DRAKULA

BRAM STOKER’S DRACULA  1992


Ki ne hallott volna már Drakula grófról, az egyik legnépszerűbb klisé szörnyről, akit mindenki úgy ismer, hogy a többség nem is olvasta az eredeti regényt és nem is látta a jelentősebb filmes feldolgozásokat. Hírneve tagadhatatlanul legendás, még ha manapság sajnos kezd feledésbe merülni a klasszikus vámpírokról alkotott kép. Drakula rengeteg feldolgozást megért már film, könyv, képregény és rajzfilm formájában, de a legjelentősebb 1992-ben született meg.

A történet nagyjából közismert: Az egyik neves londoni ingatlancéghez felkérés érkezik Erdélyből, bizonyos Drakula gróftól (Gary Oldman), aki több ingatlant szeretne venni a városban. Az elsőnek kiküldött Renfield (Tom Waits) zavart elmeállapotban tér vissza, így a társaság az ifjú kezdőd, Jonathan Harkert (Keanu Reeves) küldi az ügy lebonyolítására. Megérkezvén Harker egyre több különös dolognak lesz szemtanúja, majd lassan ráébred, hogy a gróf vámpír és őt már fogva tartják a kastélyban. Eközben Drakula elindul Londonba, ahol már Renfield előkészítette gazdája eljövetelét és a gróf kiszemeli magának a gazdag és buja kisasszonyt, Lucyt (Sadie Frost) és Harker menyasszonyát Minat (Winona Ryder), aki a gróf rég halott kedvesének a reinkarnációja. A történetbe belekeveredik még egy gyáva orvos, egy fiatal arisztokrata és egy gazdag texasi, akik a borzalmak közepette a neves metafizikus professzortól, Abraham Van Helsingtől (Anthony Hopkins) kérnek segítséget. Megkezdődik a vadászat a vérszívó után, csak az a kérdés, végül ki kerül ki győztesen.

Kezdetnek egy kis töri óra. Vlad Draculea Tepes, akit III. Vladként is ismernek (1431–1476) Havasalföld fejedelme. A tepes (karóbahúzó) gúnynév kedvelt kivégzési módszerére utal. Uralkodása alatt többször összetűzésbe került a törökökkel és megvédelmezte hazáját és ezzel Európát is. Az ő személye inspirálta Bram Stokert, aki 1897-ben jelentette meg művét, az eredeti Drakula regényt. Eredetileg a címe The Un-Dead lett volna, a gonoszt pedig Wampyr grófnak nevezték volna, amíg Vámbéry Ármin magyar professzor meg nem ismertette Stokert Vlad Tepes történetével. A regény idővel elérte a kult státuszt. Az első mozgóképes adaptáció egy magyar mű, amiből sajnos az összes kópia elpusztult. A második volt a híres Nosferatu (1922), ami nagy veszélybe került, mivel Murnau nem kapta meg a filmjogokat, ezért változtatták meg a neveket és a cselekmény apróbb részeit, ám Stoker özvegye így is pert indított és elrendelték a kópiák megsemmisítését. Szerencsére nem jártak sikerrel. 1931-ben készült el az első amerikai filmváltozat, Lugosi Bélával a címszerepben. Sajnos nem a regényt filmesítették meg, hanem a színházi darabot. Az ötvenes évektől a brit Hammer filmstúdió folytatta a Drakula filmek gyártását, a vámpír szerepét pedig Christopher Lee öltötte magára több film erejéig. Az évek során rengeteg filmfeldolgozás készült, de 1992-ben a történet végre megkapta méltó megtiszteltetését.

A rendezést a neves Francis Ford Coppolára (Keresztapa trilógia, Apokalipszis most) bízták, a forgatókönyvet pedig James V. Hart írta, aki először keresztezte a történelmi Drakulát a fiktív vámpír alakjával. Ebben az olvasatban Drakulát tragikus hősként láthatjuk, aki szerelme öngyilkossága és az őt ért árulás után megtagadja Istent és mindazt amiben hitt és vámpírként tér vissza. Idővel elfogadja helyzetét, majd mikor rájön, hogy nem várt hiába, új célt nyer élőhalott léte. Ugyanis az a szál, hogy Mina Drakula feleségének a reinkarnációja, nem szerepelt az eredeti regényben, vagy bármelyik más korábbi feldolgozásban.

Ezzel csak még emberközelivé próbálják tenni a vámpírt, hogy a néző jobban együtt érezzen vele, ami sikerül is. Legtöbbször ezek azok a jelenetek, amik miatt giccsesnek nyilvánítják a filmet. Néha ha kicsit soknak is érezzük a romantikát, így is normálisan fel van építve és be van mutatva. Jelentősége pedig, hogy amikor a gróf Minával van, nem a vérszomjas szörnyet látjuk, hanem egy esendő emberi lényt, aki csak szerelmét akarja visszakapni. Itt ismerjük meg igazán Drakula emberi oldalát, és ez egy jó húzás volt Coppolától. De más célja is van ennek, ez pedig a tiszteletadás. Nem csak a kitalált karakternek, hanem a valós személynek is. Ugyanis Vlad Tepest romániában a mai napig nemzeti hősnek tekintik. Ezért náluk sokáig ki sem adták a Drakula regényt, mert nem tetszett nekik, hogy az ő nemzeti hősükből egy ilyen szörnyeteget csináltak, ami azért valljuk be jogos. Mi sem örülnénk neki, ha valami amerikai vagy angol író Mátyás királyból csinálna valami démont, vagy hasonló. Ezért is van ebben a filmben egyfajta igazságtétel Drakula felé. Egyéb érdekesség, hogy Francis Ford Coppola ragaszkodott hozzá, hogy a filmben látható kék energiaköröket leszámítva, ne használjanak semmiféle számítógépes effektet, hanem mindent tükrökkel, fény és árnyékhatásokkal, valamint maszkokkal oldjanak meg, és a látvány valami eszméletlenül fantasztikus. 

Olyan szemet gyönyörködtető képek tárulnak elénk, hogy az nem igaz. Köszönhetően a remek díszleteknek, maszkoknak és jelmezeknek. Nem véletlen az a három Oscar díj sem (legjobb jelmez, legjobb smink, legjobb hangeffektusvágás). A zenét külön meg kell említeni. Wojciech Kilar valami eszméletlen hatalmas zenét szerzett a filmhez. Egyszerre lírai, néha romantikus és több helyen fölöttébb ördögi. Rám például hatalmas hatással volt pusztán a zene, és több zenebetétet egyszerűen a mai napig nem tudom megunni. A történet roppant csavaros és szövevényes és ha a néző nem figyel, könnyen belekavarodhat. Ehhez talán a néhány megmagyarázhatatlan jelenség is hozzásegít, amit a rendező magával Drakulával magyarázott: „Egy vámpír jelenlétében nem érvényesek a fizika törvényei”. Látszik, hogy a film milyen alapanyagból készült, de sikerült a kor szelleméhez kötni, és egy izgalmas, magával ragadó, tartalmas művet kihozni belőle.

Gary Oldman a legtökéletesebb Drakula, aki valaha létezett. Christopher Leet és főleg Lugosi Bélát is kilométerekkel maga mögé utasítja. Tökéletesen hozza a pokoli vérszomjas démoni lényt és a reménytelenül szerelmes embert. Oldman brillírozik a szerepben és nem is lehet rá panasz, főleg amit annyi maszk és jelmez mellett leművel, ugyanis itt Drakula vagy hat különböző formában mutatkozik meg. Egymaga képes elvinni a hátán az egész filmet, de ebbe még Anthony Hopkins is besegít neki.

