja másolni a kortárs akció filmeket, de leginkább a Bourne sorozatot. A direktori székbe ezúttal Marc Forster került, aki nem egy rossz rendező, csak az akció filmekhez egyáltalán nem ért. Na de azért ő sem tudott jobb anyagból dolgozni. Egyértelműen ez a leggyengébb forgatókönyve a Purvis-Wade írópárosnak. Ez az első olyan Bond film, ami közvetlen folytatása az előző résznek. A főcím előtti jelenet pár órával a Casino Royale végkifejlete után veszi fel a fonalat. Egy egész korrekt autós üldözést láthatunk, miközben Bond leszállítja Mr. Whiteot az MI6-nek, de azért ennél láttunk már sokkal jobbat is. A főcím egész hangulatosra, retrósra sikeredett a sivatagos stílussal, és még a női alakok is visszatértek. Viszont a főcímdal (Alicia Keys & Jack White - Another Way To Die) nem valami nagy eresztés, és egy Bond filmbe egyáltalán nem passzol. A borzalmas magyar címről ne is beszéljünk. Az eredeti angolban a Quantum of Solace szószerinti fordításban valami olyasmit jelent, hogy sovány vigasz. De Ian Fleming egyik novellájának is ez volt a címe, ami a történetből kiindulva valami olyasmit jelent, hogy "Az emberség szikrája" vagy "Az emberség utolsó szikrája". És ezeknek mindjárt több közük is van a film történetéhez is. Ezután következik Mr. White kihallgatása, ami elég balul sül el egy beépített ügynök miatt, aki megöli társát, elmenekül, de Bond utoléri és megöli őt. A rövid beszélgetésből azért kiderült az MI6 számára, hogy van valami féle titkos szervezet, aminek Le Chiffre is dolgozott, akik megzsarolták Vespert és még ez idáig sem az MI6, sem a CIA nem is tudott a létezésükről. Bondot egyből a nyomok után küldik és rátalál a szervezet egyik emberére, Dominic Greenere és annak szeretőjére Camillere, aki igazából Greene üzlettársán akar bosszút állni a családja haláláért. Viszont hamar világossá válik, hogy Bond is bosszúból végzi a dolgát, ezért M felfüggeszti és kőrözést ad ki ellene. A legnagyobb baj elsősorban a forgatókönyvben keresendő. Mintha Purvis és Wade azt se tudták volna, hogy mit akarnak. A történet nagyon nincs egyben, és tele van lyukakkal. Egy csomó helyen bele is lehet keveredni, és nem csoda, ha a néző egy idő után elveszti a fonalat. Mindenképpen szükséges előtte megnézni a Casino Royalet, különben még annyit sem fogunk érteni. Annyira összekuszálják a szálakat, hogy az már teljesen öncélúvá és követhetetlenné válik. Ezen persze egy jó rendezés még segíthetne, de sajnos ez itt nincs meg. A film amellett, hogy nehezen követhető, még unalmas is. Az az egy két akció, ami van a filmben nem elég ahhoz, hogy fentartsa a néző érdeklődését. A maradék rész pedig, ami magyarázással és „karakterbemutatással” megy el az valami hihetetlen érdektelenül és vontatottan van tálalva. A Casino Royalenak egyik nagy erénye volt az erős karakterábrázolás. Hát ezt itt felejtsük el. Az úgynevezett karakterábrázolások borzalmasak, az új szereplők közül alig van valaki érdemleges, aki meg igen, az is csak a külseje miatt inkább. Helyszíneket azt kapunk bőven. Itt van például Olaszország, Ausztria, Haiti, Bolívia, Oroszország és még sorolhatnánk. Az a gond, hogy ezek a helyszínek vagy 10 percenként váltakoznak, még jobban belekavarva a nézőt az eseményekbe. És ami nagy gyengéje a filmnek, hogy a készítők annyira próbáltak alkalmazkodni a modern filmekhez, hogy ez szinte már nem is egy Bond film. A klasszikus Bond feeling sincs meg benne, hiába utalnak egy jelenetben a Goldfingerre. A régebbi részek közül, még ha nagyon gyenge és ostoba volt egy epizód, még akkor is volt benne valami, ami mégis tudott javítani a filmélményen és hibái ellenére is képes volt szórakozni rajta a néző. Itt ez egyáltalán nincs meg.

Daniel Craig jól hozza a figurát, bár az kétségtelen, hogy a Casino Royaleban jobb volt. Itt nem is kap annyi teret. Hiába próbálnak az érzelmeivel is játszani, inkább csak egy mindenen keresztül menő terminátorként jelenik meg. Azért Craig játékának köszönhetően nem veszti el a karakter a lényét és hű marad korábbi énjéhez. Karaktere igazából még mindig fejlődésben van és csak a film végére születik meg végérvényesen a klasszikus értelemben vett James Bond. A jelenlegi Bond lányt, Camillet Olga Kurylenko játssza. Nála megpróbálták lemásolni Melina Havelock karakterét a Szigorúan bizalmasból. Ugyanolyan bosszúszomjas, harcias lány, aki a családját akarja megbosszulni. Sajnos karaktere elég egy síkura sikeredett, nem tud olyan érdekes lenni, mint amilyennek kéne. Viszont Olga Kurylenko szépségének köszönhetően mégis csak emlékezni fogunk rá. Van egy másik női szereplő, Strawberry Fields (Gemma Arterton) MI6 ügynök, akit Bond után küldenek. Elég keveset szerepel, és abban sem alakít valami emlékezeteset. Külsőre is csak egyszerűen átlagosan bájos. A főgonoszt, Dominic Greenet Mathieu Amalric alakítja, és egyértelműen a legrosszabb Bond ellenfelek közé tartozik. Karaktere teljesen kidolgozatlan és érdektelen. Jellemre leginkább az egoista Gustav Gravesre emlékeztetett, aki engem rohadtul irritált és ezek az érzések itt is kicsit előjöttek. És ami a legrosszabb benne, hogy egyszerűen nem tudjuk elhinni, hogy ez a kis mitugrász lenne most a 007-es nagy ellenfele. Pedig ráadásul egy titkos terrorszervezet, a Quantum egyik fő emberéről van szó, viszont még ezt a posztot sem tudjuk elhinni neki. Magáról a Quantumról nem tudunk meg sokat, csak azt, hogy szuper titkos, és nagyon rossz dolgokat csinálnak. És még arra is kíváncsi lennék, hogy vajon mennyi köze van a SPECTRE-hez, de erre pár hónapon belül választ is kapunk. Amúgy alapjáraton Mathieu Amalric nem játszik rosszul, csak ez a figura nem neki való és a kidolgozatlan jellemével sem tudott sokat kezdeni. Judi Dench még mindig jó M szerepében, bár érezhetően kezd kiöregedni és itt sem kap annyi teret, mint előző filmjében. A Casino Royale két fontos mellékszereplője is visszatér. Felix Leiter ezúttal nem bizonyul valami érdekes figurának, még a szereplése is teljesen megkérdőjelezhető. Viszont öröm látni, hogy végre ugyan az a színész játssza, aki az előző részben (Jeffrey Wright). Remélem most már végleg leszoknak arról a szokásukról, hogy Felix Leitert minden filmben más játssza. És itt van még Giancarlo Giannini is mint Rene Mathis. Ahogy korábban is, most is fontos segítő társa és barátja lesz Bondnak és még sokkal szimpatikusabb és érdekesebb is, mint Leiter. Viszont nem szabad elfeledkeznünk Jesper Christensenről sem, aki Mr. Whiteot játssza. Most is keveset szerepel, viszont sikerül valami mítoszt építeni köré és a jelenléte még mindig valami nyugtalanítót sejtet nekünk előre. Nem kizárt, hogy egy új állandó ikonikus szereplőt teremtettek meg vele.

A Quantum csendje egy hatalmas baklövés Barbara Broccoliéktól. Az unalmas üresjáratok, a nehezen követhető cselekmény, a hangulat és a stílus teljes hiánya nagyon rányomja bélyegét a filmre. Egy Bond rajongónak hatalmas csalódás.
Értékelés:   3/10

SKYFALL

Rengeteg szabályt felrúgtak azért, hogy újraindítsák a sorozatot és elkészítsék a kiváló Casino Royalet. Ám mind ennek a létjogosultságát megkérdőjelezte a gyatra folytatás, amit hatalmas bukásnak könyvelhettek el. A sorozat mélypontra került, ráadásul közeledett a James Bond filmek 50-ik évfordulója. A producereknek nagyon össze kellett kapniuk magukat, ha ki akarták húzni a szériát a slamasztikából és méltó módon akartak tisztelegni az 50-ik évforduló alkalmából.

Amikor M múltjából sötét kísértet bukkan elő, Bond hűségének is ki kell állnia a próbát. A 007-es ügynök nekivág, hogy felkutassa és elpusztítsa a fenyegetést, még akkor is, ha ő maga is súlyos árat fizet érte. Bond legutóbbi munkájába hiba csúszik, és ügynökök tucatjainak kilétére derül fény világszerte; az MI6 központját támadás éri, M-nek pedig el kell költöztetnie az egész ügynökséget. A támadások kereszttüzében álló főnöknek egyetlen szövetségese marad: Bond. A 007-es feltűnés nélkül - csupán egy operatív ügynök, Eve segítségével - a rejtélyes Silva nyomába ered: reméli, hogy fényt deríthet a férfi mélyen titkolt, vészjósló indítékaira.

A film elkészülését megnehezítette a gyártó cég, az MGM csődje és a forgatókönyv körüli hercehurca. Továbbá az alkotók a sorozat történetében először egy A kategóriás rendezőre bízták rá a munkát, Sam Mendesre (Amerikai szépség, A kárhozat útja). Általában óvakodtak attól, hogy egy egyedi gondolkodású zseni esetleg bele szóljon az ő elképzelésükbe, de most nem volt más választásuk. Még ha Sam Mendes nem is annyira járatos az akció filmekben, mégis kifogástalan munkát végzett. Sőt a film jóval több is, mint egy egyszerű akció film. Újra visszatért a kőkemény kémthriller vonal, amit az Oroszországból szeretettel óta nem láthattunk ilyen tiszta formában. A főcím előtti jelenetben Bond és egy másik ügynöknő, Eve egy listát próbálnak visszaszerezni Törökországban, ami az összes MI6 ügynök nevét tartalmazza. Egy jól megkoreografált autós üldözésnek lehetünk tanúi, ami aztán átvált vonatos kergetőzésbe. A küldetés kudarcba fullad és a bevezető végén a Connery korszakot megidézve ismét eljátszanak Bond halálával. Ezután következik a főcím, ami valami fantasztikus. Az egyik legjobb az egész szériában. És az alatta szóló főcímdal Adele előadásában valami csodálatos. Tökéletesen visszaadja a film hangulatát és még a klasszikus részeket is képes megidézni. A legjobb főcímdalok egyike. Ezután egy rejtélyes elkövető megtámadja az MI6 főhadiszállását és egyértelmű hadüzenetet küld M-nek. A hír hallatán Bond visszatér önkéntes száműzetéséből, hogy segítsen M-nek és az ügynökségnek. Maga a történet lehet nem túl eredeti, de amit kihoztak belőle az magáért beszél. A film nem jeleskedik sok akció jelenetben, de ami van az elég jól meg van csinálva. A cselekmény elég lassú folyású és a film hossza (143 perc) is megérződik, de mégse válik unalmassá. Akció és kémthriller mellett nagyon erős karakterdrámaként is működik. Rengeteg szó esik benne az öregedésről, a kiöregedésről és a nyugalomba vonulásról. Ezek leginkább Bond és M karakterére irányulnak, de még is inkább ez az egész sorozatnak szól metafórikusan. Maga a történet is sokkal személyesebb, itt nincs semmi féle világuralomra törő gonosz terv. Ez egyértelműen Bond, Silva és M személyes, végső küzdelme. És az évfordulónak köszönhetően rengeteg utalás és tisztelgés van a régi részek felé. Hál istennek nem sikerültek olyan erőltetettre, mint néhol a Halj meg máskor esetében. Hatalmas méltósággal és tisztelettel nyúlnak vissza a nagy elődökhöz, bár a legfinomabb gesztusokat tényleg csak az igazi rajongók tudják értékelni. Itt tudjuk meg a legtöbbet is Bond múltjáról és az ő lelkivilága is előtérbe kerül. A történet persze a megkezdett úton haladva elég realista, de ez nem okoz gondod, azért sikerül visszakanyarodni a régi stílusokhoz is. Témája miatt eléggé sötét és nyomasztó hangulata van, tényleg, mintha az egész sorozat hattyú dala lenne. De reméljük, attól még messze vagyunk. Egy remek forgatókönyvet sikerült írni, és ezt egy remek, hozzá értő rendező tudta vászonra vinni. Az operatőri munka és a fényképezés is legalább ennyire kiváló. Helyszíneknek ezúttal itt van Törökország, a Távol-kelet és végre a főhős hazája, Anglia és a fináléban Írország. A finálét lehet sokan nem látják elég grandiózusnak és látványosnak egy Bond filmhez, de ehhez a filmhez tökéletesen illik és ez volt a legmegfelelőbb befejezés, amit kitalálhattak. Amitől igazán működik ez a film, az az, hogy lelke van. Lelke, amiben képes egyesíteni az egész franchise lényegét és esszenciáját és eközben hihetetlen mélységekbe ásnak le, és csak még jobban dicsőíti a Bond legendát. Ha ez is lenne a világ utolsó Bond filmje, tökéletes befejezése lenne egy nagy múltú és jelentőségű sorozatnak.

Daniel Craig ebben a filmjében a legjobb. A játéka most már teljesen kiforrott, és akiknek esetleg nem jött be annyira az első két részbéli Bond és visszasírták a jól meg szokott verziót, azok most örülhetnek. A klasszikus 007-es stílus visszatért. Ezen a téren érdekes is kicsit. Az első két filmben egy zöldfülű kezdőt láthattunk, itt pedig egy kiégett vén rókát. Mintha kimaradt volna egy két film. De nem baj, jó ez így is. Craig remekül jeleníti meg a karaktert, és még humora is van, ami a korábbi nagy Bond színészekhez mérhető, emellett most már ő is igazi úriemberként viselkedik. Egyéb Bondos gesztusai mellett a karakter érzelmeit és lelki világát is sikerül jól megjelenítenie. Ez a film végleg meggyőzi az embert, hogy Craig kiváló választás volt erre a szerepre. A Bond lányok viszont most teljesen háttérbe szorulnak. Naomie Harris Eve szerepében egy szimpatikus és szerethető női karakter, de nem sorolható a Bond lányok elitje közé. Főleg, amikor a végén megtudjuk, hogy ki is ő valójában. Bérénice Marlohe a főgonosz szeretőjét játssza. Gyönyörű nő, viszont nem sok vizet zavar, konkrétan alig van szerepe és jelentősége. Ebben a filmben Bond igazi partnere M. Ebben a történetben ők ketten csak egymásra vannak utalva és segíteniük kell egymást, ha túl akarják élni. Kicsit egy ilyen anya-fia viszonynak is mondható az itteni kapcsolatuk. Judi Dench már kezd rendesen kiöregedni a szerepkörből (a maga 80 évével) és azért egyértelmű volt, hogy ő sem játszhatja örökké a karaktert. Így itt láthatjuk őt utoljára M szerepében, de szerencsére a forgatókönyv írók remek potenciált láttak ebben és egy remek sztorit írtak hozzá. Konkrétan itt jut M a legnagyobb szerephez. Judi Dench mindent meg is tesz, hogy utoljára méltó legyen a szerepben és játéka kifogástalan. Méltó búcsú ez neki egy legendás szereptől. Viszont aki az egész filmet elviszi a hátán, az Javier Bardem a főgonosz Raoul Silva szerepében. Ő az elárult ügynök, aki sok év után visszatér, hogy bosszút álljon M-en és az ügynökségen. Neki is van M irányába egy anya-fia viszonya, viszont Silva az, akit ez az anya cserben hagyott és ezért meg akarja ölni. Bond és Silva pont a két végkimenetelt mutatják meg. Ráadásul Silva egyben az is, akivé Bond is válhat, ha úgy alakulna az élete. Mondhatni ő a sötét oldal James Bondja. Javier Bardem valami fantasztikus a szerepben. Tökéletesen hozza a megkeseredett, bosszúszomjas ügynök karakterét, és annak minden lelki és mentális problémáját. Sean Bean Alec Trevelyenjéhez tudnám hasonlítani, de játéka és maga a karakter még annál is komolyabb és fenyegetőbb. Egyértelműen a legjobb Bond gonoszok élvonalába tartozik. Kapunk egy új mellékszereplőt Gareth Malloryt a titkosszolgálati bizottság elnökét, akit Ralph Fiennes játszik. Mallory egy kezdetben elég ellenszenves, majd egyre inkább egy szimpatikus karakterré válik, aki támogatja is M-et és az MI6-et ahogy tudja. Fiennes korrektül hozza a figurát, aki a későbbiekben még nagyobb jelentőséget is kap. És ebben a filmben megkaptuk az új Q-t is! Ben Whishaw játssza és a karakter eléggé eltér a jól megszokott alakjától. A szakértő öregúr helyett most egy fiatal számítógépzseni technikust kapunk. Nem is állhatna távolabb Desmond Llewelyn karakterétől, de ebben a kis szerepében is elég meggyőző és hiteles, és ebben az új koncepcióban és világban még talán van is bőven létjogosultsága. Remélem Ben Whishaw lesz olyan méltó utódja Desmond Llewelynnek, mint Judi Dench Bernard Leenek.
 
