James Bond. A 007-es ügynök. Aki az angol titkosszolgálat kötelékében veszélyesebbnél veszélyesebb küldetésekben vesz részt bejárva a világot, gyönyörűbbnél gyönyörűbb nőkkel fekszik le, ördögi gonosztevőkkel küzd meg és a vodka martinit felrázva issza, nem keverve, immár 53 éve. Kétség kívül a 20. század popkultúrájának egyik legmeghatározóbb alakjáról van szó, akit már többen is életre keltettek (eddig 6 színész) 23 film alatt. Mindenképpen az egyik leghosszabb életet megélt és legtöbb jelentőséggel szolgált franchise a világon. Hatalmas hatása volt a társadalom több rétegére is, még ha a közvélemény inkább csak ponyvairodalomnak tartja. És mindezt a nagyszerű világot egy szintén ex-titkosügynök írónak köszönhetjük; Ian Flemingnek.

James Bond megteremtője, Ian Fleming 1908 május 28-án született egy vagyonos angol család gyermekeként. Diákévei sem teltek eseménytelenül, hiszen anyja azért vette ki egy híres angol iskolából, mert nemi betegséget szedett össze egy prostituálttól. Hosszabb-rövidebb szünet után a tengerészet kémelhárításánál kapott állást. Goldfrey admirális, a felettese ihlette Bond főnökének, M-nek karakterét. Goldfrey admirálisnak köszönhető Bond egyik legjelentősebb ismertetőjegye, a „vodka-martini rázva nem keverve”, hiszen az admirális csak így itta. Moneypenny figurája is ebből a korszakából származik. Az iroda titkárnőjének személyisége annyira megragadta az írót, hogy egyik legjelentősebb tulajdonságát kölcsönvette James Bond számára. Ugyanis a titkárnő kivételesen jól tudta a kalapot az iroda egyik sarkából a szoba másik sarkában lévő fogasra dobni. Fleming ugyanolyan nőfaló volt az életben, mint az általa kitalált Bond. A második világháborúban kémként dolgozott William Stephensonnal és a háború után ismét újságírónak szegődött. Ann Charteris volt élete nagy szerelme, de a hölgy egy gazdagabb lordot választott férjéül. Hibájára az ötvenes években jött rá az asszony és 1952-ben összeházasodtak. A nászút több szempontból is jelentős volt Fleming számára, ugyanis felesége bátorítására nekilátott egy már régóta a fejében formálódó történet megírására, ez volt a Casino Royale. És ezzel a történettel megszületett a 20. század legismertebb titkos ügynöke, James Bond. Nevét egy könyvcímlapon szereplő ornitológusról kapta, akivel az író öregkorában személyesen is találkozott. A regényt jamaicai birtokán írta (amelynek neve: Goldeneye, amiről ugye az 1995-ös Bond film is kapta a címét). A Casino Royale csak a kezdete volt egy tizennégy részes könyvsorozatnak. A regények sorrendben:

Casino Royale
Live and let die (Élni és halni hagyni)
Moonraker (Holdkelte)
Diamonds are forever (Gyémántok az örökkévalóságnak)
From Russia With Love (Oroszországból szeretettel)
Dr. No
Goldfinger
For your eyes only (Szigorúan bizalmas)
Thunderball (Tűzgolyó/Gömbvillám akció)
The spy who loved me (A kém, aki szeretett engem)
On her Majesty’s secret service (Őfelsége titkosszolgálatában)
You only liwe twice (Csak kétszer élsz)
The man with the golden gun (Az aranypisztolyos férfi)
Octopussy and The Living Daylights (Polipka, Halálos rémületben)

Utóbbi kötet és a For your eyes only tartalmaz még rövidebb novellákat is (From a view to a kill, Quantum of Solace, Risico, The Hildebrand Rarity, The Property of a Lady, 007 in New York). A történetek sorrendje a filmes verziókban eléggé megváltozott. A kiváló regényeket ma is élvezetes olvasni, nemzetközi sikerük évek óta töretlen, és van ebben a világban egyfajta báj, amiben örömmel merül el az olvasó. Plusz Bond egy olyan karakter, akivé legbelül minden férfi szeretne hasonlítani. Egy igazi úriember, aki ha kell kemény is tud lenni, hatalmas szakértelemmel és emberfeletti sármal rendelkezik, aminek köszönhetően bármilyen nőt megkap. Emellett fantasztikus kocsikat vezet, érdekes kütyüjei vannak és bejárja a világot. Őszintén, ki nem élné ezt át? Csak idő kérdése volt, hogy megfilmesítésre kerüljenek és hamarosan egy bizonyos Albert R. Broccoli és Harry Saltzman megvették a könyvek megfilmesítési jogait. Mivel a stúdió nem számított nagy sikerre, így nem kronológia sorrendben kezdték el a megfilmesítést, ezért a Casino Royale helyett a Dr. No-ra esett a választás, ami 1962-ben el is készült.

DR. NO

A brit titkosszolgálat ügynökét, James Bondot Jamaicára küldik, hogy a szervezet telepített emberének eltűnése ügyében nyomozzon. Noha érkezését követően többször is megpróbálják megölni, Bond pillanatok alatt megtalálja a nyomokat, amin elindulhat a gyilkos felkutatására. Úgy tűnik, az ügyben fontos szerepet játszik egy titokzatos tudós, Dr. No, aki egy közeli szigeten építette fel főhadiszállását. A szigetről a helybeliek rémisztő legendákat mesélnek, de ez nem tartja vissza Bondot attól, hogy odamenjen.

A kis költségvetés miatt jobbára akkor még kevésbé ismert színészekre bízták a szerepet. A 007-es ügynök szerepét a legendás Sean Connery kapta meg és nem is találhattak volna jobb választást a szerepre. Ö maga a megtestesült férfiasság. Már a bemutatkozása is a lehető legbondosabbra sikerült. Egy kaszinóban ismerjük meg, ahol hatalmas pénzt nyer ellenfelétől, egy gyönyörű nőtől, akivel még flörtölni is van ideje és elhangzik a mostanra legendássá vált bemutatkozás (Bond…James Bond). Ezután fontos ügyben hívják, de még van ideje megbeszélni egy randevút és felmarkolni a nyereményét. Mi ez, ha nem menő? Érdekesség amúgy, hogy a Conneryt váltó Bond (nem Lazenby!) Roger Moore is esélyes volt a 007-es szerepére, csak ekkor még nem tudta elvállalni az Angyal című TV sorozata miatt. Továbbá még Bond és a főgonosz Dr. No szerepére egyaránt esélyes volt Christopher Lee, aki nem mellesleg Ian Fleming unokatestvére. Még ha itt nem is, de 12 évvel később kivehette részét a Bond világban. A filmen érződik, hogy még nem eléggé kiforrott, nincsenek még meg benne azok a jellegzetes Bond film tulajdonságok, amik később kialakultak. A film kezdéséül szolgáló gunbarrel, amiben a főhős elsétál egy pisztolycső előtt, majd belelő a kamerába, már itt is megvan. Bár itt még nem Connery sétál el, hanem a kaszkadőre. Ezután egyből jön az elég kezdetleges és kreatívtalan főcím és persze az elmaradhatatlan, legendássá vált Bond főtéma Monty Norman komponálásában. Bár ebben a részben kicsit agyon is van járatva.

A történet nem valami bonyolult, a fordulatok könnyen kiszámíthatóak, de nem is baj, mert itt a szórakoztatás volt a fő cél. Nem egy eltérés van a film és a regény közt, például a filmben nagyobb előtérbe kerül az űrkutatás és a könyvben Bondot egy guano botrány miatt küldik Jamaicára. Talán kicsit a történet rovására megy, hogy nagyon Bond bemutatására fektették a hangsúlyt. Egyértelműen ő van a középpontban, szinte minden mást maga mögé utasít. A készítők nagyon meg akarták ismertetni őt a nézőkkel, de így legalább a többi filmben ennek nem lesz annyira káros hatása. Tényleg kicsit megkopott, és a mai nézőt nem biztos, hogy leköti, de van egyfajta bája, ami mégis elnyeri az arra fogékony néző tetszését. És ne felejtsük, hogy ezzel indult útjára a nagy James Bond, tehát legalább tisztelettel lehet előtte adózni.
A többi színészre sem lehet nagyon panaszunk, szinte olyanok mintha már egy évek óta összeszokott csapatot látnánk. Közülük kiemelendő Bond Főnöke M Bernard Lee megformálásában és annak titkárnője Miss Moneypenny akit Lois Maxwell játszik. A két karakter meghatározó Bond életében és ez a két színész is még rengeteg filmen át magukra öltötték karakterüket, és szinte már velük is lehet egyből beazonosítani. Felbukkan még itt Bond legjobb barátja Felix Leiter CIA ügynök, aki mindig Bond segítségére van, ha az ügynök amerikai területen ténykedik. Az mondjuk roppant idegesítő, hogy őt minden egyes filmben más színész játssza, itt még Jack Lord alakításában. Az első igazi Bond lány Ursula Andress örökre beleégett a nézők agyába. Első jelenete, amikor előbukkan a habokból bikiniben, egyszerűen gyönyörű és maga a nő is. Bár itt még a karakter nem több egy egyszerű cicababánál, első Bond lánynak remek választás volt. Érdekesség amúgy, hogy erős akcentusa miatt újra kellett szinkronizálni. A hosszú felvezetés után a történet főgonosza, Dr. Julius No Joseph Wiseman játékában egy kicsit csalódást okoz. Még nem elég erőteljes és maradandó ez a karakter. Ráadásul itt már haloványan elkezdik felvezetni Bond nagy ősellenségét Blofeldet és az ő titkos szervezetét a SPECTRE-t, amikor Dr. No megemlíti, hogy a SPECTRE-nek dolgozik (itt még SPION-nak fordították, a későbbi részekben FANTOM-nak), holott az eredeti regényben semmi köze nem volt a szervezethez.

A Dr. No egy kellemes bár néha tényleg kissé régies film. A későbbi részeknek könnyű is volt felülmúlni, de jelentősége tagadhatatlan.
Értékelés:  6/10

OROSZORSZÁGBÓL SZERETETTEL

Egy évre rá már el is készült a folytatás és a készítőknek ezzel egy célja volt: felülmúlni az első részt. Nos, szerintem ez maximálisan sikerült.

Bondot Isztambulba küldik azzal a megbízással, hogy a szovjet követségről lopjon el egy dekódert. Ezúttal nem a világ a tét. Csupán egy szovjet technikai csoda, egy kódfejtő szerkezet - a Lektor - amely azonban hatalmas veszélyt jelenthet a nagyhatalmakra, ha rossz kezekbe kerül. A Lektort nem csak a Brit Titkosszolgálat szeretné megkaparintani, hanem egy gátlástalan terrorista szervezet, a SPECTRE is. Egy egykori KGB ügynöknő és egy szovjet mestersakkozó ördögi tervet eszel ki, amelynek kulcsa James Bond. A sakkozó tökéletes logikával dolgoz ki minden lépést. Tudja, hogy Bond képes megszerezni a szerkezetet, tudja, hogy a 007-es nem képes ellenállni a szép nőknek, és tudja, hogy egy csapdába csalt ügynökkel könnyen elbánik a SPECTRE "ökle", Red Grant. Bond persze időben rájön, hogy csapdába csalták - a gyönyörű csalinak mégsem képes ellenállni.

A producereknek bőven volt lehetőségük válogatni, hogy melyik Bond történetet vigyék következőnek vászonra és semmit sem bíztak a véletlenre. Ugyanis az Oroszországból szeretettel állítólag a legjobb Fleming regény és John F. Kennedy egyik kedvenc könyve volt. És a döntés a producereket igazolja. A történet sokkal dinamikusabb, szerteágazóbb és érdekesebb, mint elődje. Bondnak ezúttal nem a világot kell megmentenie, de a veszély nemhogy ezzel arányosan kisebb lenne, hanem pont, hogy még nagyobb. Amellett, hogy sokkal tartalmasabb a történet, talán ez az egyik legrealistább epizód. Míg a Dr. No egy krimi kalandfilm volt, ez sokkal inkább egy kőkemény hidegháborús kémthriller. És az érdekes történet mellé az akciók száma is növekedett, bőven lehet válogatni a film legjobb pillanatai közül, mint például a film vége felé látható motorcsónakos üldözés. Mivel Bondot az első részben már kellően bemutatták, így erre itt már nem volt szükség, és hál istennek nem a történet van alárendelve az ügynöknek, hanem ő van alárendelve a történetnek. Külön tetszett, hogy mintha ezt megfordítva inkább a gonoszokat mutatják be jobban. A film amúgy nagyon jól bánik a suspense elemekkel. Mi nézők vagyunk, akik mindent látunk és mindent tudunk, épp ezért izgulunk a szereplőkért. Erre nagyon jó példa az a jelenet, amikor Bond először találkozik a vonaton Red Grantel, és csak mi tudjuk, hogy Grant meg akarja őt ölni. Az a verekedős jelenet pedig, ami ezután következik még a mai napig is izgalmas és hiteles. Az alkotók aggódtak is, hogy nem e lesz túl erőszakos. A klasszikus sorozatban talán ez az egyetlen rész ahol nyíltan visszautalnak az előző epizódra. Ugyanis a terv véghezvitele mellett a SPECTRE bosszút is akar állni Dr. No-ért és a film kezdetén Bond is ugyanazzal a nővel van, akivel az első rész elején találkozott (erre a későbbiekben nem nagyon lesz példa, a készítők sem akarták, hogy Bond ennyire monogám legyen). Továbbá kezdenek felbukkanni a sorozatra jellemző elemek. Itt láthatunk először főcím előtti jelenetet, amiben már el is játszanak a 007-es halálával, ahogy azt egy párszor még meg fogják tenni. Maga a főcím sokkal ötletesebb, mint elődjénél és itt vezették be a női alakok alkalmazását is. Alatta pedig John Barry nagyszerű zenéje szól, ami túlszárnyalja Monty Norman dallamait. Továbbá itt jelennek meg a kütyük és itt szerepel először Desmond Llewelyn aki itt még csak egy őrnagyot játszik ám a későbbi részekben, egészen a Pierce Brosnan korszak végéig ő fogja játszani Q-t az MI6 technikusát, aki mindig új felszerelésekkel látja el a 007-es ügynököt.