Hopkins remekül hozza Van Helsing karakterét, talán a legjobb Peter Cushing mellett. Egyszerre különc, enyhén perverz és flúgos, és mégis ő a nagy bölcs és főhőseink csak rá és a szakértelmére számíthatnak. Kicsit ilyen Obi-Wan szerü karakter. Egyaránt szerethető és szórakoztató. Winona Ryder egyszerűen elragadó ebben a szerepben. Hitelesen játsza Mina karakterét és az egyik legszerethetőbb szereplő a történetben. Tényleg egy olyan női karakter akibe könnyen belele lehet szeretni. Egyszer maga a megtestesült ártatlanság és tisztaság, máskor meg hihetetlenül érzéki. Az ehhez hasonló szerepei miatt szeretjük Winona Rydert. Keanu Reeves szerepe sajnos elhanyagolható és maga a színész sem tesz hozzá semmi különöset. Jonathan így a legkevésbé marad meg a fejünkben. A mellékszereplők korrekten teljesítenek.

A Drakula egy nagyszerű, magával ragadó film. Remek horror és egyben dráma. Véleményem szerint a legjobb Drakula és vámpír film, ami valaha is készült és egyhamar nem fogják túlszárnyalni. Manapság több ilyen vámpír filmre lenne szükség.


Értékelés:   9/10

Írta: Andrew
 

VÖRÖS SÁRKÁNY

RED DRAGON  2002


A bárányok hallgatnak és a Hannibal sikere után az alkotók jövedelmezőnek látták, ha trilógiává bővítik Hannibal világát. Ehhez az addigra elfeledett Embervadászhoz, és Thomas Harris első Hannibal regényéhez a Vörös sárkányhoz nyúltak, egyrészt, hogy ugye egy egységes trilógiát csináljanak, másrészt, hogy legyen már ennek a könyvnek egy rendes filmes adaptációja (na meg ugye a pénz). De mennyire sikerült nekik az első Lecter kaland újragondolása?

Az FBI tanácstalan egy különösen kegyetlen gyilkos a „Fogtündér” (Ralph Fiennes) esetében, aki eddig két családod mészárolt le brutális módon teliholdkor. Jack Crawford (Harvey Keitel) egy visszavonult FBI ügynöktől, Will Grahamtől (Edward Norton) kér segítséget, remélve, hogy Graham képességeivel még a következő holdtölte előtt elkapják a gyilkost. Will nagy nehezen vállalja az ügyet, de amikor elakad a nyomozásban nem tehet mást, mint hogy tanácsot kér attól a sorozatgyilkostól, akit annak idején ő maga kapott el, amibe majdnem belehalt, és még azóta is kísérti rémálmaiban, Hannibal Lectertől (Anthony Hopkins).

A forgatókönyvet a Bárányok hallgatnak-ot is jegyző Ted Tally írta, a rendezői székbe pedig a korábban akció-vígjátékokon avanzsálódott Brett Ratner került. Az alapkoncepció az volt, hogy a Bárányok stábjával forgassák újra a Vörös sárkányt és visszatérjenek a gyökerekhez. A filmet a lehető legnagyobb nevekkel töltötték meg, mondhatni majdnem minden szerepet sztárok játszanak. Ugye ott volt alapból Anthony Hopkins és itt van még mellette Edward Norton, Ralph Fiennes, Harvey Keitel, Emily Watson, Mary-Louise Parker és Philip Seymour Hoffman. Minden várakozással együtt azt kell mondani, hogy a Vörös sárkány picit felemás alkotás lett.

Látszik, hogy próbáltak visszatérni a Bárányokhoz, de ez nem sikerült tökéletesen. Brett Ratnernek ez volt az első igazán komoly filmje, vele nincs is akkora baj, látszik hogy igyekezett kihozni a maximumot és ez nagyrészt sikerült is neki, de meglátszik, hogy még tapasztalatlan volt ezen a területen. A bárányok hangulata itt sem köszön vissza, az egész film a szokásos thriller elemekre építkezik, nehezen tud egyedi hangulatvilágot fölépíteni. A történetet hiába írták meg előbb, mint a Bárányokat, a film későbbi elkészülte miatt egy egyszerű másolatnak tűnik az egész. Az egész kicsit olyan, mintha úgy kezelték volna, hogy ez csak felvezetője a Bárányoknak. Pedig ez a történet sokkal komplexebb, érdekesebb és összetettebb társánál, és önálló történetként is simán megállja a helyét. És valljuk be, Michael Mann Embervadásza után szükség is volt erre. Néhol sok a kiaknázatlan lehetőség, de ezt szerencsére nagyszerű momentumokkal sikerül ellensúlyozni. Az összetettség példázata, hogy itt három szálon is fut a cselekmény. Egyrészt ugye a gyilkos után való nyomozás és annak nehézségei, másrészt Will és Hannibal viszonyának kibontása, harmadrészt pedig a gyilkos bemutatása. Ez utóbbi különösen tetszett, ugyanis a Bárányokban Buffalo Bill-ről alig tudunk meg valamit, teljesen mellékfiguraként kezelik. Itt viszont teljesen megismerjük a gyilkos Fogtündért, vagy jobban mondva a Vörös sárkány Francis Dolarhyde-ot. Itt tényleg teljesen elmossák a határokat. Az elején még utálnánk Francist a tetteiért, de a végére együtt érzünk vele és sajnáljuk. De mint azt a Hannibal-nál írtam, nem érdemes az összehasonlítgatás. A Bárányok hallgatnak, a Hannibal és a Vörös sárkány egyaránt más és más, de így alkotnak egy egységes egészet.


Edward Norton egy remek színész, ezt már többször is bizonyította, itt viszont ez nem érződik annyira. Mintha csak egy ilyen kis rutin munkaként kezelte volna ezt a szerepet és így kicsit átlagosnak is hat, nem sok eredetiség van benne. Ez azért lényeges mert Will Graham karakterének van az a különleges képessége, hogy képes beleképzelni magát a gyilkosok helyébe, az ő szemükkel látni a bűntényt, az ő agyukkal gondolkodni és ez a képesség néha sokkal inkább átok és Willt idegileg ki is készíti. Ezt itt sajnos nem sikerült Nortonnak visszaadnia. Graham karakterét eddig hárman játszották el és nem Norton a legkiemelkedőbb. Az Embervadászbeli William Petersen még ha nem is volt a legjobb, az előbb leírt képességet és vívódást nagyszerűen ábrázolta. Az ő és Norton játékából egy tökéletes Will Grahamet lehetne megalkotni. De aki ebben a szerepben számomra etalon, az a sorozatbeli Hugh Dancy.

Anthony Hopkins még mindig remek. Szinte már kisujjból kirázza Hannibal szerepét és látszik, hogy élvezettel csinálja. És visszakaptuk a félelmetes és rejtélyes Hannibalt, plusz ezt még megspékelték egy kis bosszúvággyal, ugyanis Lecter még mindig neheztel Willre, amiért börtönbe juttatta és megalázva érzi magát miatta. Amellett, hogy segít neki, megpróbál ellene tenni amikor tud. Folyamatosan bizalmatlanul viszonyulnak egymáshoz és Lecter kihasználja Will iránta érzett félelmeit is. Sajnos Lecter kicsit háttérbe szorul az eddigiekhez képest, a könyvben még kevesebbet is szerepel, a filmben ezért plusz jeleneteket is írtak neki a rajongók örömére.

De aki talán a film fénypontja, az Ralph Fiennes. Tökéletesen alakítja Francis Dollarhyde szerepét, aki gyermekkori traumái következményei kép egy általa képzelt magasabb erő, a vörös sárkány nevében cselekszik és „változtatja át” áldozatait. A fordulat ott következik be, amikor Francis szerelmes lesz és megízleli a normális, emberi élet örömeit és a boldogságot. Itt kezdődik benne egy belső vívódás az emberi én és a vörös sárkány között.