A Skyfall egyértelműen az egyik legjobb Bond film. Méltó tisztelgés az egész sorozat előtt és önmagában is megállja helyét, és egy remek élményt tud nyújtani.
Értékelés:   8/10

James Bond hatalmas, töretlen népszerűségnek örvend immár 53 éve és bebizonyította, hogy rá mindig, kortól és társadalmi helyzettől függetlenül szükség lesz. Idén októberben érkezik a következő, 24-ik film, ami a Spectre címet viseli. Már ez a cím is eléggé sokat sejtet, hát még az új színészek: Christoph Waltz, Léa Seydoux, Dave Bautista, Monica Bellucci és Andrew Scott. Christoph Waltz karaktere körül rengeteg spekuláció és találgatás folyik. Egyesek szerint lehet, ő játszhatja el immár új köntösben Bond legnagyobb ősellenségét, Ernst Stavro Blofeldet. Hogy ebből mennyi lesz igaz, hamarosan kiderül. Az biztos, hogy egy újabb ígéretes Bond történetnek nézünk elébe, ami remélhetőleg még tovább fogja nemesíteni a hatalmas franchise hírnevét.

Ian Fleming hatalmas dolgot teremtett meg. James Bond és a Bond kalandok mind egy igazi jelenség és egy életérzés. Egy olyan személy, akivé kicsit mind szeretnénk válni és egy olyan világ, amiben szívesen élnénk. Mindez egy vágyálom, mindazon dolgokkal, amikről, leginkább a férfi rajongók álmodoznak. Ezért van jelen olyan hosszú ideje a franchise és talán e miatt fog még hosszú ideig is élni. Mindig igény lesz erre a világra, ahová néha elkalandozhatunk kicsit. A körítés változhat, de a lényeg ugyan az marad. Emellett maga James Bond is egy eszmény kép, ami egy egész korszak meghatározója volt. Még ha nem is lehetünk olyanok, mint ő, legbelül még is ösztönzően tud hatni. Éljen soká James Bond, mindenki kedvenc 007-es ügynöke és Isten áldja Ian Fleminget, aki elhozta őt nekünk.

Írta:   Andrew

A Magányos ügynök hosszú időre padlóra küldte a sorozatot, és egy ideig úgy tűnt, hogy egy életre befellegzett a James Bond filmeknek. A 90-es évek elején rengeteg spekuláció született a széria jövőjét illetően és sok forgatókönyvvel is próbálkoztak. A sok várakozás miatt, és mert a nézők is kiutálták, Timothy Dalton 1994-ben felbontotta a szerződését. Végül a jó öreg Broccoli lánya, Barbara Broccoli, producertársával Michael G. Wilsonal, az új rendezővel Martin Campbellel, csapatnyi új forgatókönyvíróval és persze az új 007-el, Pierce Brosnanel sikeresen megmentették a sorozatot. Mi az, hogy sikeresen, az Aranyszem hatalmasat robbant. Brosnan már korábban is esélyes volt a szerepre, de akkor nem tudta elvállalni, de most eljött az ő ideje. Azt le kell szögezni, hogy a Bond filmek innentől már stílusos akciófilmek, de ez egyáltalán nem jelent jelentősebb gondot. Az alkotóknak sikerült feltámasztaniuk hamvaiból James Bondot és bevezetni a 90-es évekbe.

ARANYSZEM

Új világ. Új ellenségekkel. Új fenyegetéssel. De egyvalakire még most is számíthatunk. James Bond, a 007-es ügynök. Mást vártak talán? A 007-es ezúttal azt a feladatot kapja, hogy megtalálja azt a titokzatos orosz fegyverkereskedő bűnszervezetet, aminek tagjai egy lopott, elektromágneses kisülésnek is ellenálló helikopterrel ellopják az orosz szuperfegyver, az Aranyszem működtetéséhez szükséges indítókulcsokat Szibériából, Szevernajából, egy titkos katonai állomásról. Az Aranyszem egy titkos orosz katonai műhold, amellyel az egész nyugati civilizációt el lehetne pusztítani. Bond természetesen a szokásos rutinnal vág neki az akciónak, ám azt nem is sejti, hogy a terv hátterében egy nagyon is régi barátja áll, aki nyugodt szívvel pokolra küldené a 007-est és vele együtt elpusztítaná egész London-t. Elkezdődik a versenyfutás az idővel.

A hat évnyi szokatlanul hosszú szünet után egy igazán minőségi, klasszikus, de modern köntösbe bújtatott történetet kaptunk. A filmek elején látható gunbarrelt is lecserélték egy sokkal modernebb és jobb verzióra. A főcím előtti jelenet rendkívül jóra sikeredett. 9 évvel a film fő eseménye előtt kezdünk, 1986-ban (vicces, hogy ez az az év, amikor Brosnan először szóba került a szerepre). James Bond kollégájával és barátjával, Alec Trevelyanel, a 006-os ügynökkel behatolnak egy Szovjet bázisra, hogy megsemmisítsenek néhány robbanótöltetet. Az akció sikerül, de Alecet „megölik”. Ezután jön a főcím, ami nagyon modern és eszméletlenül király. Nőket és Szovjet szimbólumokat láthatunk és alatta pedig Tina Turner énekli a főcímdalt, ami az egyik legeslegjobb a Bond főcímzenék között, nekem például a kedvencem. Annak idején hatalmas sláger is lett belőle. Már maga a film címe is, hogy Aranyszem, igazából egy hatalmas tiszteletadás Ian Flemingnek, hiszen ugyanez volt a neve az ő jamaicai birtokának, valamint ugyanez volt a neve egy hadműveletnek is, amit maga Fleming dolgozott ki a második világháború során, arra az esetre, ha a nácik megszállnák Spanyolországot. A bevezető után ugrunk 1995-be és Bondot már Monte Carloban láthatjuk, a jó öreg Aston Martin DB5-ös volánjánál, amint épp egy gyönyörű nővel versenyeznek a hegyekben. Ezután Bond az este betér a helyi kaszinóba, ahol természetesen összetalálkozik a nővel. Akiről hamarosan kiderül, hogy egy orosz bűnszervezetnek dolgozik, akik el is rabolnak egy új típusú high-tech helikoptert egy légi bemutatóról. Nem sokkal ezután ezzel a géppel hajtják végre az Aranyszem ellopását, amikor behatolnak egy orosz katonai bázisra, ahol mindenkit lemészárolnak, kivéve Natalya Simonovát, egy programozó nőt, akinek sikerül elmenekülnie. Bond el is indul Oroszországba, hogy megoldja az ügyet, amiről hamarosan kiderül, hogy a halottnak hitt Alec áll mögötte. Az új idők szavára hallgatva a film jóval pörgősebb, mozgalmasabb és akciódúsabb, a korabeli akció filmeket simán kenterbe veri. Nagyszerű helyszíneket is sikerült találni. Monte Carlo után Oroszország, majd a fináléban eljutunk a Karib-tenger körzetébe, ami már egy jól bejáratott Bond helyszín. Akciókat is kapunk dögivel, amik nagyon látványosak és izgalmasak. A legemlékezetesebb egyértelműen a tankos üldözés. Továbbá a filmnek van egy sajátos hangulata, ami magán hordozza a klasszikus James Bond szellemiséget és a modern kor hangvételét és sikeresen övözi a kettőt s ezzel együtt ez az egész atmoszféra olyan eszméletlen királyságot áraszt magából, hogy azt nem lehet szavakba önteni. A humor is visszatér a sorozatba és kapunk egy kis öniróniát. Utóbbi szerencsére mértékkel van kezelve. Ezek főleg Bond idejétmúltságára irányulnak, és igazából a közönség akkori véleményét tükrözik, amikre rá is cáfolt ez a film. A bondos hangulatot erősíti, hogy rengeteg visszautalást kapunk a korábbi részekre, persze ezek is mind finom gesztusok, amiket csak a legnagyobb rajongók képesek kiszúrni. A forgatókönyvírókat is dicséret illeti. Ugyanis a sok akció és utalás mellett egy dinamikus, szilárd történetet tudtak összerakni és egy csomó kiváló párbeszédet tudtak hozzá írni. Rengeteget hozzá tesznek még az érdekes szereplők, akikből most jó párat ki is lehet emelni.

Pierce Brosnan tökéletes választás volt James Bondnak. Mind külsőre, mind jellemre 100%-an megfelel. Sokan mondogatják, hogy olyan, mintha összegyúrták volna benne Sean Conneryt és Roger Mooret és ezeket a tulajdonságokat észre is vehetjük, de Brosnan is megalkotja a saját 007-ét. Ő is megpróbálja tovább vinni azt a vonalat, amit Dalton, vagyis hogy bemutatni Bond emberi oldalát a hideg gyilkos mögött, de persze ezt sikerül a sorozat szellemiségéhez méltóan tennie. Brosnan játéka jó, de itt még nem annyira kiforrott, a következő részek folyamán egyre jobban fejlődött. Egy igazán kivételes Bond lányt kapunk Natalya Simonova személyében. Izabella Scorupco játssza őt igazi átéléssel. Natalya egy nagyon is kemény és önálló nő. Ráadásul ő is azon kevés női szereplők táborát gazdagítja, akik tényleg hasznára vannak a 007-nek és méltó társa is. És ha már kivételes Bond lány, akkor itt van még az egyik legkivételesebb, legemlékezetesebb és legjelentősebb főgonosz. Sean Bean játssza Alec Trevelyant, Bond régi jó barátját és valami eszméletlen jó a szerepben. Ha többet szerepelne még Brosnant is lenyomná. Igazi céljai és motivációi vannak, hiszen az Aranyszem bevetésével bosszút akar állni Anglián. Ugyanis Alec származásilag Kozák és pont az angolok voltak azok, akik annak idején a népét és köztük a szüleit is oda dobták Sztálinnak, amikor azok tőlük reméltek menedéket. A fiatal Alecet magához vette az MI6 és kiképezte Bondal együtt. Továbbá a nagy pusztítással a bankok pénzét is mind magának utaltatná át, tehát egyáltalán nem jönne ki rosszul a helyzetből. Alec karaktere azért is érdekes, mert neki van a legszemélyesebb viszonya Bondal. Az ő párbeszédeik az egyik legjobb pillanatai a filmnek és itt egy kis bepillantást is kapunk Bond múltjába és lelki világába. Itt is az a helyzet áll fent, mint az Élni és halni hagyni esetében, vagyis, hogy az egyik legjobb főgonosz mellett szerepelnek a legemlékezetesebb gonosz csatlósok is. Közülük is a legjelentősebb Famke Janssen Xenia Onatopp szerepében. Egy eszméletlenül gyönyörű és érzéki nő, ilyen téren teljesen lemossa az aktuális főhősnőt. Emellett egy vad, perverz, szadista pszichopata, akinek egyik kedvenc kivégzési módszere, hogy a combjával folytja meg a férfiakat. Ő az a nő, aki olyan veszélyes, hogy még James Bond sem mer vele lefeküdni. Janssen remekül játssza a szerepet és az egyik legjobb gonosz csatlóssá válik. És ott van még Alan Cumming a számítógépzseni Boris Grishenko szerepében, aki az egyik legszórakoztatóbb szereplője a filmnek, valamint Gottfried John, mint a korrupt Ourumov tábornok. És megkapjuk az új M-et is, és itt következik be a film egy másik nagy húzása, ugyanis az új M nő lett. Ez máris rengeteg ellentétre ad okot közte és a 007-es között, aki nem is kedveli őt, de elismeri főnökének és tiszteli is. Judi Dench játssza az új főnököt, aki végre méltó utódja Bernard Leenek. Illik rá a szerep és jól is játssza. Pont tőle hangzanak el a Bondot leginkább minősítő szavak (szexista, nőgyűlölő őskövület, a hidegháború maradványa), amik az akkori közönség véleményét is tükrözték. Van még két mellékszereplőnk is. Az egyik egy volt KGB-s gengszter, Valentin Dmitrovich Zukovsky (Robbie Coltrane). Még ha korábban ellenségek is voltak, most jobbára Bond oldalán áll és segít is neki, amiben tud. Karakterét itt még nem bontották ki nagyon, de még lesz rá lehetőség A világ nem elég című részben. A másik pedig egy CIA ügynök Jack Wade, aki le se tagadhatná, hogy valójában egy Felix Leiter pótlék, de így is egy szórakoztató és egyáltalán nem fölösleges karakter. Őt egyébként Joe Don Baker játssza, aki korábban a Halálos rémületben egyik főgonosza volt. Most egy másik szerepben tért vissza, de persze ez a sorozatban már megszokott jelenség.

Az Aranyszem megmentette a sorozatot a végső bukástól és sikerült megszerettetnie a modern kor közönségével is James Bondot. Egy mai napig is lendületes, akciódús és magával ragadó film, ami jómagamnak is személyes kedvencem.
Értékelés:   9/10

A HOLNAP MARKÁBAN

Az Aranyszem hatalmas sikerével bebizonyosodott, hogy James Bond egyáltalán nem elavult és van létjogosultsága a modern 90-es években. Egyértelmű volt a folytatás elkészülése, ám annak minőségén szemmel láthatóan nyomot hagyott, hogy egy fontos állandó tag távozott el a stábból.

Valaki egymás torkának akarja ugrasztani a világ nagyhatalmait. A nyomok Elliott Carver-hez, a nagy befolyású sajtómogulhoz vezetnek, aki hatalmas médiabirodalma segítségével könnyedén manipulál bárkit. Ha Carver-en múlik, az egész világon úrrá lesz a káosz. Itt csakis egyvalaki csinálhat rendet. Bond, James Bond. Bond először Carver szexis feleségét, - korábbi barátnőjét - Parist próbálja megkörnyékezni, majd egyesíti erőit Wai Linnel, a lélegzetelállítóan gyönyörű kínai ügynöknővel.