Sean Connery egyre jobban belejön a szerepbe és láthatóan teljesen átérzi és élvezi is. Köszönhető talán ismét a szép hölgykoszorúnak. Az ügyeletes Bond lány itt egy KGB ügynök Tatiana Romanov, akit Daniela Bianchi alakít. Ő már nem egy butácska csinibaba, mint Honey Ryder az első részben, bár még őt sem nagyon dolgozták ki. Jobban megvillogtathatja színészi képességeit és eléggé gyönyörű, bár szerintem Ursula Andressnél nem szebb. Ő az, akit szintén átver a SPECTRE és csalinak használja Bond ellen, ám a 007-es igazi partnere és segítőtársa lesz. A gonoszokra pedig nem lehet panaszunk. A SPECTRE kötelékében itt van a hüllőszerű és hideg Kronsteen (Vladek Sheybal), és a történet főbb gonoszának beállított Rosa Klebb (Lotte Lenya). Ő az egyik legvisszataszítóbb és legemlékezetesebb női gonosz, nemcsak a Bond filmek, hanem általában a film történetében. Itt van még nekünk a bérgyilkos Grant (Robert Shaw), aki az egyik legjobb gonosz csatlós a sorozatban. És felbukkan a nagy ősellenség Ernst Stavro Blofeld. Itt még keveset szerepel, arcát még egyáltalán nem láthatjuk csak macskát simogató kezeit és még Bondal sem találkozik, itt még teljesen a háttérből irányító fantom szerepét tölti be. Ebben a részben mivel még nem találták szükségesnek egy állandó színész szerepeltetését, ezért itt Anthony Dawson játssza, aki már a Dr. No-ban is feltűnt egy kisebb szerepben.

Az Oroszországból szeretettel egyértelműen köröket ver az első részre, az egyik legjobb Bond film és Sean Connery személyes kedvence. Egy nagyon élvezetes és izgalmas film, amin bár lehet, meglátszik kicsit az idő, de mai szemmel is egy időt álló klasszikus, amik ma már nem nagyon készülnek.
Értékelés:   8/10

GOLDFINGER

A sikernek köszönhetően egy évvel később jöhetett is a következő Bond film és az igazi James Bond hullám talán itt kezdődött el. Ez volt ugyanis a legendásan legjobb Bond filmnek tartott Goldfinger, ami igazi fogalommá tette a 007-es ügynököt.

A legnagyobb angol bank felfedezi, hogy valaki hatalmas mennyiségű aranyat halmoz fel, és úgy tűnik, a nemzetközi aranykereskedő, Auric Goldfinger is érintett az ügyben. A bank azt kéri, James Bond titkosügynököt küldjék nyomozni az ügyben. Bond hamarosan felfedezi, hogy az arcátlanul vakmerő terv az évszázad bűnténye lenne, melynek célja teljes gazdasági káoszt kavarni a Nyugaton. Nincs könnyű dolga, Goldfingernek ugyanis olyan segítők egyengetik rögös útját, mint Pussy Galore, a szexis pilótalány, vagy a már megjelenésével is riasztó Oddjobb, aki speciális acélpenge-karimájú kalapjával gyilkolja ellenfeleit.

Az előző két rész rendezőjét Terence Youngot leváltották Guy Hamiltonra, és az általában rossz hírű rendezőváltások alól ez egy kivételes eset volt. Amellett, hogy a váltás alig látszik meg, még a hangvétel is itt kezdett átalakulni a későbbi végleges formájába, ami jellemzője lett a sorozatnak. És itt a hangsúly, ugyanis a Goldfinger teremtette meg igazán mind azt, amitől a Bond filmek Bond filmek lesznek. Először is a film hangvétele sokkal könnyedebb, tudja magáról, hogy micsoda és nem is akarja többnek beállítani magát. Ez már a főcím előtti jelenetben is tetten érhető. Nincs itt már szó komolykodásról, ez már egyenesen egy akció kaland film néhol vicces elemekkel. Egyáltalán nem veszi magát komolyan és ez nagyon is jól áll neki. Ez az irányvonal vezetett a Bond széria hosszú életű fennállásához is. Továbbá itt jelentek meg először azok a dolgok, amik a sorozat védjegyévé váltak. Itt jöttek be a kütyük, és azok közül is a legnépszerűbb a mai napig, Bond járgánya, az Aston Martin DB5. És fel is bukkant végre ezeknek a nagyszerű szerkezeteknek a tervezője, Q (Desmond Llewelyn), aki ezek után szintén állandó szereplővé válik Bond életében. A főcím igazán kreatív és ötletes és ez volt az első eset, amikor a főcímdalt egy popsztár énekelte fel. Shirley Bassey előadásában nagyon is fülbemászó és jól tükrözi a film hangulatát. Ez volt az első eset, amikor nem egy titkos terrorszervezet volt az ellenfél, hanem egy megalomán őrült. Auric Goldfinger az első igazi főgonosz a sorozatban és mellé társul egy szintén első ízben használt és emlékezetes gonosz csatlós. Továbbá itt bukkan fel az első igazán kidolgozott karakterrel rendelkező női szereplő. Rengeteg akciót láthatunk a filmben és tele van emlékezetes pillanatokkal. Elég csak megemlíteni az aranyba forgatott nőt, Goldfinger lézersugaras kínzókamráját, Fort Knox ostromát vagy akár magát Goldfinger csatlósát, a pengekarimás kalapot dobáló Oddjobot. A mai napig ebből a filmből idéznek és utalnak a legtöbbet, nem véletlenül. Szerintem a híres képregény rajzoló, Frank Miller is kedvelheti ezt a filmet, ugyanis felfedeztem pár apróbb hasonlóságot a Goldfinger és a Hard Goodbye (Nehéz búcsú) című Sin City történet között.

Sean Connery elemében van. Ebben a filmben forrott ki végre James Bond karaktere és Connery remekül bele éli magát a szerepbe. Bár itt vonultatják fel a kütyüket, érdekes mód mindegyik cserben hagyja az ügynököt és az csak a saját leleményességére és vonzerejére támaszkodhat. És segíti még az is, hogy Goldfinger alábecsüli őt, hiszen a film nagy részében az ő fogságában van. És persze feltűnik a sorozat első erős női karaktere, Pussy Galore, akit Honor Blackman játszik. Ő egy igazi talpra esett és határozott nő, még Bond sármja sem tudja egyből levenni a lábáról. Először Goldfingernek dolgozik, de rövidesen átáll Bond oldalára, bár ez eléggé hiteltelenül van ábrázolva. Blackman remekül hozza a figurát, igaz rajta kívül a többi női szereplő elég sablon karakter. Gert Fröbe játssza az aranymániás Auric Goldfingert és nem is lehetne ennél jobb. Egy igazi gátlástalan féreg ez az ember. Őrületéhez és gátlástalanságához egy aprócska gyenge elméjűség is társul, bár ezt be lehetne tudni az egójának is. A történet elején Bond kétszer is átveri, majd ezután majdnem a film végéig a fogságában tartja az ügynököt, ahelyett, hogy megölné, mert nem tartja igazi fenyegetésnek. Egy igazán emlékezetes főgonoszt tisztelhetünk személyében.

Még ha nem is lehet teljesen összehasonlítani az Oroszországból szeretettel-el, a Goldfinger egy nagyon élvezetes és hangulatos kis kémfilm. Könnyed hangvétele és számtalan emlékezetes pillanata és gage örök érvényűvé teszi a sorozatban és a filmvilágban. Nem véletlenül tartják számon a legjobb Bond filmként.
Értékelés:   8/10

TŰZGOLYÓ

A Goldfinger után hatalmas Bond mánia uralkodott el és a készítőknek nem kis elvárásokkal kellett szembe nézniük. Futó lépést diktálva 1965-ben el is készült a sorozat hullámát erősítő, immár negyedik James Bond film.

 Az alvilági szuperbűnözőket tömörítő szervezet, a SPECTRE ismét egy világbékét fenyegető ördögi tervet eszelt ki. Elrabolják a NATO egyik atomrakétákkal felszerelt gépét és a bombákat az óceán mélyén rejtik el. Azzal fenyegetőznek, hogy felrobbantják őket, ha nem kapnak a nagyhatalmaktól százmillió font váltságdíjat. A nagyszabású terv ötlete a gátlástalan Emilio Largo fejéből pattant ki. Largo titkos főhadiszállása valahol a Bahamákon található - onnan irányítja az akciót. A 007-es ügynöknek nincs könnyű dolga: nem csak a szárazföldön és a levegőben, de ezúttal a tenger mélyén is meg kell küzdenie a SPECTRE gyilkos zsoldosaival és a cápákkal. Largo ugyanis előszeretettel eteti kedvenc háziállatait ellenségeivel.

Ian Fleming már az eredeti regényváltozatot is filmnek akarta megírni, ám különböző jogviták miatt ez nem történhetett meg, de végül mégis csak sikerült vászonra vinni a történetet. Kár, hogy Fleming ezt már nem érhette meg. Megérte a várakozás, ugyanis ez az epizód lett a legjövedelmezőbb a sorozatból, pontosan 141 millió dolláros bevételt termelt. Az előző film rendezője Guy Hamilton nem vállalta el a rendezést, ezért visszarángatták az első két részt jegyző Terence Youngot, aki jóval rutinosabbnak számított. A Goldfinger és a Tűzgolyó közösen teremtették meg a Bond mániát és jutatták be a figurát a köztudatba. Elődjéhez képest a film egy leheletnyivel komolyabban veszi magát és a történet is monumentálisabb, mint az elődei. Az ellenfél ismét a SPECTRE (és ez már nagyjából így is marad a Connery időszak végéig), akik nukleáris robbanófejeket lopnak, ezzel veszélyeztetve a világbékét, és váltságdíjat akarnak kizsarolni a nagyhatalmaktól, amire először van példa a sorozatban. Az MI6 beveti az összes duplanullás ügynököt, de persze a nagyfőnök M a 007-esbe fekteti minden bizalmát. A helyszín ezúttal a Karib-tenger és az alkotók jól kihasználták a helyben rejlő potenciált. Láthatunk itt fürdő ruhás szép hölgyeket, víz alatti akciókat és persze vérengző cápákat. A főcím előtti jelenet elég lendületesre és figyelem felkeltőre sikerült, bár a végén a jetpackes menekülés kicsit gagyin néz ki, mégis egy jó felvezetőt kapunk. Maga a főcím nem annyira ötletes, mint a Goldfingeré de nem lehet rá panaszunk, a főcímdalt pedig Tom Jones énekli, ami egy kiváló dal lett és csak úgy árad belőle a Bondos hangulat. Az ezt követő felvezető kicsit hosszúra sikeredett, de aztán felpörögnek az események. A vége a víz alatti csatajelenettel elég elnyújtott és zavaros lett, valamint a végső harcban is kicsit bosszantóak a felesleges gyorsítások, és még ha meg is látszódik néhol a kor, így is egy élvezetes filmet láthatunk. Bőven kapunk akciót és emlékezetes pillanatokat. Néhol kicsit leül a cselekmény, de a lendületéből így sem veszít. Ez a rész is remek humorral rendelkezik, bár így is kicsit alul marad az előző két epizódhoz képest, de a Dr. No-nál szerintem jobbra sikerült.

Sean Connery még mindig remekel a szerepben. Csak úgy sziporkáznak az aranyköpései és elég jól akciózik. Talán az is ösztönözhette, hogy itt kapta meg a két legjobb nőt is. A fő Bond lány az ellenfél, Largo barátnője, Domino (Claudine Auger). Valami szemkápráztatóan gyönyörű és a karaktere is rendesen ki van dolgozva.  Ursula Andresshez mérhető, mondjuk szerintem még nála is jobb. A másik hölgyemény a gonoszok táborát erősíti. Ő Fiona Volpe (Luciana Paluzzi), a Bond filmek egyik legemlékezetesebb női gonosza és gonosz csatlósa. Lélegzetelállító szépsége és csodálatos idomai mellett egy igazi körmönfont nőstény ördög, aki méltó ellenfél a 007-esnek. Sajnos ez nem mondható el a főgonoszról. Emilio Largo (Adolfo Celi) egy elég jellegtelen ellenfél lett. Egyértelműen ő itt csak a SPECTRE egyik szürke katonája és a szálakat a háttérben Blofeld mozgatja, aki még azzal a két rövid jelenetével is sokkal emlékezetesebb, mint Largo. Blofeldet egyébként itt még szintén Anthony Dawson játssza, arcát továbbra sem láthatjuk, mondjuk az érdekes, hogy itt még saját emberei előtt is takarja magát, holott az Oroszországból szeretettel-ben nem ezt tette. Hasonló az eset, mint a Galaxis örzőiben, ahol szintén egy jellegtelen főellenséget kaptunk, és a sokkal érdekesebb, még nála is hatalmasabb gonosz csak keveset szerepelt.

Az Oroszország és a Goldfinger után éppen hogy csak alulmarad, de a Tűzgolyó is méltó helyen szerepel a legjobb Bond filmek között. Még ha látszik is néhol az idő vasfoga, azért ma is kellemes kikapcsolódást tud nyújtani.
Értékelés:   7/10

CSAK KÉTSZER ÉLSZ

Két év kihagyás után a stúdió készen állt az ötödik James Bond film elkészítésére. Egy két változtatást is eszközöltek, hogy megpróbálják felülmúlni az első négy részt és még jobban emeljék a sorozat hírnevét.

A legendás 007-es ügynök ezúttal különös üggyel és különös ellenféllel találja szemben magát. A látszólag minden hájjal megkent Blofeld egy kialudt vulkán mélyén rendezte be főhadiszállását, innen irányítja bombabiztos konspirációját. Egy rejtélyes űrhajó teljes legénységével együtt elragad több Föld körül keringő amerikai és szovjet űrhajót. Az eset több mint gyanús. A szuperhatalmak nem tudják mire vélni a történteket, ezért felkészülnek a harmadik világháborúra. Ebben a helyzetben csupán egy ember segíthet: James Bond.