Talán az a film legnagyobb erőssége, hogy mindhárom főszereplő azonosulható és kedvelhető a maga módján. Ezen felül mindhárman különös kapcsolatban állnak egymással, és egy érdekes triót alkotnak (kicsit ilyen jó, a rossz és a csúf szerűen). Will és Hannibal valaha társak és barátok voltak, aztán ellenségek, mégis most kénytelenek ismét partnerként együtt működni, de egyik sem bízik a másikban. A nyomozás végére Will egyre jobban beleképzeli magát Francis helyébe és képes lassan megsajnálni őt. Hannibal mindkettőjüknek segít, de Francisnek jobban akar. Francis pedig Hannibal rajongója, és a tanítványa szeretne lenni. Ez a hármas alkotja a történet igazi magját.

Mindent összevetve a Vörös sárkány egy jó kis film, remek történettel, még remekebb karakterekkel. A Bárányoktól eltérő de bizonyos tekintetben izgalmasabb dramaturgiával és történetvezetéssel. Tökéletesen kapcsolódik az első két részhez, és így lesz teljes a Hannibal trilógia.

Értékelés:   8/10

Írta: Andrew

A BÁRÁNYOK HALLGATNAK

THE SILENCE OF THE LAMBS  1991


Az embereket régóta foglalkoztatják a sorozatgyilkosok és az ő gondolatmenetük. De vajon miért érdeklődünk ilyen szörnyű tetteket elkövető emberek iránt. Talán azért mert bennük látjuk a rosszabbik felünket? A leggonoszabb, legsötétebb énünket, amit inkább elzárunk, mert félünk, nem vagyunk képesek felülkerekedni rajta. Mind félünk a bennünk rejlő sötétségtől.

1991-et írunk, amikor megjelent A BÁRÁNYOK HALLGATNAK című thriller, máig a filmtörténet egyik legnépszerűbb darabja. Az FBI egy sorozatgyilkos után nyomoz, akit Buffalo Bill néven emlegetnek és aki fiatal és jó húsban lévő nőket rabol el és öli meg őket, hogy aztán lenyúzott bőrükből ruhát készítsen magának. Egy fiatal és naiv FBI tanoncot Clarice Starlingot (Jodie Foster) bízzák meg azzal, hogy kérjen tanácsot az ügyben egy már börtönben lévő sorozatgyilkostól, Hannibal „Kannibál” Lectertől (Sir Anthony Hopkins). Főnöke, Jack Crawford (Scott Glenn) figyelmezteti Claricet, hogy ne engedje be Hannibal Lectert a fejébe. Ennek ellenére különös kapcsolat alakul ki kettejük között és Hannibal hajlandó segíteni az ügyben, cserébe ha Clarice elmesél néhány dolgot magáról, ezzel beengedve a kannibál doktort a lány legsötétebb, legfájdalmasabb emlékei közé. Az FBI és Clarice versenyt futnak az idővel, ugyanis Bill elrabolta legújabb áldozatát, a szenátor lányát, és meg kell találniuk mielőtt végezne vele.

A film Thomas Harris regénye alapján készült és bár 1986-ban készült el az első Harris regény a VÖRÖS SÁRKÁNY első filmváltozata (EMBERVADÁSZ), sajnos nem aratott nagy sikert. Ez azon is látszik, hogy a Bárányok elkészítésénél teljesen figyelmen kívül hagyták az Embervadászt, így ez nem annak a folytatása lett, hanem egy teljesen más, önálló történet. 1991 érdekes év volt az Oscart illetően, hiszen arra azóta sem volt példa, hogy egy ilyen jellegű film vigye el a legfontosabb díjakat: legjobb férfi főszereplő (Anthony Hopkins), legjobb női főszereplő (Jodie Foster), legjobb rendező (Jonathan Demme), legjobb adaptált forgatókönyv (Ted Tally), és legjobb film. A mű hamar kult klasszikussá vált, főként Hannibal Lecter karakterének köszönhetően.

A film alapos bepillantást enged egy őrült elme működésébe és az FBI munkájába. Az író Thomas Harris többnyire valódi bűnügyi aktákból nyert ötletet műveihez. A színészek egytől egyig a maximumot hozzák. A karakterek jól meg vannak írva, nem karikatúraszerűek, könnyen azonosulhatók. Nem egysíkúak, a rendőrök, ügynökök és még maga a gyilkos is megmutatja emberi, esendő oldalát, ami már összemossa a határokat. Nem maradhat el a társadalmi értelmezés sem amiben azt látjuk, hogy egyetlen nő hím soviniszta férfi munkatársaival körülvéve küzd egy másik nő életéért. Az egész filmben tényleg azt látni, hogy az összes férfi szereplő lenézi és alábecsüli Claricet, kivéve Hannibal Lectert (és még talán Barneyt, a színes bőrű ápolót), aki egyenlő félnek, partnernek tekinti a lányt, és még arra is képes, hogy végzetesen megbüntesse rabtársát, amiért az tiszteletlen volt a nővel. Az eredeti regény elgondolkodtató gondolatfolyam, de Tally és Demme gondoskodott róla, hogy székbe szögezzék a nézőt. Érdekel mi fog történni, érdekel mi lesz a szereplőkkel és ez egy jó filmnél elengedhetetlen. Jodie Foster jól hozza a fiatal és naiv FBI tanoncot, akinek nagyon hamar szembesülnie kell az élet kegyetlen nehézségeivel és saját félelmeivel. Foster ezzel a szereppel egy életre megalapozta karrierjét. A Bárányokat nem csak az teszi jó filmmé, hogy magával ragadja a nézőt, hanem az is, hogy értelmes és értékes. A rendező kerüli a kliséket és a befejezés sem egy teljesen megnyugtató és boldog vég, hanem nyugtalanító és hátborzongató.

Ha erről a filmről beszélünk, elkerülhetetlen, hogy ne hozzuk szóba Hannibal Lectert. Ő a tökéletes intelligens pszichopata. Egy igazán ördögi figura, aki szinte mindenki felett áll. Nem riad vissza semmitől, hiszen semmi veszteni valója nincs. Kegyetlensége ellenére egy nagyon rokonszenves alak, akivel szívesen elbeszélgetnénk. Az a legfélelmetesebb, hogy önvizsgálatra késztet minket. Ugyanis Lecter a modortalan, bunkó, nagyképű embereket öli és eszi meg. Akaratlanul is elgondolkodunk azon, hogy minket vajon megenne, vagy inkább együtt enne velünk. Sir Anthony Hopkins zseniális a szerepben. Összesen húsz percet szerepel a vásznon és megkapja a legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar díjat. Már ez sokat elmond. Mára már Hopkins neve összeolvadt Hannibal Lecter figurájával és az egyik legnépszerűbb kitalált karakterré vált.

A bárányok hallgatnak az utóbbi évek egyik legjobb filmje, ami alaposan beletalált a közepébe és azóta is hatalmas színvonalat képvisel. Mindenképpen a horror és thriller filmek legjobbjai között a helye.