Sajnos az előző rész premiere után, a sorozat állandó producere, Albert Broccoli elhunyt, így annak lánya, Barbara Broccoli és Michael G. Wilson vették át a vezetést, ami kicsit meg is látszik a végeredményen. Ez a rész még jobban merít a 90-es évek akciófilmjeinek stílusából és már a Bond hangulat is elenyészőbb. Martin Campbell már nem vállalta a folytatást, így Roger Spottiswoodeot tették meg rendezőnek. A főcím előtti jelenetben Bond megakadályoz egy fegyverüzletet az orosz határon és még egy légicsapást is túlél. Persze nem sérül meg és senki sem képes eltalálni, de ő mindenkit szitává lő. A Bond filmek amúgy sem a realitásról voltak híresek, de a 007-es sebezhetetlenségével itt már kezdtek túlzásokba esni. De ez majd a film végére csúcsosodik ki. A főcímben a szokásos nőalakokat és a fegyvereket ötvözték a modern high-tech technológiával. Nem a legjobb főcím, de ellensúlyozza Sheryl Crow remek főcímdala. Ezután egy jól bejáratott jelenetet láthatunk, amikor is az ellenség elsüllyeszt egy brit hajót. Majd megismerhetjük a történet főgonoszát, akinek célja ismét a harmadik világháború kirobbantása, csak ezúttal az angolokat és a kínaiakat akarja összeugrasztani és célja nem más, mint a hírnév. Rajra keresztül mutatja be a film a média hatalmát, hogy az nem csak tudósít a hírekről, hanem gyártja is azokat. De a valóságban nem akkora mértékben, mint ahogy azt itt láthatjuk. Persze ez nem egy mély gondolatokon filozofáló alkotás. A készítők pont hogy még jobban erőltették az akció filmes vonalat és Bond is itt kezdett csak akcióhőssé válni. Látszik, hogy Broccoli távozása után az utódok nem tudták teljesen a helyén kezelni a dolgokat. Na azért nem olyan rossz a helyzet. A forgatókönyv bőven tartogat szellemes és érdekes párbeszédeket. Továbbá van egy két eléggé hatásos jelenet is. Ide tartozik például Bond beszélgetése a doktorral, Carver egyik bérgyilkosával. És persze a látványos akciók sem maradnak el, amiből kapunk bőven. A két legemlékezetesebb a távvezérléses autós akció és a motoros üldözés. A helyszínek viszont most nem olyan érdekesek és eléggé szürkék is a megszokott felhozatalhoz képest. Hamburgból sem sikerült sokat kihozni és a film második felében visszatérünk a jól ismert távol keletre, de már nem sikerült olyan egzotikusan és érdekesen ábrázolni, mint korábban, pedig még az Aranypisztolyos férfi helyszíneire is visszatérnek. A film cselekménye eléggé egy tipikus akció film vonalát követi és a második felére el is laposodik kicsit, amit rengeteg látványos akció jelenettel próbáltak ellensúlyozni. A finálé Carver lopakodó hajóján játszódik és itt éri el a tetőpontját az, ami már a film elejétől fokozódott. Bond egy teljesen sebezhetetlen terminátorként egy vérszomjas akcióhős stílusával szétlő mindenkit a hajón. Ez lett a 007-ből. Egy esztelen gyilkológép. A legrosszabb az, hogy a filmből mérsékelten hiányzik az igazi James Bond hangulat és az Aranyszemtől is jóval lemarad. Inkább az akció véna dominált itt, ami részben a film kárára vált.

Pierce Brosnan kezd egyre jobban belerázódni a szerepbe. Még nem tökéletes, de már kiütközik a saját bondos stílusa és nagyon jól áll neki. Még jobban bizonyítja, hogy ez a szerep nagyon is neki való. Két Bond lányt is kapunk. Az első a fénykorát élő Teri Hatcher, aki Parist játssza, Carver feleségét. Elragadó külseje mellett egy elég érdekes karakternek ígérkezik. Ő Bond egyik exszeretője, aki most már az aktuális gonosz felesége lett. Ő is egy olyan nő, aki egy kicsit közelebb áll az ügynök szívéhez. Kapcsolatukból sok mindent ki lehetett volna még hozni, de Paris karakterét elég hamar kiírják a filmből, pedig nyugodtan szerepelhetett volna még. A másik Michelle Yeoh, aki a kínai ügynöknőt, Wai Lint alakítja. Őt is próbálják egy erős női karakternek feltüntetni, aki nincs rászorulva a 007-re, holott pedig, de igen, nagyon is. Nem egy rossz karakter, csak nem elég érdekes. Még külsőre se fogja meg annyira a nézőt, mint Teri Hatcher. A főgonosz, Elliot Carver szerepében pedig Jonathan Pryceot tisztelhetjük. Jól játssza a szerepét, a gátlástalan médiabárót, akinek csak a siker és a hírnév számít, és ez ügyben még a saját feleségét is képes félreállítani. A gond az, hogy a karakter elég sztereotípikusra sikeredett és nincs is annyira kidolgozva. Motivációi eléggé silányak. Viszont erősen emlékeztet a régi, klasszikus idők főgonoszaira, és Pryce játéka is hozzá tesz kicsit, de például Sean Bean Alec Trevelyan-jéhez képest elbújhat. Elég emlékezetes karakter, de nem sorolható a 007-es legjobb ellenfelei közé. Van neki egy csatlósa, Stamper (Götz Otto), aki a tipikus kemény verőlegény karakterét testesíti meg, de így is képes nyomot hagyni a nézőben. Leginkább Red Granthez és Necroshoz lehetne hasonlítani. M itt egyre több szerepet kap és ez jót is tesz a filmnek. Judi Dench is jobban érvényesítheti színészi képességeit és az új női M-et is sikerül még jobban megszerettetni a közönséggel. Joe Don Baker is visszatér Jack Wade szerepében, aki ezúttal nem tesz hozzá annyit a történethez, de azért jó őt itt látni.

A holnap markában-t eléggé befolyásolja az akció filmes vonal és nagyjából azok átlag szintjéhez közelít. Ilyen téren nem okoz csalódást és egyéb hiányosságai ellenére sem süllyed mélyre, egyszerűen csak egy átlagosan jó kis film, ami azért kellő szórakozást is nyújt.
Értékelés:   7/10

A VILÁG NEM ELÉG

A holnap markában nem egészen úgy teljesített bevételi szinten, mint ahogy azt a készítők várták, és az is feltűnhetett nekik, hogy az akció vonal erőltetése is erősen rányomhatta erre bélyegét. Ezen minden áron javítani akartak és ezúttal magára a történetre is nagyobb hangsúlyt fektettek.

FOKOZOTT SPOILER VESZÉLY!!!
James Bondnak egy meggyilkolt olajmágnás látszólag védtelen lányát kell megvédenie a rá leselkedő veszélyektől. Egy szó szerint "agyafúrt" gonosztevővel kell felvennie a harcot: Renarddal, akiről nem tudni, hogy őrült tervei az agyában megragadt puskagolyónak köszönhetően születtek, vagy éppen őrült tervei miatt kapta a golyót. Ami biztos: a "baleset" óta még veszélyesebb, mint valaha, ugyanis azóta nem érez fájdalmat. Bondnak a mundér becsületét is védenie kell: a szolgálat főhadiszállását terrortámadás éri és a 007-es szeretett főnöke, M is a gonosztevők fogságába esik. Időközben az is kiderül, hogy a gyászoló lány, Elektra King, talán nem is olyan ártatlan.

A rendezői székbe Michael Apted került, aki nem nagyon járatos az akció filmekben és ez kicsit meg is látszik a filmen. A rendezői posztra egyébként Joe Dante és Peter Jackson is felajánlotta a szolgálatait. Jacksonnak még esélye is lett volna, mert Barbara Broccoli kedvelte a filmjeit, csak az akkori rendezése miatt megváltozott a véleménye. A producerek semmit sem bíztak a véletlenre és egy új írópárost (Robert Wade és Neal Purvis) is felfogadtak. A bevezetőben Bond visszaszerzi egy gazdag olajmágnás, Sir Robert King pénzét Bialboban, aki egyébként M egy régi barátja. Viszont a pénz egy sajátos robbanószerként működik és az MI6 főhadiszállásán megöli Kinget. Ezután Bond a merénylő után ered és egy látványos és izgalmas motorcsónakos üldözés kezdődik meg a Temzén. Ez a sorozat leghosszabb főcím előtti bevezetője, majdnem negyed órás. Ezután következik a főcím, ahol az olaj dominál a megszokott női sziluettekkel együtt, alatta pedig a Garbage által előadott remek főcímdal szól. Maga a cím, szintén Ian Flemingtől eredeztethető. A világ nem elég az Orbis non sufficit latin mondat fordítása, ami Sir Thomas Bond mottója, és az Őfelsége titkosszolgálatában című történetben is a Bond família családi mottójaként jelenik meg. Megtörténik King temetése Skóciában és itt ellátogatunk az MI6 helyi főhadiszállására, ahol még az első M, Bernard Lee portréját is kiszúrhatjuk. Bond azt a feladatot kapja, hogy védelmezze King lányát, Elektrát az olajbirodalom új örökösét a kegyetlen terroristától, Renardtól, aki már korábban is megkeserítette a család életét. Bond természetesen elég közel kerül Elektrához, talán már azt is meg lehetne kockáztatni, hogy komolyabban érez iránta valamit. Viszont a film közepén megtörténik a nagy csavar, ugyanis kiderül, hogy az eddig főgonosznak beállított Renard csak egy csatlós, és Elektra az igazi ellenség. A mai napig talán ez a legnagyobb és legjelentősebb csavar az egész széria történetében és a film szerintem még Christopher Nolant is megihlette. A sötét lovag – Felemelkedés című filmjében hasonló csavar történik és még a két főgonosz, Bane és Talia al Ghul szerepe és kapcsolatuk is hasonlít az itt látható Renardra és Elektrára. Egy nagyon erős forgatókönyvet sikerült írni ennek a kalandnak, viszont az akciók jelentősen háttérbe szorulnak. A főcím előtti bevezetőben megkapjuk a legjobb és leglátványosabb akciót a filmben, utána már csak átlagosan jó akció jeleneteket láthatunk, viszont jó látni Bondot hosszú évek után újra síelni. Azért most is kapunk szép tájakat. A történet nagy része a volt Szovjetunió területén játszódik. Aztán ott van még Azerbajdzsán, Baku, Kazahsztán és végül Isztambul. De mind ezzel nincs is baj, mert a film sokkal inkább történet és karakterközpontú, és ezen a téren maximálisan teljesít. A történet nincs túl bonyolítva, nem is túl egyszerű, a néző képes nyomon követni, leköti őt és érdekli, főleg, amikor megtörténik a hatalmas csavar. Nem sok Bond filmnek van ilyen igazán jó és intelligens története. És a jól kidolgozott karaktereket még meg sem említettük.

Pierce Brosnan talán itt a legjobb a szerepében. Mostanra sikerült csak igazán kiforrania játékának és tökéletesen hozza a 007-es karakterét. Egyesek szerint még az eredeti, irodalmi Bondot is sikerült megközelítenie. Az biztos, hogy Brosnan most már véglegesen is bizonyította, hogy a három legjobb Bond színész közé sorolhassuk. Ezúttal a fő Bond lány és a főgonosz egy és ugyanaz. Elektra Kinget a nagyszerű Sophie Marceau játssza és ő a film legnagyobb ütőkártyája. Marceau már alapból is hódit szépségével, hiszen ő a világ egyik legszebb nője (személyes nőideálom egyik megtestesítője is). Emellett még kiváló színésznő is. Elektra karakterét is remekül megírták, tehát azért volt mivel dolgoznia. Kiválóan és hitelesen hozza az elején még határozott ám törékeny és érzékeny nőt, majd még ennél is zseniálisabban a bomlott elméjű, bosszúszomjas, hatalommániás végzet asszonya szerepét, aki ráadásul még apagyilkos is és képes lenne 8 millió embert elpusztítani és mindezt csak azért, hogy az ő olaja legyen a Nyugat fő exportcikke. Kicsit Eva Green karakteréhez tudnám hasonlítani a Sin City a dame to kill for című filmből. Ő és Brosnan viszik el a filmet a hátukon és a kémia is remekül működik közöttük. Elég érdekes karakter a másik gonosz is, Renard, akit Robert Carlyle alakít. Renard egy kegyetlen, anarchista, akinek fő célja a káosz és bármire hajlandó lenne szerelméért, Elektráért. Veszélyességét még jobban erősíti, hogy korábban egy merénylet során golyót kapott a fejébe. Az orvosa akkor meg tudta menteni, de nem tudta kiszedni a golyót, ami folyamatosan halad előre a nyúltagy felé. A golyó egyszer meg fogja ölni, tehát az ideje vészesen fogy, de addig a golyó, ahogy halad előre kiírtja a főbb idegközpontokat, a tapintást, a szaglást és a fájdalomérzetet. Mivel ezek az érzékek nem gátolják így még megállíthatatlanabb. Alapjáraton nem egy rossz karakter, a film első felében elég érdekes ellenfélnek is bizonyul, csak miután Elektráról lehull a lepel, eléggé kezd elhalványulni. Van még egy másik Bond lányunk, Dr. Christmas Jones, akit Denise Richards alakít. Eléggé vonzó és vagány nő, bár szerepe elég egyszerű. Az írók szemmel láthatólag nem sok figyelmet szenteltek neki, nem több egy egyszerű szexi cicababánál, de annak kiváló. Alakításáért egyébként Arany Málna díjat kapott, bár személyes megítélésem szerint ennyire azért nem játszott rosszul. Azt meg már végképp nem hisszük el, hogy egy ilyen nő majd pont egy atomtudósként dolgozik, de a Bond filmek logikájába ez bőven belefér. Sophie Marceau mellett viszont teljesen háttérbe szorul, ami azért érthető, mellette elég nehéz is labdába rúgni. A Brosnan korszakban itt kapja meg M a legnagyobb szerepet. Mivel egyik régi barátja halt meg a film elején, így személyes ügyként is kezeli a helyzetet. A Bondal való viszonya is nagyobb hangsúlyt kap és már szinte partnerekké válnak a film végére. Judi Dench még mindig jól alakít és talán ő is itt teljesít a legjobban. Visszatér az Aranyszemből ismert Valentin Zukovsky, aki eléggé megváltozott az évek során. Most már egyértelműen Bond barátjaként és segítőjeként jelenik meg és többet is szerepel. Robbie Coltrane kellően szerethetően és szórakoztatóan formázza meg a karaktert. Viszont szomorúan kell látnunk, hogy a jó öreg Desmond Llewelyn itt játssza el utoljára Q-t, ugyanis egy hónappal a film premierje után tragikus autóbalesetet szenvedett és életét vesztette. Llewelyn egészen a Goldfinger óta játszotta Q-t és az azóta eltelt 35 év alatt teljesen eggyé vált a karakterrel. A sors iróniája, hogy a filmben Q nyugdíjba vonul és még el is búcsúzik James Bondtól és vele együtt a nézőktől is. Mintha a készítők és maga Llewelyn is érezték volna, hogy már nincs neki sok hátra. Viszont már itt bemutatja az örökösét, az új Q-t (itt még Bond poénosan R-nek szólítja), John Cleeset. Cleese igazából nem játszik rosszul, a karakterét sokkal viccesebbre és esetlenebbre vették, csak az a baj, hogy Llewelyn már annyira összeégett Q karakterével, hogy mást nem nagyon tudunk elfogadni a szerepben.

Akciókat ugyan mellőzve, de az erős történetnek és karakterdrámának köszönhetően az egyik legjobb James Bond filmmé válik A világ nem elég, ami minden bizonnyal a rajongóknak sem okoz csalódást.
Értékelés:   8/10

HALJ MEG MÁSKOR

2002-ben a sorozat dupla jubileumot ünnepelhetett. Nem csak a széria 40-ik születésnapját ünnepelték, de egyben a 20-ik Bond filmet is ekkor készítették el. Az alkotók erre a jeles alkalomra mindenképp egy hatalmas durranást akartak összehozni. De hogy ez mennyire sikerült?