Az újítások érdekében új direktort szerződtettek Lewis Gilbert személyében és egy új írót, Roald Dahlt is alkalmaztak, remélve, hogy az új stáb képes lesz majd túlszárnyalni az első négy részt. Nos, ez a kísérletük szerintem nem úgy sikerült, ahogy ők szerették volna. A tétet még jobban akarják emelni, hiszen a SPECTRE ezúttal a harmadik világháborút akarja kirobbantani, de a film nem érzékelteti valami jól ezt a helyzetet. A Tűzgolyó ezt például sokkal jobban csinálta. A hangulat amúgy is inkább hasonlít a Dr. No-éra, csak itt már ez kicsit kevés. A főcím előtti jelenetben láthatjuk az első űrös felvételt a sorozatban. Az űrhajókon eléggé látszik, hogy makett és ez a film végi finálénál is tetten érhető egy két járműn és szerkezeten. Itt is eljátszanak Bond halálával, talán itt a leghitelesebb, persze hamar kiderül, hogy ez esetben egy ügyes cselről van szó, hogy Bond biztonságban legyen az ellenségeitől. A főcím ellenben gyönyörű szép és az alatta szóló Nancy Sinatra dal kellemesen hangzatos. A történet fő helyszíneiben is megvan a potenciál, ugyanis az egész film a távol-keleten játszódik, azon is belül leginkább Japánban. A tájak tényleg szemet gyönyörködtetőek és akciót is próbálnak nyújtani nekünk. Ezek közül a legkiemelkedőbb egy légi csata, Bond mini helikopterével, a Kicsi Nellyvel, ami kellően látványos, bár történet szempontjából lehet indokolatlan. A film igazából érdekesen indul, majd aztán egyre inkább kezd ellaposodni, tele van felesleges jelenetekkel, és a néző figyelme is könnyen ellankadhat egészen a fináléig. Apropó finálé: az ott játszódó kialudt vulkánban létesített gonosz főhadiszállás díszlete külön dicséretet érdemel, a rakéta kilövő állomástól, Blofeld piranhás lakosztályáig. És talán ebben a részben próbálják a legtöbbször megmerényelni Bondot, természetesen kevés sikerrel. Az viszont mindenképpen a film egyik mélypontja, amikor japánná maszkírozzák a 007-est és ez annyira fájdalmasan átlátszó, hogy nem is értem ki veszi ezt be. Mindezek ellenére még így is egy fogyasztható epizód.

Sean Connery-n már kicsit látszódik az unottság és az öregedés, és a forgatás alatt ki is jelentette, hogy nem hajlandó több Bond filmben szerepelni. Egyrészt már a szerepet is unta, másrészt érthető, hogy nem akart ennél az egy karakternél megragadni és igyekezett tovább lépni komolyabb szerepek felé. Az más kérdés, hogy később mégis sikerült vissza édesgetniük. A Bond lányok ebben az epizódban nem olyan kiemelkedőek. A japán hölgyek aranyosak és jól hozzák a figurájukat, de semmi több. Viszont megkapjuk Bond első igazi szövetségesét, a japán titkosszolgálat vezetőjét Tanakát (Tetsuro Tamba). Ő tényleg egy szimpatikus és jól kitalált karakter, méltó társa a 007-esnek. Sajnos a gonoszokról nem sok jót mondhatunk el. Van egy japán üzletember, két gonosz csatlós, az egyikük egyértelműen egy Fiona Volpe másolat akar lenni, de a színésznő se nem elég szép, se nem játszik olyan jól, mint elődje és elég keveset is szerepel. A másik csatlós egy kicsit Red Grant koppintásnak tűnik, de épp eléggé jellegtelen az egész figura. Viszont aki a legnagyobb csalódást okozza, az a nagy főellenség, Ernst Stavro Blofeld. Donald Pleasence játssza, de nem nagyon akarja komolyra vagy igazán karizmatikusra venni a figurát. A hosszas felvezetés után nem erre számítunk, amikor végre megmutatják nekünk. Az Oroszországból szeretettel-ben és a Tűzgolyóban egy igazi karizmatikus, fenyegető főgonosznak vezetik fel, akitől okkal rettegnek a saját beosztottjai is, erre megkapjuk ezt. Pleasence Blofeldjének kinézete amúgy is kicsit idétlen és közelebb áll Goldfinger karakteréhez, mint egy elegánsan sátáni gonoszhoz, aki egy titkos terrorszervezetet vezet és akit eddig felvezettek nekünk. Igazából néhol tényleg csak egy hajszál választja el az Austin Powers beli megfelelőjétől, Dr. Genyától. De még így is emlékezetesebb, mint Largo az előző részben. Nem tudom, hogy ezek a szempontok közre játszottak e Pleasence leváltásánál a későbbi részekre, de nem lepne meg. A tökéletes Blofeldre még egy filmet várnunk kellett.

Minden hibája ellenére a Csak kétszer élsz egy élvezhető és néhol megmosolyogtató, korrekt alkotás, de az első négy részhez képest alul marad nálam.
Értékelés:   6/10

ŐFELSÉGE TITKOSSZOLGÁLATÁBAN

Connery távozása után a producereknek új színészt kellett találniuk és mindent latba kellett vetni, hogy az új film méltó legyen elődeihez.

Tracy Darcy, egy maffiavezér lánya öngyilkosságot akar elkövetni, mikor Bond megmenti őt. A papa, hogy megóvja lányát, megkéri a 007-es ügynököt, hogy vegye el Tracyt feleségül, cserébe pedig információkkal szolgálna Ernst Stavro Blofeldről, Bond régi nagy ellenségéről. Az ügy azonban bonyolódik, mert időközben kiderül, hogy Blofeld egy halálos vírussal próbálja meg elpusztítani az emberiséget, Bond pedig beleszeret a lányba.

A rendezői székbe a korábbi részek vágója, Peter Hunt került, és ez volt az ő bemutatkozó rendezése. Mivel már korábban is ilyen aktívan részt vett a Bond filmek készítésében mindent megtett, hogy filmje felzárkózzon az első öt filmhez, és ilyen téren kiváló munkát végzett. Persze sok újításra is sor került. A főcím előtti jelenetben fel kellett vezetni az új James Bondot és ez elég stílusosra sikerült. Hősünk, ekkor még nem látjuk az arcát, egy fiatal nőt követ kocsijában és közben a lehető leglazább módon cigarettára gyújt. Ezután megmenti a lányt az öngyilkossági kísérlettől, majd meglátjuk premier plánban George Lazenby arcát és James Bondként mutatkozik be. Okés, sajnos kénytelenek vagyunk elhinni neki. Ekkor pedig felbukkan két bérgyilkos és lezajlik a sorozat egyik legjobb bunyós jelenete. Ez egy nagyon jó indítás volt az új filmnek és az új James Bondnak. Következik a főcím, ami elég hangulatos lett, a korábbi epizódokból bevágott jelenetekkel, alatta pedig egy újféle James Bond themere tett kísérlet, ami szerintem jól sikerül, persze az eredeti főtémának a közelébe sem ér. Azért sajnálom, hogy több filmben már nem csendül fel ezután. Ezt követően a megszokottnál kicsit lassabb ütemet veszünk fel, amikor Bond próbál összeismerkedni a lánnyal, Tracyvel, majd felkeresi annak apja, hogy figyelje, védelmezze a hölgyeményt, cserébe információkkal látja el. Ezután jön az udvarlás, majd a két főszereplő egymásba szeret. A cél az volt, hogy bemutassák Bond emberi és érzelmes oldalát, persze ez sok nézőnek anno nem nagyon tetszett. Elvégre, hogy néz már ki, hogy a világ legnagyobb agglegénye megnősül? Pedig jobban belegondolva az ötlet nagyon is épkézláb, azon felül, hogy a regényben is így történt. Itt ki is kell térni arra, hogy állítólag ez volt az első legregényhűbb adaptáció, és lehet ennek tudható be néhány unalmasabb jelenet. A nagy egymásra találás után Bond végre rábukkan Blofeld nyomára és egyből az Alpokban találjuk magunkat. Itt Bond egy piperkőc családfakutatónak adja ki magát, ami gondolom poén forrás lett volna és bármelyik más Bond színésznél működött is volna. Megérkezik a Piz Gloria nevű klinikára, ami igazából a SPECTRE egyik bázisa. Itt egy jó időre leül és ellaposodik a cselekmény, még ha rövidesen Bond találkozik is Blofeldel. Itt is ki kell térnem egy számomra szemet szúró momentumra. A könyvekben ugye az Őfelsége titkosszolgálatában előbb játszódik, mint a Csak kétszer élsz. A filmekben ezt felcserélték, viszont itt annyira törekedtek a regényhűségre, hogy talán ebből kifolyólag kicsit logikátlan lett Bond és Blofeld találkozása. A Csak kétszer élsz-ben még ha ott mutatkozik be Blofeld, úgy viselkednek, mintha már jó ideje ismernék egymást. Az Őfelségében meg tényleg mintha először találkoznának. Állítólag a forgatókönyvben ezt azzal magyarázták meg, hogy Bond arc plasztikán esett át (ezzel magyarázva a színészváltást is) és ezért nem ismeri fel Blofeld, viszont mivel ez a motívum kimaradt a kész filmből, így ez egy kis bakinak tudható be. De könnyen bele lehet magyarázni azt is, hogy Blofeld tényleg felismeri, csak játszadozik az ügynökkel. Mindenki döntse el magának. Viszont a leleplezés után nagyon felpörögnek az események. Kapunk síelős akciózást, autós üldözést a jégen, Blofeld elrabolja Tracy-t és még egy látványos helikopteres támadást is. Nem hiába, Peter Hunt jól értett az akciókhoz és szerencsére rendezése kifogástalan. A kezdeti lassúság után nagyon felpörög és végig fent tartja az érdeklődésünket. Itt éleződik ki először Bond és M ellentéte, amikor engedélyt kér szerelme megmentésére. És Tracy valóban olyan nő, akiért érdemes harcolni. Nem egy hú de orbitális bombázó, de nagyon is vonzó és szexi. Emellett az egyik legkidolgozottabb és legjobban megírt női karakter és még utána sem nagyon volt hozzá fogható a sorozatban. Intelligens, művelt és saját magáért is képes kiállni, nincs rászorulva James védelmére. Róla tényleg elhisszük, hogy Bond méltó társa az élet minden terén és tényleg képes volt beleszeretni. Diana Rigg remekül hozza a karaktert, nála nem is nagyon tudnék mást elképzelni erre a szerepre. De aki az egész filmet viszi az a főgonosz, Ernst Stavro Blofeld. Itt is színészváltás történt és ezúttal Telly Savalas kelti életre a 007-es nemezisét, és Savalas nemcsak az előző rész béli Donald Pleasence-et, de mindenki mást is lejátszik. A legkarizmatikusabb, legszimpatikusabb gonosz, aki csak létezhet a szériában, méltó ősellenfele James Bondnak. Világot megrengető gonosz tervei mellett még az ügynök nőjére is keményen ráhajt. Savalas a tökéletes Blofeld ever. Hatalmas méltósággal és stílussal játssza el a karaktert, míg a másik két színész (Donald Pleasence, Charles Gray) elég komolytalanra vette a figurát és tényleg inkább Dr. Genyához álltak közelebb. Gonosz csatlósnak itt van Irma Bunt, aki kicsit Rosa Klebbre hajaz az Oroszországból szeretettel-ből. És elég jelentős szerepet kap Tracy apja, a maffiózó Marc-Ange Draco. Szintén méltó partnere Bondnak és talán ő az első olyan szövetséges, aki nem valami hivatalos szervezet tagja, hanem pont, hogy az alvilág embere és megvannak a saját érdekei, céljai. Viszont van egy új James Bondunk is. Sajnos. George Lazenby a lehető legrosszabb választás volt a szerepre. Nem elég, hogy nem is angol, hanem ausztrál, se sármja, vonzereje nincs, de még színészkedni sem tud. Az egész karrierjében ez a legnagyobb teljesítménye. Ezen kívül leginkább reklámokban, TV sorozatok mellékszereplőjeként és az Emmanuel című erotikus filmben tűnt fel. A film után önként dobta vissza Bond szerepét, miután a producerei rábeszélték, hogy a sorozat úgy is elfog bukni és ez csak Lazenby karrierjének a kezdete volt. Nos, mi már tudjuk mennyire volt igazuk. Később persze Lazenby megbánta a döntést, de már késő volt. Tényleg az egyik legeslegjobb és legfontosabb történet, a legjobb nő, a legjobb főgonosz, csak Lazenby rontja el az egészet. Elvileg a későbbi Bond, Timothy Dalton is esélyes volt már ekkor a szerepre, csak a producerek túl fiatalnak találták. Sokkal jobban jártunk volna, ha rávették volna Sean Connery-t, hogy legalább még ezt az egy filmet vállalja el, vagy pedig már itt behozhatták volna Roger Moore-t. Ez a két variáció lett volna a legjobb.

SPOILER VESZÉLY!!!
A történet végén megtörténik a lehetetlen. James Bond megnősül. Az esküvő látványos és mindenki ott van, akinek csak kell: M, Q, Marc-Ange Draco és a szomorú Miss Moneypenny. Épp elindulnak nászútjukra, amikor megtörténik a lehető legmeglepőbb és legdrámaibb fordulat. A semmiből megjelenik egy autó, benne Blofeld és Irma Bunt. Lövések dördülnek és Tracy meghal. A 60-as évek Bond filmjei tragédiával végződnek, amire azóta sem volt példa. Ennek a momentumnak akkora súlya van, mint a Pókember univerzumban Gwen halálának. Eredetileg a következő rész elejére rakták volna ezt a jelenetet, de mivel Lazenby kijelentette, hogy nem játssza majd tovább a 007-es ügynököt, ezért leforgatták a film végéhez. Kellően váratlan és megrázó pillanat, ami rendesen arcon csapja a nézőt így a film végén. Tragikus, bátor és egyben zseniális lépés.
SPOILER VÉGE

Az Őfelsége titkosszolgálatában annak ellenére, hogy a legrosszabb James Bond szerepel benne, az egyik legjobb rész a sorozatból. Christopher Nolannek például személyes kedvence. Méltán helye van a tíz legjobb Bond film között és a szériából is jogosan kiemelkedik.
Értékelés:   6/10

GYÉMÁNTOK AZ ÖRÖKKÉVALÓSÁGNAK

Az Őfelsége titkosszolgálatában kora béli negatív kritikái után a producerek arra törekedtek, hogy a régi szellemiséget felélesztve méltó módon zárják a sorozat első fázisát. Kezdetnek megszabadultak Lazenbytől, majd sikerült visszaédesgetniük a nagy Sean Connery-t, hogy még egyszer utoljára mégis magára öltse a 007-es szerepét. És hogy ez mennyire sikerült?