Értékelés:   9/10

Írta: Andrew

  Az első megjelenés:

- 1996-ban, december 20.-án látott napvilágot a "Scream" névre hallgató, magyarul a "Sikoly" című tini horror film, amit Wes Craven rendezett olyan színészekkel, mint "Neve Campbell" (Sikoly 1-4. részig, Oroszlánykirály 2, Kiara hangja), "Drew Barrymore" (Charlie Angyalai 1-2. rész, E. T., 50 Első Randi), és "Rose McGowan" (Halálbiztos,Terrorbolygó, mellesleg Robert Rodriguez párja volt két évig). Ez volt talán az első horror film, ami a 90-es években reflektált a saját műfajára, és a klasszikus horrorok kliséivel operált. Később a filmnek még további három folytatása készűlt, melyek már gyengébb alkotások, de Wes Craven-nek sikerült a 4. epizódot színvonalasra és hűre megcsinálnia 2011-ben. 

  Miért különleges, és miért eltérőbb a régebbi klasszikus, 80-as évekbeli horror, thras, slasher filmektől?

- Egy elég ijesztő, izgalmas, feszültséget áraztó és vicces filmről beszélünk, melyet Wes Craven, a "Rémálom az Elm Utcában 1. és 7. rész", a "Sziklák Szeme" rendezője készített el. Craven ebben az alkotásában a horror klisékkel operál nagyon jól. Bot egyszerű történet, van egy gyilkos, aki egy farsangi szellem jelmezben gyilkol bizonyos személyeket, és a főhősünk, Sidney az, akinek a környezetében történnek meg a gyilkosságok. Gyanakvása első sorban a párjára irányúl, de később másra is tippelget, aki még a közelében lehet. Vajon ki a gyilkos? A rendőr? A párja? Annak haverja? Az apja? Valamelyik ismerőse? A végén úgyis kiderül, viszont azt is lehet találgatni, vajon hogy lesz vége ennek a történetnek. Ugyanis a film a valóságban játszódik, a mi világunkban, a film szereplői is ugyanúgy ismerik az összes klasszikus horror filmeket, mind mi, és megmutatja, hogy milyen lenne egy tini horror történet a valóságban. Az összes filmes klisét kitárgyalják és felhozzák a filmben, ami csak létezik, ugyanis a szereplők nagy részt filmes rajongók, leginkább a 80-as évek horrorjainak nagy szakértői és imádói. Pontosan ezért jó a film! Mert remekül reflektál ezekre a filmes szabályokra, filmes klisékre, mindenre, amit már százszor ellőttek szinte minden hasonló műalkotásban. Sokszor fel is hozzák a híresebb filmeket és utalások is van egy párra, olyan mint ha a mi minden napjainkban történne meg ez az egész egy olyan gyilkossal, akire hatottak ezek a régi klasszikusok. Szinte minden klisét ismerünk már, tudjuk a szabályokat, hogy mik azok, amiket bekell tartanunk a túlélés érdekében. Pl.: "Ne szeretkez! Ne mond azt, hogy később visszajövök, mert nem fogsz! Ha gyanús alakot látsz, akkor ne keresd, ne nyitogasd a szekrény ajtót vagy mást, mert nem ott van, hanem a hátad mögött! Ne drogoz és ne igyál alkoholt! Legyél szűz, vagy lehetőleg ne legyél éhes szex mániás! Ha nő vagy, akkor ne legyél pláza cica! Ha férfi vagy, akkor ne legyél nagy kigyúrt szörfözős vagy motoros menő srác! Ha mellék szereplőnek érzed magad a társaid között, mert úgy néz ki, hogy nem te vagy a középpontban, akkor igyekezz minnél viccesebb figura lenni, azok úgyis csak maximum megsebesülnek!"        A Sikoly című film pont ezekkel a szabályokkal játszik, elképesztően mulatságos, izgalmas és feszült film, sok jelenetnél már mi is mondjuk a szereplőknek olyanokat, hogy: "Ott van mögötted!, Nézz hátra! Ő a gyilkos, nézz rá! Nem a szekrényben van! stb.....    Egyrészt ezért szórakoztató, másrészt a film széria ikonikus karaktere, "Ghostface" (szellemarc, aki magyarban nem ezt a nevet kapta, hanem a film magyar címét, a Sikolyt) annyira vicces, ugyanis gyilkolni akar, sikerül is neki, de annyit bénázik, esik-bukik hogy az már szórakoztató és megnevettető, próbálja kinyírni az adott áldozatot, de az vagy tökön rúgja, vagy megdobálja sörös üvegekkel, vagy a hűtő ajtót vágja hozzá, vagy a hálószoba ajtót, vagy pedig gigáncsolják. Az ő öldöklése valós, így komolyan lehet venni, de egyben mulattat is. Ezért valóságosabb, mivel az átlagos horrorok gyilkosai szinte legyőzhetetlenek, és inkább menekülsz előle, nem véletlen kivétel "Freddy Kruiger", Wes Craven legnagyobb és legikonikusabb karaktere, mivel az Elm Utca filmekben szintén bénázik ő is, mulattató, ahogy elakar kapni pár tinit, de esik-bukik, gondolok itt például arra a jelenetre, mikor az első részben Nancy (Heather Langenkamp) furfangos módon játsza ki Freddy-t, vagy amikor a 7. részben a nyelvét körül csavarják a film végén abban a kis kalitkában. Freddy viszont legyőzhetetlen, egy elpusztíthatatlan fantázia lény, de Craven-nek ez a vicceskedése és szórakoztató figura tervezése már itt megjelent, de leginkább a Sikoly volt az, aki már totál teljesen hétköznapi és emberi tulajdonsággal, egyenlő esélyekkel játszott az ő film világában. A színészek nem nagy számok, mindenki a jól megszokott sablonos hétköznapi karakter. A csinos lány, a szűz főszereplő lány, a vicces gyerek, a béna srác, a menő srác, az apuka-anyuka, a rendőr, a TV riporter, annak társa, iskola igazgató/tanár stb... A jól megszokot recept a nem megszokott formában és filmben. Mulattató némely karakter, még veszély helyzetben is bénáskodnak, vagy a hülyeségen jár az eszük. A film tele van még a véletlen szerű, "majdnem" klisékkel, mindíg bekell játszaniuk a "majdnem elkaptam, majdnem megöltem, majdnem túléltem" sztereótípiát. 

   Rövid véleményem a filmről:

- Szórakoztató, vicces és egyben félelmetes, egy egyszerű kis slasher movie, egyedül is lehet élvezni, de ezt leginkább barátokkal jó együtt nézni, együtt végig izgulva, a nagy társaság a  legjobb, kukoricával, chips-el, üditővel esetleg alkohollal. Nekem tetszett, ez Wes Craven egyik legjobb lövése a horror műfajban, kérdés, hogy egy ilyet hányszor lehet ellőni. Érdemes megnézni annak, aki még nem látta, de mivel ez régi film, így ez is mára már klasszikussá és kúlt filmé vált, de ha valaki mégsem látta volna, és szereti a 80-as évekbeli tini, slasher, thras, kaszabolós horrorokat, annak ajánlott, hisz önmagán és a műfajon fog egy nagyot nevetni és szórakozni....

        Értékelés: 7/10

Vigyázat!!! A cikk "spoiler"-eket tartalmaz! Csak az olvassa el, aki már látta a filmet.