A 007-es ügynök körül gyorsan zajlanak az események. Bond ezúttal az Észak- és Dél-Korea közötti acsarkodásokban vesz részt. Az északiak mindenre kapható banditája, Zao foglyul ejti. Szabadulásakor Bond bosszút esküszik ellene. Következő megbízatása egy rejtélyes milliomos, Gustav Graves ellen szól, akinek nagy tervei vannak a világ leigázására. Két hölgy is nehezíti Bond dolgát: Jinx ,a gyönyörű gyémántcsempész és a nyugtalanító Miranda Frost.

A rendezői munkálatokat Lee Tamahorira bízták és meghagyták az előző film írópárosát. Annak érdekében, hogy emlékezeteset alkossanak, próbáltak minél látványosabb, akciódúsabb és élvezetesebb filmet létre hozni, ami képes megidézni a klasszikus szellemiséget. Sajnos az alkotók csúnyán elhasaltak. Bár ez nézőpont kérdése, hiszen a film így is az év hatodik legsikeresebb filmje lett, és mint tudjuk a nagy bevétel nem mindig garantálja a minőséget. A bevezetőben egy látványos Észak-Koreai akcióval indítunk, aminek a végén Bondot elkapják és hadifogságba kerül, ahol meg is kínozzák. Ilyesmi eddig nem nagyon fordult elő. A főcím az egyik legeredetibb és legötletesebb. A klasszikus nő sziluetteket tűzzel, jéggel és skorpiókkal kombinálták, és ezalatt még Bond kínzását is láthatjuk. Viszont az alatta szóló Madonna szám nem való Bond filmbe. 14 hónap után a 007-es végre szabadul, de nem úgy hogy megszökik, hanem mert M egy csere üzlet keretében kihozza őt, és a mindig elegáns ügynök úgy is néz ki, mint egy koszos csöves. Persze nagy a bizalmatlanság Bond körül, aki egyből el is indul a saját szakállára dolgozni, ugyanis egyértelmű számára, hogy valaki elárulta. Ezen a téren a történet hasonlít kicsit A magányos ügynökre. A nyomok a milliomos Gustav Graveshez vezetnek, aki után hamarosan hivatalosan is kémkedhet, ugyanis ezt az új megbízatást kapja M-től. Küldetése során szövetségesre lel Jinxben, egy amerikai ügynöknőben, és együtt próbálják meg megállítani Graves őrült tervét. Ám hamar kiderül, hogy a terv mögött egy nem olyan régi ismerős áll. A film maga nagyon mozgalmas, akciódús és látványos. Ezúttal is sikerült remek helyszíneket választani. Észak-Korea után következik Hong Kong, aztán az egyik legjobb helyszín, Kuba és végül Izland. A szövegkönyvben is kapunk néhány hangzatos párbeszédet és beszólást is. Ezek a film főbb pozitívumai. Negatívumokból annál több van. Az még a legelhanyagolhatóbb, hogy már szinte zavaróan hemzseg a termékmegjelenítésektől, így már majdnem egy reklámfilmmé válik. A főbb gond az, ami nagyjából a film felétől kezd súlyosbodni. Egy korrekt kis akció filmként indul az egész, de aztán folyamatosan jönnek az egyre nagyobb és nagyobb baromságok és a film elveszti minden hitelességét. A végére teljesen meseszerűvé válik. Maga a történet sincs valami jól felépítve. A nagy csavar sem üt akkorát, mint amennyit kéne, és eléggé kiszámítható. Már a kütyük is kezdenek egyre abnormálisabbakká válni. Ott van például Bond autója, az új Aston Martin, ami képes láthatatlanná válni. Ezt először még maga az ügynök sem akarja elhinni. De ott van még a fő attrakció, a gonosz fegyver. Ezúttal is egy tömegpusztító műhold a főgonosz aduja, de míg ez az Aranyszemben teljesen realista és emészthető köntösben volt tálalva, addig itt teljes hiteltelen baromságba megy át az egész, ami tényleg csak egy rajzfilmben működne. Továbbá a látvány néhol már undorítóan CGI-s. És a legrosszabb az, hogy ezt az egészet komolyan akarták venni. A készítők annyira törekedtek arra, hogy egy nagyon látványos, nagyon egyedi és kasszarobbantó filmet hozzanak létre az évfordulóra, hogy nagyon átestek a ló túloldalára. Kábé a Gyémántok az örökkévalóságnak-hoz és a Holdkeltéhez tudnám hasonlítani, azokkal van nagyjából egy szinten. De még így is vannak jó pillanatai. Remek a humora és van egy sajátos hangulata is, ami nagyon nézeti magát az emberekkel. Továbbá a jubileum alkalmából rengeteg utalás van a korábbi részekre. Jinx felbukkanása egyértelműen idézi a legelső Bond lány, Ursula Andress feltűnését, akinek Bond ornitológusként mutatkozik be. Ez azért is érdekes, mert Ian Fleming is egy ornitológusról nevezte el Bondot. És még Q raktárában is felfedezhetjük szinte az összes kütyüt, amit a 007-es az elmúlt 40 év alatt használt. Itt még tulajdonképpen kereken ki is mondják, hogy ez a 20.-ik film, amikor az ügynök megkapja új óráját. Ezek a kellemes pillanatok azért emelik kicsit a film élményét, de a gyerekes stílus és hangvétel nagyon lehúzza, az egyre bugyutábbá váló cselekményről nem is beszélve.

Pierce Brosnan még mindig kiváló James Bond szerepében, most már teljesen belerázódott a karakterbe. Az ő színészi játéka nagyban emeli a film élvezhetőségét és szükség is van rá. Sokan felhozzák Brosnan korát ennél a filmnél, de az eddigi színészek közül nála látszik meg a legkevésbé a kiöregedés az utolsó filmjében. Azért még egy, méltó búcsú film kijárt volna neki. Az aktuális Bond lányt, Jinxet, az amerikai ügynöknőt Halle Berry játssza. Egész jól hozza ezt a vagány, talpraesett karaktert, akit azért a végén mégis csak a 007-nek kell megmentenie. Emellett hihetetlen szexi, tehát a sorozat követelményeinek maximálisan megfelel. Nem sorolható a top 10 Bond lányok közé, de eléggé emlékezetes. Viszont a főgonoszt, Gustav Gravest alakító Toby Stephens valami harmat gyenge. Néha képes nagyon csúnyán és undorítóan nézni, de a színészi képességei ennyiben ki is merülnek. Abszolút jellegtelen és súlytalan figura és néha idegesítő is. Engem kifejezetten irritált. Egyértelműen a legrosszabb Bond gonoszok egyike. A csatlósának, Zaonak (Rick Yune) is egyedül csak a külseje, ami emlékezetes. Van még egy női karakterünk, Miranda Frost, aki pont olyan, mint a neve. Hideg és fagyos. Rosamund Pike eléggé súlytalanul játssza a szerepet, nem sokat képes hozzáadni. Továbbra is itt van még nekünk M, aki most nem kerül annyira előtérbe és néhol még kicsit ellenszenvessé is válik. Judi Dench még mindig jól hozza a figurát, de nem ez a legjobb filmje. És itt van még John Cleese, mint az új Q. Jól játssza a szerepét és abban a kevés játékidejében eléggé szimpatikus és szórakoztató, egyedül csak az az egy baj van vele, amit már korábban is írtam. Desmond Llewelynen kívűl mást nem nagyon tudunk elfogadni Q-nak. Valamint itt van még Michael Madsen, aki Damian Falcot játssza, egy főbb NSA ügynököt. Kevés szereplése ellenére üdítő élmény itt látni Madsent. Eredetileg ő egy visszatérő karakter lett volna, amiből végül nem lett semmi a reboot miatt.

A Halj meg máskor egy nagyon jó kis Bond film lehetett volna, de mind ezt elrontja az átgondolatlan és bugyuta történet, a gyenge hangulat és a producerek pénzéhsége. Egy egyszeri agyeldobós kikapcsolódásnak megfelel, de amúgy nem szívesen ajánlom.
Értékelés:   4/10

Ez a film rávilágított arra, hogy ezt már nem lehet tovább fokozni és ezt a stílusvonalat nem is érdemes folytatni, különben kezdhetik temetni a szériát. Az új évezred szavára hallgatva teljesen újra kellett gondolni a James Bond franchiset és a mai nézők ízléséhez és elvárásaihoz igazítani. Az alkotók jobbnak látták, ha mindent tiszta lappal kezdenek és így került sor a rebootra.

Írta:   Andrew

Sean Connery kiöregedése után hatalmas súly nehezedett a producerekre, hiszen meg kellett találniuk az új állandó színészt James Bond szerepére, de féltek, hogy esetleg egy újabb Lazenby szerű baklövés következik be és a rajongók elfordulnak a sorozattól. Szerencsére a választásuk bölcs volt és a szerepet egy igazi angol úriember kapta meg, név szerint, Roger Moore. Ő egyébként már régóta az esélyesek között volt, csak korábban nem tudta vállalni a szerepet egyéb kötelezettségei miatt, de ezúttal nem volt akadály. Épp be is fejezte a Minden lében két kanál című TV sorozatot és a producerek kérésére az ott felszedett 10 kilót le is kellett adnia, de ez legyen a legnagyobb gond. Moore tökéletes választás volt Connery utódjának és egy újfajta stílust adott James Bond karakterének és az új filmeknek. Amúgy is mindegyik színész egy teljesen sajátos és mindig másféle Bondot ad elő. Moorenál például a kicsit humorosabb vonal volt előtérben. 1967-ben el is kezdődött egy úgymond kísérletező időszak, amikor az alkotók mindig próbáltak valahogy újítani, és a kor elvárásához igazítani a sorozatot. Ez egészen 1977-ig tartott. Kétségtelen, hogy ezalatt az időszak alatt születtek a legkülönösebb és legfurcsább epizódok és kicsit ebbe a kategóriába sorolható Moore debütálása is.

ÉLNI ÉS HALNI HAGYNI

James Bond egyszerű ügyben kezd vizsgálódni, de hamarosan észreveszi, hogy rejtélyes merényletek céltáblájává vált. Ellenfelei ezúttal a fekete mágia alkalmazásától sem riadnak vissza. Lassan kiderül, hogy az egész ügy hátterében Kananga áll, akit az alvilágban csak Mister Big néven ismernek. Mivel több tonna heroin forog kockán, a bűnöző nem ismer tréfát. Igencsak megszorongatná Bond nyakát, ha az nem lelne szövetségesre Solitaire-ben, a gyönyörű jósnőben. És nem olyan könnyű térdre kényszeríteni a 007-es ügynököt, aki holtbiztosan üt és lő, de semmi sem hozza ki sodrából. Meg sem kottyan neki néhány éhes krokodil vagy részvétel egy véres voodoo-szertartáson. Egyetlen gyengéje talán a gyengébb nem. De James Bondot nem kell félteni.

A producerek ezúttal Fleming második regényét választották ki. A rendező Guy Hamilton maradt, a zenét pedig John Barry helyett most George Martin szerzi, ami szintén hangzatosra sikerült. Magát az eredeti regényt eléggé szabadosan kezelik, de az alapkoncepció megmaradt, és egy két kihagyott részletét később átemelték más epizódokba (Szigorúan bizalmas, A magányos ügynök). Mint írtam, ez a film is a kísérletező időszak része, amikor próbáltak alkalmazkodni a kor stílusához. Jelen esetben a 70-es évek akciófilmjei, de leginkább az akkortájt divatos blackspoitation filmek hatása érzékelhető. A blackspoitation filmek lényege a fekete kultúra bemutatása és ezen belül is több ágazata van: krimi, akció, horror. A lényeg, hogy a szereplők színesbőrűek legyenek és az ő kultúrájukban, világukban legyen tálalva a történet. A készítők mindent megtettek, hogy az előző rész hibáit kiküszöböljék és ez sikerült is nekik. A főcím előtti jelenetben meggyilkolnak három MI6 ügynököt. Külön érdekesség nekünk, hogy a film eredeti hangsávon magyarul kezdődik. Ugyanis épp a magyar nagykövet szólal fel az ENSZ székházban. Ezután következik a főcím, ami témájához méltóan egyedi lett, koponyákkal, bennszülöttekkel valamint az elmaradhatatlan nőalakokkal, és az ez alatt szóló zseniális dal Paul McCartney és a Wings előadásában. Ezután megismerjük az új Bondot, Roger Mooret, aki egy olasz ügynöknővel van együtt a házában, és szemmel láthatóan már nem ugyanabban a lakásban él, mint a Dr. No-ban (amúgy csak ebben a két részben láthatjuk James Bond otthonát). Váratlanul betoppan M és Moneypenny, és Bond meg is kapja a feladatot, hogy nyomozza ki a három ügynök halálát. El is indul küldetésére, ami az amerikai kontinensen játszódik. New York, azon belül is leginkább a feketék által lakott Harlem, New Orleans és Jamaica a történet színhelyei. Mivel Bond Amerikába megy, ismét segít neki CIA-s barátja Felix Leiter, akit már megint más színész játszik, de ezt egyes nézők részben mostanra talán meg tudják szokni. Felix ezután úgy is egy jó pár filmig nem bukkan fel. Végül a szálak egy heroin csempész hálózathoz vezetnek, ami összefüggésben áll a Karibi szigetek képviselőjével Dr. Kanangával és egy rejtélyes Mr. Big nevű maffiózóval. A történet eléggé mozgalmas és érdekes. Nagyon a fekete kultúra bemutatásán van a hangsúly, és ez hibátlanul be is van mutatva, valamint a film hangulatának a gerincét képezi. Továbbá hatalmas hangsúlyt kap a fekete mágia és a voodoo is. Azért nem kell megijedni, mindez leginkább a feketék hitvilágaként van bemutatva körítés gyanánt, a filmben nem történik semmi féle igazi varázslás vagy ilyesmi. Persze ez a koncepció kicsit nehezen fér össze egy Bond filmmel, még ha ez az eredeti regényben is így volt. Sokaknak ezért nem is tetszik annyira ez a rész, pedig szerintem ez az összhang remekül fen van tartva és ez a film nekem is egyik személyes kedvencem. Akciókat és emlékezetes jeleneteket is kapunk bőven. Ilyen például a motorcsónakos üldözés, ami picit el lett nyújtva és a poén karakternek szánt Pepper seriff is bezavar kicsit. De ott van például az aligátor farmon játszódó jelenet és a film végi leszámolás, bár itt a főgonosz legyőzése nagyon nevetségesre sikerült. És még érdemes megemlíteni a film végi vonatos bunyót, ami egyértelmű utalás az Oroszországból szeretettel-re és felvezetés A kém, aki szeretett engem-hez. Még egy apró kis kapcsolatot is kapunk a Dr. No-hoz.

Roger Moore remekül helyt áll a szerepben. Bár Bondja itt még nem annyira kiforrott, hiszen első szerepléséről van szó, de a tipikus Roger Moore-os stílus már érzékelhető rajta, viszont itt még próbálja kicsit Connery vonalát követni. Míg Connery Bondja egy munkájának élő, könyörtelen, gyilkos, macsó nőcsábász volt, addig Moore Bondja egy humoros, cinikus élvhajhász angol úriember, akinek néha keménynek kell lennie és muszáj ölnie, ha a munkája megköveteli. Alakítása amúgy is sokkal játékosabb és könnyedebb, mint a többi színészé, akik eljátszották a 007-est, de nála így tökéletes. Az aktuális Bond lány Jane Seymour, aki Solitairet játssza, Kananga jósnőjét. Nagyon bájos és elragadó, viszont karaktere egy kicsit lapos. Leginkább külsejével hódit, de ebbe a filmbe így is tökéletesen passzol. A főgonosz, Kananga (Yaphet Kotto) az egyik legjobb ellenfél a sorozat történetében. Erős, karizmatikus és tényleg érezni lehet a nagyságát és vezér egyéniségét. Mindenképpen egy kiemelkedő figura és ha még nem lenne elég, hogy itt az egyik legjobb főgonosz, még itt van mellette a két egyik legjobb gonosz csatlós. Julius Harris a műkezű és nagydarab Tee Hee szerepében, valamint Geoffrey Holder, mint az ördögi Baron Samedi. Az érdekes gonosztevők csak még jobban hozzátesznek a film erényeihez.