Az angol titkosszolgálat ásza, James Bond most a legnagyobb maffiaszervezetek által kézben tartott gyémántcsempész-hálózatot próbálja felgöngyölíteni, de úgy látszik, ezzel az üggyel alaposan meggyűlik a baja. Rájön, hogy a gyémántok holttestek belsejében érkeznek az országba, és egy krematóriumban kerülnek elő a hamvakból. Bond is "beszáll az üzletbe", ám a cselre az utolsó percben fény derül, és ez majdnem az életébe kerül. Hamarosan világossá válik, hogy a csempészhálózat mögött több van, mint ami elsőre látszik. Végül rájön arra, hogy a szálakat nem más, mint a halottnak hitt és egyben legveszélyesebb ellensége mozgatja.

Az Őfelsége titkosszolgálatában negatív kritikái után a készítők igyekezték elhagyni azokat az egyedi ismertetőket, amik arra a filmre jellemzőek voltak és visszatérni a régi formulához. Bond ismét agglegény és a Tracyvel való románcát teljesen kihagyták, még csak meg sem említik a történteket. Az előző rész eseményeire max csak annyi utalhat, hogy a főcím előtti jelenetben Bond minden eddiginél elszántabban és keményebben keresi Blofeldet. Összeveri néhány összekötőjét, majd rátalál ősellenségére és meg is öli. Legalábbis azt hiszi. Ezután következik a hangulatos főcím, alatta hosszú évek után ismét Shirley Bassey-t hallhatjuk, aki ismét egy remek kis dalt ad elő. A készítők a Goldfingert tekintették követendő példának és annak a második részét is akarták megcsinálni. A rendező ugyanúgy Guy Hamilton, ugyanaz a zeneszerző, az énekes és még az egyik írót is sikerült megnyerni. Sőt az eredeti tervek szerint nem is Blofeld lett volna a főgonosz, hanem Goldfinger ikertestvére. Viszont akárhogy is igyekeztek az alkotók megtalálni a hangsúlyt, sajnos átestek a ló túloldalára. Maga az eredeti regényt sem tartják Fleming legjobbjának, a sok változtatás mellett pedig a forgatókönyv is nagyon szétesik. Hiába van valami alap sztori, a történet fájóan nincs egyben. Inkább egymásba pakolt jelenetekből áll az egész, amiből valahogy összeáll valami. Plusz a poénkodást és a komolytalanságot is kicsit túlzásba vitték. Ez a film már annyira sem komolyan vehető, mint az eddigi részek közül bármelyik. Tele van logikátlanságokkal és bugyutaságokkal. Ott van például a két homoszexuális bérgyilkos. Az egész karakterüket és a homoszexuális mivoltukat full poénnak szánták, de nagyon nem úgy sül el, ahogy gondolom ők tervezték. Lényegében a sorozat két egyik legrosszabb gonosz csatlósát láthatjuk. És az akció jeleneteknél is néha kezdenek elszállni. Mint amikor James Bond egy holdjáróval vesz részt egy üldözésben a nevadai sivatagban. 1971-ben nagyon próbálták bevezetni a sorozatot a hetvenes évekbe, ezért alkalmaztak egyre több különleges effektet, ám ezek elég gagyin néznek ki néhol. És egyáltalán nem mentség a kor. Persze vannak azért pozitívumok is. A történet Amerikában, azon belül is Las Vegasban és a tengeren játszódik, ami nagyon jó háttér egy Bond sztorinak. Továbbá a film nagyon pörgős és a sok hülyeségével veszettül szórakoztató. Ez az egyetlen, ami megmenti a filmet. Egy tömény nagy baromságot látunk, de mégis jókat nevetünk rajta és emiatt képesek vagyunk végig ülni. Joel Schumacher Batman filmjeihez tudnám hasonlítani.

Sean Connery visszatért. Sajnos az eltelt négy év durván meglátszik rajta. Öregedése eléggé szembetűnő, mintha négy helyett tíz év telt volna el. Erre rájátszhatott, hogy ez alatt az idő alatt elvileg eléggé elhagyta magát, nem vetette meg az italt és állítólag még a kokót sem. Alakításán picit látszik az unottság és, hogy ezt is inkább csak a pénzért vállalta el. De még így is üdítő őt ebben a filmben látni. Blofeldet ismét egy másik színész játssza, akinek még haja is van. Charles Gray sajnos teljesen szürke és jellegtelen a szerepben, de erről nem feltétlenül ő tehet. Ebben a filmben amúgy is borzasztóan egysíkúan írták meg Blofeld karakterét. Meg majdnem az összes többi más karaktert is. És az is mellékes, hogy Gray korábban már egy teljesen más szereplőt játszott a Csak kétszer élsz-ben. Ez mondjuk gyakran elő fog még fordulni a sorozatban. Egyértelműen az egyik legrosszabb gonosz karakter és méltatlan Blofeld nevéhez. Az aktuális Bond lány, Jill St. John is teljes baklövés. Karaktere nem nagyon van, nem is szép olyan különösebben, és tényleg nem tudom, hogy a színésznő hibája, vagy a rosszul megírt forgatókönyvé, de totálisan rosszul van előadva. Először még okosnak állítják be, aztán gyorsan ledegradálják egy buta liba szintjére és egy eléggé idegesítő figura lesz.

A Gyémántok az örökkévalóságnak egyértelműen az egyik leggyengébb rész a szériában, de mégis képes ezek ellenére is jól elszórakoztatni a nézőt és van egy sajátos hangulata. Lehetett volna jobb búcsúja is Connerynek, de a maga módján talán ezt is lehet annak nevezni. Még ha 12 évvel később újra el is játszotta a 007-es ügynököt, igaz nem a hivatalos sorozatban, hanem egy jó sok pereskedést övező külön filmben, ami egyébként a Tűzgolyó remake-je és a mai napig az első és egyetlen Bond feldolgozás, amire nem véletlenül nem emlékeznek olyan sokan (Soha ne mondd, hogy soha).
Értékelés:   5/10

Ezzel lezárult a Bond széria első szakasza és kezdetét vette egy új korszak. Azért mégis csak jobb lett így, hogy nem Lazenby, hanem az első igazi James Bond, Sean Connery adta tovább a stafétabotot a második legjobb 007-esnek, aki nem volt más, mint Roger Moore.

Írta:   Andrew

Írta: Robert

Bevezetés:

- Matthew Vaughn, aki mára már maga mögött tudhatja az ”X-MEN: First Class” és a ”Kick-Ass” című filmet, most újra egy Mark Millar által írt és szerkesztett képregényt adaptált át filmbe. Ez pedig nem más, mint a ”The Secret Service” (A Titkos Szolgálat), ami a filmben megkapta főcímként a ”Kingsman” elnevezést. Ezt a szót nem fordították le, ugyanis így hívják a történetben szereplő ügynököket. Nem másról van szó, mint egy kém story-ról, ami néhol vígjátékba, néhol pedig akcióba fordul át. Olyan, mint ha keresztezték volna a Kick-Ass-t a James Bond filmekkel. Nagyon sok gesztust és utalást tartalmaz. Emellett még társadalomkritika is került bele.  A képregény 2012. április 12.-én jelent meg és 2013. április 10.-ig tartott a sorozat. Mark Millar írta, Dave Gibbons rajzolta és Angus McKie színezte ki.

   Tartalom:

- Történetünk egyszerű, de azonban sok szálon fut. A gonosz Valentine (Samuel L. Jackson) megfigyelte azt a problémát, ami fenyegeti az emberiséget, még pedig a túlnépesedés. A megoldása az, hogy kiírt pár száz/ezer embert a földön. A Kingsman-eknek pedig ezt kell megakadályozniuk, akik titkos ügynökök, vagyis kémek. Egy Gary 'Eggsy' Unwin (Töki: Taron Egerton) nevű srác lesz a mi főhősünk, aki ennek véget fog vetni. Azért ő, mert apja nyomdokába lép, aki egykor bátor és kiváló ügynök volt. Akik pedig őt fogják edzeni, nem mások, mint Harry Hart/Galahad (Colin Firth) és Merlin (Mark Strong).

Elemzés:

- Már az elején leszögezném, hogy Vaughn eddigi legjobb filmjéről beszélhetünk. Miért is??? Mert egy olyan képregény adaptációval lep meg minket, amilyet szerintem még nem igazán csinált senki. Egy nem komolyan vehető, de mégis szórakoztató akció/kém film, amelyben nem csak a színészi teljesítmény emelkedik ki, de az akciók megkoreografálása és a képi megvalósítás is dícséretreméltó. A karakterek úgyszintén. Harry, aki az egyik legjobb Kingsman az ügynökük közül, felkarolja elhunyt kollégája fiát, Garry-t, becenevén Tökit, és bevezeti ebbe az egész kémes dologba, majd az akadémián ki is képzik. Töki egy átlagos figura, aki a történet végére egy irreális képregényhőssé válik,  és egyúttal a személyisége is komolyodik. A film több szempontból is különleges. Elöször is azért, mert egy átlagos történetet mutat be nekünk nem akármilyen módon. Végig izgalmas, újít a keretein és a tartalmán. Az akciók brilliánsak, és éppen elég van belőlük, amennyi kell. A figurák az első perctől kezdve szürreálisak, főleg a verekedős, lövöldözős akciók közben. Vaughn remekül használta ki a CGI animációt arra, hogy feldobja az akció jeleneteket, de nem úgy, mint más mai filmekben. Itt éppen csak annyit csinált, hogy ami a háttérben történik és ami az adott karakterek között, akik éppen bunyóznak, egy afféle rajzá válik a kép. Ahogy Rodriguez annak idején animált hátteret tett a Sin City első részében, és ezzel egy egész rajzos képpé téve a látványt, itt hasonlóképpen teszi ezt Vaughn, de ő nem a háttérrel adott hozzá, hanem kisebb kísérőket a mozdulatokhoz, hogy még képregényesebb, még szürreálisabb legyen a jelenet és a karakterek mozgása. Ha már szereplők, itt van az egyik legnevetségesebb és rohadtjó főgonosz, Valentine, aki egy pösze ember, és eléggé imádja a rap stílust, és itt az öltözködésére célzok. Egy nevetséges ellenfél fullcap-ben, és mégis könyörtelen, bár nem ez látszik rajta. Samuel L. Jackson elég jól érezhette magát a szerepben, mert a filmen ez nagyon is látszik. Mint már említettem, olyan, mint ha a James Bond keveredett volna a Kick-Ass-el. Mivel a Kick-Ass egy olyan képregény és a film is egy olyan story, ami a valóságban játszódik és valós következmények és figurák voltak benne, azt komolyabban lehetett venni, mert a benne megtörténő motivációk és cselekmények inkább voltak valósak, mint sem képregényesek. Ellentétben a Kingsman című film nem  a valós világban játszódik, hanem egy képregény stílusú köntösbe van bújtatva. Nem szuperhősös témában. Vissza térve a karakterekre, Mark Strong, aki Merlin-t alakítja, egyrészt zseniális, másrészt ő is egy irónikus figura. Majdnem mindenki egy erős reflektálás a mai fiatal generációra, és én itt a felnőtt karakterekről beszélek. Ahogyan a felnőttek hozzá állnak a tini tanítványokhoz, mégis inkább valós, mert reális világban lévő problémákat láthatunk és mai fiatalok sablon karaktereit. Harry karaktere kicsit olyan, mint Big Daddy (Fő Apu) vagy Coloner Stars (Csillagsáv ezredes) a Kick-Ass-ben. Egy középkorú férfi, aki régóta űzi a munkáját, és a főszereplő fiatal hőst képzi, tanítja és bevezeti a történetbe. Ugyanakkor van egy humora és egy irónikus megnyilvánulása. Nem véletlen, hisz az író és szerkesztő ugyanaz. Csak itt Mark Strong nem gonoszat alakít, mint a Kick-Ass-ben. Látszik, hogy Vaughn-nak mennyire bejön Strong alakítása.  Kisebb meglepetés még az, hogy nem is nagy szerepben, nem is egy hosszú játékidőben felbukkan Mark Hamill, aki egy szerencsétlen, gyámoltalan, sörhasú és baszos tudóst játszik, akit  afilm legelején ki kell szabadítanuk a Kingsman-eknek. Aranyos kis figura, és örülök, hogy feltünt itt ebben a filmben, hiszen hamarosan jön decemberben a Star Wars VII. epizódja és ez jól jött  kis ízelítőnek.