 A film megjelenése:

- Frank Miller "Sin city" című képregényét 2005-ben filmesítették meg. Rendezésben Robert Rodriguez, Frank Miller és Quentin Tarantino is vett részt. A film akkora siker lett, hogy kihagyhatatlan volt a folytatás. A második részt 2014-ben mutatták be, Magyarországon augusztus 21.-én, Amerikában pedig augusztus 22.-én (vagyis a mai napon). Az első epizód három Sin City kötetet foglalt magába, a "The Hard Goodbye", mellé csatlakozott a "Big Fat Kill", és még a "The Yellow Bastard" című kötet. A második filmben csak egy képregényt vittek vászonra, ez pedig az "A Dame to Kill For" című rész, aminek a magyar címe az "Ölni tudnál érte" lett és a filmnek is ez az alcíme. Ebben a második részben szintén három külön történetet láthatunk, amiből kettő nem képregény alapján készült. Frank Miller még két új rövid sztorit írt a filmhez, ugyanis a maradék képregényt a harmadik részben szeretnék feldolgozni. Ezáltal bővűlt a Sin City világa két újabb epizóddal, sőt a "Marv" nevű karakter kapott egy rövid, pár perces eredet történetet, egy mini sztorit, olyat, mint amilyen az első filmben is volt Josh Hartnett-el, aki egy bérgyilkost játszott. Kilenc év telt el az első film óta, Rodriguez és Miller csúsztak sajnos pár évet, de 2014-ben végre betudták mutatni a Sin City folytatását.

 Történetek röviden:

- Az Ölni Tudnál Érte című epizódban "Dwight" (Josh Brolin) találkozik régi ex barátnőjével, "Eva Lord"-al (Eva Green), aki vissza akarja csábítani magához és szeretné, ha Dwight megbocsájtaná neki a régi bűneit. Később kiderül, hogy Eva segítséget kér, mert a gazdag milliárdos férje sakkban tartja. Dwight ráharap a horogra és "Manute" (Dennis Haysbert), Eva Lord testőre,  többször is megveri főhősünket, mert nem tetszik neki, hogy a főnöke feleségével kavar. Dwight szintén segítséget kér legjobb barátjától, aki nem más, mint "Marv" (Mickey Rourke). Mikor a két barát beront Eva Lord udvarába, hősünk megöli ex barátnője férjét, ezalatt pedig Marv kikaparja Manute jobb szemét, ami helyére egy arany golyót kap. Mikor Dwight gyilkossá válik, Eva felfedi elötte, hogy csak átverte, elárulta őt a pénzért és a hatalomért, mert így elhunyt férje pénze ő rá száll és így volt fiúja viszi el a balhét. Eva egy pisztolylövéssel eléggé megsebesíti Dwight arcát, majd Marv Ovárosba szállítja, a prostituáltak tanyájára, akik rendbehozzák az arcát és a sérüléseit, de ezáltal az arcát is átoperálják. Új külsővel és a konzumhölgyek segítségével betörnek Mrs. Lord udvarába és Dwight végül megöli egykori szerelmét.

- A második történet már nem képregényről készűlt, ez az egyik, amit Frank Miller a filmhez írt külön. "Johnny" (Joseph Gordon Levitt) egy póker király, szerencsejátékos, aki felszed egy lányt a bárban, ahol az összes főkarakter megfordul szinte. Johnny megveri póker játékban "Roark szenátort" (Powers Boothe) és ezzel szégyenbe hagyja, de nem menekül a haragja elöl. Roark megvereti Johnny-t, eltöreti az ujjait, majd a szemébe mondja Darth Vader szerüen, hogy igazából ő az apja, de nem tekinti fiának, mert egy prostituált szülte, akit utált. Johnny rendbe hozatja magát egy orvossal és lejátszik apjával mégegy menetet. Újra győzedelmeskedik a szenátor felett, aki ettől csak még idegesebb lesz és fejbelövi fiát. Ezzel le is zárult ez a kis történet.

- A harmadik sztori négy évvel a "The Yellow Bastard" után játszódik, ez szintén nem képregényből van feldolgozva. "Nancy" (Jessica alba) elég nehezen viseli egyetlen szerelme, "John Hartigan" (Bruce Willis) halálát. A megtört lány időről időre kezd besokalni, egyre többet iszik és tönkre teszi magát lelkileg, míg végül megőrül és azt mondja elég! Egyetlen célja, hogy megölje Roark szenátort, aki miatt öngyilkos lett Hartigan, és akinek a fia elrabolta őt kislány korában, majd később felnőtt tiniként is. Nancy tönkre téve külsejét, szintén Marv-tól kér segítséget és betörnek Roark házába, ahol a fiatal táncos nő nagy nehezen megöli ellenségét.

- Egy rövid mini történet, Marv eredet sztorija. Egy szombati estén fiatal huligánok balhéjába keveredik, majd eszméletlenül találja magát egy autóúton a huligánok hulláival együtt. Nem emlékszik semmire, de néhány dolog azért beugrik neki. Elkezdte őket üldözni, majd auótbalesetet szenvedtek mind. A huligánok belé kötöttek az utcán, majd Ovárosban nyakon csípte őket és a Prostituáltak ki is nyírták a banda egy részét. Marv itt születet, őt itt mind ismerik.

 Miért a legjobb Eva Green?

- A történetben Eva Lord, Dwight volt barátnője. Ez a figura az egyik legjobb a filmben, de nem is a karakter, hanem a színésznője miatt. Eva Green remekül hozza a kegyetlen, csinos és gonsoz boszorkány nő szerepét. Arcjátéka hihető, mozdulatai szexik és kitűnő. Ő az a karakter, aki behálózza a férfiakat és átverve őket a pokol kapujához vezeti. Egy pénzéhes gazdag uri hölgy, kinek gonoszsága visszatükröződik a tekintetében. Eva Green jelenetei talán a legjobbak a filmben, ha színészeti nézetből tekinjük meg az egészet. Az ő képi megvalósításai kiválóak, szépek, kreatívak és elég művésziek. Green a maximumot hozta ki magából, ez a szerep teljesen ő rá illik, remekül hozza Mrs. Lord szerepét, a képregényben a hölgy pont ugyanilyen feszültséget tud okozni. Hogy miért jók a jelenetei és a képi megalkotásai? Nos akkor kiemelnék egy párat. Egyrészt Green abban is dícséretet érdemel, hogy képes volt megmutatni magát ruha nélkül (ez azért nagy szó, mert a Sin City színészei közül nem sokan válalták be a meztelenséget, azok közül, akiknek kellett volna), a képi megjelenítés zseniális, sokszor úgy van árnyékban a hölgy, hogy látjuk a testét egészben, de árnyékolásokkal megvan oldva, hogy nemiszervét ne láthassuk, ez elég kreatív, és ez Dwight-nál is szintén így van. Eva ahogy az ágyban fekszik és dohányzik, amikor fürdik és közben telefonál, ezek a jelenetei igen kreatívak, de amikor beleugrik a medencébe lassított felvétellel, majd késöbb egy másik medencéből kilép lassan és gőzölög a víz, az valami fenomenális. Gyönyörűen van megoldva számítógéppel, hogy sötét a háttér és csak a nőt láthatjuk meg a vizet. Színészi játéka az pedig tényleg fantasztikus, mikor megjátsza, hogy ő szomorú, vagy kétségbe esett, vagy kegyetlen, ezt arcával fantasztikusan hozza. A női szereplők közül ő teljesített a legjobban, az elvárásoknak és a képregénynek megfelelően.

 Miért jó Mickey Rourke a filmben?

- Marv talán itt még jobb volt, mint az első részben, vagy csak többet adott a karakterhez. Rourke itt is jól alakítja a karaktert, Marv az akinek semmi veszteni valója nincsen. Egy szerethető buldózer, aki csak megy és ől, perzse sokszor azért bűntudata van emiatt, de ezt már az első részben, megtudhattuk. Barátainak szívesen segít és mindíg benne van egy jó buliban. Ebben a részben egy kicsit butábbnak látszott, mint az egyben. Olyan volt, mint HULK, aki csak megy és aprít. De ez sem volt baj, főleg hogy talán Marv volt a legviccesebb karakter, még akció közben is volt olyan megmozdulása vagy beszéde, ami humoros. Színjátéka teljesen élvezhető, Mickey Rourke még mindíg nagyon jól tud színészkedni, az arcával, a mozdulataival, sőt a monológjai is zseniálisak, Frank Miller elég jó dialógusokat és párbeszédeket tud írni, amilyen jók voltak a szövegei Marv-nak az első részben, ugyanolyan jók voltak itt is. Parádés figura, Mickey Rourke zseniális színész, jól hozta a karaktert. Elvárásoknak megfelelően járt el, és élvezni is lehet minden jelenetét. 