Az Élni és halni hagyni egyedi stílusa és hangvétele nem biztos, hogy sokaknak be fog jönni. Ám nagy hiba lenne emiatt leírni a filmet, hiszen egy nagyon is hangulatos és kiemelkedő részről van szó, és méltó bemutatkozása volt ez Roger Moorenak.
Értékelés:   7/10

AZ ARANYPISZTOLYOS FÉRFI

Az előző rész sikere elég ösztönzően hatott az alkotókra és egy évre rá, 1974-ben már el is készült a következő kaland. Sajnos ez már nem volt olyan sikeres, mint elődje.

A 007-es valószínűleg eddigi legveszélyesebb ellenségével néz szembe, aki nemcsak pontosan lő, de minden bizonnyal méltó ellenfele az angol titkos ügynöknek. Egy arany pisztolygolyó érkezik az MI6 főhadiszállására, belevésve a 007-es számmal. Ez egyértelmű hadüzenet Bond-nak, küldője bizonyos Francisco Scaramanga, volt KGB-s és bérgyilkos, akinek arcát még sosem látták megbízóik. A 007-es Scaramanga nyomába indul, de mint mindig ezúttal sem lesz könnyű dolga, valaki mindig les rá és hamarosan kiderül, hogy a férfinek más céljai is vannak. James Bond számára pedig elkerülhetetlen egy szemtől szembeni pisztolypárbaj.

A rendezői székben ismét, és egyben utoljára foglalt helyet Guy Hamilton, a választott alany pedig Fleming befejezetlen regénye lett, ami a kritikusok szerint a legrosszabb munkája az írónak. Nagy feladat várt tehát a forgatókönyvírókra és a rendezőre, de sajnálattal kell kijelentenem, hogy nem tudtak megfelelően helyt állni. Érdekesség amúgy, hogy pont Guy Hamiltonnak köszönhetjük a széria két egyik legjobb és két egyik legrosszabb epizódját. A főcím előtti jelenetben jól bemutatják a történet főgonoszát. Maga a főcím hangulatos és egy nagyon fülbemászó dalt hallhatunk alatta. A 007-es útja ismét Ázsiába vezet, azon belül is most inkább Kínába. Korábban említettem, hogy a kísérleti időszakban a sorozat próbált igazodni a kor stílusához és főbb világtémáihoz. Ez itt sincs másként. Míg az Élni és halni hagyni-t nagyban befolyásolták a blackspoitation filmek, addig az Aranypisztolyos férfira a kung-fu filmek voltak nagy hatással és ilyen téren ki is használták a távol keleti területeket. Továbbá az akkoriban nagy energiakrízis is hatással volt a filmre, ugyanis Scaramanga játszmája mellett egy napelem vezérlő egység körül is bonyolódik a cselekmény. Minden adva van, ami egy jó Bond filmhez kellhet. Gyönyörű tájak, szép nők, jó zene és az egyik legjobb és legemlékezetesebb főgonosz. De a film mégis elbukik. Kezdetnek vegyük azt, hogy talán ez a sorozat egyik legviccesebb része. A Bond filmeket, főleg a Roger Moore-os részeket amúgy sem szabad komolyan venni, itt viszont nagyon átestek a ló túloldalára. A történet teljesen komolyan vehetetlen, néha már vígjátékba, vagy paródiába áthajló. Emellett teljesen rosszul van megírva, és gyakran unalomba fullad. Hasonló a helyzet, mint a Gyémántok az örökkévalóságnak esetében, annyi különbséggel, hogy ott a történet sokkal eseménydúsabb és pörgősebb volt, még ha logikátlan is és a sok hülyeség legalább el tudott szórakoztatni. Itt ez nincs meg. A sztorit elég vánszorgónak érezzük és a poénkodáson sem tudunk annyit szórakozni. Még az előző rész béli Pepper seriffet is visszahozzák. Igaz vicces, de visszatérése eléggé felesleges és erőltetett. Csak kevés igazán jó és szellemes poént sikerült beleszuszakolni a történetbe, ami eléggé száraz lett. Van még egy pár jó akció jelenetünk, például a Pepper seriffhez köthető üldözés és a végső harc. Az Élni és halni hagyni után elég nagy visszaesés lett ez az epizód. Talán az is vezethetett a bukáshoz, hogy az előző rész sikere miatt egyből bele is kezdtek az Aranypisztolyos férfi elkészítésébe és össze is csapták elég rendesen. Ez a rész hozta a legkevesebb bevételt és sikertelensége miatt a Saltzman-Broccoli páros is örökre szétvált. Broccoli ezután már csak egyedül látta el a produceri teendőket.

Roger Moore itt még valahogy nem találta meg a hangját. Még mindig kísérletezik a szereppel. A Moore-os stílus itt is megvan, de itt még talán jobban próbál a korábbi színészektől példát venni, vagy máshonnan ihletet meríteni, mint az előző kaland során. Ilyen például a váratlan keménykedése, amit még Connerynél sem nagyon láttunk. Ettől függetlenül jól hozza a szerepet, de hogy karaktere igazán kiforrott legyen arra még egy filmet várni kellett. Van két Bond lányunk is. Elsőnek Maud Adams, Scaramanga szeretőjének a szerepében, aki arra kéri Bondot, hogy segítsen legyőzni a kegyetlen férfit. Eléggé szép és a karaktere is szimpatikus, még ha nem is lett rendesen megírva. A másik viszont Britt Ekland, aki szépnek szép, viszont ő a legbutább és legidegesítőbb szőke liba az egész sorozatban. Ő tényleg az, aki ostobasága miatt folyton bajba kerül és Bondnak kell megmentenie. Van még néhány kínai segítő társa is az ügynöknek, de nem valami maradandóak. Viszont itt van a Bond univerzum egyik legeslegjobb ellenfele, csak kár, hogy ebben a filmben kell szerepelnie. Francisco Scaramanga, az aranypisztolyos férfi, és nem más játssza, mint a nagy Christopher Lee, aki nem mellesleg Ian Fleming unokatestvére. Karizmatikus, elegáns és stílusos, igazi ellenfele Bondnak. Továbbá bérgyilkosként hatalmas vagyonra tett szert, így dúsgazdag és neki van az egyik legmenőbb és legegyedibb fegyvere, nem csak a Bond, de az egész filmes történelemben. Adott három ártalmatlannak tűnő tárgy: egy toll, egy öngyújtó és egy szivartárca, persze mind aranyborítással. Önmagukban teljesen veszélytelenek, viszont ha összeszereli őket, mindjárt kap egy klassz kis aranypisztolyt. Nekem is kéne egy ilyen. Még az a lehetőség is megvan benne, hogy Bond gonosz verziójaként ábrázolják. Elvégre ő is egy stílusos úriember, aki szereti a nőket és az egyik legprofibb gyilkos. Sajnos az alkotók ezt sem használták ki, pedig rengeteget hozzá tett volna. A nagy párbaja a 007-sel is kicsit csalódást okoz a film végén. Christopher Lee remekül játssza a karaktert, a sorozat legjobbjai közt a helye. Egyértelműen ő és Moore mentik meg a filmet. Továbbá van még neki egy gonosz segédje a törpe Nick Nack. Egy picit idegesítő a figura, de még épp hogy el lehet viselni.

A film legnagyobb hibája, hogy sokkal jobb is lehetett volna. Minden adva volt, hogy az egyik legjobb résszé válhasson, de az alkotók elszúrták, köszönhetően a túlzott komolytalanságnak és az összecsapott forgatókönyvnek. Viszont nem ez a sorozat legrosszabb része és még így is nézhető, de ezek a dolgok eléggé bosszantóak, pláne egy ilyen jó gonosz karakter mellett.
Értékelés:   5/10

A KÉM, AKI SZERETETT ENGEM

Az aranypisztolyos férfi negatív kritikái miatt három év szünet következett a sorozatban. Az alkotóknak nagyon össze kellett kapniuk magukat, ha azt akarták, hogy a széria fent maradjon, és azt kell mondjam, maximális sikert arattak.

Amerikai és szovjet atom-tengeralattjárók sorra tűnnek el a nemzetközi vizeken. Az események hátterében az ördögien gonosz milliárdos, Mr. Stromberg áll, akinek végső célja, hogy a tengeralattjárókon lévő nukleáris robbanófejeket felhasználva - egy hatalmas, a tenger mélye alatt fekvő katonai bázisról - kirobbantsa a harmadik világháborút. A britek James Bondot, a szovjetek Anja Amaszova titkos ügynököt bízzák meg azzal, hogy megoldja a helyzetet. A két kém egymással szövetkezve lát neki a feladatnak és eleinte sikeresen is veszik az akadályokat, sőt idővel úgy tűnik, többről is szó lehet köztük a közönséges munkakapcsolatnál. De aztán kiderül, hogy Anja korábbi szerelmét James Bond ölte meg egyik korábbi megbízatása során.

Az alkotók a legutóbbi bukás után nagyon össze akarták kaparni magukat, és ez ügyben mindent megtettek. Broccoli A kém, aki szeretett engem című regényt választotta az új epizód alanyának, de igazából csak a cím maradt meg, a történetet teljesen átírták. A készítők szívüket, lelküket beleadták a projektbe és kemény munkájuknak meglett az eredménye. Hosszú idő után végre sikerült újra megtalálni az egyensúlyt és felzárkózni a modern kor szelleméhez. Az átmeneti kísérletezői korszak véget ért és a Bond sorozat ismét megtalálta önmagát. A film egy évben jött ki a Star Wars-al és jelentősége a sorozaton belül legalább ekkora. Történetesen a Goldfinger mellett a másik legjelentősebb Bond filmről van szó. Na de csak szép sorjában. Mivel Guy Hamilton kihátrált a rendezői feladatok elől, így Lewis Gilbert került a helyére, aki korábban a Csak kétszer élsz című részt rendezhette meg. A főcím előtti jelenetben ízelítőt kapunk az aktuális fenyegetésből, mire a Brit és a Szovjet titkosszolgálat riasztja legjobb ügynökeiket. Ezután egy remek síelős akciót láthatunk az osztrák Alpokban, majd következik az egyik legjobb főcím, alatta az egyik legjobb főcímdallal (Carly Simon - Nobody Does It Better). Maga a történet kicsit lassan indul be, de aztán egyre jobban felpörögnek az események. Külön jó ötlet, hogy itt az MI6 és a KGB összedolgozik a közös ellenség ellen, aki ismét egy megalomán őrült, aki a felszíni világ elpusztításával egy tenger alatt létesített új világon akar majd uralkodni. A film nagyon jól bemutatja e két hatalom szövetségét, el is felejtődik a hidegháborús háttér. Ez leginkább a két főhős kapcsolatán érződik.  Itt a rajongók megkapnak mindent, amire csak vágynak. Rengeteg izgalmas akciót, fantasztikus díszleteket, lebilincselő helyszíneket, ide tartozik Egyiptom, Szardínia és a Tűzgolyó óta újra előtérbe kerül a tengeri terep. A kütyük sem maradnak el. Bond itt kapja meg Q-tól a sorozat másik ikonikus autóját, a kétéltű Lotust. Sok év után ismét kapunk egy könnyed, de izgalmas kémfilmet, ami nem akar több lenni, mint ami és nem próbál meg feleslegesen kísérletezgetni más műfajokkal és még így is sikerül felzárkóznia a kor szellemiségéhez. A film teljesen megreformálta a sorozatot, megadta az új állandó stílust és még nagyobb rajongótábort sikerült szereznie a sorozatnak. Maga a forgatás nem volt zökkenő mentes. Sokat agyaltak a történeten is. Eredetileg az ellenfél ismét Blofeld és a SPECTRE lett volna, de Kevin McClory közbe szólt. Annak idején Kevin McClory segített Ian Flemingnek a Tűzgolyó megírásában, ám ennek a továbbiakban rengeteg pereskedés lett az eredménye. McClory megvádolta Fleminget, hogy jogtalanul felhasználta az ő ötleteit, állítása szerint magát Blofeldet is ő találta ki. McClory évekig megkeserítette a sorozatot folyamatos pereskedéseivel és itt is közbe szólt, amikor a fülébe jutott, hogy megint Blofeldhez akarnak nyúlni. Közbenjárásának köszönhetően ez a verzió mehetett is a kukába, helyette egy új gonoszt kellett az alkotóknak kitalálni. De még ezek a kis problémák sem tudták az útjukat állni.

Roger Moore itt van csak igazán elemében. Végre megtalálta a saját stílusát és ezt maximálisan kihozza magából. Talán az egész szériában itt nyújtja a legjobb színészi alakítást. Vicces, elegáns és stílusos, amilyennek lennie kell. Diana Rigg óta végre egy megfelelő női partnert is kapott a 007-es. Barbara Bach játssza Anja Amaszovát, aki tulajdonképpen Bond női és orosz megfelelője. Amellett, hogy elképesztően gyönyörű nő, egy igazi profiról beszélünk, akárcsak Bond, csak másik országnak dolgoznak. A karakterét nagyon jól megírták és jól is van előadva. És ami a legfontosabb, hogy e között a két szereplő között jól működjön a kémia és ennél jobban nem is működhetne. Moore és Bach remek párost alkotnak, igazából az egész film rájuk épül. A kapcsolatuk nagy része a rivalizálással megy el és ezeket a kis vetélkedéseket és csipkelődéseket öröm nézni. A film második felére kezd kiéleződni egy komolyabb konfliktus köztük és akármilyen jó karakter is Anja, a fináléra ő is átvedlik a bajbajutott nő szerepébe. Mivel a két ügynökön van a hangsúly, így teljesen elnyomják a történet főgonoszát. Curd Jürgens, mint a mániákus Karl Stromberg teljesen háttérbe szorul mellettük. Még ennek hatására keveset is szerepel, pedig meg volt benne egy jó főgonosz lehetősége. Sokkal jobban is ki lehetett volna bontani a karakterét, bár még így is érződik rajta kicsit, hogy egy Blofeld átiratról van szó. Egy ilyen figura, aki már beleőrült a tengerbe, és őrült mód próbálja megvalósítani álmát egy víz alatti társadalomról, rengeteg potenciált rejt, de az alkotók ezt sajnos nem használták ki. Sokkal emlékezetesebbre sikerült viszont az aktuális gonosz csatlós. A sorozat egyik legikonikusabb mellék gonoszát tisztelhetjük a két és fél méter magas, sebezhetetlen, vasfogú Jaws-ban (a magyar szinkronban Cápa). Egyik fő erőssége, hogy nem vették komolyan a karakter és őszintén, hogy is lehetne komolyan venni egy olyan hatalmas fickót, aki majdnem mindent túlél és vasat építettek a fogai helyére? A poénfaktor is leginkább ezen tulajdonságaiból származik. Richard Kiel alakítja hatalmas átéléssel. Külön érdekesség, hogy David Prowse is esélyes volt a szerepre. Továbbá felbukkan egy új karakter, aki ezután szinte állandó mellékszereplője lesz a Moore korszak Bond filmjeinek. Ő nem más, mint a Szovjet titkosszolgálat főnöke, Gogol tábornok. Ahogy Anja a női és orosz Bondnak felel meg, úgy Gogol tábornok egy az egyben egy orosz M. Walter Gotell játssza a karaktert, aki teljesen szimpatikus figura, méltó szövetségese M-nek és az MI6-nek.

A kém, aki szeretett engem, az egyik legjobb rész a sorozatban és jelentősége tagadhatatlan. Egy új szintre emelte a szériát, bevezetve az új korszakba és annak elvárásaiba. Számtalan remek pillanatával nagyszerű élményt tud nyújtani és örök érvényű részévé válik a nagy Bond univerzumnak.
Értékelés:   8/10

HOLDKELTE

A kém, aki szeretett engem visszaadta a sorozat régi fényét, a kasszáknál is szépen teljesített, így nem volt kérdés, hogy ezt mihamarabb folytatni kell. Sajnos az aktuális trendek mégis elég szépen befolyásolták az új epizódot.