- A fiatalok közül van egy szőke tini lány, aki szintén Kingsman-nek tanul és a főhősünk egyik segítője. Mikor én ezt a filmet moziban néztem, azt gondoltam, hogy ha már megvan a brutalitás, meg van a számítógépes képregényvilág és akció stílus, és megvan a fiatal főhős és mellé a középkorú tanító mester, akkor szintén lesz egy ifjú lány segítő is, aki brutálisan és keményen fogja írtani az ellenfeleket a jók oldalán. Azt gondoltam, hogy ebben a filmben is kapunk egy Hit-Girl-t (Bérgyilkoslány). De nem. Ez a karakter nincs nagyon felépítve, annyit tudunk róla nagyából, hogy kedves, aranyos, olykor félénk, de a mi hősünknek, Tökinek bármikor segít és ki áll melette. Ennyi. Hát nem kaptunk Hit-Girl-t ebben a történetben, de nincs semmi baj mert kaptunk helyette egy Kicsi Miho-t (Ninjalány a Sin City-ből). Ugyanis Valentine-nak van egy amolyan testőre vagy segítője, egy ázsiai vékony huszas lányka, akinek két műlába van térdtől lefelé, de nem gépvégtagok, és nem is műanyag, hanem két borotvaéles penge, és ő azokkal öl. Úgyhogy kaptunk egy ázsiai, pengékkel kaszaboló ninjacsajt. Sokat nem tudunk róla sem, de ő is rendelkezik öniróniával és könyörtelenséggel, neki nem számít semmit sem más ember halála. Annak ellenére, hogy brutális karakter, mellette szerethető és olykor még vicces is. Tényleg olyan, mint egy James Bond főgonosz. A film karakterplakátyai is egy régi Bond film poszterét másolja, bocsánat ez rossz szó, "tiszteleg elötte". Ez a film pedig nem más, mint a "For Your Eyes Only" (Szígorúan Bizalmas), vagyis a James Bond sorozatnak a 12. része.

- Egyszóval egy fantasztikus képregény adaptáció, amely egyben egy kémfilm, részben vígjáték is, részben pedig társadalomkritika. Én jól szórakoztam alatta, szerintem az egyik legjobb képregényfilm, ami készült, és ráadásul még csak nem is szuperhős story. Mindenkinek ajánlott, aki szereti a hasonló stílusú filmeket, bár ilyenből nem igen hiszem, hogy lenne sok.

         Értékelés: 9/10

A Jedi Visszatér

Írta: Robert

Bevezető:

- 1983-ban mozikba került a Star Wars Trilógia befejező epizódja, a "Return of The Jedi" (A Jedi Visszatér). A filmet ezúttal nem Irvin Kershner, és nem is George Lucas rendezte, hanem egy bizonyos  Richard Marquand nevű úr, de a forgatókönyvíró maradt  Lawrence Kasdan. Főszerepben Mark Hamill (Luke Skywalker), Harrison Ford (Han solo), Carrie Fisher (Leia Organa Hercegnő) és Billy Dee Williams (Lando Calrissian). A harmadik rész szintén egy jó és izgalmas Star Wars film lett, amely egy méltó lezárása a trilógiának, de ez a leggyengébb mindhárom közül.

Áttekintés:

- A történet annyi, hogy Han solo-t akarják hőseink kiszabadítani Jabba karmaiból három évvel később. Kissebb-nagyobb szerencsével ez sikerül is, majd Luke-nak az a feladata, hogy végre legyőzze az Uralkodót és apját, Darth Vader-t. Luke az elmúlt időkben nagyon megerősödött, és igazi Jedi lovaggá nőtte ki magát. Vader-t nem akarja megölni, csak visszaakarja téríteni a jó oldalra, bár mind a két Sith nagyúr szerint ez lehetetlen. Obi-Wan sem bízik abban, hogy Luke-nak ez sikerülne. Vader elpusztítása a cél, majd az Uralkodóé. Ebben a részben fény derül arra, hogy Leia az Luke ikertestvére, az a párbeszéd is jól van előadva és az a jelenet is szépen van megrendezve, amikor erre fény derül. Leia nem csak azt tudja meg, hogy az ifjú Jedi lovag az a fivére, de azt is, hogy Darth Vader az ő édesapjuk.

- A film igazából azért marad le az első ketőtől egy picit, mert nem annyira erős a megrendezése, és nem olyan sötét, mint a második volt. Az is probléma, hogy Lucas-nak már több beleszólása volt ebbe a projectbe és sajnos vannak benne ciki és elég gáz jelenetek, mint például a Jabba palotájában előadott zenés/táncos betét, hát az valami katasztrófa, és a film közepén becsatlakoznak az Endor holodn a kis Ewok macik, akik ugyan aranyosak, de túl gyerekesek, és szintén gáz, mikor a végső harcban ezek a kis macikák gyűrik le a birodalmi rohamosztagosokat. Idétlen és feleslegesek. Lucas tudja, hogy mit hogyan kell elszúrni. Ennyire elgyerekesíteni ezt a mítoszt, komolyan mondom, nem tudom, hogy melyik bolygón él. Hál istennek, itt még nem annyira elrontott a helyzet, mint az új trilógiában. De azért már érződik valami rajta. Viszont nagy részeiben azért jó ez a rész, mert a Jabba fogságából kiszabadulós jelenet, a légmotorozás az erdőben, a végső űrcsata a Csillagrombolók és a Halálcsillag ellen, majd a párbaj Darth Vader-el szemben, ezek mind-mind jól megrendezett és látványos jelenetek, a legjobb részei az epizódnak. Technikájában már fejlettebb és modernebb, mint az első két rész, de történetben laposabb is, a másik, hogy ebben azért már vannak unalmas részletek is, amiket sajna átkell vészelni.

- A végső párbaj Darth vader-el már eléggé borús és feszült, mert Luke két Sith nagyúrral van összezárva egy trónteremben. Nem is győzni akar az apja ellen, hanem amit már mondtam, visszatéríteni a jó oldalra, mert érez vívódást az apjában. Érzi, hogy még benne él az a Jedi lovag, az a jó ember, aki régen is volt. (Kár, hogy az új trilógia annyira elcseszte, hogy Anakin régen sem volt igazán jó ember, de ugye ez nem a Jedi Visszatér hibája, hanem Lucas-é.) A trilógia szépen le lett kerekítve ezzel a részel is, izgalmas, látványos, fantasztikus és egy jó film, egy méltó lezárása a szériának, és igen, gyengébb, mint az első kettő, de nem sokkal, abszolút illeszkedik a sorozatba és szép koronát tett a trilógiára ez a harmadik rész...

Értékelés: 8/10

A Birodalom Visszavág

Írta: Robert

Bevezető:

- A Csillagok Háborúja elég nagy bevételt hozott világszerte 1977-ben, és három ével később már mozikba is került a folytatása, a "The Empire Strikes Back" (A Birodalom Visszavág) című film. Ma már nem egy második rész, hanem egy hat epizódból álló filmszéria ötödik része, mivel azóta készült mégegy trilógia, amely ezeknek a filmeknek az előzménye, így el eltolódott kronológiai sorrendjében. De 1980-ban ez még egy második rész volt. A rendezői székben már nem George Lucas ült (Hála istennek), hanem a tanára, aki tanította őt a filmezésre, mégpedig Irvin Kershner, akinek a "Never Say, Never again" (Soha Ne Mond, Hogy Soha) című, nem hivatalos James Bond, és a "Robocop 2" (Robotzsaru 2) című filmet köszönhetjük. A frogatókönyvet Lawrence Kasdan írta, aki még az "Indiana Jones and The Raiders of The Lost Ark" (Indiana Jones és az Elveszett Frigyláda Fosztogatói) című filmnek a megírásáért felelős, plusz 2014-ben az ő keze által íródott a Star Wars VII. epizódja, amely idén, december 18.-ára várható a mozikban. Lucas bácsi elmozdítása miatt ez egy nagyon bizalomgerjesztő hír. Na de vissza a Birodalom Visszavágra. Főszerepben Mark Hamill (Luke Skywalker), Harrison Ford (Han Solo), Carrie Fisher (Leia Organa Hercegnő) és Billy Dee Williams (Lando Calrissian). Lássuk hogy viszonyul ez a rész a többihez és az elsőhöz, természetesen az 1977-es "A New Hope"-ra (Egy Új Reményre) gondolok...

Áttekintés:

- Büszként jelenthetem ki, hogy a világ és a filmtörténelem legjobb Star Wars filmjéről van szó, ennél jobb még nem készült. Technikailag zseniális, jobb és fantasztikusabb az elődjénél. Több a trükkfelvétel, több a makett, kidolgozottabbak, jobb a látványvilág, és mivel nem Lucas írta és rendezte, ezért az kiválóbb, ezzel együtt a párbeszédek is természetesebbek és reálisabbak. Már a film első fél órája olyan képivilággal robbant be, amit elképzelni nem tudtak az akkori időben, ugyanis mikor megjelennek a Birodalmi Lépegetők, egyszerűen káprázatosak, mind-mind makett és kézzel felépített robotkák, amik nagyon erős trükkfelvétellel lettek vászonra véve. Másrészt a Hoth bolgyón lévő csata a Lépegetők ellen is izgalmas és látványos. Később feltűnik Yoda mestert is, aki egy elég mókás, de ugyanakkor bölcs és erős Jedi mester. Itt visz minket a story a legmélyebbre, megismerhetjük az Erő mivoltát, láthatjuk, ahogy Luke tanulja az Erő használatát. Ez egy misztikus energiamező, ami átjár minket és bárki elsajátíthatja, mert mindenki számára adott, és ha az ember komolyan veszi a tanulást, akkor ő is lehet Jedi, csak aztán ezzel a hatalommal vigyázni kell. Ugyanis ami a sötét oldalra vihet minket, az mind az ember felszínes tulajdonsága, amivel születtünk. A félelem, a düh, a harag, az irigység, a féltékenység, a félelem és az erőszak. Azt is megtudhatjuk, hogy a Jedi csak védekezésre és megsimerésre használja az Erőt, nem pedig támadásra vagy pusztításra. Azt ugyanis a Sith-ek csinálják, az Erő sötét oldalának eltorzult lovagjai. Ezért is jobb ez az epizód, mert míg az elődje csak bevezetett minket ebbe a fantasztikus világba, itt már  többet tudunk meg, egyre sötétebb tónusú a story és a koncepció. Megismerjük az Erőt, és ezáltal mégjobban ki lett építve az univerzum. Az márcsak rátesz egy lapáttal, hogy jobb a technikája, mint az első résznek.

- Ebben az epizódban kezd el fonódni Han Solo és Leia románca, ami szintén zseniálisan van előadva, ugyanis nem nyálas, nem eröltetett, nincs a képünkbe tolva, mert háttérben van, nem ez a főszál, nem ez van a középpontban és még  jól megrendezett is. Pláne azért, mert két felépített karakterről van szó, akiknek van személyisége, nem papírfigurák, és egyrészt átlehet érezni azt, ami bennük zajlik, másrészt pedig jó végig nézni, hogy miként alakult ez ki köztük. A vége az pedig kilátástalan, sötét, bórús, izgalmas, és a tetőpont, mikor Luke elöször szál szembe Darth Vader-el, aki végig uralja az egész párbajt, ugyanis az ifjú Skywalker még nem elég erős és még a fénykard forgatása sem megy neki olyan jól, de nem elég feszültség az, hogy Han solo-t lefagyasztották és Boba Fett el is vitte őt Jabba-hoz, de Luke is megtudja közben, hogy az apja nem halt meg régen a háborúban, mert maga Vader az. Ez is elég trükkösen volt megrendezve, mert a forgatókönyben nem volt ez a csavar, ezt így titokban is tartották, és mikor ment a forgatás, akkor Vader kimondja ezt az ikonikus mondatot, hogy ő az apja, és ilyenkor Mark Hamill annyira meglepődik, hogy már nem is színészijáték, amit csinál, hanem valóban rácsodálkozott erre az egészre. Ezáltal a filmen teljesen élethűen látszik ez az egész.

- A történet azzal zárúl, hogy végülis elmenekültek a hőseink, Luke jobb csuklója helyére egy gépkéz kerül és olyan bizalomgerjesztő minden, de még nincs semmi megoldva, Solo be van fagyasztva, Vader keresi a fiát, hogy átállíthassa a sötét oldalra, mert ő maga is tudja, hogy nem lenne mersze megölni őt, akármennyire is elkötelezett a sötét nagyúrnak. De ez majd a következő részben lesz nagy jelentőségű. Úgyhogy igen, mindenidők legjobb Star Wars filmjéről van szó...

Értékelés: 9/10

Egy Új Remény

Írta: Robert

Bevezető:

- 1977-ben valam új fantasztikus mítosz vette kezdetét és robbant be a mozikba, ugyanis George Lucas megálmodott mesés legendáját vitték vászonra, ez pedig nem más, mint a Csillagok Háborúja. Később, amikor már több része is lett ennek a filmnek, kapott egy alcímet, mégpedig a "New Hope" (Egy Új Remény) elnevezést. Ráadásúl ez mára már nem is egy első rész, hanem egy hat részből álló sorozat negyedik darabja. Ugyanis legelöször egy trilógiát készítettek el, aminek mind a három epizódját más-más rendezte és írta, majd 16 évvel később készült mégegy trilógia, de ennek az előzménye, és így lett a legelső filmből negyedik rész kronológiai sorrendben. Ezt a filmet George Lucas rendezte 1976-ban és 77-ben küldték moziba, a forgatókönyv szintén az ő keze nyomát viseli.. Főszerepben Mark Hamill (Luke Skywalker), Harrison Ford (Han Solo), Carrie Fisher (Leia Organa Hercegnő) és Alec Guinnes (Obi-Wan Kenobi). A film elöször hatalmas bevételeket hozott és sok nézőt csalogatott a mozikba, jegyeket már az első napokban nem lehetett kapni, mert mind elkelt. Evidens volt, hogy ezt a történetet folytatni kell, mert az első is ekkorát robbant. Na de ne rohanjunk ennyire előre, hisz 77-ben még senki sem tudta, hogy ennek valaha is lesz második része. Az csak később ütött be...

Áttekintés:

- Elmondhatom, hogy a korának legnagyszerűbb filmje volt, a leglátványosabb, a legjobban előadott fantasztikus sci-fi film, amely egyben egy fantasy story, tele olyan mesehősi sablonfigurákkal, mint például a fiatal paraszt gyerek, akiből majd a hős lesz, a bajbajutott hercegnő, akit ki kell szabadítani a gonosz karmaiból, a csempész, aki csak a saját profitjával foglalkozik, de végül elkötelezi magát a jók érdekében, akkor itt van még az öreg és bölcs tanító mester, aki a fiatal főhős útjait egyengeti és aki bevezeti őt a történetbe, végűl pedig a sötét gonosz, kinek nem láthatjuk az arcát és rettegésben tartja a világot, ezesetben a galaxist. A Csillagok Háborúja egy kultusz filmé vált, ami technikailag a legjobb volt annak idején, mára már picit megkopott, de ugyanúgy élvezhető, még az avittasága ellenére is, és még a mai napig megállják a helyüket a benne lévő bábfigurák, elmaszkírozott emberek és a trükkfelvételek, ugyanis még nem számíitógéppel, hanem kis makettekkel készítették az űrhajókat, járgányokat és az űrcsatában cikázó vadászgépeket.