 Miért jó Bruce Willis a filmben?

- Elég érdekes, mert keveset szerepel, és mivel ő meghalt az előző epizódban, itt csak szellemként jelenik meg. Azért zseniális, mert elvársoknak megfelelően színészkedik, dialógusai kiválóak, neki az arcjátéka nem túl választékos, mivel Bruce Willis nem ebben erős, de a lassított felvételei, a beszéde, és amilyen hangulatot hoz a néző számára, az már önmagában is dícséretet érdemel. És a legjobb, hogy Willis úgy játsza el jól Hartigan szerepét, és úgy lesz hiteles és egyben élvezhető is, hogy nem akciózik semmit, nem lövöldözik semmit sem, csak áll, sétál és beszél, mégis nyomasztó és szomorú jeleneteket tud produkálni az ő megjelenése a képernyőn. Egyetlen pisztoly lövés és verekedés vagy üldözés nélkül lesz élvezhető, felhoznék példának egy filmet, az "Alien 3"-at, melyben szinte nulla lövöldözés és akció van, mégis egy élvezhető és nagyon nagy feszültséget nyújtó film. Ebben a filmben Bruce Willis megmutatta, hogy akció nélkül is tud tökéletes és egyben szerethető lenni a vásznon. Az első megjelenése talán a legjobb, mikor a film elején lassan besétál a bárba, egy nagyon jól eltalált nyitójelenet.

 Miért NEM annyira jó Jessica Alba a filmben?

 - Nancy, akit Jessica Alba alakít, nem igazán volt több a képernyőn, mint szexi és izgalmas. De csak ennyi. Sajnos a karaktere nem kívánt annyit, hogy többet nyújthasson, így Alba kisasszonynak nem kellett sokat csinálnia, csak táncolnia, lövöldöznie, sírnia és beszélnie. A szomorú jelenetei nem voltak rosszak, tehát ott jó volt, meg amikor a végén szenved a földön a lövések miatt, ezekben ugy ahohgy jó volt, de nem ütött akkorát, mint az előző felsorolt személy. Nem nyújtott sokat, így nem volt nagy szám, a minumumot teljesítette, de ennél többet sajnos nem, kemény csaj volt és ennyi, nem kell tőle nagyot várni.

 Pozitívumok:

- A rendezés aránylag jó volt. Tökéletes nyitójelenete van ennek az epizódnak, még az első rész kezdésénél is jobb. Rodriguez nem rontotta el ezt a munkát, tökéletes kamera beállítás, tökéletes színész vezetés, Frank Miller nagyon jó történeteket írt, az Őlni Tudnál Érte sztori remekül van átpakolva a filmbe, történetvezetés is elég jó, képi megvalósítás teljesen fantasztikus, a város megjelenítése, ahogy esik a hó vagy akár az eső, az autók mozgása a levegőben, a különböző képregényes jegyek, a fekete-fehér és a negatív képek, szinte minden külsőség jól néz ki és szép, és a történetek íve is jól van megadva az egésznek. Mindahárom elég jól van előadva, sok a kreatív akció jelenet és szöveg megírás. A poénok közül mindegyik nagyon jó, a brutális jelenetek lesokkolóak, prörög az egész film, tehát unatkozni nem lehet rajta, ha a film nem kap el, akkor biztos nem fogjuk élvezni. A legtöbb színész hiteles és izgalmas, szinte mindenki hozta az elvárt szintet. Rendezésben is tudott teljesíteni Robert Rodriguez és Frank Miller, folytatásnak pedig nagyon hű és elég jó, nem csúfolja meg az elődjét, tényleg egy nagyon jó második részt tudott létre hozni Rodriguez, pedig eddig ilyet még nem láthattunk tőle, a "Machete Gyilkol" után már illő volt egy ilyen szintű folytatást csinálnia. Képregény hangulatot hozza, tehát azért lehet érezni, hogy nem egy reális film és ez így remek. Igazából minden képregény rajongónak ajánlott, átlag nézőknek is, már akik bírják az efajta feszültséget és brutalítást, Sin City rajongóknak pedig kötelező.

 Negatívumok:

- Annyit dícsértem ezt a filmet, de mégsem tökéletes, megmondom miért. Rodriguez-ről tudjuk, hogy nagyon szeret túl kapni, na ezt itt sem tudta kordában tartani. Annyira azért mégsem jó a színész vezetése, legalábbis nem annyira jó, mint az első részben. az akció jelenetek kreatívak, de sokszor vagy unalmas, vagy ugyanazt a mozdulatot és képi jelenetet produkálják a karakterek. Ezzel azt akarom mondani, hogy az egyik akció jelenet ugyanolyan, mint a két másodperce vagy fél órája megtörtént mozdulat vagy filmkocka. Egyszerűen Rodriguez ellőtte az összes ötletét, és van hogy ugyanazt lövi el sokszor. Mondok is egy-két példát. Jessica alba ugyanugy lő le mindenkit a nyíllövő fegyverévvel, minden áldozata hasonlóképpen esik össze, ez egy idő után unalmas és sablonosnak tűnik. Marv a kastélyban majdnem mindenkit ugyanugy intéz el. "Miho" (Jamie Chung) kb. háromféle módon öl le harminc embert, így szintén egy idő után sablonosnak és unalmasnak tűnik. Ilyenkor mondjuk magunkban azt, hogy: "Oké, oké, jó, izgalmas, látványos meg minden, de ezt már láttam százszor". A másik, hogy dícsértem a látvány világot. Tényleg zseniális, de pár helyen eléggé hülyén néz ki, főleg hogy Rodriguez a CGI animációk megszállotja. Vannak képek, ahol idiótán néz ki a a háttér. az is negatívuma a filmnek, hogy nagyon sok benne a szín. Az első részben, csak a három természetes szín jelent meg, a kék, piros, sárga. A piros színnek volt jelentősége, az hogy akin megjelenik, az megfog halni, mert az a vér színe, ez egy szinbólum volt. Namost ez itt a második részben is megjelenik színbóliumként, de a többi szín random tűnik fel a filmben, és már más színek is, nem csak ez a három darab. Kissé elvesztette azt a komor, nyomasztó és sötét hangulatát a film, mert olyan a város és néhyán képi megjelenés, mint Las Vegas félig kiszinezve. Sok helyen indokolatlan a több szín használat és az értelmetlen hentelés, rodriguez ezekkel kissé tulzásokba esett, ami csak ront a film színvonalán. Ami még fontos, hogy Quentin Tarantino már nem dolgozott ennél a filmben, nem rendezett belőle egy percet sem, és ez sajnos tényleg meglátszik a filmen. Sok helyen kapkod, máshol pedig leül és így nincsen kiegyensúlyozva. A párbeszédek és a dialógusok jók, de nem annyira jók mint az első részben, és a színész vezetés sem annyira kiváló, mint ahogy Tarantino filmjeiben. Amit itt látunk a színészeknél, az mind Rofriguez vezetése, és ahogy elnézem ez a maximuma, amit ki tudott hozni magából, mert a régebbi filmjeiben még ennyire sem voltak jók a karakterei, vagy a színészei, kivéve amikor Tarantino-val dlgozott együtt. Szóval egy ilyen 100%-os Rodriguez féle, Thras fajta Sin City verzó lett. Egy szóval Thras film az egész. Az első résznél nem lett jobb, ezek az okok, ami miatt gyengébb filmről beszélünk, de így sem rossz, csak tényleg látszik, hogy Rodriguez-nek elszáll az agya és ez eddig majdnem mindíg negatívan hatott a filmjeire, nem véletlen, hogy több a rossz alkotása, mint a jó.