Megtanultuk már: James Bond egyaránt verhetetlen földön, vízen és víz alatt. Ám jobb, ha azt sem felejtjük el, hogy mindig akad valaki, akinek gonoszsága nem ismer határokat, és szembeszáll a világgal. Drax, az őrült multimilliomos terve meghaladja a Föld méreteit, gonoszsága pedig a Galaxis határait súrolja. Világuralmi terveiben csupán egyvalami akadályozza, az Emberiség. Elhatározza hát, hogy megszabadul tőle: terve szerint csak néhány "tökéletes pár" élhetné túl a pusztítást, akik idővel újra benépesíthetnék a Bolygót, és Drax lehetne maga az Isten. Ehhez csak egy titkos űrállomásra van szükség, ahol az "Ádámok és Évák" átvészelhetik a Földre becsapódó vegyifegyverek pusztítását. Bond a szuperbiztos űrállomáson is szembeszáll ellenfelével. Ám itt még ő sem lehet biztos a győzelemben.

A készítők eredetileg a Szigorúan bizalmas című történetet akarták megfilmesíteni, ám a Star Wars és a Superman sikerei miatt inkább az akkori sci-fi hullámot igyekeztek meglovagolni és meg is született ez a remekmű. A rendező Lewis Gilbert maradt, aki már nem volt képes megismételni legutóbbi teljesítményét. A főcím előtti jelenetben egy elég látványos repülős, szabadeséses akciót láthatunk, és még az előző részben megismert Jaws is visszatér, bár itt már elég nagy túlzásokba esnek vele kapcsolatban. Maga a főcím nem a legjobb, a főcímdalt pedig ismét Shirley Bassey énekli, de a három általa előadott dal közül egyértelműen ez a leggyengébb. Kezdjük a pozitívumokkal, mert azért van az is. Ismét remek helyszínekre látogatunk el: Kalifornia, Velence (aminek én külön örültem), Rio de Janeiro és persze az űr (erre majd még kitérek). A díszletek itt is szemet gyönyörködtetőek, különösen Drax barlangi főhadiszállása. A zene is remek aláfestés, még ha néha komolyabban is hangzik, mint annak a filmnek a hangvétele, amihez készült. Maga a cselekmény is pörgős, nem nagyon ül le és eleinte valóban ígéretesnek tűnik. A problémák csak ezután kezdődnek. A film hemzseg az ostoba gyermekded ötletektől és logikátlanságoktól, amik a film vége felé közeledve egyre jobban elfajulnak. Még az a jobbik eset, hogy ezt a készítők sem gondolták komolyan és így is kezelik filmjüket. Egy percre sem akar több lenni, mint egy agyatlan kis szórakoztató kalandfilm, de még így is szépen sikerült átesniük a ló túloldalára. Az aranypisztolyos férfi is már durván egy vígjátéki színvonalat képviselt, ez viszont már majdhogynem paródiába megy át. Eddig is jelen volt a sorozatban az önirónia, de azért ne csináljunk már egy teljes önparódiát! Arra ott lesznek majd az Austin Powers filmek. De az igazi baromság az a végére csúcsosodik ki. Az utolsó fél óra valami eszméletlen állatság. James Bond kijut a világűrbe és lézerfegyverekkel lövöldöznek. Olvasni is szörnyű, de még látni. Maga a világűr és az űrállomás eléggé gagyin néz ki, pedig a stúdiónak volt elég pénze, hogy a Star Wars-hoz hasonló látványvilágot teremtsen, de ezt nem tették meg. A legborzalmasabb az a rész, amikor megérkeznek Bond szövetségesei és harcba keverednek Drax embereivel, és azt látjuk, amint egy rakás ember az űrben lebeg és sugárfegyverekkel lőnek egymásra és még eszméletlenül gagyin is néz ki. Hogy gondolták ezt?! Okés, hogy korábban is voltak űrben játszódó jelenetek, de nem ott játszódott a cselekmény és volt értelmük is. De itt?! És maga ez a sci-fi sem fér össze James Bond világával. Az egy dolog, hogy az Élni és halni hagyni-ban behozták a természetfeletti szálat, de ott ezt sikerült helyén kezelniük és bele is tudták értelmesen illeszteni a Bond univerzumba. A Holdkelténél ugyanezt a sci-fi vonallal képtelenek voltak megcsinálni, és ezek után többé nem is próbálkoztak vele. A film hangvételét ismét csak Schumacher Batman filmjeihez tudnám hasonlítani, de ha a Gyémántok az örökkévalóságnak a Mindörökké Batman, akkor a Holdkelte egyértelműen a Batman és Robin. Külön érdekesség, hogy Robert Rodriguez úgymond tiszteleg is ez előtt a Bond kaland előtt a Machete gyilkol című filmjében, ami sok elemet átemelt innen és a vége annak is elég infantilis. A hatalmas gagyi faktor ellenére a film mégis veszettül szórakoztató és ez benne a legnagyobb ellentmondás. Tudod, hogy amit látsz, az egy orbitális nagy baromság, de még is képes vagy rajta önfeledt és őszintén szórakozni és jókat mulatni. És úgy tűnik annak idején a nézőknek is ez volt az álláspontja. A Holdkelte a sorozat addigi legjövedelmezőbb filmjévé vált, konkrétan 230 milliós bevételt hozott világszerte. Igen, erre volt igény.

Roger Moore most is kifogástalanul hozza a 007-est, rá egyáltalán nem lehet panasz. Még egy ilyen filmen is sokat dob a jelenléte. Az ügyeletes Bond lánnyal sajnos nem járunk ilyen jól. Lois Chiles játssza Holly Goodheadet, egy CIA ügynöknőt, aki Bondal együtt száll szembe Draxel. Valójában egy Anja Amaszova másolattal próbálkoztak a készítők. Ugyanúgy egy ügynöknő és nem orosz, hanem amerikai csak Chiles a közelébe sincs Bachnak. Maga a karakter is elég semmit mondó és a színésznő is kicsit unszimpatikus. És amíg az előző részben Moore és Bach között tökéletesen működött a kémia, addig itt rohadtul nem. Nagyon nem működik a kapcsolatok és A kém, aki szeretett engem után ez nagyon zavaró tud lenni. Nem sok jót lehet mondani a nagy ellenfélről sem. Az őrült Hugo Drax szerepében Michael Lonsdalet láthatjuk. Már külsőre is elég jellegtelen, de karaktere sem valami izgalmas, semmi súlya nincs. Egy full átlagos, vagy talán még annál is gyengébb gonoszt kapunk, aki egyértelműen a sorozat egyik legrosszabb főgonosza. Mivel a rajongók annyira imádták őt az előző részben, így Richard Kiel visszatért Jaws szerepében. Sajnos ebben a filmben őt is elég rendesen kiherélik. Míg legutóbb a vele kapcsolatos túlzások és poénok helyénvalóak voltak és működtek, addig itt már nagyon nem sikerült megtalálni az egyensúlyt. Már túl nagy túlzásokba esnek vele kapcsolatban. Már inkább idegesítő az, hogy ez a behemót állat egyszerűen mindent túlél, még a legéletveszélyesebb helyzetet is. A végére már inkább egy rajzfilmfigurává válik. De a java még hátra van. Ugyanis a mi jó vasfogú barátunk szerelmes lesz és még meg is szólal a fináléban. Így kell elszúrni egy jó kis karaktert. Persze itt vannak még a remek mellékszereplőink is, mint Q, Gogol tábornok és persze M. Utóbbi külön figyelmet érdemel, ugyanis Bernard Lee itt játszhatta el utoljára Bond főnökét, ugyanis két évvel később a színész elhunyt. 11 filmen keresztül alakította kifogástalanul M-et és a későbbi Judi Denchel együtt ők lettek azok, akikkel örökké beazonosítják a karaktert. Lee itt már kicsit egy megfáradt öregember látszatát kelti, de így is jó őt látni, főleg annak a fényében, hogy utoljára láthatjuk őt a szerepben.

A Holdkelte nem egy jó film, viszont egy igazi bűnös élvezetről beszélünk. Sok hülyeségén jókat tudunk szórakozni, de így is a sorozat egyik leggyengébb epizódja.
Értékelés:   5/10

SZIGORÚAN BIZALMAS

A sorozat producere Albert R. Broccoli úgy gondolta a Holdkeltét látványvilág terén már nem lehet űberelni, ezért fel is hagyott a minél nagyobb látvány és akció módszerével egy új irányvonal érdekében.

A britek egyik hajója elsüllyed a görög szigetek mellett. A hajóval együtt a tengersírba merül egy szupertitkos, high-tech eszköz, az ATAC is, amelyet szívesen megkaparintanának az oroszok is, ami nem csoda, hiszen ez a konzol rejti azt a titkos kódot, amely a brit tengeralattjárók rakétáit irányítja. Nem is tétlenkednek sokáig a KGB emberei: mire Bond a helyszínre érkezik, már társai is akadnak, akik szintén az ATAC megszerzésén munkálkodnak.A 007-esnek ezúttal a szokottnál is elszántabb hölgykísérője akad: egy lány, aki bosszút akar állni szülei gyilkosain. A nyomok az Alpokba, a görög milliomoshoz, Aristotle Kristatoshoz vezetik őket, aki a becses kincset már fel is kínálta a szovjet Gogol tábornoknak.

A készítők beválthatták ígéretüket, amit A kém, aki szeretett engem végén tettek és most már tényleg a Szigorúan bizalmast filmesítették meg. Rendezőnek a korábbi részek vágóját, John Glent tették meg. A sikeresség érdekében az új koncepció ezúttal a komolyabb és földhözragadtabb hangvétel volt, de ugyanakkor a klasszikus epizódokhoz is hűek akartak lenni. A főcím előtti jelenet egy remek összekötés az Őfelsége titkosszolgálatában-nal. Itt válik igazán egyértelművé, hogy a színészváltások ellenére mégis csak egy egységes történetről van szó és az is bebizonyosodik, hogy Bondnak igenis van szíve. És még Blofeld is utoljára visszatér. Viszont ez a végső búcsú a karaktertől nagyon méltatlanra sikerült és meg is csúfolják a nagy ősellenséget. Ez a film legrosszabb pontja, de az egészet tekintve még jól jártunk így, hogy csak a főcím előtti jelenetben találunk igazán kivetni valót. A főcím maga az egyik legjobb lett és az alatta szóló dal (Sheena Easton - For Your Eyes Only) is nagyszerűre sikerült. Tehát most a komolyabb stílussal próbálkoztak Broccoliék, és ez akármennyire is érdekesen hangzik első hallásra, a végeredmény fantasztikus lett. Ad egyfajta különleges stílust és hangulatot a filmnek, ami korábban talán az Őfelsége titkosszolgálatában volt jelen, de itt még kiforrottabb. Ezúttal a tét sem akkora, mint korábban, de szereplőink szemszögéből így is eléggé komoly a helyzet. Rendkívül feszes tempót diktál a film. Rengeteg látványos és izgalmas akciót kapunk, amihez most is jó hátteret adnak az adott helyszínek. Ismét ellátogatunk az Alpok havas hegyeibe, ami azonnal kiált egy síelős akcióért. Aztán ott van még a mesés Görögország. A történet tényleg nagyon pörgős, egy pillanatra sem fullad unalomba. Bond ezúttal nem nagyon támaszkodhat Q kütyüjeire, sokkal inkább saját leleményességére és képességeire. Szinte külön ezt jelezvén A kém, aki szeretett engem-ből megismert kétéltű Lotust is felrobbantják, utalva rá, hogy az ügynök itt nem számíthat a speciális eszközökre. Fontos témává válik a bosszú és annak boncolgatása, amire korábban nem nagyon volt példa, de jól működik. Remekül sikerült a karaktert bevezetni a 80-as évekbe, ez a komolyabb hangvétel külön jót tett és az eredeti szellemiséget is sikerült megtartani. Érdekességként még meg lehet említeni, hogy ez az egyetlen rész, amiben M nem szerepel. Bernard Lee már képtelen volt betegsége miatt elvállalni a szerepet és még ebben az évben meg is halt. Az alkotók pedig nem akartak sietve új színészt találni, ezért M hiányát azzal magyarázzák a filmben, hogy épp szabadságon van, valamint a szövegét felosztották Q és két miniszter között.

Roger Moore most is kiválóan teljesít, sőt talán itt a legjobb a 007-es szerepében. Bár igaz itt már kicsit meglátszik rajta a kor, de amit kell, azt ő végre is hajtja. Igazából ez a kaszkadőrjelenetekben tűnik szembe. Kizárt, hogy egy ennyi idős fickó ilyen mutatványokat hajtson végre. De e felett is nyugodtan szemet tudunk hunyni. És ezúttal egy nem is akármilyen Bond lányt kapott maga mellé. Melina Havelock amellett, hogy elragadóan gyönyörű, még az egyik legerősebb, leghatározottabb, legjobban kitalált női karakter a sorozatban. Szülei meggyilkolásáért akar bosszút állni és ezért üldözi Kristatost. Carole Bouquet hitelesen adja elő Melinát és az egyik legmeghatározóbb partnerévé lép elő a 007-nek. Gyakran vitába keverednek a bosszút illetően. Ilyenkor Bond általában kioktatja Melinát és próbál a lelkére beszélni, hogy a bosszúval nem ér el semmit és csak saját magát is elpusztítja. Elég álszent dumának hangzanak ezek tőle, akinek engedélye van ölni és már rengeteg gonoszt tett el láb alól, és elég vicces, ha belegondolunk, hogy mit is tett Bond pont ennek a filmnek az elején. Van még egy hölgyeményünk, Bibi Dahl (Lynn-Holly Johnson) a fiatal műkorcsolya versenyző. Ő a vicces és aranyos fiatal lány, aki belekeveredik az eseményekbe. Karaktere szerencsére nem idegesítő és néha eléggé üdítő is a jelenléte. A nagy főellenséget, Aris Kristatost Julian Glover (A birodalom visszavág, Indiana Jones és az utolsó keresztes lovag) kelti életre. Kristatos egy mindenre elszánt, aljas csempész, de annak kiváló. Sokkal földhöz ragadtabb gonosz, neki nem kell a világ, elvan ő a saját üzletével. Nem sok filmet láttam Julian Glovertől, de ki merem jelenteni, hogy talán ez a legjobb alakítása. Hihetetlen stílussal és eleganciával adja elő a karaktert. A tíz legjobb Bond gonosz közé nem kerülne be, de így is az egyik legjobb ellenséget tisztelhetjük az ő személyében. Van ám itt Bondnak egy szövetségese is. Ő nem más, mint Milos Columbo (Topol), aki szintén egy illegális csempész és annak idején Kristatos társa volt. Annak ellenére, hogy törvényen kívüli, Columbonak megvannak a saját erkölcsi értékrendjei és szabályai, amik erősen ellentétesek Kristatos elveivel, így szívesen segít Bondnak az ellene vívott harcban. Szintén benne tisztelhetjük James Bond egyik legjobb és legszimpatikusabb segítőjét.

Nagyon jót tett a filmnek ez a komolyabb hangvétel, főleg a Holdkelte után. Sikerült tovább éltetnie a sorozat szellemiségét és új életet pumpált belé, és az egyik legjobb epizóddá vált, ami garantáltan nem fog csalódást okozni.
Értékelés:   8/10

POLIPKA

A készítők próbálták az előző kaland stílusát tovább vinni, de mint mindig, a következő filmmel mindig próbálták valahogy felülmúlni az előzőt, így az eredmény már nem lett annyira fényes, mint elődje. Ráadásul Kevin McClory ismét közbeszólt.