- A film annyiban picit poros már vagy kicsit hibádzik, hogy amint mondtam George Lucas írta és rendezte, akiről tudjuk, hogy egy tehetségtelen alkotó, meg amúgyis a profitja érdekli őt, de ebben a korban még egy fiatal kezdő volt és sok tehetséges ember szólt bele a munkájába és segítették őt az útján, de a film talán legnagyobb problémája az a forgatókönyben keresendő párbeszédek formája. Ugyanis nagyon körülírt és nem hétköznapi, itt-ott amolyan meseszerűen beszélnek, ami nem gond, de már néha idiótán vagy nem odaillően hangzik, nagyon körülírnak a szereplők mindent, amiről szó van az adott jelenetben, a másik, hogy a rendezés sem a legjobb, de korrekt és azért annyira nem rossz, sőt jónak is mondható. Messze nincs olyan rossz rendezése, mint az új trilógiának, ahol Lucas már szabad kezet kapott és a tökéletes hülyeségeit és tehetségtelenségét betudta mutatni ország-világ elött. A film legjobb színészijátékát Alec Guinnes és Peter Cushing (Tarkin Kormányzó) adja elő, ugyanis a többiek még lelkes amatőrök, még maga Harrison Ford sem az, aki később lesz, hiszen első sikeres filmjéről van szó, de ez indította be az ő karrierjét és a három főhős közül ő volt az, aki komolyabban vette ezt az egész színészkedési dolgot. Mára már ő a legjobb színész hármójuk közül. A történet is egy egyszerű mesebeli sablon story. Elrabolták a csodaszép hercegnőt, egy fiatal hétköznapi srác elindul egy új világ felé, és társaival együtt kiszabadítja a bajbajutott leányt, majd végül közös erővel győzik le a gonoszt és hadseregét.

- Igazából nagyon sokat nem lehet róla mondani, klasszikus, fantasztikus, egy örök alkotás, amely több évtizede megállja a helyét, egyszerűen időtlen és megunhatatlan, a világ legjobbjai között ott van, igen előkelő helyen. Ezzel együtt pedig egy nagyszerű filmlegenda kezdete, amire a folytatása még rátett egy érdemjegyet, majd a trilógia lezáró harmadik rész egy szép koronát tett a sorozatra. Kár, hogy az előzményfilmek nem sikerültek ilyen jól.

Értékelés: 9/10

A Sittesek Bosszúja

Írta: Robert

Bevezető:

- A világ """legtehetségesebb""" rendezője, Geogre Lucas 2005-re elkészűlt az új legendás trilógiájának a harmadik részével, melynek címe a "Star Wars Episode III. Revenge of The Sith" (Csillagok Háborúja III. Rész A Sith-ek Bosszúja). Gyuri bácsi írta a forgatókönyvet, és már harmadjára ült a rendezői székbe 1999 óta. A főszerepben Ewan McGregor (Obi-Wan Kenobi), Hayden Christensen (Anakin Skywalker) és Natalie Portman (Padmé Amidala). Na lássuk, milyen lett a harmadik próbálkozás....

Elemzés:

- Ennél a résznél már azt kell, hogy mondjam, nem lett rossz. Harmadjára siekrült valami értékelhető filmet összehozni, még a hülyeségei és a hányadék látványvilága ellenére is, mert volt benne megfelelő dráma, izgalom, akció és valamennyi Star Wars hangulatot és stílust visszatudott adni, így többnyire egy hybrid lett az első két rész és a régi trilógia között, sokan azt mondják, hogy ennek a harmadik résznek az utolsó egy órája jó... Én azért ezt egy picit cáfolnám, inkább az utolsó egy órájában van a legtöbb pozitívum.. Igazából elszórva vannak a filmben.. Például az első 20 perc az király. Kissé hányadék a látvány meg túl extrém, sőt a régi eredeti három részhez képest, de önmagában szórakoztató és izgalmas, sőt 2005-ben nagyon nagyot ütött, hogy már egy ilyen izgalmas bevezetővel kezd a film. A Dooku Gróf (Christopher Lee) elleni párbaj pedig egyszerre volt sokkoló, izgalmas és karfaszorongató, csak kár, hogy ebben az első 20 percben elkövette Lucas az űrrel kapcsolatos logikai hibát. Ugyanis Grievous Tábornok hajója meghibásodás miatt el kezd lefelé menni, és minden borúl vele együtt, holott az űrben nincs fent és lent, a másik, hogy a  hajón van mesterséges gravitáció, különben minden lebegne a fedélzeten. Nem értem ezt az észjárást. Ha egy bolygó déli részén felszálok egy űrhajóval, akkor minden a plafonra esik vagy mi??? Na mindegy is, Gyuri bácsitól már nem fogok ilyet elvárni, ha már az első két részben bebizonyította, hogy mennyire nem gondolja át azt, amit leír. Felhoznék még pár problémát, hiszen hiába egy jó filmről beszélünk, sajnos vannak hibái és ezek mellett nem tudok csak úgy szó nélkül elmenni. Yoda végre visszatalált régi önmagához, aki egy bölcs Jedi mester és lenyűgöző, ahogy az Erőről beszél, és hogy Anakin-nak magyarázza azt, hogy a holtakat nem kell gyászolni, hiszen eggyéválnak az Erővel és ragaszkodni sem szabad a szeretteinkhez, mert az a gyengénk lesz. Ugye Anakin rémálma pont ezért is következik be, mert nem hallgatott Yoda-ra. Ragaszkodott nagyon a feleségéhez, ezáltal átállt a sötét oldalra és saját maga ölte meg kis híján Padmé-t. Ha elengedi, akkor nem halt volna meg és boldogságban élhetetne vele és a többi Jedi-vel, mert az Uralkodót már legyőzték volna. De nem így lett. Szóval igen, Yoda újra a régi lett, de ezt meg sajnos megöli az, hogy a film végén megint láthatjuk ostobán és idióta módra ugrabugrálni a fénykardal és ez megintcsak gáz, főleg az Uralkodó, mert ő is egy ripacskosó, röhögő pancser lett, aki állandóan a nyelvét nyújtogatja a kamerába és ordítozik össze-vissza, sőt Yoda-val való fénykard párbaja elég röhejes. Mennyivel királyabb lett volna, ha csak az Erőt használják, hiszen Lucas amúgyis szereti használni a CGI animációit, egy nagyon szuper és látványos harcot tudott volna csinálni, és igenis klassz lett volna, ha azt látjuk, hogy Yoda és az Uralkodó az Erővel rombolják szét azt a nagy termet, ahol végülis megküzdöttek.

- Anakin-ról annyit, hogy továbbra sem színészkedik szinte semmit se a megformálója, de legalább itt már nem volt egy hisztis kislány, és valamennyire átjön a filmből, hogy ekkorra már egy kicsit érettebb és tapasztaltabb Jedi lovag lett. Az alakításáról pedig megemlítenék annyit, hogy a vége felé, amikor a Helytartót és bandáját lemészárolja, akkor Christensen megmutatta, hogy ügyes gyerek és igenis tud színészkedni, nagyon kiugrott a filmből, mert végre valami értékelhetőt láthattunk tőle. Ebből is látszik, hogy George Lucas nem tud színészeket vezetni, pláne nem a green box elött a semmiben. De a harmadik részben itt-ott fellelhető néhyány értékelhető teljesítmény, kár, hogy nem sok. De hé hé!!! Ha már színészek! Egyedül Ewan McGregor az, aki a film elejétől a végéig színészkedik, és elég jól, sajnos nem annyira erős, mint amit ki tudna magából hozni, mert azért egy elég jó színészről beszélünk, dehát ebben a trilógiában ez már egy megváltás volt, és megvagyok róla győződve, hogy ez sem Lucas vezetése miatt volt így, gondolom McGregor tette oda magát, hát mit mondjak, a trilógia egyetlen értékelhető színésze, pedig még Samuel L. Jackson is játszik midndhárom filmben, de szegény csak egyhangúan néz és felmondja a szövegét.

- A végéről még annyit, hogy Star wars filmhez méltóan le van zárva, viszonylag jó rendezéssel és értékelhető képimegvalósítással, a végső kardpárbaj az mindent vissz, és itt nyílván Obi-Wan Kenobi és Darth Vader összecsapására gondolok, nem pedig a Yoda VS Uralkodó féle harcra. Szépen le lett zárva és remekül vezeti át ezt az egészet az Eredeti Trilógiába. Innentől kezdve húsz év telik el a IV. Epizód kezdetéig.

Értékelés: 7/10

 A Klónok Tántorgása

Írta: Robert

Bevezető:

- A Star Wars előzmény Trilógiának második része 2002-ben került mozikba és ezzel már öt darab filmel bírt a sorozat. Sajnos Ismét George Lucas volt az író és a rendező, és ez nagyon rányomta a bélyegét a film minőségére. Most Liam Nesson nélkül itt van főszerepben Ewan McGregor (Obi-Wan Kenobi) és Natalie Portman (Padmé Amidala), de hozzájuk cstlakozott még Hayden Christinsen, aki a felnőtt Anakin Skywalker-t alakította. Lássuk, ez hogy sikerült...

Elemzés:

- Szintén egy rossz film és egyben csalódás a mai menü. Egy picit jobb, mint az első része, de kb ugyanolyan rossznak mondható a két alkotás. A képivilága az köpedelmes, mert nagyon soka  zöld és kék háttér elött felvett jelenet, tele van dobálva mindenféle csili-vili CGI anbimációs hülyeséggel, amik villognak, meg zavaróak a héttérben, ráadásúl az animáció is gagyi... Szörnyű a képivilága. Na de azért valami tartalom és izgalomaz van benne nem??? Hát igazság szerint nem sok. A film nagyrésze alatt azt láthatjuk, ahogy az ifjú tanítvány, anakin folyton hisztizik, mint egy kislány, ellent mond mesterének és fusztrált, közben pedig a fiatal, de tőle kb nyolc évvel időseb Padmé amidala-t próbálja felszedni, de nehezne megy, mert a nőci nem adja magát könnyen, nem is csoda, ha a srác folyton vagy a politikáról bezsélget vele, meg hogy milyen érdes a homok... Ez az foiam, így kell csajozni. Nulla karakterépítés, nulla romantikus hangulat, nulla rendezés, de a vélgére mégiscsak összejöünnek, hát pont azért, mert pípron egymásba kell, hogy szeressenek, mert Luke-nak és Leia-nak valahogy meg kell születniük, de ez így szar!!!! Lucas Gyuri bácsi nem tud se rendezni, se normális párbeszédeket írni, de még egy rohadt romantikus hangulatot és jelenetet sem tud összehozni... Logikátlan, értelmetlen és nem reális. emberek így nem jönnek össze, fúőleg, hogy mint már mondtam egyikőjöknek sincs karaktere, személyisége, ahogy az első részben sem volt. Ha pedig nem ez megy, akkor mi megy??? Vagy az idióta Jedi-ket látjuk folyamatosan ülni és a politikával foglalkozni, esetleg Obi-Wan-t nézhetjük, ahogy a zöld háttér elött szerencsétlenkedik, mert a semmiben kellett színészkednie, és a levegőhöz beszélnie, mert CGI lényekkel tárgyalt...

- Gratulálok, Lucas te idióta! Miből gondolod, hogy egy színész áttudja így éreznia  jelenetet??? Hát igen Gyuri bácsi első sorban üzletember, nme is író/rendező és neki a pénz az első. Mindneből spórrólni, és mindenből a lehető legtöbb pénzt kihozni. ehez ért szegény, a pénzmániája miatt elgyerekesítette azt a legendát, amin az elöző generáció nőt fel, és ezt még fokozta gyerekes és idióta szar TV sorozatokkal, meg mindneféle dedós termékekkel, a Holiday Specel című hányadék TV filmről nem is beszélek inkább, amit 1978-ban követett el az első Starr Wars film után rögtön egy ével. Kát, hogy az új trilógiánál ekkora tejhatalma volt és nem szólhatott rá senki. Kár érte. De még kihagytam az egyik leglátványosabb baromságot. az amikor Yoda mester bohócként össze-vissza ugrál a mini fénykardjával és ordibál közben, mint egy idióta barom. Nevetséges és hülye, ha az első részt a Midiklorián nevű hülyeség, ezt Yoda meggyalázása taszította le a mélybe.

Pozitívumok:

-Talán van egy-két jelenet, ami ugyan nem menti meg afilmet, de ez alapján azért lehet valamit is értékelni ebben a moslékban. Az a rész, amikor Obi-Wan üldözi Jango Fett-et az aszteroidák között, azért jó, mert élvezetes, izgalmas, jól néz ki a CGI animáció, és visszaad egy minimális Star Wars hangulatot, ugyanis emlékesztet egy picit a Birodalom Visszavágban lévő aszteroidás üldözési jelenetre... A másik, az amikor Obi-Wan ökölharcot vív Fett-el az esőben, ott is szép a képimegvalósítás és jól van megkoreografálva a verekedős jelenet is. A végén a fénykardpárbaj szintén jó, de csak addig, amíg Dooku Gróf (Chistopher Lee) a két Jedi-vel, Obi-Wan-al és Anakin-al viaskopdik, mert az utána lévő Yoda-val való harc már köpedelmes... És mégyeg jelenet, a legvége, az utolsó két perc a stáblista elött, amikor a klónok felsétálnak a Csillagrombolókra és megszólala a kicsit átvariált, de klasszikus Birodalmi Induló zene. Az a pilanat üt és illik is alá, jól néz ki, nameg az esküvői jelenet is szép, nem ronda... De ha már zene, itt is John Williams munkássága tarolt a legjobban, emrt a zenék nagyon jók, de nem csak ebben afilmben, az egész trilógiában.