 Rövid véleményem a filmről:

- Összességében egy nagyon jó képregényfilm, szórakoztató, pörgős, jó színészi játékkal, gyengébb, mint az első része, így ez nem tetszett annyira, mint az, de egy látványos és nagyrészben kreatív film, amit Rodriguez-nek sikerült nem elrontania és a legjobb filmjét nem meggyaláznia egy vacak folytatással, hanem igenis oda tette magát, csak egy-két dolgot elrontott benne. A film tetszett, engem lenyűgözött....

    Értékelés: 8/10

A HÉT PSZICHOPATA ÉS A SI-CU
SEVEN PSYCHOPATS   2012

A neves drámaíró Martin McDonagh az In Bruges után négy évvel visszatért a rendezéshez. Ám ezúttal nem egy gótikus európai városba viszi az alvilág drámáját, hanem a napfényes amerikába, azon belül is Hollywoodba. De hogy mennyire sikerült McDonaghnak az újabb filmes próbálkozás?

Marty (Colin Farrell) magánéleti gondjai közepette még mindig „A hét pszichopata” című forgatókönyve befejezésével küszködik. Legjobb barátja Billy (Sam Rockwell), a munkanélküli színész és részidős kutyatolvaj mindenáron segíteni akar barátjának. Viszont nagy hibát követnek el, amikor Billy a társával, Hanssal (Christopher Walken) ellopják a helyi pszichopata gengszter, Charlie (Woody Harrelson) imádott kutyáját. Charlie kiszámíthatatlan és roppant erőszakos, és azonnal hajtóvadászatot indít a tettesek után. Itt kezdődik az őrült hajsza, rengeteg különös figura kíséretében. Marty most aztán megkapja azt az ihletet, ami segíthet neki az írásban. De vajon be tudja e fejezni a forgatókönyvet, mielőtt kinyírnák?

Az In Bruges sikere után martin McDonagh úgy döntött ismét megpróbálkozik a filmrendezéssel, és ilyenkor mindig felmerül az a kérdés, hogy vajon felül tudja e múlni, vagy legalábbis képes e elérni az előző próbálkozás szintjét. Ezt most tisztázzuk az elején, aA hét pszichopata nem tudja felül múlni az In Bruges-t, de képes azt a színvonalt hozni, amit az alapján elvárhatunk, és simán lehet a kettőt egy lapon emlegetni. Persze nem is az volt a cél, hogy megismételjék az In Bruges-t, ha egy rendező így áll hozzá, az hiba. Jelen esetünkben egy teljesen korrekt, szórakoztató film született, ahol, mint a korábbi alanynál, tökéletesen összhangban van a vígjátéki elem és a komoly dráma, és azért azt is érdemes megemlíteni, hogy elég nagy sztárparádét sikerült itt is összehozni.

Annak ellenére, hogy Martin McDonaghnak ez a második filmje, kimerem mondani azt, hogy ez egy tipikus McDonagh film. Megvan a fickónak a saját stílusa, és ez erősen meglátszik a két filmen. A hét pszichopatában is fellelhetőek azok az erények, mint amit az In Bruges-nél is láthattunk, csak egy picit vérszegényebb verzióban. A történet menetét és stílusát teljesen fel lehet osztani. A film első fele tipikus gengszter vígjáték, Tarantino egy komolyabb változata, aztán elérünk egy bizonyos pontot, ahol bekövetkezik az erős váltás. Ekkor jön a dráma, a mélyfilozófia és végül eljutunk a nagy leszámoláshoz, a stáblistába egy kis slusszpoént is belőve. Sajnos el kell mondani, hogy a film felétől, amikor bekövetkezik az a bizonyos fordulópont, a cselekmény leül, lassabb tempót vesz fel, mint a film első felében. Itt néhol enyhén unalmassá válik, vontatottá, hogy a végére visszatérjen az erősebb mederbe. Az vicces, hogy maga a film is reflektál önmagára, ezt akkor hallhatjuk amikor Marty a forgatókönyvéről beszél, és hogy hogyan írná meg, és gyakorlatilag felvezeti a film vázlatát, mert pont úgy meséli el az ötletét, ahogy mi látjuk a filmet. Még Hans kritizálja azt is a forgatókönyvben, hogy a női karakterek eléggé egysíkuan vannak ábrázolva, és ez is kicsit igaz a filmre. A film második felében hangzanak el a legfontosabb dolgok, és az arra nem fogékony néző figyelme könnyen elterelődhet. Ezért is baj egy kicsit ott az a lassú hangvétel.

De még így is egy szórakoztató élmény tud nyújtani a film, ami főleg a sok érdekes és jól megírt karakternek is köszönhető. Ami az In Bruges-nél működött, azzal itt sincs probléma. Rengeteg érdekes karakter, és remek szövegkönyv. A sztorivezetésről már korábban írtam, talán itt különbözik a leginkább. Viszont itt is fontos dolgokról esik szó. Maga az erőszak létjogosultsága és jelentősége is terítékre kerül a békével szembe állítva. Előtérbe kerül a hit és a bajtársiasság egyben a barátság is. És persze az őrült pszichopaták lelki világa is. A címe ellenére nem túl sok pszichopatát láthatunk a filmben. Talán csak három ilyen szereplő van, és közülük is csak egy a totális őrült állat. A másik két pszichopatának nyilvánított figurában is fellelhető a lélek, az emberség és az érzelmek jelenléte, amitől nehéz őket a szó hagyományos értelmében pszichopatának tekinteni. Ahogy Hans szájából is elhangzik, ez a film többrétegű, és oda kell figyelni minden mögöttes rétegre.

A színészek hozzák a formájukat. Colin Farrell it nem domborít akkorát. A játéka egy tisztességes, átlagos rutin munkának fogható fel. Sam Rockwell szabályszerűen ellopja a show-t. Eszméletlenül pörög a csávó. Ő a történet legviccesebb és legszabadszájúbb karaktere. A játéka minden percét öröm nézni. Christopher Walken… az Christopher Walken. Ezzel mindent elmondtam. Ez az ember az egyik legnagyobb színész, tehetségéhez nem fér kétség. Igaz itt ő is visszafogottabb magához képest, de ebben a szerepben is nagyszerű alakítást nyújt. Talán ő a legszerethetőbb, leginkább azonosulható figura. Aki még egy nagyon elvetemülten hatalmas figura, az Woody Harrelson. Sam Rockwell mellett ő a másik legszórakoztatóbb, legeszeveszettebb karakter. Egy totális elmebeteg vadállat, aki néha képes teljesen maga alá kerülni és ezt Harrelson tökéletesen hozza. Az egyik percben még maga a megtestesült sátán, aki bárkit képes megölni, hogy visszakaphassa a kutyusát, egy másik pillanatban meg ott sír a sarokban, nehogy bántódása essen szegény kis jószágnak. Tökéletesen ábrázolja ezt a fajta érzelmi labilitást. Akit még mindenféle képen érdemes megemlíteni, az Tom Waits. Bár igaz, csak egy mellékszerepet játszik és nem is szerepel sokat, azért figyelemre méltó, amit abban a kevés játékidejében előad. Érdekesség, hogy ő eredeti foglalkozását tekintve ugye egy ismert zenész, de egy-két filmben játszott is, és tényleg, színésznek sem utolsó. És remekül áll a nyúl a hóna alatt.