A Brit Titkosszolgálat egyik ügynöke lélekszakadva menekül Kelet-Berlinen át az Angol Nagykövetség felé. Nyomában egy utazó cirkusz késdobáló testvérpárja - profi gyilkosok. Az ügynök nem éli túl az akciót, de zsákmányát, amiért életével fizetett, még sikerül eljuttatnia a követségre. A cári Oroszország egy ritka kincséről, egy gyémánttal ékesített Faberge tojásról van szó - pontosabban a megfizethetetlen műkincs egy tökéletes hamisítványáról. Bond feladata kideríteni, milyen nyomot talált meggyilkolt kollégája és kinek állt érdekében eltenni őt láb alól. Amikor egy aukción egy utazó cirkusz helyettes igazgatója, Kamal Khan hihetetlen áron megvásárolja a Faberge gyűjtemény egy további darabját, a 007-es gyanút fog. Hamarosan kideríti, hogy az ügy hátterében egy orosz tábornok áll, aki a hamis kincsek eladásával szeretne elég pénzt összegyűjteni sötét tervéhez. Egy atombombát szeretne felrobbantani Európa közepén.

Az új részben már Roger Moore sem akart szerepelni (eredetileg amúgy is csak három filmre szerződött le), mert már öregnek találta magát a szerephez. Meg is indult a keresgélés az új James Bond után. A két legesélyesebb Timothy Dalton (aki négy évvel később meg is kapta a szerepet) és James Brolin voltak. Brolinnal már próbafelvételeket is készítettek, de ekkor kiderült, hogy a sok pereskedéssel töltött év után Kevin McClorynak végre sikerül elkészítenie a saját független James Bond filmjét, amire ráadásul sikerült megszereznie az első Bondot, Sean Conneryt. McClorynak csak a Tűzgolyóhoz volt joga hozzá nyúlni, így ezt a történetet dolgozta újra fel. Ez lett, a „Soha ne mond, hogy soha” című film. Bár McClorynak csak a könyvhöz voltak jogai, egy csomó mindnet átemelt az eredeti filmből, és csoda, hogy megúszta per nélkül. Pedig Broccoliéknak minden joguk meg lett volna hozzá, de gondolom ők sem akartak már ezzel foglalkozni. A Soha ne mond, hogy soha egy hatalmas bukta lett és a film valóban szörnyű. McClory bebizonyította, hogy egy James Bond film elkészítését csakis a profikra szabad bízni. De több szót nem is fecsérelek erre a fércműre. A lényeg az, hogy Broccoliék kénytelenek voltak visszahívni Roger Mooret, mert az ő neve már egy garanciát jelentett és féltek attól, hogy egy új, a szerepben ismeretlen színész képtelen lenne szembeszállni Sean Conneryvel szemben. És szerencsére bejött a számításuk. A Polipka legyőzte a Soha ne mond, hogy soha-t, bár nem a sorozat egyik legkiemelkedőbb darabjáról van szó. Rendezőnek meghagyták John Glent, aki ezek után az összes nyolcvanas évek béli Bond filmet készítette. A főcím előtti jelenet egy jó kis akcióval indul. A főcím eléggé átlagos lett, viszont az alatta hallható Rita Coolidge dal nagyon hangulatos. A film már ismét kezd eltávolodni a realitástól, de a Holdkelte agymenésitől még messze vagyunk hálistennek. A kor szellemének köszönhetően a kalandfilmes vonal újra előtérbe került. A cselekmény elég érdekes és szövevényes, de ez önmagában nem elegendő a sikerhez. Egy eddig még nem látott helyszínre kalauzol el a történet: Indiába. És tényleg, mindent kihasználtak, amit ebből a helyből ki lehet hozni. Az épületeket, az utcákat, a szokásokat és az egyéb jellegzetességeket. Itt szépen vissza is tér a klasszikus Bond hangulat, ami egyre fokozódik. A film közepén viszont átkerülünk Berlinbe és itt a cselekmény eléggé leül és ellaposodik. És ezt a filmet se kell félteni hülyeség terén. Van agyzsibbasztó marhaság itt is. Elég, ha csak megemlítjük azt a részt, amikor Bond egy dzsungeles üldözésben Tarzan módjára ugrál az indákon és még be is vágják alá a jellegzetes Tarzan üvöltést. De a legnagyobb baromságra Berlinben kerül sor. A 007-es éppen egy cirkusz területén keresi a bombát és ennek érdekében bohócnak álcázza magát, és vígjátékba illő módon kergetőzik a rendőrökkel. Mi a franc?! Egyértelműen James Bond egyig legkínosabb jelenete ever! Persze a végére visszajutunk Indiába és a hangulat is nagyjából visszatér, és a befejezés sem ilyen gáz. Az előbb említett hülyeségek és a film közepe, amik nagyon lehúzzák az egészet. Így az összkép nem jut tovább egy szimpla közepesen.

Roger Mooreon már valóban erősen látszik a kor, de ez színészi képességeit nem kisebbíti. Még mindig jól hozza a figurát és sikeresen helyt állt az úgymond harcban, amit Sean Conneryvel szemben vívott. Viszont itt még hihetetlenebbek a kaszkadőrmutatványok a kora miatt. Míg a Szigorúan bizalmasban ezt elnéztük, itt már egyre hihetetlenebbé válik. Maud Adams már korábban szerepelt Az aranypisztolyos férfiban. Most visszatért egy másik karakter bőrébe bújva (ami ugye a Bond filmeknél elég gyakori jelenségnek számít). Ő játssza a címszereplő Polipkát, aki egy vagyonos csempésznő megannyi követővel körülvéve és az apja James Bond egy régi ismerőse. Az csempészés ellenére, akárcsak Columbo az előző részben, egy teljesen pozitív karakter, aki csak saját és követői fenntartása miatt űzi az ipart és örömmel segít Bondnak, akinek köszönettel is tartozik, amiért annak idején segített megőrizni az apja méltóságát. Kamallal is csak üzleti érdekekből áll össze. Sokkal jobban meg van írva és kidolgozottabb figura is, mint Adams korábbi karaktere, így színészkedni is jobban tud. Polipka egy remek szereplő, bár nem tartozik a legjobb Bond lányok közé, de a film nézése közben még is úgy éreztem, hogy ő az a nő, aki igazán Roger Moorehoz való. Ez volt az első eset a sorozatban, amikor a történetnek két főgonosza van, akik szövetkeznek. Az egyik ellenfél az orosz Orlov tábornok (Steven Berkoff), aki nem ért egyet a szovjet béketervekkel és mindenáron a nyugat eltiprását szorgalmazza. Ez a figura, a gonosz orosz tábornok, eléggé bejáratott és hétköznapi rosszfiú karakterré vált a nyolcvanas években és ehhez mérten kidolgozatlan. Karaktere kimerül a mániákus őrült főtiszt jellemében. De nem is ő a történet igazi főgenyája, hanem az afgán herceg Kamal Khan. Louis Jourdan jól hozza a karaktert. Egy igazi aljas, de egyben úrias és kifinomult gonosztevő. Sajnos akármilyen jó karakter, közel sem olyan emlékezetes, mint a többi nagy gonosz. De például az olyan rosszfiúkat, mint Hugo Drax ezerszer kenterbe veri. És itt felbukkan az új M is. Erre a szerepre viszont Robert Brown eléggé rossz választás volt. A jó öreg Bernard Lee-nek a nyomába nem érhet. Teljesen jellegtelen és tökéletesen hiányzik belőle az a tekintély és jellem, ami Bond főnökénél elengedhetetlen lenne. Hát igen, a tökéletes M örökösre még 12 évet várni kellett. Q itt nagyobb szerepet kap, aminek mi örülünk is. Az ő és Bond közös jelenetei mindig megmosolyogtatóak, amikor Q mindig kioktatja az ügynököt, aki nem nagyon veszi komolyan és gyakran viccelődik vele. Az ő szurkálódásaik örök érvényű pillanatai a sorozatnak, és itt Q még a film végi akcióba is besegít. Miss Moneypennyn is már eléggé meglátszik a kor. Lois Maxwell a Dr. No óta játssza ezt a szerepet és a bájos titkárnő már régen eltűnt belőle sajnos. Ismét felbukkan Gogol tábornok is, aki orosz frontról próbálja uralni a krízis helyzetet. Gogol már egyre kevesebb szerephez jut, de még mindig jó őt itt látni.

A Polipkát eléggé lehúzzák a hibái, de még így is egy kellemes és szórakoztató filmről van szó, még ha nem is tartozik a sorozat kiemelkedőbb részei közé.
Értékelés:   6/10

HALÁLVÁGTA

1985-ben elérkezett az a pillanat, amikor búcsút kellett venni Roger Mooretól, mint James Bond. Ez a lépés elkerülhetetlen volt és a színésznek kijárt egy méltó búcsú film. De, hogy ez mennyire is sikerült?

Max Zorin a komputerbáró nem elégszik meg azzal, hogy milliárdokat keressen a számítástechnikai piacon. Azt akarja, hogy cége legyen az egyetlen meghatározó erő az új iparágban. Ebben már csak a konkurencia, a kaliforniai Szilícium-völgyben virágzó high-tech üzemek akadályozzák, de talán már nem sokáig. Zorin azt tervezi, hogy az egyébként is veszélyeztetett környéken mesterségesen idéz elő olyan nagyerejű földrengést, amely pillanatok alatt elpusztítja a Szilícium-völgyet. A Brit titkosszolgálat James Bondot küldi, hogy akadályozza meg az ördögi tervet.

Már a Polipka sem volt különösebben egy nagy durranás és akármennyire is akarták azt felülmúlni a készítők, kérdéses volt, hogy sikerül e. A főcím előtti jelenetben egy szibériai küldetésen a 007-es megszerez egy mikrocsipet már halott kollégájától a 003-tól. Ezután egy látványos üldözés következik, majd a főcím, ami nem lett valami jó, nagyon fantáziátlan és a sok neonfény inkább idegesítő. A zene, amit a Duran Duran ad elő alatta egész jó kis dal lett, az más kérdés, hogy ez mennyire passzol a filmhez. Ezután Bondot a mikrocsip ügyében küldik nyomozni, hiszen az orosz kezekben veszélyes lehet Angliára. A legfőbb gond ezzel a résszel, az a forgatókönyvben keresendő. Eléggé összecsapott és nagyon dinamikátlan. Folyamatosan hullámzik az egész. Egyik percben még egész izgalmas és érdekes, ami zajlik, de aztán egyből ellaposodik és középszerűvé válik a cselekmény. Aztán megint fellendül és megint leesik és így tovább. Rengeteg a kihasználatlan lehetőség, pedig még többet is ki lehetett volna hozni abból, amit végül kaptunk. A helyszínekből sincs valami sok és csak feleannyira érdekesek. Először ott van Párizs, ami gyönyörű hely és az Eiffel tornyos, majd az utcai üldözés egész jóra sikerült. Aztán jön Zorin birtoka, amit szintén sikerült jól kihasználni. Van itt viszont egy lovaglós üldözés, ami nagyon nem illik bele az összképbe. Aztán jön San Francisco, amivel viszont mintha nem tudtak volna mit kezdeni. Pedig Amerika egyik legszebb városáról van szó, de ezt a készítőknek nagyon nem sikerült bemutatni. Viszont a Golden Gate hidas finálé nagyon látványosra és izgalmasra sikeredett. Akciókat is alig kapunk. Az előbb említetteken kívül még van a film közepén, amikor Bond és az aktuális női főszereplő az égő városházából, azon is belül egy liftből próbálnak kijutni. És ezután következik még egy frappáns tűzoltó kocsis autós üldözés. Ezek mindenképpen a film pozitívumaihoz sorolandók. A film könnyen unalmassá válhatott volna, de az akciójelenetekkel és az érdekes karakterekkel sikerült megmenteni. John Glen rendezése ismét korrektnek mondható, a problémák nem is ezzel vannak. Itt is inkább az a legzavaróbb tényező, mint az Aranypisztolyos férfi esetében. Adva van az egyik legszebb nő, az egyik legjobb gonosz, mellé az egyik legemlékezetesebb gonosz csatlós, az érdekes történetfelvetés, minden, ami ahhoz kell, hogy az egyik legjobb résszé váljon. Sajnos nem lett olyan jó, mint amilyen lehetett volna, így csak egy átlagos közepes kategóriát kapunk.

Roger Moore már rutinból hozza a 007-es figuráját, ami ennyi film után azért elvárható. A legtöbben Moore korát hozzák fel negatívumként. Ez már a Szigorúan bizalmasban is feltűnő volt, itt meg pláne. A színész itt már 57 éves volt és már 12 éve játszotta a szerepet. Ezzel ő lett az a színész, aki a leghosszabb ideig és a legtöbbször (szám szerint hétszer) eljátszotta James Bondot. Persze, ha nem számítjuk Sean Connery esetében a Soha ne mond, hogy soha című külön filmet. Akármennyi idős is, Moore még mindig elegáns és stílusos a szerepben, amit hét filmen át sikerült végig megőriznie. Az aktuális Bond lány Stacy a szőke naiva karakterét testesíti meg. Viszont még is képes az emlékezetünkbe vésődni, na nem a színésznő, Tanya Roberts színészi képességei miatt, hanem mert Roberts eszméletlenül gyönyörű. Szépsége megmenti attól, hogy a karakter idegesítővé váljon, és még ha nem is kerülne be a legjobban kidolgozott női karakterek közé, a legszebbek közé biztosan és még így is távol tud maradni a rosszabbul sikerült női szereplők táborától. Viszont van itt nekünk egy főgonoszunk, Max Zorin, akit a zseniális Christopher Walken kelt életre. Zorin amellett, hogy egy gazdag cégtulajdonos, még KGB ügynök is, de kilép annak kötelékeiből saját céljai érdekében. Ami nem más, minthogy a teljes Szilícium-völgyet elpusztítja, és ezzel az ő cége legyen az egyeduralkodó a piacon. Nagyszerű karaktert találtak ki, ami Walken játékával válik igazán tökéletessé. Már a háttértörténete is elég érdekes. Egy náci orvos terhes nőkön végzett kísérleteinek eredménye. Ennek következtében hatalmas intelligencia hányadossal rendelkezik és nem kevés pszichopata hajlammal. Hihetetlenül rideg és ördögi az egész ember, még saját alkalmazottait és munkatársait is könnyedén kivégzi. Még maga James Bond is, míg korábbi ellenfeleivel egyaránt képes volt udvarias és tisztelettudó módon bánni, addig Zorin képes kiváltani belőle a gyűlölet és az undor jeleit is. A Moore korszak második legjobb gonosza Scaramanga óta. És neki van az egyik legemlékezetesebb csatlósa is. Grace Jones May Day szerepében egy erős, kegyetlen, néha már visszataszító nőt testesít meg. Teljesen Zorinhoz illő pár, aki még Bondal is lefekszik, ami azért valljuk be, elég bizarr. A párductestű izomnőszemély az idős angol úriemberrel. Érdekesség, hogy ez idő tájt Grace Jones Dolph Lundgren élettársa volt, és Lundgren szerepel is a filmben, egy nagyon rövid szerep erejéig. Ő játssza Gogol tábornok egyik testőrét. Van még Bondnak egy szövetségese is, Tibbett (Patrick Macnee). Elég szimpatikus karakter, viszont nem sokat szerepel, ugyanis őt is utoléri az a sors, mint azelőtt oly sok embert, akik a 007-es társául szegődtek.

A Halálvágta tipikusan a lehetett volna jobb is esete, de így is egy jó kis filmet kapunk, ahol néha van egy pár negatívabb pillanat. Moorenak lehet kijárhatott volna egy jobb búcsú film is. Ám az ő ideje ezzel lejárt és tovább kellett adnia a szerepet egy új színésznek. És még csak ezután kezdődött a sorozat egyik nagy mélypontja.
Értékelés:   6/10

HALÁLOS RÉMÜLETBEN

Roger Moore távozásával egy korszak is lezárult a sorozat történetében. A készítőknek új színészre és új koncepcióra volt szükség, hogy fent tartsák a franchiset és hogy alkalmazkodjanak a kor elvárásainak.