Értékelés: 4/10

A Fantom menés

   Írta: Robert

Bevezető:

-1999-et írunk, George Lucas úr moziba küldte megálmodott legendájának a legelső előzményét, a "Star Wars Episode I. The Phantom Menace (Csillagok Háborúja I. Epizód  A  Baljós Árnyak) című filmet. Hogy hogyan sikerült, azt mindjárt el is mondom. A film főszerepében Liam Neeson (Qui-Gon Jinn), Ewan McGregor (Obi-Wan Kenobi), Natalie Portman (Padmé Amidala) és Jake lloyd (Anakin Skywalker). A rendezői székben természetesen George Lucas foglalt helyet, és a forgatókönyv is az ő keze alatt készűlt. (Sajnos).

Elemzés:

-Már most az elején le kell szögeznem, hogy a legrosszabb Star Wars filmről van szó. Kezdjük ott, hogy se stílusában, se hangulatában, se minődégében nem kötődik az eredeti Trilógiához. Teljesen eltér, túl nagy a kontraszt és elmebajos ökörségekbe kezd bele, már eleve az animációs rohamdroidok. Nem kellett vesződni a casting-al, Gyuri bácsi odaanmiálja öket pikk-pakk, és senkit sem érdekel, hogy gusztustalanul néz ki minden, de erre még rájön az is, hogy hihetetlenül gyerekesek, bénák, pojácák és sajnos nem viccesek, igen ez a gonosz hadsereg a Csillagok Háborúja legelső epizódjában, gratulálok... Ennél még rosszabb a kisgyerek Anakin Skywalker, aki nulla színészijátkkal bírva, csak néz előre, felolvassa a szövegét és ennyi, emellett rettenetesen idegesítő, irritáló, és pluszba még rátesz arra, hogy élvezhetetlen, gyerekes és idióta legyen a film nagy része. Nem csak ő egyedül, a legidiótább Happy Meal gyerekfigura, Jar Jar Binks is rátesz egy lapáttal az ilyen élvezetek orgiájára. Ebben a történetben megkaphatjuk a filmtörténelem legjobb főgonoszát, egy ugráló fekete-vörös lényt, Darth Maul-t (Ray Park), akinek össz-vissz három mondata van és öt jelenete, ebből egy kivételével az összes öt-hat másodperces. Hát gratulálok, a végharcnál senkinek sem tudok szurkolni, mert nulla a karakterépítés, a gonoszt nem ismerjük, Qui-Gon és Obi-Wan meg az egész film alatt csak néznek előre, semmi színészkedés, semmi olyan tulajdonság vagy személyiség, ami miatt szeretni kéne őket. Egyik legrosszabb Jedi döntés, hogy neveljük ki azt a gyereket, akinek gyűlölettel van tele a lelke, meg nyomorúsággal, Qui-Gon Jin hát gratulálok, komolyan, George Lucas-nak köszönjük meg, hogy Anakin karakterét úgy találta ki, hogy már a kezdetektől fogva keserűséggel és nyomorúsággal teli ember, aki fogékony lehet a sötét oldal hatására. Teljesen logikus, ugyanis semmien változást nem látunk rajta az egész trilógia alatt, már a legelejétől kezdve egy idegbeteg, idegesítő és gonosz  személy, pedig a régi trilógiából nem ezt tudjuk meg. Ennyire hülyén kitalálni valami, hogy a saját legendájában önmagának mondjon ellent valaki, hát komolyan mondom ilyen csak egy idiótának jut eszébe. A Jedi tanács arra nem veszi a fáradtságot, hogy visszamenjenek a Tatooine-ra kiszabadítani az összes rabszolgát, köztük Anakin édesnyját is. Ők el vannak foglalva azzal, hogy egésznap üljenek a teremben és Obi-Wan-t ugráltatják a trilógia alatt vagy a mesterével, vagy a tanítványával együtt. A Jedi tanács az unalmas és érdektelen demokráciával, és a politikus pénzügyi dolgokkal foglalkoznak, háború alatt is a demokratikus témák kapják a főszerepet egy ilyen mesében, ahol a Jedi lovagok, Obi-Wan és Darth vader múltját kéne látnunk, hogy mit éltek át, hogy ismerték meg egymást, Vader hogyan jutott  a csúcsra, hogy mindenidők egyik legkiválóbb tanítványa lett, a Jedi-k hogyan védték a galaxist, és végül miként buktak el Anakin árulása miatt. Lucas bácsi csak azt tudta nekünk bemutatni, hogy Vader fiatal Jedi-ként egy idegesítő, hisztis kislány volt, semmien változáson nem ment át, és a Jedi-k is korrupt, demokráciával és politikával foglalkozó, egésznap egy székben ülő rohadékok. Úgy gondolom, hogy a régi trilógia után, a néző nem ilyet várt. Nem ezt érdemeltük én úgy hiszem. De semmi baj, az első rész közepére rakjunk be egy videojátékszerű, nevetséges fogatversenyt, ami minden percében a három éves gyerekeknek kedvez az idióta poénokkal és számítógépes vicceskedő űrlényekkel. De ezek nem csak a verseny alatt vannak. A rendezés katasztrófa, a forgatókönyv borzalom, George Lucas egy tehetségtelen hülye pénzmániás féreg, és jól szét rendezte az utóbbi három epizódot.

Pozitívumok:

- Nagyon sokat nem tudok felsorolni, John Williams remek és kiváló zenéket szerzett ehez filmhez, egyedül ő a legnagyobb tehetség a készítők között, egyedül a zene az, ami életben tartja ezt a moslékot. Nameg itt-ott szép a látványvilág, de sajnos ez sem mindíg néz ki jól, bár azért itt még használtak díszleteket, tehát van egy két szépen megtervezett műtermi és szabadtéri felvétel. Ja meg a végső párbaj, mégha súlya sincs, de legalább jól meg van koreografálva, és az aláfestő zene is jól áll neki. Igen két órás filmből így nagyából ennyi.

Röviden:

- Rossz, nagyon rossz, gyerekként tetszett, meg elvoltam vele, mára már egy megkopott és idegesítő degeneráltság és egy filmtörténeti legendának a lerombolása, nézhetőnek nézhető, mert nem a nézhetetlen kategória, egyszerűen csak rossz nagyon sok téren.

Értékelés: 3/10

 Bevezető:

- 2011-ben végre megnézhettük, hogy a John Carpenter által rendezett 1982-es "The Thing" (A Dolog) című filmnek, milyen is volt az előzménytörténete. Eredetileg 1951-ben volt egy "Thing", és már a Kurt Russel-es verzió is egy remake, de most a legelsőről nem lesz szó, csak a 82-es és a 2011-esről. Mit várhat az ember, olyan alkotóktól, mint Matthijs van Heijningen Jr. és Eric Heisserer? Na már most leszögezném, hogy olyan hihetetlenül király és nagyon híres alkotókról beszélünk, hogy én azt elmondani nem tudom. Hiszen, aki ezt a filmet rendezte, Matthijs van Heijningen Jr., egész életében egyetlen egy darab mozifilmet készített, és az is ez volt. A forgatókönyv és történetíró Eric Heisserer, akinek olyan zseniális filmek megírását köszönhetjük, mint a "Final Destination 5" (Végsőállomás 5) és a "A Nightmare on Elm Street 2010" (Rémálom az Elm Utcában 2010-es remake). Mire számítsunk, ha John Carpenter régi klasszikusának előzménye ilyen emberek kezébe kerül??? Biztosíthatom, hogy nem sok jóra. A film főszereplője Mary Elizabeth Winstead, aki Kate Loyd bőrébe bújik ezúttal. Lássuk mit hoztak ki ebből a témából a készítők.

 Történet:

- Röviden egy kisebb norvég csoport pár amerikaival az Északi-sarkra mennek kutatni. Találnak a jég alatt valami különöset, később kiderül, hogy egy idegen az űrből. Ez a lény elszabadul, abból a jégtömből, amit kivágtak a talajból. Ezután ésszreveszik, hogy elég jól el tud rejtőzni a környezetében. Az áldozatát lebontja, de a teste sejtjeivel eggyé válik, így lemásolja annak külsejét. A csoport feladata, hogy kiírtsa ezt a idegent, mert ha kijut a civilizációba, akkor az egész emberiséget kiírthatja. Röviden egy az egyben ugyanaz  a története, mint az 1982-es filmnek.

Elemzés:

- Az, hogy a történet azonos a régi verzióval, az nem gond, mivel, úgy hiszem 2011-ben is ellehet(ne) érni olyan hatást és minőséget, mint 29 évvel azelött. De sajnos mégsem sűlt el jól. A story tökéletes, de a forgatókönyv katasztrófa, a rendezés az meg közepes szintü. Kezdjük ott, hogy ami a védjegye és erössége volt a régi filmnek, attól ez a verzió foggal-körömmel próbál megszabadulni. Elösször is nincs felépítve a történet. Már az első percekben megláthatjuk az űrhajót a jégtábla alatt, ami a film végén egy nagy sokkoló hatás is lehetett volna, de nem. Már az első 20-30 percben belecsöppenünk a koncepció közepébe, se karakterépítés, se témába való bevezetés, semmi, a film már úgy kezd és megy végig, hogy minden néző tud mindent, és mint ha már minden néző ismerné az összes karaktert. Nagyon arra hajaz, hogy régebben volt már egy "Thing" című film, ezért itt nem bajlódtak az univerzum kiépítésével és a történetbe való bevezetéssel, néhány pörgősebb snittel és katasztrófális és sablonos párbeszédekkel meg is oldják ezeket a feladatokat. Néha olyan műzen szövegek hangzanak el, hogy nem hiszem el, mintha a nyolc éves iskolás gyerekek adnának elő egy darabod a színházban. Sablonos és élettelen párbeszédek hangzanak el néha, mert azért legtöbbször teljesen hétköznapiak, de előfordulnak ilyenek is. A másik, főhősünk, Kate Loyd huszon éves kutató létére okosabb mindenkinél, és már az első baleset után ő dirigál mindnekinek, és osztja a lapokat. Ő az, aki a sok vak és kvázi fogyatékos ember helyett rájön az idegen titkára, és hogy miképpen lehet őt legyőzni. Milyen karizmatikus kiscsaj. Az csak egy pozitívum, hogy  egyedül ő emelkedik ki színészijátékban a többiek közül, de ő sem egy oscar díjas alakítással bír, csak egyszerűen korrekt, de ide fűzném azt a tényt is, miszerint egyedül neki van valamiféle karaktere. Egyedül ő az, aki egy emberi figura a vásznon. A többi az csak úgy ott van. De ha már karakter. Itt van Adam Finch, akit Eric Christian Olsen alakít (ő "játszotta" Dumb-ot a Dumb and Dumber szörnyen sikerült előzményfilmjében, amit hálistennek a mai napig nem tartanak számon. Hogy gondolták, hogy ez a srác felérhet Jim Carrey-hez???). Ez a figura nem csak a legidegesítőbb, de a legrosszabb színészijátékkal bíró egyén. Szörnyő, egyszerűen botrányos. Egész játékidőben csak néz meglepően és vagy kiabál, vagy beszél egy hangon. Arra volt jó, hogy az idegen bekebelezze, és legyen mégegy halál jelenet. Megjegyzem ahogy meghal, azért borzalmas képileg, mert elég retek az animáció, pocsék, és ez azért zavaró a filmben, mert valahol meg rohadtjól néz ki. Nem értem! Volt amikor dolgoztak a képimegvalósításon, és volt amikor nem??? Katasztrófa. Visszatérve a film felépítéséhez! A feszültség nulla. A horror, szintén nulla, a történetbe való bevezetés, a nézőnek szépen lassan való tálalás mind mind nulla, mondom, olyan, mint a Star Wars-nál az első epizód, a "The Phantom Menace" (A Baljós Árnyak). Arra épít, hogy mi már láttuk a régit, most már nem kell semmit se felépíteni, egyből bele is vághatunk a közepébe. Ott is elkövették már az első percekben azt, hogy olyan dolgokról beszél Qui-Gon és Obi-Wan, amiről még semmit sem tud a néző, mivel a történet még csak ott kezdődik el, de már a későbbi IV.-V.-VI. epizódban bemutatott jelenségekről tárgyalnak. Egy előzmény NEM ÍGY MŰKÖDIK!!!!!! Elhiszem, hogy már régebben láthattuk ennek a történetnek a folytatását, de egy film nem úgy működik, hogy volt egy másik. Igen, tudom, hogy a folytatásoknál ez van, de most egy előzményről beszélünk könyörgöm, egy 8/10 pontos sci-fi-horror klasszikusnak a nulladik részéről! Itt kéne minket bevezetni ebbe az egészbe szépen lassan, a karaktereket megismerve, hogy később tudjunk értük izgulni, itt kéne a legjobban megteremteni a bezártság és az elszigetelés érzetét, itt kéne a legsötétebbnek lennie a film tónusának és koncepciójának. Érdekes módon az 1982-es filmnek ez ment, pedig az már egy tovább vitt története ennek a norvég expedíciónak.

- Visszatérnék még egy kicsit az űrhajós problémára a filmben. A rendezése elég jóra sikerült annál a résznél, amikor a vége fele meglátjuk a hajót a jég alatt. Ennél a résznél kéne nagyokat néznünk, hogy azta mindenit neki, talán több lény is van ebből, és ilyen bazinagy géppel jöttek ide. Itt még a képimegvalósítás is gyönyörű volt, szép kamerafelvétel, de a drámaisága az egésznek sajna nem működik, mert a főcím alatt megjelenik ez a nagy monstrum. Köszönjük szépen, ráadásul annak az első pár percnek semmi értelme sincs. Pár ember lánctalpas autóval mennek a jégen, ami megreped alattuk és előkerül az idegen űrhajó, majd főcím kiírás. Ennek a néhény snittnek a film többi részéhez köze nem volt, teljesen külön van, arra volt jó, hogy megmutassák CGI animációval, hogy milyen fasza dolgokat tudnak vele megalkotni. VÁÓÓÓÓÓÓ!!! Kettéválik a jég!!! Na nem máááá! Aztaaaa!!!! - Hagyuk már könyörgöm! Ilyen felesleges hülyeség a látvány miatt. Már értem, hogy Kurt Russel miért öntött kávét a számítógép belsejébe. Ha már ilyen rossz látványt kapunk végeredményül, akkor inkább ne legyen semmi se. Na de nem is baj, mert a feszültség helyett és a félelem érzet helyett kapunk akciókat, amik ugyan pörgősek meg jó operatőri munkával van a szemünk elé téve, csak senkit sem hozz lázba, mert papírvékony karaktereket látunk meghallni sorra, így nagyon súlya sincs az egésznek, másrészt meg nem az akciók miatt volt kitűnő a régi film.