Mindent összesítve, ez egy kellemes kis film és egyben komoly életfilozófiát bemutató dráma. Nem egy Oscar díjas alkotás, és sok korábbi film is felülmúlja, de így is kiköveteli a maga helyét a filmvilágban. Sok embernek biztos nem fog tetszeni a stílusa miatt, és alapjáraton sem egy nagyon erős darab, de az évek múlásával talán még ez is elérheti a kultstátuszt érdekes karakterei, mondanivalója és emlékezetes pillanatainak köszönhetően.

Értékelés:   7/10

Írta: Andrew
 

HANNIBAL

2001


A Bárányok hallgatnak hatalmas sikert aratott 1991-ben a nézők és a kritikusok szemében
egyaránt. Jelentősége és mondanivalója megkérdőjelezhetetlen volt és rövid idő alatt hatalmas
rajongó táborra tett szert. És mint tudjuk csak idő kérdése, hogy egy ilyen népszerű filmnek
 folytatása szülessen. De vajon képes e felnőni elődjéhez.


Tíz év telt el a Bárányok hallgatnak eseményei és Hannibal (Anthony Hopkins) szökése óta. A
doktor azóta Firenzében él, új személyazonossággal és egyik kedvenc szenvedélyének, a
művészetnek hódol. Clarice Starling (Julianne Moore) még mindig az FBI-nak dolgozik, de egyre
inkább belefárad munkájába, munkatársai kinézik és egyre nagyobb botrányokba keveredik. Ám
feltűnik a színen Lecter egy korábbi áldozata, „az egyetlen túlélő”, torz testű és lelkű,
emberi roncsként vegetáló milliárdos Mason Verger (Gary Oldman), aki pusztán azért él, hogy
bosszút állhasson Hannibalon, amiért az annak idején megnyomorította. Meg is találja a
megfelelő módszert. Politikai kapcsolatai révén botrányba sodorja Claricet, ezzel egész
karrierjét veszélyeztetve, bízva abban, hogy erre a doktor előbújik rejtekéből, hogy segítsen
a nőnek. Mason egy apró segítséget kap a firenzei rendőrkapitány, Pazzi felügyelő (Giancarlo
Giannini) személyében, aki a vérdíj reményében kezd el vadászni Lecterre. A terv sikeresnek
bizonyul, és amikor Hannibal életjelet ad magáról, ismét Claricet állítják az ügyre.
Elkezdődik a végső hajsza.


Thomas Harris 1999-ben írta meg regény formájában a folytatást és Hollywood egyből lecsapott
rá. Sajnos Jonathan Demme nem vállalta el a rendezést, ezért a projekt Ridley Scott (Alien,
Szárnyas fejvadász, Gladiátor) kezébe került. Jodie Foster sem akarta újra eljátszani Clarice
Starlingot, így a szerepet Julianne Moore kapta meg. Vicces érdekesség, hogy mikor Ridley
Scott felkereste Anthony Hopkins-t, hogy játszana-e a tervezett Hannibal című filmjében,
Hopkins azt hitte, a Gladiátorhoz hasonló történelmi kalandfilmet akar forgatni a karthágói
hadvezér életéről. Ridley Scott karrierje az utóbbi években mintha hanyatlásnak indult volna,
 de a Hannibal a legjobb filmjei közé tartozik.



Az új film néhány rajongónak kisebb csalódást okozott. Ugyanis a rendezőváltás stílusváltást
is jelent, Demme és Scott pedig elég más oldalról közelítették meg a történetet. A Bárányok
nyomasztó hangulatából és a lélekre ható belső borzongásból nem maradt semmi, Scott inkább a
vizuális terrorra és brutalitásra fektetett hangsúlyt. A Bárányokban sokszor csak sejtetik a
szörnyűségeket, itt meg konkrétan a képünkbe tolják. Hannibal karakterét is máshonnan
közelítették meg. Már nem azt a Hannibalt látjuk, aki pusztán a cellájában ücsörögve is képes
 volt félelmet kelteni. Persze a stílusa, a cinikussága és az elmés bárbeszédei megmaradtak,
de így is kicsit ront az összképen a gyilkosságainak az ábrázolása és, hogy bemutatják az
emberi, érző oldalát Claricehez való kapcsolatán keresztül. Nekem ez egyáltalán nem jelentett
gondot, hiszen így még könnyebben tudtam azonosulni a doktorral és következetesen továbbviszik
 azt a kapcsolatot közöttük, amit a Bárányokban már elkezdtek, úgy hogy részemről ez nem
akkora gond, igaz kicsit tényleg elüt Lecter általunk megismert félelmetes és rejtélyes
karakterétől, de hálistennek nem követnek el mítoszrombolást (azt megteszik a Hannibal
ébredésében). Az előző rész zenéje is, ami nyugtalanító és néhol idegborzoló volt, teljesen
megváltozott, a borzongatás helyett, kellemes és hangulatos zenét komponáltak, persze ezt nem
hibaként említem. De ezt a filmet nem szabad a Bárányokhoz hasonlítani, hisz mindkettő stílusa
 eltér és mindkettő másban jó.


 
A filmben gyönyörű tájképeket láthatunk, különösen a firenzei jelenetek varázslatosak. A zenét
 Hans Zimmer szerezte és nagyszerű munkát végzett, külön kiemelném a Vide Cor Meum
operabetétet, ami végigkíséri a filmet, a lelkünkbe mászik és mintha valamelyest Hannibal
emberi oldalára is reflektálna. Starling nyomozó szerepét Julianne Moore vette át. Játéka
valóban nem tökéletes, de megfelelően eljátsza amit ráosztottak. Clarice sem már az a naiv kis
 tanonc, hanem rátermett és erős nő, és Julianne ebből kihozza amit lehet. Méltó utódja Jodie
Fosternek. Anthony Hopkins brillírozik. Még a karakterben lévő egy-két változás ellenére is
képes volt egyensúlyt tartani és megmaradni az eredeti figuránál, mindezt kifogástalan
profizmussal előadva.

Akit még mindenképpen meg kell említeni az Gary Oldman. Gary Oldman
alapból egy nagyszerű színész és ha egy ehhez hasonló szerepet kap, abból kihozza amit csak
tud. Mason Verger egy igazi szemétláda, akit tényleg már csak a bosszúvágy tart életben és
mindenre képes, hogy ezt véghez vigye. Ő az, aki arról beszél, hogy őt megváltotta Isten és
megtért, közben meg disznókkal akarja felzabáltatni Hannibalt és egyéb kínzásokat talál ki
neki, és még az is belefér, hogy egy FBI ügynök karrierjét tönkre tegye. Tökéletes ellenpólusa
 Lecternek. Oldmannek nem volt könnyű dolga, hiszen karaktere nyaktól lefelé béna, és az
arcjátékra is nehezen hagyatkozhatott mert a felismerhetetlenségig elmaszkírozták. Ennek
ellenére a játéka fantasztikus, tökéletesen hozta Verger figuráját, de mi másra is
számíthattunk Gary Oldmantól.

Összegezve a Hannibal egy jól összerakott film, egy jó folytatás, ami elmarad elődjétől, de
nem marad el hírnevétől. De mint korábban írtam, nem szabad a Bárányok hallgatnak-hoz mérni,
hiszen más a stílus, más a koncepció, de ez így van rendjén. Ez a mű is méltó és megtisztelő
helyet foglal el a műfajban.


Értékelés:    7/10

Írta: Andrew