Egy ismeretlen alvilági szervezet sorra gyilkolja a nyugati világ legjobb titkosügynökeit, megbontva ezzel a kelet és a nyugat hidegháborús, langyos egyensúlyát. Bár az akció kétségtelenül a szovjetek malmára hajtja a vizet, kivételesen nem a KGB keze van a dologban, hanem egy köpönyegforgató orosz tábornoké, akinek egykor még maga James Bond segített nyugatra szökni. A 007-es ügynöknek azonban most el kell kapnia a tábornokot, akihez csak egyetlen módon kerülhet közel: ha megtalálja egykori barátnőjét, Karát, a cseh csellistalányt. Bondnak először őt kell kiszöktetnie az országból, majd rá kell jönnie, mire is megy ki a játék. Kalandjai során ópium- és fegyvercsempészekkel hozza össze a sors és belecsöppen az afgán háború közepébe is.

Egy ideig mégis azt tervezték, hogy ismét Roger Moore lenne Bond, de ezt az ötletet hamar elvetették, hiszen a színész már túl öreg volt a szerephez. Már ekkor szóba került az ez után következő 007-es, Pierce Brosnan is, aki viszont a Remington Steele című sorozat miatt nem tudta elvállalni a szerepet. És újra képbe került Timothy Dalton, aki már az Őfelsége titkosszolgálatában kapcsán is felmerült, csak akkor még túl fiatal volt. A kora ezúttal nem volt kifogás, így meg is kapta a szerepet. A közönség nem nagyon volt elragadtatva Daltontól és a hírtelen stílusváltástól, pedig hibái ellenére azért ez egy emészthetőbb darab. Na persze ezt a filmet sem kell félteni. Egy remek főcím előtti jelenetben kifogástalanul felvezetik Daltont. Három MI6 ügynök éppen terepgyakorlaton vesz részt, amikor felbukkan egy orgyilkos, aki megöli az egyik ügynököt és még néhány katonát. Bond a nyomába ered és sikerül is likvidálnia, és persze, hogy ezután egy luxushajón köt ki egy nő mellett. A főcím próbál trendinek látszani, de nem nagyon megy neki. Az alatta hallható A-Ha dal nem lett rossz, de ismét kérdéses, hogy mennyire illik egy Bond filmhez. Igazából ez a film is mennyire Bond film? Ezután a 007-es átjuttatja Koskov tábornokot az orosz határon, aki a felettese Puskin tábornok terveit akarja kiszivárogtatni az angoloknak, ami a „halál a kémekre” nevet viseli. Nem sokkal az átjutás után Koskovot elrabolják és Bond megkezdi a keresését. Koskov barátnőjével, Karaval kezdi a keresést, és hamarosan rengeteg dolog kiderül. Például, hogy Koskov csak Puskin ellen akarta uszítani az angolokat, hogy ő kerüljön előbbre. A film nagyon pörgős és a történet is elég szövevényes és érdekes. Elég jó helyszíneket is sikerült találni: Bécs, Pozsony, Tanger és Afganisztán. Erre a részre eléggé hatással voltak a 80-as évek akció filmjei és ez meg is látszik. Sokszor inkább hasonlít egy ilyen alkotásra, mintsem egy James Bond filmre. Ehhez hozzájárul a stílusváltás is. A könnyed, poénos hangvételt elhagyták és ismét a komoly hangvétel és a földhözragadság került előtérbe. Egy könnyed akció-kalandfilm helyett kapunk is egy feszült kém-thrillert, amivel alapjáraton nincs is gond. Persze a közönségnek nehéz volt megszokni a váltást. Ha sikerül elvonatkoztatnunk, akkor egy magában egész jól működő kis filmet kapunk, ami persze kicsit megragad a 80-as évek akció-thriller stílusában, de valamilyen szinten még meg van benne a Bond hangulat. Ez leginkább az akciójelenetekben érezhető, amivel nem spóroltak. A finálé látványos repülős akciójától eltekintve eléggé összecsapottá válik és tényleg olyan, mintha egy Rambo filmbe csöppentünk volna, részben az afganisztáni helyszín miatt, ami amúgy is kicsit szokatlan a sorozatban. A hangulat remek és a történet is eléggé szövevényes és érdekes. Meg volt rá az esély, hogy az egyik legjobb Bond filmé váljon, de ez itt sem sikerült. Részben az előbb említett akció filmes elemek behatása miatt és, hogy alig érezzük, hogy egy Bond filmet nézünk. A fő probléma a színészekben és a karakterekben keresendő.

Timothy Dalton egy teljesen újféle James Bondot próbált megformálni. Nagyon komolyan vette a szerepre való felkészülést, még Ian Fleming összes könyvét is elolvasta. Igyekezett inkább az irodalmi Bondhoz hasonlítani. Már itt megpróbálkoztak egy reálisabb, érzelmesebb Bond ábrázolással. Ez a fajta James Bond tökéletesen beleillik a Halálos rémületben realista kém-thriller világába és Timothy Dalton is korrektül játssza ezt a szerepet. Hihető, hogy ő egy vérprofi titkos ügynök, akinek érzékeny oldala is van. Az egyetlen gond, hogy Dalton nem Bond. Nem egy rossz színész és jól is játssza a szerepét, de James Bond karaktere nem neki való. Nem nagyon illik bele a 007-ről kialakult képbe, és ahogy a filmet sem gondolnánk egyből egy Bond filmnek, úgy Dalton ügynökét sem gondolnánk egyből James Bondnak. Na de a női főszereplő! Maryam d'Abo játssza Kara Milovyt, Koskov csellista barátnőjét, aki a 007-es partnere lesz. Sajnos ő a sorozat egyik legjellegtelenebb, legvérszegényebb Bond lánya. Nem is különösebben szép, inkább olyan átlagosan bájos, és nagyon az ostoba szőke liba karakterét hozza. Mondjuk Maryam d'Abo se tud nagyon színészkedni. Őt egyébként Albert R. Broccoli lánya, Barbara Broccoli juttatta be és ez látszik is. Ráadásul az írok nagyon rá akarták szoktatni Bondot a hűségre, ugyanis Kara karakterén kívül nincs számára más női szereplő, így viszont kicsit hiteltelen, hogy miért tartana ki e mellett az ostoba nő mellett. Ismét két főgonoszt kapunk, akik szövetkeznek a közös cél érdekében, de elég vérszegények. Ott van ugye Georgi Koskov, az áruló orosz tábornok, akit Jeroen Krabbé alakít. Egy teljesen átlagos, a háttérből keménykedő karaktert formáz meg, aki nem nagyon ég az emlékezetünkbe. Aztán ott van még Brad Whitaker egy amerikai fegyverkereskedő Joe Don Baker megformálásában. Ő már csak azért is érdekes lehetett volna, mert ő az első és egyben utolsó amerikai származású ellenfél a sorozat történetében. De még ezzel a lehetőséggel sem élnek az alkotók, karaktere teljesen lapos és érdektelen. Ők ketten a legrosszabb főellenségek Hugo Drax óta. És ott van még Koskov gonosz csatlósa Necros (Andreas Wisniewski), a kemény és profi orosz bérgyilkos, aki mindig a walkmanét hallgatja. Elég emlékezetes csatlós és talán még jobban is fogunk emlékezni rá, mint a két fő ellenre. A mellékszereplők közül kaptunk egy új Moneypennyt is, ugyanis Lois Maxwell már eléggé kiöregedett a szerepből és helyére Caroline Bliss került. Ő viszont már nem az a bájos és szerethető kis titkárnő, aki régen volt. Sokkal inkább tűnik egy könnyűvérű vénkisasszonynak. Bliss Moneypennyje elég könnyen feledésbe is merült. A film végén még pár perce feltűnik Gogol tábornok is, hogy egy ismerős arcot is lássunk Q mellett, és immár utoljára, ugyanis Gogol karakterével ezután többé már nem fogunk találkozni, még említés szintjén sem.

A Halálos rémületben egy elég közepes Bond film, amin leginkább a színészek és az egyenetlen stílus tud rontani. Önmagában, mint film jól működik, Bond filmként csak fentartásokkal érdemes kezelni, de így sem egy rossz filmélmény.
Értékelés:   6/10

A MAGÁNYOS ÜGYNÖK

Akármennyire is kapott vegyes fogadtatást a Halálos rémületben, a készítők mindenképp megpróbálták ezt az új stílusvonalat tovább vinni. Ezúttal még jobban felakarták venni a versenyt a korabeli akció filmekkel és ez lett a vesztük.

Ezúttal nem a hazáért, nem a királynőért kockáztatja életét a 007-es ügynök - a bosszúvágy hajtja. Miután legjobb barátjának, Felix Leiternek egy kegyetlen drogbáró megölette fiatal feleségét és Felix is csak komoly sérülésekkel, félholtan úszta meg a dolgot, Bond engedélyt kér a szolgálattól arra, hogy lekapcsolja a drogkereskedőt. A titkosszolgálat nem támogatja az ügynököt, így Bond komoly lépésre szánja el magát: leadja szolgálati fegyverét és bejelenti, hogy kilép a szervezetből. Szigorúan magánemberként, a szolgálat támogatása nélkül kezdi el élete legszemélyesebb akcióját, de akadnak barátok, akik így is segítenek neki. Szüksége is lesz minden segítségre, ugyanis a drogkereskedő nagy tétekben játszik: nagyipari szinten termeli a kábítószert és saját hadsereget tart fenn, hogy megvédje magát.

Broccoliék igyekeztek az amerikai közönség igényeire, és az akkori elvárásokra igazítani a filmet, de pont, hogy fordítva sült el a dolog. Amerikában hatalmasat bukott a film és magára a sorozatra is rendesen rányomta a bélyegét. Ez volt John Glen utolsó rendezése is egyben. A főcím előtti jelenet kellően dinamikus és izgalmas. James barátjával Felix Leiterrel éppen annak esküvőjére tartanak, amikor hirtelen lehetőség nyílik elfogni a legkörözöttebb drogbárót, Franz Sanchezt és kapva kapnak az alkalmon. Egy látványos repülős horgászós módszerrel elfogják Sanchezt és épp időben meg is érkeznek az esküvőre. A főcím egész jó lett és a főcímzene is (Gladys Knight - Licence to Kill) kellően hangulatos. Ezután Sachezt megszöktetik és bosszút áll Felixen. Itt megismerhetjük Bond másik oldalát, a haragtól fűtött bosszúállót. Még egy aprócska utalást is kapunk ebből kifolyólag az Őfelsége titkosszolgálatábanra. És itt el is kezdődnek a fő gondok. Ebből a filmből hiányoznak leginkább a legbondosabb momentumok, amik egy Bond filmet Bond filmmé tesznek. Ezúttal a 007-es nem egy küldetést teljesít, hanem személyes bosszú hajtja. Még az MI6-től is kilép, akik el is kezdenek vadászni rá. Bond hétköznapi ruhákban flangál és Q kütyüjeire sem számíthat. A fő probléma, hogy ez már nem egy Bond film. A készítők annyira próbáltak a 80-as évek akció filmjeire hajazni, hogy ez is egy lett közülük. Még a film zeneszerzője is nem más, mint Michael Kamen, aki a Halálos fegyver és a Die Hard című filmek zenéit is szerezte. Ez már tényleg nem egy szokványos 007-es kaland, sokkal inkább illene egy Schwarzenegger vagy Stallone filmnek. Bár azokkal képes felvenni a versenyt, de mint James Bond film elvérzik. Azért kapunk egy pár akciót, meg a helyszínek is elég egzotikusak. Az egész film az amerikai kontinensen játszódik, de például Dél-Amerika területeiből sok mindent ki tudtak hozni. A komoly hangvétel megmaradt, sőt itt még jobban próbálják hangsúlyozni. Maga a bosszú jelentősége is nagyobb előtérbe kerül, mint mondjuk a Szigorúan bizalmas esetében. Továbbá Bond módszere is emlékeztet a 80-as évek filmjeinek kliséihez. Bondnak sikerül Sanchez bizalmába férkőznie, aki teljesen barátjának tartja őt, miközben Bond folyamatosan az emberei ellen fordítja őt, vagy pedig saját kezűleg végez velük. Amit még meg lehet említeni erről a filmről, az a brutalitás. Egyértelműen ez a legerőszakosabb Bond film. Talán ez is az erősebb akció filmekhez való felzárkózás következménye. Van itt minden: a légnyomással emberek fejét robbantják szét, a darálóba nyomnak embereket, vagy élve felgyújtják őket. Egy átlagos 80-as évekbeli akció filmnek tökéletes, de Bond filmnek egyáltalán nem. Hiányzik belőle az a fajta szellem és méltóság, ami a korábbi részeket jellemezte. Egy Bond filmet pedig hogy titulálhatunk Bond filmnek, ha nincs benne semmi, ami egy kicsit is Bondos. Még ha egy két kulcsmomentumot kölcsön is vettek egy korábbi James Bond regényből, az Élni és halni hagyni-ból.

 
Timothy Dalton jól hozza a rá osztott szerepet, ezzel nincs is baj. Nem ér fel a nagy Bond színészekhez, de ezerszer jobb volt, mint George Lazenby, a rajongóknak mégse nyerte el a tetszését. Bizonyítja ezt az is, hogy itt játszhatta el utoljára a 007-es ügynököt. Ha kicsit jobb történettel ellátott filmben szerepelt volna, talán több esélyt is kap. Szerencsére felhagytak az előző filmben kitalált hűséges Bondal, és itt mindjárt két nővel is kavar. Az egyikük Pam Bouvier CIA ügynöknő (Carey Lowell), aki szintén kollégája tragédiája miatt tart Bondal. Ő a sorozat egyik legönállóbb, legharciasabb női karaktere. Egyáltalán nincs rá utalva Bondra, inkább ő az, aki kihúzza az ügynököt a csávából. A másik pedig Sanchez nője, Lupe Lamora (Talisa Soto), aki már megelégelte Sanchez kegyetlenségét, és amiben csak tudja, támogatja Bondot. Viszont annyira egyikük sem jó, hogy a legjobb Bond lányok között emlegessük őket. És ott van még a történet főgonosza Franz Sanchez. Őt Robert Davi játssza, aki megannyi 80-as évekbeli B film állandó szereplője. Karaktere egy kegyetlen és nagy hatalommal rendelkező drogbáró és Davi remekül játssza ezt a szerepet. Már a bemutatkozása is emlékezetes. Rajta kapja Lupet a szeretőjével, akinek kivágatja a szívét, Lupet pedig ott helyben megkorbácsolja. Az egyetlen gond vele, hogy nem ér fel a többi nagy Bond ellenfélhez, és ez is csak egy sokadik gonosz drogbáró, akik szinte minden 80-as évekbeli filmben felbukkantak. Viszont van még neki egy csatlósa, Dario, akit a fiatal Benicio Del Toro játszik. Elég keveset szerepel, de ezekben a kis jelenetekben nagyon bedobja magát. Egy teljesen pszichopata, őrült vérszomjas bérenc. Üdítő Del Torot ilyen fiatalon egy ilyen szerepben látni. Ismét jelentősebb szerephez jut Q is, akiből egy vicces mellékszereplőt próbáltak csinálni ebben a filmben.

A magányos ügynök Bond filmként csalódást okoz és azok közül is az egyik leggyengébb. Persze nem nézhetetlen film, de az erőltetett akció filmes vonal nagyon lehúzza és azoknak a szintjére degradálja le. Az előző 15 film után ez nagyon zavaró tud lenni, de mint külön akció film sem akkora durranás.
Értékelés:   5/10

A film bukása lényegesen befolyásolta az egész szériát. Ezután 6 éven keresztül nem készült Bond film. Timothy Dalton is megunta a várakozást és fel is bontotta a szerződését. A nézők kezdtek elfordulni és a készítők számára is világossá vált, hogy ezt így nem lehet folytatni, viszont időre volt szükségük. Pontosan hat év kellett ahhoz, hogy James Bond visszatérjen. De micsoda visszatérés volt az!

Írta:   Andrew