- Mary Elizabeth Winstead kicsit érdekes figurát kapott. Egy fiatal új generációs Ellen Ripley. A film első felében még csak egy kutató nőcske, aki végzi a dolgát és a csoportjával együtt belecsöppen egy idegen elleni harcba. Egymaga jön rá a lény titkaira és módszereire, és ezt próbálja valahogy kiiktatni a többiek segítségével, pont mint az 1979-es "Alien"-ben (A Nyolcadik Utas A Halál) Ellen Ripley. Később a film második felében átmegy lángszórós harci Terminator csajba, és simán rezzenéstelen arcal, kőkeményen próbálja meg írtani az űrlényt, akárcsak Ripley az 1986-os "Aliens"-ben (A Bolygó Neve Halál). Ezt régen is mondták az emberek, hogy a 82-es Thing koncepciója hasonlít az "Alien" című filmre. Itt nem csak a koncepciót sikerült valamennyire átvenni, de nagyából Sigourney Weaver karaktere is megnyílvánúl Mary Elizabeth Winstead-ben. Olyan, mintha egy filmbe gyúrták volna össze a Ridley Scott által, és a James Camerron által megalkotott Ellen Ripley-t.

- Érdekes módon van egy rövidke jelenet, ami rendezésben tökéletes, operatőri munkában kiváló, a zene is nagyon illik hozzá, főleg azért, mert a klasszikus témával van alá festve és méltó befejezés. Ez pedig nem más, mint hogy a két norvég, helikopterrel el kezd üldözni egy farkast a jégtáblán és vége. Ez az a jelenet, amivel a régi film is kezdődik, tehát szépen összekötötték a kettőt. Itt volt méltó az előzmény az eredeti darabhoz. Kár, hogy a 100 percből, csak az utolsó 2 perc tudta 100%-ig elérni azt, amit az egész filmnek kellett volna.

 Rövid Összegzés:

- Lényegében egy közép gyenge filmről lenne szó, csak az a baj, hogy méltatlan az eredetihez, így egy kicsit rosszabról beszélhetünk. Annyira nagyon nem katasztrofális, mert meglehet nézni, lehet élvezni, van eleje, vége közepe stb. De mivel nem méltó a folytatásához, így méginkább veszít az értékéből. És erre a filmre könnyes szemmel tudom azt mondani, hogy  rossz. Sajnos nem sikerült, de tényleg nagyon sajnos, mert ezerszer jobb is lehetett volna. A története nagyon is jó, a forgatókönyv az gyalázat, a rendezés pedig az elfogadható kategrória, amolyan hármas alá. Így önmagában egy 5-/10 pontot érdemelne, de mivel egy előzményről van, és sok esetben nem tudta azt teljesíteni, amit kellett, így a közepesnél egy picit rosszabb. Emiatt az 5/10-et se érdemli meg, de még ha igen, akkor se lesz jó, mert még így is távol lenne a 8/10 pontos eredetitől. Ez történik, ha olyan rendező kezébe kerül egy klasszikus folytatás/előzmény, aki eddig csak TV sorozat epizódot meg két rövid videót rendezett, és ilyen gyalázatos lesz a forgatókönyv is, ha olyan kezébe kerül, aki ezzel együtt négy filmet írt meg és a másik háromból is kettő rossz, egy meg középszerü. Gratulálok. Hogy is várhattuk azt, hogy valami jó fog ebből kisülni???

   Értékelés: 4/10

Írta: Robert

AZ ÉLŐHALOTTAK ÉJSZAKÁJA
NIGHT OF THE LIVING DEAD   1968

Ki gondolta volna, hogy egy 1968-ban forgatott kisköltségvetésű horror egy újabb alműfajt fog teremteni és egy ma is hatalmas népszerűségnek örvendő (sokan már valóságban is elképzelhetőnek vélik) témát hoz be a köztudatba? Mivel virágzó korukat élik a zombi történetek, talán alkalmas volna megemlékezni első hírnökükről, ami nem más, mint George A. Romero első filmje, Az Élőhalottak Éjszakája.

Barbra (Judith O'Dea) bátyjával, Johnnyval vidékre utazik, hogy meglátogassák apjuk sírját. Mikor Johnny elkezdi szekálni Barbrát a temetőtől való félelmével, váratlanul rájuk támad egy különös alak. Johnny meghal, Barbrának pedig sikerül menedéket találni egy elhagyatott tanyaházban, ahova hamarosan megérkezik egy újabb menekült, Ben (Duane Jones). Rövidesen több vérszomjas alak veszi körül a házat, akikről kis idővel kiderül, hogy feltámadt halottak, akik az élők húsával táplálkoznak. Nem sokkal később újabb túlélők bukkannak fel, akik eddig a pincében bujkáltak: Harry (Karl Hardman), feleségével Helennel (Marilyn Eastman) és beteg kislányukkal, valamint Tom (Keith Wayne) és barátnője Judy (Judith Ridley). Hőseink elbarikádozzák magukat, majd a Tv-ből és a rádióból értesülnek arról, hogy az egész országon végig söpör ez az apokaliptikus zombi invázió. A túlélés érdekében el kéne jutniuk egy közeli mentő állomáshoz, ám a kis csoportban állandó a feszültség és a széthúzás. Muszáj lesz összefogniuk és kitalálni valami tervet, hogy túléljék az élőholtak ostromát.

A kezdő filmes George A. Romero nagyon kevés pénzből, teljesen tapasztalatlan szereplőgárdával és stábbal készítette el élete első filmjét. Talán épp ezek azok az okok, amik miatt még a befektetőket is megdöbbentette, amikor korának legjövedelmezőbb független filmje lett. E mellett hatalmas mérföldkőnek számít, mind a horror, mind egyáltalán a film műfajában, ami egy új irányba terelte a műfajt. Persze ez nem egyik napról a másikra történt. A film először az éjszakai mozikban küzdötte fel magát, ezután figyeltek fel rá az európai kritikusok, majd jött a vetítés a New York-i Modern Művészetek Múzeumában. Valljuk be, ezzel nem sok B movie büszkélkedhet, és ezek után elkerülhetetlenül kultfilmmé vált.

Ahogy megszokott, a kis költségvetés itt is nagy kreativitásra sarkallja a rendezőt, és Romero azért nem szűkölködött a jó ötletekben. A film maga fekete fehér, mert erre volt keret. Ebből már sok mindent ki lehet hozni. A sötét képi világ rengeteget hozzá ad a horrorisztikus hangulathoz és ad egyfajta dokumentarista jelleget az egésznek. Arról nem is beszélve, hogy mennyi mindent le lehet így csalni vele. Gondolok itt például a zombik külsejétől a véres jelenetekig. A vért azt például csokisziruppal oldották meg, de milyen vérszerű volt már az a csokiszirup. Amúgy a trükkökre és a jelmezekre nem lehet különösebben panaszunk, a kornak és a költségvetésnek megfelelően készültek és még ma is megállják a helyüket. A zombikról is elhisszük élőhalott mivoltukat, és vannak itt még robbanások és véresebb jelenetek is. Itt kitérnék arra, hogy kezdőfilmes létére Romero elég bátor rendező volt. Már itt a karrierje elején olyasmiket tett meg, amire sok korabeli profi rendező lehet nem vállalkozott volna. Ilyen például az előbb felhozott kegyetlenség és brutalitás. Kendőzetlenül láthatunk olyan részeket, ahol a zombik emberi szerveket falnak fel a lehető leg naturálisabb ábrázolásban és mindenféle stilizáció nélkül, parodisztikus vagy komikus elem nem enyhíti a vér és bélontást. Erre nagyon jó példa az a jelenet, amikor két szereplő elhalálozik a csoportból, aztán a zombik szépen, mintha a menzán állnának sorban, szednek belőlük maguknak kisebb darabokat, szerveket, majd azt láthatjuk, ahogy ezeket egy sötét réten elfogyasztják. Már maga a látvány is elég erős, de ehhez még hozzá társul a képi világ, a sötét hangulat és a jelenet alatt hallható háttérzene. Ez még mai szemmel is nagyon hatásos tud lenni, 68-ban meg biztos kikészültek tőle. Maga a zombi apokalipszisnek az eredete itt is homályosan van kezelve, bár itt kapunk egy halovány utalást, hogy talán valami sugárfertőzés okozhatja, de a későbbi filmekben még ennyi magyarázatot sem kapunk és ez jól is van így. Sokkal félelmetesebb az ismeretlentől való bizonytalanság. És itt mindenképp meg kell említeni, hogy a ma is divatos zombi archetípust ebben a filmben láthattuk először. Persze korábban is készültek zombis filmek, de azokban teljesen máshogy voltak ábrázolva, inkább a woodoo mitológia beli zombikat vették alapul. Ezeket úgy kell elképzelni, hogy a zombi csak egy gonosz mágus által feltámasztott agyatlan rabszolga és ennyi. Nem volt semmi féle húsevés, se harapással terjedő vírus, csak élőhalott szolgák, akik uruk minden parancsát teljesítették. A mára már ismert zombikat, a húsevéssel és a vírussal Romero találta ki ebben a filmjében és innentől már ez a zombi fajta terjedt el a köztudatban és mindenki ezt a formát utánozta. A ma ismert zombis történetek, filmek, könyvek, sorozatok, például a The Walking Dead vagy a Resident Evil mind ennek az 1968-as filmnek köszönhetik a létezésüket. És még a folytatásoknak, amiket szintén Romero készített. Nem véletlenül tarják számon a rendezőt úgy, mint a „zombi császár”.

Emellett Romero nem fukarkodik egy kis társadalom kritikát is belecsempészni filmjébe. A hatvanas évek amerikai társadalmában még elég élénken éltek olyan elavult nézetek, mint a rasszizmus és más etnikai nézetek. A történet főhőse Ben egy afroamerikai. A korai viszonyokban hatalmas bátorságra vall Romerotól, hogy egy színes bőrű férfit tesz meg főszereplőnek, aki ráadásul felpofoz egy fehér nőt és egyértelműen dominánsabbá válik a csapatban, mint fehér társai. Ehhez kapcsolódóan a film befejezése kellően megrázó és tiszta erőből arcon csapja a nézőt. Emellett még sok más tabut is felsorakoztat, mint az anyagyilkosság, a kannibalizmus, a vérfertőzés, és az ember szinte állati szintre való lealacsonyítása. A film amellett, hogy horror, még egy kamara dráma is és ilyen téren az egyik legerősebb. A hat főhős egy kis tanyaházban van összezárva és rendesen végig követhetjük a krízis helyzetben kialakult viszonyukat. Főleg, hogy hogyan hozza ki a félelem az emberek igazi énjét és ilyenkor hogyan fordulnak egymás ellen. Akár a horror műfaj 12 dühös emberének is nevezhetnénk. Csak ez inkább a 6 félős ember.

A színészekről túl sokat nem lehet beszélni. Egyikőjük sem futott be nagyobb karriert és játékuk sem valami kiemelkedő, de azért kihozzák magukból, amit lehet. A főszereplő Ben a legszimpatikusabb és a legazonosulhatóbb karakter. Talpraesett, bátor, igazi vezér egyéniség. Egyből a csapat élére áll és minden erejével próbálja megmenteni a többiek életét. Az először főhősnőnek hitt Barbra az első komolyabb megrázkódtatás után majdnem a film végéig katatón állapotba kerül. Sajnos ő a film legidegesítőbb szereplője. Köszönhető ez folytonos hiszti rohamainak, tehetetlenkedésének és értetlenkedésének. Nem beszélve egykét ostobább megnyilvánulásáról. Jó, elhiszem, hogy a hirtelen sokk nagyon kikészítette, de ezt lehetett volna enyhébben is ábrázolni, hogy legalább jobban együtt érezzünk vele. Így viszont inkább örülünk, ha nincs előtérben. Harry a legutálnivalóbb karakter az egész csapatból. Ő a legmakacsabb, mindig csak a saját feje után megy és szinte mindig csak útban van. Húzásaival többször is hátráltatja és veszélybe sodorja a többieket, feleségével és beteg lányával alig törődik, emellett Bent is szívesebben látná holtan. A többiekről meg nem nagyon lehet beszélni, alakításukat csak szimplán jónak lehet nevezni.

A film hatalmas siker lett, megteremtett egy új irányzatot és ez lett Romero „holtak” trilógiájának első része. A második rész (Holtak hajnala) 1978-ban készült el. Itt már a fogyasztói társadalom került penge élre. Majd ezt követte a trilógia záró darabja (Holtak napja) 1985-ben. Ugyanebben az évben egy kellemes kis horror-vígjáték is tiszteletét tette a nagy előd előtt (Az élőhalottak visszatérnek). Mindezek után 1990-ben Tom Savini megrendezte a klasszikus első rész remake-jét. Ez a verzió a jobb újrafeldolgozások közé sorolható. Bár nem ér fel az eredetihez, nem hoz szégyent rá, és nyugodtan odasorolható a trilógia mellé. A 2000-es években Romero visszatért, olyan filmekkel, mint a Holtak földje, Holtak naplója, Túlélni a holtakat, ezek elég változó színvonalat mutatnak.

Az élőhalottak éjszakája egy megkerülhetetlen, korszakalkotó klasszikus, ami a mai napig is hatásos. Az idő Romerot igazolja, hiszen egy teljesen új trendet teremtett meg, ami évek óta töretlen sikernek örvend, és ezek közül is eme első darabja talán a legjelentősebb és legfélelmetesebb.

Értékelés:   8/10

Írta:  Andrew